Nem hiszem el, hogy már megint ide kell jönnöm. Az a nyamvadt hagyatéki eljárás véget ért. Nekem ítéltek mindent, a szüleim minden ingásságát és vagyonát. Ennek már évekkel ezelött le kellett volna zajlania, de persze a mocskos sárvérűek és vérárulók csak a seggüket képesek növeszteni, ami igazán fontos az számukra lényegtelen. No de miért is vagyok ma itt? Jah igen.. a papírok.. végre valahára aláírom és véget ér ez az egész. Hosszú határozott léptekkel szelem át a csarnokot, hosszú szövetkabátom csak úgy suhog utánam akár a szárnyam lenne. Tekintetemmel nem keresek senkit, egyszerűen a cél lebeg csak a szemem előtt, aláírom a papiros és már itt sem vagyok. Ahogy a lifthez érek egy ismerős arcot fedezek fel Awkward vagy hogy is hívják. Félvér.. Megvető fintor szalad át az arcomon. Mai napig nem tudom mit keresnek ilyenek a társadalmunkban, miért szennyezik be az oly tiszta vérvonalakat. Nem sokat változott, maximum borostásabb lett. Na ez még az amit nem fogok megérteni soha, hogy lehet valaki ennyire igénytelen, nekem már nagyon hamar az eszembe vésték, hogy egy férfi sosem jelenik meg borostával az arcán. Akármi is történjék a megjelenésünk mindig legyen előkelő és kifinomult. És az a talár ami rajta van.. tanárok talárja.. ezek szerint visszament tanítani. Én örülök, hogy elszabadultam onnan, az a vén csoroszlya Dumbledore semmit sem tud, de nagyon el akarja hitetni mindenkivel, hogy az élet milyen jó és fogjunk össze egy nemesebb célért és ne érdekeljen minket mások származása.
Erre egy megvető sóhaj fut ki a számon. Szánalmas vénember.. szánalmas követői. Voldemort persze tudja mi a jó irány, és én jó is vagyok ott ahol vagyok. Természetesen a jegyemet jól eltakartam, nem félek tőlük, de nem kockáztathatok. Ekkor becsukódik a lift ajtaja én pedig nyugodtan nekidőlök a lift ajtajának.

Teljesen be vagyok zsongva! Olyan izgatott vagyok, mint még soha, ezért valami különös gyerekes viselkedést vettem át valahonnan. Ezt onnan tudom, hogy már vagy három napja a tanári taláromban vagyok, és ami ennél is furább, abban is alszom. Lehet, hogy dilisnek néznek egy kicsit a szüleim, de ez engem nem igazán tud érdekelni jelen állapotomban. Mindig is arra vágytam, hogy oktathassam a jövő nemzedékét, és most valóra is vált az álmom. Persze a minisztériumi munkámmal is meg voltam elégedve, elvégre még senki sem töltötte be előttem huszonegy évesen a hivatali altitkár posztot. Előttem a legfiatalabb azt hiszem harmincöt évesen kezdte, de mivel ő nyugdíjba ment, én örököltem a helyét. Ettől most sajnos búcsúznom kell, ezért is jöttem be. Ez az utolsó napom itt, vagyis hát mégsem. Az utolsónak a tegnapit nevezhetem, ez afféle búcsú a kollégáktól és magától a helytől; sajnálatos módon azonban ennek a napnak is vége, hivatalosan is végetért altitkári karrierem. Már csak annyit kell tennem, hogy aláírom a munkaváltással kapcsolatos papírokat, ezzel együtt a felmondásomat is.

Mikor leértem az előtérbe, utam egyenesen a pulthoz vezetett, elvégre azt mondták, ott intézzem a papírmunkát - illetve vagyok már annyira rutinos ilyen körökben, hogy tudjam, hová is kell menni. Eddig az én reszortom volt idehozni minden hasonló jellegű iratot. Mikor odaérek a hosszú helyiség másik végébe, rámosolygok a pultban ülő Kate-re; mint mindig, mist is csodálatosan fest. Zöld szem, vállakra omló gesztenyebarna hajzuhatag, és ez a dekoltált blúz egyszerűen varázslatossá teszi az egész személyét. Persze nem csak emiatt kedvelem őt. Tény, hogy szemrevaló egy teremtés, de a modora, na az valami csodálatos. Alig fiatalabb nálam, mégis beletanult a kecsesség és finomság nehezen tanulható művészetébe. Olyan lágy hangon tud beszélni, mint senki más, és amiről általában említést tesz, az is csupa-csupa magasröptű gondolatokról tanúskodik.
- Szia Derry! A papírokat jöttél intézni? - kérd a szokott finomsággal a hangjában. A papírt elém tolja, én pedig egy kedves mosollyal bólintok, megfogom a tollat és elkezdem kitölteni amit kell. Csak ő hív Derry-nek, de engem nem zavar.Őt sokkal inkább zavarba hozza, ha ezt mások előtt mondja ki, ilyenkor általában elpirul.

Mikor végzek a papírtöltéssel, körülnézek, és egy ismeròs alakot pillantok meg; elköszönök Kate-től, és megindulok a lift felé, ahol áll egy régi iskolatársam.
Szervusz kedves Balthazar! - lépek oda hozzá kedélyesen mosolyogva, majd beszállok mellé a liftbe. - Rég láttuk egymást, kedves barátom. - ez persze nem teljesen igaz. Mostanában elég sokat jött be, de azért egy beszélgetés megkezdéséhez pont jó a megjegyzés. Nem sűrűn beszélgetek a saját korombeliekkel, és ez most egy kicsit jó is, hogy találkoztunk. Egy kis kötetlen beszélgetés, erre várok már hónapok óta.