- Hé Jim, mikor jön a barátnőd? – lép be a nappaliba Evan. Először nem is figyelek rá, aztán amikor megismétli a kérdést, akkor azért felkapom rá a fejemet. Barátnő?! Mi? Jo, mint a barátnőm? Ugyan, mikor volt nekem Jo a barátnőm? Nem lenne rossz, nem azt mondom, de… Na mindegy.
- Dugulj be Evan, Jo nem a barátnőm. – vigyorogva, és feltartott középsőujjal jelzem a véleményemet a bátyámról, a bátyámnak. – Különben is, négyre ér ide elvileg és… - az órámra pillantok, amikor konstatálom, hogy az fél óra múlva lesz. - … és Merlin szaros gatyája, az mindjárt itt van! Nem hiszem el… - pattanok fel a kanapéról, és rohangálni kezdek a házban, hogy mindent magamra aggassak. A vasútállomás nem két percre van innen, és Jo pedig azt írta, hogy négyre ér be a vonat. Baszki.
Aberdeenben nem él annyi varázsló, mint mondjuk Glasgowban, pedig a Roxfort azért innen már igazán nincs messze, de… Mióta megváltozott a helyzet a világban, azóta azok a családok, akik itt élnek igyekeznek minél varázsmentesebbnek tűnni. Így direkt kértem ezt, a kandalló pedig nincs rákötve a Hop-hálózatra. Szóval ezt mindenképpen beszívtam, így lehet hogy egy picit el fogok késni. Bár állandóan kések. Soha nem vagyok képes pontosan odaérni, és rendszerint ezért meg is szoktam kapni a lánytól a magamét. Pedig esküszöm, hogy próbáltam rajta javítani, de nem sikerült. McGonagall már órává szeretett volna változtatni, de mindig udvariasan megköszöntem neki a lehetőséget és tovább álltam. Pedig amúgy mennyire király lenne órának lenni, akkor a világon semmi dolgom nem lenne. Csak ketyegnék, meg néha csörögnék. Tik-tak. Megáll az ész, Jim Gallagher, éppen késésben vagy!
Legalább húsz percnyi rohangálás után végre az utcán baktatok egy parázsló cigarettával a számban, és ismét az órámra pillantok. Oké, húsz percem még van, de az állomás negyven perc sétára van legalább. Négy lábon biztos gyorsabb lennék, de Skóciában maximum az állatkertekben látnak hiénákat. Miért nem lehettem kutya, Merlin szerelmére. Sokkal egyszerűbb lenne az élet, de ez tuti valami kibaszás lehetett, azért lettem én hiéna. Meg ebben az istenverte hidegben egyébként is halálra fagynék. Bocs apa, assz’em megteszem újra. Állat alakban sokkal könnyebb, fürgébb vagyok, így az út is rövidebbnek tűnik. Igyekszem a kertek alatt, óvatosan menni, így már ott vagyok, amikor a vonat beér. A visszaváltozás után egy cigarettát a számba tűzve sétálok ki a vonathoz, és keresem meg Jo-t, sikerrel.
- Héhéhé! Itt vagyok, vaksi! – kiabálok, és közelebb sétálok hozzá, hogy összeropogtassam a csontjait egy ölelésben. – Na, mizu? Remélem készítetted a májad, mert miután lefutottad a kötelező köröket a családdal, megyünk inni. – vigyorodok el, és pillantok a lányra. – Azért remélem nem untad el az életed a vonaton, mert a tesóim már várnak. Mondjuk Skye-t látod minden nap, de a bátyám már… - nevetek fel, ahogy arra gondolok, mit mondott. – szóval ő azt hiszi, hogy a barátnőm vagy. - indulok el közben, hogy haladjunk hazafelé.

Néha úgy érzem, hogy amúgy tökre egyedül fogok meghalni. Mióta Charlotte tavaly elment, nem volt senkim, pedig még a nőriogató rasztáimtól is megszabadultam, Skye szerint azóta pedig újra emberformám van. Szóval itt lenne az ideje már valakinek, de… Igazából mindegy is, az első gintonic úgyis elűzi ezt a gondolatot a fejemből. A kérdésére elvigyorodok, és büszkén kihúzom magam. Nos, vannak olyan emberek akikért megéri nem késni, bár Jo mindig arra panaszkodik, hogy soha nem voltam pontos. És ez igaz is, kikopott az időérzék az évek során belőlem.
- Van olyan ember, akiért azért megéri néha… Csak nagyon ritkán pontosnak lenni. – vigyorodok el és összeborzolom a haját. – Az szívás lett volna, mert a következő város… ö hasszem Perth, akkor pedig mehettem volna érted. Lehet nem örültél volna ennyire. – vonom meg a vállam, és egy cigit veszek ajkaim közé. Nagyokat slukkolok és fújom ki a füstöt, amíg hallgatom a velem szemben álló lányt.
- Nyugi, siettem megnyugtatni, hogy semmiféle ilyen nem történik. Bár őt ismerve, azért jobban jársz, ha te is elmondod, ha esetleg kérdezné. – azt már nem teszem hozzá, hogy mert biztos, hogy fogja. Evan szeret – szerinte – vicces helyzetekbe keverni engem. Mondjuk szerintem ez nem vicces, de most mit mondjak? Oké, beégetni szeret inkább, nem vicces helyzeteket okozni. De az esetek legnagyobb többségében azért jól kijövünk. – Persze, nem láttalak ezer éve, valamit muszáj inni. Van egy nagyon jó mugli kocsma a közelünkben, és van nagybátyámnak az ivója, az picit távolabb. – számolom össze a lehetőségeket, miközben még azon gondolkozok, hogy hol lehet inni. Otthon is, de nincs kedvem ahhoz, hogy Skye ránk törje az ajtót, vagy Evan lebasszon egy pofont, mert megint inni merek.
- Ja, ő legalább az. – bólintok – Bár mostanában elég fura. Fasz se tudja, talán van valami dolga a faszikkal, vagy csak aggódik, ahogy minden nő csinálja. Vagy csak hülye, ahogy minden nő az. Vagy nem tudom. – nevetek fel a mondandóm végén, bár korántsem ennyire rózsás a helyzet. Aggódom a húgomért, nem olyan mint szokott lenni, de egyelőre ezt nem árulom el. – Nekem ne mondd, Evan is prefektus volt. Az apám is prefektus volt. Sőt, még az ő apja is prefektus volt. Csak én és Skye vagyunk kiközösítve ilyen szempontból, bár azért én elég jól vagyok így. – szívok egy utolsó slukkot a cigimből, majd a csikket az úttestre pöckölöm. Zsebre vágom a kezeimet, úgy haladok előre. Érdekes ez a helyzet, hiszen ebben az időben alig engednek el bárkit is bárhova, de úgy tudom, hogy Jo nővére kviddicsjátékos, így biztos elengedték volna kérdés nélkül… Ha mondjuk a bátyám vagy apám megy el érte. Nos, mindegy.
- Persze. Evan napi három edzést tartott, mert formában kell lennie. Apám ugyanezt megtette, csak kétszer. Skye pedig egész szünetben azzal nyaggatott, hogy menjünk már el kirándulni. El is mentem vele. De hisz’ meg is írtam, akkor találkoztunk egy kruppal. És egy faszival, aki valami bestiát rejtegetett egy ládában. – elvigyorodok, és Jo felé fordítom a fejemet. – Itt jobbra egyébként. Szóval lehet, hogy mégsem annyira reményvesztett a sárkány bizniszed. – nyitom ki neki a kaput, és előre engedem. – Nos, üdv itthon.

- Jaj, hát nem kell, most komolyan! – szabadkozok legyintve. Komolyan néha nem vagyok normális, bár az én állapotomban inkább az lenne a kérdés, hogy mikor vagyok az, szóval majdnem ugyanott vagyunk. Sőt. – Az nem jó dolog, errefelé a muglik elég rossz arcok, és még a végén elrabolnak. Volt egy srác, aki öt évvel ez előtt stoppolt és azóta sem került elő. – derűs kilátások, igaz? Bár tényleg ez a helyzet, szegény Deryck Jonesnak azóta sem találták a nyomát. Persze tudhatta mindenki, hogy varázslatnak ehhez semmi köze, csak a megátalkodott muglik képesek ilyen cselekedetekre. Mert rájöttem, hogy a muglik között is vannak egyébként elég beteg elmék. Anyám mesélt Hasfelmetsző Jackről, na ő például elég beteg elme volt.
- Egyébként lehet arra hallgatni fog. Ha már Skye és én is mondtam neki, hogy amúgy mi egyáltalán nem vagyunk együtt… - csóválom meg a fejemet, miközben egy újabb cigarettát illesztek az ajkaim közé. Mélyeket slukkolok belőle, és közben úgy gondolkodok el azon, amit Jo mond. Végül is otthon is lehetünk nálunk, viszont akkor be kell zárkózni a szobámba. Aminek gondolom egyáltalán nem lesz ellenére, mert minél nagyobb az izgalom-faktor, annál nagyobb az élmény. Vagyis így mondta tavaly, amikor el kellett mennem vele meglesni az unikornisokat. Bár életem egyik legjobb kalandja volt, az tény.
- Egyébként maradhatunk itthon is, van itt is elég ital. Bár gondolom nem egy napra jöttél, a szüleidtől legalább három napra kértünk el, és ha jól emlékszem, még bele is egyeztek. – vakarom meg az államat. Igazából nem kell az első nap kocsmába menni, tökéletes lesz a második napon is, vagy a harmadikon elkezdeni a dolgokat. – De bármelyik nap szívesen elmehetünk bárhova egyébként, nagyon sok szép hely van. És pletykák is arról, hogy vannak sárkányok. – vonom meg a vállamat. – Bár apám és nagyapám sem látott egyet sem, szóval esetleg utána is járhatnánk a dolgoknak. – pillantok rá mosolyogva. Mondjuk a következő pillanatban a mosolyom el is tűnik, mert egy taslit kapok, amire csak a fejemhez kapok, és színpadiasan kezdem játszani a sértődöttet. Igazából megszoktam, hogy állandóan üti a fejemet, ha olyat mondok, ami neki nem tetszik. Bár nem zavar, mert Jo tipikusan az az ember, akit már annyira megszoktam, hogy az lenne a fura, ha nem ütne meg egy-egy beszólás után.
- Jó, jó nem úgy gondoltam, na. – forgatom meg a szemeimet. – Igen, látod és ez a baj. Hogy eddig veled merte megbeszélni a csajos dolgokat… Gondolom én, és én pedig ott voltam neki, amikor minden más volt a baj. És mintha teljesen kicserélték volna. Egyszerűen nem értem, hogy mi lehet a probléma vele. – sóhajtok, miközben elpöckölöm a csikkemet. – Egyébként, ha prefektus lennék, szerintem magamat kéne először megbüntetni állandóan, mert állandóan kint lófrálok. Vagyis lófrálunk. – nevetek legyintve. A kérdésére eltűnődöm. Az ürge nagyon takargatta ott azt a ládát, amiben az a valami volt. Lehetett sárkánytojás is, bár úgy tudom hogy közülük némelyiket tűzben kell tartani, mert másképpen nem kelnek ki. És szeretném, hogy Jonak legyen egy sárkánytojása, hiszen imádja a lényeket.
- Ugyan, egyáltalán nem nagy szám. De egyébként megnézheted, úgy néz ki hogy mindenki felszívódott itthonról… - gondolkozok el, majd a faliórára nézek, és a homlokomra csapok. – Baszki, hát most mentek a nagynénémhez, Lorienhez. – nevetni kezdek – Akkor úgy néz ki, hogy egy napig biztos kettesben maradunk. Ami egyébként nem akkora baj, mert akkor ma este ihatunk itt is, és tudok végre normálisan főzni is.

- A muglik igenis jóarcok. – sóhajtok egy nagyot – viszont ugyanúgy, ahogy a varázslók között vannak gyilkosok, erőszaktevők, gonosz emberek, a muglik között is. Végtére is, mindnyájan emberek vagyunk, nem sokban különbözünk tőlük. – vonogatom meg a vállam. Nincs a hangomban semmi harag, vagy felháborodás, ezek puszta tények.
Örömmel veszem, hogy azt mondja, hogy maradjunk ma itthon. Mert így megkönnyíti a dolgomat, legalább ihatunk az itthoni készletből, és nem fog rengeteg kerülni rengeteg pénzembe az, hogy a sárga földig igyuk magunkat. Maximum anyám fog kiakadni, hogy kiittuk a ginkészletet. Vagy a sörkészletet, vagy bármilyen olyan készletet amiben alkohol van itthon. Na, nem alkoholista a családom, csak éppen néha megünnepeljük, hogy apámat nem fél szezonra, csak két meccsre tiltják el. Olyan csoda is ritkán van.
- Igen, majd holnap hallgathatod apámat és bátyámat felváltva, hogy tudsz-e nekik szerezni a nővéredről egy posztert. – csóválom meg a fejemet vigyorogva. – Hihetetlen egyébként, szerintem még dedikálva is kérik majd. Egyébként apám kisebb korában találkozott itt egy kifejlett Hebridaival, simán lehet hogy élnek itt. Csak jó helyen kell őket keresni. Például a hegyekben. – gondolkodok el. Annyira azért én nem vagyok penge LLG-ból, mint Jo. Nekem inkább az átváltoztatások mennek, tekintve hogy én magam is át tudok változni. Bár pont egy alantas, idióta állat jutott nekem, ami ráadásul nem is él itt. Most komolyan, mi értelme hiénává változnom, hogy még hasznát sem tudom venni. Az élet néha szopás. És néha a fasz rossz végén állok. Mondjuk úgy mindig.
- Lehet hogy csak kamaszodik, de azért eddig is kamaszodott, és fogalmam sincs, hogy amúgy miért olyan ellenséges velem néha. – vonok vállat. Zavar, mert Skye az egyetlen személy, aki tudja, hogy azért nekem is vannak szar napjaim, amikor nem próbálok szar vicceket mondani senkinek, nem próbálok röhögni, és nem próbálok nevettetni senkit. Neki legalább ki merem mutatni ezt az oldalamat is. És most mégis olyan fura.
- Hát, egylőre még semmit, de kiváló steak-et tudok csinálni, és a sült kolbász is isteni. – vigyorodok el, majd a vajsör hallatára kitör belőlem az őszinte nevetés. Olyan Jim-es nevetés. Ezerszer hallotta már, ismerhet, és tudja jól, hogy miért nevetek. – Vajsör?! Még erősebb is van, ne viccelj. De ha egyelőre csak egy vajsört innál, azzal is tudok szolgálni. – mutatok egy ajtó felé, ami mögé ha bemegy, ott talál magának vajsört. – Hát, gondoltam csinálok valami kaját, aztán ihatnánk, és akár még gitározhatok is egyet. Nem tudom, hány mugli zenekart, vagy mugli zenét ismersz, de én elég sokat. Tudnék mutatni párat. – mosolyodok el, és közben elkezdem összeszedni az ebédhez a hozzávalókat. A pálcámat előveszem a farzsebemből, és ahonnan Jo a vajsört kihozta, onnan lebegtetek ki egy üveg gint, és mellé tonicot, keverek magamnak egy pohárral, és egy nagy korty után nekidőlök a konyhapultnak, úgy emelem a pillantásomat Jo-ra. – De ez azért finomabb, mint a vajsör.

- Persze, értem én. – vigyorodok el – de tudod erre mit szoktam mondani. Inkább te húzd az életet, mint az élet téged. – hölgyeim és uraim, hadd mutassam be James Lennox Gallaghert, érett varázsló, egyszer megbukott a Roxfortban, és tökre értelmes dolgokat szokott amúgy mondani. Ja, nem. Bár Jo tényleg megszokta már, hogy állandóan jártatom a pofámat, és ennél csak szarabb vicceim vannak. Mindenesetre elröhögöm magam, de éppen csak egy kicsit.
- Ezzel a lendülettel kérek a bátyámtól egyet, hadd küldjön már Lilou-nak is. Tuti ismerik egymást, meg szerintem apámat is. – vigyorodok el. – Bár őt nem nehéz, mert ő tartja az eltiltási rekordot a ligában. És erre mondjuk rohadtul büszke is, majd megmutatom a szobáját, állandóan fel van írva a falra, hogy éppen mennyi időre van eltiltva. – hogy mondandómnak nyomatékot is adjak, a fejemet is fogom, miközben beszélek. Néha azért iszonyat gáz, hogy meghallják az emberek a vezetéknevemet, és egyből azzal jönnek, hogy „Apád éppen 5 meccsre el van tiltva… baszki láttam múltkor mit csinált, hát nem normális.” És tényleg nem, én erre még helyeselni is szoktam. Szerintem az elmúlt huszonakárhány évben nem tanulta meg, hogy a terelőütőt mire kell használni. Bár, a szabályokkal szembeni kritikus hozzáállásomat én örökölhettem tőle. Engem azért fegyelmezett Moretti prof párszor a meccsek alatt.
- Nem voltam. – rázom meg a fejemet – Én benne vagyok. Viszont óvatosnak kell lenni, mert tartózkodnak kint a sárkányoknál veszélyesebb dolgok is kint. Elég csak ezt az időjárást megnézni. Aberdeen tavaly ilyenkor még napsütötte város volt. Délután kettőkor a töksötét pedig ezen a környéken rohadtul nem megszokott. – sóhajtok. Nem tudom mi jön a világban, de most nem is erről akarok beszélni. Erről beszélgettünk már eleget, úgy gondolom.
- Azért hidd el, Skye-nak menni szokott. Őt például nem szoktam konyha közelébe engedni, ha itthon vagyunk. Mármint aranyos, hogy próbálkozik, de hidd el, abból soha nem sül ki jó, ha ő valamit sütni akar. Érted. – nevetek fel. Velem egyébként ilyen az élet. Nevetés. Önkéntelenül is nevetnie kell másnak is. Nem magamra erőltetett személyiség ez, néhányan hiába is gondolták annak. Ösztönösen jön, mikor mindenki búskomor. Mármint általában mindenki az, és aggódik is a szeretteiért, ami tökre rendben is van.
- Azóta egyébként hallgattam egy csomó újat. Még szerencse, hogy anyámnak van lemezjátszója, és állandóan megy nekem kutakodni lemezek után ide-oda. – vonok vállat – és amúgy az a durva, hogy mindig talál! Jim Morrison-ról már biztos meséltem. – most akkora okosságot fogok mondani, hogy szerintem le fog szakadni az emelet. – hát miatta lettem Jim. Mármint anyám imádta régebben, és érted. Milyen hülyeség a fiatalkori szerelmedről elnevezni a gyerekedet. De amúgy énekelhetsz. Mármint neked még mindig jobb hangod van, mint az iskolai kórusnak együttvéve. De komolyan, szörnyű. –
Ahhoz képest, hogy csak vajsört kért, fog kapni mindjárt gintonicot is, ami végül is a világ legjobb itala. Mármint komolyan, lehet valamit szeretni, ami alapból ennyire keserű, mégis kurva jó? Nem hiszem. Először egy gyengébbet keverek Jo-nak, és dobok bele három citromot, ahogy a sajátomba is. – Nem tudom, szerintem arra, hogy én vagyok az egyetlen roxforti diák, aki varázsolhat otthon, anélkül hogy kicsapnák! – nevetem el magam, és koccintásra emelem a poharamat. – Vagy esetleg arra is, hogy elég jó napoknak nézünk elébe.

Ha van olyan dolog, amiben jó vagyok, vagy jó voltam, az egyébként a: szar viccek és a… Kviddics? Bár abban azért erősen megkérdőjelezném a saját tehetségemet, meg a szar viccekben is, szóval. Maradjunk annyiban, hogy igazából semmihez nem értek, de ahhoz aztán nagyon.
- Jó, hát mind tudjuk milyen. Igazi elbűvölő ember. Egyáltalán semmi probléma nincsen sem a stílusával, a modorával sem, hogy a tökéletes viselkedése mellett el ne suhanjunk még. – amikor ezeket sorolom, halálosan komolyan bólogatok. – Ja igen, és a legnagyobb erénye a hűség. Fú. – oké, nem bírom tovább, elvigyorodok, és megcsóválom a fejemet. Hiába, ilyen az én bátyám. És mégis mindenki érte van oda. És nem veszik észre, hogy néha mennyire szar az árnyékában élni. Vagy milyen az apám árnyékában. Jo ismerhet már annyira, hogy az eltűnő mosoly, az újabb cigaretta a számban, és egy dühös fújtatás mind-mind ezt jelentse. Mert igazából ezt is jelenti. Csak egy újabb elpazarolt perc azzal, hogy mennyire nem kéne ilyen faszságokon gondolkozni, ugye?
- Persze, tuti csak sorkitöltőnek vettek fel a csapatba. – legyintek vigyorogva. – Egyébként határozottan, nincs olyan akadály, amit ne tudnánk leküzdeni. – na jó, talán az, hogy ne beszélgessünk órákon, vagy ne késsünk el állandóan az azért valamilyen szinten akadályba ütközik. De ki mondta, hogy fiatalon arról szól az élet, hogy a szabályokat tartsuk be, vagy vegyünk komolyan mindent. Mert oké, Jo több mindent vesz komolyan, mint én, mégis… Azt hiszem, hogy jobb hatással vagyok rá, amióta ismerjük egymást közelebbről. Még közelebbi ismeretség eddig azt hiszem meg sem fordult a fejemben, ahogy gondolom az övében sem. Ja, eddig, néhanapján gondolok ilyen dolgokra, hogy tök jó lenne együtt lenni, mennyire jó lenne már. Aztán mindig tovább hessegetem ezeket a felvillanó képeket, és igazából akkor szarul érzem magam, hogy megteszem, aztán pedig jól, hogy megtettem. Nehéz tinédzsernek lenni, mi?
- Jaj, ez a téma mostanában tabu. Minden fiú egy rohadék, és ő soha többet nem akar találkozni senkivel. – grimaszolok, és utánzom a húgom stílusát. Felismerheti a gesztusaimból, meg a hanghordozásomból, hogy ez bizony Skye utánzása akar lenni. Rejtett tehetségeim egyike, hogy kiválóan utánzok szinte mindenkit. A komplett tanári karból felszerelkeztem, és tisztán emlékszem arra az ötven pontos mínuszra, amit pontosan azért okoztam a háznak, mert McGognagall nem vette jó néven, hogy utánzom a szigorú stílusát.
- Miiii?! Kedvelte?! – nevetek fel jókedvűen. – Anyám a mai napig iszonyat szerelmes, és ha feltámaszthatná, már szerintem rég megtette volna, és lelépett volna vele. Jesszus, belegondolni is rossz. – fogom a fejemet, és kortyolok egyet a piámból. Közben egy szál cigarettára gyújtok rá, és elmélázva köröket kezdek kifújni. – Nana, csak óvatosan a gintonic-kal, mert alattomos ital tud lenni. – csóválom meg a fejem vigyorogva. Hátra sanditok a vállam fölött, hogy megnézzem milyen állapotban van a kaja, de egyelőre a fejemet Jo felé fordítom újra.
- Hé, az itthon varázslás. – vakarom meg a fejemet. – Nos igen, bizonyos okok miatt ihatunk arra, hogy egy hülye szar vagyok, és megbuktam. – nevetek fel, de miután megnyugodtam picit, akkor érdekesen pillantok a mellettem ácsorgó lányra. - Na és… Mi a helyzet a faszikkal? – emelem meg az egyik szemöldökömet, és alattomos vigyorra húzódnak ajkaim. Tudja, hogy nem szoktam kihagyni az ilyen dolgokat a baszogatásából, és ez most sem lehet másképp. Plusz, nem árt feltérképezni a terepet, nem?