Nicholas & Fawena

Hajdanán, pelyhedző csibekoromban nagy üzletasszony hírében álltam itt, a Roxfort alvilági feketepiacán. Voltak szabályaim is, ezért működött a birodalom olyan „zökkenőmentesen”.
1. Sose hagyd, hogy elkapjanak! – elbuktam... elég sok házpontja bánta a Griffendélnek, de tettlegességre sosem került sor miatta, hiszen mindig volt elég vajsöröm a kiengesztelésükhöz. Persze megfizették az árát is a terméknek, csak a kellő bódultsági állapotot kellett kivárnom.
2. Sose fogyaszd a portékát, mert az pénz, s behajtani való ígéret, az üzlet kereke csak így foroghat! – hát ígérgetni magamnak is tudok, erre utóbb rájöttem, s egyébként is túl hedonista vagyok ahhoz, hogy ezt mind betarthattam volna. Azt hiszem, csak azért tartottam meg a munkakódexben, mert jól cseng.
3. Sose üzletelj Mardekárossal, de SOHA! – mint legfőbb, szent és sérthetetlen törvény, megszegve sosem volt, cserkész becsületszavamra mondom! Igaz, cserkész sosem voltam, de azért hidd el.
Micsoda szép idők voltak! Kár, hogy kóros visszaeső vagyok, pedig megígértem a bátyámnak, hogy ha ő már nem lesz itt velem, nem keveredek többé bajba. Megbeszéltük, hogy semmi értelme sem lenne, mert úgy, hogy tőlem távol mással van elfoglalva, nem tudom megadni neki azt a luxust, hogy legalább heti egyszer férfiasítást végezzek rajta. Mert a mély homlokráncok és a leledző ősz hajszálak férfiasak, nem?
De most mégis rohanok, mint akinek az élete múlik rajta... bocsesz, Cas, majd kopenzállak! Csak ne lenne ilyen sötét és ne lenne ilyen nehéz ez az áldott táska, amiben a lángnyelvet csórtam be éppen. Na igen, érlelődtem, figyeled? Vajsörről lángnyelvre váltottam... ez az igazi üzlet!
Nem tudom lerázni! Fut utánam és Merlinre, ő lát is, a pálcája fénye már nyaldossa a bokámat. Gyorsabban, Bradley, szaladj!!!! Kíméletlenül kúszik fel a fénycsóva, leleplez rögvest, már a térdemnél jár.... hol az istenben vagy, gondolkozz! Melyik emelet? Hetedik..... hét, mágikus szám, jó szám, szeretem, rohanj!
- Szükség szobája nyílj ki, légyszi, légyszi, légyszi! – mormolom hangtalan, mert minden energiámat a menekülés emészti fel. A fény bekeríti már a combom közepét is, a perverze be-be les a szoknyám alá... nyílj kiiii! Közeledik a folyosó vége, zsákutca. Most, akkor nincs más választásom, vagy megnyílik előttem a fal, vagy fejjel nekimegyek (lehetőleg kiloccsan az agyvizem, mehetek a gyengélkedőre vagy Mungóba), vagy meghalok, de mindenképpen megúszom. Jó terv! Szeretem terv!
Szemet behúnyni! Becsapódásra felkészülni! Vigyáz, kész, rrr....

Nicholas & Fawena

Merlinnek legyen hála, hogy az ajtók kinyílnak, amikor az embernek tényleg szüksége van arra, hogy teret s időt váltson. De az ajtóknak van egy kiküszöbölhetetlen hibájuk. Sajnos ha nem bűvöljük el őket megfelelően, a gonosz szellemek is áthatolhatnak rajtuk és azoktól olyan nehéz megszabadulni, mint az árnyékunktól egy nyári délután.
- Auu! – nyögök fel, amint orral előre földet érek. A jobb vállam megadóan reccsen egyet és nem létező csillagképek lepik el táguló pupillám. Ezernyi gondolat fut maratont a koponyám belső udvarán, amelyek közül csak hárommal érdemes foglalkoznom jelenlegi állapotomban. Hogy fogok kiment vállal repülni? Mi lett a lángnyelvvel? - remélem nem tört el a becsapódástól, mert akkor hiába volt minden – És mi a fészkes feketerigó rühet keres itt ez a tetű? Pont most?
- Mindjárt nem látsz te semmit, ha nem fogod be! Fogd meg a szádat, s lódulj innen a legtávolabbi sarokba. Nincs időm most veled foglalkozni. – förmedek rá dühösen, miközben ülő helyzetbe tornázom magamat, hogy megpróbálhassan a helyére tenni a vállízületemet, mert kezd megőrjíteni a fájdalom. De csak nem hallgat el. Mi is lenne ha egyszer befogná azt a lepcses pofáját? Talán a világ is véget érne...
- Hát tedd meg akkor! Na, gyerünk! Eredj! Addig is csönd lesz és nyugalom... – reménykedek, hogy meg is teszi, bár nem lennének túl kellemesek a következményei. Azt hiszem McGee-nél kezdem kihúzni már a gyufám és most már nincs itt Caspar, hogy a védőügyvédem és móresre tanítóm legyen.
Amikor az a szerencsétlen körözni kezd körülöttem és még ide is tolja a pofáját a fájó vállam felé, kedvem lenne beverni neki egyet, hátha azzal kiütöm a perverzióit. Sajnos azonban jó oldalt választott, kiment vállal nem tudok ütni, a másik kezemmel pedig nem tudnék rá erős csapást mérni. Azért a haját megtéphetném...
- Ha erősen koncentrálok és tényleg nagyon szükségem van rá, nem repít a szoba egy jókora fejszét a fejedbe? Légyszi szoba! – fújtatok indulatosan. De most tényleg! Mindenre szükségem volt, csak Nicholasra nem! Szerintem megbabonázták ezt a szobát, valami nem működik rendesen nála.
- Neked is a legrosszabb döntésed volt, hogy éjnek idején itt császkálsz. Mi a jó eget keresel te itt egyébként, ha már itt tartunk? Egy Mardekárosról hamarabb elhinnék, hogy rosszban sántikál... sőt... – körbenézek gyorsan a helységben lehetséges bűnös elfoglaltságok nyomát kutatva és blöffölök egyet. – Tán csak nem főbenjáró átkokat szórtál arra a szerencsétlen bábura? Mit fognak ehhez szólni Dumbledorék... – filóztam elterelés végett, hogy ne tudjon belenyúlni a következő lépésembe. Még az hiányozna, hogy itt kínozzon engem védtelenül. Reccs! A vállam a helyén, az éles fájdalmat, mintha elvágták volna, úgy szállt tova tőlem. A lángnyelv olybá tűnik megúszta a zuhanást, mert nem folyt szét a padlón a drága nedű.
Amikor fel akarok tápászkodni, a pálcám észrevétlenül terem az ép kezembe. Ez rosszat sejtet, ha a szoba mégis rendesen működik. De a harcra úgysem lehet felkészülni igazán, nemde?

Nicholas & Fawena

Én igazán nem értem, hogy lehet valaki ennyire idegesítő! Nem mondom, nekem sincs egy könnyen tűrhető jellemem, na de ezt a szamarat kibírni!
- Mi ez, ha nem foglalkozás? – csúfolkodok, őt utánozva és félig kiöltve a nyelvem. – Megmondom mi ez, rossz szerencse! Pech! Mondd, miért nem tudtál szép csöndesen szundikálni az ágyadban?... Hogy fulladtál volna a párnák közé... – utóbbi mondatomat az orrom alatt dörmögöm el, mert a vállamban lévő fájdalom egyre csak erősödik. Nem ez az első eset, hogy kiment a vállam, bevallom, sosem voltam egy túl nyugodt gyerek, így hát azt is megtanultam, hogyan kell a helyére rántani. De azt hiszem, ilyenfajta aszisztációt, mint amit ez a marha tud nyújtani, egyetlen szakkönyv sem javasol.
- Macnair! Úgy emlékszem nem csak nekem van bűnlajstromom. Ugyanezt, amit most nekem mondtál akár magadra is érthetnéd. Ugye nem hiszed azt, hogy pénzzel és befolyással mindent elérhetsz? És hogy te bármit megtehetsz anélkül, hogy a helyzeted ne lenne veszélyben. De ha szeretnéd, suttogj akár ezernyi fülbe is! Nem foglak megállítani! A solymok úgyis szeretik a verebeket... levadászni. – utaltam a gonosz madárcsicsergésre, amit igen sok gyáva ember használ fel arra, hogy elérjék vele céljaikat. Utálom az áskálódó, körmönfont népeket és utálom Nicholas Macnairt is, arra van szükségem, hogy nyomtalanul felszívódjon és soha többé ne kerüljön a szemem elé. Hallasz, szoba? Veled beszélek!!!
- Oh, micsoda nemes ügyekért harcolsz! Védővarázslatok! – látszik, hogy ezt a tökfejet még nem kínozták egyikkel sem. Én éreztem már egynek a hatását, még mindig végig fut a hideg a hátamon, amikor felrémlik előttem a sikátoros halálfaló arca. Azóta a fekete macskákat is kerülöm. – Ne röhögtess, még a végén kilyukad a rekeszizmom! – szólok ironikusan. – Ha több ezer év alatt a legokosabbak sem találtak ellenük hatásos védővarázslatokat, majd pont te fogsz! Ennyire beképzelt te sem lehetsz! Ez már majdnem bűntetendő! – és azzal helyre roppintom fájó végtagom. A zsák említésére nem reagálok, sőt oda sem nézek, még a végén az kéne, hogy elkobozza tőlem a lángynyelvet, s egyedül igya meg. A pertuig pedig sosem fogunk eljutni, így hát jobb, ha megmarad nekem. Inkább feltápászkodok. Ha a szoba nem szándékszik eltüntetni ezt a mocskot a padlójáról, akkor majd megteszem én helyette!
- Neked nem tartozom elszámolással! – de még azzal sem, hogy bebizonyítsam valóban elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy a házam méltó tagja legyek. Ő eléggé utálatos ahhoz, hogy mardekáros legyen, még erőltetnie sem kell magát.
Mereven figyelem minden aprócska mozdulatát, most nem hibázhatok. Hisz sérült vagyok, még ha nem is fáj olyan élesen a vállam. Használható, de gyenge. A felém közeledő bábut is megérzem, ezért az utolsó pillanatban elugrom előle és magam elé vonom pajzsként. Amint stabilan állok a lábamon ki is lövöm az első zöld sugarat, mert a táncunkhoz diszkófény is dukál.
- Diffindo! – kiáltom a pálcája felé fordítva az enyémet, hátha az a rusnya fadarab lesz szíves kettétörni a gazdája nagy egójával együtt!

Nicholas & Fawena

Egyszer, még kislány koromban, tettem egy balga fogadalmat a nagyanyámnak. Azt mondtam, hogy én ezentúl sosem fogok utálni senkit és nem fogok gyűlölettel viseltetni senki iránt, mert senki sem lehet teljesen jó vagy teljesen rossz, mindenkiben megbújik egy kevéske a másikból, még ha azt jól leplezi is. Ezt az ígéretemet teljességgel be is tudtam tartani mindaddig, amíg nem találkoztam a legifjabb Macnairrel. Őt tiszta szívemből utálom. És nem azért, mert nem hiszem, hogy mélyen benne leledzik egy kis jótétlélek, hanem azért, mert ezt olyannyira próbálja elnyomni magában és rám erőszakolni a gúnyos, megvető mivoltát, hogy elkap az undor tőle. Pedig amúgy, Merlin hályogos szemére mondom, egészen szemrevaló aranyifjú.
- Mert te aztán sosem szoktad azt kívánni, hogy engem nyelt volna el a föld. Pedig, ha veled kényszerülök egy légtérbe lenni, hidd el, én is azt kívánom. Még a pokol is jobb nálad. – teszek újabb elhamarkodott kijelentéseket, hiszen a poklot még nem próbáltam ki, ha egyáltalán létezik. Ő viszont létezik és itt vigyorog azzal a tenyérbemászó képével s közben gunyoros megjegyzéseket tesz, amit a lelki üdvöm érdekében inkább válaszra sem méltatok.
- A legnagyobb jó érdekében, na persze! – nevetek fel. – Nem gondolod, hogy egy kicsit fals ábrándokba ringatod magad? A csempészés pedig jó business és a legnagyobbak is kicsiben kezdték, nem mindenki ugrik fejest egyből, mint te, kedves Nicholas, mert azok, akiknek megvan a magukhoz való eszük tudják, hogy ha magasról a vízbe ugrasz az olyan, mintha betonnal találkoznál. De akik szépen lassan mennek bele, azokat lágyan a keblére veszi a víz és elringatja szendergő hullámai hátán. – lebegtetem meg nem fájó kezemet, a hullámok finom ringását követve. Kicsit szíven üt az, hogy „céltalanul tengődő, jövőkép nélküli egyén”-nek tart, mert én egyáltalán nem így érzem, de végül is mit várok egy olyan embertől, akinek a magasra tartott orra eltakarja a látóterét?
- Tévedsz! Van jövőképem, s nem is egy. A legfőbb celom, hogy medimágus legyek és anya, de ha netán az nem jönne össze, millió más tervem kerül előtérbe. Nem vagyok az a fajta ember, aki unatkozni szokott. – vonok vállat. Ezt tényleg nem a magam védelmére mondtam, mert hát szócsatát vívunk, ütni kell, csak jól esett végre hangosan is kimondani, hogy Fawena Bradleyből igenis olyan valaki lesz, akire a társadalma is büszke lehet!
- Hatalom! Történelemkönyvekbe kerülés! – kuncogok. – Nagy szavak, s még nagyobb vágyak, Macnair. Nekem nincs hatalmam, elismerem, de lehet tévedek, amikor azt mondom, hogy azért előtted sem szokott térdet s fejet hajtani se Dumbledore, se Tudjukki… vagy mégis? – nézek rá kíváncsian, pedig hát mindketten tudjuk mi a válasz. Őszíntén szólva rájöttem valamire. Sajnálatot érzek Nich iránt. Olyan nagynak és okosnak képzeli magát, hogy nem szeretnék a helyébe lenni, amikor ráébred arra, hogy nem több egy átlagos halandó lénynél.
- Szállj ki a fejemből, de rögtön! – fújtatok rá, mint egy dühös vadállat. Egyre ügyesebben gyakorolja a legilimenciát, hisz most is kilopta az emlékemet. – Ha nem mászol ki, rögvest te is megtudod milyen az a cruciatus átok. – már tartom is felé a pálcámat fenyegetésképpen. Hagyom magam felingerelni, mert nincs egy kis párbajnál jobb arra, hogy az ember kiengedje a fáradt gőzt.
Kivédi az átkot, amit küldök rá, nem is vártam mást. Viszont arra nem számítok, hogy rögtön vissza is vág. Még időben észreveszem, hogy nem rám céloz, hanem a babára, és azt is, hogy elugrani úgysem lenne időm, így gyorsan sűrű ködöt vonok a szobára és hagyom, hogy a baba felrobbanjon, s azzal magával sodorjon engem is. Bár nem láthatja átka eredményét, fájdalmasan felnyögök, mert a rossz vállammal csapódok a falnak. Ezt viszont arra használom fel, hogy eltereljem a figyelmét. Erőteljesen a sajgó fájdalomra koncentrálok, s közben egy ragadozó lépteivel mellé osonok és hátulról a nyakához érintem a pálcám hegyét. Gyorsan kell cselekednem, amíg még meg van a pillanatnyi előnyöm. Döntöttem!
- Rictusempra! – kegyelmezek meg neki, bár a cruciot is megérdemelte volna. Én azonban nem vagyok ő, nem vagyok halálfaló és nem vagyok rossz ember sem. Én csak... szeretem az embereket megnevettetni. Remélem értékeli...