Charlotte Avery

Jobb félni mint megijedni!

!Lottee!


16


Aranyvér


Nem tudok dönteni.


Metamorfmágia


Mardekár


Marie Avgeropoulos


Keresett

Nos tehát hol is kezdjem??? Mint minden átlagos családban Két felnőtt, három gyerek, legjobb esetben ugyebár. Hát nálunk ugyan ez a helyzet, anya; apa; idősebbik bátyus; fiatalabbik bátyus; én! Mindig a kicsi marad utoljára, olykor bosszantó, dehát.... Anya nem az tipikus anya-feleség fajta, velem sem foglalkozott különösebben sokat, mint a másik két tesómmal, de ha nem kellett a pofon vagy egyéb fenyítés szép csendben el néztünk a dolog felett, apa inkább dolgozott, mint velünk lett volna, a tesóimmal viszont egész jó volt a kapcsolatom, bár a nagyobbik testvéremtől hamar el kellett búcsúznom, még a mai napig emlékeimben él, hogy apa helyett ő lovagoltatott a térdén és anya helyett ő mesélt mesét. A kisebbik bátyám hamar rossz útra tért, de már nem tudom hogy a szülői nyomás vagy a saját ökörsége hozta fejére a bajt. Egyre ritkábban láttam őt is. Eztán kicsit megnőtt irántam az érdeklődése az ősöknek, de nem olyan biztos, hogy osztoztam a nézeteikkel, hogy engem azonnal ki kell házasítani! Azért most már úgy gondolom van beleszólásom, akkor is ha nem vagyok nagykorú még...

Kissé dicsekvő és bátortalan személyiség. Halk, ámde határozott hangja néha megijeszti az embereket. Barátkozás terén erősen visszamaradott, nem igazán társasági ember. Néha nem tudja, hogy mit kezdjen a másikkal. Utálja a meztelen csigákat és a zöld ételeket. Hangulatember, amennyiben nem szomorú, mindig magabiztos,de ettől függetlenül minden rá van írva az arcára. Nem szereti, ha kóstolgatják, ezen könnyen felhúzza magát, de ez amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is száll. Szereti ugratni a körülötte lévőket, ami néha akár sértő is lehet, de ez túlzottan nem izgatja. Mosolyogni ritkán szokott, inkább faarccal ömleszti a poénokat, a mosoly kiváltságnak számít, ha valakinek megmutatja.
176 cm magas, karcsú, vékony a sok mozgás és a nem túl sok étel miatt. Szeme a legvilágosabb barna , és néha szomorúságot, néha boldogságot tükröz. Barna, hosszú haja van, amit általában kiengedve hord, nem szereti, ha be van fogva. A fiúk mindig nagyon szépnek szokták tartani, bár őt nem érdekel egy fiú sem. A ruhatára eleinte nem volt túl nagy, de a szülei pénzéből jó nagyra bővítette. Kedvencei általában egy rövid szoknya, és egy bő felső, vagy top.

 Richard, Richard, Richard... Kismilliószor leírtam már a nevet az előttem lévő papírlapra, de még mindig nem álltak kerek mondatokká a szavaim... Idegesen túrok most kék tincseim közé és kifújom a visszatartott levegőt. Rekedtre sírtam magam már nem egy éjszaka mióta úgy rendesen felfogom a világomat, nagyon szeretem a családom, főként idősebbik bátyámat, de mióta nem él velünk teljesen kiüresedett a családi fészek. Most így évek múltán sikerült kicsennem egy-egy fotót az "elraktározott" holmikból, tehát dereng valami, nem mellesleg a kiadott könyveire is pályáztam és mindig sikerült megvennem úgy, hogy anyáék ne szerezzenek tudomást róla. Mintha teljesen máshogy gondolkozott volna, mint a szüleink, épp ezért lehet, hogy meginogtam az ősök tanításában, hitében, nevezzük ahogy jól esik. Engem a francia Beauxbatons Mágusakadémiára vettek fel, furcsa érzés volt először belépni, de gyorsan beleszoktam a nyelvbe, hiszen így tanul a boszorkány. Igyekeztem mindig jól tanulni, bár sosem voltam kitűnő, általában jó jegyeim voltak. Szerettem volna elkezdeni animágiát tanulni, ám félek hogy a lelkiállapotomtól függő hajszínváltozásom így is egyedivé tesz, nem kell még egy okosság nekem, ezzel sem birkózom meg olykor. Ötödév végén kaptam egy fülest, miszerint idősebbik bátyám a Roxfortban tanít, hát nekem sem kellett több, addig addig rágtam szüleim fülét, míg bele nem mentek. Le baglyozták az igazgatóval hogy átvegyenek. Úsztam a boldogságban végre látni fogom elvesztett bátyámat. Ám nem ment minden flottul... Már lassan itt a karácsony, és még csak most vesznek át... De mit mondok majd a  bátyámnak? Hogyan állok Richard elé, egyszerűen nem tudom hogyan viszonyulna hozzám, mit gondol egyáltalán? Hiszen olyan kicsi voltam még.... Újra ráejtek egy tintapacát a papírlapra, majd sóhajtok egyet összegyűröm és a kukába hajítom. A konyhában épp nincs senki, így nem zavar hogy nem sikerül eltalálnom a kukát. Egy váll rándítással újabb lapot húzok elő, majd tényleg írni kezdek.

"Szia Richard.

Nem pont szerelmes levél, de tőlem nem is ezt várod, a kishúgod vagyok, aki megtudta, hogy itt tanítasz a Roxfortban, csak még félt eléd állni, mert nem tudta hogyan reagálnál rá. Igen Charlotte ott lesz a falakon belül és próbálja összeszedni magát a Mardekárban majd. Ez már a negyedik papír lehet amit magam előtt tartok, de végre mondatokat írok nem csak pacákat csöpögtetek rá. Szeretnék majd találkozni veled és beszélgetni, amint megérkezek. Nagyon hiányzol nekem.

Csókol és ölel,
kishúgod Charlotte."

Felkötözöm a gyöngybaglyom lábára, halkan az ablakhoz lépek és kitárom, hogy elküldhessem a levelet a bátyámnak. Végül az ágyamhoz lépek és mélyet sóhajtva igyekszem bepakolni minden könyvet ami az új iskolámhoz kell. Kicsit félek, legkésőbb kép nap múlva találkozom Richarddal. Remélem minden jó lesz, tényleg hiányzik. A nyitott ablak mellett rágyújtok még egy cigarettára, és lassan eltűnődöm, hogy mindent beraktam-e? A családi fotók, a könyveim, a ruháim, az új talárom... Aztán meg a bekeretezett kép arról a majomról, meg rólam, anyám ragaszkodott hozzá, hogy vigyem magammal... Az első adandó alkalommal felgyújtom. Mérgemben a hajam is vörös színűre vált, majd kipöckölöm a csikket az ablakon és nyugovóra térek, holnap nagy nap vár rám.