Már kezdek ráunni az unalmas hétköznapokra, ami a Roxfortos diákéveimet jellemzik. Általában reggel felkelek, többnyire bemegyek órára, ha ahhoz nincs kedvem, akkor ellógom, de ezt az eshetőséget valamennyire már lecsökkentettem és próbálok részt venni az órákon. Aztán, ha vége a tanításnak tanulok, este kiülök Izzyvel és Carrie-vel a klubhelyiségbe és mindeközben másoknak szólogatok be és vágom el az útjukat a népszerűség felé. Igen, valóban nem vagyok egy csodálatos ember, aki mindenkinek a jót akarja, de ez van, el kell fogadni, nem áldozhatja fel mindenki magát a jó tettekért és én magamat helyezem előtérbe, én állok az első helyen, s nem érdekelnek mások. Ezért is történt az, hogy barátságba keveredtem Melody Harperrel, még hozzá egy eddig tökéletesen működő érdekbarátságba. A lány hugrabugos, ami már alapjáraton elég okot ad nekem arra, hogy nagy ívben elkerüljem. A házáról mindig is úgy tartottam, hogy csak gyogyósok járnak oda és ezt még mindig így tartom, mivel szerintem Melody sem egy tiszta fialás. Többnyire elmegyek a bulijaiba, amikre meghív, és ha én ott vagyok, akkor rengeteg más diák is követi a példámat és tiszteletüket teszik az összejövetelen, s mindvégig abban reménykednek, hogy jóban lehetnek velem. Természetesen ez lehetetlen, mivel már megvan a megszokott baráti köröm, amit nem tervezek egy fővel sem kibővíteni. Ezzel már csak az a bökkenő, hogy a buli meghívásos, így sokan beszopják, ha tudomást szereznek róla és el akarnak jönni. Ilyen az élet!
Besétálok az egyik helyiségbe, s meg is pillantom az előbb emlegetett lányt. A kanapé háttámlájának dönti a fejét, míg kezében egy pergament látok. Halvány mosolyra húzom a szám, s még mielőtt bármit is mondhatnék, ő szólít meg először. Pár lépéssel közelebb megyek hozzá és leülök mellé.
- Semmi különös – rántom meg a vállam, s kikapom a kezéből a pergament, amit általában senkinek sem mutat. – Még egy buli? – kérdezem vigyorogva a nevek láttán. Már nagyon régen nem ittam, s nem szívtam, ami azt jelenti már egy jó ideje nem lehetett engem illuminált állapotban látni, ami igazából már nagyon hiányzik nekem. Nyáron, amikor nem kell a Roxfortban tartózkodni heti több alkalommal is eljárok Izzyvel és Carrie-vel mugli szórakozóhelyekre bulizgatni kicsit, aminek általában mindig jó vége van. Habár az nálam aranyszabály, hogy egy ilyen buliban sose gabalyodjak össze egy sráccal sem, még csók sem jöhet szóba, hiszen ha nem egy aranyvérű varázslóról van szó, akkor nálam említésre sem méltó a többi fiú.

Furcsa lánynak tartom Melodyt. Attól, hogy jó bulikat szerveznek még nem az, akivel szívesen mutatkoznék a minden napokban, és akivel szoros barátságot kötnék. Kezdetben már az is visszahúzó erő nekem, hogy általában a hugrabugos egyedeket messziről elkerülöm, mivel nincs túl sok kedvem hozzájuk és a legtöbbet bénának tartom. Melodyról sem vélekedek sokkal másképp, de mikor be van állva, akkor elég vicces a csaj, nem hiába mondják a házában élőkre, hogy bolondok, ő is az. Ha pedig egy kis fokozó szer is csatlakozik a játékhoz, akkor meg igazán nincs miről beszélni. A bulijaiban, még ha nem is iszom előszeretettel nézem, ahogy betép. Én személy szerint nem tartom előnyben a drogok fogyasztását, nem is próbáltam még és nem is akarom, de alkoholt temérdek számra iszok. Nem kell senkinek sem tudnia, hogy nem nyúltam még legális szerekhez.
A pergament kezdem olvasgatni, legalábbis a neveket a papíron, miközben Melody rám szól, de én csak fentebb emelem, hogy ne kaparinthassa meg. Jóval magasabb vagyok nála, és ha elkezdene ugrálni, akkor is tudnám olyan magasra emelni, hogy ne érinthesse meg.
- Értem – bólintok és még mindig a neveket fürkészem, közben leülök Melody mellé és figyelek arra, amit mond. – Hol lesz a helyszín és mikor lesz a buli? – kérdezem érdeklődve, s közben felpillantok a lányra. Mondanom sem kell, hogy remélem minél hamarabb, hiszen nagyon várom már a közelgő eseményt. Már régen buliztunk, régen ittam és régen voltam csont részeg. Hiányzik már az érzés.
- A hollósokat húzd ki, semmi értelme, hogy ott okoskodjanak nekünk egész este, nem szívesen vegyülök velük, a többiek rendben vannak – rántom meg a vállam. A hugrások maradjanak szerintem, mivel rajtuk lehet röhögni a legtöbbet, hülye szerencsétlen barmok. Habár ezt sosem mondanám ki hangosan Melodynak, kell nekem ahhoz a lány, hogy legalább néha elmenjek egy jó buliba. Már azt várom a nyárban, hogy elmenjek egy mugli szórakozóhelyre, hiszen a varázstalanok egész jó kis partikat tudnak csapni.