Awkward discussion

The situation is hopeless but not serious.

Rody & Clive

Igyekszem minél több elfoglaltságot találni, így egy merő rohanás vagyok mostanában és mindez a szent cél érdekében, csak ne gondoljak Willre. Mert teljesen széteshetnék, ahogyan meg is történt igazából és mindent latba vetek csak hogy eltitkoljam, mennyire szétzilálta lelki állapotom az öcsém. Pedig szívesen bőgnék azt hiszem, egy félreeső sarokban, esetleg valaki vállán, aki tudna bármiféle magyarázatot adni arra, a látó öcsém azért gyűlöl, mert álmában kegyetlenül meggyilkoltam. Ha nem lenne képessége, milyen egyszerű lenne ölbe venni, mint régen, hosszasan ringatni, hogy elűzzem a rémmeséket, így csak magával ránt, még több babonás könyvet bújok és miközben lassan összeroskadok, igyekszem úgy tenni mint a világ legkiegyensúlyozottabb bátyja. Mert nem értem hogy láthatott ilyesmit, keveredhetnék ilyen helyzetbe a jövőben, de rettegek, amióta sokkal több közöm lett a Rendhez, mint valaha is terveztem.
Valójában olyan vagyok, mint egy gyermekököllel darabokra aprított marionett, akinek még a huzaljait és szanaszét rángatták, de valami csoda folytán mégis tovább tud parádézni díjnyertes mosollyal az arcán.
Egyszer ide kapok, máskor oda, sokkal többet csellengek egyedül, részt veszek minden elképzelhető projektben, hogy saját gondolataimmal legfeljebb néhány percre maradjak egyedül elalvás előtt. Rászoktam a nyugtató főzetekre is, különben sosem lenne alvás belőle.
Itt ez a párbajszakkör Rody és Richard szervezésében, voltak olyan kedvesek engem is megkérdezni segítek-e, éppen kapóra jött, hogy elfoglaljam magam még valamivel és ne legyen időm létezni. Willen sírdogálni, vagy esetleg azon, hogy én a férfiak…
Zihálva fékezek le Rody irodája előtt és próbálom nem tovább gondolni az előbbieket. Hiába beszéltem már róla Richarddal, mondogattam magamnak, fogadjam el Merlin szerelmére, nálam több szerencsétlen körülmény is közre játszik. Csak most, kopogás előtt jut eszembe, hogy talán Rodney Lestrange is tud róla. Vajon milyen arcot vágott, amikor Richard megsúgta, a Szombati boszorkány legbűbájosabb mosolyának különdíjasa, akinek képét nők kedvéért még a csoki béka kártyákra is rárakták, a tesztoszteron dús (szeretném azt hinni) sárkányidomár, kinek bátorsága nem ismer határokat, valójában…
Milyen sok álcát magamra öltöttem, talán túlzásba vittem, tökéletesre szabtam minden rólam alkotott képet. Aztán mégis…ha tudnák, hogy mindkét vállam acélos súlyok nyomják. McGonagall, akit gyilkosnak tart a saját öccse, mert a jövőben azt látta, megölöm és a férfi, akinek tetszenek a…férfiak.
Megborzongok, erősen kopogtatok be, mintha bizonyítani akarnék és olyan megnyerő mosollyal köszöntöm Rodney Lestranget, hogy az már szerintem is undorító.
- Szia, nem zavarok?
Hangom olyan, mintha ránctalanítókkal házalnék.

Clive & Rody

Nem volt kérdéses, hogy mindent tudtam, amit nem kellett volna tudnom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hatalmas pletykafészkek voltunk Richarddal, mert az aztán tényleg messze van az igazságtól, egymással azonban mindent megosztottunk, legyen szó bárkiről és bármiről. Nem meglepő hát, hogy gyakorlatilag percekkel azután, hogy Richard búcsút intett Clive-nak, én már mindent részletekbe menően tudtam. Jó, talán nem annyira részletesen, de bőven eleget elmesélt nekem az én egyetlen történész szomszédnénim.
A reakcióm egyértelmű volt: nagyon meglepődtem. Nem számítottam rá, hogy Clive is közénk tartozna, hiszen annyira nem lehetett róla elképzelni... bár éppen ez az. Amikor én először ilyen helyzetbe kerültem, pláne Richarddal, rólam sem sokan gondolták volna. A Roxfortban ezernyi barátnőm volt (khm, inkább "barátnőm"), menő kviddicskapitány voltam, a társaságok arca, aztán vagány auror lett belőlem, és mégis egy másik férfi mellett kötöttem ki. Bár én az előbbiekből semmit sem tartottam tökéletesen igaznak, mert aztán én mindent voltam, csak vagány és menő nem, de azért na, még apámat is megleptem ezzel a húzásommal. Csak éppen engem nem lepett meg, nem borultam ki tőle és nem esett nehezemre hozzászokni a gondolathoz, hogy más vagyok. El sem tudtam képzelni, milyen nehéz lehet ez Clive-nak.
A szobánkban ültem és egy labdát gurítottam Kenyérnek, aki közben az oldalán feküdt és csak a mancsát nyújtotta ki a labda után, annyira lusta volt ma. Meg máskor is ilyen lusta volt, de én nagyon jól szórakoztam rajta, hogy csak arra vette a fáradságot, hogy visszapöckölje felém a labdát. Aztán kopogtak. Kenyér a hangra megbillentette a fülét és valami vakkantásszerűt produkált, ami olyan volt, mintha azt mondaná, "eh". Hát pajti, ennyi volt a játék mára.
Felkászálódtam a földről és ajtót nyitottam, a küszöbön pedig Clive fogadott. Már akkor sejtettem, miről lesz szó, én pedig készen álltam rá, hogy jobb kedvre derítsem.
- Szia! Nem, dehogy zavarsz, gyere csak beljebb! -Becsuktam magunk után az ajtót, aztán a kanapé felé tereltem Clive-ot. -A kutya kicsit szétszórta a játékait, de ne is foglalkozz vele. Csak vigyázz, nehogy hasra ess az egyikben, nekem már sikerült többször is. -Nekem az mindig sikerült.

The situation is hopeless but not serious.

Rody & Clive

Széles, díjnyertes, elsőrangú. Mintha a világon semmi bú nem nyomorítana.
Csak kezeim tördelem kényszeredetten, akárha a pszichiáteremhez látogattam volna.
Megfordul fejemben, kerítenem kéne egyet, miközben széles egy lépéssel lépem át Rody küszöbét.
Mosolyom kicsit lankad, ahogy tudatosul, beszélnem kellene, megszólalni, de nem tudtok.
Formalitás, udvariaskodás, természetes, anyámtól ellesett elegancia. Most mégis cserben hagy a mindentudás, gyenge mosolyra, bólintásra futja, hogy nem zavarom. Szavak mégsem jönnek, a természetesen, oh ugyanmár, kérlek alássan nem illik ide.
Kutya! Az állatok mindig jó ürügy és most örülök, hogy nem kell macskáznom, amennyire szeretem őket, még túl szentimentálissá tennének, aztán kezdhetnék többször, többféle magyarázatba, dehogyis, ezek nem könnyek.
Kenyeret szelidebb mosollyal üdvözlöm, ha közelemben csahol, megsimogatom.
- Annyi baj legyen, mindig fel lehet állni
Mondatom végét elnyomja egy éles csipogás, ahogy hátulról rálépek egy sípoló gumiállatra.
Biztos nem Kenyér ijed meg legjobban, megrezzenek, szemeim pillanatokra kerekek lesznek és csak gyors, kínos pislogás után normalizálódnak.
- Bocsánat
Próbálom kikerülni, lepillantok, óvatosan szökdécselek Kenyér területéről egy még semleges négyzetméterre, ahogy engedek magamnak megtorpanni, venni néhány mély lélegzetet és elkerülni a szívbajt.
Azértcsak kihúzom hátam, mert ilyenkor lóhalálában kapkodok szétszórt tatásom után, próbálok csenni némi méltóságot fellépésembe, ajkamra újra visszakúszik a díjnyertes vigyor.
- Richard elmondta. Szóval tudunk róla…és meg kellene beszélnünk a részleteket.
Pillantok rá kedélyesen, még mindig abban a reményben egy ilyen teendő, egy párbajszakkör elfeledteti velem megannyi gondomat.
- És egyáltalán nem bánom, olyan jó dolog ez
Merlinem, mennyi klisét puffogtatok, mintha előre megírtam volna a bevezetőt. Szedd össze magad Clive Staples MgGonagall, ne merj elpirulni!

Clive & Rody

Láttam rajta, mennyire izgul és mennyire kellemetlenül érezte magát, de hirtelen nem tudtam, mit tehetnék ez ellen. Richard is ilyen volt, majdnem teljesen ugyanilyen, én pedig tudtam, mit kell tennem akkor és problémamentesen sikerült is. Most semmire nem emlékeztem, amit akkor megtettem és nem is voltam biztos benne, hogy ezúttal működne. Elvégre Richard... nos, ő más helyzet volt nekem is. Aztán amikor végre szóra nyitottam a számat, hogy végre valami megnyugtatónak induló, de minden bizonnyal eszméletlenül kínos mondatot kiokádjak rajta, megmozdult és elindult befelé. Nem tudtam, hogy megkönnyebbüljek vagy érezzem magam még rosszabbul.
Kenyér a vendég látványára csóválni kezdte a farkát, pontosabban a nagy fenekét rázta, mivel farka nem igazán volt, csak az a kis gombóc, amivel született. A testvérei közül mindegyik farokkal született, éppen ezért hoztam őt haza, mert imádtam a kis békafenekét. De most miért is agyalok Kenyér seggén?
- Igen, én is ezt szoktam mondani a... amikor pofára esek. -Nem éppen ezt akartam mondani, de így is jól jött ki, ő is tudott róla, mennyire könnyen esek hasra az óráimon vagy a tantermen kívül. Jobb, ha ezt hallja, mint az egyik disznó megjegyzésemet, amit Richardnak gyakran benyögtem. Nem is tudom, most miért jött ez a számra, talán azért, mert a saját szobánkban voltam és nem éreztem azt a feszültséget, amit egy szülő vagy diák megjelenése szokott okozni. Clive nem volt sem egy rossz teljesítményű diákom, sem pedig az egyik apja, úgyhogy nem volt okom rá, hogy teljesen komoly legyek. Rody, fogd már be a pofád.
- Nem hiszem, hogy Kenyér megsértődött volna. -A kutya éppen csak megmozdította a fülét a sípolásra, amúgy nem zavartatta magát, ő most nagyon kényelmesen elfetrengett ott a földön.
Meglepett, amit Clive mondott és egy pillanatra teljesen összezavarodtam. Richard elmondta, ez idáig jó, de miért többes számban? Nem nekem mondta el, hogy Clive olyan, mint mi, hanem neki mondott valamit? Most akkor mi történik?
- Jó dolog, persze -nyögtem ki végül, nagyokat bólogatva. -Csak azért vigyázni kell vele, mert nem éppen veszélytelen. Megeshet, hogy többen nem néznék jó szemmel. -Nem hát, minket sem néztek soha jó szemmel, csak nekünk volt időnk rá Richiepooval, hogy megtanuljuk kezelni az ilyen problémákat.
Egyáltalán ugyanarról beszélünk? Ez a gondolat egy pillanatra suhant át a fejemen, aztán meggyőztem magam, hogy biztosan. Hiszen mi másról lehetne még szó?

The situation is hopeless but not serious.

Rody & Clive

Kezd kínos komédiává változni téblábolásom, de talán Rodynak is könnyebb figyelni a kutyára. Túl hirtelen, készségesen kapom fel a fejem, mintha minden rezdülésére reagálni kívánnék.
Mosolygom tovább, szélesen, fogfehérítetten, túl harsányan nevetve a poénon.
Rody Lestrangenek mégis szörnyen jól áll a kétbalkezesség, nem úgy szerény személyemnek, aki egyre nagyobb idiótának tűnik, ahogy sipító gumiállatokon tapos.
Mérhetetlen zavarba jövök bocsánatomért és arcom árulkodóan lángra gyúl. Kolosszális barom lehetek, hogy elnézésezek minden levegővételemért.
Kínos nevetéssel pislantok Kenyérre, térddel görnyedve, hogy meglapogassam a fejét, de továbbra is téblábolva, hiszen nem kínált hellyel.
Egész biztosan zavarok és roszkor jöttem, mennem kéne, undorító vagyok önző célra használni a párbajszakkör témáját, menekülni ebbe a szőke, satnya alakba minden felelősség elől, itt kopogni szegény kollégám idegein, zavarni szervezési kérdésekkel és tudja? Biztosan tudja azt is…
Lassan rosszul leszek, annyira zavarban vagyok, kissé hadarva beszélek és túl sok, nagy levegőt kapok be egyszerre.
- Hát bizony, elég veszélyes, de meg kell tanulni…védekezni. Nagyon fontos a védekezés
Perszehogyazperszehogyaz, mi másért indítványozott volna Pábajszakkört?
- A szülőkre gondolsz? Biztos vagyok benne, sokan féltenék a gyerekeiket. De hát a szülőknek úgyis megmondjuk. Vagy a kollégákról beszélünk? Hallottál valamit? Tiltakoznak ellene?
Kissé ijedten, vagyis inkább aggódva nézek rá, elvégre én csak asszisztálok ebben, Rody legyen főkolompos ex-aurorként.
Mivel ez egy merőben újító ötlet nem csodálkoznék, ha többen, akár közülünk rossz szemmel néznék, noha soha időszerűbb nem lesz, most kell cselekednünk, hogy nyakunkon a veszély, ki kell okosítanunk a fiatalokat, elengedhetetlen, hogy megtanuljanak védekezni!

Clive & Rody

Jól állna nekem a kétbalkezesség? Én inkább átoknak mondanám, mintha elhagytam volna egy szerencsehozó nyúllábat és egész hátralévő életemre balszerencse sújtana, bármit is csinálok. Richard már kezdett hozzászokni a tudathoz, hogy egy ilyen életképtelen emberrel fogja leélni az egész életét és már nem is lepődött meg, ha hasra estem a konyhában vagy összetörtem valamit. Addig igazság szerint nem is reagált a botlábúságomra, amíg nem sérültem meg súlyosabban. Erre pedig még nagyon kínos eseteket is fel tudnék hozni példának, amit azonban nem fogok megtenni. Maradjon mindenki olyan ártatlan, amennyire csak lehet.
Eltartott egy darabig, mire rájöttem, hogy miért nem ült még le - én felejtettem el hellyel kínálni. Az ilyesmi mindig nehezemre esett, amikor olyan emberről volt szó, akit legalább jó ismerősként tartottam számon, barátoknál pedig még inkább. Számomra mindig elsődleges volt a kényelmük, éppen ezért érezhették otthon magukat annyira, amennyire csak lehetett nálunk. És éppen ezért felejtettem el tökéletesen, hogy mi is az illem.
- Üljünk le szerintem, ott biztosan nem fogunk rálépni Kenyérkém játékaira. -Rálépni biztosan nem, de arra minden esély megvolt, hogy ráülünk egyre. Mert ez így szokott menni, hiába rakom el egy kupacba az összes játékot, ha a kutyára rájön az ötperc, még olyan helyeken is találunk játékokat, ahová fizikai képtelenség lenne feljuttatni azokat.
Disznó vagyok, tudom, de majdnem elvigyorodtam a védekezés szóra. Hát persze, védekezni nagyon tudni kell, a szó minden értelmében. Elvégre senki nem akar elkapni semmilyen betegséget, meg a sok rohadékkal is vigyázni kell, akiknek nem tetszik az, amit mi teszünk és amik vagyunk. Amit persze a mai napig nem tudok megérteni, de eddig mindig hasznos volt, hogy nálam volt a pálcám és aurori képzésben részesültem. Sokszor védett meg alapos verésektől.
- Öhm... hát... öhm... igazság szerint még nem gondolkodtam el rajta ennyire mélyen. -Kissé zavarba hozott a kérdése, nagyon váratlan volt, mintha még mindig nem ugyanarról beszélnénk. -Richard ebben nagyobb segítség lehet, kettőnk közül ő az, aki mindent nagyon túlaggódik. De amúgy igen, ezek is benne vannak abban, hogy miért nem verjük nagydobra az egészet. Nem szeretném elveszíteni az állásomat.

The situation is hopeless but not serious.

Rody & Clive

Bizonyítottan nem bírom kezelni, így szőkén a stresszt, hogy tudja. Beteges kényszert érzek bekapni mindkét kezem és véremig rágni körmeim, Richard beszélt, mennyit? Különben megőrülök, az öcsém és helyzetek szürrealizmusa, olyan nagy szükségem van a másikra, el sem hinnéd Rody Lestrange mennyire kell ez a hülye pluszmeló, tinédzsereket harcoltatni, olyat mutatni majd Willnek, amivel megbéníthat tehet engem, a képmásom.
A fontos tényt, milyen hajjal ölöm meg, még nem kérdeztem tőle. Felírom szorongásom Willt illető listájára.
Leülök, túl gyorsan azt hiszem, mintha csak erre vártam volna. Unikornis tejet kellene szopnom, hogy megnyugodjak?
Párbajszakkör, gyerünk Clive, koncentrálj! Először hatalmas műmosollyal villants, köszönd meg.
- Köszönöm, így kényelmesebb
Préselem össze ajkam és kényszerítem állandó mosolyba.
Mélyen kell gondolkodni a védekezésről?
- Nos…nem ezért csináljuk?
Nevetve kérdezem, önfeledten, Rody nem láthatja, ahogy belül megrándulok, ha csak lehengerlőségem tárom elé. Meg kellene igazítanom a hajam, csak lazán, feltűnésmentesen.
- Richard? De hát ő…
Értetlenül nézek rá, nem mintha kétségbe vonnám mélyen tisztelt Avery professzor képességeit, igazán állhatatosan sikított a pókhálós pókasszonynál is Grindewald nyomában.
- Bocsáss meg, nem igazán értem. Éppenhogy nagy dobra kellene verni, hogy minél többen eljöjjenek, nem? Minden tiszteletem Richardé, de mégis…te voltál auror. Mert párbajszakkört rendezünk? Nem értem, fel kell készítenünk őket, veszélyes, hisz kamaszok, de ami kint vár rájuk…
Megütközöm, úgy érzem elbeszélünk egymás mellett, talán nem vettem figyelembe valamely apró részletet, vagy kiestek gondolataim agyamból, ahogy a sípoló gumijátékra léptem.
Egészen megfagyok, kezeim valaki más végtagjának érzékelem és a szavak dermedten kúsznak torkomra.
- Végig a párbajszakkörről beszélünk, ugye?
Nyikkanok, mint egy rosszul olajozott ajtó, sápadtabban a hulláknál, végig arról. De a hideg vizet, mintha éppen a nyakamba öntenék, akár kiábrándulásnál és összes, felvett gesztusom cserben hagy. Szöknek a mosolyok, szemeim kitágulnak, arról beszéltünk, semmi értelme most szívrohamot kapni.

Clive & Rody

Sosem tudtam igazán mit kezdeni az ideges emberekkel. Ha valaki szomorú volt, sírt, könnyedén megnyugtattam, az sosem okozott problémát, de ha valaki szorongósan volt ideges vagy esetleg dühös, akkor azzal egyszerűen nem bírtam. Nem tudom, miért, talán túlságosan empatikus voltam és túlságosan bele tudtam képzelni magamat más emberek helyzetébe. Átvettem az idegességüket, szorongásukat, haragjukat, mindent, és teljesen tehetetlenné váltam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy most nem fogok úgy lefagyni mint általában. Mindig úgy viselkedtem olyankor mint egy elcsapott mókus.
Válaszról válaszra egyre zavartabb lettem. Védekezés... nem érti a viccemet? Richard is...? Mi történik ilyenkor? Sosem voltam még ennyire összezavarodva mint most. Aztán végül kibukott belőle a párbajszakkör szó, én pedig rájöttem, mennyire elbeszéltünk egymás mellett eddig. Nem is értem, hogy húztuk ki idáig anélkül, hogy észrevettük volna, de határozottan kínosabb volt így. Mert határozottan nagy különbség volt azok között, amikre gondoltunk. Lángba borult az arcom a gondolatra, pedig én aztán nem voltam egy pirulós fajta, meg sem tudtam volna mondani, mikor kerültem utoljára ebbe vagy hasonló helyzetbe, megeshet, hogy még soha. De olyan kínosnak éreztem ezt az egész helyzetet, hogy egyszerűen nem tudtam másképpen reagálni. Richie most úgy kinevetne.
- Oh... öhm... izé... hát persze. Igen, igen, teljesen igazad van, meg Richardnak is, most hogy jobban belegondolok. Nem is tudom, mit gondoltam. -Gyorsan, erőszakkal elhallgattattam magam. Nem akartam, hogy még ennél is feltűnőbb legyen a viselkedésem és a zavarom, mert nagyon kellemetlen lett volna. Már most is az volt. Nem is értem, miért próbáltam menteni a menthetetlent.
- Persze, természetesen arról beszélünk -bólogattam nagyokat, talán túlságosan is gyorsan vágva rá a választ a kérdésére. Nagyon nem akartam elmondani neki, hogy én egy teljesen más dologról beszéltem, mert akkor azt hiszem, tényleg kiugrottam volna Dumbledore szobájának ablakából. Vagy a sajátunk is megteszi, az is éppen elég magasan volt. De ide azért nem szívesen jutottam volna el.
Töltöttem magamnak egy pohár whiskeyt. (Még egyet? Már ittam volna? Nem tudom, de kell még egy.) Nem kellett könyörögni, hogy igyam meg, úgy éreztem, mindenképpen szükségem lesz erre, hátha az arcomból is elköltözik a forróság, vagy magyarázhatom az alkohollal.
- Szóval párbajszakkör. Te mire gondoltál, milyen ötleteid vannak eddig? -Maradjunk a fontos témánál, nem akarom még kivetni magam sehonnan, sem komolyan eljátszani a gondolattal.

The situation is hopeless but not serious.

Rody & Clive

Különös rémálom az életem, amelyben Rody Lestrage pirulásától csaknem leborulok a kanapéról.
Mert lőn világosság és megértek én is mindent hirtelen, sápadok, pirulok, vagy csak benn rekedek a választás szűkösségében.
Kicsit jobbra, balra ingatom a fejem, mintha nem tudnám eldönteni, milyen módon kapjak szívrohamot.
Odáig eljutok, hogy kinyitom a szám, miszerint szerencsésen tátogjak rajta egyet.
Reszketek, olyan döbbenten nézek rá, hogy kifejezésem egy hal is megirigyelné. Az ösztönös reakciómonitorozás működik még, lehajtom fejem, hogy bólintsak, ajkam összepréselem, arcom a megértés kifejezésén túl tükrözi a belenyugvást, hogy ugyan dehogy kavart fel, nem fogok elájulni, noha már türemkednek látómezőmbe a sötét fénypászmák.
- Azt hiszem sejtem mire gondoltál…
Nyögöm, leizzadok és fázom, behunyom a szemem fél pillanatra, egy száztól ezerig futó skálán mennyire lenne kínos elájulni?
- Arról, visszatérve…arra
Érzem, összeesnék, ha most felállnék, pedig nagyobb késztetést még soha nem éreztem elszaladni valahonnan.
Mintha a témák és elmés frázisok mind kiestek volna fejemből, lefagytak agytekervényeim és eljut a kérdés, hogy párbajszakkör, most kellene ötletelni, beszélni és bizonyítani, egyáltalán nem probléma, de én visszajátszom a beszélgetést, émelygek és igazán olyan rosszul leszek…
- Csoportokra bontás, talán három…három vagy kettő, hogy a hetedévesek ne kerüljenek össze az elsősökkel, de Vol…Volizé miatt fontos lenne már egészen korán… Csak egy pillanat
Izzadt homlokom tenyerembe rejtem, kilégzés és be, ahogy a szülő nők lélegeznek, akkor azt gondolta a védekezésről beszéltem?
Ajkam elé emelem tenyerem
- Én…igazán nem jöttem volna át olyan dolgokról beszélgetni… Sajnálom
Mindjárt belehányok…

Clive & Rody

Hirtelen nem is tudom eldönteni, az volt-e a kínosabb, amikor egyikünk sem tudta, mennyire elbeszéltünk egymás mellett, vagy ez, hogy mindketten rádöbbentünk, mennyire rossz is ez a helyzet, ezzel a kommunikációs megoldással. Szívem szerint most azonnal odaléptem volna az ablakhoz, hogy egy kecses mozdulattal kivessem magam rajta. Ha valaki zavarba szokott itt jönni, az Richard volt, nem pedig én. Nem nevezném magam gátlástalannak, mert attól azért távol álltam, de többnyire elég magabiztos voltam és nehezen lehetett kizökkenteni a megszokott egyensúlyból - na, nem a ténylegesből, mert meglehetősen könnyen estem orra a lépcsőn, a küszöbben, a katedrán vagy egy morzsában. Ez a jelenet azonban mindent elért nálam, amit nem akartam, még azt is, hogy már az öngyilkosságot fontolgassam. Egyszerűen iszonyú kínos volt minden, úgy, ahogy, és ezek után még egy teljesen komoly dologról is beszélnünk kéne. Hol a whiskeym? Kell még egy pohárral. Meg még eggyel. Merlinre, alkoholista leszek, de nem érdekel.
- Felejtsük el az egészet -szólok gyorsan közbe. -Ez meg sem történt, semmi. Kezdjük elölről az egészet, ha szeretnéd, még be is jövök még egyszer az ajtón. Mármint... tudom, hogy ez az én szobám és te jöttél, de... mindegy, ne beszéljünk erről. Térjünk rá a lényegre.
Leraktam az asztal közepére a whiskeys üveget, mellé a kupakot. Nem láttam értelmét, hogy visszatekerjem rá, lehet, még neki is szüksége lesz rá. Nekem biztosan, mert nem fogok kettő (vagy ez már a harmadik?) pohárnál megállni. Richard komolyan ezt érzi minden egyes nap, amikor zavarba jön valamitől? Kezdem őszintén sajnálni.
- A csoportok jó ötletnek tűnnek, ezzel egyet tudok érteni. Három teljesen jó lesz, egy a másodikos-harmadikosoknak, egy a négy-ötödéveseknek és egy a hat-hetedikeseknek. Az elsősöket szerintem egyelőre ne vegyük még bele, mindegyik meg van szeppenve, azt sem tudják, hogy rakják össze az életüket a Roxfortban és nem hiszem, hogy egy Wingardium Leviosával sokra mennének. Sokat kell még tanulniuk és beleszokniuk az itteni helyzetbe.
Az asztalon forgattam a poharamat, nem igazán tudtam Clive szemébe nézni. Merlinre, mindjárt kitörlöm mindkettőnk memóriáját, kár, hogy nem értek hozzá rendesen.

» Jeremy Awkward
» Ms. Rayne & Mr. Awkward
» Awkward-Blake
» By my awkward chess board
» Jeremy Awkward Kapcsolatai

Awkward discussion

Awkward discussion

Similar topics

Similar topics