A család… a család mindenek felett. Igyekszem én is ezek szerint az elvek szerint élni, de piszok nehéz. Lojális vagyok, mert az vagyok, de egyszerűen a család nézete annyira különbözik a sajátomtól, hogy muszáj feltennem magamnak a kérdést, vajon hogy kerültem én ide.
Félre ne tessék érteni, én elvagyok velük, a testvéreimért ölni tudnék, szeretném, hogy apám egyszer rám is olyan büszkén tekintsen, mint Cissyre vagy Bellára, de nem úgy, hogy ütött kopott tradícióknak fejet hajtva, stagnálom végig az életem. Az valahogy nem én vagyok.  
Na, de… a család. Black... sokszor elég csak ennyit mondanom, hogy valaki arcán rég nem látott mosoly fusson végig, vagy a levegő is benne akadjon. Tény, mióta a Black család él és virul, jelentősen megoszlatja a népet, ahogy maguk a családtagok is megoszlanak. Mára rájöttem, hogy ez a család sose lesz csak fekete, vagy csak fehér, ahogy mi magunk sem. A döntés mindenkinek a kezében ott van.
A családom szerteágazó, nem egy rokon van még a palettán, Síriussal az élen, akivel valamiért még jóban is vagyok, jobban, mint a kúria állandó lakóival. Van még itt gyógyító, auror… pálcakészítő. Tényleg nincs a világnak olyan ágazata, ahol ne lenne egy Black.
És hogy ki vagyok én? Andromeda Black… a Black vér hű megtestesítője, aki kisvártatva a család parányi fekete bárányáva avanzsál majd át. Bennem minden megvan, amitől egy Black, Black… Narcissához híven, mindig a saját malmom felé hajtom a vizet, tudok annyira könyörtelen lenni, mint Bella, de mégis a legtöbbször Siriuséhoz hasonló teli vigyor van a képemen, épp csak a szemeim árulkodnak némelyst valamiről.

Már hiányzott Roxfort. Istenemre mondom, ilyen elátkozott egy család, mint amilyen a mienk, nincs még egy. Testvéreim nevében nem beszélhetek, viszont én már alig vártam, hogy felszálljunk a vonatra, és belebújjunk a már-már kopottá hordott köpenyünkbe.
Mert ilyenkor nem számít, mi van otthon, ilyenkor nem számítanak a vacsora közbeni veszekedések, ilyenkor csak mi vagyunk hárman. A Black lányok, akik olykor külön-külön is képesek megfagyasztani a levegőt, de most, mikor mindhárman kihúzva magunkat, sétálunk végig a peronon, csak most érzem igazán azokat a sorvágó, féltékeny tekinteteket, amik minden lépésünket kísérik.
Megszoktuk. A nyakam rá merem tenni, Narcissa még élvezi is, ezért inkább Bellára fordítom a tekintetem. Ő sokszor mindenki másnál is kiszámíthatatlanabb, így mikor látom, ahogy az állkapcsa megrándul, óvatosan rázom meg a fejem, üzenve ezzel Chernek, hogy most véletlenül se jöjjön a közelünkbe. Ennyit teszek, ennyit tehetek, mert barátnő ide, vagy oda, annyit még mindig nem ér, hogy a testvéremmel szálljak szembe miatta, noha, más miatt simán megteszem a kúria falai között.
Persze, megint én sétálok középen, mintha annyira szükség lenne arra, hogy nővéreim óvjanak, de hát a látszatért mindent. Itt nem csak magunkat képviseljük, hanem jó formán egy egész dinasztiát, és bár mindenkinek vannak ellenszenvei ezzel kapcsolatban, egyet tudunk, a Black névre nem szennyezheti senki. Anyánk perfectül ért ahhoz, hogyan égessen ki valakit a családfából, annál nagyobb szégyen meg nem igen van… szerintem.
Ahogy a vonaton elfoglaljuk a helyünket, én az ablakon kinézve mélyedek el gondolataimban, amik máris a Zsebpiszok közkörnyékén járnak.

Esik. Mindig is utáltam az esőt, na nem azért, mert félteném a hajam, egyszerűen csak annyira megfűszerezi az ember hangulatát. Mégis követem Bellát, töretlenül megyek utána, mert tudom, valami nincs rendben. Mostanság teljesen kifordult magából, amit senki nem tud mire vélni, talán csak apánk. Bár ő amúgy is mindig úgy fest, mint aki előtt semmit nem lehet eltitkolni, komolyan, úgy néz rád, hogy attól a hátadon is feláll a szőr, nem hiába ő a domináns férfi.
- Crucio – mint derült égből a villámcsapás, hangzik el a szó, és eleinte még fel se fogom, csak a mérhetetlen kín okozta ordítás az, ami bekúszik a tudatomba, és talán ki se jön onnan többé. Majd még egyszer… és még egyszer…
Ahogy előlépek, még az eső ellenére is látszik a teljesen lesápadt, kissé talán elmosódott sziluettem, és a férfit látva, egy halk sikkantás az, ami elárulja a három csuklyás alaknak, hogy bizony valaki végignézte a jelenetet.
Lassan fordulnak felém… egyszerre, kellő ijedtséget csalva elő belőlem ezzel, pedig Isten látja lelkem, nem én vagyok az, aki mindentől maga alá csinál. És akkor látom meg Őt… közelebb jön, mire én reflexből hátrálok, látom, hogy mozog a szája, sejtem, hogy a másik kettőnek motyog valamit, de lefagyok, képtelen vagyok a szapora lélegzetvételen kívül mást produkálni.
- Megmondtam, hogy ne kövess – Bella jeges hangja, ostorként csap a levegőben, de én érzem annak csípését, és fáj. Fáj, hogy velem szemben üti meg ezt a hangnemet, hisz nem is olyan nagy titok, hozzá valamiért mindig is közelebb álltam, mint Cissához. Szemeimbe könny szökik, talán most először, de biztos, hogy utoljára. Pár perc dermedt csend után találom meg csak a hangom, de minduntalan azon vagyok, hogy az legalább olyan maró legyen, mint az övé.
Megkeményítem vonásaim, elvégre, egy Black minden lehet, csak gyenge nem, és hirtelen mozdulattal tűröm fel kezén a felsőt, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg ott is van az, amit gondolok.
Nem ér meglepetésként a jel, a fájdalom már más tészta. Jeges tekintettel nézek nővérem szemébe, kicsit fel is kell pipiskednem.
- Szóval ennyi? Választottál? – választ persze nem is várok rá, tudom, hogy nem itt, és nem így kell ezt megbeszélni, és most nem is akarom. Nem akarok lehetőséget adni neki a magyarázatra, de csak mert tudom, hogy úgyse élne vele, az ő cselekedeteit elfogadni lehet, megkérdőjelezni azok helyességét már nem. Megrázom a fejem, és elmegyek, tudom, hogy nem fog követni, csak a tekintetét érzem magamon egy ideig.

A vonat sípolása térít magamhoz, s egyből magamon érzem Bella pillantását, aki látszólag halál nyugodtan ül velem szemben, nem is értem… hogy lehet ő ennyire… nyugodt. Egyenesen a szemébe nézek, mert nem, azóta se sikerült megbeszélnünk semmit, kínosan kerülöm, amit a szülők csak annyival tudnak le, biztos megint összevesztünk valamin, hisz nálunk se újdonság ez. Senki még csak nem is gondolja, hogy ez annál sokkal, de sokkal több.