Na a tanulás pont nem az, amit csinálni akartam valaha is. Tökéletesen elvoltam csalással, szemfényvesztéssel, mondtam már jövőt cigánykártyából, kristálygömbből, tenyérből, aurából, lebegtettem kristályt nyomorultak orra előtt, hogy a vakok látni kezdtek, igaz, hogy nem valami jól, de orra legalább nem buktak, meg a sánta se bicegett annyira, miután kecske vérébe mártogattuk, vagy ráolvastam valamit hasból.
Megfelelt nekem a kényelmes élet, akkor és azt ettem, amit éppen úgy gondoltam, sokat merengtem a csillagok alatt és a számban mindig rágtam búza, vagy fűszálat, fokpiszkálót, általában szalmakalapban, vagy valamilyenben, nehogy túlfeltűnjön ez a véla ábrázat nem is cigány, jöttment szegény senki, még csak mugli sem nem vagyok.
Jött ez a dolog, olvasni se nagyon tudtam tizenegy évesen, de majd össze csináltam magam, hogy nekem ilyen gigászi torz szobrok bólogassanak. Ráadsul az összes. Tudtam én már, hogy nem vagyok akármilyen, vagy pont olyan semmilyen, el kellett volna  szökni oskolába legalább a szorzást tudjam már, ezek az erőhasználók meg szobrokat bólogattatnak, hol vagyok én mindettől? Túl sokat aludtam, heverészem, gondolkodtam a túlvilágon, akart hát mindegyik, azt választottam, amit nagyjából be tudtam tájolni, jó lesz a macskaszerű, kiderült, hogy wampuska és legalább a puska szó benne van, amivel igen jól lövök. Wampuska, pampuskaként olyan sokat kellett különórákra járni, hogy előbb megtanuljak rendesen olvasni, meg rendesen mosdani, hogy ma már csak kiejtésbeli különbözőségeim vannak.
Egy kicsit olyan parasztos, egyszerű, de fizimiskára mintha az istenek eledele lennék, szőke, vélaforma irritáló viselkedéssel, feltűnősködéssel, felforgatással, mert mindenben a csínyt és bizniszt keresem, mert tanáraim rendszeresen emlegetik nevem, minden héten minimum kétszeri a büntetőmunka, ennyire szeretnek! Csinálok én mindent is azóta, meg semmit se nem, például baromságokat az órán, hogy az a Mira nevű szép jány úgy megátkozott egyszer egy csigával, hogy nem direkt, mert megijedt  a sok bóktól. A karomon lett és megállításra került,átok heg, a lányka meg hasonlóan babonás hozzám, hogy az ördög míve lenne, hogy azóta is büszke vagyok rá és magamra, neki meg köszönhetem, hogy idegeit próbára tegyem, micsoda menőséget varázsolt már rám, hogy örülök neki különben is, olyan, mint egy lefelé gördülő folyosó, folyton vakarom tud-e bármit, mert csak éget néha, meg belázasodom, aluszékonyabb lettem, neki meg azt hazudom, nem attó, hátha tudja mégis, hogy az ő hibája.
Nem bánom, mert semmim sincsen, apám, anyám, családom, legalább legyen akkor átokhegem az ördögtő! Az iskola óta nyoma veszett a bandának, szétszéledt ki merre látott, osztan nem is nagyon kell sajnálni őket,  amúgyis féltek tőlem, meg csináltattak velem hülyeségeket, amiről a nevelőapám nem tud. Mert hát hova menni sehova ugye... befogadott a góré, a főfő, az átokhegemmel, amire baromi büszke vagyok és a néha bicskanyitogató stílusommal együtt. Ki más nevelne, mint a Mr. az ász, az igazgató!
Ki más segített volna fényt deríteni származásomra, tanított volna írni, olvasni, sőt még a szorzást is, lábat mosni főleg, miatta is, azóta is, nagyon szeretek.