- Drágám, ez hogy áll rajtad? Látom, hogy még mindig nem tanultad meg helyesen megkötni a nyakkendődet. Mire is mennél nélkülem..
- Ne már anya, hagyjad, jó az úgy, menjünk inkább. – Türelmetlenül toltam el édesanyám kezeit, aki igyekezett inggallérom alatt tökéletes precizitással eligazgatni a nyakkendőmet. Ki nem állhattam, amikor ennyire anyáskodott felettem, s láthatóan apám is csak szemeit forgatta, jelezvén nem tetszését.
- Hagyjátok abba! Most pedig bemegyünk, Felix remélem, hogy nem felejtetted el az ajándékot Dahlianak. Miután bejutottunk, velünk jössz, bemutatlak néhány minisztériumi tagnak, oda köszönsz Mr. Walshnak is és azután megkeresheted a menyasszonyodat. Ne okozz csalódást, és lehetőleg ne viselkedj úgy, mint legutóbb…nem szeretném, ha a fiamról elterjedne, hogy iszákos. Türtőztesd magad! – Apám szavaira semmit sem szóltam, csak mogorván sütöttem le szemeimet, miközben kezeimet zsebbe csúsztattam, s apámékat követően magam is átléptem a bálterem küszöbét.
Felemelve pillantásomat, elvakított az a nagy gazdagság, s fényesség, mely az impozáns belsővel rendelkező helyiséget átlengte. A rendezvényhez mérten, gyönyörű, díszített kosztümöt kapott, színpompában úszott, s hangszerek kellemes játéka adta a zenei aláfestést. Tökéletes volt, leszámítva a társaságot, melyben úgy éreztem, hogy majd megpukkadok.
Leginkább jól öltözött urak és hölgyek, idősebb házaspárok, s néhol egy-két hiú ficsúr, vagy ostoba, s beképzelt liba flangált. Olyan személyiségek, akikkel nehezen értettem meg magam. Tekintetemmel leginkább azt kerestem, hogy akad-e olyan ismerősöm, akivel el tudnám ütni azt a néhány órát, melyre kötelezték, hogy öltönyt viseljek.
Pechemra azonban nem láttam senkit, csak apám üzlettársait, a szomszédságunk egyes tagjait, s egy-két ismertebb politikust, s néhány jelentősebb család képviselőjét.
- Üdvözlöm….Szép estét…..Hogy van?...Kellemes estét!...-Nagyjából ezen szóösszetételekből állt a teremben eltöltött első néhány percem, melyben apámat , s anyámat követve parkoltunk le egyik társaságtól a másikig.
Igyekeztem mindvégig mosolyt erőltetni az arcomra, de elég nehéz volt végig küzdenem magam a savanyú alakok sokaságán, akiket legszívesebben nagy ívben elkerültem volna. Ráadásul váratlanul még Blaise nagybátyám is ott termett mellettünk, széles vigyorral az arcán.
- Csak, hogy ide értetek, már azt hittem, kihagyjátok ezt a csodálatos estét. – Színpadias mosollyal az arcán, vállon veregette apámat, mintha oly nagyon szeretné Őt. Csak a vak nem vette észre, hogy féltékeny apám kapcsolataira, vagyonára, s az életben elért sikereire.
Igaz, akadtak jobb pillanatai, amikor el tudtam viselni a társaságát, sőt olykor még képes volt valóban elhitetni, hogy nagybátyámként törődik velem, de aztán valahogy minden cselekedetével aláásta azt a kis jót, amit elért nálam. Jelen pillanatban éppen a semleges mértéket súrolta, így még ő is jobb volt, mint apám üzletfelei.
- Üdv Blaise, van itt valami iható is, vagy csak ilyen nőies italokat szolgálnak fel? – Böktem a kezében tartott kristálypohárra, s az abban úszó pezsgőrengetegre.
- Fiam el vagy tévedve, ez nem női ital, ez az urak itala! Ilyet kellene innod, ezzel egyébként is le tudod venni a nőket a lábukról. – Vigyorogva nyújtotta felém kezét köszönésképp, amit kétszer megráztam, ahogy az illem megkívánta.
- Ne aggódj, mással is le tudom venni őket a lábukról. Egyébként meg , van aki a whiskeyt szereti…- Jegyeztem meg, s egy pillanat erejéig bevillant az emlékeimbe az éjszaka, amikor Ada Reinhardttal nyakaltam a Lángnyelvet.
A kép természetesen pillanatok alatt szertefoszlott, mert jobbról megérkezett Dahlia, aki karon ragadva, határozottan húzott maga után. Meglepett hevessége, némiképp össze is ráncoltam homlokomat, s igyekezvén átvenni az irányítást, megfogtam kezét, s rászorítva lépdeltem mellette, követve az útirányt, mely az egyik félreeső helyiséghez vezetett.
- Felix, azonnal tudni akarom, hogy kivel csalsz meg! Úgyis tudom, hogy megcsalsz, mert sokszor nem érsz rá, amikor hívlak és különben is, gyakorta eltűnsz a haverjaiddal. Szóval, gyerünk, azonnal add ki annak a nevét, aki a helyemet bitorolja! – Dühösen toppantott lábfejével a padlón, s öklével erősen sújtott le mellkasomra.
- Normális vagy? Se köszönés, se semmi, és máris letámadsz a marhaságaiddal? Dehogy csallak meg, időm sem lenne rá, mert olyan a személyiséged hogy minden pillanatomat leköti! – Vágtam vissza kissé dühösen, s pillanatok alatt felbőszített a lány. Legszívesebben hozzá vágtam volna, hogy pontosak az információi, s nem csak hogy egy, te több ízben is megcsaltam már.
- Ne hazudj, tudom, hogy megcsalsz, jól tudom! – A mondatot követően, erővel lökött rajtam egyet, majd mielőtt még bármit is tehettem volna, már ki is viharzott az ajtón. Merlinre, hogy fulladna meg!
Dühösen léptem ide-oda, miközben hajszálaimba túrva, hátrasimítottam a szálakat. Ahhoz képest, hogy apám arra kért, tegyem boldoggá Dahliat, szépen indult az este. S miközben ezen gondolkodtam, ujjaim nadrágom zsebébe tévedve rátaláltak arra a láncra, amit a Walsh lánynak szántam. Pontosabban, amit apám szánt Dahlianak.
Aggasztott a lány viselkedése, s kezdtem azt hinni, hogy mindebben benne van Ada Reinhardt is. Hiába fenyegettem meg azon az éjszakán, hiába mondtam neki, hogy ne merészeljen bármit is mondani, egész biztosan eljárt a szája.
- Áspis kígyó , hogy Malazár átkozná az élete végéig!- Morogtam magam elé, s közben hevesen hagytam el a félreeső helyiséget, hogy megtaláljam a jegyesemet, s megpróbáljam a lehetetlent, rávenni arra, hogy bármit is hallott rólam, az csupán hazugság.
Tekintetemmel Őt kerestem a tömegben, a táncoló kavalkád azonban elnyelte a lányt, s helyette csak az anyósjelöltem, s apósjelöltem jött szembe velem, akik természetesen elvárták tőlem, hogy váltsak velük néhány szót.
- Állj csak meg Felix, hová ilyen sietősen? –
- Áh, Mr. Walsh. Én csak…Dahliat keresem, szeretnék vele egy táncot. – Vágtam rá hirtelen az első eszembe jutó indítékot, amiért oly sietősen igyekeztem áttörni a tömegen. Szerencsére a szülők nem láttak át rajtam, s annak a tudatában voltak, hogy a lányuk, s köztem nagy a szerelem.
- Haha, jól van, de mielőtt mennél, táncoltasd meg a feleségemet is. – Nevetve kanyarintotta karomra a nejét, akire mosolyt erőltettem, s minden dühömet visszafojtva a táncparkettre kísértem.
A tánc döcögősen indult, mert nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy idős asszonyok mozdulatait figyeljem. Mrs. Walshnál azonban figyelnem kellett arra, hogy ruhájának hosszú uszályát ne tapossam le, s lábfejére se lépjek rá.
Tánc közben mindvégig faggatózó kérdéseire bólogattam, s próbáltam az igen és nem válaszokra korlátozódni, míg észre nem vettem Adát a bálterem egy távoli szegletében.
- Elnézést kérek, Dahliat is meg kell találnom. – Kezet csókolva édesanyjának, gyorsan hagytam magára, s a kavargó tömeget kihasználva, el is tűntem leendő anyósom kutakodó tekintete elől.
Határozott léptekkel haladtam, s látva , hogy merre tart Reinhardt, követtem Őt.
Két perccel később már el is értem célomat, s átléptem az erkély ajtón, amit magam után húztam, hogy véletlenül se zavarhasson meg minket senki.
Pillantásom a korlátnál támaszkodó, nekem háttal álló lányra szökkent, s már elhatároztam hogy helyben leteremtem tettéért, az még egy ideig váratott magára. Ada valószínűleg nem sejthette, hogy ki lépett mögé, ugyanis Blaiseként szólított, s nem kellett sok, hogy rájöjjek, a nagybátyámról beszél.
Minden egyes szavát hallottam, s így már Eric szavai is világossá váltak számomra. Nem mondom, hogy nem döbbentettek meg a hallottak, azonban így csak beigazolódott minden gyanúm a lánnyal szemben.
- Nem hinném, hogy Veled akarnék elhopponálni innen, és eszem ágában sincs fizetnem Neked! – Dühömet nem visszafojtva szóltam rá a lányra, majd közelebb lépve hozzá, elkaptam a karját, s felém fordítottam, hogy kék íriszeibe fúrhassam pillantásom.
Arca most is gyönyörű volt, s ellenállhatatlanul kéklettek szemei, melyet a smink még csábosabbá varázsolt. Pillantásom végig szökött ruházatán, tökéletesen állt neki a báli ruha, azonban még így is csak az a cafka boszorka volt, aki átvert, s a hátam mögött alkut kötött a menyasszonyommal. Nem dőlhettem be szépségének, s nem adhattam neki esélyt arra, hogy megbabonázzon.
- Szóval mégis csak igaz, hogy egy cafka vagy, aki pénzt kap a szolgálataiért? Ráadásul a nagybátyámtól? Szánalmas…- Fintor kúszott ajkaimra, s megvetően néztem Reinhardt kéklő íriszeibe.
- Válaszolj nekem! Mit mondtál rólam Dahlianak? Mit merészeltél megosztani Vele, hallod? – Sziszegve vetettem arcába kérdéseimet, miközben erősen rántottam a karján, ha nem figyelt rám eléggé, s jobbommal már a vállát markoltam meg.
- Tudni akarom, hogy mit tud és honnan! Azonnal mond el, különben itt a helyszínen kürtölöm szét, hogy miféle viszonyt folytatsz a nagybátyámmal! – Fenyegetésem nem pusztán szavakból állt, a méreg oly hévvel öntötte el elmémet, hogy képes lettem volna mindenre.

Fiatal voltam még, tervekkel és vágyakkal felvértezve, s ha valaki egyszer is feltette volna nekem a kérdést, hogy mire is vágyom igazán, akkor azt felelem, hogy a szabadság ízére.
A szabadságot vágytam, hogy madár módjára bontogathassam szárnyaimat a varázslóvilágban, kiélvezve fiatalságom minden egyes pillanatát. Lázadni kívántam, rossz döntéseket hozni, úszni az árral, s belegabalyodni a legnagyobb őrültségek fonalába, melyek hirtelen ragadnak magukkal egyik pontból a másikba. Ez lett volna a reális, a megérdemelt, mi minden fiatalnak kijárt volna, ki annyi idősen koptatta a Roxfort padjait, mint én.
Tizenhatodik évemet betöltve a sorsom mégis megpecsételődött, s már két éve, hogy meg kellett felelnem holmi jegyességnek, mely kizárólag üzleti érdekből köttetett, hogy családunk talpon maradhasson, s ne süllyedjünk el a lápban, ne legyünk földönfutókká, s apám ne tűnjön fel a címlapokon úgy, mint egy átkozott csaló, kit az Azkaban egyik eldugott cellájában tartanak fogva halála napjáig.
S hogy elkerülje a börtönt, családunk pedig a szégyent s a veszteségek sokaságát, megfelelő alany lettem arra, hogy helyre hozzam szüleim hibáját. Ha tetszett, ha nem, meg kellett felelnem ezen szerepkörben, s a lehető legjobbat kellett nyújtanom.
Tisztában voltam azzal, hogy miféle teher nyugszik vállaimon, így esélyt sem adhattam arra sem magamnak, sem pedig másnak, hogy áthúzza a számításaimat, s ezzel örök kárhozatra ítélje a családomat.
Haragom ezért jogos volt abban a pillanatban, amikor ujjaimat erővel kanyarintottam háztársnőm vállára, ki vélhetően mindent tönkre akart tenni, s ki éppen az utamban állt, hogy elhitethessem boldogságomat Dahliaval.
- Ne feszegesd a húrt Reinhardt, ne játssz velem. – Sziszegtem arcába a szavakat, miközben mérgesen futottak ráncba vonásaim,s gyűlölettel emeltem pillantásomat áfonyakék íriszeire.
Dühöm nem csak ennek a pillanatnak szólt, sokkal inkább annak az éjszakának, amiben az ujjai köré csavart, s kelepcébe csalt. Mérhetetlen harag hasogatta bordáimat, amiért engedtem akkor a vágyaimnak, s valós érzéseket plántáltam felé, elhitetvén saját magammal is, hogy a szenvedély mellett létezhet egy társ. Egy társ, kit nem csak félre dobhatok, mint az elhasznált ruhadarabokat. Egy élő, ki velem együtt él, s szíve az enyémmel együtt dobban.
Ostoba voltam, hogy egy pillanatra is megkedveltem ezt a lányt, s elengedve magam mellette elhittem, hogy én is érezhetem magam jól, minden féle színleléstől, s terhektől mentesen.
- Ezzel csak azt éred el, hogy még jobban magadra haragítasz, pedig erre igazán nincs szükség, mert legutóbb már elérted azt, hogy gyűlöljelek. Hadd halljam végre, mit mondtál Dahlianak arról az éjszakáról! – Szabadulni óhajtó csuklóit erővel ragadtam meg, s erősen szorítottam a korlát oldalához, testsúlyommal ránehezedve kézfejeire, hogy még csak véletlenül se szabadulhasson a vallatás alól.
Tudnom kellett végre, hogy van-e még esélyem helyre hozni a kapcsolatomat a Walsh lánnyal, vagy ez az áspis kedvére marcangolta szét a hosszasan felépített hidat, mely egyenes utat mutatna egy jobb világ felé.
- Hogy micsoda? Miféle módszerrel próbálkozol már megint, mi? – Értetlenül fúrtam kékjeimet az övéibe, s nem akartam hallani azon szavakat, melyekkel ingerelni próbált. Már így is tombolt bennem a düh, s ehhez nem hiányzott az, hogy a lány egy könnyed mozdulattal olajat öntsön a tűzre.
- Hagyd ezt abba azonnal! Nekem semmit sem jelentett az éjszaka, és nem is reménykedem veled kapcsolatban semmiben. Legfeljebb abban, hogy befogtad a szád, és nem merészeltél elkotyogni semmit sem Dahlianak. – Mérhetetlen harag gyúlt tekintetemben, s még erősebben martam csuklóiba, ujjperceim szinte egészen elfehéredtek a szorítástól.
Miért dühítettek annyira a szavak, s honnan tudta, hogy valóban különleges volt számomra azon az éjszakán? Miféle aljas boszorkány lehetett, ki ezzel is újabb sebeket akart ejteni rajtam? S egyáltalán miért is vettem zokon minden egyes mondatát? Térj már észhez Felix, ez a lány semmit sem jelenthet, ne engedd, hogy felzaklasson!
Belső gondolataim mindvégig ott cikáztak elmémben, ahogyan Ada Reinhardt cukkolni próbált a szavaival, s szinte érződött a tekintetéből, hogy élvezi, ahogyan fölém kerekedhet.
Ne engedd neki Felix, ne engedd!
- Miféle cafka vagy? Azt gondolod, hogy bármit is komolyan gondoltam veled azon az éjszakán? Hát nem veszed észre, hogy nem voltál más, csak egy éppen arra tévedő, kihasználható tyúk? Hm? Csak a szükségleteim kielégítésére voltál jó, szóval ne játszd nekem itt az eszed, inkább válaszolj a kérdésemre, mielőtt meggondolom magam, és belöklek a tömegbe, hogy leleplezzelek. – S ekkor megragadva a karját, kicsit arrébb rántottam pozíciójából, hogy az erkély ajtón keresztül beláthasson az odabent hömpölygő tömegre.
- Látod, hogy mennyien vannak odabent? Vajon mennyien tudják a Reinhardt famíliáról, hogy miből keresi a pénzét? Mert gondolom, a drága mama is hozzád hasonlóan űzi az ipart, nem? – Gúnyos mosolyra húztam ajkaimat, bántani akartam Őt, s fájdalmat okozni neki. Azt akartam, hogy vessen véget a szemtelenkedésnek, és végre valljon színt előttem, mielőtt még megkínoznám.
- Ne mindent vagy semmit mondj, hallod? Ne játssz velem, mert esküszöm, a tömeg elé viszlek! – Felháborított a kacagása, s ha eddig még nem ejtettem foltokat a karján, úgy ezúttal biztos olyan erővel birtokoltam törékeny karját, amire már valóban fájdalmasan szisszenhetett fel a lány, ki jelenleg egyet jelentett azzal, ki a boldogságom útjában állt.
Miközben mérhetetlen haragtól ráncolódott homlokom, s szemöldökeim is dühödt vonalat képeztek, a lány végre felhagyott a gúnyolódásával, s a következő másodpercekben elhangzott szavakkal egészen meglepett.
Nyoma sem volt gúnynak, s afféle megfogalmazásban szólt hozzám, mintha ő sérült volna azon az éjszakán bármitől is. Haragomat értetlenség szőtte át, szorításom enyhült, s el is engedtem karjait, hogy egy fél lépést hátrébb lépve, könnyebben fúrhassam tekintetem azokba az áfonyakék íriszekbe.
- Boldog volt? Jó…ezt jó hallani, remek. – Visszavéve hangomból, csendesen, s némi meglepettséggel feleltem a lány szavaira. Ami azt illeti, még kissé zavarba is jöttem, hisz az előző percekben durván letámadtam Őt, s kiderült, hogy erre nem volt okom, s nem is szolgált rá. A továbbiakban, higgadtan hallgattam Ada szavait, miközben tenyereim a csípőmön pihentek. Szívverésem normalizálódott, s már a harag sem akarta feljebb tornázni a vérnyomásomat. Csupán a kellemetlen érzés maradt hátra, hogy hülyét csináltam magamból a boszorkány előtt, s fölöslegesen csaptam perpatvart, amire egyáltalán nem lett volna szükség.
Mindezt bántam, az időt azonban már nem tudtam visszaforgatni, s a csatamezőn elnyert sérüléseimet büszkén kellett viselnem. Más lehetőségem nem volt.
- Ne aggódj, amíg Te megtartod az én titkomat, addig én sem leplezlek le az aranyvérűek előtt, erre akár kezet is rázhatunk…- Nyújtottam felé jobbomat, hogy egy kézrázással valóba megpecsételjük ezt az alkut, s így a jövőben is emlékezzen majd arra, hogy ezen az estén mit fogadott. S ha tenyere az enyémhez ért, akkor egy kicsit közel húztam magamhoz, s testemmel a korláthoz préseltem, hogy nyaka felé hajolva, ajkaim könnyedén találhassanak hallójáratának közelébe.
- És gratulálok, Blaise kiváló fogás. – Gúnnyal ejtettem a szavakat a fülébe, hogy érezze, miféle véleménnyel vagyok a kettejük kapcsolatáról. Furcsa, de rossz volt abba belegondolni, hogy ezt a fiatal lányt megkörnyékezte a nagybátyám, s hirtelen minden iskolai flört, és pletyka elenyészőnek tűnt egy ilyen tényező mellett.
Soha nem gondoltam volna, hogy a nagybátyám képes lenne aljas módon egy fiatal lányra szemet vetni, ráadásul éppen a háztársaim közül, s éppen Reinhardtra. Éppen ezért megtudni az igazságot, nem volt jó érzés, s nem csak, hogy a nagybátyámban csalódtam, de Adában épp úgy. Nem hittem volna, hogy képes lenne magát egy jóval idősebb alaknak is oda vetni, s hogy ez éppen a nagybátyám volt….még a hideg is kirázott a hallottaktól.
Némi csalódottsággal hajoltam hátrébb, s szembesülnöm kellett az élet zord részleteivel, s a ténnyel, hogy Ada Reinhardt nem egy kis pályás kis fruska, aki házon belül hülyíti a fiúkat, s elfogad érte egy-két galleont. Ez a lány valóban ebből él.
Elhúzódva Adától, figyeltem, hogyan emeli a pezsgős poharat ajkai elé, hogy ízleljen a buborékos italból, mely íze keveredett a vöröslő eper aromájával.
- Ne aggódj, tökéletes éjszakája lesz Dahlianak mellettem, mint minden egyes alkalommal, de hisz tudod, tapasztaltad már. – Vágtam vissza gúnyosan a lány szavaira, s igyekeztem már nem felvenni a piszkálódását, hisz az alkunk megköttetett, további dühöngésre pedig nem volt már szükség.
- Igyál csak nyugodtan, egészségedre. Magam részéről inkább whiskeyt fogyasztanék, odabent. – Jegyeztem meg, miközben zsebre csúsztattam a kezem, s Ada oldalára fordulva, magam is jól láthattam, hogy mi folyik odabent a bálteremben.
Az ajtó hirtelen tárult fel előttünk, s a következő percben egy ismeretlen, húszas évei elején járó, kissé vérszegényes alkatú fazon indult meg felénk. Egyik szemöldököm kicsit magasba szökött, s gyanakvón fordítottam arcomat a lány felé, mintha csak tudtam volna, hogy ez is egy olyan alak lehet a sok közül.
- Mégis csak kérek pezsgőt. – Jegyeztem meg, s kiemelve kezéből a kristálypoharat, az utolsó kortyokat legurítottam torkomon, majd a talpas poharat a korlát lapos tetejére állítottam.
- Táncolni? Hehh, viccelsz velem? – A kérdésem komoly volt, s el sem hittem, hogy a történtek után a lány még tőlem várja a felszabadítást.
- Eltaláltad, hogy nem, de úgy látom, hogy ez a pasas szíves örömest megtáncoltatna. Hihetetlen, mond csak, neked mégis hány kuncsaftod lófrál itt a teremben? – Némi felháborodással tettem fel a kérdésemet, s nem tudtam palástolni indulataimat, amit a helyzet váltott ki belőlem. Egyszerűen rosszul érintett, s magamnak sem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de borzasztóan éreztem magam, mintha én szégyelltem volna mindazt, amit ez a lány művel.
- Hagylak, hogy megtanítsd táncolni ezt a kékvérű férjjelöltet… - Vágtam hozzá gúnyosan, s ellökve magamat a korláttól, elindultam a bálterem irányába, azonban alig léptem kettőt, amikor kiszúrtam a szemből érkező nagynénémet, aki pirospozsgás, kerek arccal, s több mázsás súllyal közeledett felém.
- Jaj ne..ne, nehogy táncolni akarj velem, basszus. – Drága Muriel nénémnek volt egy rémes szokása. Minden egyes bálon úgy érezte, hogy meg kell táncoltatnia az ő egyetlen édes unokaöccsét, s azzal természetesen nem számolt, hogy egy óvatlan mozzanattal járhatatlanná tapossa az ujjaimat. Menekülnöm kellett tőle, nem vágytam szoros ölelésére, hogy kipréselje belőlem a levegőt, összetúrja a hajamat, s úgy babusgasson, mint egy fél éves pincsikutyát.
Hirtelen kellett cselekednem, azonban addigra a mellettem elhaladó Dale Harrington valószínűleg már rátalált a korlát mellett ácsorgó Reinhardtra.
- Szia te drága, hogy milyen csodás vagy ezen az estén. Ugye emlékszel még rám, és arra az estére? – A nyúlánk Dale csontos ujjaival simított végig Ada karján, s idétlen vigyorával igyekezett lenyűgözni a lányt. Kissé mintha dadogott volna, s talán még a víz is fojt róla zavarában, láthatóan azt sem tudta, hogyan udvarolja körbe Reinhardtot. A nagynéném azonban intenzív sebességgel közeledett, s ugyan még három-négy méter választotta el tőlem, máris karjait tárta szét, mintha ily távolból is agyon akarna nyomorgatni a markaiban.
Pillanatok alatt meggondoltam magam a táncot illetően, s nem izgatott az, hogy miféle költeményekkel próbálkozik Harrington elcsábítani Adát, s hogyan akarja csontos ujjaira fűzni a lány hajszálait, gyors léptekkel teremtem mellettük, s egy határozott mozdulattal kaptam el Ada tenyerét.
- Táncolsz velem, most. – Jelentettem ki határozottan, majd Dale felé fordulva, biccentettem a néhány évvel idősebb srácnak, s elraboltam tőle a lányt.
- Csak mosolyogj, és erre…- Éppen csak kihúztam az ajtón, máris magamhoz pörgettem, s táncra fogva csípőjét, s karját, bepörgettem Őt a tánc közepére, vele együtt mozogva. S miközben táncba vittem a lányt, válla felett jó ideig Muriel nénémet figyeltem, ki nehézkes súlyával lassan fordult meg tengelye körül, s pillantásával engem keresett a tömegben.
- A néném…ki nem állhatom, mert minden egyes alkalommal táncolni akar velem, aztán meg a hóna alá ölel és úgy rángat magával, mint egy görögdinnyét. Borzasztó, ráadásul minden tánc alkalmával letapossa a lábamat…- Sóhajtva szöktek elő belőlem a szavak, s csak ezután pillantottam Ada kéklő íriszeibe, kinek csípőjére csúsztattam a kezem, s közelebb húztam magamhoz.
- Ugye te nem fogod letaposni? – Gyanakvóan fúrtam pillantásom a tekintetébe, s furcsa, de érezve testének melegét, a közelségét, orromba kúszó illatát, egészen elvarázsolt. Annyira jó volt vele a tánc, hogy bár már elmúlt a Muriel veszély, én még mindig karjaimban tartottam Őt, s egy kipörgetés után hirtelen húztam vissza magamhoz.
- Na és mond csak, jobban táncolok mint ez a Harrington? – Szemöldökeimet fel-le mozgatva, kíváncsian fúrtam íriszeimet a lány pillantásába, mikor a következő percben hirtelen cikázó fények suhantak át a termen, s hatalmas robbanás következett..