Sokak szerint egy testvér teher. Szerencsére vagy sem, nekem nem kell ebben a vitában helyet foglalnom, hiszen egyke gyerek vagyok, így nincs aki az agyamra menjen, vagy éppen rámköszönjön a Roxfort folyosóján. A Tekergők azonban valóságos család a számomra, annak ellenére, hogy egyikőjükhöz sem köt rokoni szál. Természetesen az ember megválogathatja a barátait, viszont egy testvér az csak úgy jut az embernek akár tetszik, akár nem. Erről a legtöbb esetben már csak akkor kérdezik meg az első gyereket, amikor a második már úton van. Akkor pedig már késő tiltakozni vagy az asztalt csapkodni.
Hogy honnan jutott eszembe ez a gondolat? Harley McKinnonról. Mint a legtöbb napon ma is nézem előttem ringó csípőjét miközben vonulunk lefelé, hogy egy újabb érdekesnek aligha mondható varázslénnyel ismerkedjünk meg az óra keretei között. Ez mondjuk laza óra, így kifejezetten kedvelem, de amelyik lény már érdekesebb, jobban mondva kicsit halálosabb lenne, azt mi mind csak könyvekben láthatjuk. Ezt azonban igyekszem az előnyömre fordítani, hiszen ilyenkor ismét alkalmam nyílik, hogy megkörnyékezzem Harleyt anélkül, hogy mindketten halálra unnánk magunkat az órán. James már percekkel ezelőtt lelépett, mondván, hogy hülye lenne megint végigvárni az egész órát, de buzdítása ellenére én nem voltam hajlandó vele tartani. Szerintem ő is pontosan tisztában volt azzal, hogy miért. Természetesen nem azért, mert olyan hihetetlenül fontosnak tartom, hogy minden élőlénnyel megismerkedjek.

Édesapám szerint ez is mérhetetlenül fontos dolog, hiszen ilyenkor azt is megtanuljuk, hogy a különböző mérgek, esetleg állati részek melyik főzetekhez jók. Ilyenkor általában anyám csak forgatja a szemét, mint nagy állatvédő, aki szerint ez barbárság, és az állatokat védeni kell, nem pusztítani és felhasználni. Drága tanárunk is hasonló nézeteket vallhat, hiszen minden elmond az élőhelyekről, a tulajdonságokról, de hogy hasznosíthatóak-e bármire, azt már nem.
Amikor már szinte leérünk a tóhoz gyorsítok egy kicsit a lépteimen, hogy utolérjem Harleyt még mielőtt az egész csapat egy helyre összetömörül. Amint mellé érek átkarolom a vállát, és kicsit közelebb húzom magamhoz.
-Na ma már megsirattad a húgodat?-kérdezem vigyorogva, és felvonom szemöldökeimet. Valószínüleg a hasonló beszólásaim miatt nem hajlandó engem komolyan venni, így nem tudom szegény lányt hibáztatni, de legalább töretlen lelkesedéssel nyúzom a lelkivilágát minden áldott nap, amikor csak lehetőségem adódik rá.

Szegény Harley rettenetesen sokat hallgathatja a hülyeségeimet, hiszen nincs olyan nap, hogy ne találnék rá alkalmat, hogy legalább egy pár percig boldogítsam. Annyira azonban nincs komoly aggodalmam, hogy ezt abbahagyjam, hiszen, ha zavarná Harleyt, akkor már a pokol egyik bugyrában szunázhatnék, és nem pedig boldogan élném a kis életemet a Roxfortban. Harley és a kis csajbandája az értinthetetlenek nevet is viselhetnék, hiszen ember legyen a talpán, aki ezt a három csajt kibírja és túléli. Így viszont külön külön talán annyira nem veszélyesek, bár gondolom a két barátnője nem járhat annyira messze, így nem árt nyitva tartanom a szemeimet mielőtt esetleg olyan helyzetbe keverednék, amiből nehéz lenne élve kijutni.
Végülis egyedül vágok bele Harley molesztálásba, hiszen Potter úgy dönt, hogy ehhez az egészhez ma sincs kedve, de talán nem is gond. Jobb ha a lehető legkevesebben látják, ha megint beégek Harleyval. Nem tudom egyébként miért nem tudom egyszerűen békénhagyni. Talán túlságosan élvezem a dolgot még akkor is, ha nem jutok vele egyről a kettőre. Ettől függetlenül azonban remekül szórakozom közben, hiszen kevés az ennyire szabadszájú Griffendéles, mint ő. Ezt pedig kifejezetten kedvelem benne.
Halkan nevetek egyet a megyjegyzésén. Komolyan. Kivagyok ettől a lánytól. Még sosem hallottam senkit ennyire nyílvánosan gyűlölni a saját testvérét, bár az is lehet, hogy csak én mozgok rossz körökben.

-Azért bizony kár lenne..-utalok a retinakiégős részre. Már a látványától is képes kiborulni, és ezt egyszerűen imádom.
Kezem még mindig a vállán pihen, és mivel nem húzódott el tőlem, így egyenlőre nekem sem kell visszavonulót fújnom. Annak ellenére, hogy tudom, hogy kifejezetten kedveli ezt az órát mégis hagyja, hogy én szórakoztassam és elterljem a figyelmét valami olyanról, ami érdekli. Belevaló csaj az egyszer biztos.
Kérdésére elvigyorodok és látványosan áthajolok a válla fölött, hogy vethessek egy pillantást a kecsesen ringó fenekére, majd ismét szemeibe nézek.
-Persze, hogy néztem... mindig azt csinálom.-vonom meg a vállamat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, de szerintem ő is tudja, hogy nem mindig a seggével vagyok elfoglalva, hiszen rajta azért bőséggel akad más látnivaló is.
-De ne aggódj nem árullak el senkinek, hogy nekem riszálod mindig olyan szépen.-nézek rá angyali képpel, mintha tényleg szívességet tennék neki ezzel.

Azt hiszem kifejezetten szerencsésnek mondhatom magamat, hogy Harley McKinnon által elviselt egyének közé tartozom. Ez egy igencsak kihalás szélén lévő faj, ami kétséges, hogy fennmaradhat-e a jövőben, hiszen Harley jóindulata olyan lehet, mint a tavaszi időjárás. Könnyen megváltozhat másik irányba. De velem kitartóan jól viselkedik, így kivételezettnek érezhetem magamat mellette. Jamesel azonban már nem egyszer került komolyabb szóváltásba, főleg Lilyvel kapcsolatban, de ettől függetlenül mindketten jó pofát vágnak a másiknak, amikor meglátják egymást a folyosón. Talán Harley ezzen is Lilyt szeretné bosszantani. Bár a sikerével nem teljesen vagyok tisztában.
Egyenesen a tó felé trappol az osztály, ekkor már Harley az oldalamon van, hiszen eszembe sincs egyedül végigunatkozni az órát, ha már egyszer Harleyval is szórakozhatok. Akkor is ha ezzel szegény tanulni vágyó lelket visszatartom a fejlődésben. Ígyis tanult ő már eleget haszontalan lényekről, sokkal jobb lesz, ha inkább velem lesz egy kicsit. Most legalább kevesebb alkalma adódik, hogy mások származásával ércelődjön, hiszen ez az egyik kedvenc időtöltése. Engem személy szerint nem zavar, amikor fennhangon elejt egy 'sárvérű' kijelentést, és a mardekárban ezzel nagy sikere van, de másoknál már nem biztos. Mindegy. Engem ez a része nem zavar kicsit sem a dolognak.

Talán tettetett sértődést szeretne mutatni az arcán, de szinte azonnal elneveti magát, amikor átpillantok a válla fölött egyenesen a fenekére. Kicsit félre húzom a fejemet nehogy véletlen eltaláljon, hiszen nem volt számomra teljesen egyértelmű, hogy csak a karomra céloz. Vele nevetek egy kicsit miközben sétálunk tovább.Van egy olyan sejtésem, hogy ma sem fogunk unatkozni.
-Ne aggódj szívem, máshol viszont egész jól megáldott az ég, hogy a fenekemet kompenzáljam.-vigyorgok rá pimaszul. Tekintetével a másik két lányt keresheti valószínüleg, és megérzésem tényleg nem csal, hiszen tényleg minket bámul a két lány vigyorogva, akik valószínüleg Harley nélkül megennének vacsorára.
Nevetek egyet a barátnői gesztuson, és ekkor meg is érkezünk a tó partjára. Fél füllel hallom, hogy a mai napon kiegészítjük az eddig tanultakat a sellőkről. Nem érzem szükségesnek a koncentrációt, hiszen eddig sem tanultam semmit a sellőkről, szóval nincs mit kiegészíteni a fejemben róluk.
-Mond csak, hogy van a kedvencem a vérengző hármasból?-érdeklődök. Természetesen Harley a kedvenc. A másik kettő bestiával talán még nem is beszéltem eddig.

Egy szó mint száz egyszerűen imádom Harleyt. Szerencsés vagyok, hogy aranyvérűnek születtem, így nem tudja kifogásolni a társaságomat a származásom miatt. Sokszor üdítően jól esik, hogy maró gúny folyik ki rózsaszínű ajkai közül, majd a legangyalibb mosolyával pillant rám, amivel csak tud. Mindigis lenyűgözött engem ez a kettősség, ami benne van. Egyik pillanatról tud váltani a másikra, amikor valaki olyanhoz kell szólnia, akit kedvel.
Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit is érzek Harley iránt, de kétlem, hogy valaha többként gondolt rám, mint egyszerű barátra, aki az általagnál többet lóg a nyakán....de...ha...esetleg részemről többet éreznék bele a dologba, mint illene azt kétlem, hogy a tudtára merném adni. Végülis ki merne beállni Harley McKinnon elé, hogy hellosziabelédestem? Valószínüleg egy nevetés lenne a válasz és, hogy gratulálok állj be a sorba. Természetesen nem feltételezem, hogy pont velem beszélne így, de kétlem, hogy viszonzott érzésekre találnék Harleyban. Hiszen elég csak ránézni, és még a vak is megmondja, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Én az egyik pótkerék a Tekergők bandájából, aki Potterék előtt a nevemet is dadogva mondtam ki, és Harley, a Griffendél harcoskirálynője, aki sokszor megkérdőjelezhető, hogy vajon miért is éppen a Griffendélbe került be. Szóval nem tudom hogyan is illenék én bele a kis világába.
-Ez most kérés?-pillantok rá fülig érő szájjal és felvont szemöldökökkel. SZINTE teljesen biztos vagyok benne, hogy csak egy könnyed elszólás volt a szájából mégis hihetetlenül jól jött ki erre a témára a kis nyelvbotlása. Bár az is lehet, hogy szándékosan szúrta be, hiszen valószínüleg tisztában van az iránta táplált rajongásommal.

Következő mondata inkább megmosolyogtat, mint lemondoz, hiszen ha valamit megtanultam Harley mellett az a hangsúly fontossága. Tudom, hogy csak ércelődik és viccelődik velem, de azt is tudom, hogy ezt úgy is be tudta volna szúrni, hogy kifejezetten bántó legyen és ne tudjak ilyen könnyne túllendülni rajta.
-Bocs, hogy nem tudok újat mutatni.-vigyorgok rá, majd előrepillantok, hogy vajon a két kis csatlósa még mindig szemmel tart-e bennünket, vagy találtak már új szórakozást. Éppen akkor húzták el rólunk a tekintetüket, amikor én megtaláltam őket. Talán eddig volt érdekes nekik a műsor, amíg Harley jól hallhatóan élvezte a társaságomat.
-Te nem vagy az. Pláne velem. De ha együtt vagytok, akkor látványosan menekül mindenki amerre lát.-vonom meg a vállamat, de azért rámosolygok. Tudom, hogy talán én vagyok az egyetlen, akinek nincs kinkrét félnivalója, de tisztában vagyok az erőviszonyokkal teljes mértékben.
-Képzeld mi történt velem... nem is olyan régen összeakadtam a Griffendél legjobb csajával.... hogy is hívják? Ömm ... Harley McKínoz? Ja.. McKinnon. Imádom.-nevetek egy rövidet halkan miközben az osztály odagyűlt a tó köré, ahol a tanár teljes bedobással mesélni kezdett a sellőkről.

Kifejezetten kedvelem Harley társaságát. Nem véletlenül lógok vele olyan sokat, és igazából elég nagy szerencsém van azzal, hogy Griffendéles, hiszen, ha nem az lenne a srácok valószínüleg megállás nélkül szivatnának miatta. Így viszont egy rossz szavuk sincs, maximum Potter morog néha, hiszen Harley hajlanos összeakaszkodni Lilyvel, ami szerinte nem annyira vicces, mint ahogy azt én gondolom. Engem a legtöbbször szórakoztat a csajok szópárbaja, hiszen éles szavak repkednek mind a két oldalon, de Harleyt még veszíteni sosem láttam, így bátran nevezhetem szórakoztatónak azokat a perceket. Persze, ez csak az én véleményem. Potter sokszor veszi védelmébe Lily Evanst, aki kicsit sem igényli ezt, sőt Potter udvarlási stílusa sem túl nyerő eddig nála. Ezt természetesen mindannyian nagy meglepetésként fogtuk fel. A legtöbben még ott tartanak, mint az óvodában, hogy elég meghúzni egy lány haját, és már a tudatában van annak, hogy kifejezetten szemrevaló.
Én azonban valahogy sosem voltam ennek a híve. Valamiért megállás nélkül bénázok a lányok körül, amit sokan cukinak tartanak, de semmi többnek. Harleyval azonban még nem tudom hányadán állok, hiszen megkérdezni még sosem mertem, magától pedig természetesen nem közöl ilyen létfontosságú információkat. Így kitartóan zaklatom minden áldott nap hátha egyszer majd csoda történik.
Amikor elhagyják azok a várva várt szavak csinos kis ajkait azonnal úgy érzem, hogy talán eljött az én csodám ideje. Meglepetten pislogok rá, majd egy hatalmas vigyor jelent meg az arcomon, és hevesen bólogatni kezdtem.
-Menjünk.-mondom csendesen, hogy az csapat többi része ne válljon részesévé a beszélgetésünknek. Őszintén szólva bármikor bármiről le tudnék mondani, ha Harley kérne arra, hogy lépjünk le kettesben. A varázslényeket pedig már ismerem annyira, hogy tudjam mennyire nem érdekelnek, főleg ha a kedvenc bombázómról van szó.
Rávigyorgok, amikor még egy lapáttal rátesz a dologra. Sokan kérdezték már meg, hogy mi a titok, amivel sikerült megszelidítenem a Griffendél vad oroszlánját, de sosem árultam el nekik, hogy nincs titok.

Egyszerűen Harleyt imádni kell, és ha van egy kis mázlid, na meg persze jó származásod, akkor nem rúgja össze a két bokádat, miközben sietsz fel a klubhelységhez.
Kezem még mindig a vállán pihen, és amikor mindenki a tó partjához csoportosul és a tanáron pihenteti álmos tekintetét félrehúzom Harleyt a fák közé, ahol már nem láthatnak minket. A barátnői és éppen el vannak foglalva azzal, hogy valamelyik sárvérűt szadizzák, így észre sem veszik, hogy már meg is szöktettem a csapat vezetőjét.
Már a csoporttól távol sétálva folytatjuk a beszélgetést. Őszintén szólva ebben a kérdésben inkább pártatlan vagyok, bár tény, hogy Harley könnyen meg tud győzni, és egyébként sem határolódom el a nézetektől, amiket mostanában hallok az iskola falai között terjedni.
-A kis mocskok szaladnak legalább...-vigyorgok rá. Kifejezetten élvezni szoktam, amikor Halrey lesből támad akár egy puma, de olyan méregfogakat mélyeszt a kis áldozataiba, amiket sosem felejtenek el.
-Örülök, hogy alkothattam valami maradandót az életedbe.-vigyorgok rá, miközben már egyre távolabb érünk a csoporttól, akik valószínüleg még az óra végén sem fogják észrevenni a távozásunkat. Ezt az órát előszeretettel hanyagolják a diákok, így leszoktak arról, hogy különösebben szemmel tartsanak bennünket. Nekik is jobb, hogy nem pofázunk bele az órába, és nekünk sem kell végigunatkozni ezt az egészet.
-Köztudott, hogy a griffendélben vannak a legjobb nők.... de te közülük is a legjobb vagy.-vigyorgok rá.
-Megmentettem a helyzetet?-tettem még hozzá. Nekem egyértelműen Harley a csúcsok csúcsa és több, mint valószínű, hogy ezzel teljes mértékben tisztában van.