Phoebe & Levin

A második doboz cigarettát bontottam ma fel, pedig még csak délután három volt. A szemem alatt sötét karikák húzódtak a kialvatlanságtól, az arcom elgyötört volt, mintha egy középkori kínzókamrában tett látogatásról jöttem volna. Egyszóval nem voltam abban a formában, ahogy az ember szeretne találkozni az exfeleségével.

A válásunk óta alig párszor láttam Phoebe-t, akkor is kimérten köszöntünk egymásnak és több szót nem is pazaroltunk a másikra. Mindig kínosan ügyeltem rá, hogy amikor elvittem hozzá a gyerekeket, akkor kifogástalanul nézzek ki, nehogy véletlenül is azt gondolja, jól járt a válással. Ha nem lett volna sürgős, biztosan nem jövök ide, ennyi teherrel a vállamon, a szövetkabátomba ivódott cigarettafüsttel. Öt méterről is kiszagolja majd, mindig gyűlölte a cigarettát, hiába ügyeltem rá annak idején, hogy ne gyújtsak rá a közelében, akkor is érezte a ruháimon és utálta. Vagy én taszítottam ennyire, erre már úgysem derül fény...
Nina az utolsó ép idegszálaimon táncolt, nem győztem berohangálni miatta a Roxfortba. Kínos beszélgetések sorozatán estem át, biztosítva a tanárokat, hogy a lányom csak nehéz kamasz, hamarosan kinövi - a helyzet viszont nem javult, csak rosszabb lett. Megvolt a magam baja Nina minősíthetetlen viselkedése nélkül is, Prewett lejáratókampányával és a mostanság egyre gyakrabban felizzó Sötét Jeggyel arra vágytam a legkevésbé, hogy egy tinilánynak magyarázzam, miért nem illik a tanárait a szexuális életükről faggatni. Ennek tetejében Fionával minden második nap egymás torkának ugrottunk, amin cseppet sem javított az anyám hirtelen jött ötlete, miszerint pár napig boldogít minket. Ezt rendszeresen megtette, évente egyszer-kétszer eszébe jutott, hogy van egy fia és minden alkalommal úgy tett, mintha a kapcsolatunk ridegségéről én tehetnék. Már második napja hallgattam a mártírkodását és a kritikus megjegyzéseit, amikor újabb bagoly érkezett a Roxfortból Nina kihágásairól. Őszintén bevallom, hogy öt perccel a boríték felbontása után nem is emlékeztem a levél tartalmára, kezdett összemosódni, hogy mikor épp milyen módszerrel járatta le az egész családunkat.
Mindez tegnap történt, este már tudtam, hogy másnap délután első dolgom lesz felkeresni az exfeleségemet.

Négyszer kopogtam az ajtón. A kutya a lábam mellett ült, hosszúkás orrával a zsebem felé szaglászva, pedig egy varázspálcán és azon a bizonyos második doboz cigarettán kívül nem volt benne semmi. Csak azért hoztam magammal Normant, mert tudtam, hogy Phoebe utálja. Sejtettem, hogy nem az orosz agarak iránt érez elsöprő gyűlöletet, csupán az zavarta házasságunk utolsó gyötrelmes évei alatt, hogy egy meglehetősen ostoba vadászkutyával is több időt töltöttem, mint vele. Norman legalább örült, mikor hazaértem.

Phoebe & Levin

Igazából rosszabb fogadtatásra számítottam. Panaszkodott Norman miatt? Igen, de ezt valóban én provokáltam ki. Ideges volt? Határozottan. Nem kínált meg itallal? Túlélem, úgysem egyezett az ízlésünk. Ahogy töltött magának, hirtelen felrémlett egy régi emlék, homályosnak kellett volna lennie, de olyan tisztán láttam magam előtt, mintha tegnap történt volna. Kamasz kölykök voltunk még, vodkát adtam neki, előtte sosem ivott töményet, az arca fájdalmas fintorba torzult, miközben vádlón rám emelte a tekintetét. Kinevettem, amiért nem tudta meginni, akkor még ilyen könnyen mentek a dolgok, nem igazán volt más gondunk a különféle alkoholos italok kipróbálásán kívül.
Norman azonnal kilőtt Phoebe felé, amint meglátta, farokcsóválva nyomta a kezéhez hófehér fejét, fülvakarásért kuncsorogva. Nem volt okos állat, sosem jött rá, hogy az exfeleségem gyűlöli őt.
- Először is, Norman nem bolhás, rendszeresen jár állatorvoshoz, és nem is korcs, te is tudod. Másrészt, értékelhetnéd, hogy ilyen kitörő örömmel fogad. Legalább valaki szeret, biztos szokatlan érzés. - Úgy terveztem, ezúttal átugorjuk egymás kötelező sértegetését, a kínos találkozásainknak ez a fázisa csak időpocsékolás volt és most nem bővelkedtem sem az időben, sem a türelemben. Prewették az utolsó idegszálaimon táncoltak, amik most aligha bírták el Phoebe évek óta tartó keringőjének a súlyát is.
- Biztosíthatlak róla, hogy te lennél az utolsó, akit unalmas pillanataimban felkeresnék. - Még akkor sem, ha továbbra is nehéz volt elemelni róla a tekintetem és nem elraktározni az aktuális parfümje illatát. Nem értettem hozzá, de mindig szerettem az illatot, ami körüllengte őt, legyen az virágos, pézsmás, púderes és ki tudja, milyen kifejezésekkel dobálózott még. Próbáltam megjegyezni, mikor szenvedélyesen beszélt róla, de csak foszlányok maradtak meg. - Nináról kell beszélnünk, próbálj meg felnőttként, anyaként viselkedni, legalább most az egyszer. Beszélned kell vele, minél hamarabb, rám nem hallgat. Tudod, hogy gyűlöl, ez a te sarad is, segítened kell megoldani.
Jól jött volna egy ital nekem is. A stressz kezdett maga alá temetni, Fionával sem beszélhettem meg mindent, próbáltam távol tartani a veszélytől és az életemnek azon részeitől, amiket szégyelltem előtte. Pedig néha mennyivel könnyebb lett volna osztozni a terheken...

Phoebe & Levin

Némi bosszúsággal vettem tudomásul, hogy Norman ilyen alázatosan viselkedett. Jobban örültem volna, ha még a kutya is megtartja a távolságot Phoebe-el, bár a szokásos szópárbajaink és gyűlölködéseink helyett most nagyobb szükségem lett volna rá, ha a volt feleségemet viszonylag együttműködő hangulatban találom. És különben is, elég büntetés volt számára a kutya szaga, amit egyedül ő érzett, mert én határozottan tiszta állatnak találtam Normant - és ha én tisztának találtam valamit, az az is volt. Én, aki még egy kézfogás után is ingert éreztem rá, hogy kezet mossak...
- Biztosan kedélyesen elcsevegne veled. Egyáltalán miért érdekel a feleségem véleménye? Mer őt nem érdekli a tiéd és hidd el, hidegen hagyná a felbukkanásod is. - Elvettem tőle a pohár vodkát. - Köszönöm.
Határozottan jól jött az ital, szívesen nyúltam az üveghez, ha nehéz súly nyomta a vállaimat. Nem részegedtem le, szinte soha nem szállt a fejembe, kamaszkorom ferde estéi óta kerültem az efféle szélsőséget. Nem volt rám rossz hatással az alkohol, legalábbis nem ártott meg jobban, mint bárki másnak. Nem lettem tőle agresszív vagy vakmerő és nem okozott nehézséget magamon tartani a nadrágomat sem, egyszerűen csak szerettem a kezemben tartani az irányítást és emiatt kerültem mindent, ami kontrollvesztéssel járt. És különben is elégszer láttam az apámat dühödt részegen, félelmetes látvány volt gyerekként, még ha ritkán is csattant rajtam a haragja. Nem adtam rá okot, hogy engem bántson, tökéletes fia voltam. Még jó, hogy már nem élt, nem viselte volna el a válásom szégyenét.
- Nem osztottam másra az anya szerepet. Fiona nem a gyerekeink anyja, soha nem is lesz az, és sem ő, sem pedig én nem szeretném rásózni ezt a hálátlan szerepet. Te vagy a lányok anyja, hiába nem örülök neki. - Elvártam, hogy tökéletes feleség és anya legyen? Nem. Csak annyit akartam, hogy kezdjen valamit a gyerekekkel, foglalkozzon velük és legyen mellettük, ha már én képtelen vagyok rá. Ő érzelmes volt, régebben kedves és közben mégis erős, azt akartam, hogy a lányaink előtt ilyen példa álljon. Nem... ez, bármi legyen is az, amivé vált. Tudtam, hogy mindenért engem okol, mintha én lettem volna a patriarchális rendszer megalkotója, aki az otthonülő feleség és édesanya feladatait kényszerítette rá. Elismerem, nem tettem ellene, nem biztattam egyszer sem, hogy legyen több és próbálja ki magát... De az én hibám lenne, hogy harminc év után jutott el önmaga megtalálásáig? - Hogy mi a baj vele? Inkább mi nem... Szerintem ülj le, még az én térdem is beleremeg, annyira kínos...
Idegesen a hajamba túrtam, az ingem és a zakóm ujját igazgattam, mintha lett volna rajta mit igazítani. Tökéletes és gyűrődésmentes volt, mintha most került volna ki a házimanók vasalója alól.
- Nemrég behívott az egyik tanára. Rodney Lestrange, gondolom még emlékszel rá régről, most Sötét Varázslatok Kivédését tanít. Eddig is küldtek levelet Nina viselkedéséről, de a takarodó utáni bóklászást és hasonló bűntetteket nem találtam túl komolynak, csak gyerek, majd megkomolyodik... Nos, Lestrange nem erről számolt be. Nina teljesen gátlástalanul bepróbálkozott a professzorainál, nagyon illetlen kérdéseket tett fel nekik. - Nem voltam gátlásos vagy éppen prűd, de ha az ember a tulajdon kislányáról beszél, bizonyos kifejezések kimondhatatlannak tűnnek. - Lestrange diszkréten kezelte a dolgot, de akkor sem fordulhat elő többet. Neked kell vele beszélned, rád talán hallgat, a világból is kimenekülne, ha az apja hozná fel ezt a témát...