Arthur, a mesebeli legkisebb fivér
Három fivér közül az egyetlen, aki sokra vitte az életben. Mindig is ő volt a legjámborabb, legkedvesebb közöttünk, nem érdekelte semmi más a világon, csak a mugli kütyük és Molly Prewett. Utólag szégyellem, de akkor azt gondoltam, az én szerencsétlen, kócos vörös hajú, szemüveges kisöcsémnek sosem lesz esélye egy olyan lánynál, mint Molly. A sógornőm viszont meglátta benne mindazt, amit mi a születése napjától tudtunk. Arthur különleges és jó ember, nincs is igazán hozzá hasonló. És a gyerekeik... Merlinre, én még azt gondoltam, hogy a négy számít soknak...
Sokat köszönhetek neki és Mollynak, nem tudom, hol lennénk nélküle a gyerekekkel.
Bilius, a család nem hivatalos alkoholistája
Azt mondják, mindig a középső gyereknek a legnehezebb felnőni. Nem tudom, hogy ehhez lehet-e köze vagy valami teljesen máshoz, de Bill sosem volt egyszerű eset. Csoda, hogy befejezte a Roxfortot - minden tantárgyból bukdácsolt és a folyamatos kihágásaival hetedik végéig pengeélen táncolt -, utána pedig évekre eltűnt valahol külföldön. A mai napig csak elejtett információmorzsákat sikerült összeszedegetnünk azokról az évekről, amikor Amerikában takarította a karámokat egy böklenc rezervátumban, majd elkeveredett valahova Észak-Európába is, de erről már igazán nem tudunk semmit. Amióta hazajött, elméletileg munkát keres, gyakorlatilag iszik és minden második héten ki kell rángatnom a szarból a Zsebpiszok közben.
Elaine, akiből az életben csak egy adatik meg
Egy mugli könyvesboltban találkoztunk, mindketten tizennyolc évesek voltunk. Én Arthurnak kerestem egy könyvet a repülőgépekről - azóta sem értettük meg, hogyan képesek a levegőben maradni -, Elaine diákmunkát vállalt, hogy fizetni tudja az albérletét. Megmutatta nekem az összes fellelhető könyvet azokról az értelmezhetetlen masinákról és én idegesítően sok kérdést tettem fel neki, hogy tovább beszéljen hozzám. Sosem voltam a lányok kedvence - a vörös langaléta fiúk nem túl sikeresek -, a hozzá hasonló csinos lányok, akiknek a nyári napsütés aranyszínűre szőkíti a hajukat és egy ablaktalan antikváriumot is képesek beragyogni, nem állnak szóba Weasley-félékkel. Mégis vettem a bátorságot és elhívtam moziba. A programot ő találta ki, azt sem tudtam, mi az a mozi és hogyan működnek a mugli filmek. Másfél évvel később összeházasodtunk.
Azt hittem, közös életünk legnehezebb vallomása az lesz, mikor beavatom a varázsvilág létezésébe. Hamarabb meggyőztem, mint gondoltam, azt mondta, ilyen lökött srác csakis egy másik világból jöhet, meg sem leptem igazán. Egyikünk rokonai sem lelkesedtek a házasságunkért, de elfogadták, a gyerekek érkezésével végleg megenyhültek.
Végül kiderült, hogy a legnehezebb vallomás elmondani a gyerekeidnek: anyátokat meggyilkolták és mindenünk hamuvá lett.
Tristan, mert kicsi a bors, de erős
Második keresztnévként a Borsot választottuk neki Ellel. Mikor megszületett, ő volt a legkisebb csecsemő, akit valaha is láttam. A fején aprócska, vörös pihék kunkorodtak és álmában is őrült karmesterként hadonászott piciny ökleivel. Csak akkor aludt el, ha valamelyikünk karjában lehetett és később is lehetetlen indokokat talált ki, miért kell köztünk aludnia.
Most már tizenhét éves nagyfiú, igazi felnőtt férfi lett. Nem a kora miatt, már három évvel ezelőtt fel kellett nőnie. Rengeteget segít otthon, vigyáz a testvéreire, amíg én dolgozom, nyáron diákmunkát vállal, hogy legalább a saját iskolai holmijait meg tudja venni. Néha úgy érzem, túl segítőkész, ha arra kérnék, még a varázspálcáját is odaadná egy rászorulónak vagy hazahozna egy elmebeteg utcamacskát. Ó, utóbbit meg is tette...
Lynette, aki miatt megtanultam, micsoda stressz lányos apának lenni
Kislányként számtalanszor gondterhelten felsóhajtott és közölte velünk élete nagy fájdalmát: miért van az, hogy a hercegnőknek nincs vörös haja, apu? Ezt a mérhetetlen igazságtalanságot sosem tudtam megmagyarázni neki, így akkor sem szidtam le, amikor az összes mesekönyvben, piros zsírkrétával átszínezte a királylányok szőke haját. Nagyon aggasztott, mikor elsős korában répának csúfolták, de amikor negyediktől elkezdtek körülötte legyeskedni a fiúk, megtanultam, mi a lányos apák legnagyobb félelme. Egyedül az a tény nyugtat meg, hogy Tristan helyettem is beveri bármelyik kölyök képét, aki összetöri Lyn szívét.
Életem egyik legbüszkébb pillanata volt, mikor elmesélte, hogy Lumpsluck professzor szerint ő az egész évfolyam legtehetségesebb diákja bájitaltanból.
Celia, mert néha a tizenegy éves kislányok a legtökösebbek
A küzdeni akarás százötven centi magas, földi megtestesülése. A kezdetektől fogva szorongó kislány volt, ezen természetesen nem javítottak az elmúlt évek. Elaine halála után csak úgy volt hajlandó kilépni az utcára, ha Tristan vagy én fogtuk a kezét, képtelen volt egyedül aludni és rettegett mindentől. Szép lassan azonban elkezdte feldolgozni a félelmeit, újabb és újabb kihívások elé állította magát. Néha egy tizenegy éves pici lány bátrabb az oroszlánszívű auroroknál is...
Nagyon aggódtam az iskolakezdés miatt, de egyelőre jól vett minden akadályt. Remekül tanul, de a kedvence mégis a repülés. Bárcsak tudnék venni neki egy saját seprűt...
Brutus, hát te is, fiam?
Sokan alábecsülik az ötéveseket, ők bizonyára nem ismerik Brutust. Az agya mintha szivacsból lenne, a kora ellenére olyan szavakat képes megtanulni, amit talán a felnőttek többsége sem ismer. Két felolvasás után megtanulja a kedvenc estimeséit, amiket aztán szóról szóra felmond az unokatestvéreinek, mikor Molly vigyáz rá. A szabályok viszont úgy tűnik, nem akarnak megmaradni abban a zseniális kobakjában. Makacs és olykor hisztis, de hát melyik ötéves nem az? Csak legyen boldog, ha ezért halmokban állnak a játékok még a konyhapulton is, amiket huszadszori felszólításra sem pakol el, akkor az nem nagy ár érte...