I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Kedd 19 Ápr. - 22:17 | |
Azon cseppet sem vagyok meglepődve, hogy következménye van annak, hogy kicsit kiengedtük a gőzt. Azon már annál inkább, hogy valaki ezt az alkalmat választotta arra, hogy megpróbáljon nekem egy maflást adni. Egyáltalán megfordult a fejében, hogy belém kóstoljon. Úgy tűnik, a naiv botor emberek sem haltak még ki teljesen a sárvérűekkel karöltve, de sebaj. - Az a mocskos féreg, csak tudjam meg... - sziszeg, ami mindennél rosszabb. Az egyetlen ember, akiről elmondhatom, hogy ismerem, és tényleg elég csak egy pillantást vetnem rá ahhoz, hogy tudjam, mi zajlódik benne épp. A többiekkel ellentétben, én csak egy pillantást vetek a társaságra, majd elrugaszkodva a faltól, határozott lépésekkel hagyom faképnél őket anélkül, hogy egy árva szót is szólnék. Mindenki tudja, hogy a felesleges szócséplés nem az én műfajom, így talán meg se lepődnek azon, hogy inkább megoldom a problémát, ahelyett, hogy rágódnék rajta. Azon meg én nem lepődök meg, hogy minden egyes lépésem rám meredő tekintetek kísérik, hogy a folyosón dermesztő csend uralkodik, mikor végighaladok rajta, mintha legalább is egy kibaszott dementor lennék. Persze az oka nyilvánvaló, sokakkal ellentétben, én nem fáradozok azon, hogy takarjam, vagy megpróbáljam elrejteni a felkaromon lévő kígyót a koponyával. Nem, én lehetőséget adok mindenikek, hogy felfogja, kivel is áll szemben, aztán döntsön arról, megéri-e belém kóstolnia. Nem igazán törődök azokkal, akik velem törődnek jelenleg, Skeeter csigaháza felé veszem az irányt, meg sem fordul a fejemben, hogy az a semmire kellő bárhol máshol is felbukkanna. Nem vagyok jó véleménnyel róla tény, de ugyanezt elmondhatom az iskola kilencvennyolc százalékáról egyaránt, viszont én nem hangoztatom, nem adom senki tudtára, nemes egyszerűséggel leszarom őket, mert mégis minek ölnék abba energiát, hogy mások fejéhez vágjam a nyilvánvalót. - Van nálad valami, aminek nem kéne... Kímélj meg.... tisztában vagyok vele - érdektelenül csendül a hangom, ahogy átlépem a szoba küszöbét, s megbújik némi unott él is benne. Kifürkészhetetlen tekintettel mérem végig, miközben az egyik polcnak dőlök, s keresztbe fonom a karom a mellkasom előtt.
|
|