Ahj, a családom. Figyelj, mert ha egy szót is kihagysz, értelmetlen lesz az egész!
Hogy is fogalmazzak, kissé kétszínűek. Csak terpeszkednek a méretre faragott kis trónjukban, és nagyban lesik a világot. Nem is tudják, hogy a házuk körül alig ólálkodik egy-két lélek. Mindig is azt hitték, hogy királyok és királynék. Egyébként semmire sem lennének jók, kis mihasznák. Anyám, kinek neve titkos, ostoba, ám, de álnok egy fúria, tán ezt tőle örökölhettem....
Apám mindig is más tészta volt. Ellenben anyámmal, ő mindig is őszinte volt.Ez mind szép és jó, csak a sok igazság miatt, sírás lett a vége. De még mennyire! Egy tiszteletre méltatlan apához méltóan, sosem volt példakép. Egyetlen értéke van, az az esze, de nem tudja megmutatni az elnyomás miatt, melyben él.
Ezt most ne írd légy olyan kedves. Családom sosem értett egyet Dumbledorral. Annak ellenére, hogy mindig is az ellenkező oldalon álltak, én a gyönyörű Rita Skeeter mindig is irtózni fogok a sötét oldaltól.
Sose haza vezetnek utaim, inkább nagynénémhez. Öreg a drága, de esze az még mindig van. Biztosra tudhatom, hogy szeret, bár szegény néma. Még évekkel ezelőtt kivágták a nyelvét. Nem is foglalkozik ezzel, fog egy pergament, egy pennát, és ír, mintha ő is tudna beszélni. De azért bele gondolni ilyen kegyetlenségbe....
Gyermek korom átlagosnak nevezhető volt. Azt leszögezhetjük, hogy akkor is imádtam írni. Szüleim egy kis ideig törődtek velem, de aztán valami ott a fejükben elromlott és azóta bolondok. Ennek az lett a következménye, hogy veszekedtek egymással, és bántottak egymást egyrészt fizikailag, másrészt lelkileg.
Még nincsen vége, lapozz!

"Rita Skeeter egy utálatos dög."
"Egy igazi hárpia."
"Utálom, mindig ott van ahol nem kéne."
Valószínűleg tanulótársaim ezekkel a szavakkal illetnének. Szerintem ebből ki tudod találni, hogy nem nagyon kedvelnek.  Ez fordítva is így van, nem is szeretem őket nagyon. Ha barátokat szeretnék, már rég nem írnék. Egyszerű, de nagyszerű. Ha írsz nem éred be azzal, hogy szerény vagy és bátortalan. Nem és nem, mindig meg kell mutatni, hogy milyen fából faragtak. Gondolhatod, hogy mit is választottam.
"Legszívesebben arcon verném, bár......."
Választásom ellenére odajön hozzám mindig egy diák hízelegni. Hogy miért?
Az információk miatt. Minden embernek kell információ, melyet én ingyen szolgálok. És nem csak a pletykák (IGAZAK) miatt, hanem a különféle vizsgák miatt, esetleges témák vezéreltével. Ő is nyer, és én is.
Hogy mi a titkom? Hohohóó, ezt nem írhatod. Neked munkatársam elárulom, de ha írni mered, Merlin rá a tanúm, letépem a fejed.
A titok a varázslat. Anélkül, hogy lelepleződnék. Ez az..... animágia. Nem megy azért annyira jól, de igyekszem.
Biztos volt már veled olyan, hogy egy katica bogár zümmögését hallottad rendkívül közelről. Ugye milyen nagy szemétség? Egyszerű de nagyszerű.
Ennél többet nem árulhatok el!
Tudod, nekem olyan kisugárzásom van, mely minden tanulótársamat arra figyelmeztet, hogy nehogy hozzászólj. Könnyen porig alázok bárkit. Sőt akár téged is. Úgyhogy tisztelettel a hölggyel.
Ha meglátom, hogy hazugnak, kétszínűnek vagy bármi másnak írtál, meggyűlik velem a bajod. Na, nehogy azt hidd, hogy ezzel végeztünk! Lapozz!

Na, pennát a kézbe és írd!
Rita Skeeter, a bájos törtető külseje. Hosszú, szőke hajzuhataga lassan tekeredik le válláig. Bőre selymes mint a friss bársony, hófehér színe csak úgy ragyog. Eme csodás nő olyan kisugárzással bír mely megfélemlítést, de egyben sziporkázó biztonságot üzen. Körülbelüli 170 centiméterével kitűnik a tömeg közül, bár nem csak emiatt. Igaz, mindene az írás, de imádja ha barnászöld szeme ott figyeli kihívóan az ártatlan olvasót a lap elején. Bárhova is megy, garantált, hogy megfordulnak utána az emberek. Egyszerűen feledhetetlen. Öltözködése mindig elegáns, az ember egy szemrehányást sem mer tenni. Mindent hall és lát...
Na új oldal! Nem két oldal, hanem egy! Na végre!

Nem tartom magam a legjobb embernek, sőt egy igazi fúria vagyok, aki ahol tud ott keresztbe tesz a másiknak. A mai nap sem volt másabb, mint a többi. Szigorú időbeosztás szerint élem mindennapjaimat és eddig remekül bevált. Még az is benne volt, hogy 11:13-kor három mardekáros beszól nekem. Azt viszont nem volt a tervben, hogy most megmentőm is lesz. Így legalább le tudtam faragni pár percet és hamarabb neki tudtam kezdeni az anyaggyűjtéshez. Tristan, a fotósom és társszerkesztőm és most már testőröm is, az az egy ember, akit a barátaim közé sorolhatok. Ugyanis vannak emberek, akik csak szimplán utálnak, és a pokolba kívánnak megbotránkoztató, leleplező cikkeim miatt. Az olyan diákok, akiket nem bántottam még meg, nem írtam róluk semmit, közönnyel fordulnak hozzám, semlegesek. És van ő, Tristan, akit szerintem a legtöbbször bántottam szóval és cselekedettel egyaránt. De a mondás úgy tartja, hogy akit szeretsz, azt bántod a legtöbbet, vagy valami ilyesmi, nincs időm, ilyen lényegtelen dolgokkal foglalkozni, ahogy az emberekhez sincs türelmem, se időm, soha. Elfoglalt ember vagyok, már-már felnőtt s ez még csak a kezdet.
11:15-kor elkezdtem a kutatást. Nem vagyok elégedett, egyáltalán nem. A napi újság vékony lesz. És most ismét a gyengélkedő felé haladok inkább, ahelyett, hogy folytatnám az anyaggyűjtést. Ma már háromszor voltam bent és csak emiatt ki kell hagynom a négy órai szünetemet.
Nagy lendülettel nyitom ki az ajtót, majd egy puffanást hallok.
- Ah, örülök, hogy már jobban vagy, kedves. Tökéletes. –mondom, s mosolygok rá az ajtóban álló srácra. Tapsolok kettőt, majd megragadom a karját és kivonszolom az ajtón. – Gyerünk, gyerünk nincs idő a lazsálásra. Kell egy kép Jordana Rawidanról, és a nyakunkon a Griffendél-Mardekár meccs.  Plusz hallottam, hogy McGalagony összeállította a vizsgafeladatokat az évfolyamok számára, még azt is meg kell lesni. Na meg le kell írnunk a heti programot, tanmenetet, az igazgatóúr kérésére. Rendbe kell tenni a stúdiót. Meg kell interjúvolni a csapatokat. Konfliktusok, felszerelés és hogy milyen kilátásaik vannak a meccset nézve, stb… -hadarom, miközben gyors léptekkel haladok a folyosón már rég elengedve Tristan kezét. S mivel nem hallom, hogy reagálna, hátranézek.
- Jegyzetelsz?! - fordulok meg. A srác még mindig a folyosó végén ballag, lassan, kimérten. Valószínűleg a gyógyszerek miatt. Ideje, hogy viszonozzam a kedvességét, ezért visszarohanok hozzá és belé karolok, nehogy nekimenjen valaminek, majd újrakezdem az egész hadarást.