Az eső ma olyan hévvel zuhogott, mintha az egész óceán a felhőkbe költözött volna, és szándékában állt volna beteríteni az egész világot. A Szellemszállás csak egy szürke, rémisztő sziluett volt azok számára, akik úgy döntöttek, hogy átbújnak a két, szinte csak jelzés értékű faléc között, hogy a sáros kőúton felsétáljanak. Szép időben a Roxfort látható volt innen, ki lehetett venni a Kividdics pályát, a tornyokat, a viaduktot, most azonban a Roxmorts sem látszott. Sokan megbánták, hogy nem a Mézesfalásban vagy a Három Seprűben töltik ezt a délutánt, néhányan olyannyira, hogy vissza is fordultak, vagy meggondolták magukat. A Szellemszállásnak nem volt ajtaja, egyetlen bejárata egy ablak volt, amiről lefeszegették a deszkákat, azonban nem volt nehéz megtalálni, mert fény szűrődött ki onnan, a Weird Sisters legújabb slágere pedig olyan hangerővel szólt, ami elnyomta az eső kopogását. Több felakasztott lámpás is világított bent, közöttük egy későn világra jött töklámpás, a Halloween késői hírnöke. A falak koszosak voltak, a padló repedt, a szőnyeg eredeti színét megmondani lehetetlenség lett volna, az összhatás mégis meglehetősen otthonosra sikerült. Egy félreeső asztalon állt az ósdi lemezjátszó, amin a pörgő lemez a zenét szolgáltatta. Egy hatalmas asztalon különböző, változatos típusú és minőségű alkoholos italok gyűjteménye állt (ami kétszer annyinak tűnt a mögötte felfüggesztett koszos tükör miatt), egy másikon pedig különböző anyagból készült poharak és bögrék. Maurice Willoughby a földszinten lévő kanapén ült, jó házigazdaként széles mosollyal az arcán mondta el minden belépőnek laza, trágár nyelvezettel, hogy mi hol található, de nem ugrált. Egyik kezében pezsgős poharat, benne már valószínű nem először újratöltött vörösboros poharat tartott, másikkal pedig átkarolta a mellette ülő, bután vihogó Britt Laceyt.
Helyszínleírás
Földszint: a távoli, baloldali sarokból egy lépcső vezet felfelé, egy létra pedig lefelé. Több kanapé is van itt, innen szól a zene, de nincsenek sokan, Mauriceon és Britten kívül csak három negyedévesnek tűnő, pulóverben ülő lány beszélget egy másik kanapén, egy ötödéves hugrabugos fiú cigizik kicsit zavartan az asztal mellett, illetve mind fentről, mind lentről érkezik egy-egy fiú, hogy magához vegyen valamit az asztalról. Első emelet: Egy hosszú folyosó, ahonnan egy jobb kanyar felvezet a másodikra. Itt van az egyetlen vécé is, de a csésze repedt, nincs papír, a csap nem működik, és a tükör törött. Hat szoba is van itt, mindegyikben vannak kisebb társaságok, akik ágyakra, fotelokra, székekre ülve beszélgetnek, üvegeznek, isznak, cigiznek, csak a legunszimpatikusabb szoba nem foglalt, ahol egy tányérnyi méretű pók terpeszkedik a plafonon zuhanó támadásra készen, és valami összekarmolta a falakat. Ajtók nincsenek sehol, úgy tűnik, hogy nem is voltak, az ablakok be vannak deszkázva, a fényeket lámpások, gyertyák adják. Második emelet: hosszú folyosó, hat szoba, amiken, úgy tűnik, ajtó is van, ezek csukhatóak. Nincs itt senki, bár a folyosó végi szoba ajtaja mögül hangos nyögések szűrődnek ki, amik az első emeletről is hallhatóak valamennyire. Az edgy hetedéves mardekáros lány szerint, aki a lépcsőn ülve cigizik, sokak kedvence, a hugrabugos Henry Dougoul van az ajtó mögött valami alsós lánnyal. A folyosó végéről létra vezet a padlásra. Padlás: A padláson nincs senki, csak egy csomó pókháló (és pók), egy embermagasságú ósdi tükör, egy ócska ágy, egy csomó régi seprű (az a fajta, ami repül, vagy legalábbis egyszer régen repült). A legfurább tárgy egy emberhosszúságú, letakart doboz itt. Pince: A pincében néhányan, főleg hatodéves hollóhátas fiúk, összegyűltek vízipipázni, de van néhány más házból lévő is, egy egész nagy társaság gyűlt itt össze. Nincs bútor, egy leterített takarón ülnek, de jó pár általuk hozott párna áll a sarokban, és látszólag barátságosan fogadnak bármilyen csatlakozót. Nincs itt semmi egy régi, falra erősített tükrön kívül, viszont a szél mozgatja az egyik falon lógó, fura függönyt, ami elhúzva felfedi a titkát: egy hosszú, ki tudja hová vezető alagút indul a pincéből.
----------------------------------------------- Határidő: 2021.03.08. 23:59 Reag hossz: Normál IC időpont: 1976. november 6. 16:00-16:45 Körök száma: ~5-8
Többször is ellenőrzöm, hogy a vízlepergető bűbáj megfelelően védi-e a táskát, amiben a különböző, Mézesfalásban vett édességeket helyeztem el. Ezúttal nem viszek magammal alkoholt, mégis ideges vagyok a mai délután miatt. A roxmortsi hétvége majdnem teljesen egyedül telt, Anathema apámmal van, Marlene és Lily pedig nem értek rá túl sokáig velem maradni, Olivia és Morgana pedig valahogy elkerültek ma, úgyhogy akármilyen korán van, gondolkozom, hogy visszamegyek a szobámba, és egyedül töltöm ezt a szombat délután maradékát, amíg a többiek visszajönnek. Morgana úgyis tudom, hogy nem jön vissza a szobába, biztos vagyok benne, hogy részt vesz ezen a bulin. Bennem fel sem merült a részvétel, amikor megtudtam, hogy kik szervezik, és számításba vettem, hogy illegalitása miatt könnyen az elmúlt években felépített reputációm elvesztésébe kerülhetne, ha elkapnának ott, amellett döntöttem, hogy nem megyek el. Csak az változtatta meg a véleményemet, amikor Adore és Theo néhány barátjukkal arra jöttek, és Adore elárulta, hogy Dougoult mennek elintézni, és bármennyire mást mondtak az ösztöneim, csatlakoztam a csapatukhoz. Emlékszem, Dougoul, aki mindenkiről azt terjeszti, hogy lefeküdt vele, és részleteket is említett, negyedikes koromban, amikor ő harmadikos volt, terjesztette, hogy csináltam vele. Nem jelentettem, nem átkoztam meg, és most sem szeretném, de sajnálom, hogy az akkori énem, akinek amúgy ez semmiféle gondot nem okozott volna, beérte vele, hogy csak verbálisan sebezzem meg és tegyem nevetségessé. Azt hittem, hogy elég lesz neki, de az, hogy most Anathemáról terjeszt ilyesmit, azt mutatja, hogy ez nem igaz. Az sem tántorítja el, hogy pár napja összetörte magát valahogy (valószínű valamelyik lány megelégelte a dolgot), és az sem, hogy senki nem hiszi el az ostoba hazugságait. - Mi volt a legdurvább, amit kitalált rólatok? Én elvileg annak a használaton kívüli vécének a padlóját csináltam vele, amikor tizenhárom volt.- kicsit ideges vagyok, és kicsit bánom, hogy megszólaltam, főleg a bátyám meg a bátyám egyik barátja előtt furcsa ezt említeni, még ha az egésznek semmi valóságalapja nincs is, és tudom, hogy Adore jó eséllyel lecsapja az egészet, de egyszerűen úgy érzem, hogy muszáj beszélnem, miközben a Szellemszállás felé haladunk. Vészjósló a hely, még ha már távolról is látszik, hogy ma van mozgás. - Rólad is hazudott valamit, Giada? Egyáltalán nem tetszik a hely, ahová megérkezünk, és bemászunk a házba. Aggódok olyan dolgokon, amik régen nem érdekeltek volna: aggaszt, hogy elszakítom-e nadrágomat vagy a kabátomat valami kiálló szögön, hogy megvágom-e magam, aggaszt, hogy ha leteszem a táskámat, ellopják-e, és aggaszt, hogy mi lesz, ha egy tanár ránk találna törni. El is szégyellem magam, miközben köszönök a már ide érkezett Oliviának és Morganának, is azon gondolkozom egy zavart mosollyal az arcomon, hogy mi történt velem. Mikor lettem ilyen karót nyelt? Szívesebben tölteném ezt a délutánt, estét is a barátaimmal, egy kisebb társaságban, biztonságosabb körülmények között, és úgy tűnik, hogy a komfortzónám teljesen átjárhatatlan lett. Csendben a háttérben maradok, de követem Adoret. Elhatározom, hogy bármi lesz, élvezni fogom, amit csinál azzal a taplóval, jól fogom legalább addig érezni magam, azután meglátom, hogy mi lesz. Én főleg a műsorért jöttem, de még ha a régi énem imádta is volna ezt a bulit, a mostaninak nagyon furcsa az egész. Veszek egy mély levegőt, azután Giadához fordulok. - Tudsz adni egy szál cigit? Tudom, ez már a második szál, de meg fogom adni.- furcsa, hogy Adoreral ellentétben Giada Dargan nem igazán gúnyol, legalábbis hangosan nem emlékszem rá, hogy gúnyolt volna valaha, és azt hiszem, kettesben szívesen beszélgetnék vele egy vajsör mellett. Még ha nem is tudom, hogy van-e bármilyen közös témánk Theon és Adoreon kívül. Persze, azon kívül, amikor majdnem megöltek minket a kentaurok.
A múltkori, könyvtárban megesett kínos szituációt szem előtt tartva már készülődés közben megfogadtam, hogy nem fogok egész odafelé úton Evain-ről csacsogni. És habár valószínűleg meg sem fordult volna a fejemben, hogy eljöjjek erre a bulira, ha nem sikerül elcsípnem azt a két mondatot, amiben a fiú épp erről az eseményről mesél a haverjainak. Na igen, elég merész ennyire alapozni, hiszen tulajdonképpen konkrétan az nem hangzott el, hogy ő is jön, de egy próbát megér, gondoltam és mivel elég hangosan gondolkodtam a dologról Darby társaságában, végül megszületett a döntés, hogy elnézünk a Szellemszállás felé. Eme fogadalmam tükör előtt való magamba sulykolása viszont tovább tartott, mint gondoltam, így néhány perccel sikerült kicsúsznom a megbeszélt találkozási időpontunkból. A lépcsőn lefelé robogva egészen hamar sikerül kiszúrnom Darby körvonalait a főbejárat belső oldalán. - Bocsi, bocsi, bocsi - kezdek egyből mentegetőzni, amikor már csak néhány lépés választ el minket egymástól. - Ilyenkor persze nincs senki a szobánkban, hogy segítsen. Megtennéd? - fordítok hátat a lánynak, hogy vállaimról lecsúsztatva a bőrdzsekimet felfedjem előtte a ruhám cipzárját. Egyedül elég macerás a procedúra, így inkább úgy voltam vele, nem húzom még azzal is az időt, hogy nyakmeresztő mutatványokkal igyekezzek felhúzni a ruha cipzárját, hanem idelent majd segítséget kérek. - Arról nem volt szó, hogy az időjárás ilyen szinten a buli ellen játszik majd - húzom el a számat, amint kilépünk a vaskos ajtón. - Szerinted inkább kínos lesz ez az egész, vagy még az is lehet, hogy sikerül jól éreznünk magunkat? - karolok bele Darby-ba, hogy sietős léptekkel induljunk meg a célállomás felé, pálcámmal varázsolva "esernyőt" a fejünk fölé. - Oké, nem tudom, te hogy vagy vele, de bennem azért ébredt némi kétség - szólalok meg, amikor megállunk a Szellemszállás előtti faléceknél. Sosem volt szimpatikus a hely és magamtól eszembe sem jutott volna, hogy betegyem ide a lábamat, pláne most, hogy az idő ennyire borongós és még ellenszenvesebb színben tárja elénk a rozoga épületet. Főleg, ha arra gondolok, hogy kicsivel odébb a Mézesfalásban sokkal kellemesebben is eltölthetnénk ezt a délutánt. Mély levegőt veszek, nagyot sóhajtok és ha Darby nem előz meg, akkor előszedve bátorságom áttornázom magam a két faléc között, figyelve, hogy lehetőleg ne most szakítsam el a ruhámat. Odabent persze aztán sikerül is megtorpannom, az italos asztalon csak átsiklik a tekintetem és azon gondolkodom, mennyire jó ötlet volt korábban beszerezni egy üveg sütőtöklét, mert teljesen evidens, hogy mindenki alkoholt szeretne majd inni. Csak én nem, amiből persze egy házibuliban még születhetnek kínos szituációk. - Merre induljunk? Emelet vagy pince? - pillantok barátnőmre és amíg eldöntjük, merre tovább, intek az éppen megérkező Tesannának és a fiúknak. Meg kell hagyni, hogy egészen pofás lett a berendezés és már nincs minden pillanatban olyan érzésem, hogy ránk akar dőlni az egész épület.
Erre a bulira senki nem akarhatott eljönni, aki legalább egy kicsit normális még - főleg azok után, ami az erdőben szociopata Hagridnak köszönhetően volt átélhető. 60 IQ felett senki sem hihette, hogy jó ötlet romkocsmát játszani egy szellemjárta helyen szar, csempészett sörrel a penész és szar között, de értem, rendben, ha sivár az életed, egy ilyen élmény is említést érdemel, ha a másik opció hízni még két kilót az ünnepi vacsorán, vagy világfájdalmasan és meg nem értetten - édes isten fasza, a grunge rosszabb, mint a pedofília, és úgy tűnik népszerűbb is.. - cigizve bámulni az unalmas, esős, túlságosan is angol tájat. Csak és kizárólag azért döntöttem úgy, hogy mégis tiszteletemet teszem - szó szerint, mert olyan rohadt kevés napunk van, amikor embernek is lehet öltözni a fosszín egyenruhák nélkül - mert még pénteken, épp az utolsó idegrángások között, amik akkor kaptak el, mikor rájöttem, dupla mágiatörin megint Shakesqueerrel leszünk, megütötte a fülem, hogy ezt a szánalmas szociális önfelszopást Dougul és a borderline zaklató kis társasága szervezi.
- Az az egyik legrosszabb hazugsága volt. - forgatom a szemem, mikor Texasanna megosztja velünk a rá jutó hülyeségek neki legjobban fájó hányadát, de aztán rájövök, hogy ez neki hogy hangozhatott, és hozzáteszem, mielőtt félreértések esnek - Mindenki tudta, hogy leszbikus vagy, Dugul még arra sem vette a fáradtságot, hogy gondolkozzon. Meglep, hogy tud eszerre lélegezni, pislogni és beszélni is..De ez lehet, hogy most meg fog változni. Igen, most Teximexi az úrileány, öltözködni is a nagyanyja szekrényéből öltözködik már csak, és aranyeret kap, nehogy megint káromkodjon előttünk, de egyikünk sem felejtette el, milyen jóízűeket átkozódott vagy mennyire büszke sztereotípia volt - és őszintén, Dugulás rossz nőkbe állt bele a mikropénisz energy sugárzása közben. Ebben most Lv. 2. NDK-s úszónő in training és én egyetértünk, de amikor megtaposom a szánalmas parti házigazdáját, az minden nőért szól, akiről faszságokat terjesztett egy gyökér.
Teddy segítségével bemászom az ablakon, és megalapozza a hangulatomat, hogy sikerült kiszakítanom a harisnyámat, az egyetlent, aminek nem lóhúgy-szürke árnyalata van, aztán látom, hogy annyira sem erőszakolta meg magát senki, hogy ne szó szerint a ganéjban kelljen hemperegni buli címszó alatt. Nem tudom, miért vannak még elvárásaim, kellemesen túl drága tűsarkú csizmában állok egy szeméttelep közepén, és ez szerencsére csak addig tart, amíg kiheréljük Dugulást. - Csak mondd meg, hol a maga alá szaró, idióta haverod, úgysem tudom kiejteni a neved. - sétálok a párocska felé, akik gyomorforgatóan retardáltnak tűnnek, de nyilván a heroinisták is újrateremtődnek valahogy. A rövid, semmitmondó válasz után - ami elég undorító, fintorgok is egy sort hogy vannak még annyira kétségbeesett nők, akik közel engedik magukhoz azt a végbélférget, hátrapillantok Teddyre, Giára, Texasannára és Snopera, bízva benne, hogy ők is osztoznak az élményben - elindulok az emelet felé. Ha hihetünk kiejthetetlen nevű hugrabugosoknak, messziről hallani fogjuk a csattogást. - Állj arrébb, Collins, szívességet teszek a nemünknek! - tolom félre a griffendéles cukoregeret meg a creep szobatársam, a többiek majd úgyis beavatják őket, és mivel már kellő lendületem van, követem a nyögések hangját.
Krónikás, Edmund Bones, Giada Dargan, Theodore Nott and Olivia Collins kedveli
Nem számítottam semmi jóra ebben a szörnyű időben, így még első körben az is megfordult a fejemben, hogy az iskolában maradok. Végül csak lementem Roxmortsba, de egy vízlepergető bűbájt a cuccaimra mormoltam jó előtte és több alkalommal is ellenőriztem útközben, hiszen úgy esett, mintha csak dézsából öntötték volna és nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy túlél mindent ez a bűbáj. Betértem néhány üzletbe és vettem némi édességet mielőtt a népszerű kocsmába betértem volna egy kellemes vajsörre, hogy legalább az felmelegítsen. Itt futottam bele a hollóhátas évfolyamtársaimba akik épp valamiféle buliról lelkendeztek az egyik szélső asztalnál. Először csak sandítottam feléjük párat, majd az egyikük felállt, hogy újabb kört hozzon és akkor a pultnál néhány szót is váltottunk egymással. Nem is kellett sok hozzá, hogy kilyukadjunk a buli témájánál, majd megkérdezte tőlem, hogy nem csatlakozom e később hozzájuk, biztosan izgalmas lesz és ők már indulnak is tovább, ahogy a többiek öltözködéséből látja. Elmerengtem ezen, de rájöttem, hogy az évfolyamtársaimon és a háztársaimon kívül nagyon még senkivel sem ismerkedtem meg és igazán semmiben sem vettem részt így hát nem különösebben kellett átgondolnom a témát. Miután ihatóra hűlt a vajsöröm, lehörpintettem azt és lassan megindultam megkeresni a hírhedt Szellemszállást, ami amúgy is a mai terveim között szerepelt, csak hát nem ilyen módon. Előttem néhányan vidáman, nevetgélve másztak be az ablakon, én pedig csak felvont szemöldökkel figyeltem és kukucskáltam a fények irányába. A zene kellemes volt aminek hangjai kiszűrődtek, és átgondolni ugyan nem gondoltam át hogy milyen következményei lehetnek ennek amúgy, de csak egyszerűen követtem a többieket be és hát biztosan kellemesebb lehet ott, mint a sárban dagonyázva, a zuhogó esőben. Kicsit rémisztő volt az összehatás, így Halloweenkor pedig nem is vár mást amúgy az ember, ez kicsit olyan 'megszokottá' és valahol hangulatosabbá tette az egész buli szituációját. Miután végre beértem és körülnéztem, biccentettem a földszinten tartózkodóknak. Ahogy végighallgattam a srác litániáját, magamhoz is vettem valami kevésbé undorítóan kinéző italt és tekintetemmel a hollóhátas srácokat kezdtem el keresni. Felpillantottam a lépcsőn, de végül úgy döntöttem, lentről kezdem a felderítést és majd meglátjuk, hogyan tovább. Nem is lőttem túlságosan mellé. Mire ideértem a fogadtatás sokkal barátságosabb lett mint amikor fent a Három Seprűben találkoztam velük - valószínűsítem azóta legurítottak néhány italt még ők is. Nem ellenkeztem, beszélgetésbe is elegyedtem velük, de még mielőtt csatlakoztam volna az ücsörgéshez és a pipázáshoz, körülnéztem a helységben. A tükörbe néztem, megigazítottam a hajam, ellenőriztem, hogy biztosan sehol nem lettem túl vizes - na meg pláne hogy nem nézek ki tök gázul, elvégre ez csak egy buli. Aztán tűnt csak fel a fura függöny, amit a szél mozgatott meg idő közben. Felvont szemöldökkel figyeltem néhány percig, majd közelebb lépve megpróbáltam elhúzni azt, és az alagút bejárata amit megláttam, igazán érdekesen hatott ebben az ürességben idelenn. - Hé, srácok, ezt láttátok már? Vajon hová vezethet? - A kalandvágyam természetesen egyből felizzott bennem, de egyelőre csak szemezgettem a sötét lyukkal és a pálcámat irányítottam befelé, egy kis fénnyel megvilágítva, hátha látok valami érdekeset még.
Bárki - Akárki - Mindenki
Krónikás, Theodore Nott and Darby Dearborn kedveli
+18 Az arcokat elnézve én vagyok az egyetlen, aki úgy örül ennek a kis bulinak, mint magánnőgyógyász a kankós prostinak, egyrészt nagyon szeretném látni, ahogy Adore a porba alázza azt a tetű Dougoul-t, másrészt szorongásoldót fogyasztottam töménnyel és kivételesen remekül érzem magam a bőrömben, meg a sárkánymintás miniruhámban, amit anyám szekrényéből csórtam el, emellett igyekszem nem gondolni arra, hogy biztosan van egy olyan szög, amiből még így is hájasnak tűnhetek. Táskámban lapul még egy kis alkohol, de a bogyóból is van, ha esetleg lecsengene a kellemes hatás vagy bárki más is arra vetemedne, hogy belesüllyedjen velem a kissé padlószőnyegszerű valóságomba. -Innen is látszik, hogy pont annyi esze van annak a díszfasznak, hogy ki bírja nyitni a száját, azt már nem tudja befolyásolni, hogy mi jön ki belőle, rólad ezt a szart nyomja, engem meg állítólag a Rengetegben húzott meg. Kispályás és szánalmas, ez így egyben már szinte achievement-fűzöm hozzá Tesanna és Adore okfejtéséhez. A jókedvemet csak az zavarja meg, hogy minden energiámmal kell koncentrálnom arra, hogy ne bámuljam a drága barátnőm seggét, amint beszenvedi magát az ablakon. Ha már megszervezték ide ezt a teljesen felesleges kis összejövetelt, legalább annyi lehetett volna bennük, hogy megoldják a normális be és kijárást, mert ez így…fapados, mint állat. Utoljára mászok be, nem szeretném, hogy bárki lentről bámuljon, kellemetlenül érezném magam tőle, persze sikerül lehorzsolnom a karomat valami kiálló szögben, ha van isten majd pont ettől kapok AIDS-et, bár inkább emiatt essen kétségbe az ember lánya, mint bármi más miatt teherbe. Egy ideig remekül el vagyok azzal, hogy a vért nyalogassam le a karomról, közben pedig szemlélődöm. Nem köszönök, csak biccentek, épp elég ez ide, mégsem a japán császári családot látogatjuk meg itt a cseresznyevirágzást ünnepelni. Lemaradok Tesanna mellé, kicsit össze is rezzenek, mikor megszólít, pár másodpercre sikerült annyira kizárnom mindent, hogy meg is feledkeztem arról, hogy hol is vagyok pontosan. -Szolgáld ki magad-szakadok el végre a sebem szószerinti nyalogatásától és felé nyújtom a cigarettatárcámat, amin mindenféle japán gésák láthatóak fedetlen keblekkel, a legjobb dolog, amit az apám által küldött összegből vehettem -Talán eltekinted az adósságodtól, ha vodkázol velem- kacsintok a lányra, hiszen nem feledkeztem még el a kibaszottul csodás ötletemtől, miszerint nem is lenne rossz közelebbről megismerni, úgysem tudok róla kifejezetten sokat, csak a sztorikat, amiket Adore mesél róla maró gúnnyal a hangjában. -Hmm…ez kurva zseniális lesz – nézek az emelet felé és követem a barátnőmet, aki úgy trappol, mint egy kifejezetten kívánatos tank- kérlek szólj, ha már a nyakára kell lépni, nem véletlen vettem ma tűsarkút. Mit is lehetne erre mondani, ha nem azt, hogy gentlemen, start your engines and may the best woman win.
Miközben a buli felé tartunk, közben durván szétázva, azon gondolkozok, hogy vajon magamtól miért nem jutott eszembe, hogy tiszteletemet tegyem ennél a Dougoul gyereknél. Hallottam róla, hogy hogyan beszél a húgomról, Adoreról, és rengeteg más lányról, köztük már szegény Anathemáról is, aki talán mindannyiuk közül a lehető legrosszabbul veheti ezt az egészet. Fogalmam sincs, hogy miért nem álltam ki érte, amikor annyira fontos nekem, és ahogy a kis csapat tagjaként haladok a Szellemszállás felé, viszonylag csendes is vagyok amiatt, hogy ezen gondolkozok. Még csak nem is foghatom arra, hogy elutasítom az erőszakot, egyrészt rengeteg nem erőszakos megoldási lehetőség is lett volna erre a problémára, másrészt nem utasítom el, most is az erőszak irányába tartok. Akármennyire nem szép dolog, amikor Tesanna elköveti a tipikus háromszögeléses hibát (amikor a terelő gyakorlatilag úgy üti az ellenfél terelője elé a gurkót, hogy felkínál neki egy tökéletes szöget egy saját játékosra), és Adore durvábban lecsapja, mint Gobolyt Kraus azon a magyar-NDK-n tavaly, elnevetem magam. Ráteszem a kezem a számra, persze már túl későn, de annyira nem bánom, hogy láthatóan rosszul esett neki. Mostanában úgy érzem, hogy folyamatosan azon dolgozik, hogy apámmal és nagyanyámmal együtt befolyásolja az életemet, biztos vagyok benne, hogy néhány dolgot apám rólam tőle tudott meg. És még ő nevezte el szegény Mr. Spiegelt annak idején Mr. Spiclinek! Átkarolom Adore derekát, és kicsit Dougoulra koncentrálok inkább- őszintén szólva fogalmam sincs, miért terjesztett ilyeneket. A tizennégy éves Tesst ismerve, azt a vécés dolgot akár el is hinném, de az, hogy Giada, Adore vagy Anathema akár csak ránézni hajlandóak lennének, röhejes feltételezés. Ráadásul az erdőben. - Hát, az biztos, hogy a mai után örökre kussban marad.- nem túl bizalomgerjesztő a hely, kicsit eszembe jutnak róla a gyerekkoromban rendszeresen hallgatott rémtörténetek, de ahogy látom Adore céltudatosságát, miközben besegítek az ablaknyíláson, és jól megnézem magamnak a fenekét, eldöntöm, hogy ezt a helyszínt sem hagynám ki a világért sem. Amúgy is rohadtul jól néz ki, de az a céltudatosság, ahogy annak a kis, hugrabugosnak a tökeit akarja letépni, felizgat. Hátramaradok, segítek Snapenek bemászni, ha kéri, Tesannának ezt természetesen nem ajánlom fel, Giadának viszont igen- csak azután mászok be, hogy egyértelművé teszi, hogy egyedül szeretne bemászni. Nem beszélek, csak átkarolom Adoret, miközben a hugrabugosokhoz beszél, azután elindulok vele felfelé. - Hányszor legyen tökön rúgva? Gondolom, legalább annyiszor, ahány lányról hallottunk, ugye?- jókedvű vagyok, nem sok buliban voltam eddig, de a hangulat megkapó így is. Végig fogom Adoret, nem is nézek hátra a többiekre szinte, és csak akkor szólalok meg, amikor megkérdezem a lépcsőn ülő háztársunktól, hogy azokat a hangokat Dougoul és a csaja produkálják-e. A hangokból ítélve hirtelen nem is vagyok biztos benne, hogy a csávó amatőr, bár a történetei így is elég hihetetlennek tűnnek. Anathema például soha nem nyúlna egy ilyen csávóhoz. - Szerintetek tudja, hogy most csinálja utoljára?
A Nagy Caradoc Dearborn még az első éve előtt figyelmeztette azokra a helyekre, amelyekre tévedne hatalmas bajba keveredhet - tette ezt azért, mert biztos volt benne, hogy csökkent értelme áldozatául esik majd, felemésztik a lépcsők, kizuhan a Csillagvizsgálóból, betéved az erdőbe, vagy betéved a Szellemszállásra. A zuhogó estében is bizalmatlan menedéket nyújtó építmény különös vonzalmat ébreszt benne, míg nézik röviden, ez remek menedéknek tűnik több dolog elől is, kicsit emlékeztet Midnight Hollow kertjére, ott is egymásnak adja a kétség és halál közelsége a kilincset, idebent sem történhet rosszabb, mint annak falai között. Hiányzik innen A Nagy Caradoc Dearborn és szívességei, de a furcsán, életidegenen csavarodó deszkák, ablaktalanol pillantó mestergerendák között ő egy gyámkő, és bár nem ezért jöttek, alig várja, hogy minden helyiségét megnézhesse - még meghalni sem volna szörnyű épp itt, épp most. Ideális kísérteni is.
- Szerintem gyönyörű! Már tudom, mihez kezdek, amíg Évi privát társaságát kívánod élvezni. - rámosolyog oldalról Oliviára, és már nem gondol azzal, hogy talán rosszul húzta fel a cipzárt, mikor erre kérte, nyilván majd gondoskodik valaki annak helyes elhelyezéséről, mikor bepillantott alá. Mások szexualitása csak érdekes, nem ijesztő - az is az, hogy barátnője az időjárás miatt aggódik, még azok után is, hogy felvetette, talán így kevesebb tanárnak jut eszébe keresni őket, ha azt feltételezik, mindenki belső terekbe húzódott. Olivia után mászik, és milyen ritkaság, ebben a helyiségben otthon van, másodkézből szerzett ruhái, a túlméretes, férfiaknak tervezett zakó, amely eddig a hűvöstől védte, akár állhatna itt valamely szekrényben, hiába kócos, hiába szigszalag tartja össze a tornacipőjét, itt mindenki olyan most, akár ő. Szótlanul figyeli a szobatársai, évfolyamtársai párbeszédét, elvesz egy poharat és egy üveget, tölt közben egy kis sötét, egyelőre ismeretlen ízű alkoholt - otthon szabad, ő itthon van, és itt utána elbújnia sem kell majd játékból. Sosem ivott még a kortársaival. - Te nem szeretnéd látni Dougul nyilvános feláldozását? Ott biztos összefutunk álmaid férfijával. - kérdezi halkan, csak Olivia számára hallhatóan, sejtvén, hogy ők nem inni és önfeledten táncolni érkeztek, bár persze tehetnek úgy, de akkor legalább a kiszemelt közelében tegyék ezt. Bár néha fárasztó tudott lenni az egész Rosier-ügy, bánni a legkevésbé sem bánta, ha nem is teljesen értette, azért örült volna, ha legalább Olivia féléve nem tiszta aggodalomból és viszonzatlan rajongásból áll.
- Egyszer pénzt ajánlott, ha lefekszem vele. Azt mondta, látszik, hogy ezt az ajánlatot nem utasíthatom vissza.. Meglep, hogy ilyen sokáig elkerülte a spanyol inkvizíciót. - jegyzi meg csevegve, ha elindulnak lassan a lépcsőn a többiek nyomában. Akkor épp csak a megjegyzés fájt kicsit, nem jobban, mint egy letépett ragtapasz, de most különös módon örülne, ha látná, ahogy a fiú megbűnhődik az ezeknél sokkal rosszabb tetteiért.. sőt, tulajdonképp jó volna, ha mindenki megbűnhődne a maga módján. Nem iszik többet, határozza el - így is elég különös, és most még különösebben érzi magát, jó volna lepihenni és aludni egyet. - ...Vee, ugye tudod, hogy.. hmm. Elfelejtettem, hogy akartam befejezni.. az ott nem.. Kapisztrán? Mindjárt jövök.. keresek egy mosdót, maradj csak, mindjárt jövök..
Pince: Atticus megállapíthatja, hogy a helyzethez képest kifogástalanul néz ki, amit a kopott tükör is megmutat neki. A fények fura játéka egy pillanatra azt a hatást kelti, mintha az egyik hajszálrepedés csigalassúsággal, de megnyúlna, de a fiú figyelmét elvonja egy a létrán megcsúszó és véletlenül nekimenő lány, és az egész csak furcsa képzelgésnek tűnik, ahogy újra megnézi a tükröt. Több diák is abbahagyja, amit csinál, hogy izgatottan Atticus mellé siessen, és megnézze az alagutat, amit valahogy egyikük sem vett észre eddig. Több tipp is érkezik, hogy hová vezethet; az egyik hollóhátas lány szerint a titkos alagutak egyike lehet, amit a Roxfortból kifelé építettek a Koboldháborúk idején a kastély védői, egy ismeretlen házba járó fiú szerint viszont valahol a Tiltott Rengetegben kell a feljárójának lennie. Az egyik mardekáros szerint nem vezet sehová. A sötét alagút azonban nem tűnik céltalannak: legalább három ember elférne egymás mellett (a magasabbak lehajolva csak), és a fény nem világítja meg a végét. Friss szellő jön az alagút felől.
Földszint: Darby olyan hirtelenséggel szédül el, fárad el, mintha egészen hirtelen, egészen gyorsan, előzmény nélkül berúgott volna. Mosdónak híre sincs, és ha útbaigazítást kér ez ügyben, egy mardekáros lány egy évfolyammal lejjebbről tájékoztatja, hogy itt bizony nincs működő mellékhelyiség, de van jó pár bokor a ház mögött, ott van egy fa is, úgyhogy bármit is szeretne, oda lenne érdemes mennie. Annyira nem tűnik vonzónak a lehetőség, különösen az esőben nem. Különösen, hogy szegény Dougoulnak talán baja eshet, ha nem segít rajta... felmenni a lépcsőn viszont fárasztó. - Rosszul vagy? Várj, menjünk ki a levegőre! Csak öt perc.- Darbyt szinte ellentmondást nem tűrően karolja át az egyik mardekáros fiú az évfolyamáról, aki rögtön a bejáratablakhoz kíséri. A magas, tejsápadt, vörösesbarna hajú Faust Crowette csak egy pillantást vet Olivia felé, mielőtt átsegíti barátnőjét a hideg, tető által éppen védett esős hidegbe. Szinte vezényszóra, mintha végig az izolációt és a lemezjátszóról szóló, új kezdődő szám felpörgését várta volna, az ötödéves hugrabugos fiú, aki eddig a falat támasztotta, elnyomja a cigit, megigazítja homokszőke haját, és egy mély levegővétel után Oliviához sétál, hanyagul zsebre tett kézzel. Pillanatnyi bátorsága addig tart, amíg közel nem ér, és rá nem ébred, hogy fél fejjel alacsonyabb a lánynál. Kék szemeit szinte másodpercenként lesütve szólal meg. - Sz... szia! N... nem akarsz táncolni?
Második emelet: Valószínű Willoughby útbaigazítása elegendő lett volna hozzá, hogy a kis csapat diák megtalálja a szobát, ahol Henry Dougoul és partnere éppen hangosan, egyáltalán nem visszafogottan nyögnek, a lány hangos és magas hangja különösen jó irányzékként szolgál. A fiú nyekergő hangja nagyjából akkor kap a magasba, amikor a társaság az ajtó elé ér. Ha valaki úgy dönt, hogy belöki az ajtót, arrébb lökve az oda ledobott, üres borosüveget, ami pörögve gurul végig a padlón, váratlan látvány tárulhat a szemei elé: Dougoul éppen egy fekete bőrű, hosszú hajú meztelen lányról gördül le, aki legfeljebb negyedéves lehet, és olyan arccal néz a fiúra, ahogy Júlia nézhetett Rómeóra. A széles, lerobbant baldachinnal fedett, de friss ágyneműkkel megágyazott ágyon egy másik meztelen, negyedév körüli vörös hajú, világos bőrű szeplős lány is fekszik kipirult arccal, ugyanazzal az áhítatos imádattal az arcán pillant a fiúra, mint a másik. A három meztelen tinédzser közül kizárólag Dougoul reagál bármennyi szégyennel, ahogy magára rántja a takarót, a két lány a lehető legtermészetesebben, arcukon továbbra is boldog mosollyal néznek az érkezők felé, még azzal sem fárasztva magukat, hogy megpróbálják eltakarni magukat. - Hé, mi a fasz? Ez a szoba foglalt! Húzzatok innen!- a vékony, pattanásos arcú, világos bőrű fiú, akinek most a szokásosnál is kócosabb barna haja, remegő orrcimpákkal, dühösen kipirult arccal pillant az érkezőkre. A szobát jól bevilágítja a falra akasztott lámpás, aminek fényét a szemben lévő, régi, ember nagyságú tükör is visszaveri az ágy melletti falról, a leginkább azonban az éjjeliszekrényen lévő fiolák vonzhatják a tekintetet. Az egyikben a rárajzolt kép alapján valamilyen férfiaknak szánt potencianövelő lehet, a másik, kisebb, félig kiürített üvegcsében pedig egyértelműen amortentia lehet, amit mindenki, aki legalább kicsit foglalkozott bájitallal, azonnal bizonyossággal megállapíthat. Az is, aki nem, abból, ahogy a lány, aki pár másodperce még Dougoul alatt volt, ihletett arccal megfogja a fiú haját, és félresimít egy tincset.
----------------------------------------------- Határidő: 2021.03.15. 23:59 Reag hossz: Normál IC időpont: 1976. november 6. 16:15-16:55 Körök száma: ~5-8
Beszívom a levegőt, már készülök rá, hogy visszavágjak Adorenak valahogy, még ha nem is vagyok túl jó ezekben a szópárbajokban (soha nem voltam, de régen ellensúlyoztam egy átokkal vagy káromkodással). Végül még sem mondok semmit, csak lesütöm a szemem egy pillanatra- őszintén megbántott, hogy Theo nevetett rajta, hogy ez a lány gúnyolódik rajtam mindenféle provokáció nélkül. Vajon mit beszélgethetnek egymással privátban rólam? Ha bármi megalázó, kellemetlen dolog történt velem a múltban, Theodore biztosan kiteregette már. És nem is az bánt a legjobban, hogy mit gondolhat esetleg rólam ez a lány, inkább az, hogy mindig jó viszonyt ápoltam a bátyámmal, és nem tetszik, hogy ilyen emberré vált. Magamban csak most gondolom végig, hogy mennyiben befolyásolhatott bármit a rólam alkotott képen ez a féreg, mennyiben befolyásolhatott az bármit, amit más lányokról mondott. Ha valamelyik történetét elhitték, a fiúk egy jelentős része valószínű röhögött rajtunk, elképzelték, hogy tárgyként hogyan tudnak velünk azt tenni, amit akarnak, bár a történetek után inkább az olcsó vicc kategóriába kerülhettünk. A helyiség belső megvizsgálását követően örömmel veszem el Giadától a cigarettát. A tekintetemet legalább néhány másodpercre rabul ejtik a dobozra rajzolt meztelen nők, csak hosszú másodpercek után pillantok a lány vérző karjára. Kicsit butának érzem magam, ahogy pislogok egyet, azután kiveszek egy szövet zsebkendőt az egyik zsebemből, és átadom neki. Rá is mosolygok, miközben az ajkaim közé fogom a cigaretta szűrő végét. - Persze, szívesen! Eredetileg úgyis csak Dougoul miatt jöttem.- óvatosan meggyújtom a pálcám végével a cigarettát, beleszívok, azután a többiek után elindulok felfelé a lépcsőn. Nem terveztem maradni, de így, hogy Olivia itt van, és esetleg Giadával ihatok, nem biztos, hogy rögtön azután elmegyek, hogy az az idióta lerendezésre került. Hosszan nézem a lányt, miközben felfelé haladunk- van benne valami finom elegancia, ami vonzza a tekintetet. Csak a fentről jövő hangok zökkentenek ki. - Valaki tényleg... ?- hihetetlen számomra, hogy azzal az undorító kis szeméttel, aki akkor is elterjeszt rólad mindent, ha egyszer hozzá szólsz, tényleg lefekszik éppen. Fogalmam sincs, hogy ki lehet ennyire kiéhezett és ostoba, mert ezt őszintén szólva semmi nem indokolja. Még az sem, hogy valaki nagyon akarja. Ha lent bejelenteném, hogy lefekszem az első fiúval, aki jelentkezik erre, szinte biztos, hogy jobbat találnék nála. Felérve egy pillanatig elgondolkozom rajta, hogy lenyomom a kilincset, esetleg berúgom az ajtót, de végül meghagyom ezt az ötletgazdának. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy ki lehetett az a lány, aki ennyire ostoba, de ahogy az ajtónyitás félrelöki azt a borosüveget, csak döbbenten nézem, ahogy a két lány egymás mellett fekszik az ágyon, megosztva azt a görénnyel. Biztos, hogy alattunk járnak, ami önmagában furcsává tenné, hogy valami ilyesmiben benne voltak, de az, hogy teljesen nyugodtan fekszenek az ágyban meztelenül, miközben öten, köztük két fiú is nézi őket, teljesen hihetetlenné teszi az egészet. Azután, a lányok tekintetéről az üvegekre pillantok, és bármennyire nem vagyok járatos a bájitalokban, nem kell hozzá sok intelligencia, hogy megértsem, hogy pontosan mi történt. Soha nem gondoltam semmi jót Dougoulról, és még így is képes volt megduplázni. - A kurva életbe...- csak magam elé motyogom az őszinte szavakat, most annyira nem is zavar, hogy mit gondolhatnak rólam. Most egészen lefoglal, hogy könnyen lehet, hogy a Roxfort elmúlt éveinek egyik legaljasabb jelenete játszódik le a szemeim előtt.
Krónikás, Octavia Warrington, Giada Dargan and Olivia Collins kedveli
+18 Elfogadom Tesannától a zsebkendőt és letörlöm a karomról a vért, csak szimpla karcolás, nem érzek semmiféle fájdalmat, de lehet, hogy a gyógyszer és a pia kicsit érzéketlenné tesz, na nem baj, a legjobbakkal is megesik nem hogy velem. -Ha nagyon okot akarsz keresni a maradásra akkor itt vagyok én- mutogatok magamra mosolyogva, tudom, hogy egészen gyanús a hirtelen lelkesedésem a lány iránt, de egyrészt a Rengetegbe lezajlott beszélgetés közben felkeltette a figyelmem, másrészt meg semmi kedvem Adore-on és Teddyn lógni, mint valami nyomorult harmadik kerék. Hármasban még a szex sem jó, vagy legalábbis az utána együtt töltök kínos percek, amikor az ember csak arra képes gondolni, hogy melyik gerendára húzná fel magát szívesebben. Tény, hogy Teddy-vel némileg sikerült kiúsznunk a szartengerből, de a drága kebelbarátnőmmel még egész mélyen lubickolunk. Egyszer meg fogom vele beszélni, ezt már napokkal ezelőtt megígértem magamnak, de kurvára nem ez lesz a megfelelő nap, semmi kedvem valami olyat mondani ilyen állapotban, ami esetleg drasztikus hatással lehet a barátságunkra vagy minkre. Szóval ma az a Gia leszek, aki tök jól ellézeng ebben a buliban és nem egy depresszív díszfasz a sarokban, nyilván egy kis tudatmódosító segítségével. Amúgy meg van küldetésünk, szét kell rúgni Dougoul seggét, de istenesen. Ezen is vagyok, ahogy felfele masírozok a lépcsőn, bár a hangoktól kishíján berobban a dobhártyám, meg a hányinger is finoman kerülget, de nincs mit tenni. Adore-ra nézek egy pillanatra és, ha nem teszi belököm én az ajtót egy erélyes mozdulattal, de ami ott fogad… Tesanna kimondja, amire gondolok, ez komolyan megráz, mert akárhonnan nézem egy rohadtul nemi erőszak, hiába tűnik úgy, mintha a két lány beleegyezett volna, valószínűsítem, hogyha nem lennének a bájital hatása alatt minden erejükkel azon lettek volna, hogy lerugdossák magukról ezt a pondrót. Akurvafaszba, valóban ez minden, amit el lehet mondani a helyzetről. Pár másodpercig biztosan megdöbbenve állok és nézek magam elé, mivel hirtelen nem tudom mit kellene tennem, eszembe jut, hogy van rá esély, hogy valaki épp hasonló módszerrel édesgette magához a nővéremet, aztán végzett vele. Vajon mennyire beteg ez a faszfej? Képes lenne megölni egy transzbaejtett, manipulált lány? Itt a töréspont, minden finom nőiesség kiveszik belőlem, ahogy odalépek hozzá és akkora pofont keverek le neki, hogy még nekem is fáj. -Baka, – sziszegem ez egyetlen szót, amit tökéletesen megtanultam japánul az igenen és a nekem kívül és pálcát rántok a fiúra- remélem tudod, hogy mit is csinálsz pontosan, te kispöcsű csótány. Kapkodom a levegőt dühömben, végigfut az agyamon az összes nők ellen elkövetett erőszak és belőlük kerekedő ügyek, amikről olvastam, nehezen tudom leállítani magam. Bármennyire is meg akarom büntetni, megölnöm azért nem kellene. Hátrapillantok Adore-ra és arcomon kétségbeesett dühvel várom, hogy tegyen valamit, mert ha én teszek, abban már nem lesz köszönet. Sok mindent el tudtam volna képzelni erről a gyerekről, mert tulajdonképpen még gyerek, kicsit mind azok vagyunk, de ezt…nem, ez mindenen túlmutat, amit az agyam fel képes dolgozni.
Hazugság lenne azt mondani, hogy lázba hozott Maurice bulijának híre, tulajdonképpen elképzelni sem tudom, hogy valaki izgalomba jön egy csapat hülyegyerek olcsó hepajától. Még annyi kreativitás sem szorult beléjük, hogy rendes helyszínt eszeljenek ki, ahelyett inkább betömörülnek az ortó Szellemszállásra, a csótányhadak és a patkányhalmazok közé. Egészségükre, de ha van, aki feltétlenül ganajba akar taposni, biztosra veszem, hogy nem kell a Roxmortsig elmennie, valószínűleg Bimba Professzor szíves örömest megmutatja neki merre van a komposzt. Az egyetlen dolog, ami meglehetősen felcsigázott, hogy az a látens buzernyák Dougoul is ott lesz, aki a fenyegető levelem óta valamilyen oknál fogva látványosan kerülget. Nem nevezném magam a legjobb emberismerőnek, de kettő tippem is van, hogy miért az ellenkező irányba vonszolja el a seggét, akárhányszor megpillant az iskola folyosóin. Az egyik, hogy valóban nem annyira ostobenkó, mint amennyire annak nézné az ember, szóval felfogta a mondandóm, esetleg be is csinált tőle. A másik, hogy még annál is nagyobb faszkalap, mint gondoljuk, és ez épp a vihar előtti csend. Kizárólagosan azért kockáztatom meg, hogy hantavírust, vagy egyéb fertőzést szedjek össze, mert biztos szeretnék lenni abban, hogy a seggtitán Dougoul valóban lekopott rólam. Az elejétől fogva megígértetem magammal, hogy mindössze akkor lépek egérszaros bakancsommal a szájába, ha provokálni kezd, így amikor megtiszteli a jelenlévőket az érkezésével, igyekszem mindössze úgy mustrálni, hogy még a szar is megálljon benne. Kisebb-nagyobb sikerrel meg is valósul a koncepcióm, de mégsem úgy, ahogy terveztem, ugyanis időnként el kell, hogy pillantsak tőle – egyrészt azért, mert a pollennél is jobban bassza a szemem a varacskosdisznó feje, másrészt azért, hogy ne forduljon meg benne az eshetősége annak, hogy érdekel. Húsz percen belül meg is unom az eseménytelen stírölést, háromnegyed órán belül meg maga a bulinak csúfolt gyászt is, szóval arra a döntésre jutok, hogy elérkezett a pillanat, amikor stílusosan megpattanok. Épp a bejáratnak használt ablak felé indulok, amikor meghallom két hugrabugos tetűláda agymenését arról, hogy egy csomó bige tipegett be a buliba, és valószínűleg kicsapolják Dougoulnak, mert utána érdeklődtek, majd az emeletre indultak, ahol vélhetően a sokadik csajt keféli. Mivel Merlin több ésszel áldott meg, mint ezeket a szarjankókat, biztos vagyok benne, hogy akárkik is legyenek az újonnan érkezők, nem azért toppantak be, hogy rá csüggjenek Dougoul nano farkára. Minden további idővesztegetést mellőzve én is az emeletre indulok, és a hugrabugosok által tett utalásokra emlékezve a leszűrődő kéjes hangokat követem. Hamarosan utolérem a nemrég szóban forgó, legújabb vendégeket is, a sejtéseim pedig beigazolódnak. A kisebb társaság az egyik szoba elé áll, de a következő pillanatban valaki be is löki a fal túloldalán történő eseményeket fedő ajtót. Szaporábbra veszem a lépéseimet, és amint a bejárathoz érek, megdöbbentve fogadom a képet, ami elém tárul. Dougoul arcán egy pofon csattan, és más körülmények között biztosan jól el is szórakoznék rajta, most azonban nem tudom levenni a tekintetem a foszlásnak indult baldachin alatt fekvő lányokról. Pofátlanul átfurakodom magam az előttem állókon, miközben lekapcsolom a vállaimról a talárom. Az ágyhoz érve a leplezetlen áldozatokra terítem, majd Gia mellé szegődve én is a lapostestűre irányítom a pálcám végét. - Depulso! – Dougoult a mögötte lévő falnak küldöm, még azelőtt, hogy megnyikkanhatna – Hát persze, hogy fogalma sincs. Mert ez az abortuszmaradvány mindössze arra képes, hogy a farkát tréningezze – az ágyéka felé mutatok, miközben az indulatjaimtól túlhevülve Gia mondandójára reagálok – élőben azokkal, akik bedőlnek neki, képzeletben meg szóban azokkal, akik le se köpnék. De tudod mit, te amorf pöcsfej? Ma bizony rád mosolyog a szerencse. Végre megmutathatod, mekkora férfiállat vagy – teszem hozzá és álszenten elmosolyodom. Tekintettel arra, mennyire nem veszi figyelembe az elbaszott társadalmunk az nemi erőszakot – mert hát az, mint fogalom nem létezik, hisz mi nők provokáljuk ki az öltözetünkkel, a mosolyainkkal, a pillantásainkkal, a teljes valóinkkal férfi társainktól a farkalást – Dougoul legalább egy évtizedet kap a mai tettéért. Már ha lesz akkora mázlija, hogy a Minisztérium döntsön a sorsáról.
Krónikás, Theodore Nott and Olivia Collins kedveli
Nézem egy kicsit a dolgot - és tök fölösleges vagyok, jövök rá, előbb kicsit megsértődve, de aztán.. fasz se tudja. Zsebrevágom a manikűrözött kis kezem, és várok röviden, fasz se tudja, mire: persze, nagyon megvitattuk Teddyvel anno, hogy csak egymás szájába sírták egymást Averyvel, de aztán el is hittem, meg nem is, érdekelt is, meg nem is, és azt hittem, majd milyen remek lesz, visszatérek és mindezt Dugul golyóin piruettezve, de hát itt vagyok egy olyan bulin, ahová még a csőcserés szeretetszolgálat se szállna ki pénzért sem, józan vagyok, és teljesen fölösleges. És egyáltalán nem tetszik az érzés. Végül is, nem rólam terjesztette, hogy a nője vagyok, nem engem kövérezett le, és bár kétlem, hogy létezik annyi alkohol, aminek hatására létezik dimenzió, ahol lefeküdnék vele, de Ocival ellentétben nekem nincs vesztenivalóm, Giával ellentétben meg úgyis olyan gyorsan magam mögött akarom hagyni az egész szaros varázslást, mint ahogy belekényszerítettek. Mint vasárnap hajnal négykor, ha már sörrel kell lekísérni a felest, olyan jól esik a saját belső hangom, szóval csak megvonom a vállam, mikor G-G-Gia szemmel kérdez, aztán a kialakuló rituális gyilkosságban megpróbálok felszívódni. Dugul heréi így is remek otthonra találnak majd valamelyik padlórésben, a két kiscsajt nem is ismerem, és utálom, ha az emberek sírnak, márpedig itt mindjárt kurva nagy sírás lesz.
- It iz binining of bjutiful frenship. - közlöm Teddyvel, meg Texasanna vállával, meg Snope hajával, ami kivételesen nem zsíros, pedig itt már senkit nem érdekelne őszintén, aztán megcsörgetem a zsebemben a cigarettát, és kimegyek az ajtón, és rohadt unszimpatikus fejjel megkeresem a nagyon varázstalan gyújtómat mellette. Amilyen orgia indul mindjárt, azt a süket mágiatörténész is hallani fogja a falu szélén a három kiló fülzsír alatt, nem maradok le semmiről, a mini idegösszeomlást meg nem osztanám meg senkivel, ha nem muszáj, a múltkor hányós mutatványom után. Megpróbálom valami egyszerű, gyors, hatékony, cseppet sem depressziós mozdulattal meggyújtani a szálamat, de addig ügyetlenkedem - talán a kiszűrődő hangok miatt, amelyek egy pakisztáni mosoda péntek esti orgiája is lehetne, a szag is olyan, mint Indira Gandhi tangájában - míg elejtem apám elcsent, névre szóló szarját, és az kettőt koppanva bezuhan a kurva sötétbe, a lépcső innen beláthatatlan seggéig. Sóhajtok egy kurva nagyot.
- Megyek hányni, mindjárt jövök! - kiabálok a szoba közösségi szektája felé, akik mostanra eljuthattak a kézimunka szakkörig, ezért elszórakoztatják magukat így is, és hisztérikus trappolással megindulok a legalsó szintre, mert hát a gravitáció egy ribanc, de apám gyújtója nélkül nem megyünk haza. Milyen huzat van itt, a szegény ember Woodstockja láthatóan elkezdődött már, mire leérek, és megkérdezhetem őket, látták-e a holmimat, de ezzel a lendülettel azt is elkezdhetném hívogatni, hátha visszatalál hozzám. - Ahogy ez a hely kinéz, a pokolba. Vagy valaki szülőcsatornájába. Hogy melyik a rosszabb, arról vitatkozhatnánk.. várj, minek. Ez egy és ugyanaz. - jegyzem meg a szokásosnál is több negatív energiát sugározva az új, griffendéles gyereknek, aki még nem gyűlölte meg ezt a helyet, de majd most hozzájárulok. - Minek van itt egy tükör? Öngyilkosság esetén kérjük, törje be? Látom, nem nekem jutott eszembe először.. - intek a teljesen értelmetlen berendezési tárgyra, aminek annyi logika sincs az elhelyezésében, mint beszélni ezekhez a hátakhoz, mert valami alagutat találtak, és az alagutak elsőre mindig érdekesek, én már csak tudom. Megpróbálok körbevilágítani, de egyelőre nem járok szerencsével, szóval még egyszer megszólalok, ha nincs is kedvem hozzá. - Hé, Ifjú Lyukvadászok, nem láttatok egy öngyújtótt leesni ide?
Krónikás, Octavia Warrington, Theodore Nott and Atticus Picquery kedveli
- Mi? Jó-jó, menjünk.. nagyon furán vagyok.. fogj erősen.. - akár A Nagy Caradoc Dearborn maga is lehetne a manifesztáció, neki akkor is ki kell most jutnia a házból egy kicsit levegőzni, és annyira szédül, a szédülés meg annyira ismerős.. mintha erősen fejbevágták volna, ez a Szellemszállás még otthonosabb, mint elsőre hitte. Ügyetlenül mászik ki az ablakon, a falnak dönti a homlokát, tesz néhány lépést egyhelyben, amivel sikerül jól megnyomnia a bőrt rajta, a tornacipője sarkát meg jobban belenyomni a felázott fűbe, de ez most teljesen természetesnek tűnik, kevésbé is kell hányni tőle, szóval minden a legjobb. Most jut eszébe, egész nap nem is evett semmit néhány gumicukron kívül, a gumimacikat pedig akkor is mindenki szereti, ha kihányják őket. - Mmmi vvolt az üüvegbeeen? - a fejét még mindig a deszkákon tornáztatva oldalra pillant, sejtelmesen mosolyog, de csak úgy, mint aki mindjárt magáévá teszi a hajléktalanok pozícióját a fal tövében. Igen, tök jó lenne aludni, Darby is csak azért nem fekszik le végre, mert milyen udvariatlanság lenne - és mert egy icipici gumimacinyi esély még van rá, hogy kijózanodik hamarosan. Icipici gumimaci. Gumimaci.
- Szeretem a hajókat. Mennek helyekre. Tudod, nem akarhatod, amit akarsz. Mi is a neved? Lehetünk barátok. - rekedten kuncog, hirtelen megfordul és felnéz a vélt plafonra, ahonnan víz csöpög a cipőjük orrára. Gumimaci. Gumipici. Macimaci. Vesz egy hatalmas, mély levegőt, és nekidől a megmentője vállának, és szomorúan figyeli az esős tájat. - ...nem akarok terhes lenni.
Meg sem próbálom megmagyarázni magamnak, miért tartok frissen beszerzett ismerőseimmel - bár Nott barátnak nevez, de ennek eredetét azóta sem fejtettem meg - egy ennyire lepusztult helyre, ennyire érdemtelen alakuk bukását megfigyelni, de talán jól esik látni a polgári engedetlenség megnyilvánulását, és nos, tudjuk, mit gondolok a liberális elvekről az iskolában: Hagrid alkoholista vonaglása mellett megtűrik a zaklatókat is, és bár javasoltam Malone részére, hogy inkább mérgezze meg, nincs kifejezetten ellenemre a fizikai erőszak sem. Talán csak jól esett, hogy egyikük sem kérdezte meg, hogy mi a faszt keresek itt, miért követem őket, és ha bánom is, hogy nem tudjuk vész esetén bevetni Avery szociopata énjét, szívesebben töltöm ezt az estét Nott és sleppje társaságában, minthogy a szobánkban nézzem, Carrow hogy szabadul meg a szülei nehezen összekalapozott két maradék agysejtjétől is, amit valami véletlennek köszönhetően örökölt. - Jól sejtem, hogy téged nem az igazságszolgáltatás izgatott fel ennyire, Nott? - kérdezem enerváltan a folyosó falának dőlve, mert hirtelen rengetegen lettünk, és innen is tökéletesen látom, ahogy Warrington fúriafűzzé változik, és alig értünk ide, de már mehetnékem van. Idegesít az önismétlő zene, az összehugyozott nyilvános mosdóra emlékeztető szag, és hogy kiabálnom kell, bármilyen közel is állok a beszélgetés másik résztvevőjéhez. Még az elrontott Amortentiát sem nehéz észrevenni a levegőben a bűz ellenére, ez lehet a házibuli, ahová az álmok meghalni járnak. - Lassan muszáj lesz leállítanunk Warringtont, a személyes bosszú egy dolog, de a minősített emberölés egy másik. Vajon miért érzem úgy, hogy ez lesz a félév, amikor mindenkit megmentünk a saját hülyeségétől? Hiányzik Avery. Ő csak felgyújtana mindenkit a gecibe. - ráérősen rágyújtok - adhattam volna tüzet Malonenak, de ma estére elég lesz egy gyakorló kéjgyilkos hatodéves, Isten ments, hogy az összessel megismételjük az erdei jelenetet. Bepillantok a szobába, és a vér remek végszó arra, hogy tényleg lezárjuk ezt, mielőtt önvédelemből felkoncolás és vasvillák lesznek valaki seggében. - Jól van, hagyjátok a szerencsétlen bélférget, elharapta a száját.. nyilván megértette, hogy mi történik, ha valaki engedély nélkül főz tudatmódosítót. Már a tükör is tiszta vér.. - intek a nem kevéssé tájidegen tárgy felé, de csak most tűnik fel valami jóval aggasztóbb, mint Warrington és Dargan visítása lesz másodperceken belül. Rögtön leizzadok, és megragadom Nottot, hogy lehetőleg ő is a lényegre koncentráljon a boszorkányüldözés mellett.
- Bereped a tükör! A faszom.. - elnyomom a cigarettát a nem kifejezetten vastag talpú tornacipőm talpán, és hevesen rágom a szám, hogy most melyik a legrosszabb lehetőség, ami eszembe jut. Az erdő óta tényleg bármi, már az sem lepne meg, ha Hagridot idézték volna meg karöltve a vendigóval. - Mindenki! Kifelé! Az a szar semmi jót nem jelent!
Nottnak továbbra is rókafeje van.
Krónikás, Octavia Warrington and Theodore Nott kedveli
Hosszú pillanatokig lesem a tükörben magam, de mindent megfelelőnek találok és amúgy nem vagyok az a piperkőc fajta, így még magam is meglepődöm kissé, hogy ennyire érdekel a kinézetem. Ahogy elvonnám a tekintetem onnan, észreveszem a hajszálrepedést, ami mintha megnőne, a kezemmel oda is nyúlok, ám ahogy oldalba löknek közben egy pillanatra kizökkenek és megrázom a fejem, hiszen biztos csak képzelődtem a repedést illetően, hiszen az úgy tűnik, áll mint a cövek. Sokkal inkább piszkálja a fantáziámat a talált alagút, és ahogy látom a többiek is abbahagyják amit épp csinálnak, hogy velem együtt diskuráljanak a felfedezésemről. Minden tipp ami érkezik valahol izgalmasan hat - kivéve a sehová vezető út, ami valószínűleg képtelenség a szellő miatt ami onnan érkezik és ezért nem is reagálom le -, de mind közül Adore ellenszenve kelti fel a figyelmem leginkább. - Ugyan már, ne légy ennyire negatív! Nem örülnél annak, ha mondjuk a Roxfortból vezetne ide? Menő lenne bármikor kijutni. - Vonok kicsit vállat, de aztán mégiscsak tovább elemzem az alagutat és elhatározom, hogy be is megyek rajta, ám még kicsit habozok, ehhez hozzátesz Adore kérdése is a tükörről. - Lehet, hogy véletlenül került ide. Vagy valaki lehozta mert útban volt, passz. Kit érdekel? - Emelem fel a kezeimet aztán pedig fényt idézek a pálcám végére és ismét elhúzom az alagutat rejtő függönyt. - Lehet beesett ide. Mindenesetre én megnézem hová vezet. Jön valaki? - Akár igen, akár nem, én ha tudok és nem tereli el más a figyelmem, akkor belépek és elindulok előre. Nagy baj csak nem lehet, maximum visszasietek a házba a többiekhez. Nem számítottam rá, hogy a buli ilyen kalandos fordulatot vesz, de ez sokkal izgalmasabb, mint csak ücsörögni egy dohos pincében és beszélgetni értelmetlennek tűnő dolgokról. A vérem felpezsdül.
Halvány mosoly szalad ajkaimra, zavartan simítok ki egy hajtincset az arcomból, a fülem mögé tűrve, ahogyan Darby szóba hozza Evain-t. Pedig én megfogadtam, hogy nem beszélek róla és valószínűleg addig ki is bírtam volna, amíg fel nem bukkan, ám hiába tekergetem a nyakam, nem látom. - Az előbbi tömegből ítélve, akik feltódultak a lépcsőn, éppen elegen vannak már odafent, de ha neked jól esne megnézni, hogy végre elnyeri méltó büntetését, akkor mehetünk - bólintok, Darby tekintetét keresve. Én, sok ismerősömmel és ismeretlennel ellentétben, megúsztam Dougul bunkóságait, így bennem nem buzog a bosszúvágy, habár maximálisan egyetértek mindazokkal, akik a revans ígéretében trappoltak fel a lépcsőn. - Akkor ez csak eggyel több ok arra, hogy végre valaki lépjen valamit - szalad össze a szemöldököm, még nem is hallottam Darby-tól, őt mivel találta be a srác, de éppen eléggé megpiszkálja az igazságérzetemet, és akkor ehhez még hozzájön az a sok hallott információ. Már épp azon lennék, hogy induljunk meg felfelé, amikor észlelem, hogy Darby-val valami nem okés. - Hé, nem nézel ki túl jól - aggodalom von ráncokat a homlokomra, ahogyan a lány alkarja után nyúlok, mintha attól tartanék, bármelyik pillanatban felborulhat. A Kapisztrános megjegyzést ebben az esetben el is engedem a fülem mellett, ha jól látta, akkor majd megnézem magamnak akkor, ha Darby-t rendben tudom. De úgy tűnik, hogy nem csak nekem vannak ilyen irányú céljaim, mert egy érkező mardekáros srác egy pillanat alatt átveszi a gondoskodó kísérő szerepét. Egyet-kettőt azért még van időm tátogni, hogy Darby se szó, se beszéd távozik is a fiúval, de sokáig csodálkozni időm sincs, mert valaki megszólít. Vagyis hát gondolom, hogy hozzám szól, de elég zavartnak tűnik. - Tessék? - kérdezek reflexből vissza, még mielőtt sikerülne felfognom a bátortalan szavakat és amikor egyértelművé válik, hogy valóban hozzám beszélt, zavart mosoly szalad az arcomra. De nem azért, mert ne tudnám kezelni a szituációt, egyszerűen csak azért, mert szívesebben mennék Darby után, de bunkó sem akarok lenni a fiúval. - Hello, itt vagyok - hajolok kicsit előrébb, mikor sokadik alkalomra ismét lesüti a tekintetét, hogy megpróbáljak a szemébe nézni. - Szívesen táncolnék, de.. - húzom el a számat, hüvelykujjammal a bejáratablak felé bökve. - Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy Darby teljes biztonságban van azzal a fiúval - újabb zavart mosoly, mert lehet csak szimplán tök előítéletes vagyok a mardekáros sráccal és egyből a legrosszabbra gondolok. - Kijössz velem? - dobom be az ötletet, hátha sikerül olyan megoldásra jutnunk, ami mindkettőnk igényeit kielégíti.
- Mi? Ja, dehogynem! Én is azt akarom, hogy megfizessen... illetve úgy értem, hogy nem izgultam fel!- kicsit elpirulok a gondolatra, hogy Severus ilyen gyorsan levágja, hogy mire gondoltam. Annyira ijesztő, hogy milyen jól ismer, hogy néha azt hiszem, hogy legillimentor, de inkább csak arról lehet szó, hogy ennyire jó emberismerő. Én és a régi barátaim egyáltalán nem jeleskedtünk ebben. Az arcomon csupán döbbenettel nézem, ahogy az ajtó belökését követően Dougoul legördül a két lány egyikéről. Fogalmam sincs, hogy miért akarna vele két tizennégy éves lefeküdni egyszerre, végignézve, ahogy egy másikkal is csinálja, azután, ahogy az éjjeliszekrény felé nézek, felismerem azt a bájitalt, amit az egyik olyan felnőtt magazinban szoktak reklámozni, amit a Zsebpiszokköz tőszomszédságában lévő újságárustól veszek. A másikat is felismerem, azt nem a doboza alapján, inkább onnan, hogy valami rémlik belőle, hogy idén tanultuk. Még mindig ledöbbenve állok, úgyhogy nem is nagyon teszek semmit, ahogy Octavia Warmtown (azt hiszem, így hívják, soha nem beszéltem vele) beviharzik, és úgy rohanja le Dougoult, ahogy talán még Adoretól sem vártam. Úgy értem, terveztem, hogy megátkozzuk, de az, hogy mindent összevérez, ahogy nekicsapódik a falnak, egészen azt a benyomást kelti, mintha az egyik csaj a húga lett volna. Nem mintha nem érdemelné meg, el is gondolkozom, hogy valamilyen formában beszállok, de ahogy Adore bejelenti, hogy elindul hányni, rögtön elfelejtem az egészet. Megpróbálok szó nélkül utána menni, de beakadok Tesannába, aki éppen befelé indulna a szobába, és ahogy megállok, hogy félretoljam az útból, és félig-meddig megkerüljem a többieket, Adore már lefelé megy. Azonnal elindulok utána. Mire leérek a földszintre, már nem látom, hogy hová lett. Igazság szerint fogalmam sincs, hogy miért kísérgetném most, nyilván tudom, hogy csak rosszul lett annak az undorító féregnek a tettén. Meglep, hogy így reagált. Soha nem láttam még semmit, ami kiakasztotta volna, bár azt hiszem, ez a görény tényleg túlszárnyalta, amit gondoltunk róla, és biztos, hogy ki fogják rúgni érte. Csak tudnám, hogy miért nem érzek semmit- őszintén szólva abszolút semmit nem váltott ki belőlem az egész a pillanatnyi döbbeneten kívül. Tényleg csak falkaszellemből követtem Adoret? Kimászok az ablaknyíláson, miután ketten is negatív választ adtak rá, hogy hol van a barátnőm, és a fejemre húzott kapucnival, az eső ellen védve sietek el a ház körül. Mit csinálok egyáltalán itt? Ha Adore nem jött volna ide, ha nem akarta volna összetaposni Dougoul golyóit, ha nem akartam volna szórakozni ezen, akkor valószínű szó nélkül tűrtem volna, hogy mocskolja Anathemát. Két éve szó nélkül tűrtem ugyanezt a húgomról. Azt hiszem, szó nélkül tűrtem volna akár ezt is- mi lesz ezzel a két lánnyal? Eszembe sem jutott ez a gondolat. Engem is elkap a hányinger, ahogy végiggondolom, talán tényleg rossz emberré váltam. Körbeérve rögtön meg is szólítom a kis társaságot, az évfolyamtársaimat, még hármat, akit szinte észre sem vettem az elmúlt években. Ezen is változtatnom kell. Megköszörülöm a torkomat. - Sziasztok! Nem láttátok Adore Malone-t? Elvileg hánynia kellett.- hihetetlenül ostoba kérdést sikerült feltennem, ahogy a két fiút és a két lányt nézem, kicsit el is mosolyodok a saját ostobaságomon.
Egy sötétbarna haját lófarokba fogó, világos bőrű lány, Barbara Trant, és egy sötétbőrű, fekete hajú fiú, olívabőrű fiú, Sunil Kapoor is csatlakoznak Atticushoz, amikor az alagútnak indul- mindketten az évfolyam hollóhátasai közé tartoznak, de egyikük sem volt túl szociális alkat. A másik három lány és két fiú nem csatlakozik hozzájuk, ahogy befelé indulnak, Adore pedig nem akad rá az öngyújtójára. Az alagút szemmel láthatóan régen volt használva, pókhálók tucatjai keresztezik a diákok útját, de nagyjából száz métert így is könnyen meg lehet tenni. Látszik azonban, hogy a tovább haladás problémás lesz, amikor gyökerek végei kezdenek el itt-ott belógni az alagútba, egy-kettő annyira mélyen benőtt, hogy muszáj megkerülni, az út pedig véget ér, amikor gyökerek szó szerint tucatjai hatolnak át az alagúton, olyan szűk rácsokat emelve az alagút végére, amin talán egy macska sem jutna át. Talán ötven gyökér állhatja a kis csapat útját, a legvastagabb átmérője szélesebb, mint a fiú combja.
A házon kívül:
- Szerintem amortentiával. Vagy valami gyengébb szerelmi bájitallal. Valaki lehet, hogy megmérgezte vele az italokat. Tudok egy ellenátkot, csak menjünk arrébb.- a fiú erősen fogja Darbyt, ahogy a ház mellett kíséri. Mindkettejüket veri az eső, de ami miatt nem is nagyon van kint senki. A fiú mélyen a szemébe nézett, mielőtt válaszolt. - A nevem Faust. Én is szeretnék jóban lenni veled. Már nagyon régóta. A fiú kicsit arrébb viszi Darbyt, akinek továbbra is Dougoullal kapcsolatos gondolatok járhatnak a fejében egyszer-egyszer. A fiú gyengéden a ház falának döntötte, és miközben az egyik kezével a pálcájáért nyúlt, a másikkal a lány szoknyája alá, megfogva a combját. Darby nem is érti teljesen a varázsigét, ami azonnal kiveri a fejéből a hugrabugos fiút, és valamelyest javít a szédülésén is, de nem vált ki azonnali, teljes eredményt. A fiú elteszi a pálcáját, szabaddá vált kezével félresimítja a lány haját, hogy durván, szenvedélyesen megcsókolja, közben a kezével egyre feljebb és feljebb haladva a szoknyán. A hugrabugos fiú szemmel láthatóan bánta már pillanatnyi bátorságát, de végül belemegy abba, hogy kövesse Oliviát. Nem szól egy szót sem, kicsivel a lány mögött sétálva halad csak, amikor Olivia felfedezi Darbyt a fiúval csókolózni. A másik irányból pedig egy mardekáros fiú közeledik, aki talán a másik irányból kerülte meg a házat, kérdésére az addig Darbyt csókoló fiú ijedten, zavartan néz előbb az egyik, majd a másik irányba.
Második emelet:
Dougoul az átok hatására a falnak repül, leveri az éjjeliszekrény tartalmát, beveri a fejét, lefejeli a tükröt, mély repedést és vérnyomot hagyva rajta, esés közben ráharapva az ajkára is, amiből vér csöpög a földre. A két lány rémülten sikolt, az, aki néhány másodperce még Dougoul alatt feküdt, még hangosan fel is kiált, „gyilkosság! gyilkosság!”, a hugrabugos pedig rázkódni, remegni kezd a földön. Egy pár rövid pillanatig úgy tűnhet az ott maradók számára, hogy a baja nagyobb, mint néhány felületi sérülés, de ha esetleg bárki aggódna az állapotáért, gyorsan ráébredhet, hogy nincs komoly baja. Ahogy Severus felfedezi, hogy a tükör folytatja a lassú repedést abból a pontból, ahonnan a vér ráfröccsent, ahogy erre felhívja a figyelmet, Dougoul hajtókat megszégyenítő pontossággal vágja a potencianövelőt Octaviának- nem elég erősen hozzá, hogy a fején törjön össze, de elég erősen, hogy megszédüljön egy pillanatra. Mire az üveg csörömpölve a földre zuhan, a meztelen és véres Dougoul már feltérdelt, egyik kezével az ágyba kapaszkodva próbál felállni, a másikkal pedig egy varázspálcát markol. - Mhefmutfatfom... bfár egyf ocsmányf kurfa vagyf, de azérf mefbaszflak tégedf ish, ha szfépen kéfsz. Pfetrificus Tfotalus!- a fiú indokolatlan magabiztossággal szegezi a varázspálcáját (mind a kettőt) a felette eggyel járó griffendéles lányra, korából fakadó természetes hátrányát pedig fokozza az elharapott szájból származó hibás kiejtés, a varázslat csak egy másodperccel azután jön létre, hogy kimondja a varázsigét. Akár egyedül, akár csapatban, de Dougoul nem olyan ellenfél, aki néhány másodpercnél hosszabb ellenállást tudna nyújtani. A két lány közben sírva kérleli a jelenlévőket, hogy ne bántsák Dougoult, mert szeretik, és nem tett semmi rosszat. A tükör közben továbbra is reped a fiú mögött, mint jég, amire egyszer rázuhant valami, finom egységét megtörte az idegen súly, pusztulását meg nem állítja semmi többé. A vér ólomsúlyként ül a koszos üvegen.
17:11-17:16
Pince:
Nincs továbbjutás, legalábbis anélkül nincs, hogy a gyökerek áttörésre kerülnének, ha pedig ez felmerülne megoldásként, Sunil figyelmezteti a jelenlévőket rá, hogy könnyen lehet, hogy a gyökerek és a fák fontos strukturális részét képezik az alagút plafonjának, és semmi nem garantálja, hogy nem szakad rájuk valami, ha csak így összetörik őket. Persze, lehetséges, hogy semmi nem történne. Amennyiben a csapat visszatérne az eredeti pincehelyiségbe, felfedezhetik, hogy a tükör nem csak folytatta a repedést, de valamilyen vörös folyadék is szivárog belőle, apró, hajszálerek átvágásából nyerhető csermelyek kezdik el beszőni a tükröt. A tükör egyre kevésbé tölti be az eredeti funkcióját, a repedések között a diákok felfedezhetnek valami furcsát: egy fekete árnyakba burkolt alak áll közöttük, egyetlen kivehető vonásai vörös szemei, de a valóságban nem áll ott. A tükör azután megreped, a legközelebb állókat befröcskölve a belőle folyó vérrel.
A házon kívül:
A tizennégy éves griffendéles fiú, aki egyedül jött a buliba, és akit Britt kiröhögött, amikor megdicsérte a haját, vert hadként kullogott a Roxfort irányába, bánta, hogy eljött a buliba egyáltalán. Délután öt után pár perccel távozott, a sűrű eső függöny, a zuhogás hangja pedig gyorsan elfeledtette vele a Szellemszállás hangjait. Akik előtte vagy kicsivel utána távoztak, háborítatlanul tehették.
Éles töréshang szakítja meg az öt diák diskurzusát a házon kívül. Alig tíz méterre a háztól megreped valami a levegőben, pókháló-szerű törés fut végig a levegőn, mintha szilárd tárgy lenne ott. Vöröses fény világít a repedés mögül, mint kis lyukakon. A törés alig néhány másodperc alatt terjed tíz méter szélesre, vért permetez szerte, azután egy reccsenéssel eltűnik- távolról is hallani lehet, hogy az összes kutya ugatni kezdett Roxmortsban. A sűrű esőben kibontakozik egy alak, aminek emberiek a körvonalai, de még a rossz látási viszonyok között is azonnal látszik, hogy semmi emberi nincs rajta. Kopott, térdig érő láncing, melyet ócska öv fog át derékmagasságban. Szakadt bőrcsizmák, rozsdás sarkantyúval. Több helyen csorba kétkezes kard, amit egy olyan kéz markol, amit szárazzá, csontossá aszott az elmúlás. Szakadtan lógó lánckarikák, amik rálátást adnak egy oszló testre, zöldes hússal bevont bordakosárra. Hosszú, fekete haj, ami csak akkor kúszik félre a lény arcáról, amikor az felemeli a fejét. Mumifikálódott vonások. Feketén ásító lyuk az orr helyén. Aszott, a fogakról visszavonult ajkak. Üres szemgödrök, amikben egy-egy apró, vörös fénypont ég olyan fénnyel, ami átvilágítaná a legsötétebb éjszakát is. A lény Olivia irányába pillantott, körvonalai elmosódtak, egy pillanatra törésvonalak jelentek meg körülötte. A következő pillanatban alig karnyújtásnyira állt a lánytól. A hugrabugos fiú, aki, aki táncra kérte, és zavartan követte Oliviát, felsikoltott. A kiáltás nedves, fuldokló hörgéssé változott, ahogy a kard hegye átszakította a testét. A fiú erőtlenül, értetlen arccal markolt a kardpengére, ami véresen, méteres hosszúságban tört elő a hátából. Patakként tört elő a vér a szájából, utolsó nyöszörgéseit elnyomja a mély, túlvilági hörgés, amivel a lény oldalra fordította a fejét, és Oliviára nézett. A szörnyeteg oldalra lendítette a kardját, arról könnyedén szakadt le a fiú holtteste, hogy eldobott gallyként érjen földet méterekkel arrébb. A vörös szemek újra a diákok felé pillantottak, ahogy a kard felemelkedett.
Második emelet:
A tükör háborítatlanul folytatta a repedést, öt perc elteltével pedig halvány, vér-szerű folyadék is szivárogni kezdett belőle, elkeveredve azzal a vérrel, ami Dougoul fejéből folyt rá. A tükör repedései, a vér egyre kevésbé tették lehetővé, hogy ellássa eredeti funkcióját, de a tükörképen így is látszott az a furcsa, fekete árnyakból álló emberforma, ami ott állt, éppen az ajtó mellett. A valóságban az alak nem volt látható. Dougoul és Lucy, a vörös hajú lány, az első, akit a fiú magáévá tett, egyaránt görcsbe rándulnak, mint a Crutiatus-átok áldozatai, rángatóznak magatehetetlenül néhány másodpercig, előbbi az ágyékát, utóbbi a hasát markolva, azután mindketten elájulnak, bárhová is kerültek közben. A tükörből vérpermet kezd fröcskölni, beterítve mindent a szobában, azután ez néhány másodperc múlva abbamarad.
----------------------------------------------- Határidő: 2021.03.22. 23:59 Reag hossz: Normál IC időpont: 1976. november 6. 16:56-17:16 Körök száma: ~5-8
Fontos! Ebben a körben még ki lehet szállni a mesélésből azoknak, akik szeretnének. Aki ezt megteszi, annak távoznia kell valamilyen okból a fent megadott idősávban a Szellemszállásról.
Giada Dargan, Adore Malone, Tesanna Nott, Benjamin Brown and Olivia Collins kedveli
+18 Nem tudnám megmondani, hogy mikor kezdtek ilyen gyorsan pörögni körülöttem az események, az egyik percben ez az egész még csak egy normális bulikának tűnt, ahol minden izgalmat az jelentett, hogy bosszút állhatunk sérelmeinkért, de ezek akkor még nem tűntek nagyobb tragédiának néhány szarul előadott kamunál. A következő snittben meg már itt állok pálcával a kezemben, amit az ügyeletes vetítőgépre szegezek, aki talán nem is akkorra mozigépész, mint azt gondoltuk. Vajon hány lánnyal tette meg? Valószínűtlen, hogy ez legyen az első alkalom, egyáltalán mi a faszért születnek ilyen patkányok erre a világra? Szinte lemaradok Octavia magánakciójáról annyira lefoglal Adore és a kurvára tanácstalan pillantásomra adott reakciója. Azt mondtam minden gyorsnak tűnt, ugye? Hát mintha minden lelassult volna, mikor a szemembe nézett és érdektelenül megrántotta a vállát. Ötletem sincs, hogy mit is vártam, de nem ezt, elérem az újabb töréspontot, tovább repedek, mint az az ócska tükör, most ki fog megragasztani? A barátnőmet nem érdekli mi lesz most, kibaszottul tesz rám és az egész kialakult helyzetre, amit tulajdonképpen ő idézett elő. Soha nem jöttem volna ide, ha nem hallgattam volna napokig, hogy mekkora party lesz kiakasztani a kis köcsög heréit, mint a ládás muskátlit szokták nagyanyáink. Nem értem az egészet, megfordul a fejemben, hogy utána kellene mennem, de ez már nem az én feladatom, már Teddy az, aki rohangálhat utána, rólam meg is feledkezhetünk, mégis kinek számítok még?! Zavartan nézek a tükörre, aztán Snape-re, egyáltalán mikor került ő ide? Valami nagyon nem oké, a rossz érzés a gyomromban utoljára a Rengeteges kirándulásunknál jelent meg, de most megint jelezte, hogy a srácnak igaza van és ajánlott innen villámgyorsan elhúzni a büdös picsába, aztán folytatni a fullos idegösszeomlásomat valahol máshol. A pálcámat lassan csúsztatom vissza a magassarkú csizmám szárába és közben úgy nézek körbe a szobában, mintha magam is transzban lettem volna, hadd mondjam el, hogy a látványtól sincs jobban meg, hogy mit is keresek én itt. Sóhajtok és rezignáltan a hajamba túrok, mikor meglátom, hogy kettejük teste remegni kezd és nem hiszem, hogy ez egy szimpla páros epilepszia lenne. Minden érzékem riadót fúj, mikor vérre emlékeztető folyadék (vagy simán lehet, hogy vér) fröcsköl az arcomra, villámgyorsan igyekszem kereket oldani, közben kézen fogom Tesannát, hogy jópár lépéssel arrébb rángassam ettől az egész horropornó matinétól. Amint úgyérzem, hogy biztonságban vagy valami hasonlóban vagyok az első könnycsepp végigfut az arcomon, nem vagyok abban a mentális állapotban, hogy megfelelően tudjam kezelni ezt az egészet, szóval fogom magam, átölelem a lányt és a lehető legcsendesebben belezokogok a nyakába. -Megígérem…hogy mindjárt…abbahagyom-zihálom és igyekszem megnyugtatni magam- de mégis mi…a fasz…volt ez?
Egy pár másodpercig tényleg elgondolkozok a maradáson. Tényleg csak Dougoul miatt jöttem, részt akartam venni az egészben, de ahogy a lépcsőn haladok felfelé, azon gondolkozom, hogy tényleg ezt akarom-e. Nem vágyok vissza a régi életembe, amikor ócska bulikon csináltam ostobaságokat, igyekeztem minél jobban lázadni, de a száznyolcvan fokos fordulat, amit vettem, talán szintén nem a legjobb megoldás. Még rá is mosolygok Giadára, a kedvem azonban gyorsan elmegy a maradástól, ahogy rányitjuk az ajtót jövetelünk eredeti céljára. Hosszú másodpercekig teljesen lesokkolva nézem csak, ahogy Octavia beront mellettünk, és a lányok sikoltozása közben megtámadja Dougoult, olyan durván meglökve, hogy összevérezi vele a tükröt és a padlót. Adore rosszul lesz, és elrohan, az egészből csak az térít magamhoz, hogy Theo éppen csak nem lök el, hogy követhesse. Összerezzenek az üveg csattanására, azután egy pillanatra Dougoulra nézek, de inkább újra Snapera és Giadára pillantok. Kicsit értetlenül nézek a fiúra, egy pillanatra el is felejtem, hogy hol vagyunk. - Hogy érted, hogy felgyújtana... ez melyik Avery?- őszintén értetlen vagyok, mert az egyetlen logikus megoldás annyira hihetetlenül valószerűtlennek tűnik. Egészen biztos vagyok benne, hogy Anathema nem bántana senkit, fogalmam sincs, hogy a fiú pontosan hogyan érti ezt. Az egészből az ránt ki, ahogy az egyik lány és Dougoul rángatózni kezd, a tükör pedig vérrel terít be mindent- ahogy az arcomra folyik a meleg folyadék, elkap egy pillanatra a hányinger, eszembe jut az a haldokló hippogriff, amit a kentaurok hajítottak nekünk. Fogalmam sincs, hogy mi történik, de ahhoz nem kell zseninek lenni, hogy rájöjjek, valami egyáltalán nincs rendben. Ösztönösen ölelem át Giadát, ahogy sírni kezd, megsimogatom a hátát. Érzem, hogy nekem is könnyes lesz a szemem. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de ha ez valami vicc, akkor nagyon morbid. - Semmi baj... minden rendben... menjünk el innen! Bármi is történt, el kell vinnünk ezt a két lányt a Gyengélkedőre. Segítsetek!- nem tudom, hogy akár Snape, akár Giada, akár Octavia segíteni fog-e nekem, de miután még egyszer megsimogattam Giada hátát, a kezét fogva az ágyhoz húzom őt, csak addig engedem el, amíg felveszek egy kabátot, egy pár cipőt, és a még eszméleténél lévő lánynak adom. - Siess, nincsenek jól! A Gyengélkedőre kell mennünk, segíts!- fogalmam sincs, hogy milyen állapotban van a lány, de a másikat biztos, hogy cipelnünk kell, úgyhogy amennyire gyorsan lehet, őt is beburkolom egy kabátba, lehetőleg elég szorosan megkötve, hogy ne lazuljon ki. Megfogom Giada kezét egy pillanatra, én is eléggé fel vagyok zaklatva, de remélem, hogy valamennyire segít neki is az érintés. Nekem segít. Bele is nézek a szemébe, tudom, bármi is történik most, a legjobb, ha eltűnünk innen, gyorsan. Ha másért nem, azért, mert remélem, hogy mindannyian jobban fogjuk érezni magunkat, ha ezt az átkozott helyet a hátunk mögött hagyjuk. - Menjünk, jó?- ha Giada, Severus, Octavia vagy a másik lány segít cipelni, lecipeljük a lépcsőn, és elindulok vele vissza a Roxfort irányába, lefelé a lépcsőn. Ha nem segít senki, varázslattal lebegtetem magam mellett a lányt, sajnos kétlem, hogy akár a karjaimban el tudnám vinni hosszabb távon. Hogy Dougoult ki viszi Gyengélkedőre, nem érdekel különösebben, de ha a bedrogozott lány ellenkezik, közlöm vele, hogy nemsokára hozzák őt is, csak előre sietünk. Remélem, hogy Giada is jön, és minél többen követnek minket.
És there goes az összes maradék reményem, amit a kis amerikaival szemben tápláltam eddig, végül is valóban, önként jött épp ide, biztos a gyökér angolgyerek házba lépett a napja, merKúrja, bármije, és most élete kalandját éli át itt, ebben a göthös alagútban, pedig tudhatná, ha cseppet is látott volna a történelemből a salemi pereknél, hogy soha, semmi jó nem jön sötét, szeles, rejtett helyekről. Mindig azt hiszem, vannak itt körülöttem emberek, akik pont úgy utálják ezt az egész képmutatást, de hát nincsenek, mindenkinek a második keresztneve a mágia, az identitásuk a fallikus szimbólum a kezükben, ezen felül nincs itt semmi, és ma este különösen szeretnék hazatakarodni innen, csak játszani kicsit a csakratisztítás és keto étrend mellett, hogy normális vagyok, nem boncolok békákat, nem repülök kibaszott seprűn, nem dobálnak meg haldokló mitológiai lényekkel a sötét erdőben más mitológiai lények, de hát láttam, még ez az érzés sem csak az enyém, és lám, megkaptam, amit akartam, és nem kell ez sem. Nem ittam semmit, de úgy érzem magam, mintha olcsó, mértéktelen piálás végén lennék, de valaki kihagyta az italomból a mosolygós tablettám, és gyűlölöm az egészet, gyűlölöm, hogy más jobb abban, hogy Adore Malone legyen, meg hánynom is kell a fröcsögéstől, ami az alapján történhetett, amit hallottam távoztamban. Gyűlölöm Picqueryt is a hülye hajával, a rajta lévő zsíros réteggel, a privilegizált kis faszával együtt, és csak azért nem kezdek megint csapkodni és törni-zúzni, mert elvonja a figyelmem, hogy kimentsem az egyetlen értékes dolgot, ami még érdekel magammal kapcsolatban.
- Igen, kurvára örülnék neki. Nyilván mindenki épp olyan retardált a kastélyban, mint ti most, és sosem jutott eszükbe lezárni, ha oda is vezetne. Ennyi erővel anyád seggébe is vezethetne, az nagyobb szenzáció volna, és kevésbé lennék negatív is. - ha itt lenne Gia, bizonyára.. de a faszt, Gia sem utálja igazán ezt a világot, ő csak x embert utál benne, és most az egyikükön levezeti épp az aktuális haragját. Igazán azt terveztem, hogy majd megrugdosom a földön Dugulást, de nem gondoltam volna, hogy tényleg kibelezik majd, hogy Oci is szociopata. Bár ezt láthattam volna jönni Gia esetében is, már az összeomlást, végül is minden szép dologról kiderül, hogy nem normális, hogy még létezik. Nyilván leszarják, hogy segíthetnének is, most életük első lyukának örülnek, úgyhogy idegesen keresem tovább a gyújtómat, de nagyon zavar a tükör. Egyáltalán nem ittam semmit, nem haluzhatom, hogy tovább reped. Már hangja is van, amit nem nyom el Picquery életének egyetlen és utolsó legjobb pillanata sem.
- De miért reped tovább? Hé, ez mennyire normális?! - utánuk szólok az alagútba, nekem sok fogalmam nincs arról, ez most vérholdat, hat hét folyamatos menstruációt vagy kétfejű ökröt jelent, az egyetlen tárgyam, aminek bármi köze is lehetne hozzá, nem értekezett erről. Kezd elkapni valami kurva szar érzés, mint mikor az ember tudja, hogy kurva nagy baj van, csak még nem tudja, hányszor. A válasz, mint mindig: igen. - Folyik is belőle valami! Az apád fasza esett be ide.. Picquery! PICQUERY! VÉRZIK A TÜKÖR! - üvöltök be a sötétségbe, és párszor megcsapkodom a lépcsőt is, de nincs elég hangja ahhoz, hogy érdekesebbnek tűnjön az alagútban faszverés helyett, és mikor visszafordulok, kurvára elkerekedik a szemem, basszameg, hát tényleg vérzik a tükör, nem csak a megelőlegezett szófordulatom stimmelt. Annyira meglepődöm, hogy arra sem gondolok, milyen latin-angol lehetett, tükör vérezni Senor Picquerido, van baj. Sőt, annyira meglepődöm, hogy elsőre hányni is elfelejtek. Persze ez addig tart, amíg az arcomba nem lőnek vele. - ...PICQUERY, VÉR LŐ KI EBBŐL A SZARBÓL, FUSSATOK, BOLONDOK! - és hirtelen már annyi mindent akarok csinálni, de előbb le kell hajolnom, megkapaszkodnom a lépcsőben, hogy legalább ne magamat okádjam le, és dörzsölgetem az arcom, rajta a sminkem, aztán legalább az a szar invito eszembe jut, megvan apám gyújtója, most már csak ki kell jutnom a legnagyobb rémálmomból. Tudom, hogy most megint megmentésre kellene indulnom felfelé, de nem, lehetetlen, nem tudok felmászni egy létrán hányás közben, ez még az én csodálatos képességeimet is meghaladja, szóval tántorogva, de nagyon határozottan tántorogva megindulok az alagút felé, mint a szülés. Azért előtte még lezárom a lejáratot valami faszom megidézett kővel, hátha valaki ide akarna lejönni, aztán muszáj megint öklendeznem kicsit. - A kurva életbe már.. - kezdek szédülni a szagtól - a vér szagától, nem a hányásétól, hogy őszinte legyek magammal - de mivel teljesen beborít, mintha most jönnék egy coffinbanger szeánszról, úgy haladok előre, mint Dumbledore a szenilis állapot felé: kurva lassan, de nagyon látványosan, kis ugrásokkal, szánalmasan, beborítva vérrel. Remélem, a barátaim élnek még, én nem biztos, hogy fogok. Vajon ki tudom hányni az összes belső szervem a következő két méteren?
Azért hátrasandítok, ahogy kilépve az ablakbejáraton megindulok a hugrabugos fiúval és már épp szólnék hozzá valami kedveset, mert látom az arcán, hogy szívesebben maradt volna odabent, amikor megpillantom Darby-t. Meg a mardekáros srácot. Amint épp egymás szájában matatnak. Láttam már embereket csókolózni, nem is ezért hökkenek meg, hanem azért, mert a jelek szerint tökre nem volt alaptalan az előítéletem. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy szóljak hozzájuk, vagy csak szimplán rúgjam bokán a fiút, amiért ilyen csúnyán képes kihasználni egy illuminált állapotban lécő srácot, de a pillanatnyi megtorpanásomat valaki más használja ki, hogy feltegyen egy kérdést. Ami ugyan nem az adott szituációra vonatkozik, de arra éppen elég, hogy Faust kihúzza a nyelvét a barátnőm szájából. Mérges vagyok. - Még odabent mintha őt láttam volna lefelé menni, a pince irányába, de nem vagyok benne biztos, hogy ő volt az - ráncolom a homlokom, mert mintha a hugrabugos fiú háta mögött Adore alakját láttam volna, de fogadni azt azért nem mernék rá. Aztán valami megtörik. Egyből a hang irányába kapom a fejem, mintha valaki nekivágott valami valamit egy tükörnek, vagy ablaknak, de sem tükröt, sem ablakot nem látok, ellenben az a pókháló szerű törés nem kerüli el a figyelmemet. Hunyorítok, hátha csak képzelődöm. - Ti is látjátok? - szeretnék biztosra menni, hogy nem csak képzelődöm, ha meg igen, akkor alaposan hülyét csinálok magamból. Aztán a vöröses fény, a terjedő repedés, a permetező vér... - Mi a franc..? - lépnék hátrébb, de a ház falának ütközik a hátam. A kutyák ugatni kezdenek, én pedig egészen biztos vagyok benne, hogy nem képzelődöm. A tarkómon felállnak a piheszőrök és valami ismeretlen hang belülről arra késztet, hogy húzzak innen a fenébe. Mégis, tágra nyílt szemmel, enyhén elnyílt ajkakkal nézem az egészet, ahogyan a sűrű esőben végül kibontakozik egy alak előttünk. Ahogyan tisztulnak a körvonalak, egyre erősebb a késztetés bennem. - Szerintem húzzunk innen - érződik az ébredő pánik a hangomban, ujjaim már a pálcám nyele után kutatnak a csizmám szárában, miközben már lépnék, tolva a hugrabugos fiút magam előtt. Időm azonban nincs. Egyikünknek sem. Olyan gyorsan történik minden. Egyik pillanatban a lény még tíz méterre van tőlünk, aztán meg már meg tudnám érinteni, ha akarnám. A sikítás, a bugyborékoló hang, a fröccsenő vér, a nyöszörgéssé váltó kiáltás, a túlvilági hörgés. Sikítok. Lépek elfelé a fiútól és ha lenne időm és lélekjelenlétem, megfordulna a fejemben, hogy bárcsak bent maradtam volna táncolni a sráccal. - Capitulatus! - kiáltom az első varázsigét a lény felé, ami eszembe jut, hátha kiesik a kard a kezéből. Úgy markolom a pálcámat, hogy egészen belefehérednek a bütykök a kezemen és hálát adok az égnek, amiért jártam párbajszakkörre. Közben hátrálni próbálok, tolva Darbyt, a mardekáros fiút, Theodore-t, bárkit, aki mögöttem áll, hogy aztán elfelé rohanjak, ahogyan a lábam bírja.
Összeráncolt homlokkal tekintek a mardekáros lány felé. Legszívesebben most fognám és kimosnám a száját egy jó kis szappanos vízzel, aztán meglátjuk mit szólna hozzá. Végül csak elnevetem magam és legyintek egyet. - Csinálsz amit akarsz, felőlem. Csak ne rombold az élményt. - Nyilván nem ismer és én sem őt és talán ez az a dolog amiért nem hat meg a furcsa megnyilvánulása sem. Hátra sem nézek igazán és miután csatlakozott hozzám még a két másik diák, elindulok lefelé, az alagútba. Furcsa érzések kavarognak bennem, de szinte minden alkalommal ezt érzem amikor egy ismeretlen, kalandos helyre indulok útnak. Pálcám fénye megvilágítja az előttünk lévő utat, de nem hat meg egy kis pókháló sem, azokat egy kézmozdulattal tüntetem el az útból vagy épp a pálcám hegyével ha azzal érem el hamarabb. Sokkal inkább aggaszt a tény, hogy egyre több gyökér szövi át a járatot és már-már nehézkesen tudunk haladni előre. Még ameddig lehet, kikerülöm azokat és átmászom rajtuk, nem adom fel, mert talán nem végig ilyen az egész út, talán megszűnik és tovább járható lesz a terep, de aztán megtorpanok és pálcámmal körbevilágítom a járatot. - A fenébe. Ezeken nem fogunk tudni át jutni... Talán ha egyet- kettőt eltávolítanánk... - Jegyzem meg hátrafordulva a többiekhez. Kíváncsi vagyok ők mit tennének, de én biztosan nekiesnék a középső gyökereknek, bár elég nehéz lenne bármit is kezdeni velük, hiszen a legtöbb olyan vastag, mint a lábam. - Jó, igazad lehet, amúgy sem tudom, mivel tüntethetnénk el őket. Forduljunk vissza, legalább megnéztük. - Nem mondok ellent a hollóhátas srácnak, elvégre ők elég jártasak a tudományban meg mindenfélében, így hátraarc és megindulok az ellenkező irányba. Szerencsére talán nem jöttünk el túl messze, így könnyedén vissza is juthatunk a kiindulási pontra. Ahogy lépkedek előre, meghallom az eszeveszett kiabálást, majd a nevemet kiabálják. Hirtelen még a levegő is beszorul a mellkasomba, Adore kétségbeesett hangja pedig nem utalhat semmi jóra. Nem hinném, hogy viccel és hogy ezt valami halloween-i tréfának szánja, bár az előző megnyilvánulásából kinézném belőle, de vagyok olyan emberséges, hogy szaporábbra vegyem a lépteimet és visszarohanva megnézzem minden rendben van e vagy tényleg történt valami. Akkor érek ki az alagútból amikor Adore a lépcső mellett hányni kezd és a többiek mind vérrel borítva állnak a szobában. Valószínűleg a rémület kiül az arcomra és hófehérré változik a bőröm. A tükörre tekintek, ha még látható most is az alak a vörös szempárral, akkor megpróbálok meggyőződni róla, hogy valóban itt lehet e, de mivel nem látok semmit, így a pálcámat előre emelve... - Descendo! - Morgom el a robbanó varázslatot a tükörre, remélem megteszi a hatását és széttörik vagy felborul vagy mindkettő, az lenne a legjobb, utána pedig egyből Adorehoz sietek és megpróbálom feltámogatni őt. - Gyere, gyertek, menjünk, menjünk inkább innen...Az alagútban nincs kiút, be van nőve az egész! Maximum ha kirobbantjuk, de nem garantálja, hogy nem omlik majd be... Ez biztos valami rosszul elsült vicc, de ha megtalálom ki okozta... - Motyogom az orrom alatt miközben Adore után igyekszem, bár hiába, és nem tudom mennyire lenne jó ötlet az alagutat választani menekülési útnak, főleg ha az a valami igazi volt és megtámadna bennünket, akkor aztán tutira nem jutunk ki innen és lehet, hogy a halott testünket sem fogják soha megtalálni majd.
Faustus Avery.. Cromwell. Faustus Cromwell nagyon kedvesnek tűnik ebben a megvilágításban, erősen fogja, és azt mondja, valami ellenátkot is tud. Sosem találkozott még ilyen jó illatú, kedves fiúval, kivéve talán Dougullt - ami különös, mert eddig nem kedvelte, de ettől az italtól mindenki sokkal szebb lesz - és szeretné nagyon megköszönni, hogy gondoskodnak róla, de egyelőre annak is örül, hogy függőlegesben tud maradni, és megpróbál kinézni egy életerős fikuszt a ház oldalában, és ahhoz képest egyenesen menni, mert máshogy most épp nem megy. De nem ismeri ő Faustus Cromwellt? Nem ő akarta felrobbantani a Parlamentet? Á, nem, Darby kuncog, ujjait a fiú köré fonja, nem, ő a Vasprefektus, hát persze! Ez a buli tényleg legendás, sosem hitte volna, hogy itt találkozik egy Sirrel, aki ráadásul szárazon tartotta a lőport is. - Nagyon nehéz volt a római jog, Lord Lord Protector? Néha gondolok rá, de mindenki szerint buta vagyok hozzá. Ott volt, mikor beperelték a pockokat, mert felették a termést, és távollétükben halálra is ítélték őket? Ki látja el a szegény pockok jogi képviseletét, ha nem én, ugye? Lord Lord Protector, nem akad bele néha a nyelve a címébe? És hogy szolítják az ágyban? - hirtelen rengeteg kérdése lesz, jóval több, mint ami általában lenni szokott, de hát itt támasztja ezt a történelmi férfiút, Faustus Blackwoodot.. Cromwellt, és ki hitte volna, a történelmi férfiúknak drága öblítőre emlékeztető parfümje van. Fincsi. Nem egy gumimaci, de fincsi. - Ugye, nem szokták Faustus Fellininek hívni? Én hívhatnám úgy, szerintem nem pejoratív. Derogatív. A védelem visszavonul. - azt legkevésbé sem érti, miért fogják meg a combját, hát Lord Lord Protectornak volt két felesége és egy szekérderék gyereke, ő meg csak Darby Dearborn, nem segített megvédeni Angliát sem, mi lesz most így. Aztán megcsapja hirtelen az ellenátok, és attól megint be kell csuknia a szemét, mert megszédül, és ha lehet, még kevésbé van magánál, pedig amúgy is mindig azzal vádolják, kontextustalan. Mint egy gumimaci. - Deeemmagaaaaházassss.. - nyöszörgi, és próbálja legalább azt megállapítani, most milyen testhelyzetet vettek fel egymással szemben, valamiért mintha kettő lenne a Lord Lord Protectorból, lehet, a másikat Sir Lord Lord Protectornak kellene hívnia, Darby Dearborn össze van zavarodva és könnyűnek érzi magát, és már egyáltalán nem biztos benne, hogy most nem képzelődik-e épp. Talán olyan buta, hogy most ideálmodik magának valakit, akinek jó szaga van. Miért ne lenne lehetséges? Gumimacit evett egész nap, bármi lehetséges.
- ...Sir Lord Lord Protector Faustus Oliver Cromwell, tényleg megtörténik, amit látok? - kérdezi bárgyú, vonzó mosollyal az eget kémlelve, nagyon tetszik neki a lovag is, biztos mindjárt rájuk fog köszönni Boleyn Anna is, vagy talán Darby nagy kedvence, Marie Antoinette, és már örömmel, túlvilági lázas örömmel figyel. Ő nem fél a halottaktól, ő is meg fog halni nemsokára, határozza el, inkább meghal, mint terhes lesz. Egészen addig, amíg meg nem hal az a fiú, és valahogy előkerül előzmények nélkül Vee és Theodore Roosevelt. Darby Dearborn világbajnok volt menekülésben, erre született, és hiába volt beállva, mint a gerely, nagyon érezte, hogy kell hajítva lenni, és még kis kuncogásokra is hallatott, mikor megragadta a Parlament Huntingdonshire-i képviselőjét és legjobb barátnőjét, és a közeli fák közé rontott velük, meglepő hajlékonyságról és fizikai törvényeket cáfoló fizikumról tanúságot téve: abban mind egyetértünk, hogy ennyire kába emberek ritkán menekülnek ilyen függőlegesen, de most gyönyörködjünk Darby Dearborn nevéhez méltó cselekedetében, és reméljük, nem hajítanak utánuk semmit, mert ott egy csomó egyéb célpont, hát nem?
Kezdőlap
Nem számítottam semmi jóra ebben a szörnyű időben, így még első körben az is megfordult a fejemben, hogy az iskolában maradok. Végül csak lementem Roxmortsba, de egy vízlepergető bűbájt a cuccaimra mormoltam jó előtte és több alkalommal is ellenőriztem útközben, hiszen úgy esett, mintha csak dézsából öntötték volna és nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy túlél mindent ez a bűbáj. Betértem néhány üzletbe és vettem némi édességet mielőtt a népszerű kocsmába betértem volna egy kellemes vajsörre, hogy legalább az felmelegítsen. Itt futottam bele a hollóhátas évfolyamtársaimba akik épp valamiféle buliról lelkendeztek az egyik szélső asztalnál. Először csak sandítottam feléjük párat, majd az egyikük felállt, hogy újabb kört hozzon és akkor a pultnál néhány szót is váltottunk egymással. Nem is kellett sok hozzá, hogy kilyukadjunk a buli témájánál, majd megkérdezte tőlem, hogy nem csatlakozom e később hozzájuk, biztosan izgalmas lesz és ők már indulnak is tovább, ahogy a többiek öltözködéséből látja. 
️
