A családomnak egyáltalán semmi köze a varázsvilághoz, mugliszármazású vagyok. Pontosabban, ahogy most hívnak, sárvérű vagyok. Apám egy egyszerű taxisofőr, ami neked aztán tényleg sokat mondhat, anyám pedig bejárónő. Azt hiszem a mi társadalmunkban is van ilyen. Nem szeretem azt, hogy minket megpróbálnak elnyomni, amennyire tudok, küzdök is ellene, de az én szavam nem sokat számít, egy olyan kígyóveremben, amiben élek. Ebből egyenes úton rájöhettél, hogy kihez is húz a szívem. Nem szeretem azt a mocsok bandát, és ha tehetném eltipornám a fejét mindegyiknek, mielőtt ők tiporják el az enyémet. Azt hiszem megyek, a halálfaló növendékek ismét kergetnek! Na, pá!

Ha azt hinnéd, hogy ismersz, akkor tévedsz.

A szokásos reggel zajlik a Mardekár hálókörleteiben. Felkelek, hallgatom, ahogy a szobatársaim éppen melyik sorstársamat veszik a szájukra, és néma csöndbe burkolózva készülődök. Azt hiszem, a közutálat egyik tárgya ebben a házban én lehetek. Én különösen, hiszen nem felelek meg azoknak az "elvárásoknak", amik egy Mardekárost igazán Mardekárossá teszik. Vegyük azt, hogy én nem vagyok aranyvérű. De még félvér sem vagyok. Pont annyira illek ide a mugli gyökereimmel, mint egy gazella az oroszlánok ketrecébe. Meglepő, ugye?
- Nem hordom magamon a mardekárosok minden tulajdonságát, hovatovább, egy darab sincs bennem. Hát akkor feltennéd a kérdést Te is, hogy miért kerültem ide? Figyelj, elmesélem. -

Fellapozom a naplómat, és hátradőlök az ágyamon. Egy kellemes, késő-őszi szombat délelőtt van, ahogy a Nap fénye süti az arcomat. Azt hiszem, akkor esett az eső, amikor én először átléptem a kastély ódon falait, de nem igazán emlékszem rá.

1970. szeptember
"Kedves Naplóm!
Itt vagyok a Roxfortban, és a Mardekár házba kerültem. Fogalmam sincs, hogy mit jelent ez, de nem érzem magam itthon ebben a házban. Nem lehet valahogy kérelmezni, hogy tegyenek át máshova? Itt az emberek annyira ellenségesek. Ujjal mutogattak rám, és mindenféle szavakat vágtak hozzám. ,,sárvérű, söpredék, mocsok!'' Mit jelenthetnek ezek?! Nem tudom, hogy miért néz rám mindenki úgy, mint egy utolsó féregre, és úgy is kezelnek. Néha lépten-nyomon belém is rúgnak, esetleg addig kergetnek, ameddig el nem bújok. Mi a fenét csinálhattam én?!"

1973. szeptember
"Kedves Naplóm!
Még mindig utálok itt lenni! Nem, nem a Roxfortban, hanem a Mardekárban. Mindenki a vérről papol nekem, és arról, hogy a hozzám hasonló varázslókat, boszorkányokat ki kell irtani, akár gyökerestől. Mi a merlin búbánatos szakállát vétettünk ezek ellen, hogy így beszélnek rólunk?! Mi is emberek vagyunk! Mi is lélegzünk, varázsolunk, érzünk!
Az érzésről jut eszembe. Van egy lány, aki nagyon tetszik, és eljön velem a karácsonyi bálra! El sem hiszem. Persze, nem a Mardekárból, mert akár hiszed, akár nem: itt még nem találkoztam olyan emberrel, aki akár egyetlen kedves szót is szólt volna hozzám. Egészen hihetetlen, nem?!"

1976. szeptember
"Kedves Naplóm!
Fel nem tudom fogni, hogy még mindig írom ezt a szart! Azt hittem, hogy ha már leszek ennyi idős, akkor lesznek barátaim, lesz barátnőm... Aztán most mi van?! Semmi! Ugyanúgy szekíroznak állandóan, ugyanúgy belém rúgnak, de most már egy-két átkot megtanultak, és úgy döntöttek; hogy én vagyok a mozgó célpont. Kezdem unni, hogy a saját háztársaim engem tekintenek az első számú célpontnak, de elvégre valakinek annak is kell lennie, nemde? Tök unalmas lenne az élet ebben a házban - ahol mindig pörög - ha én nem léteznék. Valaki mondja meg, hányszor fognak még belém rúgni, hányszor átkoznak szarrá, hányszor éreztetik még azt velem, hogy nekem itt nincs helyem?!"

1977. február
"Kedves Naplóm!
Azt hiszem, egy darabig most nem írok Neked! Valami történt. Valami olyan, ami eddig nem igazán történt velem meg... Eddig: találkoztam egy lánnyal, és nem nézett úgy rám, mint egy utolsó darab szarra. Emberszámba vett, és képes volt hozzám normálisan szólni. Azt hiszem, valami megváltozott. Bennem is, hiszen neki valamilyen szinten megnyíltam. Azt mondta, hogy tetszik neki, hogy ennyire zárkózott vagyok. De mi a fene lehet a neve? Picsába az alkoholizmussal, hogy illuminált állapotban találkoztam vele! A nevére sem emlékszem. Franc essen belém. Azt hiszem, bontok még egy sört, és azt teszem, amit szoktam, hogy távol legyek a Mardekártól: sétálok az udvaron. Találkozunk akkor, amikor a szartenger ismét a fejem fölé ér. Csak nehogy belefulladjak.

Maradok is addig: Judas Alan Cox"

És hogy miért kerültem a Mardekárba? A fene sem tudja. Ezekből a naplóbejegyzésekből csak az derült ki, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, hogy egy olyan házba kerültem sárvérűként, ahol pont az olyan embereket utálják, amilyen én vagyok. Emlékszem még a Süveg szavaira:
"- Nagy tetteket várhatunk egy olyan báránytól, aki egyáltalán nem illik a nyájba. Fiatalember, számodra nincs jobb hely a Mardekárnál. Ott majd megleled azokat a barátaidat, akiket eddig nem találtál, és gyümölcsöző kapcsolatokat is köthetsz. Tehát legyen a MARDEKÁR! -"
Valószínűleg az öreg fejfedő már túl öreg. Nagy tetteket nem vittem véghez, és valószínűleg nem is fogok, barátaim nincsenek, kapcsolatoknak híján vagyok... Itt mindenki megőrült?! Azt hiszem... Sétálok egyet a birtokon, jót fog tenni.