Ha az élet citrommal kínál, kérj hozzá egy tequilát is. Vagy kettőt.
Összefolyik minden. A zene értelmetlenné válik, az alakok világítanak körülöttem. Szinte nem is tudom kivenni, hogy ki kicsoda. Talán pár ismertebb arcot még fel tudok idézni, de a többi olyan, mintha csak álmomban láttam volna őket. Bár így lenne! Az én időmnek vége, nem tudtam már tovább benn lenni abban a zsúfolt használaton kívüli teremben. Ma kifejezetten sokan jöttek el és ez számomra csak azt jelentette, hogy túl sok emberrel kellett innom valamit. Nem érdekelt, mit hagyok ott. A táskám, a kabátom, úgysincs már annyira hideg kinn. Levegőre van szükségem, ezt hallottam a fejemben újra és újra. Az ajtót szinte kicsaptam, kis visszhangja is volt a folyosón, aminek tudtam, nem biztos hogy jó vége lesz. Általában hangszigeteléses bűbájt teszünk a teremre ahová beesszük magunkat egy estére, ezért nem vesznek minket észre soha. Viszont a körülöttünk lévő helyek, a folyosók ugyan olyanok, mint eredetileg is. Ezért van az egészbe egy kis veszély. Viszont mindenki tiszteletben tartja az íratlan szabályokat. Kivéve én, részegen. Ilyenkor semmi sem érdekel. Körül sem tekintettem, a folyosón ide-oda billegve sétáltam végig. Csak a saját lépteim zajára tudtam felfigyelni, ha valaki még van rajtam kívül kinn, az már nem érdekel. Szerencsére egészen közel van az udvar ma. Pech lenne ha a hetedik emeletről kellene részegen lesétálnom. Az udvar kijáratánál az ajtót még megtámasztom pár percig, a friss levegőt szinte iszom, mint a vizet. Mély levegőt veszek, aztán tovább indulok. Nincs semmi úti célom, csak megyek, ahová a lábam visz. Ami persze most sem visz túl messzire. Az egyik fánál megtámaszkodom, kicsit megbillenek a szédüléstől, ami éppen elkapott. Térdre rogyok. Szemeim vörösek, alul sminkem is elfolyt de a szesz és a drogok hatásai is mindig megteszik a magukét, kicsit elszíneződött a szemem alja. Remegek. Nem tudok semmi másra figyelni, csak a világra, ami forog körülöttem. Rettentően rosszul érzem magam. Mégsem tanulok soha a hibákból.
Ritka nagy hülye vagyok. Tényleg, elmondani nem tudom, mekkora. A fogadásokkal már fölhagytam, nem azért kószálok a birtokon vaksötétben, a köpenyem majdhogynem a fejemre húzva, hogy így is jobban beleolvadjak a sötétbe. Elhihetik nekem, az egész abból indult ki, hogy ritka nagy hülye voltam. Ahogy az éjjel kinéztem az ablakon, egy szőke hajú lányt láttam elfutni a Tiltott Rengeteg irányába. Na már most, megfelelő magasság, megfelelő alkat, megfelelő hajszín… Persze, hogy az egyetlen olyan, akire gondolni tudtam, a húgom volt. És bár nem vagyunk feltétlenül jóban, mondjuk, amúgy, úgy, semennyire, de azért ilyenkor az emberen mégiscsak felülkerekedik a védelmező testvéri ösztön. Mert nehogy már kinyírassa magát valamiért. És igen, tudom, hogy Hugrabugos. Mi a fenét művelhetnének a Borzok, ami a legkevésbé is veszélyes? Említettem már, hogy nem gondolkodtam? Fölkaptam a talárom, lesiettem ide, és mit találtam? A nagy büdös semmit. De Alaster Sheppard nem adja föl, amikor a józan ész azt diktálná, áh, fenéket! Szóval azóta itt grasszálok föl és alá, keresek a szőke lányt, hogy biztosra menjek, hogy nem a húgom az, aki, bátyjának remek példáját követve, tilosban járkál. Már éppen föladni tervezem, mert azért az emberi hülyeségnek is vannak határai, nem érdekel, ki, mit mond, amikor meglátom a lányt. Nem az, akit kerestem, ez már csak azért is biztos, mert ekkor lép ki a bejárai csarnokból. És az is tuti, hogy valami nincs rendben vele. Túlságosan dülöngél ahhoz. Nem indulok meg felé azonnal, előtte látni akarom, mit csinál. Persze, amint térdre rogy, már rohanok is, mint az őrült. – Hé, minden oké? – kérdezem, elképesztő értelmességgel. Persze, hogy nem oké minden. Szarul is néz ki, pedig csinos lány lehet, úgy alapvetően. Ha nincs éppen úgy betintázva, mint egy mágiatörténet-doga. – Tudok segíteni valamit, vagy…? – vagy húzzak el a francba? Mondjuk nem mintha az opció lenne, miután láttam, milyen állapotban van.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Kedd 24 Május - 22:38
Al & Mel
Ha az élet citrommal kínál, kérj hozzá egy tequilát is. Vagy kettőt.
Csodálom, hogy még nem hallucináltam be valamit, amióta elindultam. Meglepő, sokszor előfordul sőt, volt már rá eset, hogy letámadtam valakit aki például fontos volt nekem. Valószínűleg csak volt, mert már nem is emlékszem. Rémesen rosszul sikeredett ez a mai nap és az igazság az, hogy egy icipicit sem küzdöttem ellene. Meg sem próbáltam elutasítani a drogokat és a szeszt, csak vittem magamba, mintha ez éltetne, mintha ez lenne az energiaitalom. Már most sem emlékszem mindenre az estéből, pedig még bőven tart, és miért érzem úgy, hogy vissza kell majd mennem? Nem is fordultam hátra, meg sem néztem hogy valaki mögöttem jött e. Valamiért úgy súgták az ösztöneim, hogy igen. De lehet, hogy tévedek. Ma már mindent el tudok képzelni magamról. Megtámaszkodom a fának, mélyeket lélegzem, de most úgy érzem, ez sem tesz jót. Mintha csak azt jelezné a gyomromnak, hogy adja ki a piát amit bevittem, nem jó helyen van az ott. Visszatartom, hiszen valaki megjelenik mögöttem, nem is nézek hátra, szinte meg sem várom a kérdését csak rárivallok. - Maddox, hagyj a francba! Nem fogok visszamenni. - Hangom nem tiszta, szavaimat nehezen lehet kiérteni, de ha a fiú figyel akkor lazán ki tudja. Picit még lefagyva meredek csak előre, majd amikor az ismeretlen hang eljut az agyamba, akkor fordulok meg hirtelen és meredek a mögöttem állóra. - Mi a ... ki vagy te? - Gyorsan próbálok felállni, nem igazán sikerül, úgy érzem, mindjárt a feje tetejére fog állni a világ, ezért egyik kezemmel a fába, a másikkal a fiúba kapaszkodom meg. Hirtelen nem is eszmélek fel arra, mit csinálok. - Nem... nem kell segítség. Jól vagyok. - Összehúzom a szemöldökömet, majd elfehéredve veszem el pillantásomat a fiúról és fordulok el, levegőért kapkodva, hűvös kezeimmel próbálva lehűteni arcomat egy csöppet, mielőtt kijönne tényleg minden, amit eddig bevittem.
Kezdőlap
☼ Ruci ☼ 
