− Héééé, Carrow! – bődülök el, mint egy kanos réem a klubhelyiség kellős közepén, ezzel jelezve az egyetlen, de nem lecserélhető ivócimborámnak, hogy akárkivel is bassza a rezet éppen, eljött az ideje, hogy rám koncentráljon. Így aztán egy betépett tehén kecsességével trappolok oda hozzá, miközben minden lépésnél a seggemhez csapódik a táskám. Alig lézengnek már a klubhelyiségben, tekintve, hogy a fiatalabb korosztálynak – és az óriásbébi Emersonnak – már fellőtték a pizsit. Ettől függetlenül abszolút nem vágom, hogy Amycus miként talált magának társaságot ezen a kései órán, amikor megmondtam neki, hogy ma este velem kell foglalkoznia. Mármint velem meg az általam csempészett piával, amit nem ihattunk meg a hálóban, mert az az istenverte Emerson már attól is besérül lelkileg, ha álmomban kettőt horkantok, nemhogy akkor amikor kissé ittasan rázendítek a lengyel himnuszra, pedig biztos vagyok benne, hogy azt sokkal élvezhetőbben adom elő, mint a God save the Queen-t. − Remélem, hogy készen állsz haver, mert van egy kibaszottul jó tervem, de ahhoz neked is közre kell működnöd – torpanok meg mellette, de a Terv részleteibe addig nem vagyok hajlandó beavatni őt, amíg édeskettesben nem maradunk. – Szóval, ajánlom, hogy két percen belül elinduljunk, mert már rohadtul szomjas vagyok, és minél többet pofázok, annál hamarabb szárad ki a torkom. Ez egy hozzám képest kibaszottul finom felhívás arra, hogy húzzuk ki a belünket innen, így ennek megfelelően elindulok a kijárat felé. Carrownak pedig ajánlom, hogy kövessen, mert rühellek egyedül inni, és italba kell fojtanom a bánatomat, hiszen Mistletoe még mindig nem hagy békén. − Van nálam mindenféle finomság. Múltkor bevásároltam a Három Seprűben. Van nálam Lángnyelv Whisky, meg jó kis lengyel pálinkákból is akad bőven, de arra gondoltam, hogy ezeket jó lenne feldobni némi gyógynövénnyel. Úgyhogy két választásod van: vagy az üvegházakban okádunk össze mindent, miután megszereztük, ami kell, vagy betörünk a bájitaltan terembe, ahol ilyenkor még megboldogult Henryka nénikémnek a kísértete sem fordulna meg, pedig az öreglány aztán imádta beleütni mindenbe azt a kibaszottul görbe orrát. Na, na? Mit választasz? – haladok előre a folyosón ruganyos léptekkel. Ez a szakasz teljesen kihalt, és épp csak annyi fényt nyújtanak a fáklyák, mintha csak egy bébisárkány pöfékelte volna ki élete első tűzlabdáját. Mindez nekünk csak az előnyünkre válhat, bár sajnos természetemnél fogva geci hangosak a lépteim, és a hangerőszabályzó is elbaszódott rajtam, de mentségemre szóljon, hogy most legalább az akcentusom nem ütközik ki olyan durván, mint általában.
▲
Amycus & Stanislaw - There are three certainties in life: honor, death, and hangovers