Szinte egyáltalán nem figyelek a Sötét Varázslatok Kivédése tankönyvben leírtakra, teljesen lefoglalnak a gondolataim, amik elvonják a figyelmemet az inferusoktól. Még mindig ott hever mellettem nagyanyám összehajtott levele, aki, bár továbbra sem abban a hangnemben ír nekem, mint a húgomnak szokott, már nem is olyan egyértelműen és kizárólagosan pozitív. Legalább egy bekezdést szentelt annak, hogy arra utasítson, hogy ne hanyagoljam el Anathemát.
Tudom, nagyanyám azt akarja, hogy én örököljem a Nott ház irányítását, és egyértelműen eldöntötte, hogy Anathemát akarja ebben a partneremként látni. Nem hiszem, hogy akár másik aranyvérű lányt szívesen elfogadna mellém, nagyon szereti és nagyon sokra tartja Anathemát. Én viszont nem akarom ott hagyni Adoret sem, ha most szakítanánk, és Anathemának kezdenék udvarolni, az olyan lenne, mintha elfogadnám, hogy mások határozzák meg az életemet. Még ha énem egy jelentős része ezt is tartaná az elfogadható, álomszerű állapotnak.
Félreteszem a könyvet, és pár másodpercig csak kifejezéstelen arccal nézek Jagielskire. Idegesít a stílusa, ahogy úgy viselkedik, mintha az övé lenne ez a hely, pedig ő még egy teljes évet sem csinált végig. Talán féltékeny is vagyok arra, hogy Amycus, úgy tűnik, több időt tölt vele, és ha oda kerülne a választás, hogy valami legendás képességű terelőt találna, és egyikünktől meg kell válnia, úgy érzem, nem kétséges, hogy én lennék az, akit kidobna. Biztosan úgy érzi, hogy sok dologban csak visszafogtam őt mindig, nem hagytam kiteljesedni az órák ellógásában, szabályszegésben meg ilyesmiben, nem beszéltem annyira rondán sem, és most megtalálta a tökéletes, új legjobb barátját. Végül mégis sóhajtok egyet, és felállok. Ez az egész nem Jagielski hibája, ez a dolog köztem és Amycus között van.
- Tanulni próbáltam, de hogy őszinte legyek, ma egyáltalán nem érzem. Szóval menjünk.- a kviddics talán kiűzi a fejemből ezeket a gondolatokat, és biztos, hogy érdekes lesz Jagielskivel edzeni, főleg így, a Griffendél elleni közelgő meccs fényében. A két terelőnek legalább annyira össze kell dolgoznia, mint a hajtónak, a kiháromszögelési manőverek például, amikor az egyik terelő a másik felé pozícióba küldi a gurkót, kifejezetten esetlenek néhány nagy összevásárolt nemzetközi, közös edzések nélküli csapatnál. Felkapom a kviddics táskámat és a seprűmet, és elindulok kifelé.
Amúgy sem árt az edzés, elég keveset voltam a levegőben magamhoz képest, és ha ma lenne a meccs, érzem, hogy indokolatlanul sokat ügyetlenkednék. Akkor meg tényleg meglenne rá bárkinek minden oka, hogy kidobjon a csapatból, hiába vagyok benne negyedév óta az állandóban, én sem gondolom, hogy tolerálni kell valaki jelen teljesítményét a múltbélire tekintettel. Felemelem a seprűmet magam mellé a lépcsőn, hogy ne lökjek fel néhány szembejövő negyedévest, azután Jagielski seprűjére nézek. Nem olvastam újságot egy ideje, talán ez az oka, hogy nem ismerem fel a típusát.
- Nem ismerős ez a seprű márka. Az újabbak közül van? Vagy csak itt nem árulják?- én elégedett vagyok a sajátommal, bár már öt éve jött ki, néhány kisebb ország válogatottja még most is ezzel repül. Gondolkoztam rajta, hogy beruháztatok egy jobb seprűre, de apám mindig egyértelműen közölte velem, hogy nem tervez újabb drága seprűt venni nekem, ha nincs valami kifejezetten jó oka, és elismerem, az a minimális plusz sebesség nem tűnik a legjobb indoklásnak.

- Az idén szerzett eredményeink beleszámítanak a RAVASZ vizsgáinkba, és szeretnék teljesíteni.- ettől függetlenül felállok, és követem Stanislawot. Őszintén nem értem, hogy miért gondolja ő és Amycus, hogy rendben van ennyire elhanyagolni a hatodéves tanulmányokat. Én folyamatosan azon gondolkozok, hogy nem tudom megmondani, hogy mivel töltöm a felnőtt koromat majd, amikor levizsgáztam hetedévesként, és velem meg Amycusszal ellentétben nem hiszem, hogy neki van bármilyen nagy családi vagyona a háttérben, ha nem válna be az élet így. Nem állítom, hogy ismerem a családi körülményeit, de nem hiszem, hogy túl gazdagok lehetnek.
Csendben követem a másik fiút a folyosón, közben szinte várom, hogy mikor fut bele valakibe, aki megátkozza azért, hogy belelóbálja a seprűt az arcába. Nem láttam még pálcával, de ez annyira nem is számít, mindkét keze le van foglalva, úgyhogy ha bármelyik diák, akár egy negyedéves, úgy döntene, hogy nem nézi el neki a viselkedését, nem igazán tudná megvédeni magát. Végül, úgy tűnik, hogy ez nem történik meg
- Aha, hallottam, hogy az elég drága, de a Nimbus most eléggé felfutóban van. Én azért nem vettem meg, mert szinte évente kijön az újabb márka.- azt hiszem, leszámítva talán az emelkedési képességeit, az én seprűm minden más területén alulmúlja a másik terelőjét, ami miatt némi irigység is elfog, viszont átértékelem kicsit az anyagi helyzetét. Ha ilyen seprűt meg tudott engedni magának a családja, valamit, amit apám még nekem is ahhoz kötött, hogy bizonyos teljesítményt érjek el (amit talán nem is ugrottam meg végül), akkor mégis elég gazdagok lehetnek. Persze, nem is hiszem, hogy vagyon nélkül nagyon el lehet jönni Kelet-Európából.  - Mondjuk az furcsa, hogy egy válogatott ezzel repül. Még ha csak a lengyel is.- a nagyobb válogatottak, úgy tudom, hogy évente vagy szinte évente cserélik a seprű állományukat. Egy versenyseprű egyáltalán nem olcsó, de azért nem tétel egy kviddics csapatnak nagy támogatókkal, szponzorokkal, különösen, ha a Minisztérium meg akarja tolni az ország hírnevét kicsit. Még nekünk is megy, pedig háború van. Igaz, a lengyelek meg talán maximum névleg független ország. Szinte átmenetinek tekinthetjük azokat az időszakokat, amikor létezett Lengyelország, és a Mágiaügyi Minisztériumuk sem volt túl erős soha, amennyire emlékszem. Az mindenképpen rosszat tett nekik, hogy annyira közel voltak Numengardhoz.
Egy pillanatra megdöbbenek, azután őszintén kinevetem Stanislawot. Száznyolcvanöt centiméter vagyok, az elmúlt négy évben pedig minden nap edzettem, úgyhogy még a hirtelen megugró magasságom mellett is elég izmos vagyok. Őszintén nem tudom, hogy mit vár, vagy hogy ő mennyire gyúrt sokat, bár így, ruhában egyáltalán nem tűnik izmosabbnak vagy nagyobbnak nálam. Persze, értem, Lengyelországban talán félóriások és féltrollok játszanak ezen a poszton, de egyáltalán nem értem a kifogását. Abbahagyom a nevetést pár másodperc után.
- Bocs... bocsi, de vicces volt, amit mondtál. Szerintem nem kell egy terelőnek feltétlenül két méternek lennie, az intelligencia, a csapatgyakorlat és az egyensúlyérzék többet számít, de biztos vagyok benne, hogy simán lenyomnálak.- érzem, hogy kicsit arrogánsnak hat a megjegyzésem, és mivel nem ismerem Stanislaw fizikai képességeit, egyáltalán nem biztos, hogy képes lennék ennek megfelelni a valóságban, de most teljes mellszélességgel kiállok emellett. Talán kicsit sértette is a büszkeségemet a megjegyzés, az lehetett az oka a felháborodásomnak.
Felnézek a kviddics pálya irányába, ahogy közeledünk felé. Úgy érzem, hogy idén bizonyítanom kell, és bizonyítani is fogok. Bármit hoz az élet, úgy érzem, hogy egy csomó dologban nem sikerült megfelelnem a saját elvárásaimnak, és nem akarom úgy befejezni az iskolát, hogy középszerű eredményeim voltak ebben. Azt akarom, hogy elmondhassam a gyerekeimnek, hogy az apjuk benne volt a nyertes kviddics csapatban. Már ha lesznek, ahhoz kéne egy feleség először. Kicsit kirázom a fejemből az egészet, ma nem akarok a jövővel foglalkozni.
- Hallottam a múltkor, hogy kavarsz azzal a Misslethorpe nevű hugrabugos csajjal. Nem tudom már, hogy hol.- fogalmam sincs, hogy kitől hallottam, és mennyire volt bármi valóságalapja a pletykának, ami akár abból is kiindulhatott néhány háztársamat ismerve, hogy Stanislaw ráöntött valamit a lány egyenruhájára. Misslethorpe végülis az iskolaújsággal foglalkozik, azt hiszem, meglepne, ha vonzónak találná Stanislawot.