Sokáig gondolkodtam rajta, hogy hogyan adjam vissza a személyes megszégyenítésemet. Nem hagyhattam szó nélkül és biztos voltam benne, hogy még ha az én visszavágóm nem is lesz annyira kegyetlen, a célnak megfelel. Így hát heteket töltöttem gondolkodással, tervezgetéssel és végül megszületett a döntés, hogy mivel is kéne megszívatnom Remust.
- Csak kérd meg rá, hogy menjen 9-re a Prefektusi fürdőbe. Mondd azt, hogy prefektusi találkozó lesz ott, vagy egy kis csapatépítő fürdőzés. Az Istenért Grace, találd ki. – türelmetlenkedtem, mint egy rossz kisgyerek, aki már alig várja, hogy csínytevése beteljesüljön.
- És ha nem akar majd hinni nekem? – értetlenkedett a mardekárosok prefektusa. Azért esett a választásom Grace-re mert ő pont olyan megvezethető volt, mint amennyire reméltem, hogy Remus is az lesz. Megforgattam a szememet és egy lépéssel közelebb léptem a lányhoz.
- Csak tedd, amit mondtam. – vadul hangzott, hogy én parancsolgatok egy prefektusnak, de ha logikusan gondolkodtam: a cél szentesíti az eszközt.
Életemben talán egyszer voltam itt. Akkor is csak azért mert tilos volt ide jönnünk – ahogy most is – és Harley-val muszáj volt kipróbálnunk  a lehetetlent. Természetesen elkaptak minket, de ez sem szegte kedvünket a további rosszalkodástól.
8:45. A hasam görcsbe rándult, a gondolataimat elöntötte a szappan és olajok enyves illata. Talán túl bódító is volt ez ahhoz, hogy ésszerűen átgondoljam a taktikámat így hagytam, hogy úgy történjen minden, ahogy a tudatalattim gondolta. A forróság szinte elviselhetetlenné kezdett válni, a hajam a tarkómra tapadt, és a párás levegőtől enyhén behullámosodott. Minden valamirevaló nőnek ez maga lenne a rémálom, de én egy cseppet sem foglalkoztam vele. Beljebb lépdeltem, hogy körbenézzek, és rádöbbenjek, hogy semmit sem változott a felállás az utolsó itt tartózkodásom ideje óta. Alaposan a tudatomba véstem mindent, amit láttam a párafelhőtől, hiszen ki tudja mikor lesz legközelebb alkalmam rá, hogy ide tévedjek.
9-et ütött az óra én pedig már a meleg fürdőben, a nyakig érő habok között áztattam magamat várva a rajtaütésre. Kíváncsi voltam az arcára mikor rádöbben, hogy egyedül én várom itt őt. Aki se nem prefektus, se nem a legszebb álma. Nem fűztem reményeket ahhoz, hogy ez az este boldog véget ér, annál inkább is, hogy szinte egyértelműen a tudtomra adta a múltkori esetünk kapcsán, hogy a háta közepére sem kíván. Ezért is döntöttem úgy, hogy saját kezűleg leckéztetem meg őt és nem bízom senki másra. Bár éppen ezért abban se voltam már biztos, hogy sikerülni fog, amit kigondoltam, de egy dologban bíztam, abban, amit ígért, hogy bármit megtesz azért, hogy rendbe hozza a hibáját. Hát itt az alkalom Lupin.
Az ajtó leheletnyi nyikorgással adta a tudtomra, hogy megérkezett a várva vár személy.  A fejemet felé fordítva egy hatalmas vigyorral üdvözöltem az érkezőt és szemeim ráfókuszáltak minden rezdülésére. Kicsit hunyorognom kellett, hogy átlássak a párán keresztül a nyurga fiúra, s, hogy végig tudjam mérni a feje búbjától egészen a cipőbe bújtatott lábáig. A szám éreztem, hogy kiszárad, és nyelvem hozzá tapad érdes szájpadlásomhoz. Végül mikor kinyitottam számat egy hangos csettintéssel szakítottam el a nyelvemet, amit Remus akár egy elégedett csettintésnek is vélhetett.
- Szép estét. – suttogtam, de a hely tökéletesen vert vissza minden hangot így biztos voltam benne, hogy hallja, amit mondtam. Testem a víz alatt lubickolt, csak a fejem volt kint a habokból.
- Remélem nem vagy túlzottan csalódott. – célzok itt az elvileges megbeszélésre, aminek látszólag semmi nyoma nincsen a helyiségben. Kicsit közelebb sétálok a medence széléhez, hogy aztán kikönyökölhessek rá.
- Úgy emlékszem, hogy azt mondtad bármit megteszel, hogy helyre hozd a múltkori hibádat. Áll még az ajánlat? – nézek fel rá kiskutya szemekkel, ellentmondást alig tűrő hangon.

everything is blue

*____*

Sok mindenben nem voltam jó. Tényleg, rengeteg mindenben. Például mindig is utáltam főzni, nem is tudtam, anya sokszor kért, hogy legalább csak áljak mellette a konyhában és nézzem, hogy mit csinál, de ez engem sosem foglalt le. Nem voltam jó számoló. A számokkal el tudtak kergetni messzire, a logikus gondolkodás annál inkább volt az én asztalom. Szerettem gondolkodni, de nem a számokon. Sokan azt is szokták mondani, hogy együtt érző se vagyok, de ez csak álca. Ellenben a csínyek kitalálásában mindig is első osztályú voltam. Így most is képzeletben megveregettem a vállamat, hogy milyen baromi ügyesen kitaláltam mindent, és sikítani lenne kedvem, ha arra gondolok, hogy akármi rosszul sülhet el és akkor lőttek az egész tervemnek.
Éreztem, hogy a fülledt időben kezd már kicsit melegem lenni, de túl kellemes volt a víz ahhoz, hogy megfosszam magamat ennek az élményétől. Bódultan pancsoltam, mint valami kislány, aki életében nem merült még el a habok között. Próbáltam ezzel leplezni minden feszültségemet, ugyanis több is volt bennem. Már csak a terv végrehajtásának tökéletessége is elég nagy súly volt a vállamon, pláne az, hogy újra Remus szemeibe kell néznem, és nem csak azok után amit tett velem a bájital hanem annak dacára is, hogy be kellett vallanom magamnak, hogy valami vonzott benne. Kérdés csak az volt, hogy mégis mi?! Próbáltam nem keresni a miérteket, mert egészen lehetetlen dolgok jutottak eszembe és ez kezdte megrémíteni önön fantáziámat is.
Amint a helyiséget átjárja a Remus-levegő, próbálom könnyedén leplezni zavaromat, és ahogy rá nézek, rögtön tudom, hogy az ő zavarodottságával szemben az enyém Istenien sikerült. Szinte hallom a medencéig, ahogy forognak a fogaskerekek az agyában és el tudom képzelni, hogy mennyi kérdés van a fejében. Csak mint amennyi nekem volt a bájital távozása után. Remus-Megan: 1-1. Dingg.
Kikönyökölve a medence szélére legeltetem picit, a szemeimet végtagjai, arcán és igazából minden négyzetcentiméterén mielőtt megállnék a szemeinél. Kissé oldalra billentem a fejemet és szám éles mosolyra húzódik, ahogy hallgatom a kérdést, amit feltesz nekem. Mit is akarhatnék tőle? Ezernyi gondolat tódul az agyamba szinte kilökve azt az egyet, amit mondanom kéne. Halványan megrázom a fejemet mintha ezzel minden elképzelésem kirepülhetne.
- Fürödj velem! – mondom a legkisebb habozás nélkül. Félek, ha egy picit is gondolkodnék azon, hogy hogyan körítsem, a dolgot már nem merném kimondani. Így annál maradok, hogy nem kertelek, egyenesen elmondom, amit akarok. Kezd bennem valami perverzió feléledni, hogy belerángathatom valami rosszba, valami tilosba. Szuper dolog ugyanis olyan emberekre hatni ilyen téren, akikről tudod, hogy sosem tennék meg saját akaratukból.
- Meztelenül. – harapok a számba egy pillanatra, miközben már fordítok is neki hátat, mert érzem, hogy minden vér az arcomba fut és az egész fejem ez merő adta vörösség. Közel sem voltam én ennyire bevállalós és közönséges, mint amennyire elő adtam magamat Remusnak, de a célért bármit.
Igaz így voltak kérdéseim azzal kapcsolatban, hogy ha esetleg meg is tetszenék, neki melyik énemet gondolná neki valónak. Azt, aki tényleg vagyok, vagy azt aki ezeket a hülyeségeket kitalálja és véghez viszi?!
- Mielőtt tiltakoznál, emlékeztetnélek, hogy megígérted. – nézek, rá újra vissza mikor már érzem, hogy a színeim kezdenek visszaállni alapállapotukba, miközben már a medence másik szélére sétáltam. Gonosz dolog kihasználni azt amit mondott nekem, de gonosz dolog volt az is amit csinált velem, és ő ígérte meg, hát most már tudni foglya, hogy ne ígérgessen össze vissza.

everything is blue

*____*

A szám érzem, ahogy kezd már kisebesedni néha a fémes íz is kavarogni kezd a számban. Annyira szörnyen zavarban vagyok, hogy azon se fogok már csodálkozni, ha holnap reggel kétszer akkora ajkakkal ébredek, mint egyébként, a sok rágcsálás megteszi a hatását. Sokak szerették ezt az énemet látni és ezt valódinak vélni pedig közel sem voltam ilyen a valóságban. Az, hogy tökéletesen játszottam szerepet az megint egy másik dolog volt. De attól függetlenül az igazi énem nem volt ennyire merésznek mondható. Engem is jócskán zavarba hoz ez a jelenet és testi zavarodottságaimat, mint például a rebegő pillák, az elmozduló tekintetek vagy a szájam rágcsálása, ha akartam volna, se tudom elrejteni.
Mikor közli, hogy kettőnk közül ő marad maradandó élményekkel, hangosan felkacagok és még pár másodperccel azután is hallani a nevetésemet a helyiségben mikor már rég abbahagytam. Átkozott visszhang.
- Bocsáss meg, nem rajtad nevetek! – bizonygatom neki, de mindenféle mosoly lehervad az arcomról, amikor az ingét kezdi gombolni. Ajkaim résnyire szétnyílnak, és csak nézem őt ahogy babrál a gombokkal. Türelmetlenségemben legszívesebben kipattannék mellé, hogy minél hamarabb megszabadítsam tőle és ne kelljen néznem, ahogy, húzza az időt. Végül mikor szabaddá válik felsőtestének minden millimétere félre billentett fejjel kezdem el méregetni cseppet sem titkolva a tetszésemet. Apró mosoly pihen a szám szegletében és próbálok megjegyezni magamnak minden karcolást a testén. Kissé összeszűkített szemmel próbálok rájuk fókuszálni és elmerengni azon, hogy miből adódhatnak ezek a sebek, de végül lezárom annyival, hogy Remus biztos csapnivaló gyerek volt… bár tény, hogy pont ő az akit rossznak nem tudnék elképzelni, ahogy a szülei tiltása ellenére fára mászik s mikor eltörik alatta egy faág a zuhanástól megkarcolja a bozót és ebből van a bal oldalán a bordája alatti heg.
Elégedetten nézegetem őt mint valami kirakati bábut és szimplán elengedem a fülem mellett azt, hogy ő megmondta. Számomra nincs semmi probléma a felsőtestével, sőt igazából egyik testrészével sem.
Kérdésére azonban elszáll minden haragom, elfelejtem még azt is, hogy miért akartam megleckéztetni vagy, hogy mivel is. És ezen a ponton döntöm el, hogy nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, se őt se magamat. Leteszek arról, hogy megbosszuljam azt amit velem tett. Valamit hisz csak jelent az is, hogy még mindig itt van, hogy nem menekült el a puszta látványomtól és, hogy teszi, amit kérek. Nem akarom bántani.
- Nincs átverés. Ígérem. – Az „ígérem” szó szinte csak tátogva hagyja el a számat miközben hatalmasat nyelek, ahogy arcát fürkészem, ahogy az pár centire van már csak tőlem. Egész sokszor voltunk ilyen helyzetben, abban a három napban amikor a bájital hatása alatt voltam, mégsem volt egyik sem ennyire bensőséges és gyomorébresztő. Ugyanis érzem, ahogy a gyomrom egészen apróra zsugorodik össze és olyan volt mintha valaki a markába szorongatná azt. Én magamnak hirtelen csak az izgalom hatásának tudom be, mert ha mást mondanék, nem lennék önmagam. Képtelen lennék bevallani magamnak, hogy igenis iszonyatosan tetszik Remus Lupin.
Végül vizes kezem kinyúl érte s tarkójánál vonom magamhoz. Lábujjhegyen pipiskedve hajolok én is közelebb hozzá épp annyira, hogy a víz még jótékonyan eltakarja minden takarni való testrészemet. Mikor ajkam már szinte összeér az övével és érzem, hogy a lehelete és minden íze átszivárog, a számba egy hirtelen mozdulattal csúsztatom el tőle minden érintkezés nélkül a számat, hogy a fülénél találjon pihenőre.
- Jössz már? – húzok, egy egészen édes vigyort az arcomra miközben hátrálni kezdek. A szememet rajta tartom a mozdulatain és érzem, hogy a szívemről egy kő esik le, hogy magamat adhatom így, hogy elhatároztam, nincs bosszú, csak ő és én.

everything is blue

*____*

Az emberek gyakran felejtik elértékelni a csodákat, vagy legalábbis nem veszik őket észre. Természetesnek veszünk egy naplementét, amikor csak egy pár percre kéne megállnunk és végignéznünk, hogy észrevegyük a csodát. Kézenfekvő dolognak gondoljuk, hogy vannak barátaink, családunk, emberek, akik szeretnék, és nem teszünk azért, hogy ez a csoda örökre megmaradjon. A virágok illatán sem ámulunk el egy pillanatra, sem mert természetesnek vesszük a jelenlétét. Sokkal több olyan pillanatra lenne szükségünk, amikor megállunk, és nem rohanunk, nem siklunk el felette. Sokkal boldogabbak lennénk, ha átélnénk a csodákat és nem csak élnénk a világba.
Ezt a csodát én most elraktároztam magamnak, hogy elő tudjam venni, ha boldogtalan, vagyok és akármi is lesz ennek a kimenetele akkor is tudjak rajta álmélkodni.
Szemeimet hirtelen kapom el a hegről, amin eddig a szememet legeltettem, mintha csak véletlenül tévedt volna oda a tekintetem, de ő már magyarázza is. Akaratom ellenére csúszik egy mosoly az arcomra, és a gondolataimba mászik a három éves Remus ahogy dulakodik egy kerti törpével. Édes göndör tincsei és mélybarna szemei tündériek lehettek az apró, vékony végtagokkal. Lelki szemeimben a kerti törpe még nála is nagyobb volt és vékony kis arcán az elszántság is a megjelenik előttem. A mámor azonban hamar véget ér.
Szemeim kikerekednek, ahogy érzem a kezemet szorító ujjakat magamon és egy másodperc tört részéig le sem veszem, kezéről a szememet aztán mikor beszélni kezd, úgy kapom izzó szemeimet rá mintha ölni lennék képes azokkal. Ingerültsége átragad rám is, és akármennyire is tudom, hogy igazság cseng minden egyes szavában és én vagyok a bűnös azért, hogy ő így érez, rendesen rosszul esik a feltételezés, hogy engem csak a bosszúvágy vezérel. Első pillanatban tény, hogy így volt és csak át akartam verni, közel engedni magamhoz aztán ott hagyni a francba csak, hogy érezze ő is, hogy én mit éltem át az alatt a 3 nap alatt, amikor a bájital hatása alatt voltam. Őt akartam, mindenhogyan és ő egy apró pici morzsát sem adott önmagából, hogy megnyugodjon a lelkem. De az óta elszállt a haragom, elszállt minden bosszúvágyam és már nem csak átvágni akartam, hanem ténylegesen vele lenni, csak élvezni a pillanatot.
Szavaira az ajkaim résnyire szétnyílnak és döbbenten nézek rá amikor leesik minden. Emlékek, mondatok, tettek kezdenek cikázni a fejemben és egyszerre kezdem el sajnálni őt és önmagamat is. Őt azért mert kitudja mióta érez így és kutya kötelességének érezte, hogy úgy tegyen mintha nem akarna tőlem semmit. Magamat, pedig azért mert ki tudja, mióta élvezhetném a társaságát, ha nem lettem volna ennyire vak. Én valóban azt gondoltam eddig a pillanatig, hogy apró pici vonzalom az amit ki tudok használni a megleckéztetésére erre az arcomba vágja, hogy „belém van esve”. Így azonban egyáltalán nem értem meg azt, hogy miért nem hagyta magát, hogy miért nem örült annak, hogy ott vagyok teljesen kiszolgáltatottan, abban a 3 napban azt tehetett volna velem, amit csak akar. És így az is világossá válik, hogy miért öntött bájitalt az italomba. De egyszerűen nem tudok, dühöt érezni annál inkább édesnek gondolom a dolgot, hogy képes volt leitatni, hogy csak pár napig is vele foglalkozzak.
Egy másodpercig még hüledezve nézek rá, ízlelve magamban a szavakat, de aztán minden ingerültségemet egyetlen dologba vezetem bele, abba, hogy befejezzem az előbbi játékomat. Szabad kezemmel magamhoz húzom a tarkójánál fogva és olyan vehemenciával, olyan szenvedéllyel csókolom meg őt, hogy attól félek, túl sokat adok magamból. Gyomrom görcsbe rándul és érzem, hogy a szívem olyan erővel veri a bordámat, hogy az szinte megreped. Többet és többet akarok belőle, ízlelem őt mintha valami új cukorka lenne egy gyermek szájában. Vizes kezem átjárja a hajának minden négyzetcentiméterét, forró bőrét simogatva, és egyre közelebb húzom magamhoz, hogy még többet érezhessek belőle.
Végül mikor számat vadul elszakítom övétől, érzem a súlyos hiányt, ami ajkai után marad, és akármennyire is sóvárgom, a folytatásért nem teszek érte semmit.
- Tessék! Ez neked bosszúállás? – Vonom fel a szemöldökömet kiszakítva kezemet az övéből, hogy aztán hátat fordítva neki vonuljak tettetett sértődéssel a medence másik végébe. Érzékszerveim eltompulnak és az erős illatok, amik eddig zavartak kellemesnek kezdem érezni. A forróság is elviselhetővé válik, és úgy érzem, hogy jelen pillanatban madarat lehetne velem fogatni. Mint valami elmebajos kezdek el magamban vigyorogni és alsó ajkamba harapok, hogy mikor visszafordulok, felé már ne legyen az az önelégült vigyor az arcomon.
Ha valaki hónapokkal ezelőtt azt mondta volna, hogy szerelmes leszek Remus Lupinba valószínű, hogy körbe röhögtem volna. És most itt vagyok, olyan erősen vágott pofon az érzés, hogy nem tudtam vele mit csinálni. Talán kellett a bájital lökete, hogy felismerjem magamban az érzést, hogy előhívjak magamban ilyen dolgokat, mint a szeretet. Mert tudom, hogy tetszett már azelőtt is az ügyetlen csetlése botlása és én másokkal ellentétben aranyosnak tartottam nem pedig szánalmasnak.  De, hogy ez az érzés kiforrja magát valami olyanná, amit most érzek azt álmomban sem gondoltam volna.
- Ha gondolod, mehetsz is, és akkor biztos lehetsz benne, hogy nem váglak át. – vonom meg a vállamat, mintha nem érdekelne, hogy mit csinál mindezek után, ellenben igenis zavart volna, ha most egyedül hagy a gondolataimmal. Szórakozottan az előttem szétterülő habokkal kezdek hát inkább játszani, hogy ne kelljen néznem ahogy távozik.

everything is blue

*____*

Vágyódhatunk valaki után, aki ennyire a szöges ellentétünk? A válasz egyértelműen igen. Remus annyira nem hasonlított rám. Csöndes volt, békés, jó fiú, aki a lányok álma lehetne a jó modorával, a kedves szavaival, az acélozott önzetlenségével. Mégis ő maradt hoppon, mert mindenki a rossz fiúkat keresi, aki mellett csupa szenvedés az élet, nem, hogy megbecsülnének egy olyat, mint ő aki mellett csupa józanság és nyugalom az élet. Legalábbis látszatra. És itt voltam én, a vadság, a bajkeverés, a zajongás élő példája. Szenvedéllyel szerettem élni, vakon magam elé bámulni, felbukni a jó dolgokban, hogy aztán magam elé vetítsem a hibáimat, amiből valljuk be nem kevés volt. Noss hát beigazolódott, hogy az ellentétek tényleg vonzzák egymást, és nem hagyom, hogy ennek az ellentétnek a negatívumai belemásszanak az agyamba. Ellesegetem őket jó messzire, nem akarom őket előbányászni soha.
- Az még a jobbik eset, ha te nem tudod, mi játszódik le bennem, a rosszabbik, hogy már én sem. – bólogatok hatalmas egyetértésben önmagammal. Valóban zavaros a helyzet, és az érzéseimet és a tetteimet már én magam sem értem. Úgy jötte ide, hogy átverem, hogy kihasználom az érdeklődését, hogy megleckéztessem, azért amit tett. Erre most itt állok várva, hogy tegye, amit kérek és már nem az az izgalom van bennem, hogy vajon, hogy fog elsülni a kis csínytevésem, hanem az a fajta, amikor az ember gyomrában kis görcsök kezdenek befészkelődni.
El se jut mondandója a fülemig és már észlelem is, hogy nadrágja övével hadakozik. Ajkai szétnyílnak egymástól, és azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy tátott szájjal bámulok rá.
Óh istenem, tényleg levetkőzik. Libabőrös leszek, és úgy érzem, kiráz a hideg pedig a medence vize olyan meleg, hogy izzadnom kéne. A párafelhőtől alig látom a felém közeledő meztelen testet, de amikor közelebb ér arca tökéletesen kirajzolódik előttem. Már nyitnám is szóra a számat, hogy valami megjegyzést tehessek a helyzetre, de puha ajkai ráragadnak enyémre.
A gerincem nekivágódik a márványnak és fáj is egy pillanatig a kellemetlen érintés, de olyan csupán, mint egy áramütés, amit elfelejt az ember. Annyira férfiasan és vadul teszi mindezt, hogy meglepődök ennek az érzelemvilágnak a jelenlétén. A nyelve jóízűen kóstolgatja a szám minden szegletét, és én viszont ízlelgetem őt. Pontok halmaza úszik a szemem elé, amiből merő adta sötétség folyik szét pilláim alatt. Úgy akarom őt, ahogy talán soha senkit és ez az érzés elhomályosítja a józan ítélő képességemet. Nekem feszülő teste égeti a bőrömet, de ez jóleső égetés és nem is akarok szabadulni a szorításból. Kezem automatikusan indul meg a bőrén, lapockáján pihentetem meg egyik kézfejemet még a másik egészen a derekáig csúszik. Kínzón simítom végig a csípője vonalát, a hasfalát, a köldökét, az apró sebet a bordája alatt. Érzem, hogy a hőség és az általa kiadott forróság elönti a testemet és legfőképp az arcomat, ami vérvörössé kezd válni és most hálát adok az égieknek, hogy csukva van a szeme és nem látja, mennyire zavarba hoz.
Mellkasánál állok meg a barangolással, hogy aztán lágyan eltoljam magamból, de épp csak annyira, hogy ajkaink újra szétváljanak egymástól, az ismerős ürességet hagyva maguk után. Akármilyen közhelyen hangzik, olyan mintha nekik egymáson lenne a helyük. Nem is értem, hogy tudtam eddig e nélkül élni.
- Azt hiszem, ezzel most te teszel tönkre engem, 1-1 … Remus. – suttogom az arcába, szemeit nagy ívben elkerülve, mert érzem, hogy orcáim még mindig nem tértek vissza alapszínükhöz. Mutató ujjam közben apró köröket rajzol mellkasára. Kulcscsontjával kezdek szemezni, kitartóan nézegetem azt, és meglepődök magamon is, hogy milyen pajzán ötletek furakszanak a képzeletembe. A testem könyörtelenül kínzott valami többért, csókokért, érintésekért, én pedig vadul próbáltam ellenállni a csábításuknak, ami valljuk be baromi nehéz, hogy itt áll előttem teljes valójában, hogy érzem minden lélegzetvételét, a bőrét, a melegségét.
- Nem akarom elrontani, szólj rám, ha sok vagyok. – Magamra sem ismerek. Hol érdekel engem, hogy kinek vagyok sok?! Hát most kifejezetten izgatott az, hogy ne gondolja így, hogy ne szabadítsam magamat rá hirtelen. Én tudom, hogy jelenleg semmi nem lenne elég sok belőle de nem valószínű, hogy ezt ő is így gondolja.

everything is blue

*____*

Ajkaink elválásával érzem, hogy bizsergő érzést hagy maga után és vágyom a folytatásra, de makacsul próbálom lekötni magamat az apró rajzokkal.  Néhol megakad a szeme egy két hegen és ráérősen húzom rajtuk végig az ujjbegyemet érezve az apró recéket, ahogy elválnak puha bőrétől. A szemei és ajka hiányát valamivel pótolnom kell és egy kicsit az, hogy hozzá érhetek helyettesítette mindezeket.
Anélkül, hogy ránéznék, tudom, hogy vigyorog és legszívesebben levakarnám azt az önelégült vigyort az arcáról. Ugyan  csak egy pár percig veszi át az én helyemet mégis zavarba ejt az, hogy most én vagyok kiszolgáltatva neki nem pedig fordítva.
- Én? Zavarban? Ugyan kérlek… - nevetek fel valami egészen földöntúli kacajjal a hangomban, ami totálisan egyértelművé teszi, hogy igen is iszonyatosan zavarban vagyok. Persze, hogy ne lennék, amikor itt vagyok én anyaszült meztelenül, itt van ő, és érzem a vágyának minden egyes porcikáját, amit én kapok és ez is annyira zavarba ejtő, hogy akármennyire nem mondja, érzem, hogy akar. Ujjai hatására feljebb emelem a szememet és akaratomon kívül nézek egy másodpercre a szemébe, hogy aztán újra visszameredjek a kulcscsontjára. Szavai simogatják a fülemet, és beleremegek az érintésébe, ahogy végigsimítja a bőrömet. A lélegzetemet is visszafojtom, hogy ki tudjam érezni minden apró érintését aztán mikor kezét visszahúzza hatalmasat sóhajtok. A fenébe.
Csöndesen hallgatom végig a mondatait és a szűzlány kifejezésnél egy halk nevetés is előbukik belőlem. Ha tudná, hogy ugyanígy érzek, biztos nem zavarná, ennyire a tudat. Valami hasonló bujkált az én fejemben is, persze azzal a kivétellel, hogy addig a percig, amíg be nem lépett ide én abban a hitben voltam, hogy nem tetszem neki, így talán egyértelmű a gondolat, hogy férfi énjét akartam csak kihasználni, nem őt magát.
- Sajnálom, tényleg, sok ez az egész. – ismétlem meg őt, mert tudom, hogy valami nagyon hasonlót szeretne hallani. A helyzet talán tényleg az de én képes lennék megbirkózni vele, persze ezt már csak magamban teszem hozzá mert Isten ments, hogy elriasszam önön érdekeim miatt.
- Ígérem, majd visszafogom magam. - Ígérem meg neki, akármennyire is nehezemre esik és így meg se lepődök amikor hátrább húzódik mégis kikerekednek a szemeim és rögtön belefúrom az övébe. Az arcomra egyből kiül a pánik, hogy ha itt hagy az biztos, hogy harakirit követek el magamon.  Ahogy ő hátrál és követem őt és kezem tétován indul meg felé a víz alatt.
- Játék…- kezdek bele a mondandómba egy apró hatásszünetet hagyva, hogy azt higgye, hogy tényleg át akarom vágni. És ez így is volt, aztán amikor megjelent megváltozott minden és rájöttem, hogy nem akarom bántani, és az amit eddig csak viccnek tekintettem az valóság. Kezeimmel átkulcsolom a nyakát és most nem engedem el a tekintetét, akarom, hogy higgyen nekem, hogy elhiggye, hogy nem akarom átvágni, hogy ez tényleg valóság.
- … csak játék volt Remus. Azóta valami egészen más. – állok lábujjhegyre, hogy elérjem őt és apró csókot leheljek az alsó ajkára. Nem vagyok, túl tolakodó nem vagyok túl rámenős és próbálom visszafogni magamat, hogy ne akarjam itt és most leteperni a szende kis énjével együtt. Egy pár perccel ezelőtt ígértem meg neki, hogy visszafogom magamat. Testem is hátrább van, mint a fejem, hogy ne érjek hozzá csak ahol feltétlen muszáj ahhoz, hogy puha csókot adjak neki. Tudom, hogy azután, hogy azt hiszi, hogy nem fog kelleni, hogy előadja, itt nekem a csöndes kisfiút még jobban beindít, de muszáj vagyok pórázt rakni a vadabb énemre mert elronthatok mindent.
- El tudod magadtól engedni a gondolatot, hogy mindenáron bosszút akarok állni? – tudom, hogy kéne és azt is tudom, hogy ez is annak indult aztán tessék. Itt ölelem Őt, kapaszkodok, belé mintha az életem múlna rajta, vágyom minden egyes porcikájára és a bosszúnak nyoma sincs a gondolataim között. Még rendesen fáj is arra gondolni, hogy ez egyáltalán az eszembe jutott.
- Töredelmesen bevallom, hogy valóban azért hívtalak ide, hogy megbánd, hogy szórakoztál velem, de aztán ez az egész… a hatalmába kerített. – vonom meg a vállamat, a tarkóján lévő hajat birizgálva, szemeibe nézve. Legyűröm magamban a zavart, a kellemetlenséget. De hát ha most nem akar elmenni, azok után, hogy őszinte voltam akkor soha.
- Ugye most nem fogsz itt hagyni? – Formálom szavakká az eddig aggasztó gondolataimat miközben engedek a nyakán lévő kezem szorításából, hogy ha le akar rázni magáról akkor, megtehesse. Szemeimben azonban valódi pánik tükröződik.

everything is blue

*____*