A tökéletes család szó számomra semmit sem mond. Nem olyan helyre születtem, ahol ilyesmit bármikor emlegetnének. Anyámat nem ismertem, gondolom valami cafka volt aki amikor megszült letett apám ajtajában és azóta, hát... talán jobb lett volna ha nevelőintézetben kötök ki, ott biztosan megneveltek volna. Apám és a bátyám Voldemorthűek, de nem halálfalók, ahhoz túl nyápicok, de ezt soha nem vallanák be. Egy undorító drogtelepen nőttem fel, cigarettafüstben és alkohollal körülvéve, de egyikhez sem nyúltam egészen tizenhárom éves koromig. Már a Roxfortot tapostuk mindketten a bátyámmal, én a hugrabugba kerültem a mardekár helyett, amit túlságosan a szívén viselt. Megutált. A következő nyár nem volt olyan szép mint amilyennel elképzeltem. Csak tizenhárom voltam. A bátyám megerőszakolt és megvert, bekerültem a mungóba. Nem jött senki sem meglátogatni, egyedül voltam, és egyedül is akartam maradni. Amikor haza kellett mennem, féltem, de a bátyám már nem volt otthon. Megtörtem és megváltoztam. A háztársaim sem ismertek már rám, a szobatársaimmal is összebalhéztam. Rossz társaságba keveredtem. Ekkor nyúltam először az italhoz, a drogokhoz és egyéb szenvedélyekhez. Függő lettem. Függő vagyok és most már tudok vigyázni magamra. Pár éve még érdekelt az iskola is, de most már nem. Ha így folytatom, kicsapnak. De mint eddig sem, tudom, hogy most sem fog senki megmenteni.  

- Mel, gyere már! Mire vársz még? - Sürgető tekintettel pillantott rám Maddox, miközben én, mintha a kiskutyája lennék már léptem is el az évfolyamtársamtól és indultam el mellette. Láttam, ahogyan egy mardekáros banda végignéz rajtam, de egy fiú mégis másként. Hallottam, ahogyan páran értetlenkedve suttogják: "ez meg mit keres ezekkel?". Felemeltem a fejem, mint aki büszke és mit akinek nincs mit szégyellnie. Pedig van. Tekintetem összefonódott egy pillanatra a mardekáros fiúéval, de gyorsan ki is vertem a fejemből a gondolataimat. Csupán csak pár kósza foszlány volt, mégis belevésődött az elmémbe.


Éjjeli bandázások. Rejtett partik az iskola területén. Belépés csak meghívóval, de igazából ha nem vagy meghívva, amúgy sem fogsz tudni róluk. Akkor tudtam meg ezt én is, amikor először találkoztam Maddoxal és a bandájával. Ki gondolta volna akkor, hogy csak újabb bűnbakot keres, újabb nőt akit az övének mondhat? Hát én nem. Bedőltem minden egyes szavának, ő pedig a tulajdonának tart a mai napig. Miatta váltam azzá, aki vagyok most. Sörösüveggel a kezemben billegek ide-oda a tömegben, miközben elkapja kezem, egy asztalhoz húz. Boldognak érzem magam, vidám vagyok, nem fogom fel, de csak attól, amit adnak nekem. Ami körbejár, kézről kézre. Amibe én is beleszívtam már vagy negyedszer.
- Adj még! - Billentem oldalra a fejem, cica tekintettel nézek a fiúra. Ő úgy mér engem végig és harap ajkaiba mintha a prédája lennék, akit meg fog enni nemsokára. Kézen ragad, tovább visz, a terem egy eldugottabb szegletébe.
- Valami mást. - Suttogja, és elővesz valami tasakot a zsebéből, kiszórja, majd felszívjuk mindketten. Gyorsan hat, pár perc múlva már érzem. Minden fénylik körülöttem, hallucinálok is pár apróságot. Aztán pedig képszakadás.

A hideg földön fekszem. Lassan nyitom fel szemeim, a padló ragadós és bűzlik a szesztől. Felnézek, néhányan még alszanak. Hol vagyok? Mi történt az este? Feltápászkodom, kezemet fejemhez kapom, őrülten fáj. Koncentrálni sem tudok. Valami rám csöppen. Lenézek, cicanadrágomon sötétvörös, friss vérfolt pacázik. Szinte már megszoktam, mostanában mindig elered a vér az orromból. Kezemet odakapom, táskámat keresem, felállok szép lassan és miután megtaláltam azt, kiveszek belőle egy zsebkendőt, azzal törölgetem tovább a piros folyadékot. Szörnyű látvány, ahogyan mindenki szét van terülve, este valahogy jobbnak tűnt. Elfintorodom. Tudom, hogy rossz amit csinálok, de nem tudok leállni. Most elhatározom, hogy nem, többet már nem, de a következő este megint itt kötök ki.
Visszanézek még egyszer. Talán most más lesz. Talán tényleg ez volt az utolsó.