Csupa véletlenségből indultam neki a mai útnak az erdő felé. Kikapcsolódásra számítottam, és egy kis nyugalomra. Persze amióta visszajöttem, az a bugyuta Edwards lány megint rám szállt. Mintha még mindig elsőben lennénk... komolyan. Az idő sem olyan rossz ma mint az elmúlt napokban. Ugyan a kabátot kicsit össze kell húzni magamon a fújdogáló szél miatt, de ettől eltekintve, minden rendben van. Egyedül nem megyek be az erdőbe, csak a szélén leskelődöm. Tekintetem valami érdekesség után kutat, mégsem látok ilyenkor - nappal ugyan mit? - pár kószáló madáron kívül semmi egyebet. Egyszer, kétszer még kezemmel is legyintek egyet, valami egyszerű varázslatra gondolva, hogy kis forgószelet csináljak magam előtt ami éppen a lehullott leveleket is félre söpri az útból. Talán ennek köszönhető az is, hogy a figyelmemet felkeltette egy rejtekhely. Végre valami izgalom! Igaz, legbelül semmi jóra nem számítottam, de viszonylag nagy lelkesedéssel nyúltam bele a lyukba, és meglepetés! Mégis egy könyvecskét húztam ki belőle. A közeli padon foglaltam helyet, ujjaimat végighúztam a monogramokon. G.A.N. Nem tudtam, mit jelenthet. Csupán csak felnyitottam, - még ha mágikus zárral van lezárva, akkor is könnyen feltörhetőek - és nem foglalkozva mások érzelmeivel vagy gondolataival, beleolvastam. A külvilágot szinte teljesen kikapcsoltam, csak a léptekre lettem figyelmes jó idővel később. Amikor megláttam a lányt, természetesen egyből elvigyorodtam. - Csak nem te vagy G.A.N.? Grace Nott... hát persze, hogy te vagy az!
Ki kellene, hogy szabadítsak valamit valami alól, keresztbe vetve csapkod szárnyam, körmöm-lábam, tollam-karom.
Gracelyn talpa alatt megzizzennek a levelek, amint átvág a réten. Hollóhátas sálján teker még egyet, hogy megvédje nyakát a feltámadó szél elől. Lopva sandít körbe, nem szeretné ha most társaságra akadna, most csak arra van szüksége, hogy végre egyedül legyen, hogy azt tegye, amit itt szokott a rendszeres kimászkálások alkalmával. Írjon. Egy ideig biztonságban tudta a naplóját a szobában lévő rejtekhelyen is, de a múlt évben elfogta őt a paranoia, hogy már a szobatársaiban sem bízhat, így új hely után nézett a titkai számára. Ez a helyzet így jóval kényelmetlenebb, mintha mindig kéznél lenne a kis bőrkötéses könyv, ám biztonságosabbnak tartja. Ki keresne egy naplót az erdő szélén? Egyáltalán ki keresné Grace Nott naplóját? Senki sem tudja, hogy ír. Hogy a legmocskosabb, legtitkosabb titkait csak pár papírlap tudja. Csak egy-két éve kezdte el írni, de olyan sok mindent megemlített korábbról is, hogy szinte a lány egész életrajza kibontakozik az írások közül. Gyanakodni kezd, mikor a távolban mozgást lát, de elhessegetve az aggodalmat, csak megy tovább rendületlenül. Aztán léptei lassulni kezdenek, mikor felismeri a mardekáros Zabinit, amint a kezében egy túlzottan ismerős tárggyal üldögél. Tekintetét nem tudja elszakítani saját naplójától, pár pillanat kell, hogy felfogja, le sem tudja tagadni, hogy az övé. - Add vissza – hangja halk, fenyegető, de nem engedi, hogy a kétségbeesés átüssön rajta. Pár lépéssel közelebb lép, kabátja zsebében lévő keze a pálcáját markolja. - Add vissza! - ismétli meg immár szinte a fiú előtt. Nem, vele nem fog szórakozni. Eddig senki nem látta mi van a naplóban, ezután sem lesz másként. Nem bírja feldolgozni, elfogadni azt, hogy Zabini most mindent tud... Egyszerűen elutasítja, holott az agya egy hátsó szegletében zokogva kiált fel. Mert elkerülhetlen. Fogalma sincsen arról, hogy a mardekáros mióta ül itt békésen olvasva. Nem tudja, hogy mi az amit megtudod, meddig jutott el, mit hagyott ki. Lehunyja a szemét, majd egy sóhaj kíséretében felemeli a pilláit. - Kérlek! - préseli ki magából még a kis szócskát, holott a háta is borsódzik tőle, hogy ilyet mondjon évfolyamtársának. Izmai megfeszülnek, száját összepréseli. Felkészült arra, hogy ha kell erővel vegye vissza a mindennél becsesebb naplót.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Kedd 1 Nov. - 21:48
Shane && Grace
Sokkal többet megtudtam, mit szerettem volna. Néhány dolog őszintén nem is érdekelt, de ha már elkezdtem, akkor úgy döntöttem, nem hagyom abba az olvasást. Miért is tenném? Még egy ember, akit esetleg sakkban tudok majd tartani valamivel. A legtöbbjüket egyébként is ha kicsit jobban megismerem őket, de ez más. A naplók sokszor titkos mocskokat rejtenek. Már messziről látom az érkező lány arcán, hogy nem tetszik neki a helyzet. Még ugyan nem jutottam el olyan sokáig az oldalakon, főleg, hogy alapból nehéz más kézírását kiolvasnom általában. Gracet már régebb óta ismerem -viszont ő ezzel nem biztos, hogy tisztában van, hiszen Vestával nem mutatjuk ki hogy kedveljük egymást- és sok mindent hallottam róla ikremtől, de ennyire érdekes helyzeteket biztosan nem osztanak meg egymással. Tudom, nem véletlenül írnak az emberek naplót. Pimaszul mosolygok, miközben felkelek a padról. Kérelme nem izgat, egyszerűen csak megrázom a fejemet és a naplót is a hátam mögé 'rejtem'. - Dehogy is! Érdekes kis olvasmány. - Kuncogok, miközben egy lépést odébb megyek és feltárom a naplót, ott, ahol legutóbb tartottam. Szemeimmel gyorsan az a sor után kutatok, amit éppen érdekesnek véltem. - Nem tudom, Vesta mennyire örülne ezeknek a szavaknak... - Próbálom feszegetni a határokat, azért nem tudom, hogy mennyire kellene félnem ettől a hollóstól, mellesleg nem gondolkodom semmi védekezésen vagy komolyabb helyzeten. - És... pfú, oké, basszus, az első csókod nem érdekel. De elolvastam, de ahh. - Parodizálok, miközben próbálom elkerülni minden egyes lépését vagy próbálkozását, amit megtesz azért, hogy megszerezze ezt a nyamvadt kis naplót. De mégis becsukom, bár eszem ágában sincs neki visszaadni. - Biztos van valami mocskos, szaftos kis titkod Nott.
Ki kellene, hogy szabadítsak valamit valami alól, keresztbe vetve csapkod szárnyam, körmöm-lábam, tollam-karom.
Grace gondolatban a fejét veri a falba, amiért nem talált jobb helyet a naplónak. Mondaná, hogy csak magára vethet, de nem tudja, hogy vajon ő hogyan viselkedett volna fordított helyzetben. Talán olvasatlanul visszarakja? Nem valószínű, de az sem biztos, hogy rögvest kinyitja. Az egy érdekes vívódás lett volna a lány számára. Nem tudja a mardekárosban hány kétely merült fel, mielőtt arra szánta magát, hogy belekukkantson a könyvbe. Fogalma sincs róla. Csak azt tudja, hogy megtette, és most igenis fenyegetve érezheti magát. Bal szemöldökét megemelve néz a másikra, miközben kezét a könyvért nyújtja. - Érdekes? Nem tudtam, hogy ennyire vonzanak téged mások unalmas kis napjai – forgatja szemeit teátrálisan. Persze ő a saját életét nem nevezné unalmasnak, de azért tényleg nem tudja elképzelni kit érdekelhet ennyire egy tizenéves kesergése. - Vestát hagyd ki ebből! - a harag érezhető a hangjából. Semmi kedve belekeverni a másik lányt is a dologba. Volt, hogy nem feltétlen írt róla kellemesen, de az, hogy a lányok időnként egymás agyára mennek, az az élet természetes velejárója. Ezt egy ilyen végtelenül egyszerű elme, mint amilyen Shane Zabinié semmiképpen sem értheti meg. A fiú következő szavaira hirtelen, forrongó indulattal kap a napló után, miközben észre sem veszi, hogy a szégyentől vörösödik az arca. Ahhoz... ahhoz senkinek semmi köze. Az.. csak az övé. Bosszantja, hogy Zabini jókor mozdul, és a vörös csak a levegőt markolja. Keze ökölbe szorul, ahogy a haragtól fojtott hangon szólal meg. - Add vissza! Most még megúszhatod! - szemeit a másik tekintetébe fúrja. Igyekszik szuggerálni, hogy úgy jár a legjobban, ha most szépen, békésen odaadja azt, ami a lányt illeti meg. Mozdulatlan, feszült csendben mered rá, állkapcsát összeszorítva. Jobb keze még mindig a pálcáját markolja, egyelőre a zsebében. Még mindig. - Ne a saját undorító életedből indulj ki Zabini! Én tiszta vagyok – csattan fel sértetten. Pontosan jól tudja, hogy ez nincs így, de reméli, áhítja, vágyakozik rá, hogy a mardekáros nem olvasott olyan részeket, amik esetleg komolyabbak voltak egy csók leírásánál. Lassan közeledik a fiú felé, tartva a szemkontaktust. Akarja, hogy a másik forduljon el először, arra vágyik, hogy szégyellje el magát. Törjön meg. De valahol mélyen érzi, hogy ez nem fog bekövetkezni. Itt most ő húzta a rövidebbet egyelőre.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Csüt. 3 Nov. - 21:03
Shane && Grace
- Valamivel le kell foglalni az embernek a sok felesleges idejét. Aztán meg, jó dolog ez, ha meg akarod tudni milyen is a másik igazából. - Bólogatok egyetértően magammal, és a mosoly egyáltalán nem konyul még le az arcomról. Egyelőre félretéve a naplót, kicsit Vestára, az ikremre terelem a szót. Nem kedvelem, ha valaki valami rosszat szól rá. Nem tudom elviselni, de a legnagyobb baj az egészbe az, hogy kénytelen vagyok elengedni a fülem mellett abban a pillanatban, hiszen nem mutathatom ki, hogy mennyire jóban vagyunk és valójában mennyire imádom őt. Ezért szoktam ilyen esetben csak titokban elátkozni egyes embereket. Végül is elterelem a gondolataimat erről, és odébb lépek, mindig amikor Grace a naplót próbálja elorozni tőlem. Túl értékes olvasmány ez most ahhoz, hogy csak úgy kiadjam a kezemből, még nem ástam elég mélyre. - Megúszhatom? Mit? Rámugrasz? - Nevetem el magamat jólesően. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen kis nyeszlett kislány mit tudna velem tenni. Azért pedig annyira reflexszerűnek érzem magam, hogy védekezzek ha varázsolni szeretne. Sokat értek azok a párbajszakkörök, amikre oly előszeretettel jártam el kiengedni a gőzt. Felvonom szemöldökömet, ahogyan védekezik. Ugyan kicsit felbosszant, hogy rögtön felettem próbál ítélkezni, amire kénytelen vagyok megrázni a fejemet és néhány "ccc" is elhagyja ajkaimat. Mégis közelebb sétálok hozzá, vagyis megpróbálom megkerülni -szabályos körben biztosan nem tudom-. - Tiszta? Egy Nott? Ezt ne haragudj, de valahogy nem tudom elhinni. - Húzom el a számat, majd kinyitom egy random helyen a naplót. - Lássuk csak! - Lapozok egyet, majd feljebb emelem a könyvet és úgy olvasok bele a lapon lévő szövegbe: - "Nos Ethannak barátnője van. Emlékszel még arra a lányra, akiről a múltkor írtam. Igen, a buta szőkére... nos ő lett az." - Nevetem el a végét, na jó, most érzem úgy igazán, hogy kicsit gonosz vagyok. Nem ismerem ezt az Ethant, de talán nem is akarom. Szomorúan tekintek vissza Gracere. - Ne kelljen már megkeresnem, végül mi lett Ethannal? - Teszek úgy, mint akit érdekelne. De igazából nem ez az amit keresek. Hallottam már a Nott családról, nem lehet Grace annyira tiszta és tökéletes, mint amennyire mutatja.
Ki kellene, hogy szabadítsak valamit valami alól, keresztbe vetve csapkod szárnyam, körmöm-lábam, tollam-karom.
Bosszantja, hogy nem sikerül neki visszaszerezni a naplót. De azért azt belátja, hogy ha a nyers fizikai erőt nézzük a lány alulmarad. Törékeny, balerina alkatával nem könnyen gyűrné le a fiút. Az izmoknak nincs hiánya, de azért az első erősebb szellő elviszi a lányt magával melegebb égtájakra. - Esetleg mondjuk a csökött agyadat is trenírozhatnád, ha olyan sok a szabadidőd! Tulajdonképpen már az is meglep, hogy tudsz olvasni – néz fel vigyorogva a mardekárosra. Végül is ki gondolná, hogy Zabini agykapacitása odáig terjed, hogy el tud olvasni egy könyvet. Főleg Grace kézírásával. Bántja, ahogy Shane kineveti. Ha tudná, hogy a lábujjai igenis vannak olyan erősek, hogy akár azzal is megfojtsa a fiút... basszus, mégiscsak azokon áll balett közben. - Tényleg azt gondolod, hogy csak fizikailag tudok ártani neked? Szerinted a pálcát mire használják nagyokos? - Kérdezi jobb mutatóujjával megkopogtatva a halántékát. Ha ennek a Zabininek tényleg odáig terjed a gondolkodása, hogy Grace majd ráugrással próbálja visszaszerezni azt, ami az övé, akkor elég nagyot téved. A lány mindent be fog vetni annak érdekében, hogy ne derüljön ki a titok. Teljes testével követi a másikat, amint az körbesétál a vörös körül. Nem téveszti szem elől egy pillanatra sem. Nem fog meglógni előle, ezt eldöntötte. - Neked komolyan nincs sok eszed, ha még a Nott családot is bele akarod keverni – mutat rá a tényre, hogy felőle ő is lehet aranyvérű, attól még a Nott névnek elég nagy befolyása van. Tulajdonképpen mindketten aranyvérűek, karöltve kéne hangoztatniuk felsőbbrendűségüket. De nem, ők nem olyanok. Ha ezt a szülők megtudják valószínűleg nagy balhé lesz otthon mindkét részről. - Add már vissza! - Csattan fel, mikor látja, hogy Zabini komolyan felolvas. Saját szavai parázsként égetik végig a bőrét, lángoló színt adva arcának. Most egészen olyan, mint a haja. Újabb akcióba kezd, igyekszik összeszorított ökleivel ott ütni a fiút, ahol éri. - Fejezd be, semmi közöd hozzá! - kiabálja. Majd megáll és felülemelkedve az érzelmi hullámon az ésszerűbb megoldáshoz nyúl. Pálcát ránt. - Nem mondom még egyszer. Kérem a naplóm! - Hangja határozott, pálcáját a mardekárosra szegezi, úgy közelít felé, míg kinyújtott kezében lévő pálcájának hegye majdnem hozzáér. De egy hajszálnyi még elválasztja. Szeme szikrázik a haragtól, de Zabini felfedezheti benne a kétségbeesés szikráját is, hogy mi lesz, ha kiderül...
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Kedd 15 Nov. - 14:20
Shane && Grace
- Jaj! - Emelem szám elé a kezemet, amikor befejezi mondandóját. Pimaszul vigyorgok rá továbbra is, egyszerűen nem bírom ki. - Te most beszóltál nekem? Kemény vagy vöri. - Rázom meg a fejemet, miközben most már lemászom a padról, amin az imént ücsörögtem. Állva talán még nagyobb kihívást tudok majd jelenteni a lányka, amikor megpróbálja visszaszerezni a naplót. Valamennyivel amúgy is fölé tornyosulok. Miközben Grace körül sétálok, a naplót lapozgatok hátrafelé, ahol már kezdődnek az izgalmasabb részek. Egy kitépett lapot tartok a kezembe, amin valami versike látható, miközben felpillantok a fenyegetésre. - Persze, gondoltam, hogy tudsz pálcát is használni. De én is és jók a reflexeim. - Kacsintok rá, és ugyan kicsit idegesít, hogy egy pillanatig sem veszi le rólam a szemét, mégsem teszek erről említést, inkább csak tovább húzom az idegeit... ameddig csak lehet. Nem szándékozom visszaadni a naplót, komolyan, még egy jó ideig. Az újabb 'add vissza' sem ér el túl sok hatást nálam, és amikor visszateszem a kitépett lapot a füzetbe, felnézek Nottra, hát, őszintén elkap ismét a nevetés. - Ezt a vörös fejet meg kellene örökíteni és beragasztani a naplóba, ide ni! Tökéletes helye lenne Ethan neve mellett. - Ütni kezd. Én pedig becsukom a naplót és odébb lépkedek, próbálom kivédeni ütéseit. Nem mintha fájna. Oké, itt-ott azért picit megérzem, de mit kezdjek vele? Ezzel még nem tudja a gúnyos mosolyt letörölni az arcomról. Aztán pálcát szegeznek rám, a szabad kezemet felemelem, mentegetőzően. - Húúha! Miért lehet ennyire fontos... - Már kezdek felkészülni arra, hogy majd rám varázsol, ezért gyorsan lapozom bele a naplóba és hirtelen akad meg a szemem valamin... csak felnézek rá, és megpróbálok ál-meglepett arcot vágni.
Ki kellene, hogy szabadítsak valamit valami alól, keresztbe vetve csapkod szárnyam, körmöm-lábam, tollam-karom.
Egy fintorral nyugtázza, hogy értelemszerűen Shane-t nem hatotta meg a kis „beszólása”. Szó nélkül hagyva néz még mindig farkasszemet a másikkal. Tényleg annyira fájna neki visszaadni azt a kicseszett naplót? Idegesíti őt, hogy a fiú rákacsint. Lehet, hogy jók a reflexei, de párbajhősnek Grace sem utolsó. - Te csak ne kacsintgass Zabini, én nem az egyik barátnőd vagyok – fortyan fel. Hangja már szinte morgásnak is beillene. Csak, hogy tisztázza a helyzetet, ő nem a mardekáros egyik játékszere, akire csak úgy kacsintgat az ember. Grace idegeit tényleg kezdenek a plafonon lenni, illetve plafon híján inkább az egekig mászni. Már nem csak a naplóját akarja, már azt is, hogy Zabini szenvedjen. Igenis revansot követel, amiért így ellopta a titkait. Tudja, hogy vörös a feje, a hófehér bőrén bármikor könnyen meglátszik, ha elpirul, hát még ha az egész arca lángol. Tudja, de most nem érdekli. Tök mindegy mit mond ez a kis mitugrász itt előtte, úgysem fogja senki lefotózni, ha meg mégis inkább a naplójában legyen, mint a Prófétában. Pálcával a kezében, mély megvetéssel pillant a másikra. Szürkéskék szemei hidegek, mint a jeges éjszaka, egy nagy levegőt vesz, hogy lenyugtassa magát, mielőtt megszólal. - Azt hiszem, most túl messzire mentél Zabini – hangja higgadt, csendes, de olyan tipikusan vihar előtti csend érződik belőle, baljóslatú következményeket sugallva. Egy lépéssel közelebb lép, szemeit és pálcáját még mindig a mardekárosra szegezve. Keze megremeg, leengedi a pálcát, és balját kinyújtva kéri a naplót némán. Ajkait összeszorítja. A hirtelen mozdulatot nem ígéri semmi előjel. Egyszer csak ott van a semmiből, és Gracelyn ajkain ki is csúszik a varázsige, amint haragtól ittasan villantja szürkéit Zabinire. - Incarcerandus – A varázslat hatása remélhetőleg nem marad el, és ha miden jól sikerül (és miért ne sikerülne, Grace nem először használja), akkor nemsokára egy megkötözött mardekárossal néz farkasszemet a lány.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szer. 7 Dec. - 13:21
Shane && Grace
- Pedig lehetnél, még nem késő... - Kuncogom el a végét kijelentésemnek és hát persze nem gondolom komolyan. Még mindig nem érzem a súlyát ennek az egész helyzetnek, még mindig kicsit látom, hogy van hová húzni a dolgokat. Egyszerűen csak áll ott, és a naplót bújom amikor lehet, keresem azt a pontot, amivel még jobban fel tudom húzni a lányt. Valahogy akkor is jó érzéssel tölt el, hogy láthatom rajta, ahogy egyre csak kiakad. Jobban és jobban. - Messzire? Pedig egész közel állok... - Az a hülye mosoly. Ami még jobban kiváltsa az emberekből a visszatámadást. Talán ez lehetett a másik nagy tényező, amivel Gracenél betelt a pohár. Mégis, mivel túlságosan lekötött a naplóba olvasás, és a titok felfedése, amit Grace annyira rejtegetett, már nem tudtam kilépni az átok elől, ami sikeresen megkötöz. Ugyan először egy pici meglepődöttség ül ki az arcomra, és a földre is vágódom, de onnan nézek fel Gracere, sunyi tekintetemmel. - Már túl késő... - Rázom meg a fejem és ameddig lehet, nem leplezem le magam, hogy pálca nélkül is simán tudok varázsolni és milyen könnyen el tudom tüntetni a köteleket magamról. Valahogy nem képzelek el többet Graceről. - Szegény Ethan... Crutiatus-átok, komolyan? Ki sem nézem belőled...
Ki kellene, hogy szabadítsak valamit valami alól, keresztbe vetve csapkod szárnyam, körmöm-lábam, tollam-karom.
- Ugyan Zabini, álmodozz csak, de engem sosem kapsz meg – morogja szemeit forgatva. Nem, mindig is undorodott a mardekárostól, soha nem érzett iránta vonzalmat és ez nem is fog változni, ezek után már tényleg csak a végtelen gyűlölete marad. Pedig a testvére mennyivel normálisabb... Az újabb szemtelen válaszra csak megvillannak a szemei, ahogy a harag felhői egyre sűrűsödnek a lány lelkében. Alapvetően józan teremtésnek mondható, egy kissé álmodozó lánynak, aki olykor belefeledkezik a tánc világába. De nem éppen hirtelen haragú, csak néha szeszélyes. Ám most agyát kezdi elborítani a köd, és újra előkerül az az érzés. Az a hihetetlenül jóleső elégedettség, mikor annak idején kimondta a cruciatus átkot. Mikor Ethan arcát a kín torzította el, és az ő háborgó lelke a vonagló arc vonásaiban talált megnyugvásra. Sosem felejti el azt a pillanatot. Azt, hogy mennyire bánta utána, és azt, hogy mennyire megrémítette, hogy ott és akkor igazán felszabadult volt, jól érezte magát és éppen annyira bele tudott feledkezni a kínzásba mint a táncba. Most itt, egészen közel sétálva Zabinihez kezd rajta ismét úrrá lenni az őrület. Szegény Ethan.. Fejében visszhangzanak a fiú szavai, hogy a harag újabb hullámát korbácsolják fel benne. Oh, persze, mindenki sajnálja csak a seggfejeket, de mi lesz az érem másik oldalával? Mi lesz vele? Nem tudja mikor lépett ennyire közel, nem tudja mikor tépte ki a fiú kezéből a naplóját, de immár kissé viharverten pihen a kezében. Szemeivel nem engedi a másik tekintetét. A pofon hirtelen csattan, mint ahogy az előbbi átok is egy pillanatnyi benyomás eredménye volt. - Sok mindent nem nézel ki belőlem. Pedig sok minden van bennem – a vöröske hangja fojtott, ahogy halkan ejti ki a szavakat, rejtett indulatról árulkodik a hangszíne. - Most mihez kezdjek veled Zabini? Te is meg akarod kóstolni milyen is az a Nott-féle kín? - szemöldökeit felvonva szegezi pálcáját a másikra, de még vár. Talán okosabb lenne egy egyszerű emléktörlés, de jelenleg nem teljesen gondolkodik józanul a hollóhátas. - Frange! - a kimondott átok határozott, a pálca meg sem remeg a lány kezében, amint azt Zabini bal alkarjára szegezi. Ha a fiú nem tesz semmit ellene, akkor bizony a kezében lévő sing- és orsócsont hangos roppanással törik el. Gracelyn pulzusa megemelkedik, amint egy lépést hátrébb lép. Érezze csak Zabini, hogy a kezeivel ezúttal rossz tárgy után kapott.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Pént. 6 Jan. - 23:19
Shane && Grace
-Soha ne mond, hogy soha! – Kuncogom el a kijelentést. Azon férfiak közé tartozom, akik igen is hiszik, hogy minden lány megkaphatnak maguknak, csak tenni kell érte egy kicsit többet. Hát igen, nem lenne valami könnyű dolgom Grace-szel, és nem mondom, nem nagyon kedvelem azokat a nőket, akikkel túl sok teendő van. De talán ha a szükség megkívánná, bevállalnám. Viszont természetesen csak butaságból közöltem vele ezt a kijelentést, soha, még csak bottal sem piszkálnám meg; na jó, talán ez lehet, hogy ez egy kicsit durva kifejezés, és lehet, hogy ennyire nem is undorodom tőle, de jelenleg most így érzek. Főként, amikor az a bizonyos pofon is elcsattan az arcomon. Attól eltekintve, hogy kezd elvörösödni a fejem, amiért a nő hirtelen előnyösebb helyzetbe került és azt hiszi, hogy ilyeneket tehet velem, pszichopata tekintetem szinte mindent elárulhat erről a helyzetről. De még mindig nem látom szükségét annak , hogy kiszabadítsam magam. A naplóból pedig megtudtam azt, amit meg akartam. -Nott féle kín… hát persze, hiszen neked már olyan jól megy az a bizonyos tiltott átok… - Szemeimen még mindig látható, hogy egy csöppet sem félek tőle. Talán ez is okozza majd egyszer a vesztemet. Talán most is, ki tudja. Amikor viszont Grace varázslata telibe találja az alkaromat, hangosan felordítok, hiszen nem készültem fel erre a fájdalomra. Jobb kelemmel megragadom a magamon lévő kötelet, és ugyan erősen kell koncentrálnom a fájdalom miatt, de sikerül eltüntetnem azokat. Most hatékonyabbnak érzem a pálcám után kapni, ami kicsit messzebb van tőlem,úgyhogy hirtelen próbálok felkelni és elrohanni érte, hogy ha sikerül eljutnom odáig egyáltalán, Gracere szegezhessem és felé lőhessem a következő átkot, amire valószínű, hogy már felkészülhetett.Ha mégsem, akkor pedig szúró érzést fog érezni a teste azon pontjában, ahol elérte az átkom. -Punctum alica!-Pár lépéssel mégis közelebb merészkedem, miközben tekintetemmel egy pillanatig sem nézek a kezemre, így is eléggé fáj, mély levegőket kell vennem, hogy próbáljam valamilyen szinten tompítani azt. -Csak ennyit tudsz?! Ennyi az a bizonyos Nott-féle kín?! – Hergelem tovább, csak tudnám miért… fél kézzel talán nem megyek olyan sokra ellene, mint azt jelenleg érzem.
Ki kellene, hogy szabadítsak valamit valami alól, keresztbe vetve csapkod szárnyam, körmöm-lábam, tollam-karom.
Szemeit forgatva lövell egy lesújtó pillantást Zabini felé. Pontosan jól tudja, hogy nem lesz köztük soha semmi. Ezek után meg pláne nem, hiszen gyűlölete a másik iránt egyre magasabbra hág. Nem tudná megmondani, hogy melyik az a pillanat, ahonnan már nincs visszaút, amikor az agyát teljesen elborítja a köd. Tényleg nincs róla fogalma, de azt tudja, hogy felszabadító érzés megütni őt. Megütni azt aki bántja. Kézben tartani a dolgokat és elintézni, hogy minden úgy történjen, ahogy ő akarja. - Ne félj Zabini, hamarosan te is megtudod, már nem kell sokat várnod – eszelős vigyorral hajol közelebb a megkötözött diáktársához, hogy élvezettel kacagjon fel az ordításán. Ó igen, érzi, már érzi amint a lelkében felgyülemlett feszültség engedni kezd. Eleinte borzalmasan kényelmetlen volt neki a helyzet, ki volt szolgáltatva, ám most fordult a kocka. Az elő meglepetés akkor érkezik, mikor a kötél eltűnik. A lány pár pillanatig csak pislog, nem tudja hova tenni a dolgot. Persze hallott már pletykákat a mardekárosról, de az, hogy azoknak bármi igazságtartalmuk lenne... Mire észbe kap, már késő. - Flipendo – kiáltja, de elkésik, elvéti a futó Zabinit és gáncsolásra szánt átka ártalmatlanul csapódik a földbe. Fejben káromkodik egy sort, mikor megérzi a szúró érzést a bal térdében. Hiába próbált elugrani, az átok eltalálta. Igyekszik nem törődni vele, habár talán egy egyszerű finito-val megszüntethetné, ám most ennél gyorsabban kell cselekednie. Még addig kell lépjen, míg a mardekáros nem szedi össze magát teljesen. Határozottan indul meg a másik felé, pálcáját felemeli, szemeiben az őrület tüze rebben. - Te akartad ezt, magadnak kerested – mondja csendesen, majd határozottan, gyűlölettől fűtve mondja ki ismét a tiltott átkot. - Crucio – amint Zabinire szegezi a pálcáját már csontjai bizsergése elárulja, hogy sikeres az átok. Ha a másik nem talál ki valamit, nem reagál még időben, akkor Grace percekig nézheti egy undorító kígyó vonaglását azzal a tudattal, hogy ő irányít, ő tartja kezében a dolgokat, és egészen addig nem fogja abbahagyni, amíg a másik nem könyörög. Ő figyelmeztette, szólt előre, hogy túl messzire ment, de ez a seggfej képtelen volt lakatot tenni a szájára. Csak a fránya térde ne szúrna annyira.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szer. 1 Feb. - 17:41
Shane && Grace
Igazán meglep, ahogy bizonyos dolgokra reagál. Tekintetemmel is azt hiszem eléggé jól kimutatom ezt, főleg, amikor felkiáltok, ahogy az átok eltalál és Grace pedig közelebb hajolva nevetni kezd rajtam. Amikor kicsit jobban tudok koncentrálni, ahogy alábbhagy a fájdalom, csak vigyorogva felnézek ismét a lányra. - Nemis vagy te olyan gyenge, mint gondoltam, Nott. Meglepsz. - Magyarázom némi iróniával a hangomban, majd próbálom kikerülni a következő átkot, szerencsére sikeresen. Aztán látom már, hogy nem hagyhatom ezt a "párbajt" egyszemélyesen, így hát nincs mit tennem, kénytelen vagyok a saját érdekemben némi átkot szórni a lányra, ami szerencsére őt is eltalálja, bár nem mondom, hogy túl nagy hatást gyakorolna rá. Egy egyszerű Protego-t húzom magam elé, kétszer is, amikor azt hiszem meg akar támadni, de elvétem és a tiltott átok oly könnyedén csapódik belém, hogy hirtelen megfordul a fejemben, talán többet kellett volna párbajszakkörre járni. Elfintorodva esem össze, majd a földre és a fájdalomtól ordítva, ide-oda mozogva próbálok ellenállni, de nem sikerül. Oly annyira erős ez a pillanat, hogy kezdem azt érezni, sosem fog elmúlni már. A düh, amit Grace iránt érzek most, szerintem semmit sem múlik felül. Még utoljára látom a lány gyűlölködő pillantását, de aztán hirtelen ájulok el, megadom magam a sötétségnek.
Ki kellene, hogy szabadítsak valamit valami alól, keresztbe vetve csapkod szárnyam, körmöm-lábam, tollam-karom.
Fogalma sincsen róla, hogy az egész mikor fordult át ártatlan tréfából, ilyen komoly gyűlöletté. Nem tudná megmondani azt a pontot, ahol úgy érezte ez már nem játék. Csak sodródik a történésekkel. Reagál, hirtelen, elhamarkodottan, meggondolatlanul. A józan, ésszerű Grace-nek nyoma sincsen, csak a kegyetlen bosszú ég benne. - Egy Nott sosem gyenge - szinte már köpi a szavakat a másik felé. Meglepi? Persze, hogy meglepő. Mindenki csak azt hiszi a könyvtárban kuksol és bújja a porosodó tudást. Nem is hinnék, hogy mire képes. A párbaj csak folytatódik a villanó átkok éles fényként hasítanak a rengeteg szélét megülő sötétségbe. Ezúttal nem érdekli, ha felhívja magára a figyelmet. Nem érdekli, hogy a kastély ablakaiból bárki megláthatja a villanó átkokat. Csak Zabini undorítóan vigyorgó arcát látja maga előtt. Aztán a keze a tiltott átokra lendül. Beletelik pár percbe, mire észreveszi, hogy a mardekáros elveszítette az eszméletét. Lihegve szakítja meg a kínzást. Kimeredő szemekkel figyeli a földön fekvő ernyedt alakot. Az nem lehet, hogy… még fejben sem képes kimondani. Botorkáló léptekkel hátrál, fülében dobol a vér, kezei megremegnek, ahogy kezd bekúszni a tudatába, hogy mit is tett. Nem hallja, ahogy közelednek. Nem hallja a lépteket. Csak és kizárólag a másikat nézi. Nem lehet. Egyre erősebben tudatosodik benne, hogy mit is tett. Kapkodni kezdi a levegőt, pálca nélküli kezét ökölbe szorítja. Tompán érzékeli, hogy beszélnek hozzá, látja a szemei elé bekúszó alakokat, érzi, amint erős kezek ragadják meg, kezéből kicsavarva a pálcát. Nem szól semmit. Nem tesz semmit. Csak engedelmesen tűr. Megadja magát a sötétségnek. De egy egészen másfélének, mint amilyennek Zabini. Mikor elviszik onnan, csak akkor merül fel a fejében. A napló! Ott maradt a napló… mindez csupán a semmiért volt.
//Köszönöm szépen! *-* És bocsánat a megkésett zárásért. //
Kezdőlap
| Clothes
| Clothes
//
