Szegény Amy… Nem voltam a legjobb bátyád, ezt elismerem. Gyerekként, mivel varázserőd igen sokáig bujkált, szentül biztos voltam benne, hogy kviblinak születtél. Ott, akkor és úgy emlékeztettelek erre, amikor csak lehetőségem volt rá. Gyötörtelek, mert jobbnak hittem magam. Hülye voltam, ez nem tagadás. Arra mondjuk nem számítottam, hogy haragtartásban így lefölözöl. Mindezek mellett végre elégtételt vehetsz rajtam, és néhány mesteri stratégát megszégyenítő módon tervezed, hogyan is lesz ez.
Bár mondhatnám, hogy képességeiddel is visszafizettél, de ez sajnos nincs így. Néha még a legegyszerűbb bűbájokkal is meggyűlik a gondod, és hiába küzdesz, nagyon, nagyon nehezen tudsz lépést tartani az évfolyamoddal. Mindeközben pedig a kviddicsezőket figyeled, bármit megtennél, hogy közéjük tartozhass, de nem mered megpróbálni. Nem segít téged a családunkon átokként ülő kétbalkezesség sem, bármennyire is kevesebb jutott neked ebből, mint szerény személyemnek. Remélem, képesek leszünk elásni a csatabárdot, te meg én, és ráeszmélni, hogy sok közös pontunk van. Elvégre, az ilyen időkben a családnak össze kell tartania, nem igaz?

//A megalkotó szabad kezet kap a jellem formálásában a kikötött pontokon felül. Az avithoz nem ragaszkodom, annyit kérek csak, hogy valaki korban is hasonló legyen. Ó, és nagyon várom! //