to Isabelle
Egy bizonyos esemény után

Megtörtént. Maga sem hitte el, de megtörtént. Sikerült, a porig alázta Howellt, és valamiért mégsem volt elégedett. A végzősök szabadprogramot kaptak, ám őneki esze ágában sem volt a sokasággal tartani. Még mit nem, a mihaszna csak maradjon meg magának. Legalábbis Barnabas ezt gondolta.
A legutóbbi halálfaló-gyűlés egy kész rémálom volt, megölettek vele egy mugli származású boszorkányt, és az anyja életével fenyegették. Ha nem teszi meg, megölik az anyját. Pedig az a kiscsaj nem ártott neki semmit, még könyörgött is az életéért.
Furcsa volt, hogy míg a kisebbek órán sínylődtek egész nap, addig ő egyedül tespedhetett volna a szobájukban, ő mégis inkább azt választotta, hogy a folyosókat rója, ameddig le ne csillapodnak gondolatai.
Csak egy órával később jött rá, hogy marhára rossz irányba ment, illetve már kétséges volt számára is, hogy tényleg rossz-e azaz irány, amit inkább választott volna, még akkor is, ha százszor kitagadják, ha százszor megkínozzák érte.
A lelkiismerete üvöltött belülről, és már nem tudta elhallgattatni, akárhogy is próbálta. Az mindegyre csak ezt fújta: Howell, Howell, Howell.
Így persze, hogy a Griffendél területén kötött ki, pontosabban azon a folyosón, amerre valahol a klubhelyiségüknek kellett lennie.
Vajon ő is itt lehet? Nyitna felém, ha megszabadulnék a bélyegemtől?
A választ csak akkor tudhatta meg, ha ki is próbálja, ezért az egyik éppen erre tartó gólyát bízta meg, aki hebegve igenelt, hogy továbbítsa Howellnek az üzenetét: szeretne vele találkozni és tisztázni ezt az egészet, ami köztük megesett, mert nem bírt nyugton maradni. Igaz, az utóbbit nem tette hozzá, ahhoz túl büszke volt, hogy beismerje, ez a lány teljes mértékig lerombolta a jól kiépített falat.

to Isabelle
Egy bizonyos esemény után

Szuper. A lány hamarosan ott állt előtte, ő mégsem bírt sokáig megmukkanni. Azt érezte, hogy ez nem lesz sétagalopp, újra a csaj bizalmába férkőzni, épp ezért döntött úgy, hogy talán ezt nem a nyílt folyosón kéne megbeszélni.
Meg sem várva, mit szól hozzá Madárka, fogta, és a legközelebbi, full üres, festmény meg mi egyébtől mentes terembe behúzta, és magukra zárta az ajtót, biztonság kedvéért egy Disaudiót is szórt magukra. Nem akart kéretlen fültanúkat, akik aztán kürtölnének is Mr. Énvagyokaviláguránakféljetek-nek.
- Ne haragudj! – Talán nem a legbölcsebb kezdés, azonban az etikett azt kívánta, hogy mocskos tettéért minimum bocsánatot kérjen. – Ha akarsz, akár meg is verhetsz, de nem mondok le rólad. Még ezért sem.
Feltűrte hosszú ingének ujját, hogy megmutassa a jegyet. Most ugorhat a majom a vízbe, remélhetőleg, élve megússza az egészet.
Eltűnődött, melyik lehet vajon félelmetesebb: Voldemort önkényuralma, vagy a nők szeszélye. E tekintetben képtelen volt dűlőre jutni, akár napokig, hetekig boncolgathatná a pro és kontra érveket.
Ha Howell elfogadja a tényeket, akkor nem folyamodik ahhoz, amit leges legvégső esetben alkalmazna, ha Madárka nem értene a szép szóból.
Vagy tényleg ennyire a rossz oldalára bukna? A haverjai már körberöhögték, mikor közölte, hogy nem is rossz a kicsike, és el tudná képzelni, hogy ők hosszabb távon. Ketten. Voldemort és família, meg vihogó, bunkó liba barátnőcskék nélkül.
Álom, álom, édes álom… ne álmodj, ha ébren vagy, Durant-királyfi! Ahhoz előbb valami hülyének el kéne tennie azt az ótvaros barmot láb alól.