I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : Madeline Ford
| » » Hétf. 18 Feb. - 3:21 | | | Valorie Karaugh Graves Astra inclinant, sed non obligant.  Becenév: Val Kor: 66 (Külső: 16) Származás: Félvér (korábban); Varázslény Lojalitás: Dumbledore/Társadalmi igazságosság Képesség: Látó (korábban); Semmi Csoport: Varázslény (Vámpír) Rank: Lény Play by: Madeline Ford Karakter típus: Saját/keresett A Godric's Hollow-i ház, amiben Valorie felnőtt, alig változott az elmúlt ötven évben. Sövény és éppen jelzés értékű vasalt kerítés veszi körbe csupán, ablakai sötétített üvegből készültek, amik annak ellenére is mindig el vannak függönyözve, hogy tökéletesen megszűrik a Nap fényét. Ezen felül csupán az udvaron álló fák váltak öregebbé. Két lakóját a szomszédok ritkán láthatják az utóbbi időben, mintha közvetlenül jutnának be valahogy ide. Godric's Hollowban persze sok furcsa, rejtélyes dolog történik, senki nem veszi fel ezt igazán.
Valorie édesapja már régen elhagyta a házat, jóval azelőtt, hogy egy bombatámadás elvitte őt. Nem adta fel, hogy gyermekei apja legyen, akkor sem, ha egészen más elveket vallott a gyereknevelésről, mint felesége.
Valorie édesanyja végig fogta a lánya kezét, még ha nem is mindig a megfelelő irányba húzta. Amikor kicsi volt, minden nap készített neki palacsintát, amikor nagyobb lett, elment vele ruhákat vásárolni, és nem szűnt meg az anyja lenni akkor sem, amikor a lány végleg megváltozott. Negyven év is eltelhetett, akkor is minden szerdán együtt ültek egy Godric's Hollow-i kávéház teraszán és figyelhették, hogy hogyan válik a fiatal tulajdonos egyre pocakosabbá és kényelmesebbé. Eljött persze az este, amikor Valorie hiába várt a márványkeretes kávéasztalnál.
Valorie bátyja azt tette, ami helyes volt. Aurorként pálcával a kezében harcolt mindenki jogaiért. A férfi nem volt elég időt otthon, hogy tovább vigye a nevét, felesége hiába várta haza. Az ő útja egy fekete kastélyhoz vezetett Európa hegyei közé, távol otthonától, harca és küzdelme kék lángok között ért véget, de hozzájárult, hogy a tűz elaludjon.
Valorie nővére elhagyta az országot, viszonyuk soha nem volt közeli. Gyermekének gyermeke azonban a lányhoz került, aki rövid időre lehetőséget kapott rá, hogy vizsgázzon és minden jó szándéka ellenére talán meg is bukjon anyaként. Ami őt illeti azonban, soha nem tekintette bukásnak a fiút.
Valorie gyámja öregebb szinte minden élőlénynél, aki az Egyesült Királyságban él. Az ősi vámpír tette a lányt azzá, ami, és átadott neki mindent, ami szükséges a boldoguláshoz. Gyermeke cserébe szeretettel, tisztelettel tekint rá, de nehezen fogadja el a férfi passzivitását, lustaságát bizonyos fontos társadalmi kérdésekben. Valorie a világosszürke zakóban, fehér blúzban, térd alá érő szoknyában, magassarkú Oxfordban, sötét harisnyában, gallérja alatt a VET kitűzőjével, arcán olyan sminkkel, amitől közelebbinek tűnik a kora a harminchoz a tizenhatnál, egyszerre forradalmár, karrierista, hajcsár, érdekvédő és diplomata. Ha a társadalmi egyenlőségről és jogokról van szó, nem pihen, nem ad fel, nem kicsi számára semmilyen apró részlet, nem sajnál időt és energiát semmire, ellentmondást nem tűrő, archaikus szarkazmussal veti magát politikai ellenfeleinek. Annak ellenére, hogy a több száz éves Uther viseli a VET elnöki pozícióját, senki számára nem kérdéses, hogy az alelnök irányítja a szervezetet. Szereti, ha hosszú munkája végül megtérül.
Valorie a könyékig feltűrt ujjú ingben, farmernadrágban, tornacipőben, hátracsatolt hajjal, arcán minimalista sminkkel teljesen szabad. Nem köti semmi, nem akar megfelelni, nem hajlik meg mások előtt, és bár kedvesebb, ha valaki ellenséges vele, könnyen válik gúnyos megjegyzések célpontjává. Sokszor most is tanul még, olvas vagy tölt régi barátokkal, ismerősökkel időt, mintha értékesnek tartana minden velük élve tölthető napot. Igyekszik törődni mindenki jólétével, biztonságával. Imádja a kviddicset, melyet játszik, ha épp lehetősége van rá.
Valorie a nyitott fekete bőrdzsekiben, topban, fekete bőrnadrágban és csizmában, száján vörös rúzzsal a szabadság egy tombolóbb formája. Nem köti meg semmi, nem fél semmitől, szabadon üldözi az élvezetet, éppen csak arra figyelve, hogy ne ártson másoknak. Ilyenkor érzi a legjobban, hogy él, hogy szabad, hogy úgy tesz, ahogy kívánja, hogy nem kell sírnia többet, nem kell folyton neki lennie a jólánynak. Élvezi, ha bárkivel megoszthatja ilyenkor a társaságát néhány forró percre, ilyenkor eltűnnek alapvető vágyai, korlátai is, leszámítva esetleges éhségét.
A pőre Valorie kihúzott háttal áll, mintha nem lenne már félnivalója, vagy mintha nem szégyellné az igazságot vagy a szókimondást, ahogyan nem szégyelli örökre változatlan teste egyetlen apró részletét sem. Brutálisan őszinte, nem hagyja, hogy mások mondják meg neki, hogy mit mondhat és mit nem, igyekszik mindig őszinte segítséget adni. Nem tart attól sem, hogy valaki őt szembesíti az igazsággal, például azzal, hogy a többi lányhoz vonzódik, és nem titkolja soha azt sem, hogy ő micsoda. Igyekszik olyan életet élni, amit megbánások nélkül élhet, és igyekszik segíteni másoknak is abban, hogy ilyen életet élhessenek. 18+  Valorie csendben figyelte, ahogy a család apró, játékos kuvikja hajnalban kireppen az ablakon, hogy levelet vigyen a nővérének a Roxfortba. Az apró bagoly ezerszer megtette már az utat, és amikor itthon volt, mindig engedte a lánynak, hogy megsimogassa, megvakargassa, azután gyengéden belecsípett mindig a kezébe. A lány barátjának tekintette az állatot, aki most újabb rutinútra repült, a lány mégis könnyes szemekkel, elszoruló szívvel figyelte az apró, tollas barna foltot, ahogy eltűnik a nagy aranylombú tölgy mögött. Két hónapja látta már ezt a napot, ahogyan a vihart is, ami már északon gyülekezett, hogy a kis bagoly örökre elvesszen benne. Ahogy az első hajnali esőcsepp megütötte az ablakát, sírva fakadt, azután eldőlt az ágyon, hogy betakarózzon.
Tudta, hogy van két órája, amíg az anyja bejön, hogy reggelizni hívja, tojásrántottát kap majd kolbásszal, ami kissé olajosabb lesz a szokásosnál. Már előre érezte a fájdalmat, amikor elrontja majd a gyomrát, apja beszélgetését bátyjával pedig, amiben elbagatellizálja egy, a kontinensen tevékenykedő sötét varázsló tetteit, értelmetlennek látta. Álmában látta már későbbi újságcikkekben, hogy a férfi lángba borítja majd a kontinenst évtizedekre.
Valorie vörös haja szétterült, ahogy arccal előredőlve befeküdt a párnába, de mint máskor is, most sem tudta jobban kizárni a jövőjét. Látta már a pálcáját, a göcsörtös vörösfenyőt egyszarvúszőrrel, amit nyáron vesznek majd neki, hogy megkezdje a Roxfortot. Nem várta izgalommal a mások számára varázslatos kastélyt sem, mert már ezerszer látta minden időjárás alatt. Látta a levelét, látta a csónakot, látta a vöröscímeres talárját, látta a tanárait, a társait, a barátait.
Hanyatt dőlt, letörölte a szemeit, és a plafonra nézett, ahol az esőtől ijedt pók igyekezett egy ablaktól távolabbi sarokba. Az ő sorsát nem látta, de úgy érezte, hogy most látja utoljára. A saját élete viszont már három éve nyitott könyv volt számára. Előre látta a szenvedést, amit azzal okoz majd magának, hogy újra beszél az állapotáról a szüleinek, amivel egy hosszú kórházi kezelést és végül a válásukat idézi elő, látta a rövid békeidőszakot tizenhárom éves korában, amikor azt hiszi majd, meggyógyult. Látta Gretchent, a lányt, akivel ötödikben jött össze, mielőtt visszafordíthatatlanul összevesztek- látta már a kapcsolat minden pillanatát. És látta azt is, amikor egy sötét sikátorban egy férfi odalép hozzá, hogy több gyors mozdulattal kést mártson a gyomrába- ennél tovább nem látott, a fémes íz és a fájdalom mindig kizökkentette a remegő sötétségből. Nem látta magát felnőttként. Nem is akarta igazán. A görcs hirtelen tört rá, belemart a gyomrába, ő pedig oldalra dőlve, görnyedten zokogni kezdett. Néha előfordult, pedig tudta, hogy ez egy jó nap lesz.
Valorie kissé bizonytalan léptekkel sétált le az emelvényről, hogy elinduljon az asztal felé, ahol a leghangosabb taps fogadta. Sok griffendéles diákot látott már a jövőben, de most, hogy elhaladt mellettük, hogy keressen magának egy üres helyet a többi új elsős között, a szemei néha tovább rajta ragadtak némelyikükön. A saját szemeivel egészen másnak tűntek számára.
Ott volt Philip, a nála egy évvel idősebb fiú, aki egyszer a csapatuk egyik hajtója lesz. A fájdalmas sírásnak és pániknak, amit egy szerencsétlen zuhanás utáni kartörés váltott ki, nyoma sem volt most a fiún, vidáman és kedvesen, bátorítóan mosolygott rá. David nem sokkal arrébb ült le. A fiú, aki mindig a klubhelyiségben ül majd unott arccal a könyvei felett, most bizonytalanul forgatta a fejét az asztalnál, amihez először ült le. Nem hallotta, hogy Violet mit beszél a szintén elsős Dorothyval, de élőben látni a mosolyát más volt, mint a jövőben.
Mielőtt leült, átpillantott a szomszéd asztalra, ahol a barna copfos lány ült neki háttal a saját háztársai között. A levegő megakadt egy pillanatra a tüdejében, nem vette le róla a szemét, csak néhány bátortalan szóval, bólintással válaszolt a mellette ülő felsőbb évesek szavaira. Csak azután fordult el, ahogy a lány egy pillanatra jobbra fordult a mellette ülőhöz, és végre élőben is láthatta az arca egy részét.
Nem vett az ételből, csak hátradőlt a székében, felnézett a plafonra, amit ezerszer látott már, de soha nem látta ennyire fényesnek a csillagokat. Nem is figyelt a beosztási ceremóniára vagy az igazgató beszédére, csak nézte az eget. Ritkán érezte, hogy őszintén boldog, de most annak ellenére örült neki, hogy itt van, hogy ezerszer látta már.
- Tűnj el! Most!- Valorie teste megmerevedett egy pillanatra, ahogy a mardekáros lány lassan felemelte és felé fordította a pálcáját. Csak egy pillantást vetett a mosdó nedves padlóján heverő barna hajú hugrabugos lányra, aki átázott talárral szorongatta a kézfejét, mintha ezzel megszabadulna a csalánártás okozta fájdalomtól. Gyűlölte ezt a pillanatot.
Tudta, hogy mi következik: a pálcájáért nyúl majd, mire mardekáros évfolyamtársa még egyszer határozottan ráförmed, ő pedig fülét-farkát behúzva kilép az ajtón, és becsukja azt maga mögött. Félt a lánytól, aki az ötödik évfolyam egyik legjobb párbajozója volt, többször látta a jövőben és a saját szemével is, hogy mire képes, mégis gyűlölte, hogy így elfut, és magára hagyja a bajbajutott lányt. Tétován a pálcájáért nyúlt, de éppen csak megérintette a markolatot, amikor a mardekáros pálcája már közvetlen közelről az arcában volt.
- Még rondább leszel, ha nem takarodsz ki innen azonnal! Semmi közöd ehhez, hívj egy tanárt vagy prefektust, ha akarsz, nem érdekel, de húzz innen, amíg fel nem gyújtom azt a vörhenyes loboncot a fejeden!- Valorie nem próbált meg ellenállni. Lassan elengedte a pálcát, hátralépett kettőt, azután a kilincsért nyúlt. A hugrabugos lány szipogni kezdett, ő pedig egy futó pillanatra elkapta a megvető mosolyt a mardekáros lány arcán, azután becsukta az ajtót, ahogyan azt látta már korábban.
Tett még egy lépést hátra az ajtótól, de nem vitte rá a lélek, hogy elsétáljon, hiába tudta, hogy előbb-utóbb így fog dönteni. Hiába került a Griffendélbe, hiába játszott olyan jól a legutóbbi viharos időben zajló kviddics meccsen, úgy tűnt, hogy gyáva volt. Összeszorította a száját, miközben haragjában néhány könnycsepp indult el lefelé az arcán. Utálta, hogy nem hozhat meg semmilyen döntést. Látta már, hogy hogyan játssza le a következő kviddics meccset, hogyan jön össze Gretchennel, hogyan veszíti el a szüzességét vele, hogyan mutatja be az anyjának, hogyan szakít vele, azután hogyan hal meg még a következő nyáron abban a sikátorban. Az élete utolsó fejezete lassan elkezdődött, és még ha szerette is az elmúlt éveket a Roxfortban, már értelmetlennek tűnt minden.
- Oké, Robins. Most vagy visszaadod, amit elloptál tőlem, vagy iszol egyet.
Felemelte és a kilincsre tette a kezét, de azután inkább jobbra fordult, és elindult a folyosón, távolodva a mellékhelyiségtől. Lefordította a fejét, azután néhány lépés után újra megállt. Érezte, hogy mennie kellene tovább, amíg nem talál egy tanárt, de a lábai nem vitték tovább. Lehunyta a szemét, és vett néhány mély levegőt. Újra feltűnt előtte a sikátor és a kés, anyja mosolygós arca, ahogy lesegíti őt a Roxfort Expresszről, azután Gretchen arca, ahogy mellette az ágyon fekve mélyen a szemébe néz. Látta, ahogy a másik lány orrlyukai kitágulnak, zöld szemei mélyen az övébe fúródnak, vékony ajka lelohadt. Pár könnycseppet is látott a szemében, ahogy halkan, de dühösen, szinte kígyóként sziszegve szólalt meg.
- Baszd meg, Val, csak baszd meg! Nem fogok asszisztálni a halálodhoz, úgyhogy fejezd be ezt a szart! Tudod, hogy milyen lény várja némán a saját halálát? A birka. Ha nem vagy birka, akkor lehetőséged van dönteni!
- Add ide! Most! Add ide!- Valorie előkapta a pálcáját, és sarkon fordult, mintha nem lett volna biztos benne, hogy ez nem így fog történni. Nem bajlódott a kilinccsel, nekifutott vállal a rozoga ajtóval, nem törődött vele, hogy felhorzsolja-e a karját, csak feltépte az ajtót, és azonnal előreszegezte, egyenesen a mardekáros lányra.
- Gretchen! Engedd el!- a lány egy villámgyors mozdulattal felé fordította a pálcáját annak ellenére, hogy éppen a másikra koncentrált, és mielőtt bármit tehetett volna, Valorie érezte, hogy kirepül a pálcája az ujjai közül, hogy egy falnak pörögve a padlóra zuhanjon. Második varázslatot nem volt ideje indítani, mielőtt megcélozta volna a lányt, Valorie odaért, rávetette magát, és a földre vitte.
A mardekáros lány pálcája rövid dulakodás után kigurult az ujjai közül. Valorie nem látta a pillanatot, amikor nem simogatja a barna fürtöket, hanem közéjük tép, amikor a finom kezek nem gyengéden megérintik, hanem dühösen ütik, vagy amikor a combok nem a hajára simulnak rá, hanem őt próbálják meg ledobni. Először finoman jobbra dőlt, azután érezte, hogy balra fog mégis ledőlni, megkapaszkodott a lány vállában, amennyire tudott. Háttal nekicsapódott a padlónak, Gretchen pedig másodperceken belül felette termett.
- Mi a faszt képzelsz? Mi közöd van neked ehhez? Miért érdekel ez a büdös tolvaj?- Valorie néhány másodpercig nem válaszolt, mélyen az indulattól égő zöld szemekbe nézett. Nem tett semmit, amikor a másik lány a pálcájáért nyúlt, felvette a földről, és közelről az arcába tartotta. Nem tudta, hogy Gretchen meg fogja-e átkozni, de nem félt tőle, ahogy attól sem tartott, hogy kihez tartoznak a folyosón rohanó léptek. Csak elmosolyodott, és mélyen a szemébe nézett. Gretchen arca értetlenné vált, ahogy Valorie szemeibe nézett, kicsit bizonytalanul engedte le a pálcát még azelőtt, hogy az egyik professzor az ajtóhoz ért.
A havas táj végtelensége vakító fehér fénnyel borította be a Roxmorts környezetét. Valorie csendesen nézte a kastélyt, de a figyelmét gyorsan elvonta a mellette álló Gretchen, aki mindenféle előjel nélkül eldobta magát a hóban, és néhány játékos mozdulattal hóangyalt készített a domboldalra. Várakozón nézett Valoriera, aki néhány másodperc után vonakodva követte a példáját, hogy néhány ügyetlen, félszívű mozdulattal angyalt formáljon. A mardekáros lány kissé csalódott mosollyal nézte.
- Nem leszünk örökre tizenöt évesek, Val. Legyél kicsit spontánabb, mert elfut melletted az élet, ha mindig te vagy a jó kislány.- Valorie nem válaszolt néhány másodpercig, mire egy hógolyó csapódott az arcának. Ő méltatlankodva összegyúrt egy saját hógolyót válaszként, amivel megcélozta a fejét, de közel egy méterrel felé dobott. Gretchen felnevetett, és egy újabb hógolyót vágott Valorienak.
Nagyjából nyolc eldobott hógolyó után Valorie kabátján fehér foltok jelölték a sikeres hógolyó találatok helyét, míg Gretchennek csak a ruhaujjára és göndör hajába tapadt valami. A mardekáros lány mosolyogva kezet nyújtott Valorienak, aki néhány másodpercig várt, azután a Dorothyn is működő trükköt alkalmazta: megfogta a kezet, de nem szorította meg erősen, csak egy gyors, határozott mozdulattal lerántotta a kesztyűjét, azután a zsákmánnyal elkezdett felfelé futni a dombon. Csak Gretchen és méltatlankodó megjegyzései követték őt felfelé a dombon a Szellemszállás felé.
Néhány másodpercig futottak, amikor Valorie nem sokkal a kerítéstől megállt, és szembe fordult vele. A göndör lány néhány méterre tőle megállt, és kérdőn nézett mind Valoriera, mind a cölöpkerítésre, ami inkább volt jelzésértékű, mint valódi visszatartó erő.
- Nem mersz bemászni, mi?- miközben elment mellette, Gretchen elsétált mellette, és egy határozott mozdulattal kitépte a kesztyűt a kezéből. Felmászott a kerítésre, és a talárja belső zsebéből egy szál cigarettát vett elő. Miközben meggyújtotta egy gyufával, Valorie felült mellé a cölöpre. Amikor a másik lány megkínálta, elfogadta, és beleszívott. Gretchen elégedetten vette vissza a cigarettát, hogy folytassa a dohányzást. - Mitől félsz annyira?- Valorie a lány szemébe nézett, de nem tudta megmondani, hogy mi fog történni, ha választ ad a kérdésre. Nem látta még ezt a helyzetet, fogalma sem volt róla, hogy pontosan mit kellene válaszolnia. Mintha megértette volna, hogy nehezen ad választ, Gretchen elfordult, és átadta a cigarettát.
Sokáig csak ültek, nézték a falut és át és átadták a lassan fogyó cigarettát. Valorie enyhe szorítást érzett a mellkasában, furcsa boldogságot, ahogy oldalra nézett a lányra, aki a fehér fényben, cigivel a kezében megszépült. A szíve felgyorsult kissé, ahogy levette a kesztyűjét, és óvatosan rátette a kezét a kerítésre, másik lány átfagyott keze mellé.
Vett egy mély levegőt, és óvatosan közelebb araszolt. Először csak két ujjuk ért össze, amit Gretchen látszólag nem vett észre, csak akkor fordult felé, amikor kicsit arrébb csúsztatta a kezét. Hosszú másodpercekig nézte őt nyílt, gondolkodó szemekkel, enyhén kipirult arccal. Vett egy levegőt, óvatosan elmosolyodott, azután megfordította a kezét, hogy elfogadja Valorieét. A keze melegebb volt, mint ahogy a lány várta.
Vett egy nagyon mély levegőt, ahogy a lányra nézett. Úgy érezte, hogy ennél közelebb még nem volt senkihez, hogy maradéktalanul bízhat benne, de nem gondolta, hogy megtörik-e ilyen teher alatt, mint a bizalma. Nyelt egyet. Mélyen a másik lány szemébe nézett, aki hagyta a levegőn égni a cigit, amibe elfelejtett beleszívni, úgy várta, hogy mit mond majd neki.
- Gretchen... valamit már rég el akartam mondani... Én... én látok. Látok mindent előre. Bőven azelőtt, hogy megtörténne.- a lány néhány másodpercig értetlenül nézett rá, azután kissé értetlen, enyhén cinikus mosoly jelent meg az arcán. Valorie máskor boldog volt a látványtól, de most nem szerette ezt az arckifejezést.
- Tök jó, hogy erről csak most szólsz. Megspóroltál volna nekem négy fahéjas török piramist meg egy belilult combot, ha előre szólsz, hogy Rowle ennyire béna lesz terelőként.
- Komolyan beszélek! Higgy nekem! Kérlek! Megbízok benned, te vagy az első, aki tudja a családomon és a gyógyítóimon kívül.- Gretchen arcáról eltűnt a mosoly, mélyen beleszívott a cigibe, és komolyabban nézte a lányt. Kissé megszorította a kezét egy pillanatra, enyhén bátorítólag.
- Val, igazi Látók évezredenként egyszer születnek. Azért, mert egy álmod déja vut adott neked, vagy azt hiszed, hogy láttál valamit, nem vagy látó. Velian professzor képességeit elnézve nem is tudom, hogy léteznek-e még, ha még tanítani sem tudnak felkérni egyet a Roxfortba. Elmondod, hogy mit láttál?
- Az egész életemet... Láttam előre, amikor a baglyunk elpusztult, láttam előre a legtöbb dolgot a Roxfortban, a házat, ahová választanak, a meccseket, néhány dolgozatot, a barátaimat. Láttalak téged is, már hét évesen. Láttam, hogy tizenhárom évesen végigsírod a gyógynövénytan órát hátul, láttam, hogy meg fogod átkozni Annát a mosdóban. Láttam mindent a saját szememmel, ami meg fog történni. És láttam... láttam azt is, hogy hogyan fogok meghalni, legkésőbb másfél év múlva.- Gretchen szeme kissé elkerekedett az utolsó, halkabb mondat hallatán, a keze erősebben szorult Valorié körül, és kicsit összeszorította a száját is.
- Mit láttál? Betegség? Vagy valami baleset?
- Nem. Egy sikátorban fognak megölni. Semmit nem tudok tenni ellene, mindenképp meghalok. Beleszúrnak majd néhányszor a gyomromba, odaszorítanak a falhoz, talán meg is... szörnyű az egész, és közeledik. Láttam rengeteg dolgot, amit látszólag könnyű lenne megakadályozni, de végül mindent lehetetlen. Az egész életem... Már minden eldőlt.
- Val, nem fogsz meghalni! Érted? Nem fogsz meghalni!
- De igen. Csak azt akartam, hogy tudj róla. Tudom, hogy nehéz, hogy nagy teher, de...- Gretchen a mondat közepén elpöckölte a cigicsikket, azután flegmán átkarolta őt, és hátralökte magát. Valorie nem tudta akadályozni a zuhanást, ijedten felsikkantott, ahogy hátradőltek, azután beledőltek a hóba. Néhány másodpercig ijedten kapkodta a levegőt, miközben Gretchen dühös arccal ránézett.
- Ezt láttad előre? Nem, ugye? Akkor meg ne beszélj ekkora kibaszott faszságokat! Nem... fogsz... meghalni!
- Grety, ez nem így működik! Nem látok minden pillanatot, történhetnek dolgok azokon kívül, amiket láttam, de amit láttam, megtörténik.
- Tényleg? Akkor ha te ezt már így eldöntötted, mi a fasznak raboljuk egymás idejét? Vagy nekem sincs már beleszólásom az egészbe, ugye?- hó hullott Gretchen hajáról, ahogy a lány félig felült, megrázta a fejét, és ahogy felkönyökölt, mélyen Valorie szemébe nézett. Vett még néhány indulatos levegőt, azután a lány szemébe nézett, és megfogta a kezét. A körmeit belevágta Valorie kezébe, miközben elfátylasodott a szeme.
- Baszd meg, Val, csak baszd meg! Nem fogok asszisztálni a halálodhoz, úgyhogy fejezd be ezt a szart! Tudod, hogy milyen lény várja némán a saját halálát? A birka. Ha nem vagy birka, akkor lehetőséged van dönteni! Senki más nem dönthet arról, hogy mi lesz veled, csak te. Meg akarsz halni?
- Nem! Persze, hogy nem.- Gretchen megragadta Valorie kabátját és fölé kerekedett, hogy közelről az arcába nézzen. Néhány másodperc múlva sírni kezdett.
- Akkor fejezd be ezt! Nem csinálhatod ezt velem! Nem mondhatod, hogy meg fogsz halni! Nem mondhatod, hogy fel fogod adni! Kurvára nincs hozzá jogod!- Valorie csendben megölelte a másik lányt. Érezte, hogy könnybe lábad az ő szeme is, ahogy magához szorította őt, azután elvált tőle és a szemébe nézett. Sírós hangon szólalt meg.
- Megígérem, jó? Megígérem, hogy nem fogom hagyni.- Gretchen bólintott, miközben csúnya, sírós arccal nézett tovább le rá. Homályosan látta csak a könnyeken át, de úgy érezte, hogy sokkal határozottabban érzi őt, mint korábban. Megsimogatta a hátát, azután lassan feljebb ült, és óvatosan szájon csókolta. Behunyta a szemét, hagyta, hogy a másik lány elhúzódjon, ha akar, de érezte, hogy Gretchen bátortalanul visszacsókol. Csak ekkor jutott eszébe, hogy egy másik első csókra emlékezett. Belemarkolt a lányba, és közelebb ölelte magához.
- Anya, aláírod ezt nekem? Szükségem van az aláírásodra- az őszülő hölgy félretette a Prófétát, és kissé meglepetten átvette a hosszú pergamentekercset. Alig néhány másodperc alatt összeszűkölt a szeme, azután befejezte az olvasást, félretette a dokumentumot, és a lánya szemébe nézett. Őszülő vörös haja alatt elmélyültek a ráncok.
- Valorie... kicsim... ha segítségre van szükséged, bármikor szólhatsz nekem. Szerzünk neked segítséget.- a lány lenézett a fotelban ülő nőre.
- Már szereztem segítséget, anya. Ez az egyetlen megoldás, hogy valaha normális legyek.
- Normális? Felfogtad, hogy mit beszélsz, kislányom? Azt hittem, hogy tanultatok ezekről a teremtményekről a Roxfortban. Kitaszítottak, embereken élősködnek, nem esznek, nem isznak, nem varázsolnak, nem lehet gyerekük, még a Napot sem láthatják. Hogy akarhatod ezt az életet?
- Anya, már döntöttem. Elolvastam mindent az elmúlt hónapokban, végigmentem mind a harmincnégy ponton, amit kértek, már csak az aláírásod kell, hogy törvényes legyen. Nincs választásom. Vagy ez, vagy meghalok. Előre láttam, hogy meg fogok halni.
- Drágám, miért nem szóltál, hogy már megint ezek az álmok bántanak? Carwon úr hónapokat töltött a vizsgálatoddal. Nem vagy Látó, csak egy ritka mágikus rendellenességed van, ami miatt utólag belelátsz a múltbéli álmaidba bizonyos eseményeket. Visszamegyünk hozzá, és kiváltjuk azt az ördöghurok alapú gyógyszert, jó?
- Anya, nem vagyok beteg! Értsd már meg, hogy amit látok, a valóság! Előre láttam, hogy el fogtok válni, előre láttam, hogy melyik házba kerülök, előre láttam a barátnőm arcát és több beszélgetésünket. Előre látom azt is, amikor megölnek. Egy kést fognak a hasamba szúrni, itt, látod?- az őszülő hölgy aggódva nézett Valoriera, amikor a lány durván a saját hasába bökött a mutatóujjával. Ujjai a fotel karfáira feszültek.
- Val, angyalom... neked segítség kell. Kérlek, engedd meg, hogy segítsek neked! Keresek neked egy specialistát. Kiveszem a szabadságom, és elmegyünk Franciaországba egy hétre, jó? Párizsban vannak a legnevesebb magángyógyítók, ők biztos tudnak mondani valamit, amitől jobban leszel. Csak kérlek, fejezd ezt be!- Valorie letérdelt, megfogta az anyja kezét, és az őszülő hölgy könnyesedő szemeibe nézett. Egy apró könnycsepp megcsillant az ő szeme sarkában is.
- Anya... szeretlek. Nem vagyok beteg, Látó vagyok, minden egybevág az erről írt könyvekben leírtakkal. Érzek mindent, ami meg fog történni, látom előre a dolgokat, amik boldoggá tehetnének. Előre érzem, ha fáj valami. Nem telt el hét anélkül, hogy meghaltam volna. Szeretnék élni végre. Szeretnék normális életet élni, a saját döntéseimet meghozni. Nincs más mód erre. Csak boldog akarok lenni. Kérlek... bízz bennem!- az őszülő hölgy csendben sírt, miközben a lányára nézett, közben olyan szorosan szorítva a kezét, hogy már fájdalmat okozott vele.
Hosszú percek teltek el, mielőtt a nő elengedte a lánya kezét és hátradőlt a fotelben. Tétován, remegő kézzel vette el a pergament, hogy újra beleolvasson a minisztériumi engedély szövegébe. A szájára szorította a kezét, néhányszor a türelmesen előtte térdelő lányára nézett, majd vissza-visszatért a szövegre. Remegve, sírva nézte a pergament, miközben tétován megérintette lánya haját, arcát, homlokát, végigsimítva rajta. Percek teltek el, mire félretette a kérvényt, és a lányára nézett. A könnyei lassan az arcára száradtak.
- Holnap elmegyünk a Mungóba, Valorie. Megint megvizsgáltatlak majd... ha... ha ezúttal sem találnak megoldást, aláírom.- a nő előrenyúlt, megsimogatta a lánya arcát. Mindketten sírni kezdtek.
Valorie óvatosan kinyitotta a száját, és benyomta a fogait Gretchen nyakába. A vér íze megtöltötte a száját, ahogy a másik lány teste megfeszült, ahogy kicsit beljebb tolta a fogait, halkabb sóhajait egy hangosabb nyögés követte. A vörös lány hideg ujjai még néhány gyors, határozott kört jártak a lány meztelen szeméremdombján, azután Gretchen teste görcsbe rándult, összeszorított szájjal igyekezett visszatartani a hangos, mély nyögést. Valorie számára olyan hangos volt, mintha teli torokból kiabált volna, úgyhogy nem volt biztos benne, hogy az anyja hallotta-e. Tett még néhány kört a kezeivel Gretchen lábai között, azután legördült a kába lányról.
Csendben figyelte, hogyan süllyed és emelkedik Gretchen melle, ahogy a lány a plafonra bámulva igyekezett visszanyerni a lélegzetét. Gyengéden belekarmolt az oldalába, azután csendben figyelte, ahogy barátnője lejjebb kúszik az ágyon, hogy szétfeszítse a lábait. Kicsit ellenállt, azután halkan felsóhajtott, ahogy a lány elindult felfelé a lábán, közben bele-bele harapva a combja belsejébe. Behunyta a szemét, és mozogni kezdett arra a ritmusra, amit a másik lány kínált neki.
Barátnőjénél hangosabban nyögött fel, amikor a forró nyelv először érintette meg a csiklóját, az ujjai gereblyeként szántották fel a lepedőt maguk alatt. Hátradőlt, megpróbálta kicsit halkabban élvezni az együttlétüket, azután hangos nyögéssel káromkodott, amikor megérezte, hogy a másik lány ujjai becsúsznak a testébe. Teljesen átadta magát a másik lánynak. Néhány perc múlva a kitörés végigfutott a testén, a teste összerándult Gretchen forró ujjai körül, és összeszorított szájjal, hangos nyögéssel elélvezett.
Átölelte a másik lány forró, izzadt testét, ahogy felmászott mellé, de az összes benne égő tűzön keresztül is érezte, hogy Gretchen enyhén remeg. Az ő teste nem adott meleget, hideg volt, akár egy holttest, még azzal a vérrel együtt is, amit a lányból kiszívott. Betakarta magukat, diszkréten maguk közé gyűrve a takarót, mielőtt újra átölelte, hogy a feje alatt átnyúlva az ujjait a lány meztelen vállára fektesse.
- Hú... nem tudom, hogy fogom kibírni a téli szünetig. Ez az év kurva hosszú lesz.- Valorie enyhén megcsípte Gretchen mellbimbóját, amitől a lány ismét felnyögött.
- Igyekszem minden nap írni. Uther azt mondta, hogy a munka, amit adni akar, nem lesz megterhelő, úgyhogy tudok minden nap írni. Ha akarod, eljövök a Roxm...- Valorie elharapta a mondatot, ahogy rájött, hogy újdonsült szabadságával nem találhat kiskapukat rá, hogy lássa a barátnőjét. A Roxfortból természetesen kirúgták, és még ha szabadon el is hoppanálhatott a Roxmortsba, csak éjszaka volt rá képes, jóval a kimenő vége után.
- Kibírjuk ezt az évet valahogy. Leteszem a RAVASZ-t, azután elmegyünk egy nagy világ körüli útra. Csak te meg én.- Valorie abbahagyta Gretchen puha bőrének simogatását, felkönyökölt, és kérdőn nézett rá.
- Nem úgy volt, hogy auror leszel? Mi lesz a továbbképzéssel? Úgy tudtam, hogy a Roxfort után vagy azonnal jelentkezel, vagy hetven galleonért tenned kell egy különbözeti felvételit.- Gretchen kissé zavartan elmosolyodott.
- Hetven galleon nem a világ. Egy pár évet ráérnek az álmaim, ha veled lehetek cserébe. Amúgy sem hiszem, hogy felvesznek.
- Miről beszélsz? Persze, hogy felvesznek! Te vagy a legjobb az évfolyamunkon, segíteni akarsz az embereknek, és ha egyszer meg akarsz csinálni valamit, azt megcsinálod. Mi ez a baromság, Grety?
- Nem tudom. Nem tudom, hogy akarom-e. Veled akarok lenni, amíg fiatal vagyok, és ha együtt maradunk, úgysincs jövőm az Aurori Kollégiumban. Vagy te, vagy ők.- Valorie hosszú másodpercekig Getchen szemébe nézett, aki viszonozta a pillantását, csak néhány szégyellős pislantás után nézett félre és nyúlt az éjjeli szekrényhez. - Anyád megöl minket, ha rágyújtok itt?
- Te nem akarsz az lenni, ami én vagyok. Úgy éreznéd, hogy elvettem tőled mindent, hogy velem lehess. Nem ehetnél többet semmit, nem mehetnél el inni a barátaiddal, akikkel csak nagyon ritka alkalmakon találkozhatnál. Nem varázsolhatsz többet semmit, mindent elveszítenél, amiért annyi időn át dolgoztál. Én középszerű voltam, és még nekem is hiányzik a mágia. Hiányzik a Nap is. Nem akarom ezt elvenni tőled.
- Nem veszed el, önként adom. Veled akarok lenni, Val. Te megéred ezeket a dolgokat.- Gretchen megfogta Valorie combját, az ujjaival pedig ismét elindult felfelé, de a lány megfogta a csuklóját, és egy szelíd mozdulattal eltolta magától a kezét.
- Grety, fontos vagy nekem. Nem akarom elvenni az álmaidat. Nekem ez szabadság volt, neked csak lemondás és börtön lenne. Megígérem, hogy nem megyek sehová akkor sem, amikor elviselhetetlen leszel a vizsgáidtól, vagy amikor megjelennek az első ráncaid. Csak kérlek, maradj, aki vagy!- Gretchen meggyújtotta a cigarettát, és szomorú tekintettel a plafonra pillantott, miközben beleszívott.
- Akkor is meg fogok változni, ha végzek a Roxforttal. Megöregszem, nem lesz időm semmire, nappal kell majd ébren lennem, és csak aludni látjuk majd egymást.
- De az is te leszel. Ha nem tudok együtt élni az álmaiddal és a választott életmódoddal, akkor amúgy sem illünk össze.- Valorie kivette a cigit Gretchen kezéből, és beleszívott. A füst csendben belengte a kviddics csapatok plakátjaival és griffendéles zászlókkal dekorált szobát. Az ég színe a sötétített üvegen és a függönyön keresztül is lassan szemmel láthatóan változott.
- Hát... akár sikerül, akár nem, Val, örülök, hogy jól vagy. Sajnálom, hogy nem leszel ott velem a vonaton.
A vörös lány fehér ingben és fekete szoknyában kilépett a sikátorba. Megszokásból a kis kézi tükörbe nézett, amit visszasüllyesztett a táskájába, azután rágyújtott egy cigarettára és felnézett a csillagokra. A kiszűrődő louisianai jazz végtelen és varázslatos képet kölcsönzött a világnak, más tájak csillagos égboltjait hozta el Valorie számára, aki mélyen beszívta, majd kifújta a füstöt. Úgy érezte, hogy minden az övé, mindennél élőbben érezte az összes szagot, hallotta az összes hangot, látta a csillagos eget. A békés csendet egy fémdoboz arrébb gurulása törte meg.
Valorie hátrapördült a hang hallatán. A mögüle érkező férfi kalapot és ballonkabátot viselt, jobb keze pedig azonnal, határozottan előrecsapódott. A lány kezéből kiesett a cigaretta. Elfogta a remegés- először a hideget érezte meg, azután a fájdalom is elért hozzá, mielőtt gyilkosa kihúzta és újra bele szúra a kést. A vér gyorsan vörösre színezte a fehér inget, ahogy a férfi harmadszor is kihúzta és beszúrta a kést. A lány megragadta a karját, de a férfi nem próbált többször szúrni. Szabad kezével lassan elkezdte kibontogatni a kabátja gombjait.
A sötétben is tisztán látszott tejszőke bajsza, a kalap alól megcsillanó világos szempár, a holtsápadt bőr, amit korábban nem látott a jövőbe előretekintve. Most először, hogy megtörtént, csak most láthatta gyilkosa arcát. A férfi azután teljesen kibontotta a kabátját, ami szétnyílt kétfelé. Nem viselt alatta semmit. Bamba mosollyal ragadta meg a torkát, hogy azután a falhoz tolja, és miközben a szoknyájához nyúlt, enyhén megforgatta a kést.
A lányt elfogta néhány másodpercre a remegés, amit a halálfélelem váltott ki belőle. Ezerszer átélte már ezt, az utolsó pillanatokat az életében, a fájdalom pedig sokkal erősebb volt, mint korábban. Nem érezte azonban magát tehetetlennek.
Leengedte az egyik kezét, azután szorosan rámarkolt a férfiéra, és teljes erőből felfelé lendítette a kezét, megcélozva a könyökét. A férfi abbahagyta a szoknyája leszaggatását, felkiáltott a fájdalomtól. Elengedte a kést, mire Valorie a háta mögé került, hátracsavarta a karját, és dühös, határozott mozdulattal rántott rajta még egyet, amitől az újra reccsent. Vörös könnyek homályosították el a látását, ahogy a harag és a félelem átvette felette az irányítást- előre lökte a gyilkost, aki teljes erővel lefejelte a falat, véres nyomot hagyva rajta. Hátrahúzta néhányszor, majd megismételte a mozdulatot. A harmadiknál a férfi teste elernyedt, Valorie pedig a földre ejtette.
Remegő kézzel kihúzta a hasából a kést, ami még mindig tele volt vérrel. Éhessé vált, de a fájdalom alig néhány másodperccel később tovatűnt, ahogy a sebei összeforrtak. Felemelte a fegyvert, egy pillanatra elfogta az indulat, elöntötték az érzelmek, azután a földre ejtette azt, hogy hangos koppanással landoljon a földön tehetetlenül nyögdécselő férfi mellett. Bármennyire szerette volna, ellenállt a késztetésnek, hogy újra megüsse vagy bárhogyan bántsa. Előredőlt, neki a falnak, kiköpte a szájába gyűlt alvadó vért, és mosolyogva lehunyta a szemét. Először azt hitte, hogy sírva fakad, de nevetni kezdett.
Szabad volt. |
|
Kezdőlap
