Még mindig nehezen hiszem el az egészet, kezdve attól, hogy hagytam magam rábeszélni erre a nemzetközi cserediák - vagy aminek számít - nyaralásra, egészen a... mindenig, annyi buktatója lehetett volna, és annyit pánikoltam már rajta magamban, hogy mi lesz. Meg miután végre rábeszéltek, hogy jó lesz, utólag én is örülni fogok csak, hogy vállaltam, és amúgyis rámfér kirugdosódni a komfortzónámból - egyből a mély vízbe, egyértelműen - sikerült nem néznem utána elég alaposan a részleteknek, elhittem, hogy mindent elmondtak már addigra, mer hogy is egyeztem volna bele anélkül pont én.
Hát, az meg is volt, hogy egy brit diák "új legjobb barátja" leszek ebben a két hétben, azaz idegenvezetője itt az Államokban, társasága, én segítek majd eligazodni, ha idegen az amerikai környezet, ilyesmik. Azt valahogy jóval később, amikor már nem tudtam kihátrálni, tudtam meg, hogy lakótársak is leszünk, addig abban a hitben éltem, hogy egy kollégiumszobát vagy hasonlót kap itt a városban.
Még mindig csodálom, hogy Robert ilyen gördülékenyen elfogadta, hogy két hétre diákszállóvá is kell avanzsálni a házát, és ennyire az utolsó - szerinte utolsó utáni - pillanatban szólok róla neki, pláne derítem ki még én is.
Mintha azóta gyakrabban hívna Csöcsinek, tudva, hogy azt mennyire nem szeretem, de lehet, hogy csak én vagyok paranoid ilyennel vádolni meg, magamban természetesen. Az tiszta sor és egyértelmű, hogy ezt a két hetet előre-utólag ledolgozom neki, az teljesen jogos is.
-Hát, üdv akkor itthon is- "köszöntöm" a cserediákom, Lenore Aikent megint, ahogy kilépünk a kandallóból. Azon kívül, hogy élőben talán egy órája se, hogy találkoztunk, csak néhány forduló levélváltásból ismerem, amióta kiderültek a beosztások, hogy kinél ki fog lakni a csereprogramra jelentkezettek között. A Wandwood Walk utcáját futólag bemutattam már Lenore-nak, mielőtt onnan kandallóztunk ide, de arra is ráférne még egy rendesebb idegenvezetés. Talán később, kezdésnek jó program lehet, ha más ötletem nincs. Remélem.
-Pakolj csak le nyugodtan, majd segítek fölvinni. Robert épp odaát van, a szomszédban. Már, az autószerelő műhelyben, épp dolgozik.
Lámpalázasan ténfergek, szóban meg a lábamon is, merről kéne nekikezdeni ennek egyáltalán. A műhely, ami kintről jól láthatóan a szomszédban van, de nem kintről jöttünk, Lu, gyönyörűen összeszedett vagy, igazán.
-Nem nagy a ház, de úgyse leszünk olyan sokan, Robert, meg mi ketten erre a két hétre.- Fogadok, hogy szanaszét bénázom már így egyből az egészet. -Ez itt a nappali meg a konyha.
Ha lerakta a holmiját, el is kezdem körbevezetni a házban, legalább ez meglegyen. Meg hátha, talán, kicsit megtöri a jeget, és nem kell kipróbálni, a pingvinek nekem is működnek-e, vagy csak Boney specialitása volt.
-Idelent erre van még a fürdőszoba, meg arra ott át lehet menni a garázsba. Női samponunk van, de csak férfi tusfürdőnk.- teszem hozzá, ha már a fürdőszobánál járunk úgyis, kicsit jelezni, hogy ha ez gond lenne, akkor szóljon, és így napközben még könnyenbben orvosolható, mint ha este derülne ki, amikor a boltok meg már bezártak, meg, remélhetőleg, kicsit humorforrásnak is lehet a kontrasztjával. Ha működik az utóbbiként, hozzá is teszem, hogy mer nekem hosszabb a hajam. És igen, jó ötlet megkímélni a lámpalázas magyarázkodástól arról, hogy mer Robert praktikus ember, én meg úgyis csak nyáron vagyok itt, minek kétféle tusfürdőt tartani, ha úgyis mindenkin működik. Esetleg, ha majd jól kijövünk, és anekdotaként tudom mesélni.
Inkább menjünk is tovább, az emeletre.
-Ez lesz itt a te szobád, érezd magad otthon, és nyugodtan rendezkedj be majd ahogy szeretnél. A másik szoba idefent Roberté, én majd lent leszek.
Szintén nem fontos most említeni, hogy ha nincs ez a vendéglátósdi, meg nem derül ki még épp időben, hogy Lenore is itt fog lakni erre az időre, fel se fedezzük ezt a szobát. Mármint, az eddig is megvolt, hogy ja, van itt valami, de pár kacat tárolásán kívül nem volt funkciója, én azelőtt nem is jártam bent, de szerintem Robert is félig elfelejtette már, hogy van. Meg, gondolom, csak átmeneti megoldásból állandósult, meg aztán már hozzá is voltam szokva, hogy a kinyitható kanapé az én ágyam. Amikor érkeztem, évekkel ezelőtt, úgyse volt holmim, és a nyár elteltével már mentem is az Ilvermornyba, onnantól kezdve az utazóládám itthon is tökéletesen működött szekrény gyanánt. Valahogy elsikkadt, hogy lehetett volna ez is a szobám, mostanra meg már ez a kialakult rend. De legalább úgyis nagy és kényelmes kinyitva a kanapé. Az meg nem egy hátrány, hogy idén már idekint is varázsolhatok, Roberttel közösen egész jól sikerült bútorokat tudtunk varázsolni az újrafelfedezett szobába.
-Segítek felhozni a holmidat- ajánlom is föl, végülis egy lebegtetéssel még nekem is magabiztosnak illene lennem, elvégre elsőéves tananyag. -Aztán meg... nem tudom. Átmehetünk beköszönni Robertnek is, hogy megérkeztél.