Könyvtár - RT

[Doris]

Az esti órákban a könyvtár zárás előtt jóval kevesebben lézengenek itt az emberek mint napközben. Pontosan ezért járok ide ilyenkor. Általában nincs ínyemre ennyit sétálni és lépcsőzni, de sajnos nem vagyok olyan jó a titkos folyosókban mint sokan mások. Gáz, hogy azok a festmények szinte hetente jelszót váltanak! Amit muszáj, azt muszáj, nekem pedig nagyon kell egy könyv, amiben bájitalokról esik szó, komolyabban.
A megfelelő polcokhoz indulok, de ahogy befordulok a kis folyosóra, azzal a lendülettel vissza is fordulnék.
- Hát ezt nem hiszem el! Te tudsz olvasni? - Tekintetem a Hugrás lányra esik, de nem megyek hozzá közelebb, a múltkori tóba lökős hülyeség után nem szívesen vagyok a közelében. Zsebbe dugom a kezem, és nekidőlök az egyik polcnak. A könyv pedig picit ráér.

A könyvtár volt az egyetlen hely, ahol nyugodtan tudtam olvasni eddig, minden annyira nyugis és csendes, így tehát oda mentem órák után olvasni. Kerestem egy könyvet és tényleg nagyon megakartam volna szerezni, bájitalokról szól. Mikor megtalálom a polcon le is veszem és elkezdek olvasni.
Majd a fülemet egy hang üti meg és ránézek. NA vele nem akartam találkozni és nem is foglalkozom vele, elindulok, hogy hát ott hagyjam, remélve hogy pár méterrel odébb már nem akar beszélni velem. Folytattam az olvasást őt ignorálva.

[Doris]

Halovány mosolyra húzódik a szám amikor meglátom, hogy látványosan kerülni próbál engem és nem észrevenni. Mint a kisgyerekek, komolyan. Tekintetemmel követem őt, majd lassan ahogyan elindul, közelebb lépdelek hozzá, remélve, hogy nem fog lelépni majd olyan gyorsan.
- Örülök, hogy most már levegőnek nézel, jó érzés. - Jobb, mint az örökös fecsegés és hülyeség, valljuk be. Megfordul a gondolataimban, hogy nem is bolygatom már tovább ezt a helyzetet, inkább elindulok a könyvem megkeresésére, de ekkor a szemeim az ő könyvére esnek. - Az a könyv kell nekem. - Felvont szemöldökkel és összekulcsolt karokkal várok. Mintha a sült galamb csak úgy a számba esne, pedig tudom, hogy nem fogja csak úgy odaadni.

Nem tudom, hogy miért nem akar lelépni. Az sem tetszik, amikor közelebb lép hozzám, miért nem akar elmenni? Alig várom, hogy lépjen és ne foglalkozzon velem, mert ezt akarta, azt akarta, hogy sose álljak vele szóba, legalábbis valami ilyesmit akart, akkor most meg mit izél. Persze nem fogom szó nélkül megállni.
- Ezt akartad, akkor élvezd ki. - rá se nézek, miközben hozzá beszélek a könyv sokkal jobban leköt, mint ő. Amikor már kezdtem örülni, hogy le fog lépni, akkor fogta magát és bejelentette, hogy az én könyvem kell neki. - Nesze. - nyújtom ki a kezem és elengedem a könyvet, hogy a földön koppanjon, majd elindulok a polc felé egy másikért.

[Doris]

Valahogy furcsa. Persze, ezt akartam, de most túlságosan is nyugodt. Nem veszem le róla a tekintetem, csak állok ott egy ideig, majd amikor végre megszólal, félmosoly kerül a szám szélére. Persze ugyan azzal a piszkálós, pimasz tekintetemmel.
- Azt hittem most már végleg így lesz! - Kérdőn vonogattam meg párszor a szemöldökömet, de persze észrevettem, hogy ő nem nagyon figyel rám. - Valld be, hogy nem is tudsz rám sokáig haragudni... - Kivételesen tudom, hogy most én vagyok a felbujtó. Mégis jól esik, ma még senkibe sem kötöttem bele. Hé, ezt azt hiszem fel kell írnom valahová! Ahogy a könyvet viszont eldobja, elfintorodom. Kezem a megfelelő intéssel megemelem és a könyvet magamhoz lebegtetem. Ránézek azért, hogy biztosan ez e az, majd amikor Doris a polchoz ér, ismét felemelem a kezem és ahogy oldalra húzom, vele együtt az ott lévő könyvek kiesnek a helyükről, egy vékonyabb talán Doris fejére is.
- Köszike. - Mármint a könyvet, de ezt gondolom értette.

Kivételesen nem akartam semmi rosszat, nem kerestem a bajt, nem szóltam be neki, próbáltam csendben maradni és nem szólni hozzá. Megtettem azt, amit ő akart és most meg nem tetszik neki? Hát akkor miért kérte azt, hogy ne szóljak hozzá, ha azt akarja, hogy mégis beszéljek vele?! De nem fogom magamat felhúzni, teljesen nyugodt vagyok én nem fog felhúzni.
Nem is reagálok arra, amit mond és próbálom kizárni a szavait, de mikor megszólal, hogy nem tudok rá sokáig haragudni, akkor felvonom a szemöldökömet. - Biztos, hidd csak ezt. - jegyzem meg halkan, majd próbálok tovább olvasni és mikor közli velem, hogy neki kell az én könyvem akkor odaadom neki, vagyis odadobom. Majd odamegyek egy másik könyvért és mikor egy vékonyabb a fejemen landol, akkor megfordulok és ránézek.
- Nem akarok veled beszélni, te akartad, hogy hagyjalak, akkor te is hagyj engem! - mondom még mindig, bár kellő nyugalmat kell erőltetnem a hangomra.

[Doris]

A piszkálódásom mosolyt szül az arcomra. Mégis Doris elég nyugodt marad az egész beszélgetés végéig - már ha ezt lehet beszélgetésnek nevezni - és nem mondhatnám, hogy valami túl értelmes mondandót fűz hozzám. Minden esetre azért nem hagyom, hogy túlságosan nyugodt legyen, a könyvemet felveszem és aztán a "csíny" sikeresen eléri hatását.
- Nem tudom miről beszélsz. - Teszem a hülyét, mintha a könyveket sem én lendítettem volna meg a poncon, hogy ráessenek. Még mindig nem mozdulok el onnan, csak most már a könyvemmel a kezemben álldogálok a lány előtt, és próbálom beszédre bírni.
- Akkor megmagyarázhatnád, hogy most hirtelen miért pukkadtál be? Amikor már évek óta mondogatom azt, hogy hagyj békén, de sosem tetted...

Esküszöm, hogy ezt a gyereket egyszer megölöm, mert nem hiszem el, hogy ennyire nyomorék. Most az egyszer nem tettem semmi olyat, amit ő nem akar és ez neki még sem jó, esküszöm egyszer felpofozom, de nyugodt akarok maradni. Nem fogom megadni neki az örömöt, hogy felidegesítsem magam.
- Akkor hagyj békén. - mondom neki, miközben visszapakolom a könyveket a polcra, ahonnan lezuhantak, majd találtam egy hasonló könyvet, mint amilyet az előbb odaadtam neki. - Megadtam neked az örömöt, sikerült elérned, miért nem tudsz örülni neki? - mondom neki, miközben rá sem nézek, hanem belepillantok a könyvben.

[Doris]

Csak felvonom a szemöldököm.
- Mást szavakat nem ismersz? - "Csak hagyj békén!" mindig csak ezeket a szavakat hallom tőle, egy normális kijelentést nem tudott még kiejteni a száján amióta itt vagyunk. A magyarázatáról pedig persze ne is beszéljünk. Milyen magyarázat volt ez? Össze is ráncolom a homlokom, majd ellököm magam a polctól és kicsit felnevetek. De tényleg csak egy pillanatig.
- Neeem! Doris Edwards ilyet nem csinál. Sosem. - Gyanakvó tekintetemet leplezni sem tudnám. - Ennyire megsértettelek volna a múltkor? - Oké, be kell vallanom, az tényleg durva volt. Talán ezért is próbálok most még mindig itt szóba állni vele. Nem mondanám, hogy megbántam, vagy bűntudatom van... csak kicsit vicces ez a helyzet.

Nem hiszem el, hogy nem tud innen lelépni, mert tényleg kerültem és nem szóltam hozzá többet. Nem találkoztunk azóta és nem érdekel, hogy bánta, amit mondott és hozzátette, hogy " De azért örülnék, ha nem látnálak többet!". Akkor miért nem lép le, még a könyvet is megkapta.
- Nem is ismersz Zabini, szóval fog be. - ige, lassan sikerül elérnie, hogy kihozzon a sodromból és ideges legyek, de nem.. nem adom meg neki az örömöt. - Szavaid leperegnek rólam, mint esőkabátról az esőcseppek. - mondom lazán, majd ezzel lezártnak teintettem az ügyet, hátat fordítva kezdtem el olvasni, de van egy olyan érzésem, hogy nem fog lelépni.

[Doris]

- Jobban ismerlek mint azt hinnéd, Edwards. - Hat év az hat év, még akkor ha, ha ez mind vitával és veszekedéssel telt. Sok mindent megtudtam róla és hát ő is rólam, meg azért az én "magánéletem" sokszor pletykák sorozatában lelhető meg. Ismét csak felvont szemöldökkel tekintek rá, egyfolytában ellentmond a tetteinek. Nem változott semmit, látom hogy továbbra sem érdeklem, de azért még nem tágítok. Bár már nekem is kezd unalmassá válni a helyzet. A könyvemre nézek, megforgatom azt kezemben és újra megszólalok.
- Mégsem úgy tűnik. - Miért is érdekel ez engem annyira? Már rég hátat fordíthattam volna és itt sem lehetnék...

- Nem hiszlek el.. te mindent tudsz? Miért nem mész az egyik kurvádhoz szórakozni? - nézek rá, azzal a tipikus "kussolj és húzz innen" nézéssel, melyet kiérdemelt. Ő mondta, hogy nem akar soha többet engem látni, de akkor a beszélgetés belefér? Hogyan is állunk most akkor? Aztán mikor végre azt hiszem, hogy befogja, akkor megszólal.. Vajon melyik lexikont nyomjam le a torkán, hogy kussoljon?
- Miért pörögsz ezen? Azt hittem soha többet nem akarsz látni. - teszem fel a kérdést és megfordulok, majd kérdőn felvont szemöldökkel figyelem őt.

[Doris]

- Tudhatnád már, hogy mindent tudok. És, hogy mindig én nyerek. - Kacsintok egyet pimaszul. Attól még, hogy viszonylag ma én ragadtam rá a hülyeségemmel, ugyan olyan bunkó vagyok mint eddig is. Ez szerintem bennem sosem fog megváltozni. És akkor ebből adódóan vannak azok az emberek akik nagyon bírnak, és vannak akik meg nem. Doris azt hiszem az utóbbi kategóriába sorolható.
- Csak úgy furcsálltam a dolgot. Attól, hogy ilyet mondok, még nem vetted soha komolyan. De mindegy, nem érdekes. - Lépek egy kicsit oldalra, az egyik könyv címét kezdem el lesni a polcon. Még a végén lebukok, hogy túlságosan érdeklődöm a csaj iránt, hogy érző lélek vagyok? Na nem, ezt már nem...

- Nagy szavak egy kis embertől. - jegyzem meg, olyan hangsúllyal, hogy érezni lehessen rajta, hogy ez egy sértés. Nem tud ő semmit és sosem nyer, mert egy hatalmas faszfej, aki azt sem tudja, hogy mit tegyen. Egy elkényeztetett selyemfiú, aki azt hiszi, hogy lehet valaki, pedig ő valójában egy SENKI és senki is marad, amíg él és lélegzik.
- Szerintem sem az.. a végén még azt hiszem, hogy hiányoztam.. - kezdek bele, majd elhallgatok és tágra nyílnak a szemeim, az emberek akkor teszik ezt, amit ő, ha valakit megbánt és hiányzik neki, mintha békülni akarna. - Ugye nem hiányoztam? - kérdezem és a gondlattól még a hideg is kiráz.

[Doris]

- Csak egyszer majd játssz velem egy varázslósakkot! Én vagyok a Roxfort bajnoka. - Bólintok egy óriásit felvont szemöldökkel és a végén még ki is húzom magam. Őszintén, sok mindenben nyerek, tényleg mert nem adom fel. A vitákból is sokszor én lépek ki utoljára. A múltkor is ez történt. Akkor is én nyertem, ha úgy vesszük. Ezen gondolatokra mosoly ül ki az arcomra.
Amikor viszont azt a kérdést felteszi, hirtelen tekintek oda ismét.
- Mi? Pff, azt sem tudom mit jelent ez a szó, nemhogy még ilyet érezzek. Nemhogy irántad! Edwards... ne képzelj túl sokat a helyzetbe. - Rötyögöm el a végét majd a bejáratnál lévő festmény felé bökök fejemmel.
- Nem tudsz valakit aki ismeri a festmény jelszavát? Egy titkos átjáró van mögötte. - Csak úgy, csupa véletlenségből. De nem hinném, hogy választ kapok majd rá.

- Akkor sakkozok veled, ha te kvidicsezel velem, ergo sose. Bár megnézném hogyan csókolózol egy gurkóval. - mondom neki, kissé pszichopata vigyorral az arcomon. Az tényleg mindent pénz megérne, ha telibe találná egy labda és kihullana az össze foga. A sakk meg nem az én játékom, ahhoz én túl hiperaktív vagyok, hogy annyi időt egy helyben legyek. Szóval ezt bebukta és legjobb tudomásom szerint ő nem szeret kviddicsezni.
- Értem, talán a szüleid sem érzik ezt, mióta megszülettél. - mondom neki epésen, majd mikor a festmény felé bök és elmosolyodom, nem gondolja komolyan, hogy pont el fogom neki mondani. Szóval visszaraktam a könyvet és mikor elhaladok mellette egy pillanatra, majd megállok mellette és közel hajolok a füléhez, mintha a választ akarnám mondani. - A soha viszont nem látásra Zabini. - mondom neki halkan, majd el is lépek mellőle és haladok a kijárat felé, engem már nem fog tudni megállítani. Remélem nem kell többet belé futnom.

Szabad játéktér!

» Vilhemina & Denise - Könyvtár
» Lily x James /könyvtár/
» Narcissa & Lucius; könyvtár

Könyvtár - RT

Könyvtár - RT

Similar topics

Similar topics