Özvegy- Mr. Nott az illem szabályait betartva, rezzenéstelenül állt gyerekei között, ahogy felesége hamvait Kingside Castle mélyén, a Nottok kúriájában helyezték el. Kobold barátai szerint elérte az anyagilag és mentálisan legjövedelmezőbb családi állapotot, amihez gratuláltak neki, ember barátai azonban azt látták, hogy nagy veszteség érte. Ő és Valerie Nott látszólag létrehozták az aranyvérű álmot, hatalmas kúriájukban nevelték együtt gyerekeiket, és gyakran vendégül látták barátaikat.
Nagyon kevesen tudták róluk, hogy már régen nem olyan tökéletes minden közöttük, mint amilyennek kívülről tűnik, ezek az emberek pedig vagy Martin, vagy Valerie szeretői közül kerültek ki. Megbíztak egymásban, kedvelték egymást, egymás áldásával keresték légyottokban a pillanatnyi boldogságot, de érzelmileg legfeljebb közeli barátok maradtak. Azon a végzetes napon, amikor Valerie utolsó bevetésére indult, már tíz év telt el anélkül, hogy együtt aludtak volna. Martin úgy érezte, hogy felelősséggel tartozik a nőért, megrázta a halála, de nem érezte azt a kínzó, tépő fájdalmat, amit egy szerelem elvesztése okoz- némán búcsút vett a nőtől, akit feleségül adtak hozzá több, mint húsz évvel ezelőtt, ahogy az arctalan, fekete királynő magába zárta a hamvakat, és Valerie egy lett azok közül a figurák közül, akik Kingside Castle alatt játsszák örök sakkjátszmájukat.
Apa- Martinnak kijutott szinte minden jó, amit az apaságból megkaphat az ember. Széles mosollyal, földön túli boldogsággal ölelte magához a kis Theodoret, amikor a fiú megszületett, és bár őt is meglepte az alig tizenegy hónappal később érkező lány, az egy éven belül érkező második gyermek, ugyanezzel a szeretettel ölelte magához Tesannát is. Hirtelen ömlött rá az aránytalan teher, de igyekezett állni a nehézségeket. Mindig ott volt, amikor gyerekei játszani akartak, amikor furcsa kérdéseik voltak, dolgozószobája ablakából boldog mosollyal nézte, ahogy gyerekei segítenek a kis Anathema Averynek kimenteni a szökőkútba zuhant katicákat. Ő és Arcturus volt a katica király két segédje, aki másnap reggelre várat épített az udvar sarkában, melyet a katica király adományozott gyerekeinek népe megmentéséért. Mindig Martin mosolyának forrása volt a vidám, távoli gyerekzsivaj valahol a ház egyik távoli végében, a lelkes beszámolók vacsoránál, a boldogság, amivel gyerekei a karácsonyi vagy születésnapi ajándékokra vetették magukat. Furcsa, üres, fájó érzést hagyott benne, amikor a Roxfort Expresszen elhagyták az otthonát, és soha nem érezte magát olyan magányosan, mint azon az éjszakán, amikor rájött, hogy nem fogja látni, ahogy fia kibontja tizenkettedik születésnapjára kapott ajándékát.
Nehéz érzések nyomták Martint, amikor gyerekei elkezdtek felnőni. Bár elrejtette, és tárgyilagos maradt, zavarban volt, amikor felvilágosította Theodoret, és igyekezett a lehető legjobban kezelni a napot, amikor először nyitott rá önkielégítés közben, de úgy érezte, alul marad. Büszke volt rá, hogy fia egyre magasabb, erősebb és felnőttesebb lett, és tudta, hogy természetes, hogy hátrahagyja a gyerekkort, igyekezett mindenben a támogatója lenni, de nehéz volt számára elfogadni, hogy nem gyerek többet. Még jobban zavarta lánya változása, aki anyjától örökölt stílustalan öltözködése és társadalmi osztályához viszonyítva elviselhetetlen modortalansága ellenére is egyértelműen elkezdte a felnőtté érés jeleit mutatni. Bizarr érzés volt mindig számára, hogy valaki az ő lányával teszi majd azt, amit ő tett fiatal korában annyi más lánnyal, különösen, hogy Valeriet ez látszólag a legkevésbé sem zavarta, sőt, aktívan bátorította. Bár örült neki, hogy lánya az elmúlt egy-két évben már igyekezett több időt tölteni vele, mint anyjával, mindig úgy érezte, hogy nagyon nehezen nyit Tess felé bizonyos kérdésekben.
Az ölelés, amibe bevonta gyermekeit anyjuk halálakor, furcsa változásokat hozott. Addig nyílt fia merev volt, elutasító, irracionális és haragos, haragja tárgya miatt rengeteget veszekedtek. Martin szigorú szavai kényelmetlenek voltak saját maga számára, kifejezett ellenszenvvel töltötte fel fia nyáron összeszedett új barátnője (és annak családja), az irány, amit felvett. Lánya a másik irányba változott. Értetlenül állt Tesanna előtt, amikor egy reggel a szalonban a számlák kitöltése közben találta meg. Úgy érezte, hogy a lány teljesen őszinte vele mindenben, és a bizalmat, amit rége az anyjának mutatott, neki tartogatja már, de Martin soha nem értette a lányokat.
Üzletember- Apja kétségei ellenére Martin nem csak, hogy nem vallott kudarcot az üzleti, felnőtt életben, de könnyedén túlszárnyalta őt. A Nott Varázsépítészeti Társaság piacvezető szerepe megkérdőjelezhetetlen maradt, és ez elsősorban neki, nem bátyjának köszönhető- Martin tervei sokak szerint a legkreatívabbak az elmúlt száz évben, a számításaiban pedig nincs hiba. Gringottsi hivatalos állása szinte felesleges is így, ennek ellenére Martin többször lett az év emberi dolgozója, számai sok koboldot irigységgel töltenek el, Mr. Nott pedig probléma nélkül fér hozzá bármilyen irathoz ennek köszönhetően.
Amikor leül tárgyalni kifogástalan talárjainak egyikében, magabiztosan kávét vagy teát tölt magának és ügyfelének, azután úgy fut végig a számokból álló problémákon, mintha gyerekeknek írt keresztrejtvény lenne, Martin hatalmasnak érzi magát. Az emberek megbíznak benne, mert tökéletes munkát végez. A Sötét Nagyúr megbízik benne, mert bármit akar a Gringottsban intéztetni, bármilyen információ kell neki, tudja, hogy Martin szállítja neki. Mindig minden tökéletes, csak az sajnálatos, hogy apja egy nem megfelelő nőt adott hozzá annak idején, és nem tudta megnevelni.
Alkotó- Sakkfigurák, házak, varázslatok, biztonsági rendszerek, bájitalok- Martin mindig imádott létrehozni, áttervezni, szabadidejét szinte mindig valaminek a létrehozásával töltötte. Tucatjával állnak már a kész ház modellek az Abszol úton lévő irodájukban, Martin mégis újabb és újabb maketteket épít, amik miatt sokan hetente visszajárnak ellenőrizni a kiállítást, és nem egy ember választotta módosítás nélkül ki azt az álomotthont, amit Martin teremtett szabadidejében. Sakkra épülő egyedi varázslatai, biztonsági rendszerei fejlesztése is hasonlóan jól halad, Martin akkor is újra és újra átalakítja ezeket, ha már tökéletességet ért el korábban.
Rajta kívül senki nem tudja, hogy a földalatti mély katakombarendszer, amit az általa átalakított ház alá tervezett, egyre mélyebbre és mélyebbre nyúlik. A Nott ház alatt húzódó mély labirintus több emelet mélyre nyúlik, amit olyan szintű biztonság véd, hogy kizárt bárki behatolása. Persze, Martint nem csak az alkotás vágya hajtja, egyszerűen csak szeretné tudni, hogy bármi történik, a családja biztonságban lesz.
Barát- Martin legközelebbi barátja az a fiú volt, akivel együtt utaztak végig a Roxfort Expresszen. Ismerték egymást már gyerekként, együtt fedezték fel a világot, lopták el apja titkos könyveit, együtt gúnyolódtak Martin bátyján, sok hosszú nap után pedig együtt aludtak el. Martin úgy érezte, hogy nincsenek titkai, szégyene a fiú előtt, aki előtt teljesen fesztelenül beszélt bármiről, vetkőzött meztelenre, és nem érezte magát kínosnak attól sem, ha átlépett néhány határt vele. A fiú aztán legjobb barátja maradt a következő évtizedekre, akivel a kilátószobában, borospohárral a kézben nézték, hogyan próbálják a gyerekeik meghódítani a birtok határában álló legmagasabb fát.
Felesége elvesztése mellett Martin gyászolja az ő elvesztését, az emberét, akiben talán a legjobban megbízhatott egyenlő partnerként. Nem tudja biztosan, hogy újra láthatja-e, hogy mire a Nagyúr összetöri az Azkaban rácsait, a férfi mennyire lesz még önmaga, és azt sem tudja, hogy vajon kézbesítik-e a leveleket, üzeneteket oda. Mégis úgy érzi, hogy ki kell hoznia, és ha másért nem is akarna már Lord Voldemort oldalán állni, Arcturusért megtenné.
Hódító- Martin tizenhárom volt, amikor először elcsábított egy lányt, aki a fiú harmadéves korának utolsó napján le is feküdt vele- a lány tizenhat volt akkor. Talán a külseje, talán a magabiztossága az oka annak, hogy a férfi mindig annyira sikeres volt a nőkkel, akiknek száma talán ötven körülire ugrott roxfortos évei végére, és házassága alatt is jóval több szeretője volt, mint feleségének. A nők mind nagyon vonzónak tartották Martint, aki nem is volt diszkrét hódításai kapcsán, sokak szerint ez eredményezte, hogy apja csak egy Goylet talált neki feleségként, aki ráadásul addigra már köztudottan nem is volt érintetlen.
Több erotikus regényt meg lehetne tölteni Martin botrányos életével, aki mindig imádott kilépni az eminens jófiú, majd a köztiszteletben álló varázsló szerepéből. Nem szégyell semmit maga előtt, semmilyen fantáziát, semmilyen vágyat nem tagad meg magától, nem keveri ezt össze a gyakorlati morállal. Sok fantáziája kifejezetten ijesztő lehet sokak számára.
Martin soha nem kínált többet senkinek annál, aminek az egészet ígérte- mindig nagyon gyorsan, és nagyon egyértelműen jelezte, hogy az egész csak a szexről szól, nem üldözött szerelmet a szeretők között. Nem is igazán hisz a szerelemben, abban, hogy mély érzelmek kell vezessék őt. Mindig nevetett a romantikán, értetlenül nézte legjobb barátja házasságát is emiatt, és csak most kezd ismét azon merengeni, hogy talán mégis tévedett.
Halálfaló- mielőtt apja elesett a Sötét Nagyúr szolgálatában a világ egyik legeldugottabb szegletében, Martin Nott bátyjával együtt csatlakozott a halálfalókhoz. Maga sem biztos benne, hogy miért- hisz az elveikben, de nem annyira, hogy meghaljon értük, nem gyűlöli a mugliszületésűeket (bár azért nem is tartja őket túl sokra), és nincs szüksége a hátszélre sem, amit Voldemort nagyúr szolgálatában kaphat. Talán az apjától akart függetlenebb lenni így, talán csak része akart lenni valaminek, talán csak félt, hogy kimarad valamiből. Az soha nem merült fel benne, hogy mást kellett volna tennie. Sokat kapott a halálfalóktól: segítették karrierjét, szociális beilleszkedését, egy tapasztaltabb halálfaló pedig tanoncévei alatt megtanította neki a legilimencia és az okklumencia tudományát is. Hét évig szolgálta Lord Voldemortot, mielőtt a Sötét Nagyúr megadta neki a Jegyet.
Martin sok álmatlan éjszakát tölt azzal, hogy átgondolja, hibát követett-e el, amikor nem avatta be a családját, megpróbálva több különböző életet élni párhuzamosan. Amikor felesége szobájának zárt ajtajára néz, az jut eszébe, hogy a nő akkor is meghalt volna-e Crouch korrupt Minisztériumáért, ha közli vele, hogy halálfaló. Theodore vajon akkor is lefeküdne egy sárvérű lánnyal, kitéve az egész családját a veszélynek? Akkor is azt a társaságot követné? Vajon rá is anyja sorsa vár, ha a rossz oldalt választja? Mindenesetre a nagykorúság küszöbén álló gyerekeit sem merte beavatni ebbe a titokba.
Szerető- a lány tizennégy volt, és a medence mellett napozott, amikor a férfi kinézett rá, és rájött, hogy vonzónak találja. Nem zavarta a kora, nem zavarta, hogy a legjobb barátja lánya, és nem zavarta az sem, hogy szinte összeígérték a fiával, amikor a fantáziájában megelevenedett vágytól fűtött, szokásosnál is pirosabb arcával. Nem gondolta, hogy ez az egész valaha több lesz egyszerű vágynál, hétköznapokban kicsit olyan volt neki ő, mint a második lánya, és szétválasztotta ezt. Az események azután megváltoztattak mindent.
Amikor a lány nem tudott egyedül fürödni vagy átöltözni sem, amikor egyedül volt, amikor rémálmok kínozták, és Martin vigyázott rá, Theodore pedig látszólag teljesen eltaszította magától, a férfi ráébredt, hogy akarja őt. Nem úgy, ahogy másokat, valami más volt vele. Nem tudja pontosan, hogy micsoda, de amikor vele van, úgy érzi, hogy boldogság önti el, az pedig különösen ritka ezekben az időkben. Egy pillanatra olyan érzés fogja el, mintha könnybe lábadna a szeme, amikor magához öleli a lányt, mosolyog kedvességén, ártatlan naivitásán, lenyűgözi éles esze, simogatja őt az a kedvesség, amivel ránéz. Nem érdekli annyira mások véleménye: Martin akarja a lányt.

A Nott család eredete homályba vész. A Nottok néhány megkérdőjelezhető hitelességű rúnaírás alapján alapítójukat Camelotból eredeztetik, Arthur király egyik udvari varázslójától, és azóta is hagyomány, hogy minden Nott arthuri második nevet visel. A mágiatörténelem valószínűbbnek tartja, hogy 1066-ban, Hódító Vilmos seregével érkezett normann varázslóktól származnak, akik a Hastings utáni új rendben titokban segítették az új királyt.
A Nott az egyik legrégibb, legnagyobb mágus család, akik több de facto vezetőt is adtak a brit varázslóközösségnek a középkor során, bár nem mindegyikük köztiszteletben álló. Közöttük volt például az a James Nott, aki egy nézeteltérését azzal oldotta meg, hogy egy walesi zöld sárkánnyal porig égette több ellensége otthonát is, ez a meglehetősen kellemetlen emlék pedig elég sokáig túlélte hozzá, hogy soha ne adjanak sikeres Mágiaügyi Minisztert.
A középkorban alapozták meg hatalmas vagyonukat, ötletes biztonsági rendszerekkel ellátott házakat, várakat, kúriákat építettek azoknak a varázslóknak, akik nem rendelkeztek megfelelő képzettséggel hozzá, hogy saját maguk tegyék boszorkányvadász-biztossá otthonaikat. A család ezen felül természetesen nagy vagyonhoz jutott az angol királyok szolgálatából is, amíg a Varázstitok Alaptörvény el nem vágta a két világot egymástól.
A Nottok hozták be a varázslósakkot az országba, és köszönhetően a két-három generációnyi megszállottnak, akik imádták a játékot, beleépítették a játékot a varázslataikba is. A Nott kúriák általában valamilyen sakkos kifejezésről vannak elnevezve, és a varázslósakkhoz kapcsolódó bonyolult zárrendszerek, illetve biztonsági rendszerek védik személyüket. Régen sokan sakktáblakockás talárokat hordtak, bár a XX. század elejére felismerték, hogy ez mennyire röhejes, úgyhogy a modern Nottok legfeljebb egy sakkos kitűzőt viselnek valahol a ruházatukon.
Martin apja, Osmund Lancelot Nott, még az ötvenes években halt meg Voldemort szolgálatában: a halálfaló mozgalom akkor még nem működött nyíltan, a férfi pedig Indiában próbált kapcsolatokat építeni helyi sötét varázslókkal a Nagyúr későbbi háborújához, amikor ételmérgezés áldozata lett- sokak szerint a varázslók, akikkel tárgyalt, megmérgezték kiállhatatlan, arrogáns viselkedése miatt. Halála óta Cordelia Nott, Osmund olasz származású özvegye irányítja a családot.
Martin bátyjának, Oswaldnak három gyermeke van, és a család legnagyobb, Kingside Castle néven élő birtokán élnek egy nagy kúriában, külön szárnyban Cordeliától. Oswald legidősebb gyereke lány lett, a két, Theodorenál kisebb fiú pedig különböző okokból nem tűnik a legalkalmasabb családfőnek Cordelia szemében, ezért Martin jobb esélyekkel fut a családfői pozícióért (igaz, ez Oswaldot annyira nem zavarja).
Martin és gyerekei egy házimanóval élnek kisebb, Martin által átépíttetett birtokukon, Queenside Castleben. A három emeletes, tengerpartra épült épület egyértelmű hatalmat, gazdagságot fejez ki, és aki látja, és megtudja, hogy nem is a legnagyobb birtok, általában feltételezi, hogy a Nottok a leggazdagabb család az országban (hogy ki valójában a leggazdagabb, az persze banktitok). A család címerre sakktáblakockás alapon több fehér és fekete huszár figura (lófej), minden mezőben egy-egy a mezővel ellentétes színen.
A Nottoknak több, távoli mellékága van, de a legközelebbi rokon Martin ükapjánál vált le a főágról. Több kisebb nyúlvány is viseli így a Nott nevet, és bizonyos szinten kapcsolatban állnak, illetve válaszolnak a Nott főágnak, de Cordelia igazság szerint nem akarja kontrollálni őket, és nem tekinti őket a központi család részének. Ezek a családok kisebbek, szegényebbek, és még ha aranyvérűek is, nem feltétlenül tartják a megfelelő szokásokat. Az évszázadok során az aranyvért megtörő boszorkányok, varázslók kitagadásra kerültek.

Csendben nézek a tenger irányába, ahogy a nagy, barna fülesbagoly eltűnik a csomagommal. Valerie baglya életkora ellenére rendkívül kecses, gyönyörű madár továbbra is, aki gond nélkül kézbesíti a hatalmas csomagot az Avery birtokra, ahol a házimanó a távollétemben már megkezdte a restaurációt. Rengeteg dolgot kell még odaszállíttatni, ezek csak az első lépések. Figyelem, ahogy a bagoly kitartóan folytatja az útját. Vajon tudja, hogy a gazdája abban a házban halt meg?
Beszívom a sós tengeri levegőt- a szabadság illata volt ez, az új élet kezdetét ígérte nekem, amikor ideköltöztem Valerievel, el apám házából, és ahogy az éjjeli szél vihart ígérve megfújja az arcomat, újra azt érzem, hogy csak az enyém a világ. Becsukom a szemem egy pillanatra, hogy úrrá legyek az érzéseimen. Nem a feleségem siratom, ő megkapta a saját részét, és élete utolsó döntései, amik a halálához is vezettek, tönkretették Arcturus családját, és jó eséllyel tönkretették az enyémet is. Ha élne, tiszta haragot éreznék felé ezért az egészért, de még ezt is elvette tőlem. Nem Valeriet siratom, inkább a tudattal próbálok megbirkózni, hogy holnaptól egyedül leszek itt, életemben először, és ez kisebb megszakításokkal így is fog maradni, ha hagyom az életem abban a mederben tovább folyni, amerre a folyó visz. Az utóbbi pár napban egyáltalán nem voltam egyedül: ismeretlen melegséget érzek minden alkalommal, amikor magamhoz ölelem a lányt, felvágom neki az ételét, segítek begombolni a ruháját, vagy a haját simogatva beszélek hozzá, amíg a gyógyszere álomba ringatja.
Kilépek a legfelső szintre, végigsétálok a nyikorgó fapadlón, és lenézek a sötét mélységbe- a galériáról lezuhanva az ember egyenesen a padlóra érkezne, ha nem akadályoznák védővarázslatok a zuhanását. Rámarkolok a korlátra, lenézek a sötétbe, és elképzelem a pillanatot, amikor ez a ház is csatatérré változik. Haraggal tölt el a tudat, hogy Valerie az Avery házba vezette az aurorokat, és bármi is történjen, innen nem csak, hogy nem visznek el élve, nem nyúlhatnak a gyerekeimhez sem, és gondoskodok róla, hogy örökre megbánják, ha ide is be merik tenni a lábukat. Persze, úgy tűnik, Valerie engem nem mártott be, vagy nem jött rá, hogy halálfaló vagyok, vagy félt tőle, hogy árván maradnak a gyerekeink. Arra bizonyára nem számított, hogy Moirát is elviszik. Elfehérednek az ujjaim, ahogy megmarkolom a korlátot. Az biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy még egyszer bántsák Anathemát.
Megfordulok, és besétálok a kis raktárszobába, ahol letakarva most is ott áll gyerekkorom jelképe, a nyuszimotor. Nem tudom már, miért akartam annyira, amikor láttam egy mugli gyereknél, és emlékszem, hogy apám gyűlölte, de anyám akkor is elérte, hogy megkaphassam. Azóta is itt áll, hogy a gyerekek kinőtték, várja, hogy az ő gyerekeik játszanak vele. Anyám mindent megtett érte, hogy boldog gyerekkorom lehessen, és ahogy kinézek a kis várra, amin most is ugyanaz a tépett katicás zászló lobog, úgy érzem, hogy én is megtettem mindent. Vetek egy pillantást apám festményére, aki mélyen alszik, azután elhagyom a szobát. Örülök, hogy még ha kudarcot is vallok végül néhány dologban szülőként, nem lettem olyan, mint ő. Nem az az ember lettem, akinek szánt engem, de sikerült olyanná válnom, akit szívesen látok a tükörben.
A lépcsőn lesétálva meghallom az ajtón is átszűrődő nyögéseket, amik egy emelettel lejjebbről jönnek. Theodore mindig elképesztően indiszkrét volt minden szexuális jellegű dologgal kapcsolatban, és ha mást nem is, azt megértem, hogy apámat miért zavarta ez bennem. Én sem tudom, hogy a hangok alapján közeledő orgazmus után mi vár a fiamra és arra a mugliszületésű lányra, akivel látszólag csak gyerekesen szórakoznak, ahogy én is tettem régen, de ebben az esetben, ezzel az időzítéssel ez különösen rossz fényt vet ránk. A roxfortos tanév alatt mindenki meg fogja tudni a kapcsolatukat, az irányvonalat, amit Theodore felvett, amerre a feleségem még a halálról túlról is húzni igyekszik. A családnak össze kell tartania egy ilyen nehéz időben. Én is bajba kevertem apámat, rongáltam a terveit, talán besároztam a Nagyúr előtt kapcsolataimmal, a helyzetünk pedig most sem éppen tökéletes, még viszony szinten sem hiányzik nekünk, hogy azt gondolják, sárvérűekhez vonzódunk. Háborún kívül talán megbeszélhető lenne, de most kifejezetten rosszul veszi ki magát, még ha a lány gazdag is, még ha mardekáros is. Biztosan az eredményezte ezt, hogy Theodore aranyvérűekhez, Averyékhez kötötte az anyja halálát.
Ahogy átnézek a gyerekeim szobája felé a korláton felül, látom, hogy csak egy kulcslyokon folyik ki halványsárga fény- Theodore és barátnője a hangok alapján egyértelműen ébren vannak, Tess szobájában pedig sötét van. Bármennyire védeni próbáltam, biztos voltam benne, hogy egy napon ő lesz az, akire rányitom az ajtaját egy fiúval, és Theodore lesz, aki eljegyzi majd Anathemát, és legfeljebb az eljegyzést követően veszíti el a szüzességét, bármennyire egyértelműen elmondtam neki, hogy nem zavar, ha nem vár.
Tess, aki lógott az anyján, aki kifejezetten bátorította erre a viselkedésre, már több, mint egy éve keresi egyre inkább a társaságomat, Theodore pedig hirtelen olyan rebellis lett, mint húga volt korábban. Talán rosszabb is. Ami Tesst illeti, ijesztő a hirtelen váltás, soha nem láttam még tizenhat évest, aki felajánlotta volna, hogy segít az adóbevallással, ami különösen sok papírmunkát fog igényelni Valerie életbiztosítása miatt. Néha úgy érzem, hogy egy idegent látok, amikor ránézek, mintha semmi belőlem nem nézne vissza rám.
Intek a pálcámmal, és lenémítom a Theodore szobájából kiszűrődő zajokat, azután elsétálok a dolgozószoba mellett, és benézek az ajtón, hátha sikerül megfejtenem, hogy mi nem tetszik abban az utolsó makettben, amit nem tudtam még befejezni. Csak az kelt reményt bennem, hogy én sem voltam más, mint Theodore, amikor tizenhét voltam. Elszöktem a legilletlenebb helyekre, lefeküdtem a legkevésbé megfelelő személyekkel, sokuk jóval kevésbé volt szalonképes Ms. Malonenál is, a jegyeim pedig nem voltak jobbak a legkevésbé sem, mégis sikeres lettem. Minden sikeres lett az életemben, leszámítva a házasságom, és azt is valószínű az okozta, hogy Valerie inkább kereste más nők társaságát. Theodore majd abbahagyja ezt, azután sikeres lehet egy megfelelő lány mellett. De egyre kevésbé hiszem, hogy az Anathema lesz. A fiam sok szempontból kaphat második esélyt, de a viselkedését kétlem, hogy valaha jóvá fogja tenni.
Lenézek a vendégszoba mellé, ami nem is igazán vendégszoba, inkább Anathema saját szobája, amit olyan szinten átrendeztünk, hogy kibontottam neki a torony falát, hogy ne legyen kisebb a gyerekeiménél. A szobában sötét van, a lány valószínű mélyen alszik az utolsó adag gyógyszer miatt, ami remélhetőleg elég sokat javít az állapotán, hogy teljesen meggyógyuljon. Alig fél órája keltem fel mellőle, és miután megtettem ezt a szükséges körutat, vissza fogok térni mellé, hogy együtt töltsük ezt az utolsó közös éjszakát. Eleinte azért segítettem neki, mert félt a rémálmai miatt egyedül aludni, de most már inkább úgy érzem, hogy én akarom ezt. Izgat a közelsége, akarom őt, és az elmúlt egy-két hét alapján el tudnám képzelni, hogy mindig mellettem legyen. Ez a gondolat most, hogy rájöttem, egyedül fogok élni, még melengetőbben hat, és nem látom igazán akadályát. Sokan elleneznék, biztosan a gyerekeim is, de túl sokáig hagytam, hogy egy helytelen társadalmi döntés tönkretegyen mindent.Anathema félénk mosolya, kipirult arca az, amit a következő száz évben látni akarok, amikor kinyitom a szemem, apró, meleg, törékeny testét akarom magamhoz ölelni, és hallani akarom félénk, vékony hangját. Önző, sokak szerint gonosz gondolat lenne, a Minisztérium törvényei sem tartanák legálisnak még egy évig, de akarom őt, bármi áron.
Bemegyek a szobámba, nagyjából akkor csukom be az ajtót, amikor egy hangosabb nyögéssel véget érnek a lenti zajok, és bezárom magam után. Ahogy a holdfény által megvilágított ágyamra nézek, el tudom képzelni Anathemát, ahogy benne alszik, ruhátlanul, mint első nap, amikor én vetkőztettem le és fürdettem meg, könnyen el tudom képzelni nem csak azt, ahogy felhúzom a takarót, végignézek a testén, azután rávetem magam, de azt is, ahogy mellé bújok, átölelem, és alszok vele reggelig a takaró rejtekében. Pár másodpercig nézem az ágyat, azután a ruhatáram felé indulok.
Nem veszek át semmit, nem nyúlok a parfümjeimhez, csak elhúzom a tükröt, ami a rejtekajtót takarja, és ami az egyik befalazottnak hitt toronyszobát takarja. Belépek a sötétbe, kinézek a poros ablakokon a kerítés és a ház közötti sövény labirintuson, azután elhúzom a szőnyeget, és elindulok lefelé a létrán, le a sötétbe. Le a lenti labirintusba, amit az elmúlt öt évben építettem, és ami pont az olyan esetekre készült, ami Anathema családjával is történt. Ebben a házban mindig biztonságban lesz.