Az anyám Merope Gaunt aranyvérű varászló volt, aki hűen követte Mardekár Malazár tanításait. A családja ősi, és gazdag aranyvérű család volt a varázslóvilágban, de jellemzően gyenge, bár mentálisan instabil és szinte megszállott  egyénekkel büszkélkedhetett a családom ezen ága. Akkoriban nagy divat volt a családon belüli házasság, mert a Gaunt család mélységesen elítélte, hogy bárkivel is keveredjen. Gyenge elméjű anyám akkor veszítette el az irányítást saját tetei felett, amikor a nagyapámat, a méltán híres Marvolo Gauntot, és testvérét, Morfin Gauntot bezáratták az Azkabanba. Ekkor került ki a nagyapám által gyakorolt fizikai és mentális bántalmazás alól. Akkor használta először a benne rejlő lehetőségeket, amikor varázslattal szerezte meg a gazdag és híres, de mugli származású Tom Riddle szívét. Anyám nem volt szép jelenség, és a terhessége első percétől azért könyörgött, hogy mugli-korcs apámra hasonlítsak, aki a nők köreiben nagyonis kedvelt volt. Anyám az utolsó pillanatig reménykedett, hogy a szerelmi bájital elmúlása után is szeretni fogja őt, vagy legalább a közös gyeremek gondolata mellette tartja majd. Tévedett. Az első adandó alkalommal hagyta el még a születésem előtt.
Én 1926 december 31. napján születtem meg. Édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy apám és nagyapám nevét viseljem. Így lettem Tom Marvolo Riddle. Anyám belehalt a szülésbe, utolsó lehelletével a nevemet ismételgette. Egyedül maradtam. Egy olyan világban, amiben egy hozzám hasonló csak kitaszítottként létezhet. Féltek tőlem. Rettegteg, mert én más volt. A kígyók suttogtak nekem, és rossz dolgokat tudtam küldeni azokra, akik bántottak. Megtanultam mozgatni a tárgyakat a szememmel. Erősebb voltam... mindannyiuknál.

Nevettek. Mindannyian. Rám mutogattak és összesúgtak a hátam mögött. Tudták, hogy más vagyok, de nem tudták, hogy félniük kellene. A nevelőasszony szerint cirkuszos gyerek vagyok. Ilyen névvel, hogy Marvolo mi más lehetnék. Úgy gondolta, hogy anyám egyenesen a porondról sszökött ide, amikor eljött az idő, hogy megszüljön. Rettegniük kellett volna, mert én olyanokat tudtam csinálni, amit senki más, de szerintük ez vicces volt és nem félelmetes. Azt mondták, hogy bolond vagyok, és be kellene zárni egy sötét szobába, hogy senki ne hallja, ahogyan éjszaka sziszegek álmomban. Késöbb egy tanárom már úgy jellemzett, hogy ha bennem is volt akkoriban a szörnyeteg, akkor mélyen rejtegettem.
Az első perctől kezdve éreztem a fojtogató érzést, ami tettre sarkalt. Azt akartam, hogy eltűnjön a szemükből a fény, mert gonoszak mertek lenni velem. Azon a napon jelent meg a nagy szakállával és a hosszú hajával a férfi, aki mára a legnagyobb fenyegetést jelenti a számomra. Albus Dumbledore már akkor sem hozott józan döntéseket. Tudta, hogy ki vagyok. Láttam a szemében a bizonytalanságot, amikor elmondtam neki, hogy beszélek a kígyókkal, akik suttognak... vezetnek... Mégsem tett semmit. Sarkon fordulhatott volna. Ott hagyhatott volna megöregedni a sötét falú folyosók között. De nem tette. Elvitt magával a Roxfortba, mert az érzései és a sajnálata egy árva varázslógyerek iránt elvakították. Nem tudta mit tesz. El sem tudta akkoriban képzeli, hogy önként vitte be a poklot az iskola falai közé.
Akkoriban sokat tanultunk a házunk alapítóiról. Rengeteget olvastam Mardekár Malazárról, és kutattam a családom után. A nagyapám akkoriban is élt és az Azkaban falait koptatta, ahogyan nagybátyám is, aki akkorra már 13 szökési kísérlettel büszkélkedhetett. Valószínüleg anyámat akarta felkeresni, aki a családot semmibe véve közösült muglival és félvérgyereket szült. Azonban anyám egy életnyi erő volt és azt nekem adta. Foglalkoztatott, hogy az aranyvérű család, ami a múltamat jelképezi mitől volt olyan erős oly sok éven át. Mugligyűlölet. Sárvérű utálat. Nem voltak hajlandóak keveredni, vagy éppen elviselni. Marvolo Gaunt azért ül élete végéig az Azkabanban, mert 34 mugligyilkosságot vallott be, amiből 12 volt ismert a Minisztérium számára.
A Mardekárban már nem voltam különc. Kedveltek és keresték a társaságomat az olyanok, akik sokban hasonlítottak rám. Mániákus gyűlöletet kezdtem táplálni édesapám miatt, aki mugliságával beszennyezett, de anyámat hibáztattam a gyengeségéért, amiért elemenkült a családjától az első adandó alkalommal. Ekkor indultam el egy olyan úton, ahonnan már soha nem akartam visszafordulni. A Roxfortban lettem én Lord Vodlemort.