Nehogy megtévesszen a kép, amit látsz! Külsőre talán egy bájos kislány arca tárulhat eléd, de a felszín alatt egy igazi rosszcsont lapul. Mi mást is várhatnál attól, akinek négy bátyja van? Ők mindig belevittek a bajba, de végül mindig magamra hagytak. Ha a szüleink meglátták miben sántikálunk, min törjük megint a buksink, a többiek rendszerint leléptek és már csak engem tudtak leszidni. De ez nem tántorít el attól, hogy újabb rosszaságot műveljek.
De nem vagyok mindig ilyen eleven. Ha valamit nagyon nem akarok megcsinálni, akkor az órák, napok kérdése is lehet, mire elkészül. Ebből kitalálhatod, hogy ilyenkor nagyon lassú vagyok. De nem szeretem, ha sürgetnek, azt meg pláne nem, ha meg akarják mondani mit csináljak. Koromhoz képest néha túlságosan is éretten viselkedek. Néha én szólok rá a fiúkra, hogy már elég lesz, túl nagy butaság amire készülnek.
A legjobban játszani szeretek, de a tesóimnak egyre kevesebb idejük van rám. Úgyhogy vannak képzeletbeli barátaim is. Tim és Leona, ők is annyi idősek, mint én. Apáék nem látják őket, viszont néha hallom amikor azt mondják, hogy ideje lenne ebből kinőnöm. De én sose akarok felnőni, örökké gyerek akarok maradni.

Nagy családunk van. Van apa, anya, a tesóim és én. Meg a nagynénik, nagybácsik, mamák, papák és a többiek, de ők nem velünk élnek. Úgyhogy csak azokról akarok írni, akikkel együtt élek.
Anya: néha nagyon szigorú tud lenne, de azért nagyon szeretem. Mindig elvisz a mugli játszótérre. Pedig anya aranyvérű családból származik. Volt is nagy kalamajka amikor apához ment feleségül. Milyen sokszor elmesélte már nekem ezt a történetet.
Apa: ő is tud szigorú lenni, de nem annyira, mint apa. Vele fagyizni szeretek menni, mert mindig annyi és olyan gombócot kérhetek amilyet csak akarok. Apa mugli, de a legszuperebb közülük.
A legidősebb bátyám Dorian, már nem jár iskolába, dolgozik. Azt nem tudom, hogy mit, csak, hogy a minisztériumban van. Amikor megkérdeztem, azt mondta szereti. Van egy menyasszonya is, de olyan különös lány, nekem nem szimpi. De nem én fogok vele élni, úgyhogy nekem mindegy.
A következő bátyám Michael, a Roxfortba jár, de már nem sokáig, ez az utolsó éve. Még nem tudja mit fog utána csinálni. Amúgy se csinál soha semmit. Mindig csak a szobájában ül, ha otthon vagyunk is alig látom őt. De azért már megszoktuk, hogy ő ilyen.
A következő tesóm Cameron, csak egy évvel fiatalabb nála, de sokkal jobb fej. Legalábbis ő még néha játszik velem, amikor van ideje. De a Roxfortban ő is a saját társaságával lóg. Nem engedi, hogy odamenjek hozzá. Nem tudom miért, azt mondta az ilyen nagyfiús dolog.
Az legfiatalabb fiú Ben, csak három évvel idősebb nálam. Ő a leggonoszabb, mindig bántani akar, pedig én sose ártok neki. De ha bánt kiállok magamért. Ha megüt én megkarmolom. Csak annak mindig nyoma marad és anyáék szerint én vagyok a rossz. Pedig ez nem is igaz.

-Anya, Ben már megint nem hagy békén – futok oda anyához és csimpaszkodnék a karjába. Közben látom, hogy valami fontos dologgal foglalkozna, de én szeretném, ha rám figyelne.
- Ne most Lya, dolgom van. Menj és beszéljétek meg, de ne veszekedjetek – néz rám majd fordulna is vissza a papírok felé. De én csak nem engedem el a karját. Úgyse tudjuk megbeszélni, Bennel ez lehetetlen.
- Lya, kérlek hagyj most – kér ismét anya. Mostanában olyan sok dolga van, szinte sosincs rám ideje. Nem tudom, hogy mi lehet olyan sürgős, de hát én a kislánya vagyok és törődésre vágyom.
- Michael! Kijönnél kérlek a szobádból és lefoglalnád Lyát? – kiabálja anya, hogy a tesóm is meghallja.
- Ne anya, én nem akarok vele lenni. Mindig olyan unalmas, semmit sem csinálunk. Bevisz a szobájába és csak visszafekszik az ágyba olvasni. Én nem akarok az asztalnál ülni és csendben lenni – a hangomból hallani, hogy mérges vagyok. Csak Michaellel ne kelljen lennem, annál már bármi szórakoztatóbb.
Ekkor szerencsémre Dorian közelít meg minket. Karjaiba kap és megpördül velem. Olyan régen láttam már, mindig csak az iskolában van.
- Dori – kacagok fel. Úgy szeretek vele lenni.
- Mondd csak húgi, mi lenne, ha a mai napot együtt töltenénk? Elmehetnénk Londonba, vagy ahova szeretnél – kérdezi miközben megsimogatja a hajam.
- Menjünk – vidulok fel és már el is felejtem az előbbieket. Bent és azt ami az udvaron történt.

××

- Lya! Ébren vagy még? – hallom Ben hangját, a másik ágyról. Szomorúnak tűnik, most nem hiszem, hogy bántani akarna. Mégsem szólalok meg azonnal. Durcás vagyok még a délutáni harcunk miatt. Én csak meg akartam nézni az új autóját, mire ő beletépett a hajamba. Nem akartam semmi rosszat és vigyáztam is a játékára. Nem tudom miért ilyen velem. Talán nem is szeret. Pedig én szeretem őt, hiszen a tesóm. Nem tudom mikor lesz mára béke köztünk.
- Igen, ébren vagyok – szólalok meg nagy sokára és átfordulok a másik oldalamra az ágyban, hogy lássuk egymást. A sötétben nem látok olyan jól, de mintha könnyes lenne a szeme.
- Mi a baj? – kérdezem, miközben kiugrom az ágyból és odasétálok hozzá. Nem szeretem, ha sír. Egyáltalán nem szeretem, ha valaki szomorú. Olyankor igyekszem felvidítani az embereket. Már inkább nem is haragszom rá sem, csak ne legyen szomorú.
- Nem akarok róla beszélni. Csak most rossz egyedül – emeli fel a takaróját, hogy oda tudjak bújni mellé, amit meg is teszek. Ahogy ott fekszünk egy ideig csak hallgatom a csendet. Ha nem mondja el mi bántja nem fogok tudni segíteni sem.
- Ben, mondd el, hogy mi a baj – kérlelem.
- Csak hallottam ahogy anya meg apa veszekednek miattam. Nem akarom, hogy miattam váljanak el – olyan a hangja, mintha megint sírna. Odafordulok felé és átölelem.
- Biztos, nem lesz semmi baj. Máskor is szoktak veszekedni – próbálom megnyugtatni. Ami úgy tűnik hatásos, mert jó ideig ismét csak csend van körülöttünk, majd hallom a szuszogását. Ezek szerint elaludt. Én is elhelyezkedem mellette és lehunyom a szemem, majd rövidesen már az álmok birodalmában vagyok.

××

Ahogy a sok tarka virág között futok, egyszer csak megpillantok egy pillangót. Követni kezdem egyenesen az erdőbe repül. Ahogy odaérek a fákhoz még egyszer visszapillantok. Cameron egy sráccal beszélget, valamit nagyon magyarázhat, úgyhogy nem fogja észrevenni, ha egy kicsit eltűnők. Visszafordulok az erdő felé, pillantásommal a lepkét keresve, de már nem találom. Azért csak elindulok a fák között. Jól ismerem ezt a helyet. Még régebben sokat járt ide az egész családom. Milyen sokat kirándultunk akkoriban. Most már csak Cameronnal jövünk ki néha.
Ahogy egyre beljebb haladok meghallom a csörgedező patakot. Van egy híd is rajta. Mikor odaérek először a vízhez sétálok. Megmosom a kezem és az arcom. Elég meleg van ma. Majd a hídra sétálok. Elkezdek rajta ugrálni, ami sajnos egy kisebb balesethez vezet. A híd közepén lehetett egy korhadtabb fa, ami leszakad alattam és a vízbe pottyanok. Nem ütöttem meg magam nagyon, de miután felhúzom a szoknyám látom, hogy tiszta horzsolás a térdem. Rakok rá vizet, de nagyon csíp. Felordítok. Majd szépen lassan elindulok a patak széléhez, hogy leüljek a fűbe.
-Lya – hallom ahogy Cameron a nevemet kiáltja.
- Itt vagyok – kiabálok vissza. Nem tudom hol lehet még nem látom, de remélem a hangom alapján meg fog találni. Nagy sokára egy fa mögött meg is pillantom. Integetni kezdek neki, hogy jöjjön ide hozzám.
- Már megint mit csináltál? – kérdezi amikor odaér.
- Csurom vizes vagy és mit csináltál a térdeddel? – olyan mintha mérges lenne rám, de én tudom, hogy nem az. Ő sose szokott rám mérges lenni.
- Na gyere, indulunk haza – majd az ölébe kap és elindulunk vissza a rét felé.

- De én nem akarok a Roxfortba menni – jelentem ki, már vagy tizedszer. Az egész család körbe áll és próbálnak győzködni, hogy milyen jó helyem lesz ott. De én nem hiszek nekik. Nekem itthon jó, a játékaim között anyáékkal. Én nem akarok tanulni, iskolába menni.

- Lesznek új barátaid – jelenti ki anya. De nem érdekelnek a barátok, ott van nekem Tim és Leona. Bár őket senki sem látja rajtam kívül, de mi lesz velük nélkülem? Csak megcsóválom a fejem, jelezvén, hogy még mindig nem akarok menni.

- Sok új, érdekes dolgot tanulhatsz – folytatja apa. Tanulni? Már ki az aki a tanulásban élvezetet lát? Én biztosan nem.

- Lesznek új szobatársaid, már nem Bennel vagy egyedül kell aludnod. Nagyon izgalmas tud lenni egy-egy este – jelenti ki Dorian. De nekem ez se elég meggyőző. Neki lehet, hogy attól volt izgalmas, de nekem nem hiszem. Én jól érzem magam egyedül a szobámban, amikor Ben nincs itthon.

- Csupa móka és kacagás vár rád – aztán mitől is lenne az? Mondjon csak egy dolgot, ami mulatságos lehet az iskolában.

- Ott lesz kivel játszanod – teszi hozzá Cameron. Ő mindig tudja mit kell mondani. Játszani szeretek, bár ez sem győz meg teljesen, de kész vagyok, hogy elinduljak a Roxfortba.

- Finomakat lehet enni – szólal meg Ben is. Ezen mindenki felnevet, Bennek mostanában mindig az evés körül járnak a gondolatai.

- Jól van, induljunk – adom meg magam végül és felveszem a kardigánomat. Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz az iskolában és arra, hogy melyik házba kerülök.]