Rézsútos félhomályon keresztül szemlélem a megfakult papírra vetett betűk halmazát, amelyből egy latin eredetű, régies szöveg körvonalazódik ki előttem; ez azonban még mindig nem az, amit én keresek, ami után én áhítozok. Tekintetem akaratlanul is az asztal lapján heverő órára siklik, aminek ha hihetek, akkor az idő gyorsabban szállt el, mint ahogyan kettőt pisloghattam volna; végtagjaimban azonban nagyon is érzem a merev görcsösséget, amit egy jóleső nyújtózkodással és némi ásítással megfűszerezve próbálok tovaűzni. A nehéz sötétítőfüggönyöket vihar előtti, csípős-hideg szél lebbenti fel, de ezzel együtt egy mélyenszántó érzés is végigkúszik tarkómon, le egészen a gerincem mentén; valaki itt van, valaki régóta itt van és nesztelenül figyel. Mire a józan eszem felsikolthatna, vagy akár a pálcámért kaphatnék, addigra a fiú alakja lassan, de biztosan bukkan elő a sötétből, játékos árnyat rajzol a szemközti falra.
- Roger. - Édes-keserű íz terül szét számban a nevének kiejtését követően, s csupán futólag biccentek egyet; tudomásul véve jelenlétét. Nem is kapok további esélyt az esetleges kérdések feltevésére, a fiú rögtön a közepébe vág, hiszen tudja, hogy nem vagyok a türelem mintapéldánya. Szemöldököm a magasba szökken; íriszeim arcának jól ismert barázdáin siklanak végig, magamba iszom látványát, s még azt is figyelmen kívül hagyom, hogy a szívem kétszeres ütemben dobban meg. Mit mondhatnék? Mégis mit tehetnék, mondd? Bolond vén ember vagyok csupán, ki vakon követné szívét, ha lenne benne elég bátorság és kitartás.
- És miért pont most keresel fel engem ezzel a hírrel? - hosszú ujjaim ajkamon siklanak végig, ahogy lassan feltápászkodok a székemből, s közelebb lépek a fiúhoz; olyan, akár egy szellem a múltból, soha nem lehet tudni, mikor ölt valóságos formát. Vajon most is csak a képzeletem játszik velem? Talán túl sok alkoholt ittam a vacsoránál és elaludtam volna a dolgozatok javítása közben? Vajon, ha közelebb lépnék hozzá, akkor ujjaim a semmit markolnák el, vagy valóban érezném ruhájának kellemesen-durva anyagát? - Csak egy szimpla tanár vagyok, így nem hiszem, hogy sok mindent tudnék tenni az ügy érdekében, Roger, s mint tudod, nem ápolok közelebbi kapcsolatot a halálfalókkal sem. Azt javaslom, hogy fordulj Dumbledore-hoz, ő sokkal bölcsebb és tapasztaltabb.
Ebben mindig is remekeltem; a visszautasításban, a gyávaságban és az elfutásban. Inkább választottam azt, hogy mugli módjára, az anyámnak tetsző életet élem, semmint a mágiát gyakorlom tovább. Annyira belém égett mindaz, amit gyemekkoromban tett velem, hogy még mindig úgy vélem, ez egy rossz világ, amiben meg kell tanulnunk semlegesnek maradni. Most mégis itt vagyok, szembementem az elveimmel, felrúgtam a saját szabályaimat csak azért, hogy elmeneküljek a régi életemből, hogy új szerepet ölthessek magamra, ami egy mugliismeret tanár maszkja. Ez sem valódi. Semmi sem valódi.
- Miért vagy itt? - szegezem a kérdést a másikhoz; tekintetéből próbálva meg kiolvasni a választ, az igazságot. - Mondd el őszintén, akkor talán tudok segíteni.