Mikor újra egy asztalhoz ülnek vacsorázni, már rég elmúlt a vacsora ideje - most szabadult egy másik, jelentősebb asztal mellől, melynek kedvéért ez is elhanyagolható, de ez szilárdabb, erre épül az összes többi szerte az országban, ezen fekszik most átvitt értelemben a fia, felesége, egész vérvonaluk mérlegen, előbbit nyilván kellemetlenül érintheti, hogy ilyen későn kíván szólni vele, de a kényelme eddig sem volt szempont, ezután pedig még annyira sem lesz.
Át sem öltözik, a Mágiaügyi Miniszter megenged magának efféle udvariatlanságokat, de persze ha a fiú hálóruhában találna megjelenni itt éjfél környékén, számíthat zord tekintetére, őt nem nyomasztják olyan gondok, amelyek ezt az elnézést lehetővé tennék, sőt - a fiú hónapok óta halogatja kérésének teljesítését, amelynek most véget vet. Kihúzza székét, helyet foglal, a manó azonnal hozza a puritán vacsorát, hús és zöldség, többre nincs szükség most, de lehetne épp kenyér és víz is, válságos időkhöz illik az önmegtartóztatás, még ha ilyen apró gesztusként is, vagy mint a Minisztérium pergamenjeinek papírra cserélése, mint a fiú kiházasítása, apró figyelmesség az is, hogy meghallgatja, mit intézett az őrültek között.
- Jó estét, ülj le, rengeteg a megbeszélnivaló, engem pedig visszavárnak. Édesanyád lefeküdt már, jóváhagyásával beszélek kettőnk nevében. - kezébe veszi a kést, majd a villát, szeletelni kezd, arra nem gondol, hogy a fiának is kérjen, nyilván erre szolgál a teríték, az időt nem húzzuk felesleges udvariaskodással, ha éhes, hát rendel. - Szeretném hallani, milyen a halálfalók morálja? Valami megpattanhatott bennük azután a mészárlás után. Ismered a véleményem a Rendről, ez azonban nem volt jellemző eddig a Nagyúr követőire. Maguk közé fogadtak?
A fiút épp általános alkalmatlansága teszi elfogadható kémmé, róla senki nem feltételezné, hogy nem a maga szándékai szerint cselekszik, leginkább mert azok mind súlytalanok voltak némi fiaskót kivéve, amelynek a jelenlegi gazdája nyilván alaposan utánakérdezett, kell, hogy legyen valami fegyelem odaát is, ami most megbomlani látszik. Megcsonkított holttestek közszemlére téve végképp meghaladták azt a retorikát, amelyet a Nagyúr használt velük szemben, de ezt a fiú látja át jobban, téglája a falban. Hogy ez nehézségekkel jár számára, víz a híd alatt csupán, mind hoznak áldozatokat a háború megnyerése érdekében, és ilyen elismerést, mint az ő figyelme, amúgy sem vívhatna ki másként, ha időközben a Roxfort igazgatójává is választották volna.
- Továbbá édesanyád révén tudomásomra jutott, hogy nem tettél eleget a kérésemnek, és nem házasodsz meg belátható időn belül. Ennek megfelelően is tettem lépéseket, kiválasztottam én a leendő feleségedet, aki megfelel minden kívánalmamnak. - leöblíti az első falatokat az erősen vizezett borral, nyugodtan teszi félre a kupát, nem számít higgadtságra, bizonyára ellenkezik majd valami csendes módon, esetleg érveket sorol, igyekszik majd meggyőzni arról, hogy egyik feladata fontosabb volt a másiknál, de ő ebben már nem tűr ellentmondást, a fiú kifutott az időből. - A leány félvér, és több, mint megfelelő társaság a számodra.

Most megáll egy pillanatra, kupáját az abroszra helyezi - a szeretett nő által kiválasztott abroszra, nyomában a házuk úgy festett, ahogy az ízlése megkívánta, mert megbízott benne, és ez kimondhatatlan, ezt bizonyítja a nem vele szemben, de asztalánál ülő fiú, gyalog a táblán, de azért mégis, helye van itt, ha értékelni nem is tudta soha. Megáll, elgondolkozik, vajon volt-e vétke vele kapcsolatban, vajon rászolgált-e töretlen önbizalma ellenére erre a tekintetre, hogy kettejük között sosem hangzott el más, csak ami szükséges, hogy híján vannak egymás felé megértésnek, mindennek, amelyet ő kéretlenül megkapott saját apjától, és amire nem tartott igényt, de talán.. talán a fiú mégis tartott volna, valamire, amit utólag nem kaphat meg, ami soha nem volt jogos, hiszen mind tették a dolgukat, mind részei voltak a működő egésznek, melynek feje most mégis azon töri magát, megtalálja, hol rontott, ha rontott egyáltalán.. A felesége mondta, ő hívta fel figyelmét rá, ezúttal ne követeljen meg maximalizmust, mértékletességet, feleséget választani életre kell, a fiuk pedig fiatal, elméjében bizonyára inkább, mint testében, talán sérti még valami érzés az iránt a lány iránt. Nevetséges kérés volt, egy anya kései aggodalma, és ő mindig úgy tartotta, túl sokat pátyolgatja az utódját, folyton lógott rajta a maga majomszeretetével, míg idegesítővé nem vált, és akkor ő véget vetett neki - de az iránta érzett hűsége most mégis arra készteti, észrevegye az asztalánál az embert, aki talán vár tőle valamit.
- Mit gondolsz róla? - kérdezi lassan, megfontoltan, mert nyilván az ő nyakára formálják most együtt a hurkot: félvér feleséggel a Nagyúr termeiben könnyen önbakóvá válhat az ember, a fiúnak pedig nincs más érdeme a nevén kívül, az nem valószínű, hogy megvédené, ha valódi mértékkel mérnek neki. Kérdezi, mint aurorjával tenné, most megkapja hát azt a tiszteletet, amit a nem is elsőszülött szokott, értékítéletet vár tőle, meglátásokat, talán érzéseket, ha ez elkerülhetetlen, de a fiú egy kölyök, természetes volna, még ha az ő vére is. - Elbírsz ezzel a súllyal?
Nincs szükség szóvirágokra, a Mágiaügyi Miniszter áthatóan szemlézi a fiút, kezeit összeteszi a választott abrosz felett, birodalma felett, de most az egyszer valóban nem udvariasságból kérdez, és nem is csak mert a gyenge akarat nem tarthatja meg a felszínen a fiút - megkérdezi tőle, mint hadvezérétől, mi esélyt lát győzelmére.
- A házasságod nem képzi vita alapját, azonban tudom, milyen hatással lehet a helyzetedre. Nem csinálok belőled áldozatot, ha nem vagy elég erős hozzá, Jr. Tudni akarom, mit gondolsz, mielőtt meghozzuk a döntést.

Gondol most rá, vajon azért nem látta őt soha dúltnak, mert sosem vette annyira személyszámba - emberszámba mindenképp, olyan gesztussal értelmezte a jelentétét, hogy a felesége egy szót sem szólhatott, a gesztus neki szólt - hogy szabadjára engedje előtte valódi indulatait, pedig nyilván voltak neki, nyilván sokszor volt dühítő a kölyök képességeinek hiánya, ha eredményeit felmutatta helyettük, azt csak jobban utálni lehetett, a visszhangot csak utálni lehet, gyűlölni nem, és ő nem tette meg a hitványságáért azt a szívességet cserébe, hogy ezt vele is közölje.
Egészen eddig.

Az asztalra csapja az evőeszközt, kihúzza a széket, és feláll, fölé magasodik, ha messze is ül tőle, ha most valami ősi ellenállás nem engedi majd, hogy valóban megijedjen, pedig volna mitől. Nyugodt ember volt, ha teret enged magának, bizonyára nem ott tart, ahol, választói, hívei nem azt tisztelték benne, ami hasonlóvá tette magukhoz, hanem épp azt, ami fölébük emelte a jellemét, egész létezését, de a kölyök állandó részese lehetett, elfelejtette, hogy ő nem legyőzhető előd, meghaladni való példa egy tankönyvben, és a Férfi mindig tudta, érezte, mikor jött el az óra, amikor minden tervezés, minden számítás hamissá válik a nyers erővel szemben.
- Még az iskolatáskád sem bírtad el, ha nincs benned annyi alázat, hogy átgondold a válaszaidat. - nem bízhatja rá további lépéseit, addig biztosan nem, amíg ilyen csalódást keltően önhitt, amíg felszegi az állát, mikor élettel kínálják. Nagyobb arculütés ez az önbizalom, mint bármi jelentéktelensége eddig, ezt már lehet gyűlölni, a szuvas fogat a tökéletes fogsorban, ami még kérkedik is a maga fogyatékosságával - lendít egyet pálcájával, és mint régi történetek nagy istenségei, a székhez kötözi a kölyköt, mielőtt megértetné vele, ez az egész nem kedvéért, nem kényelméért történik, ő nem számít, és nem esik nehezére lesöpörni a tábláról, ha túl sokra becsülné szerepét rajta. - Túlbecsültem volna a hasznod, mikor nem érdekelt, hogy a fiam vagy? Nem azért neveltelek fel, hogy kegyeket gyakorolj nekem az eszeddel. Szerinted melyik lehetne rajtad kívül, amelyet a Nagyúr ölébe ültetek? Bármelyik, bármelyik gyakorlottabb megtehetné, de téged küldtelek. Én nem az apád vagyok, akinek a nevét viseled, akinek a kenyerét eszed, akinek az életed köszönheted: én teremtettelek, és nem fogok csalódni abban, ami a legjobb lehet, de valami ostoba, gyermeki dacoskodásból most úgy beszél, mint bármelyik. Ha középszerű akarsz lenni, meg is ölheted magad.
Sosem ütötte meg - Moody egyszer lopva kérdezte csak tőle, és ő az azutáni vacsorán alaposan szemrevételezte a fiút, amíg az anyjának válaszolt, amíg ők ketten valami semmitmondó, de otthonos beszélgetést folytattak egymással, és arra gondolt, talán kellett volna. Most megüti, visszakézből, pálca nélkül, őszinte gyűlölettel: gyűlöli benne az ellenfelet, gyűlöli az emberi ostobaságot, amit sejtenként fog lerombolni, mielőtt megmételyezné a terveit.
- Nekem nincs szükségem egy fiúra. Nekem a legjobbra volt, de ismétlem, ha nem te vagy az, vess véget az idézőjeles szenvedéseidnek: a Nagyúrnak sem kell egy közhely, amely csak egy nevet visel.

A kölyök az volt, amit apasági prospektusok élére lehetne illeszteni illusztrációként - ha épp a népesség fogyatkozása aggasztaná, bizonyára megfordulna fejében, hogy fel is használja, olyan köznapi, első benyomásra semleges, minden tartalommal megtölthető volt ez a két szem, arccsont, az anyja tökéletes közhelységével együtt ismerős, bárki számára fogyasztható, és ez a plakátarc illett a terveibe, amelyeket a mögötte üldögélő becsvágya nyilván várt, másért nem lehettek a kifogástalan eredmények, hogy higgadtan tudott mindig beszélgetni, hogy nem akadt rá panaszkodó. Jr. - aki már mindig valakinek a fia lesz, ha ő akár holnap, akár másnap meghalna - inkább tűnt előtte egy tükörnek, de annak a tükörnek, ami mutatja, mivé vált volna, ha hagyja magát a saját apja által meghatározódni.
- Nem kell a bocsánatkérésed. - mondja, mint ítéletet, pedig számtalanszor hallotta, meglehetne rá egyből a válasza, nem más ez a kölyöktől sem, mint a többitől, aki hibát vétett, vagy véteni vélt, és aztán lehajtotta a fejét abban a tudatban, hogy két szóval helyre lehet hozni minden csalódást, vagy ragtapasszal gyógyítani lehet lőfegyver okozta sebeket. Már nem lesz elég figyelmeztetnie, már büntetnie kell a fiút, de vajon igazságos volna egyből útjára engedni a szankciót a tényállás után? Értékelheti őt másként, ha egyszer nem is auror, nem is lesz az soha, még csak mérlegelni sem tudja az emberi élet súlyát, magáét is sérthetetlennek hiszi, és azzal, hogy beépítette téglaként a falba, csak feljogosította rá, döntsön mindenről, döntsön gyakorlat nélkül, egész perbeszédeket valósíthat meg azok következményétől mentesen. Ő adta a fiú kezébe a lehetőséget, és tudja, utólag azt mondani, mert bízott benne.. egyszerre volna hazugság és rögeszme, de eljárási hibaként ásítana a megfigyelő arcába, ő nem nagy célokra nevelte az utódját, nem szárnypróbálgatásul szánta valahol a most is szabadkozó kevésbé volt ember, míg másutt tőle függött a mindenség is. Jr. egy kölyök volt, akitől bárhogy remélte, beváltja majd reményeit, mindenki másét tette az asztalra, afölött állnak ketten most, és arra gondol, vajon ha elpusztította az apját, nagyapját, azok összes nemzőjét, nem végezné-e be a folyamatot ennek elpusztításával? Minden eszköze megvan hozzá.
- Meg akarsz halni? Meg akarsz halni most? - a mozdulat, amivel az asztalra öl, karjait összefonja, tekintete arról beszél, tudom, az öngyilkossághoz nagy bátorság kell, neked csak dacod van helyette, te nem vagy elég jó hozzá, hogy elvedd a saját életed, az úgyis kölcsönbe volt csak tőlem, hát mi legyen, hát mi legyen, hát mi legyen. - Bármelyiket meg kellene ez után. Mi vagy te, Jr?

Jr. azonban - hogy bosszantotta, mikor a felesége derült arca felbukkant az ajtóban, elsuttogta a nevét, földöntúli boldogsággal telt vonásain táncolt valami őrület is, másképp nem lehet, hogy ezt azóta is erényének tartja, hogy azóta is úgy szorongatja az egyetlen gyermekét, mint bizonyos balladák női főszereplői a véres lepedőt, megtörtént, ami, ezt tettem hát az asztalra, éljetek vele együtt - bosszantja, tudatos kell legyen a hangneme, ellenállása, bizonyára felnőttségének parnasszusán kisütött a nap, lázadnia kell hát, ha évtizedes lemaradásból is, mostantól kötelességei közé tartozik fölényessége, mostantól így beszélnek egymással, mintha rajtuk húzódna a helyzet hangsúlya - Jr. nyilván meg van erről győződve, létezése annyira más erők összjátéka, azok egymásnak ütközése, hogy azonnal megszakadna, ha ezt beismerné.
- Az a név az enyém, nem a tiéd, nem a nagyapádé, vagy az ő apjáé, nem egy idézőjeles nagy vérvonalé, az a név én vagyok, és te semmit nem tettél, hogy viselhesd. - jelenti ki ridegen, és másokkal ellentétben, kiknek arculütés az utódjuk szégyene, a szemébe néz, összefont karokkal, összefont fogsorral méregeti, tervezi sorsát, ha már az anyja útja ide vezetett, feneketlen sötétségbe és elpazarolt reményekbe. Alkalmazhat szankciót, de Jr. nem jogász, gerince nem kénytelen meghajolni a kirótt ítélet előtt, nem is beszéli azt a nyelvet, az erőszak pedig érezhetően nem ijeszti, de hát hogy is ijesztené, felnőtt férfi, ha embernek - szerinte, most már beismeri - hitvány is. A gyermek Jr. csak láthatatlan volt, teadélutánokon halk, tökéletes persze, de inkább kellék, de az az anyja birodalma volt, az ő udvara a csinos hölgyek és tiszteletreméltó urak között a szalonban, és ő látta, elveszik benne a kölyök, de sejthette volna, mikor színt kap, mikor megtalálja a hangját, visszhangok után beszédes csend lesz. Ha feltenné magának a kérdést, tehet-e róla, tehetett-e volna ellene, bizonyára nemleges lenne a válasz, ő nem is érti azt, mikor valakinek szeretetre van szüksége: nagy emberek nagy tettei mindig keserűségből, szükségszerűségből, szenvedésből vannak.
- Pedig nem voltak elvárások. Nagyobb csalódás vagy, ha még ezt sem ismerted fel. - áll fel a helyéről, megáll még egy utolsó mozdulat erejéig, mintha meg akarná érinteni az arcát, az arcot, ami emlékezteti az övére, a fiúéra, aki mindig mosolygott, és nevetve mondott ellent az apjának úgy, hogy az utóbb megköszönte, és úgy tették sírba is, hogy büszke volt arra, amit valójában nem is akart. Lehet, hogy ha nem az ellenfelet veszi észre a bölcsőben, amivé aztán nem vált soha, akkor szerette volna. Ha magából valónak tekinti, ha fiút akar, nem önmagát beteljesíteni. De ő nagy ember volt, annak minden körülményével - experimentum crucis, gondolta a Mágiaügyi miniszter, mielőtt újra rászegezte volna a pálcáját.
- Mostantól azt teszed, amit parancsolok neked. Ha te csak a név vagy, viseld következményeit. - és csak fejben, minden szótagot mérlegelve teszi hozzá, míg szikra pattan a pálca végén: imperio.