Kiskora óta ambiciózus személyiség, ez később még inkább kiütközött nála. Apja soha nem nevelte gyengének, sem enyhe embernek és személyisége miatt a Roxfortban sem volt neki túlzottan sok barátja. Akaratos és keménykalapos varázsló vált belőle, kissé talán kíméletlen is, ámbár ettől csak még inkább határozottabbnak és erősebbnek mutatkozott. Proaktív személyiség, megfogadta magában, hogy soha nem fogja elkövetni azon hibákat, amit elődjei tettek. Meggyőzőképességét közel tökéletesre fejlesztette, kapcsolattartási szokásai kiemelkedőek és nem titkolja, hogy ezt, ha szükséges, ki is használja. Mindig összpontosít, ügyesen ragadja meg az előtte álló értékes lehetőségeket. Rideg természetét kevesen kedvelik, talán ez az oka annak, hogy még feleséget sem vett magához. Hátrányaihoz tartozik, hogy sok esetben vakul megbízik másokban és nem számít arra, hogy a hozzá közelebb állók elárulnák őt. Nehéz kibillenteni és az elképzelései ellentétéről meggyőzni.  

Politikus családba született, Herbert és Amanda első gyermekeként jött a világra Amerikában. Herbert Minchum a MACUSA miniszterének tanácsosa majd államtitkára volt több éven keresztül, de családjuk neve évtizedekre visszamenőleg fellelhető az amerikai minisztérium levéltárában. Anyja egyszerű tanítóként dolgozott. Testvére, Harry, két évvel utána jött a világra, 1936-ban. Apjuk aktív résztvevője volt a Grindelwald elleni fellépéseknek és tevékenységeknek, ezért is szólította el őket a sors 1942-ben Angliába. Innentől kezdve Herbert nagykövetként és az amerikai miniszter kijelölt embereként tovább tevékenykedett az angol mágiaügyi minisztériumban. Egyszerűbbnek találták a szülők, hogy itt letelepedjenek, hiszen az államok közötti utazás már nem volt olyan könnyen megoldható, mint azelőtt. London közelébe költöztek, majd 1946-ban Harold már itt kezdte meg tanulmányait a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskolában. Kiemelkedő eredménnyel végzett és már iskolás évei alatt is, amikor tehette apjával látogatta a minisztériumot és tanult is tőle. Már kiskorában eldöntötte, hogy miniszter szeretne lenni és ennek fényében igyekezett minden szükséges ismereteket megszerezni a tovább fejlődéséhez. Első körben részt vett az auror képzésen, majd néhány évet szolgált aurorként, de hamar feljebb tornázta magát a lépcsőn és bekerült a miniszteri hivatal titkárságára. Apját idő közben nyugdíjazták, majd szülei visszaköltöztek Amerikába. Innentől kezdve Harold egyedül építette ki kapcsolatait és küzdötte magát oda, ahol most áll. Sosem volt elégedett Eugenia Jenkins elveivel és tetteivel, így amikor már Voldemort hatalma egyre eluralmasodni kezdett ő is azok közé tartozott, akik felléptek a miniszter ellen és eltávolították őt a posztjáról. Mint radikális megoldások embere került ő 1975-ben a miniszteri posztra.
Felesége és gyermekei nincsenek, öccsével is viszonylag megromlott a kapcsolata az évek alatt.

Sohasem éreztem magam otthon az aurorság terén. Az első pillanattól kezdve foggal, s körömmel küzdöttem, hogy ne legyen az a sorsom, mint az előttem elhaladó, frissen végzett újoncoknak. Talán amikor néhány éve még én szolgáltam, sokkal enyhébbek voltak a körülmények, mint most. Talán… de már akkor is érződött a hűvös szellő, a gyanút keltő, ami a vihart húzta magával. Csak állok ott, hátratett kézzel, Barty mellett, aki vizslató szemeivel méri végig az érkező fiatalokat. Mindig is szerettem benne az elszántságot, a közös érdeket, talán ezért is alakítunk mi ketten olyan jó csapatot együtt. Sokszor szavak sem kellenek... az évek és a rutin mondják egyesek. Valóban. Nem is tudom már, mióta állunk így egymás mellett, és emlékszem még az első alkalomra is, amikor közöltem vele, hogy bizony, én egyszer márpedig miniszter leszek. A gyermeki álmok, a sok éven át kergetett lehetőség most végre testet öltött, kézzel foghatóvá vált mindkettőnk számára.
Ugyan nem mondtam neki, de igazán nem is az újonnan belépett aurorok végett állok ma itt. Kötelességem, ez igaz, de a jelentkezők között a kezembe akadt egy ígéretes, egy egészen más. Talán csak azért érdekel ennyire, mert hasonlóságot láttam benne és a múltamban, talán azért, mert szavaiból az elveink is megegyeznek. Nem vagyok izgága típus, mozdulatlanul állok, fejemet egy irányba tartom, csupán néha-néha tekintek Barty felé, ha valamit odavet, ám még arcomról sem olvasható le semmi. Szó szerint. Az érdektelenségtől egészen a mogorvaságig megkaphatnám az összes jelzőt, ami valószínűleg jelen pillanatban egyik sem lenne rám igaz… de még szerencse, hogy nincs, aki ítélkezni merne felettem, szemtől szemben legalábbis.
A tekintetem egy pillanatig találkozik az úgy tíz évvel fiatalabb hölgyével, amikor feltűnik a terem másik oldalán. Hátam mögé csúsztatom a kezem, egymásba kulcsolom a kettőt és egy óvatos biccentés után megindulok az újoncok között. Érzem magamon az áhítozó tekinteteket, a megnyíló ajkakat, miközben üdvözölnének vagy mondanának akármit. Senkinek nem hagyok erre alkalmat, hiszen meg sem állok ameddig oda nem érek a fiatal lányhoz.
-Mondja csak... Mi a véleménye az újoncokról, Ms. Bagnold? – Már az első találkozásunk alkalmával is nagyon szimpatikus volt a megjelenése és megnyilvánulása, így egy pillanatig sem haboztam őt a szárnyaim alá kérni, vétek lenne elmulasztani egy ilyen ígéretes tehetséget.


Sokszor emlékszem vissza az auror kiképzésre.
Már előtte is motivált voltam mindenféle plusz dologgal kapcsolatban - mint mondjuk az animágia és hasonló képességágak -, de sosem volt igazán lehetőségem az iskola alatt elsajátítani bármelyik lehetőséget sem. Így hát a kiképzés folyamán döntöttem úgy, hogy a megfelelő, kiemelkedő végzettség érdekében elsajátítom a legilimencia és okklumencia tudományát. Az akadémián akadtak is kiképzők, akik ebben lelkiismeretes segítséget nyújtottak és ugyan hónapokba tellett az alapszintű elsajátítása - majd évekbe a tökéletesre csiszolás. Mondhatom most már, hogy a sok éves tapasztalat után olyan mentális ellenállással állok fel szinte minden esetben a pódiumra, amibe az igazán gyakorlott legilimentoroknak is beletörne a foguk.
Hasonló időben sajátítottam el a patrónus varázslatot is, ami nagy segítségemre volt a későbbiekben, amikor kinevezésem után még több dementort helyeztettünk el az Azkaban börtön környékére. Teljes inkarnálódott patrónust csak több hónapnyi gyakorlás után tudtam megidézni, alakja pedig azóta is sasként magasodik fölém, erőt és némi harciasságot mutatva, tökéletes győzelmet aratván a sötétség felett.