Irina Jekatyerina Karkarov

Te egy rózsa leszel. Gyönyörű és elbájoló, ezt pedig használd arra, hogy élesítsd a tüskéidet, és szúrd le az ellenfeleidet.

Irinka, Irka, Irasha, Katyonak (ami az oroszban kiscicát jelent), Rina


17


Aranyvér


Voldemort


Legilimencia és oklumencia


Hollóhát


Marloes Horst


Canon, keresett

Aranyvér, tisztavér, hűség és elkötelezetteség, a Nagyúr hívei. Orosz gyökerekkel rendelkező ősi família, a családnevük is erről árulkodik. Hogy biztosra megőrizzék karmazsin nedűjük makulátlanságát, családon belül házasítják össze gyermekeiket.
A családfő kemény kézzel bánik gyermekeivel annak reményében, hogy felnőtt korukban a varázslótársadalomra és vezetéknevükhöz méltó arisztokratákká válnak. Ezzel egy időben biztosítja, hogy csemetéik a számukra kijelölt ösvényt kövessék, és még véletlenül se csírázzon ki gondolataik termékeny földében a gondolat, hogy szerelemből házasodhatnak bárkihez, kit bolond ketyegőjük választ.
A legidősebb sarj az Igor nevet kapta, és születésével elnyerte a família fenntartásával együtt járó feladatokat, mint például azt, hogy feleségül a húgát vegye el, Karkarovék második gyermekét, és egyetlen lányukat. Így a kép tökéletes is lenne, ha hibából nem csúszott volna be a legfiatalabb fiú, Iván, aki neveltetése áldozatává vált, ezzel elnyerve a rövid életet.
Egy meggondolatlan tett, egy jól kiterveltnek tűnő terv késztette arra, hogy erőszakkal vesse magát nővérére. Kár volt belefognia, azzal nem számolt, hogy bátyja jobban vigyáz a lányra, mint saját szeme fényére. Az méreg elborította az agyát, amikor öcsét látta megbecsteleníteni azt, aki oly közel áll szívéhez. Nem fontolta meg, mire készül, csak az ösztöneit hallgatta. Véget vetett a tévedésnek.

1959 kora telén Mr. Karkarov felesége udvarába ültette magját, aminek végeredménye 1960 nyarán született egy törékeny virágszál formájában: Irina Jekatyerina Karkarov, családjának egyetlen lány utódja. Egyszer valaki azt mondta, az emberek céllal születnek a földön, azonban a kicsi Karkarov leánygyermeknek még csak lehetősége sem nyílt megtudni, mi okból szállt le a halandók közé, életcélját a szülei már fogantatásakor eldöntötték: ő lesz hát a következő nemzedék kertje, amibe tulajdon bátyja plántálhatja magjait.
Aranyvérű neveltetésben részesült, a szülei minduntalan törekedtek arra, hogy erős varázslókat neveljenek sarjaikból, ámde hogyan lehet egy rózsaszálat arra késztetni, hogy az év mindegyik évszakában ugyanolyan szépen virágozzon?
Irina gyakorta nehéznek találta elfogadni a családi hagyományokat, némi tiltakozás tombolt benne, akárhányszor arra gondolt, hogy a gondolatai és szavai mi sem érnek, ha ellentétben állnak a família eszményeivel. Így, ahogy minden jó feleségnek illik, nagy levegőt vett, hogy az friss oxigén megtisztítsa ködös elméjét a fertő érzelmektől, majd arra összpontosított, ami a dolga: ügyesen venni az akadályokat a tökéletes feleséggé válás rögös útján.
Csendes természetű, kicsit magának való személyiség. Neveltetése alapvető része, hogy a műveltség mellett elsajátítsa azt a képességet, ne szóljon bele a férfiak dolgába. Hisz egy jó nej nem teszi.
Egyik kedvenc elfoglaltsága az olvasás, szinte élvezettel falja a különböző méretű és témájú köteteket.
A dogmatikát és hűvösséget árasztó maszk tökéletes lenne, ha az a zavaró, belülről fakadó kedvesség – de nevezhetjük akár gyengeségnek is – nem lenne annyira erőteljes, hogy hatásával elrontsa az aprólékosan felépített aranyvérű álcát. Egészséges önbizalom szorult belé és pont annyi vakmerőség, amennyi egy hozzá hasonló fiatal nő megengedhet magának. A kedvesség, amit a zord ideálok sem tudtak kiölni belőle, társa mindennapjaiban. Szeretetét sokféleképpen képes kimutatni, gyengéd, tüzének lángját nem könnyű eloltani, hevesen szeret. Igazán céltudatos, s kitartó, megbocsátani viszont csak azoknak tud, akik nagyon közel állnak szívéhez. Természetesen attól is függ, mekkora mértékű fájdalmat okoztak neki.
Hű nevéhez, családjához, Igorhoz, és egykor még az öccsét is próbálta szertelenül szerette, noha viták ügyében kivétel nélkül jövendőbeli mellett állt ki. Ezzel nem érdemelte ki azonban a retorziót, amit legkisebb testvére szánt neki. Kitépte a Karkarov kertjéből a felhőtlenül virágzó rózsát, bemocskolta átkozott akaratával, elvette azt, ami minden nő kincse. És noha halállal lakolt, disznósága örökké megbillogozta Irina lelkét, testét.
A történtek óta rémálmok gyötrik, számtalanszor álomba sírta magát, és a testi érintés gondolatától is émelyegni kezd a gyomra, elsöprő félelme egészen a csontjaiig hatol. Aztán nagy levegőt vesz, kiüríti elméjét, és minden erejével megpróbálja lenyomni a tarkán, hogy majd azt kell tennie, amit a férje kíván. Mert ez a jó feleségek dolga.

 A büszkeség művészete olyan tipikus feltételes reflex, amivel minden aranyvérű sarj rendelkezik. A dignitás egyfajta álca, akár a struccpolitika egy elegánsabb verziója, amit a varázsló társadalom arisztokratái előszeretettel használnak félelmük, és más különböző emócióik elkendőzésére. Irina Karkarov becsmérlően jól bánt a fentebb említett palásttal attól a tragikus esetet követő pillanattól fogva, hogy tonnasúlyúnak érzékelt szemhéjai kipattantak a Szent Mungó egyik magányos szobájában, ahol az őrjítően csendes némaságban eltiport lelke nyöszörgött sebek tucatjából folyó rubin nedű patakjaiba borítva. Mintha pillanatnyi afóniában szenvedett volna, meggyötört pszichéjén kívül mindössze teste egésze jelezte nyilalló sajgással a benne romboló fájdalmat.

A sallangos aranyba rámázott tükörképből más néz vissza rá, agytekervényei között határozott, dölyfös hang imperatív hangszínezeten egzecírozza.
- Ne hagyd lehullani a maszkot! – akcentuálja a tiltást jelző szavat, és a szőkeség lelki szemében cafatokban múltbéli pillanatképek villannak fel.
Vadállati vehemenciával megragadja nyakánál, marka húrokként szorul a fehér selyem bőrön, és nem csak a ki- és beáramló levegő útját állja, hanem a visszakívánkozó gyomortartalmáét is, ami rossz irányba indult az izzadt test érintésétől és szagától. Engedély nélkül használja ki nőiességét, amit féltve őrzött titokként más számára tartogatott.
Ó, szent Merlin!
Az egyetlen gondolat, ami a kétségbeesést feladta elméjében motoszkál az, hogy soha többé nem fog kelleni neki. Akaratlanul is másé lett, a sors fintora, hogy ezúttal sem adatott meg neki a lehetőség, hogy saját maga döntsön életéről. Pedig, amit öccse visszautasítást nem tűrő zordsággal vett birtokba csak hozzá tartozott, az ő tulajdona volt.
Minden lökésnél belesuttog fülébe egy szót, hogy beavassa ördögi tervébe, ami csupán még jobban megöli a maradék kitartást benne. Miért éljen, ha saját vére képes ekkora kegyetlenséggel vele szemben bánni, hogy elérje célját? Magját öltetné termékeny kertében, hogy utódot nemzve ő lehessen az egyedüli örökös és az, aki tovább viszi a családi nevet.
Zavart gondolatmenete eredménye azonban olyan szilaj indulatot ébreszt benne, hogy karmait újból belemélyeszti a legkisebb Karkarov bőrébe. Nem hagyhatja, hogy kárt tegyen Igorba! Érzi, ahogy a vékony szarulemezei átszakítják a karokat védő felhámot, egy szisszenés töri meg a zihálást, aminek következtében a fiú kicsit elhúzódik, lendületet véve arcon csapja és vérmesen rávigyorog. Erős intenzitással lökést mér rajta, és mintha büntetésnek szánná, gyorsít a tempóján. A hirtelenszőke beharapja a maszkulin tenyér alatt szétfeslett ajka szélét, a vér fémes ízétől még jobban émelyegni kezd a gyomra. Hiába küzd ellene, ezt a csatát nem nyerheti meg, és noha fájdalmas bevallani, de elvesztésével vereséget szenved az eddig folytatott háborúban is.

Hívatlan könnycsepp gördül le a kemény vonású tükörkép arcán, ami élénkké teszi a maradandó sérülés maró fájdalmát, amivel élete végéig együtt kell élnie. Egy vézna kéz ujjszirtjei törlik le a bizonyítékot, az érzéki ajkak vékony vonallá préselődnek.

Harsány fénycsóva szaggatja szét a végbement momentumokat, üveges szempár pillant felfelé szobájának padlójáról, azon nyomban, hogy tulajdonosa elernyedt teste a kemény felületnek csapódik, ő pedig védtelenül, magzatpózba görnyedve igyekszik csökkenteni meztelenségét beborító szégyenen.
Szinte megszédül, ahogy ketyegője lassú waltz-ba kezd, mintha elfogyna a levegő a szobában, holott most több esélye van könnyedén hozzájutni az éltető oxigénhez, mint akkor, amikor Iván fölötte mozgott.
Az öröm halvány szárnyakon telepszik rá csontos vállszirtjein, vége van… a sötétség azonban sarokba szorítja, és elnyeli: előbb blamázsát, majd egész valóját.

Mély levegőt vesz, gyengéden végigsimít meggyötört arcvonásain. Igen, bizonyára szorosan arcához rögzült az álarc…