Sosem voltam az a cica órás típusú lány, akinek a szobája tele van ilyen jellegű dolgokkal. Mindenem letisztult és csillogó állapotban áll a bradfordi házunkban, egyetlen oda nem illő dolog sem díszeleg az asztalom és minden pontosan elhelyezve, meghatározott helyén van. Ilyenek a Remussal és a barátaimmal készült közös fotók is, melyek mozogva emlékeztetnek azokra a percekre mikor még előre ment az életem. Most megállt, stagnál, és csak topog, néha rákmódjára hátrafelé halad míg máskor szárnyakat kap és elrepít Csodaországba. Csak sajnos a való élet nem mindig habos és cseresznyés, néha keserű és szomorúságot hoz, ahogy a szakítás is. Valami akkor bennem eltörött, lehet, hogy túl sokat vártam a kapcsolattól, lehet nagyon beleéltem magamat a jövőbe és már előre terveztem. Ez mind rám vallana, hiszen imádom előre leszögezni a dolgaimat most mégis gondolkodás nélkül cselekszek. Ezért tettem azt, amit a nyáron. Nem ítélhet el senki és nem is fog, mondjuk ahhoz az kéne, hogy valaki megtudja a titkomat. Rajta kívül, természetesen. Döntöttem. Az idő eljött, már nem futhatok el a hibáim elől és a titkaimat is meg kell osztanom valakivel, hogy ne érezzem egyedül magam. Nem beszéltem a szívem mélyén bántó dolgokról mióta szakítottunk Remusszal, és ezt szerintem Marlene is észrevette. A szokásos társalgások, nevetgélések még mindig meg vannak és meg is maradtak, nem múlnak el a közös barátos dolgok, de egy apró, kínos feszültség kiül a szobára olykor-olykor. És ha ma Merlin nem fog felhívni magához akkor is elmondom neki, hogy mi bántja lelkemet. - Majd később beszélünk Ems! – köszönök el az ablakban álló lánytól, majd mint ki jól végezte dolgát, veszem az irányt a Griffendél toronyhoz, hogy letámadjam a barátnőmet. Kellenek a csajos délutánok, és Marls meg az én kapcsolatom elsőre visszavezethető, mikor még minden olyan új volt. Most meg ez a második otthonom, jobban érzem magam itt, mint a saját szobámban, ahol ott várnak a dolgaim és kedves emlékeim. Az első cipellőm, az első levágott hajtincsem, minden, ami anyának különleges. De ez most nem lényeges, az, hogy megkeressem a lehető leghamarabb Marlenet sokkal fontosabb. - Láttátok Marlenet? – kérdezem az egyik háztársamtól, aki felfelé küld a szobánkba. Nagy levegőt veszek mikor felérek a lépcső tetejére, és nem azért, mert kifárasztott a lépcsőzés, dehogy… A bennem lévő feszültséget és elítéléstől való félelmet akarom így ellensúlyozni. Csak nem fog csalódni bennem, ugye? Kopogok, majd benyitok. - Szia Marls! – dobom le a könyveimet az ágyra, majd én magam is a könyvek közé dőlök. A plafont bámulom pár percig, majd oldalra fordulva a mellettem tanyázó lányra nézek. – Mi a programod mára? Beleférne egy lányos beszélgetés? – puhatolózok, mert ha nincs ideje ezekre vagy fontosabb dolga van, akkor engedem, hadd menjen. Nem muszáj mindent bevallanom most.
zene
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Hétf. 13 Jún. - 20:27
Dorcas & Marlene
Az üres szobában csak a könyv lapjainak súrlódása hallatszik amikor lapozom egyet. Már jó rég elmentek a többiek, én pedig kihasználtam ezt a kis időt, hogy tanulmányozni tudjam a könyvet, amit a javasasszony ajánlott nekem a gyengélkedőn. Elég sok minden megfordul benne, bájitaloktól kezdve, az ellátási módokon át egészen a csontozat felépítéséig. Szükséges tudni az ilyen dolgokat, mert amikor a pálcát a töréshez irányítjuk, nem mindegy, hogy hol vagyunk pontosan és így tovább. Most tényleg elhatároztam, hogy szeretném kitanulni ezt a szakmát. Valószínűleg a RAVASZ vizsgák után megpróbálkozom a Mungóval, hátha felvesznek valami gyakorlatra, ahol majd teljesen el tudom sajátítani a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy néhány ajánlólevelet is tudok kapni a suliból, hiszen elég aktív vagyok, sok mindent elrendezek. Talán nem kellene izgulnom ezen. Majd jövőre. Addig is lapozgatom tovább ezt a könyvet. Még jó ideig egyedül ücsörgök benn, ami igazából csak pár percnek tűnik, amikor Dorcas benyit a szobába. Elmosolyodom halványan, be is csukom a könyvet, miután megnéztem az oldalszámot, és leteszem magam mellé az éjjeliszekrényre. - Szia! Persze, hogy ráérek! Mindig ráérek, ha ilyesmiről van szó, tudod. - Kacsintok egyet a kijelentés mellé. Kedvelem a beszélgetéseket vele, olyan nyílt tudok lenni, és hát ő volt az első akit itt megismertem... elég nagyot tol ez a mércén. Kíváncsi tekintetem le sem veszem a lányról, csak felhúzom a lábaimat, törökülésbe helyezkedem el. - Na, mizujs? Mesélj! Hallottál valami új pletykát? Ami nem rólam szólt? - Forgatom szemeimet, de azért mosolygok a kérdés közben. Természetesen Harleyre gondoltam, már úgy megszoktam, de hát akkor is fel tud idegesíteni a pletykáival. Mindig kitalál valamit...
Kezdőlap
