Mikor megkaptam a baglyot már azt hittem sosem jön meg. Mióta megejtettük a kis vacsorát hármasban az öcsémmel és Clive-val azóta... egyre jobban vágyom ezt az órát. Igaz még mindig nem tudom mit kér majd, de sebaj. Csak ki bírom fizetni a srácot! Eléggé sokat gyakoroltam, ami azt illeti jó pár alkalom kellett ne aludjak bele tíz perc után. A végén már Oziriszt kértem meg ébresszen fel ha elalszom, készséggel belesziszegett a fülembe, amire utálok kelni, szóval a kis rohadék tudta hogyan motiváljon ne használjam ébresztőórának. A végére már ébren is maradtam, bár nem tudom mennyi az annyi, mire lesz ez elég, de erre már talán tud alapozni Belby és mondd majd valami technikát hogyan zárjam ki Rowant. Vagy akárkit, de leginkább Rowant. A levél szerinti időpontban kopogtatok az ajtaján, immár tudva kit is keresek, határozottan fejlődő képes vagyok! Egyszerű kék ing és kék farmer van rajtam, felette szürke szövetkabát, semmi extra. Úgy hiszem ki tudtam úgy osonni a Roxfortból is senkinek ne tűnjön fel, még Clivenak sem. Végül is nem kell erről tudnia! -Szia! - Örülök meg Damoclesnek mikor nyílik az ajtó és bemegyek ha nincs ellenvetés, levéve kabátom, mert itt szerencsére nincs olyan fagyos-szeles idő mint kinn. -Kicsit megijedtem elfelejtettél és rámondtad majd írsz, pedig gyakoroltam! - Mosolygok rá, hagyva magam terelni amerre csak szeretné, úgy se hiszem meglepne, mondjuk a hálójával. No de ha mégis akkor is Ő lepődne meg nem én szóval... teljes nyugalommal bízom rá magamat az akaratára.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Beletelt egy kis időbe, mire baglyot küldtem Alecnek. Ennek az egyik oka az volt, hogy hagyni akartam számára elegendő időt a gyakorlásra, másrészt pedig én is elfoglalt voltam. De mostanra, azt hiszem, már eljött az idő, hogy belevágjunk a valódi tanulásba. Egy tea társaságában várakozom a konyhában, hogy megérkezzen és bízom benne, hogy nem fog elkésni. Nem szeretem a késős embereket. Én is feledékeny vagyok, de azért oda szoktam érni ahová kell. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor hallom a kopogtatást és ezúttal kevésbé morcos arccal tárom szélesre az ajtót, mint a múltkor. -Szia! Kerülj beljebb! - állok arrébb az ajtóból, majd a dolgozó szobám felé kezdem terelgetni. A helyiségben alapvetően a szokásos káosz uralkodik, de most szabaddá tettem legalább egy fotelt, hogy helyet foglalhasson. Intek neki az ülőalkalmatosság felé, én pedig az asztalom szélén támaszkodom meg. -Nem, nem. Csak biztos akartam lenni, hogy mostanra már menni fog neked az, amit szeretnék. - felelem komolyan. -Mesélj, hogy sikerült haladnod? - kérdezem tőle kíváncsian, ez ugyanis kulcsfontosságú abban, hogy hogyan folytassuk ezt a munkát. Az sem baj, ha nem sikerült teljesen megtanulnia az elcsendesedést, ebben az esetben azzal fogjuk folytatni, hogy hogyan tudná ezt még inkább elérni és ezúttal segíteni fogom a meditációját. Ha viszont jól megy már neki, akkor teszünk egy próbát élesben. -Azért akartam, hogy meditálj, mert ha el tudod csitítani a gondolataidat, könnyebb kiüríteni a fejedet. - magyarázom, hogy megérthesse a folyamatot. -Ezt később is jó, ha gyakorolod időről időre. A gondolatok néha nagyon összesűrűsödnek. Ha mind harsányan üvölt a fejedben, nem tudod őket elhessegetni. Ha viszont nyugodtan pihennek a fejedben, ki lehet őket zárni. - fejezem be a rövid magyarázatot, majd összefonom magam előtt a karjaimat. Ugyanis most, hogy belevágunk a dologba, ideje, hogy azt is eláruljam, mi lesz az ára ennek. -Ami pedig a fizetséget illeti. Szükségem volna egy kis segítségre. Egy... hölggyel. - bököm ki kissé tétován. Ezzel természetesen nem most fogunk foglalkozni, de tudni szeretném, hogy ez így megfelel-e neki is.
Mikor betessékel a dolgozóba hát meg kell mondjam Clive már szívrohamot kapott volna. Mindenütt papírok, fiolák, újságcikkek, ki tudja micsodák... meg kell mosolyognom, mert fogadjunk elkezdenék kihúzni valamit az aljáról jönne hogy az valami baromi fontos cikk és annak ott a helye, ne nyúljak hozzá. Ahogy a fotelbe terel leülök, keresztbe teszem lábaim és ölembe ejtem a karjaim. Szokatlan ez a szoba, hogy árad belőle dolga lenne, de nem velem, mégis inkább legyűröm az izgatottságom és higgadtan figyelek rá. -Hát.. remélem elértem azt a szintet. - Próbálom leplezni kételyeim, mert elvárások teljesítésében sosem jeleskedtem ugye. Remélem nem nézett ki belőlem sokat és akkor megütöm a szintet... -Hát... - Erről le kell szoknom, tök ciki hogy mindig ezzel kezdem a mondandóm, mint egy elsős akit épp betettek egy házba. - Már nem alszom el, ahogy tanácsoltad elképzelek egy megnyugtató környezetet és arra fókuszálok. Egész jól érzem magam alatt a füvet és a bőrömön a napot, már nem fázom míg csinálom. - Mert eleinte fázni kezdtem a nagy mozdulatlanságban, ha nem a saját meleg szobámban csináltam. Az se könnyítette meg a dolgom. Aztán hallgatom és bólogatok, bár nem tudom hogy mennyivel jobb ha alattomosan sutyorognak a gondolatok a fejemben mintha az arcomba tolnák magukat. A fizetségre végül felkapm a fejem, na mit kér? Hát.. nem erre számítottam de pár pislogás után megszólalok. -Ez így elég tág, milyen jellegű segítséget kérsz tőlem? Tanácsot, szervezzek le egy randit, valami... empirikus gyakorlást szeretnél...? - Látszik nem ódzkodom én semmitől, helyes fiú ez a Belby, de azért jó lenne tudni mit is kér pontosan. Szerelmi bájitalt ugyanis Ő tud kotyvasztani nem én.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Kíváncsian várom ezt a találkozót Aleckel, mert bár elszántnak tűnt a legutóbb, láthatóan nem értette, miért akarom ennyire, hogy meditáljon. Pedig egyébként ennek is megvan a maga funkciója ebben a tanulási folyamatban, így mielőtt egyáltalán munkához látnánk, fel kell mérnem, hogy hol tart ezzel a dologgal, hiszen ez jelentsen megkönnyítené a tanulását. Amint beérünk a dolgozószobámba, fel is teszem a kérdéseimet, atán hagyom, hadd számoljon be a z élményeiről és a haladásáról. Lassan bólintok egyet. -Igen, ez határozottan jó. Egyébként az elalvás sem jelent önmagában rosszat. Ez csak annyit jelent, hogy sikerült ellazulnod. Sokaknak ez jelenti a legnagyobb nehézséget. - magyarázom. Összességében véve elégedett vagyok ezzel, szép ez a haladás. Azt hiszem, ezzel már lesz értelme dolgozni. -Empirikus gyakorlást? - nézek rá megütközve. Eszemben sincs vele semmiféle empirikus gyakorlást folytatni, ez tőlem meglehetősen távol áll és egyébként sem őt szeretném meghódítani, hanem Augustát. -Khm... azt hiszem beérem a tanácsaiddal. Már ha... vannak. - teszem hozzá, hiszen nem kizárt, hogy nem áll ő sem a helyzet magaslatán, ezt nem tudom. Nem kérdezgettem legutóbb a randizási szokásairól, de annyi szent, hogy egyedül nemigen boldogulok a dologgal. -Tudod... az az igazság, hogy... nemigen jeleskedem a randevúzás művészetében. Én inkább a tudománnyal foglalkoztam életem során és... most megtetszett egy lány. - bököm ki végül nagy nehezen, láthatóan kissé zavartan, de annál nagyobb elhatározással. Nyilván, szerelmi bájitalt tudok készíteni, de én nem ilyen művi dologra vágyom. -Szóval mit szólsz ehhez? Én segítek neked és te is segítesz nekem. - függesztem rá a tekintetem. Nincsenek anyagi gondjaim, tehát nem szorulok rá, hogy lehúzzam pénzzel. Ebben az ügyben viszont nagyon is szükségem volna segítségre.
-Rém fáradt szoktam lenni, szóval amint kiürült az agyam elnyomott az álom... kétlem hogy ez azt jelenté jó lennék benne... - Vallom be töredelmesen egy nagy sóhaj keretében. Mert alapjáraton nem vagyok egy feszült valaki amúgy sem, elég könnyen ellazulok csak éppen mostanság túl sok mindenen jár az eszem. Amikor aztán végre közli mit talált ki fizetségnek vissza kell kérdeznem, de az a fej! Akaratlan is elnevetem magam és beszívom az ajkaim. Úgy fest hiába helyes ez a Belby fiú egyoldalú a gondolatmenetem. -Persze, kéretlenül is szoktak lenni. - Vigyorgok rá, mert valahol szórakoztat, hogy ugyan mi tartja vissza attól csajozzon, ilyen külsővel nem lenne soha gondom. Jó kicsit izmosítanék magamon a helyében még pluszban és akkor hmmm. De aztán válaszol ki nem mondott kérdéseimre, szóval csak az üstökkel randizott, nos valóban nem túl sok tapasztalatot arathatott vele lányok terén. -Benne vagyok. Ha valamihez értek, az a flörtölés és az azt követő éjszaka. Nekem javarészt mivel mindig úton voltam folyamatosan flörtölnöm kellett, hogy ne aludjak mindig egyedül. - Fogalmazok direkt finoman, olyan érzékeny lelkületnek tűnik, romantikus filozófusnak, aztán ki tudja, lehet nem az. -Mesélsz a lányról és adok tanácsot mivel lepd meg, hogyan vegye a lapot tetszik neked plusz, vegye észre jól jár veled. Gondolom vannak olyan tulajdonságaid amikkel dolgozhatunk. A sármodon és az eszeden kívül, persze. - Mert azt a vak is látja, ahhoz én nem kellek, de nyújtom a kezem, hogy benne vagyok, megoldjuk. No meg egész kíváncsivá tett milyen lehet az a lány, hogy tanácstalan. -Szóóóval, milyen a csaj? - Dőlök előre ültömben, kíváncsian, mosolyogva. Mindjárt kiderül az is vélhetőleg mennyire tetszik neki, mennyire lovalja bele magát.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Elégedetten nyugtázom, hogy Alec gyakorolt. Persze, ez lehetne akár bemondás is, de tulajdonképpen a dolog az ő érdeke. Eleve ezért keresett meg, tehát nincs okom kételkedni a szavaiban. Hamarosan úgy is fény derül rá, hogyha esetleg nem gyakorolt. -Akkor pihenned sem ártana. - teszem hozzá egy bólintással, mielőtt rátérnék a lényegre, hogy valójában mit is szeretnék az oktatásért cserébe. Általában távol áll tőlem az ilyesmi, de mi tagadás, segítségre szorulok Augustával kapcsolatban. Az azért meglep, hogy még a gyakorlást is felajánlja... nem, ebben nem akarok inkább belegondolni. Nekem az is elég, ha egy kicsit... jobban tudom, hogy mit csináljak. -Én... beérem egyetlen lánnyal. - szabadkozom feltartott kézzel. Nem a hálószobatitkai érdekelnek, nekem inkább azzal vannak problémáim, hogy eljussak egyáltalán odáig, hogy hálószobatitkaim legyenek. Nem mondanám túl izgalmasnak magánéletemet, bár a többség azt hiszi, hogy az. -Eléggé... lobbanékony és türelmetlen. Mindig pontosan azt csinálja amihez és ahol kedve szottyan... szóval... nagyjából a tökéletes ellentétem és... nagyon szép. - teszem hozzá egy félszeg vigyorral. Eközben elfogadom a felém nyújtott kezet, aztán folytatom az áradozást. -Nemrégiben mondjuk hajlandó volt táncolni velem. - ezen a ponton azért látszik, hogy egy kicsit elkalandoznak a gondolataim, mert nekem valóban sokat jelentett ez a röpke momentum az életemben. -És nem szereti, hogy mindig májkrémes zsömlét eszem. Meg azt se, hogyha vajasat. - ráncolom össze a homlokomat, mert rájövök, hogy ez egyrészt eléggé furcsán hangzik, másrészt még mindig nem tudom, mi baja van a májkrémes zsömléimmel. Én rajongok értük.
-Hát... most így az is összejött. - Vakarom a fejem, mert ugyan nem ez volt a cél, de megtörtént, kevésbé vagyok űzött vad, nem olyan nyúzott a képem sem, bár Ő nem tudhatja általában milyen vagyok, nem hibáztatom ha nem vette észre vagy is érdekelte. -Helyes, az a könnyebb menet, bár megtartanod Neked kell, tudod! - Mert azt nem ígérhetem, hogy együtt is maradnak ha leveszem a kezem róla, de úgy hiszem addigra fel fog bátorodni és nem lesz gond. Kérem is kíváncsian meséljen erről a leányzóról, ki rabolta el a szívét a nagy Belby uraságnak, no meg hogyan jellemezné ha nem bír vele. -Ó azt gondoltam csinos. Hm szóval spontán és carpe diem. Hmm. - Simogatom a szám, míg elmerengek, hány ilyen nővel volt dolgom. Nem sokkal, de akadt azért. -Na, teljesen jó! Akkor miért hiszed a segítségemre szorulsz? - Kérdem értetlen, de mosolyogva látva hogy elkalandozik. És még én nem koncentrálok, hah! -Öhm... lehet csak aggódik egyoldalúan táplálkozol... ami... érthető, egyél mást is Damocles. - Nevetek halkan míg csóválom a fejem. Nem akarok Clive lenni hogy aggodalmaskodjak, de komolyan, ehetne mást is, mennyire unalmas lehet! Igaz mikor kutattam a vadomban a legkisebb gondom volt a változatosság, ettem mert kellett, lekötött minden más. Ja, asszem értem a csávókám. -Mondott valamit már mit kedvel benned? Meg az ilyen csajok bírják ha néha spontán vagy vagy ha szimplán megleped őket, akár egy általad előre eltervezett dologgal. Például szervezel egy kirándulást és aznap szólsz neki hogy délután bármit akart felejtse el mert Veled lesz programja. Mit szeret csinálni vagy milyen dolgokat szeret? Lepd meg azokkal. Virág, csokoládé, egy szép pár kesztyű, egy sál, valami elvarázsolt papírmasék, akármi. Az egyik csajt például megleptem egy zsáknyi papírpillangóval, elengedtem a réten míg elvittem sétálni a patak mentén, imádta. - Romantikus lelkület volt a drága, szóval ki kell lesni minek örülne és a kedvére tenni. Hamar ráérez majd Damocles is szerintem.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Megrázom kissé a fejem, jelezve, hogy nem akkora baj, hogy elaludt. Persze, nem ez a cél, de megesik, velem is előfordult már, így emiatt nem kell aggódnia. Inkább próbálkozzon és aludjon el, mintsem kihagyja. A nőügyeimben viszont már nem vagyok ennyire magabiztos, ezért is kérem fizetség gyanánt a segítségét, hátha sikerül esetleg elhívnom valahová Augustát. Persze, a legnagyobb akadályt a saját félénkségem okozza, nem a lány. -Hát... én már annak is örülnék, ha lenne mit megtartani. - sóhajtok fel a fejemet csóválva. Persze, én is tudom jól, hogy az már rajtam áll, de ehhez el is kellene jutnom odáig. Egyelőre azért ezzel nem állok valami fényesen. -Mert az igazából véletlen volt. Vagyis nem véletlen, csak... - sóhajtok. -Kitalálta, hogy csináljuk az első dolgot, ami éppen eszembe jut, mert szerinte nem vagyok elég spontán. Szóval ezért táncolt velem. - Tulajdonképpen ha nem mond ilyeneket, valószínűleg sosem kezdtünk volna el táncolni. Vagy azért, mert nem jut eszembe ilyesmi, vagy azért, mert nem mertem volna felkérni. Egyik sem egy túl biztató verzió, nem is mondom el inkább. -Jó-jó... majd eszem kiflit. - legyintek, szerintem ez igazán nem fontos. Nem értem, mi baja van mindenkinek a májkrémes zsömléimmel. Nagyszerű dolog a májkrémes zsömle! -Inkább azt, hogy mit nem. - forgatom meg a szemeimet, aztán hagyom inkább kibontakozni Alecet. Végül is nem ő szorul tanácsokra, hanem én. -Hát... szereti a Jackson 5-ot. - nyögöm kényszeredetten. Nem arról van szó, hogy ne érdekelne az ilyesmi, csak egyszerűen annyira benne vagyok a saját fejemben általában, hogy észre sem veszem a saját környezetemet. Az öcsémmel is éppen ezért vesztünk össze. -Tudod... azt hiszem, nem vagyok elég férfias! - sóhajtok fel letörten. Hmm... Augustának igaza lehet, tényleg rengeteget sóhajtozom!
Csak elnézően mosolygok mentoromra, hát szerintem nem ilyen reménytelen a helyzete mint állítja, nehéz elképzelnem legalább is. A véletlenre mondjuk felszalad a szemöldököm, hogy lehet véletlenül táncolni? Különös fiú ez a Belby, nem csak helyes, hogy nem jön be a csajoknak? -Áh, de akkor egyértelmű erre vár, legyél kezdeményezőbb! - Mi sem egyszerűbb, a csajok azt amúgy is bírják, bennem is azt szeretik úgy hiszem. A kiflire csak halkan nevetek, nem így értettem, de ráhagyom. Étkezési tanácsokat nem kért, tudom. -Abból is sok minden leszűrhető, ugyan mit nem kedvel benned mondjad! - Mosolygom szórakozottan, hiszen aranyos ahogy szinte duzzog hogy a rajongás nem kölcsönös. -Eddig jó és még? - Én is szeretem, jó ízlése van a csajnak, eddig pirospont. Legalább is remélem nem csak ennyi az eddig begyűjtött infó, bár ha igen akkor már tudom mi lesz a házi feladat... Arra kapom fel a fejem, hogy jön itt a hülye dumával, most én sóhajtok, lássa én is tudok ez nem az Ő privilégiuma. -Jó, elmondok két dolgot, amit úgy is kiolvasnál belőlem az elején lévén béna vagyok benne és emiatt vagyok itt. Az első hogy biszexuális vagyok Belby, tehát ha én azt mondom, helyes vagy akkor értsd úgy hogy mint... szóval az egyszerűség kedvéért megengedem nő számba vegyél. A második, hogy eléggé bejött a fellépésed, mert határozott voltál és noha kicsit távolságtartó de mégis kedves. Ha engem kérdezel, akkor igenis férfias vagy, vonzó és intelligens, szerény, de ez ad Neked egyfajta bájat. A gond a fejedben és az önképedben van. Ha én így néznék ki mint Te még több csajom lehetne mint amúgy. Szóval... - Mérem végig újra, leplezetlen, mert már amúgy sem kell titkolnom a nyilvánvalót.-Miért gondolod nem vagy férfias? Szerinted mitől lennél inkább az? - Ha erre tudja a választ akkor igazából szintén nem fogok kelleni, maximum annyiban közöljem megvan benne amit keres, ha meg nincs, tudja mi a cél. Nem de?
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Megrázom a fejemet kissé. Tudom én is, hogy kezdeményezőbbnek kellene lennem, csak épp fogalmam sincs, mit fog szólni a dologhoz. Lehet, kidob az ablakon, vagy nem is tudom. Mert hogy meg kell hagyni, Augusta azért eléggé kiszámíthatatlan, úgyhogy fogalmam sincs, mikor mire számíthatok tőle. -Hát... nem szereti, hogy ennyit dolgozom. Hogy májkrémes zsömlét eszem. Meg hogy... szégyellős vagyok. - a végét már csak motyogom, mert ezt egy kicsit azért szégyellem is. Főleg, hogy a lány nem is pont ezt a szót használta, de ezt nem akarom Alec orrára kötni, igazság szerint. -Szeret új dolgokat kipróbálni és... - nos, ezt a listát már csak azért is nehéz folytatni, mert nem áll szándékomban felfedni Augusta titkát. Mert azért titkon reménykedem abban, hogy meglelem a módját, hogy közeledjek hozzá, de akkor meg egyértelművé válna, hogy kiről meséltem itt ma. -Tetszenek neki a kínai sárkányok. - teszem hozzá kényszeredetten, hogy kikerüljem valahogy a vérfarkas-témát. Engem persze nem zavar a dolog, annak ellenére, hogy veszélyes és én is tudom, hogy a tűzzel játszom. De hát nem véletlen, hogy minden erőmmel dolgozom az ellenszérumon. Aztán kissé kikerekedik a szemem a vallomás hallatán. Ezen a ponton kicsit más értelmet nyer az, hogy az empirikus gyakorlást ajánlgatta. No, persze nem vagyok előítéletes. Hogy is lehetnék? Beleszerettem egy vérfarkasba. -Hát ezt tudod elég nehéz elmagyarázni. Téged nem próbáltalak randevúra hívni. - Nem mondom, hogy a kommunikáció bajnoka volnék, de tény és való, kevésbé vagyok félénk azokkal, akikhez nem fűznek romantikus érzelmek. Persze, nehezen szokom, hogy felismernek az utcán, meg fényképeket készítenek rólam, de az akkor is egészen más helyzet. Én inkább magamnak való vagyok, igyekszem az ilyesmit minél hamarabb letudni, hogy visszabújhassak a csigaházamba.
Figyelmesen hallgatom hogy mit nem szeret Damoclesben a lány, bár eléggé ráncolom a szemöldököm. -Aham... Szerintem egy: azért nem szereti ha ennyit dolgozol mert így azt vetíted előre a meló mindig fontosabb lesz mint Ő, hallod én hányszor megkaptam a sárkányokba vagyok szerelmes. Mindegy. Kettő, azt is jelentheti szerinte nem adsz magadra, ha magadra sem adsz rá sem fogsz. Ez hülye csajos gondolkodás, de ilyet is kaptam már meg, lehet Ő is így gondolja. Három... a csajos a határozott pasikat szeretik, ez tény, ha jobban megkedveled magad legalább látszatra, senki sem jön rá a fejedben bizonytalanság van. - Mint az enyémben, egy merő káosz az egész de hát kifele nem mutatom, senki sem tudja és ez jó így. -Aha... jó nekem mindegy mennyit mondasz el, én nem fogok a fejedben turkálni. Amúgy ha tényleg igaz tudok Neked mesélni róluk mindenfélét, egyszer pár hetet dolgoztam eggyel. De ha szeret új dolgokat kipróbálni könnyű dolgod van Damocles, hidd el. - Sokkal nehezebb egy teljesen begubózódó, csendesen a sarokban kakaóval olvasó lánnyal mit kezdeni... De lévén miért jöttem ide ostobaságnak tartanám egy olyan alapvető dolgot eltitkolni, mint a szexuális beállítottságom vagy épp az, hogy nem tartom taszító jelenségnek. Tudom általában a heterok rosszul fogadják ezt, de még mindig jobb hogy én mondom ki mintha kiolvassa belőlem és megriad mit is akarok pontosan tőle. Ahh... De ahhoz képest hogy látom megleptem, egészen jól lenyeli ezt az igazság-békát. A válaszát hallva kicsit mégis nevetek, mert milyen válasz ez? -Damocles... persze hogy nem, de nem is ezt kértem, noha nem mondanék nemet. - Vigyorgok rá, és ámbár igaz, most inkább csak piszkálom.-De rendben, ha Őt látod zavarba jössz, elpirulsz, dadogsz, keresed a tökéletes szavakat és mozdulatokat? Vagy csak reagálni sem tudsz? Mert akkor apróságokkal kezd, mint például hogy megszokod a jelenlétét. Ebben segít ha van egy állandó közös programotok vagy hobbitok. Szerinted mi lenne az? - Nem bírok nem mosolyogni rajta, mert olyan aranyos, hogy ilyen gyámoltalan. Főleg mert tudom igazából nem is az csak egyetlen valaki miatt ilyen.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
A szemöldökeimet ráncolva hallgatom Alec szavait. A maga kitekert módján van a dolognak logikája. De miért kell ezt ennyire túlbonyolítani? Ráadásul az én esetemben a sok munka többek között például Augustáért is van, hogy végre normális életet élhessen. Ez azért egy kicsit már. Vagy csak szerintem más? -Látszatra? - vonom fel a szemöldököm. Egyébként nem arról van szó, hogy ne kedvelném magam. Sokkal inkább az az érzésem, hogy mások akarnak mindenáron átformálni engem és én ezt nem akarom. Az Augustával szemben való bizonytalanságom inkább annak köszönhető, hogy minden joga megvan az elutasításra. De én meg nem szeretném őt elveszíteni. Fontos nekem. -Tényleg? - kérdezem, ezúttal már meglepetéssel vegyes kíváncsisággal. Noha tudom, hogy Alec állatokkal dolgozik, de ez egészen izgalmasan hangzik. Az arcomon tükröződik is ez az érdeklődés. Azon a tényen viszonylag hamar túllépek, hogy a másik a saját neméhez is vonzódik. Ki vagyok én, hogy ezt megítéljem? Egyébként sem próbálkozik nálam, akkor meg felesleges volna zavartatnom magam. Aztán ráncolom újfent a szemöldököm, mert azt hiszem, nem érti, amit mondani szeretnék neki. Persze, hogy nem hívtam randira, én Augustát szeretném elhívni. Aztán feldereng a képemen az a bizony „aha” kifejezés, ahogy elkezdi fejtegetni. De mint minden, ez sem éppen olyan egyszerű. -Vele lakom. - bököm ki egy kicsit zavartan. Nem mondhatnánk, hogy a társaságához ne volnék hozzászokva. Ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy udvaroljak neki. Egyszer még az üstömet is rárobbantottam véletlenül. Kaptam is érte fejmosást rendesen. De kiszúrom a kis mosolyt és összefonom magam előtt a karjaimat. Valahol egy kicsit sértőnek találom. -Nem kell kinevetni! A nők bonyolultabbak, mint a bájitalok. - mondom egy fokkal határozottabban. Mert vele nem esik nehezemre annak lenni. Ő nem Augusta.
-Hát legalább. A legjobb persze ha kibékülsz önmagaddal, de ha amolyan önmarcangoló típus vagy akkor legalább kifelé ne mutasd, tehát látszatra legyél határozott és magabiztos és olyan férfi, aki mindent kézben tart. A csajok ezt csípik. - Meg úgy szerintem minden ember. Ha elveszett, akkor azért legyen támasza ha meg ilyen, akkor azért mert idegesítő ha mást pátyolgatni kell, higgye már el jó úgy ahogy van. Legalább is én így tapasztalom, kivételek mindig vannak. -Ühüm, Walesben átutazóban volt egy példány és az ottani rezervátumba helyezték el pár hétre. Besegítettem vele, bár az egyik karmolás a hátamon attól a nőstény ördögtől van... A walesi zöldek után nos... éles váltás volt a kínai haramia. - Persze nincs bajom azzal a sárkányfajtával sem, csak épp eléggé agresszív lett, hogy meghalt az idomárja és egyszerűen nem engedett senkit maga közelébe. -Hmm, na látod. Hogy mi? Vele laksz?! Szívatsz engem?! - Meredek rá, mert mi az hogy vele lakik? Hát akkor meg pláne nem értem a gondját, trillió ideje van vele lenni és olyan apróságokat is kifigyelni mikor milyen ruhát vesz fel akár... vagy hogy néz ki a szobája vagy akármi! Komolyan ember! -Nem, dehogy csak érted... amúgy bonyolultabbak, a nőkhöz nincs recept. Lehet ez is a bajod, bár fogd fel úgy te írod a receptet a nődhöz való kapcsolatodhoz. Feltaláló vagy nem? - Hát újító szellem! Mit neki némi lehetetlen? -De oké... vázolom. Bármikor bemehetsz a szobájába ami a személyes tere, tele a személyes dolgaival és a személyes kedvenceivel, bármikor megkérdezheted épp merre csámborog vagy amúgy délután mihez lenne kedve, hiszen csak kimész a konyhába májkrémet enni és ott van... Damocles. - Veszek egy mély levegőt, hihetetlen a csávó.-Mitől félsz tulajdonképpen? Hogy azt mondja nem vagy az esete? Mert akkor ne randinak fogd fel csak találkozóknak, ha elég sokszor eljártok meg itthon is együtt vagytok úgy se tud majd mást elképzelni maga mellé mint Téged, aki eleve jelen van. Vagy lakik itt más facér pasi is? - Jobb tisztázni, még a végén kiderül vannak tucatnyian és a csaj velük spanol állandóan.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Nem tudom, mennyire jó ötlet ez az egész, mármint hogy a tanítványomtól kérjek segítséget nőügyben. De igazság szerint jobb ötletem továbbra sincs, még akkor sem, hogyha ez a beszélgetés kissé kínos nekem. -Nem is vagyok önmarcangoló! - méltatlankodom. Nem vagyok. Lehet, hogy nincs valami csúcs dumám, meg állandóan az üstömmel töltöm az összes szabadidőmet, de ettől még nem vagyok egyből önmarcangoló. Csak fogalmam sincs, hogy mit csináljak Augustával, mert ő nem egy üst, ezért nem értek hozzá. Bár, meg kell hagyni, üstként is nagyon szép lenne. Egy csinos, mintázott, aranyozott üst. -Ejha... hát te sem unatkozol. - küldök egy elismerő pillantást Alec felé. Sárkányok... hát, ez azért nem semmi. Lehet, nekem is találkoznom kéne egyel, akkor utána bátrabb lennék. Mármint sárkánnyal, úgy értem. De... hagyjuk is inkább a sárkányokat. Túl sok a házban a sárkányos ember most is. Éppen elég ahhoz, hogy nekem túl sok legyen. -Nem. Itt lakik ő is, meg a testvére, meg a felesége, meg... Reginald... - érezhetően az utolsót kevésbé nagy lelkesedéssel bököm ki. Tisztelem én a tudását, félreértés ne essék. Csak sokkal jobban értékelném, hogyha nem itt lenne a tudásával, hanem valahol máshol. Jó messze, mondjuk. Az ész egyébként sem helyhez kötött, nyugodtan elviheti valahova máshova. -Azért az feltalálás nem így működik. - fonom össze magam előtt a karjaimat. Az, hogy kitalálom, hogy valamit TALÁN működik, még nem jelenti, hogy ez végül meg is történik. Rengeteg kutatás, kísérletezés, miegymás előzi meg, mire feltalál az ember valamit. Ezért is tart olyan sokáig, hogy ez megtörténjen. -Igen lakik. - nyögöm ki kényszeredetten. -Ráadásul sárkánykutató. - Ezen a ponton úgy nézhetek ki, mint valami durcás kisgyerek, akitől el akarják venni a piros lapátot. De hát mennyi esélyem van nekem üstkukacként egy SÁRKÁNYKUTATÓVAL szemben?
-Akkor meg bátran légy határozottabb vele is. - Nem tudom milyen ez a Belby-fiú, nem is merem, az öccsével is csak futólag futottam össze a tanári asztalnál kajáláskor. Ha azt mondja nem önmarcangoló típus elhiszem, magamból indultam ki, de azt régóta tudom, hogy nem a legjobb alap. -Nem szokásom. - Mosolygok, mert amúgy nem vagyok valami nagy szám szerintem, Clive sokkal elismertebb és jobb. No meg főleg az Ő titkát kívánom védeni, azért is vagyok itt, aminek az ára csupán pár csajozós tanács? A hülyének is megéri. -Már... gondolom nem a csaj felesége... - Vigyorgok, gondolom a testvére felesége a feleség, de nem bírtam ki. No meg elég árulkodó, hogy egy pasit nevez nevén, a konkurens pacákat, hát no igen. -Áh és ez a Reginald... amolyan menő csávó? - Baromi relatív mi a menő, de amúgy is az érdekel Ő és a csaja miképp vélekednek Reginaldról, lehet csak valami léhűtő alak és annak szól ez az él. -Fogalmam sincs hogy működik én nem találtam fel semmit maximum továbbfejlesztettem. - Vonok vállat jelezve ebben is Ő a szakértő, én csak tippeltem laikusként. -De a randizás is csak kísérletezés nem? - Mi működik és mi nem, mit tartunk meg mit nem... ilyesmi. Nem vagyok egy nagy bájitalos amúgy sem. De ahogy közli végre mitől is "menő" ez a Reginald gyerek majdnem elnevetem magam. Beszívott ajkaimmal nyelem vissza a nevetést úgy szólalok meg végül. -Ez... igazán hízelgő, komolyan, most nagyon kivételesnek érzem magam ám. De ugye veszed a lapot, hogy épp egy sárkánykutató rimánkodik segítségért Nálad? - Húzom fel az ölembe az egyik lábam és közelebb hajolok, hogy remélem érzi az iróniát az egészben. Épp ezt magyarázom hogy önkép zavara van, semmi baj nincs vele, csak azt hiszi kevésbé... nem is tudom, érdekes? Sikeres? Én nem is tudom, elvégre szerintem egyik sem igaz Damoclesre. -Attól hogy ez a Reginald a kollégám még nem lesz jobb pasi mint Te. Annyi hogy Ő valószínű hasonló dolgokkal operál a csajodnál mint mondjuk én tenném, tehát a jobb fizikum, bemászok a veszély szájába, a hegeimet vonzónak próbálom beállítani véletlenül sem hangsúlyozni onnan van elcsesztem a dolgokat. De valószínű nem olyan okos a csávó mint Te, meg hát bájitalt keverni sem mindenki tud. Én példának okáért nem. - Nem tudom látom-e megcsillanni a felismerést a szemében, hogy mire fel tépem a szám, de talán lesz foganatja a szavaimnak.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Egy darabig idegesen rágcsálom az alsó ajkamat. Tudom, hogy Alecnek igaza van, csak épp a dolgok nem ennyire egyszerűek, amikor ott állok Augusta előtt. Itt a dolgozószobámban úgy, hogy hogy nincs itt, gyerekjátéknak tűnik az egész. Csak épp amikor már nem ez a helyzet, olyankor vagyok hajlamos nemes egyszerűséggel mindent elrontani és összekuszálni. -Mi? Ja, nem! A bátyjáé. - felelem kissé zavartan, nem is tudom, hova gondolt. Nyilván egyébként logikus lett volna olyasvalakit megkérdezni a dologról, aki már nős. Csak éppen nem fogom a saját testvérét kikérdezni. Magamból kiindulva valószínűleg August sem értékelné a dolgot. Én legalábbis nagyon utálnám, ha valaki tőlem kérdezné meg, hogy csípje fel a húgomat. Sőt, azt is utálom, amikor valaki épp felcsípi. -Hát... eléggé... - húzom el a számat, mert egy kissé fáj beismerni a dolgot, nem tagadom. De hát ha az, akkor kimondatlanul is tény marad, így hát teljesen mindegy. Ő azért nem egy üstöt kavargat naphosszat, ami aztán vagy rárobban, vagy nem. -Hát tudod... sosem voltam egy nagy csajozós. - vonom meg a vállamat. Az iskolában amíg a többiek a lányokkal voltak elfoglalva, én a könyvtárban kuksoltam leginkább. Persze, egyszer volt egy barátnőm, de az valahogy nem volt a igazi. Már csak azért sem, mert tulajdonképpen a dolog csak arról szólt, hogy mindenki ezzel piszkált minket. Sokat lógtunk együtt és úgy voltunk vele, hogy miért ne. Nem nagy rejtély, hogy aztán miért nem működött a dolog. -Az más! - vágom rá gondolkodás nélkül, mert Alec nem Reginald. Kezdetnek például nem olyan unszimpatikus mint ő. De azért elgondolkodva hallgatom, amit magyaráz. Nem mondom, hogy nincs meg a dolognak a logikája. Ám, ha nagyon őszinte akarok lenni, nem vagyok benne biztos, hogy a felrobbanó üstjeimmel annyira sziporkázó lennék. Ha egy üst felrobban... nos, az sok minden, csak nem menő. Nyilván beszerezhetnék mondjuk egy szemüveget az okosabb hatás kedvéért, de az a piperkőc meg nem én volnék. -Nem tudom, nekem mindig az volt a benyomásom, hogy egy okostojásnak néznek ezektől. - Oké, ez egyébként nem benyomás kérdése. Valójában ezt kerek-perec közölték már velem több ízben is.
Csak röhögök, hogy ilyen szórakozott a másik, úgy fest elég neki a csajra gondolni és produkálja a tüneteket. Szórakoztató. Ez a Reginald is elég mókásnak tűnik, bár Ő veszélyforrás tudom, tudom. Hümmögök, hogy menő a gyerek, eléggé menő ráadásul, lehet valami minisztériumi elit vagy ilyesmi. -Én sem voltam mindig az. Valahol el kell kezdeni Damocles. Az meg rajtad áll, hogy megállsz ha megvan a lány. Ha találtam volna valami normális lányt vagy srácot lehet én is megállok, de hát...a lényeg, hogy elhidd, nem vagy rosszabb senki jelöltnél és arra helyezd a hangsúlyt ami megvan benned, ne arra ami nincs. - Ez a legnehezebb része sokszor, mert el kell fogadni mi ebben vagyunk jók és úgy kell előadni tény legyen ne hivalkodás. Persze lehet operálni azzal mi nem megy, de az érett nőknél nem taktika. -Miért lenne más? Fejtsd ki! - Követelem mosolyogva, mert sárkánykutatók vagyunk, mitől lenne más? Ismerem a kollégáim felépítésre és jellemre úgy általában, van hasonlóság. Emiatt is magyarázom, hogy mást kell domborítanunk ha kiemeljük a dolgaink, mert hát én nem bírnám Damocles után csinálni ezeket, ahogy feltehetőleg Ő sem utánam. De ez ettől jó. -Hát mert az vagy. Annak KELL lenned, mert anélkül elb.sznád a főzetek javát. Nekem kell érteni a gyógynövényekhez és az állatokhoz ha nem akarok idő előtt elpatkolni, de ebbe sokan nem gondolnak bele, mennyi tanulás és tapasztalat van mögötte. Ahogy abba sem hogy amit te csinálsz veszélyes. Mert ha valami újat akarsz létrehozni sok mellékhatás lehet, ki tudja mi bajod eshet közben, ha véletlenül nem a jó hozzávalókat elegyíted. Meg már így is alkottál de gondolj bele, feltaláltál egy főzetet. Akik nem hiszik azt a vérfarkasok emberek, akik szerint ezzel csak elkened és palástolod a szörnyet és többet ártasz, azoknak célpont vagy. Mert a főzeted működik Damo és veszik, használják. Így jobban belegondolva, kéne pár védővarázs a házadra, hm? - Sóhajtok hogy kicsit sem veszélytelenebb a munkája mint nekünk Reginalddal. -No meg az intelligencia szexi. Hidd el, ha lehet választani 10-ből 9 ember az intelligenset választja, mert az menő. Vagy szerinted nem az? - Rá kell ébresztenem úgy fest, hogy jó pasi, no nem baj, nem esik nehezemre.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Tény és való, kissé elkalandozom, ahogy említésre kerül, mennyire nem tudok mit kezdeni magammal, ha Augusta a közelemben van. Nem mintha a múltkor észrevette volna, hogy micsoda sületlenségeket hordok össze. De hát még ez az én szerencsém, mert akkor talán még égőbb lett volna. Legalábbis szerintem. Mert hát hogy vehetném fel a versenyt valakivel, aki nap mint nap sárkányokkal néz szembe? Csapjak össze az üstömmel? -A májkrémes zsömlére? - bukik ki belőlem a hülye kérdés, mert jelen pillanatban azt az egyet tudnám felsorakoztatni azon a listán, hogy mi van bennem. Persze, értem én, hogy mire akar rámutatni Alec. De hát nincs nekem nagy bicepszem... sőt, semmiféle cepszem nincs! -Hát, mert te nem akarod felszedni! - ez egy igen jelentős különbség Reginald és Alec között. Tudom valahol, hogy momentán úgy festhetek, mint egy gyerek. De ami azt illeti, ezen a területen nagyon is annak számítok. Fogalmam sincs, hogyan kell csajozni, csak azt tudom, hogy nem úgy, ahogyan eddig csináltam, mert attól nem történt semmi. Mondjuk, nem is nagyon csináltam semmit. -Ó, meg tudom védeni magamat, de köszönöm. - legyintek, majd újfent összefonom magam előtt a karjaimat. Ami azt illeti, eddig egyébként nem igazán ért olyan komoly atrocitás. Néhány rosszindulatú levélen és utca túloldaláról való kiabáláson túl nem történt semmi olyasmi, ami kárt tehetne bennem. Meg persze ők nem tudják azt a farkasokról, amit én. Egy halvány mosolyt is csal az arcomra Alec megjegyzése a vérfarkasok emberi mivoltáról. Elvégre nem véletlenül készítettem a főzetet. Pontosan azért történt, mert én tudom, hogy valójában mennyire is szenved Augusta és August a kórtól. -Nem tudom, sosem néztem így magamra... - gondolkodom el, majd a falra függesztett apró tükörbe pillantok. Elég nyúzottan festek, ami azt illeti. Nem éppen egy szexi férfi jut róla eszembe, így hát kérdőn rápillantok a fotelben ülőre. -Az vagyok? - Feltételezem, ha vonzódik a férfiakhoz, akkor ő biztos tudja. Nálam legalábbis jobban tudja, annyi szent.
-Ahm... el kell keserítselek Damo, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni Londonban hány lánynak nyernéd el a szívét májkrémes zsömlével... szóval... ha rá hallgatsz, engedd el ezt a dolgot. - Suttogom szinte a végét, mint egy titkot mert hát könyörgöm... mert ha még csokiról vagy palacsintáról vagy tudom is én mi lenne ami olyan "csajosabb" de hát... nem. Kicsit sem. -Mert Reginald csapja neki a szelet? Amúgy meg... Damocles mit számítana hogyha fel akarnám szedni? Kikupállak Téged, én se leszek vetélytársad, jobban nézel ki nálam, okosabb vagy, sikeresebb. Maximum korban és tapasztalatban nyerhetek. Ha meg Reginald udvarol nem lehet valami sikeres ha még nem szedte fel a csajt, hm? - Mert nem gondolnám hogy ilyen tutyimutyi mód próbálkozott mint a Belby fiú, tehát a csajnak vagy nem Reginald az esete, vagy eleve a stílus sem amit képvisel. Akkor Damonak jó esélyei vannak. -Jól van jól van, de... egy kis védelem sosem árt, tudod. - Finoman győzködöm csak, mert én találkoztam már nem egy rossz indulatú emberrel, igazából nem is kedvelem az embereket, bár ezt kevesen tudják rólam, nem adom jelét. Ahogy az intelligencia szexi volta miatt a tükörbe néz és visszakérdez az ajkamra harapok, hogy mérsékeljem a mosolyom. Zabálnivaló ez a srác, nekem kicsit fiatal de amúgy azt hiszem az esetem, rá kell jöjjek. Mindig is vonzódtam a kissé esetlen, de igazából nagyon is tehetséges, széles mosolyú, kedves személyekhez. Főleg ha helyesek és csinosak. -Csak azért nem hívlak randira, mert tudom kikosarazol. Ha kicsit többet aludnál és többszöt kikapcsolódnál, akkor még vonzóbb lennél. Erre nem csak csajozás szempontból kellene figyelned, hanem mikor az utcára mész akkor is. - Mosolygok rá, végtére is ez a renoméja része már. -Nah, megvan a házi feladatod legközelebbre. Írd össze öt olyan tulajdonságod, ami a csajnak szerinted vonzó lehet benned, ezeket fejtsd is ki miért. Továbbá írj öt olyan randihelyet, ahova ha elvinnéd örülne, itt is indolkold meg. Alaposan gondold majd át, mert ezekre építjük majd a randijaid, oké? - Egész fura háziként feladni ezt, de hát jobb ezeket alaposan átgondolni, én már csak tudom, hiába vagyok a spontenaitás híve, én már a hozott anyagokból dolgozom, úgy könnyebb.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Egyetértően kezdem el rázogatni a fejemet. Lehet benne valami, amit Alec mond, hogy ha Reginald esetleg próbálkozik is Augustánál, akkor nem csinálja valami jól. Nem mintha én úgy hasítanék a pályán, ahogy mondani szokás, de ő sem. -Biztos megkínálta májkrémes zsömlével. - kontrázok rá nevetve. Mert hát van nekem humorérzékem, még ha sokan kételkednek is ebben. No meg már annyire túlfeszítettük ezt a dolgot a májkrémmel, hogy egy pillanatra felszínre tör belőlem a dac és el kell sütnöm ezt a gyengécske poént már csak azért is. -Jó, majd... gondolkodom rajta. - hagyom rá Alecre. Nem érzem szükségét, hogy felfegyverezzem a házunkat. Ráadásul szerintem ez nem a legjobb időpont rá. Ha korábban megtettem volna, akkor az megint más. Ha viszont most váratlanul, a semmiből kezdenék el védőbűbájokat húzni a házra, akkor bizonyosan ráhoznám a frászt az egész családra, amit nem szeretnék. Különösen most nem, amikor az időpont egyébként sem alkalmas a frászra vagy a stresszre Marcia és a kicsi miatt. Aztán csak visszakeveredünk az eredeti témához és elkezdem magamat szemlélgetni a tükörben. Tény és való, sosem gondolkoztam ezen korábban. Sőt, azén sem, hogy csapjam bárkinek a szelet. A feszülő bicepsz hiánya egészen új keletű dolog a számomra. -Én igenis szoktam kikapcsolódni! - háborodok fel kissé. Persze, tudom én, hogy mások szerint az nem minősül kikapcsolódásnak, ha könyveket bújok. De az az igazság, hogy sokkal inkább leköt, mint az, hogy idétlen partikra járjak furcsa emberekkel. Aztán felvont szemmel visszafordulok Alec felé. Na, nem azért, mert ne csinálnám meg a házi feladatomat, csak épp eredetileg ő volt az én tanítványom és nem fordítva. De végül bólintok, annak ellenére, hogy egyelőre elképzelésem sincs róla, hogy mit fogok majd írni abba a bizonyos házi feladatba. -Jó. Akkor most már foglalkozzunk azzal is, amiért eredetileg jöttél. - köszörülöm meg a torkom. Nem mintha sietnék, mivel a napomat kifejezetten úgy alakítottam, hogy akár még órákig is ráérek, ha szükséges. Az okklumencia bonyolult és nehéz dolog, nem kizárt, hogy itt fogunk kuksolni még egy ideig a dolgozószobámban. Inkább csak zavarba hoz, hogyha én kerülök a figyelem középpontjába és most már túl sok időt töltöttem abban a bizonyos rivaldafényben. Persze, én kértem, hogy segítsen, de ettől még egy kissé kényelmetlen és szokatlan számomra ez a helyzet.
-Hát látod az lehet, de mint látod nem az a nyerő! - Nevetek vele, ha Reginald májkrémes zsömlével próbálkozott, akkor ott nála is gondok vannak. Ellenben már elköteleztem magam ennél a srácnál, neki segítek, nem váltok oldalt. -Helyes. - Már nem csak Ő, hanem hogy gondolkozzon el azon nem lenne rossz némi plusz védelem a házra. De ezt most rá hagyom, faggatom tovább a csajról. Meg úgy erről a helyes Belby fogalomról itt előttem, hogy nézegeti magát a tükörben, kész vagyok a csávótól. -Ühüm... egy olyat mondj, ami nem alapszükséglet és nincs köze semmilyen bájitalhoz. - Tehát az alvás, evés nem számít ahogy a kert gondozása sem a főzetekért... lehet szigorú vagyok, de valahogy olyan kis munkamániás beütése van. Adok is neki házit, ha már kölcsönösen tanítjuk egymást, érdekel mit fog majd hosszú mérlegelés után választani magára és a randihelyekre. -Oké... mit csináljak? - Frank... óta kicsit idegesebb vagyok Ő nagyon drasztikus volt nekem de lehet ezt nem lehet másképp. Alig észrevehetően markolok jobban a székemre, hogy felkészítsem magam a fájdalomra. Mert fáj, nekem fáj, szétreped tőle a fejem mint egy érett dinnye de... Clive miatt muszáj. Miatta akarom. No meg Belby nem tűnik olyannak aki szenvedni akar látni, de még mindig nem gondolom, hogy értem hogy kéne megvédenem az elmém. Emeljek bástyát... nem megy. Ne gondoljak semmire... az is sok idő. A varázslat meg egy pálcasuhintás. Reménytelennek érzem magam, de ha szerencsém van Ő nem gondol annak.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy Reginald csinált-e már valaha májkrémes zsömlét Augustának. Én mondjuk igen és annyira nem örült neki, mint ahogy azt én szerettem volna. De akkor se csináljon neki májkrémes zsömlét! Ebből az elmélyült bosszankodásból riaszt fel a megjegyzés, miszerint le kéne védeni a házat. Eddig sosem gondoltam rá, mert bár odajönnek hozzám gyakran idegen varázslók és boszorkányok kezet rázni, meg aláírást kérni, én továbbra sem érzem magam úgy, mint egy igazi híresség. Mármint... van hírem, de nem vagyok éppenséggel egy... Madonna. -Szoktam olvasni! - húzom ki magamat büszkén, mert nem csak bájitalokról szóló könyveket olvasok. Szoktam például bűbájokról is olvasni, de egyébként meg szeretem a regényeket is. És ez remek kikapcsolódás, mondhatom! Már persze szerintem, tudom, hogy a többség ebben nem ért velem egyet, de én szeretem. -Nos, ha a meditáció már ment, akkor valamennyire már biztosan le tudod csendesíteni az elmédet. Rajta! - intek felé, mert bár nem tartom valószínűnek, hogy elsőre sikerülni fog neki az ellenállás, szeretném látni, hogy mennyire nem sikerül. Ez fogja meghatározni, hogy hogyan haladunk majd innen tovább. Persze, hagyok neki egy kis időt, a hirtelen jött támadásokat ráérünk később gyakorolni. Egyelőre azt szeretném elérni, hogy amikor megkérem rá, akkor menjen neki. Mindent csak szépen sorjában. Végül, ha már úgy látom, hogy volt elég ideje felkészülni, felemelem a pálcámat. -Legilimens! - mondom ki végül a hozzá tartozó szót is és most majd kiderül, hogy mennyire volt sikeres az eddigi gyakorlás. Csak rajta áll, hogy mennyire jutok mélyre a kobakjában.
-Hmmm... jó, ez jó kezdet lehet, ha a csajod is szeret olvasni vagy legalább is érdekesnek találja amikről olvasol. - Főleg emiatt kérdezem ugye, nem titok. Mert hát nincs is annál rosszabb, mint mikor mesélsz a munkádról és majd' elaludnak belé. Igaz vélhetőleg a bájitalfőzést is elő lehet adni hasonlóan érdekesen mint mondjuk egy sárkányszelídítést, de ha teszem azt a csaj mégsem erre kíváncsi legyen B tervünk. -Öhm... most? Jó... - Jövök aztán már zavarba, hogy rám terelődik a szó meg a tanulásomra, közel sem vagyok annyira magabiztos, mint mikor csajozási tanácsot kell adnom. Minden esetre megpróbálok nem gondolni ezekre, hanem lehunyom a szemem és próbálok arra fókuszálni, amire szoktam: tehát hogy fekszem a fűben, a bőrömön meg egyszerre van Ozirisz hűvös teste és éget a napfény. Egészen el is lazulok, már nem markolom a fotelt és rendezettebben lélegzem, noha hazudnék ha azt mondanám nem érzékelem az óra kattogását a szobában, vagy Belby jelenlétét. Belbyt amúgy sem olyan egyszerű kizárni, maradjunk annyiban. Minden esetre Frank óta próbáltam azt a falszerűséget is gyakorolni, noha nem konkrét fallal, inkább amolyan erdővel, de... Ahogy meghallom azt a szót összerezzenek, próbálnék arra koncentrálni hogy még mindig süt a nap, hogy velem van Ozi, hogy egy sűrű erdő választ el attól aki kutakodni akar és vélhetőleg el is téved, de ez korán sem olyan egyszerű mint ahogy felfestem. Nem kell sok hogy már újra a karfát nyüstöljem ujjaimmal és próbáljam elnyomni, hogy kisétálok a birtokról, hogy zsupszkulccsal Londonba teremjek. Vagy épp azt, hogy Ozival beszélgetek este a szobában lefekvés előtt, azaz inkább veszekszem, ahogy rám tekeredik mondván meditálni így is tudok, hajrá. Vagy épp jó pár napja ahogy Clive-val beszélgetek vagy épp kifordulok az ebédlőből hogy ott van Rowan. Az öcsém miatt aztán kicsúszik a számon hogy elég, de ha nem hagyja abba avagy nem hallja akkor rengeteg emlék ömlik rá az öcsémről ahogy megaláz az iskolában vagy épp otthon, hogy súlyos átkokat szór rám vagy épp pár hónapja elsápadok hogy rajta van apánk gyűrűje. Nem éppen kellemes emlékek, de a végére teljesen elvesztem a kontrollt, már ha volt egy kevés is és csak fogom a fejem, hogy nem akarom látni ezeket!
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Kissé zavartan megköszörülöm a torkomat, mert nem igazán tartom valószínűnek, hogy Augusta érdekesnek találná az én olvasmányaimat. Általában gyógynövényekről szólnak, bájitalokról, a szabadidőmben pedig a történelmet szeretem igazán. -Hát, azt azért nem mondanám. - vakarom meg a fejemet, bár az is tény, hogy sosem kérdeztem erről. Valahogy nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy érdekelné a dolog, úgyhogy inkább nem próbálkoztam vele. Inkább elterelem a dolgot arra, amiért valójában jött. Még a végén nem gyakorolunk semmit és azzal nem lesz előrébb az élete. Meg az enyém sem. Hagyok egy kis időt Alecnek, hogy megtalálhassa a belső csendet, mielőtt támadást intéznék a gondolatai ellen. Nem várok csodákat, hiszen most csináljuk először és eddig csak meditálni küldtem el. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire tudja elhallgattatni a gondolatait. Érzékelem az enyhe pánikot, majd a rengeteg gondolat és emlék elkezd kavarogni és káoszba fulladni. Elengedem az elméjét, majd még néhány pillanatig csendesen figyelem. -Az elején nagyon jól csináltad. De azt hiszem, kialakult már benned egy automatikus reakció a legilimenciával szemben. Ezzel kénytelen leszel szembenézni. - mondom komolyan végül, mert ha mindig pánikba esik, akkor csak rosszabb lesz egy idő után. Így ez az első dolog, amit meg kell oldanunk és utána tudjuk majd folytatni a gyakorlást. De nem vagyok az elme legnagyobb professzora, így ennek még nekem is utána kell járnom majd egy kicsit. -Mitől félsz ennyire? - kérdezem, miközben helyet foglalok egy papírokkal teli széken a rakás tetején. Persze, azt már korábban is észrevettem, hogy nem igazán akar erről beszélni, de muszáj lesz, ha szeretne túllendülni rajta.
-Akkor keress valami olyat, ami mindkettőtöket leköt. Biztos van. Vagy olvasd el a kedvenc könyvét! - Jó ez kicsit veszélyes, mert ha valami rém nyálas szirup szerelmi szál az akkor Damoclesnek szereztem nem kis hajtépős élvezetet, de valamit valamiért, nem? Áldozat nélkül nincs siker, és hasonló finomságok. Ha meg már áldozatnál tartunk Clive miatt én is hozok azért, mert ez a meditálás amúgy tetszik, de az ok amiért meditálok már kevésbé. Próbálok is ellazulni, ne mondja, nem gyakoroltam csak.... csak hiába az egész úgy érzem, nekem ez nem megy, elönt a sok emlék és a káosz, a heves légzés megtámad, hogy próbáljak uralkodni magamon és mindenen. De amint valahogy felbukkan Clive vagy Rowan akkor annyi... két gyenge pontom mi? Szerintem van több... fogom a fejem és próbálok nem arra gondolni hogy ez annyira megalázó. Jó Frank már megnyugtatott pont nem az én emlékeim érdeklik, ez alól Belby sem lesz kivétel gondolom, csak... hah. Az automatikus reakcióra csak szorítom az állkapcsom, nevezhetjük annak, valóban. Tudom hogy szenvedés vár ha kimondják a szót, ez tény. Rágni kezdem a szám, kerülöm a tekintetét önkéntelen. Főleg mikor rákérdez a dologra. -Nem félek csak... megalázó. Rossz átélni. - Sóhajtom mert jól érzi erről beszélnem közel sem egyszerű és kétlem a nyomoromra kíváncsi. Persze remélem van valami általános technika amivel fel tudok zárkózni majd... megtanulni. Bár annyira lehetetlennek tűnik, hogy őszinte legyek. Ám tényleg nem félelem van bennem, maximum az iránt hogy megint kevés leszek valamihez és belebukom. Pedig ezt Clive miatt tényleg meg kellene csinálnom. Vagy igazából ez érdekli Belbyt? -Van egy emlék, amit nem akarom hogy bárki is meglásson. Főleg nem az... szóval senki. - Majdnem rávágtam az öcsém, de az nem lenne valami kellemes csevej, szóval elmondom az okokat. Clive magánélete szent és sérthetetlen, nem akarom én legyek a gyenge láncszem a történetben. Óvatosan is emelem a tekintetem a másikra.
...
Hogyan ne turkáljanak az ember fejében? Második fejezet.
Kezdőlap
