we wish you a merry christmas

Potter megengedte, hogy a birtokuk legszéléről kivágjak egy kis fenőfát, és egészen érdeklődve nézte végig egy tölgynek dőlve ahogy mugli módszerekkel: baltával és fűrésszel vágom ki azt a szerencsétlen, körülbelül másfél méter magas fácskát ami azért igazán kerek, olyan kis kellemesen gombóc. Persze Potter közben ivott valamit, meg mintha láttam volna a kezében valami fű félét is - valahogy úgy, mint amikor végignézte ahogy a fűnyíróval, ami egyébként még mindig ott rohad náluk a sufniban, lenyírtam azt a kibaszott nagy százszorszépes gyepet - amiből persze nem adott, mert nagyon frappánsan arra hivatkozott: "hát de ott a kezedben a balta!" - tuti csak irigykedett- és bámult. Értetlenül, mintha nem tudná, hogy épp mi történik körülötte, persze az is lehet, hogy olyan minőségi füvet szívott, hogy tényleg nem tudta mi történik körülötte. Nagy kegyesen szerzett nekem egy kötelet amit aztán segített rákötni a fára, aztán megveregette a vállamat és meghívott karácsonyra - mármint én mondtam neki, hogy jövök majd ide is ünnepelni, ő meg valami kényszeredett mosollyal elfogadta a dolgot - és lelépett. Én pedig a fával együtt elhoppanáltam Londonba ahol nemhogy egy-két utcán, hanem konkrétan a fél városon keresztül végigcibáltam azt a szerencsétlen fenyőt. Hihetetlen, hogy a muglik nem mennek be a házukba ilyenkor, nekem pedig szenvednem kell az átkozott titoktartás végett.
Így hát nem csoda, hogy mire Dorcasék ajtaja elé érek, már képes lennék vattát köpni, vagy legalább előadni a hattyú halálát hihetően.
Adok magamnak egy fél percet és megtámaszkodom az ajtó mellett, aztán ráfekszem a csengőre, felkészülve arra, hogyha Doe anyja nyit ajtót minimum a picsába küld el. De már nem érdekel, így mikor kinyílik az ajtó, fel se pillantva nyújtom teátrálisan előre a kezemet.
- Vizet, adjatok vizet! -

...

Olyan kibaszottul kínos az egész, pedig valójában ez sem különbözik a jól megszokott karácsonyoktól. Ülünk hárman a szobában, anyám én én apám foteljének két oldalán. Az íztelen, porból készült pudingomat kanalazom, de egy idő után nem megy le a rorkomon, csak kavargatom, játszok vele, és nyomogatom a trutymót, külön személyiséget találok ki neki, mintha élne. Anyám egyik cigit a másik után gyújtja, de már látszik, hogy tűkön ül, hogy leugorhasson a szomszédba a barátnőjéhez, csak éppen arra vár, hogy a haszontlan kölykök kibontsák az ajándékaikat, apám meg a tévét bámulja, éppen a Karácsonyi ének megy, már századjára, és mindaketten tökéletesen leszarják, hogy nekem bármelyik percben vendégeim jöhetnek. A levegőben égett muffin és kínai kaja szaga terjed. Az utolsó zsebpénzemből rendeltem, de nem engedtem, hogy megegyék, amíg nincs itt mindeki. Sütni is nyilván én próbáltam, de még mágiával sem tudtam helyrehozni, mi a franc értelme van, hogy végre tudok varázsolni? Legaláb a füves sütik jól sikerültek. Erről éppen a szüleim adnak tanúbizonyságot, akik vöröslő szemmel bámulnak maguk elé, és tíz perccel ezelőttig még totál viccesek voltak magukhoz képest, de hát ennyit tartott a hatása.
Hatalmas kő gurul le a szívemről, amikor meghallom az ajtócsengőt és már rohanok is. Legalább van valami jó oldala is, hogy olyan kínosan szűk ez a lyuk, de csak akkor tűnik igazán annak, amikor egy hatalmas méretű fenyővel próbálom összevetni, ami az ajtóban várakozik.
- Mégis mi a fészkes fene ez, Philip? – tényleg úgy festek, mint aki még sohasem látott életében fenyőfát, ami azért durva túlzás lenne, de az biztos, hogy ennek a lakásnak a közelében biztos nem volt már évek óta. Annyira leköti a figyelmemet, meg azok a a fránya kis gondolatok, hogy talán Philip éppen nekünk hozta, hogy egy pillanatig észre sem veszem a vivódásait, ahogy fél térdre ereszkedve hátraszegett fejjel vízért kiált. Úgyhogy mikor leesik, habozás nélkül befordulok a konyhába, megtöltöm a poharat full klóros csapvízzel és várom a hatást, hogy mikor fog a kis aranyvérű szervezete tiltakozni. – Mégis, hogy akarod azt ide behozni? Minimum ki kell ütnünk az ajtót - egyik kétségbeesett pillantást a másik után vetem a fára, majd rá, míg végül csak a nyakába vetem magam és hálám jeléül próbálom nem kiszorítani belőle a szuszt, nem sok sikerrel.

...

Most jogosan tehetnéd fel a kérdést: kell ez neked Brutus? Kell ez a hülye társaság a hülye füvezéssel együtt, Dorcas hülye lakásában? Kell a kellemetlen megcsókoljalak-e vagy sem, most elmondtad és mindenki tudja, vagy mélyen hallgatsz dolog? Kell-e ajándék? Kell-e egyáltalán valami normálisat felvenni?
A válaszom pofon egyszerű lenne: nem, nekem ez nem kell. Nem akarok a hülye barátaiddal farkasszemet nézni, nem akarom nézni ahogy szétszívjátok magatokat olcsó fűvel. nem kell majd a hülye arcra puszi, mert nem mondtad el nekik, nem kellenek az idióta kérdéseik, hogy mit keresek épp nálad, nem kell az ajándékod és hidd el, hogy az enyém sem fog kelleni neked, sőt kiöltözni sem kellene. Ennek ellenére, anya nem engedi, hogy itthon szenvedjek,és a karácsony címszava alatt telezabáljam magamat diós hókiflivel amitől majd rosszul leszek. de cseppet sem bánom,mert anya szerint mindenképpen el kell mennem, hiszen a barátnőm vagy, és nem lehetek akkora szentimentális fasz - igen, ezt ő mondta - , hogy visszautasítsam a meghívásod, és igen rendesen fel kell öltöznöm, a te tiszteletedre, ing meg hülye karácsonyi nyakkendő, és habár tudom, hogy minden hülye barátod ezen fog röhögni, megkötöm azt a nyakkendőt. Soha nem leszek olyan, mint a barátaid,
Anya velem csomagoltatja be a hülye mugli naplót amit előtte telerajzoltam mindenféle téli dologgal meg hozzánk köthető faszságokkal, szóval bocs. Elég ramatyul néz ki. Apa meg adott egy csomag óvszert, ami miatt tökre elvörösödtem és gyorsan elsüllyesztettem a farzsebembe, mert nyilván nem lesz semmi olyan, hiszen ott lesznek a hülye barátaid, meg amúgy is tökre karácsony van, tökre szakadhatna a hó, és ha nem lennének ott az idióta seggarcok akkor is előbb kérdezném meg, hogy van-e kedved sétálni, minthogy megpróbálnálak lefektetni.
Amúgy Philip nem úgy nézett ki reggel, mintha tisztában lenne azzal, hogy én is megyek. Mikor lelépett Godric's Hollowból - hát mert amúgy mennyire abszurd, hogy Ő meg én együtt lakunk?? - bemutatott. Szóval ez az egész tök kínos.
Busszal megyek, mert nem szeretnék odaérni, meg reménykedem benne, hogy véletlen elfelejtek olvasni és rossz buszra szállok föl, vagy elüt egy autó. De sajnos semmi ilyesmi nem történik velem az őt során, pedig elhiheted, hogy én tökre próbálkoztam.
De nem jöhettem volna öt perccel később? Amikor mondjuk nem Philip nyakában lógsz? Vagy mondjuk előtte?
A hülye kis ajándékot begyömöszölöm a kabátom zsebébe, és felvonom a szemöldökömet. Mondjuk három lépésre állok tőletek és nem úgy nézek ki, mint akinek akaródzik közelebb menni.
- Kicsinyítő bűbájról nem hallottatok? -
Felvonom a szemöldökömet. Ó drága Istenem, miért? Miért jöttem el?

Dorcas úgy bámulja a fenyőt, mintha fogalma sem lenne róla, hogy mi az, vagy legalábbis soha életében nem látott volna fenyőt testközelből, ami azért durva mert nem egy karácsonyt töltöttünk a roxforti fenyő alatt beállva.
- Fenyő bazdmeg.. -
Valahogy kierőszakolom magamból a szavakat a száraz torkomon keresztül, a száraz nyelvemmel és a csontszáraz fogaimmal, és bassza meg ez igazán kellemetlen érzés, mármint belegondolt valaha bárki, hogy milyen érzés amikor kiszáradnak a fogai? Gondolom ez a kiszáradás első pontja, és ha Doe nem venné észre magát és a haldokló fejemet, nem szaladna azért az átkozott vízért ami undorító, hiszen ott lebegnek benne a kicsi és fehér dolgok, akkor lehet hogy most itt meghalnék a küszöbén. De Dorcas észbe kap, kihozza a poharat tele a vízzel amitől az arcom fintorba rándul még mielőtt a számhoz közelíteném, s amitől egész végig ilyen fejet vágok amíg igyekszem minél hamarabb legurítani.
- Fúj... ez.. undorító volt... te ezt iszod minden nap? -
Egészen szaggatottan jönnek ki belőlem a szavak és nem, nem azért mert a víz nem nedvesítette meg a számat, hanem mert a csaj már a nyakamban van és olyan erősen szorít, hogy belefájdul a tüdőm, ami amúgy is kivan már a dohányzástól.
Szeretném neki azt mondani, hogy költözzön hozzám, sőt el is határoztam magamat, mármint nem most és nem is a víz miatt, hanem már régebben, aKóborgrimbuszos utunk után, de soha sem volt alkalmam megbeszélni vele. Szóval majd most karácsonykor felajánlom neki, hogy jöjjön Hollowba a Roxfort után. Kibaszott nagy a lakás és Wellingtonon és rajtam kívül nincsen ott senki.
Szeretnék mondani valamit a fával és az ajtó kiverésével kapcsolatban, már egészen jól el is terveztem, hogy előadom magamat: használtam már fűnyírót, baltát és kézifűrészt, mit nekem egy kis kalapács, mikor valami egészen kellemetlen bariton kúszik a tudatom legmélyéből elő, s habár nem nézek oda, mélyen legbelül tudom, hogy ismerem a hangot, hogy minden nap hallom, hogy kellemetlen rá felkelni, és hogy sokszor csak faszság jön ki azon a szájon.
Szóval totálisan értetlenül lépek hátra, rábámulok Wellingtonra aztán pedig Dorcasra.
- Ez meg mi a faszt keres itt? -
Mintha "ez" itt sem lenne.

Hosszú-hosszú ideje először nem a Roxfortban karácsonyozok, és hát nem tudom, ki hogy van ezzel, én a részemről marhára be vagyok zsongva. Nem azt mondom, hogy megfeledkeztem arról, hogy Roxmort tompa fényárban úszó utcái után is ünneplik ezt az izét, meg hogy van élet a Griffendél asztaláról lenyúlt SZILVAPUDINGON túl is (de álljunk meg egy percre, és mentálisan rúgjunk bele annak a seggébe, aki feltalálta a SZILVAPUDINGOT, mert Merlinre mondom, hogy... oké, jó, erre igazából nincsenek szavak, mindenesetre valahogy az évek folyamán kiderült, hogy a varangyok szeretik ezt a szart, aztán ja, sok éves hagyomány a karácsonyi békaetetés, de gondolom, idén már amúgy sem lett volna túl nagy buli, mert hát már rég nem ül Peter Pettigrew a Griffendél asztalnál, hogy méltatlankodva és fájó szívvel, könnyáztatta szemekkel nézzen a szilvapuding után, de erről most ne essen több szó), de hát lépkedtem London kiköpött rágókkal és hajnali hányással tarkított utcáin, és alig győztem meg-megállni valamennyi kirakatnál, hogy nézegessem, mi mindent nem veszek meg. Csövesek gitároztak, és úgy daloltak, akár az angyalok. A seggem félig befagyott, de azt hiszem, ez már ilyen családi hagyomány lehet, legalábbis nem találkoztam még Fletcher-rel, aki télen rendesen fel tudott volna öltözni, és kezdek attól tartani, hogy ez nem is a pénz miatt van így, hanem egyszerűen a Kanári-szigetekre kellett volna születnünk, hogy állandóan süsse a nap a vézna testünket. Tudja a fene.
Egyébként Liam-nél dekkolok. Szerzett valami helyes barátnőt, aki végre tisztességesen eltartja, a csaj ragaszkodott ahhoz, hogy velük karácsonyozzak, és miután eléggé bezabáltam az esti vacsorához készített franciasalátából és mézeskalácsból (volt kacsa is, de újabban nem eszek húst), én ahhoz ragaszkodtam, hogy leléphessek Dorcas-hoz, hogy eleget tegyek az ő meghívásának is. És hát nem tudom, valahogy bennem volt, hogyha eleget mászkálok az utcán, akkor előbb-utóbb majd belebotlok Dung-ba, mert hívni ugyan hívott, hogy menjek ide és oda, de október óta nem igazán került szóba ez az egész, október pedig elég régen volt, azóta se levél, se semmi, szóval igen, ahogy őt ismerem, tulajdonképpen bármelyik sarkon felbukkanhat ezen a ponton.
Bár a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a Dorcas-ékig tartó szakasz egyetlen sarkára sem állt ki (ami, elnézve a környéket, teljesen érthető), úgyhogy végül is egy mély sóhajjal (meg egy nagyobb zacskó mézeskaláccsal, amit Liam nője sütött, és vagy meg van mérgezve és idővel beledöglünk mind, hogy ebből ettünk, vagy nincs megmérgezve és pusztán csak kurva finom, na mindegy, végül is mindkettővel csak jól járunk, nem?) felbaktattam a lépcsőkön, mert valami csövesforma fazon épp köhögő rohamot kapott a lift előtt.

Nem azt mondom, hogy nem lihegtem rendesen, mikor felértem, de tele szájjal vigyorogni azért csak-csak tudtam, ahogy felértem és az ajtóban láttam Lip-et, Dorcas-t és még Brutus-t is, a legnagyobb karácsonyfával, amit... úgy az elmúlt tíz percben láttam. Mondom én, az ünnepek kurva jók!
- GYERMEKEIM! - ordítottam a folyosó végéről, és futólépésben elindultam feléjük. Mondjuk még mindig ziháltam, mint a kurvaélet, szóval ez lehet, hogy inkább valahogy úgy hangzott, hogy gyhe-kis köhögés szerű hörgés - ke - és a vége már annyira nem is tűnt értelmesnek, de mindegy, szóval odagaloppoztam, hogy a nyakukba vessem magam.

...

Egy pillanatig csak szúrós szemekkel bámulom az átlátszó pohárban a fehér folyadékot, ami ennyi erővel felvizezett tej is lehetne vagy akár sperma, de nem, a közegészségügyisek szerint ez bizony tiszta ívóvíz és egyébként is hálásak lehetünk London ezen lepukkant, Isten hátamögötti pontján, hogy egyáltalán nem kapunk vérhast vagy kolerát a csapból folyó trutymó miatt, mit nekünk egy kis klór?
- Hallgass és idd meg, nem kell annyit hálálkodni – ezt már úgy mondom, hogy majdnem megfulladok a túl sok parfümtől és enyhe verejtékszagtól, ami Philip testmelegéből árad, és nem is akarom elengedni, mert mégiscsak jó, hogy még nem nyúvadt ki, és ha valami, hát ez az, amiért hálát adhatok ma este, majd eszembe kéne jusson, mikor az első közös spanglit ünnepélyesen meggyújtjuk, mint egy csillagszórót. Tényleg, miért nincs nekünk csillagszórónk, mint minden normális embernek karácsonykor?
Csak a krákogó hangra zökkenek ki, rezzenek össze, és erőt veszek magamon, hogy felemeljem a fejem, elengedjem Philip nyakát, aki még később biztos hálás lesz a jövevénynek, vagy nem. Ki tudja?
A feszült csendből ítélve talán elfelejtettem szólni, hogy Brutus is lesz. Mert hát én sem voltam biztos benne, csak emlékszem, hogy annyira rá voltam görcsölve, annyira kibaszottul féltem, hogy egyedül kell töltenem a karácsonyt, hogy mindenki bólogat mechnaikusan, aztán meg totál kimegy a fejükből vagy találnak jobb elfoglaltságot. Mert hát még sohasem karácsonyoztak nálam, miért éppen most akarnák itt kezdeni?
De ezek ketten ittvannak, és éppen kényelmetlen lenne már a kuporgás, és csak úgy a lábamba belenyilaló fájdalomtól megvonaglik az arcom, ahogy farkasszemet nézek Brutussal, aztán már fülig is ér a szám és egy pillanatra tényleg elhomályosul a látásom a kibaszott meghatottságtól. De Philip persze nincs ennyire meghatva, mint én, tudja a fene, hogy mi baja van, talán csak meglepődött, vagy Brutus megitta a reggeli tejét és most dühös rá.
- Még is mit csinál szerinted? Ez nálam karácsonyozik, ahogy te is – mintha annyira biztos lennék magamban, átbújok a fenyő ágai alatt, hogy Brutust üdvözöljem, de annyi kérdőjel lebeg már most a fejünk felett, hogy képtelen vagyok kitalálni, mi lehetne a legmegfelelőbb módja az üdvözlésnek. Szóval helyette csak bénán állok előtte, idétlen vigyor ül az arcomon, és azokat a bárgyú pillantásokat vetem rá, amiktől mindig hányingerem támad, ha másokon látom.
- Hallottunk éppenséggel, de annyira gyűlölöm ezt az ajtót, gondoltam így rá lennének kényszerítve, hogy egy újat szerezzenek – hátrapillantok a lepattogzott festékre, az undorító fehéres zöldes színre, mintha rögtön rohadásnak indult volna, és arra az ökölnyomra, amit a szomszédunk hagyott itt tavalyelőtt satu részegen, mert azt hitte, mi relytegetjük az asszonyt. Sose mássz bele a szomszédok drámájába – mondogatom azóta is. De valahogy a humoromat nem értékelik, és hiába mondok akármit, a feszültség kitapintható a levegőben, és hihetetlenül hálás vagyok Bunnynak hogy éppen ezt a pillanatot választotta, hogy hörgő lihegésével melegséget hozzon a szívekbe. Legalábbis az enyémbe sikerült.
Mikor elém ér, a nyakába kapaszkodom, mintha az utolsó mentsváram lenne, érzem rajta a sült pulyka és karamell-körte szósz illatát, hála az égnek, ő legalább evett ma rendes kaját, mert itt biztos nem fog kapni.
- Azt hittem Liammel karácsonyozol – tulajdonképpen tényleg rá számítottam a legkevésbé, mégis az ő jelenlétében érzem magam a legfesztelenebbül, elvégre őt mindennap látom, leszámítva a téli szünetet.
– Szóval Brutus, bűvölj csak el minket elképesztő zsugorító tudományoddal - nézek rá várakozva, aztán Philip tekintetét keresem a tűlevelek között. - Ti pedig addig megismerkedhettek a szüleimmel, de ne vigyétek túlzásba, a karácsonyi parti a szobámban folyik majd – mint a hajó kapitánya, megadom az egedélyt a felszállásra, felemelek egy hatalmas fenyőágat és betessékelem rajta Bunnyt, aztán már megint azon kapom magam, hogy Brutusszal nézek farkasszemet.
- Köszönöm, hogy eljöttél – közelebb lépek hozzá, és ahogy az arcunk majdnem összeér, szinte csak suttogom neki a szavakat és csak utána emelem fel a hangom. – A szüleim jobbra vannak a nappaliban, azon átvágva ott a szobám, de még tilos megnézni az ajándékaitokat, várjatok meg vele – egyszerre intézem Philiphez és Bunnyhoz a mondandómat, tudva, hogy úgysem lesznek képesek önuralmat parancsolni maguknak, aztán várakozva nézek Brutusra, hogy végre megoldhassuk a fenyőfa kérdését. – Azt hittem, megemlítetted Philipnek, hogy te is itt leszel, nem vagytok már lakótársak vagy mi a fene?

...

Összeráncolom a szemöldökömet és úgy járatom köztük a szememet, mintha valami kibaszott bűnügyi helyszínen lennénk s egyiküknél lenne a kés, másikuknál meg valami hülye kis szemeteszsák amiben a hullát akarnák eltüntetni, én pedig azon agyalnék, hogy most akkor éppen melyikük is a gyilkos igazából.
Aztán csak megrántom a vállamat, mintha amúgy teljesen leszarnám, hogy most akkor egyel többen leszünk, pedig amúgy tényleg teljesen mindegy, bár úgy nagy általánosságban semmi kedvem Wellington képét bámulni még itt is. De aztán már csak Doet bámulom, és gondolatban nagy kérőjeleket küldök neki, hogy akkor ez most mi a fasz. De Doe mintha tudná, hogy mivel lehet egem kezelni, felújításról beszél, meg olyan dolgokról amik mugli dolgok és az én fantáziámat igazán birizgálják. Favágás, fűnyírás, mit számít egy kis felújítás mágia nélkül?
- Doe hogy is hívják azt az izét amivel ha a falat verjük kilyukad? Mert hozhatod és én szívesen szétverem .. -
Villantok egy mosolyt amiben minden fogam kilátszik, és a fát valahol megtámasztom az ajtó mellett, pont akkor mikor Bunny megjelenik és épp arra készül, hogy kiköpje a tüdejét.
- Bun-bun..-
Doet követem, s míg a lány a nyakában van én a hátát veregetem a viszontlátás örömével, s valami pajzánul kínos erővel, ami nem nevezhető fájdalmasnak de gyengédnek sem, valahol inkább a kettő között, szánalmasan megtelítve szeretettel.
- Már azt hittem, hogy Doeval meg az új... hát nem is tudom, háziállatával kell eltöltenem a karácsonyt.-
Forgatom meg a szemeimet. Még ez hiányozna az életemből, egy kellemes kis karácsony Doeval meg Brutusszal akik fogalmam sincs hogy mi a faszt akarnak egymással csinálni, vagy hogy mi közük van egymáshoz. Szóval ebben a pillanatban úgy nézek Bunnyra, mintha a megváltó lenne, s nem valami cigis köcsög akivel minden nap együtt szívtunk be.
- Ne aggódj Doe, a szüleid tuti bírnak majd.. -
Kacsintok, és a fenyő alatt bemászom Bunny mellett, és átkarolva a nyakát, mintha világi cimborák lennénk húzom beljebb és egyre beljebb valahova Doe szüleinek a közelébe.
- Boldog karácsonyt Mr. és Mrs. Meadows! -
A kabátom zsebéből előhúzok egy cigarettát, s feléjük nyújtom.
- Csak kettő van belőle, de ha elfelezik.. úgy is hatásos lesz! -
Kacsintok, és a másikat Bunny felé nyújtom.
- Nekünk is felezni kell.. bár asszem mi hozzászoktunk már, hogy osztozkodunk, nem?-
Kacsintok, és ezer megy egy dologra gondolok közben amin valaha is osztozkodtunk.

Hogy őszinte legyek, nem értem, hogy élhetnek emberek úgy, hogy heteken ki kell bírjanak Dorcas nélkül, aki Bizonyítottan A Világ Legcsodálatosabb Teremtése, és tulajdonképpen rég voltam annyira boldog, mint amikor a nyakamba vetette magát. Fű és olcsó parfüm szaga volt, vagy valami testápoló, mit tudom én, a lényeg, hogy éppen olyan, mint máskor, ami... hát, ami gondolom, nem sokakat érdekel, meg bármennyire meglepő, én sem voltam annyira elfoglalva Dorcas beható és mindenre kiterjedő szaglászásával, mivel Lip szeretetteljesen és - persze száz százalékig barátságból - hátba vágott, nekem meg a hirtelen fájdalomtól könnybe lábadt a szemem, de azért próbáltam észrevétlenül megdörzsölni a szemeimet, ami nem tudom, mennyire sikerült, ha egyszer hárman álltak körülöttem, és arányaiban egész látványosan érkeztem meg, de hé, azért vannak esélyeim, nem?
- Á, hát ott hagytam, hogy döngesse a nőjét. Hátha megszülik a végén Jézust, vagy mi. - dünnyögtem, és részemről ennyivel le volt rendezve erre a karácsonyra a Fletcher család, mert hát ha ez nem így lenne, akkor most nem itt állnék, hanem az ágyam alá bújva hisztériáznék arról, hogy szar az élet, meg mit tudom én, a szokásos marhaságok. De nem, azt tegnap csináltam, most itt vagyok.
Akárhogy is, elhúzódtam Dorcas-tól, a fogaimat szívva Lip-hez fordultam, és illő módon köszöntöttem, valahogy úgy, hogy
- Baszd meg. - de mellé még teli szájjal is vigyorogtam (hogy ne legyenek feltűnőek haldokló lelkem fájdalmas könnyei), aztán kicsit a hajamba túrtam, és hozzátettem, hogy: - Talán lehetnél kedvesebb is a hölgy vendégeivel. - Aztán meg színpadiasan (tehát magamhoz mérten kimondottan természetesen) Brutus felé fordultam, és azt hiszem, a kelleténél modorosabban, tehát megint csak KURVÁRA KÍNOSAN kezet nyújtottam neki, mert hát azt hiszem, eddig a pillanatig egyetlen szót sem szóltam direktbe hozzá, inkább csak ácsorogtunk egy társaságban, és beszéltünk mind a ketten olyan emberekhez, akik néha hozzánk is szóltak, de lehet, hogy még ennyi sem történt. - Szervusz. - Igen, ez tényleg túl kínos és kibaszott modoros, de talán kegyes az ég, és elfogadja a kéznyújtásom, mielőtt mondjuk négy emeletet lesüllyedek szégyenemben.
- Miért ne bírnák Doe-t a szülei? - vigyorogtam Lip szavaira, cinkosan körbe pillantottam, mintha tényleg valami KIBASZOTT VICCESET mondtam volna, de hát biztos, ami biztos, lányos zavaromban én gyorsan nevettem a saját poénomon, így már azért nem lehet annyira rossz. Ugye?

Aztán becsődültünk az ajtón Lippel, ismeretlen de kellemes szagok közé, aztán lefagytam, ahogy megláttam Dorcas szüleit, de ahogy Lip spanglival kínálta őket, kicsit felbátorodtam, és mosolyogva feltartottam a nájlon szatyromat.
- Csókolom. Hoztam sütit!
Aztán ahogy fel is fogtam, hogy Lip spanglival kínálta őket, megint egy kicsit elbizonytalanodtam, főleg azt illetően, hogy Lip teljesen észnél van-e.
- Talán ezt... be kellene fejezned.

// remélem, nincs kötött sorrend : (

Az egész lehetne teljesen tökéletes: képeslapra való kép ahol ők hárman ölelkeznek, s annyira össze is illenének, olyan tökéletes egységet lennének képesek alkotni, mint a vízbe kevert málnaszörp, ami sohasem úszik az aljára, hanem megfesti az egyébkét átlátszó folyadékot. Tulajdonképpen kínosan érzem magamat, mert ez az egész annyira abszurd, annyira szinte elfogadhatatlanul abszurd,mint anyám könyvei a kitalált szereplőkkel s azok történetével. Toporgok egyik lábamról a másikra, hiszen ennél többet nem tudok magammal kezdeni, csak ácsorogni, mint egy kívülálló, és bámulni őket, mintha az állatkertben lennénk -vajon akkor most ők vagy inkább én vagyok a bámulni való ? - s eddigre már ténylegesen, százszorosan, ezerszeresen is megbántam, hogy tényleg eljöttem.
Csak megforgatom a szememet s előhúzom a pálcámat, kénytelenül, majdhogynem kelletlenül - s ebben az egész kelletlenségben Philipet vélem felfedezni, mikor mosogatnia kell, s ez megrémiszt, olyannyira, hogy kihúzom magamat, mintha karót nyeltem volna, de úgy is tudom, hogy ezzel senki nem fog törődni - intek kettőt a pálcámmal, kamatoztatom minden tudásomat amit az évek során magamba tömtem, és összezsugorítom a fát. Elmosolyodom, mert aranyosan apró lett, mint anyám apró süteményei, amik aztán tényleg apróak, olyan kis csinos, nem olyan hatalmasan, alaktalanul óriás, mint eredetileg volt.
Hirtelenjében csak ketten maradtunk: Dorcas és én, erre pedig megnyugszom. Vele kettesben ezerszer egyszerűbb, mint a barátaival és vele, mert kettesben mindig minden egyszerűbb, főleg vele.
Rágódom egy sort, hogy akkor most mit is tegyek, hiszen Doe annyira közel van, hogy érzem a samponját, meg a cigaretta szagát rajta, s ez annyira de annyira közel van, hogy tulajdonképen meg is csókolhatnám. Meg kellene csókolnom, hiszen karácsony van, és hát így illene.
- Hát nagyon szívesen. -
Végül is úgy döntök, hogy nem vágom a fejéhez, hogy hiba volt eljönnöm, mert Doe most tényleg örül, és akkor én is örülök, hogy örül, mert ezt csinálják a szerelmespárok: folyton leutánozzák egymás érzéseit. ( Még magam sem döntöttem el igazán, hogy akkor mi most tényleg szerelmes pár vagyunk-e, vagy csak egy átlagos pár.. )
- Ezt anya küldi.. -
A süteményes dobozt szó szerint felé tuszakolom, mert szerencsétlenül érzem magam így ácsorogva. És eldöntöttem, meg fogom csókolni. Mármint mikor ha nem most?
Közelebb hajolok, de eddigre megint nem tudom eldönteni, hogy így kellene-e cselekednem, így a csók puszivá változik, olyan kedves fajtává ami csak megérinti az ember száját és bizsergést hagy maga után.
- Hát nem kérdezte.. és hé! Ez a te partid.. ha jól sejtem nem is tudja, hogy te meg én.. -
De nem fejezem be a mondatot, mert nem is tudom, hogyan kellene befejznem, hiszen azt sem tudom, hogy mi következik hivatalosan a te meg én után.
- Mielőtt bemennénk.. ezt oda akarom adni. Szóval Boldog Karácsonyt! -
Előhúzom a farzsebemből a megviselt ajándékot, amit eleinte el sem akartam hozni, és szentül hiszem, hogy otthon kellett volna hagynom. Felé nyújtom, és olyan szerencsétlenül állok ott, hogy legszívesebben sírva fakadnék.

...

- Eszedbe ne jusson kiütni a falat, Philip, csak vicceltem – intem le türelmetlenül, a kelleténél talán hevesebben. Beleszédülök a gondolatba, hogy Philip nekiáll renoválni a lakásunkat, hogy összehaverkodik a szüleimmel és csak azt hallgathatom, mikor megyek már férjhez. De persze nem tud leállni, nekem meg görcsberándul a gyomrom, mert tudom, eljött az idő, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba.
- Elég legyen már, nem a háziállatom, hanem a pasim – abban sem vagyok biztos, hogy Brutus vajon tényleg a pasim-e, de ez most valahogy egyszerűbbnek tűnt, mint magyarázkodni. De közben nem nézek Brutusra, csak Bunny felé küldök egy hálás pillantást, amiért ő képes viselkedni, pedig neki még szülei sincsenek, mégis megtanulta valahonnan a jómodort.
Bármennyire is urrá lett rajtam az általános érzelgősség, kicsit felszusszanok, amikor Philip és Bunny bemennek, Brutus meg olyan apróvá varázsolta a fát, hogy elfér a tenyeremen, de még ott is olyan elveszettnek tűnik. Vigyázok rá, nehogy hatalmas ujjaimmal megsértsem az ágait, aztán lehunyom a szememet, mert azt hiszem, Brutus meg akar csókolni, de helyette egy sokkal szolidabb formáját választotta az üdvözlésnek, amiért én most hálás vagyok, de közben meg olyan vörös az arcom, mintha minimum pucér táncot lejtett volna a szüleim előtt. Elveszem a sütit, de meg sem nézem, hogy tényleg az van-e benne vagy csak álca az egész, túlságosan is lefoglal Brutus szeplőinek a közelről való vizsgálata. – Hát, most már tudja – vonok vállat, mert ez ilyen egyszerű, csak fölöslegesen görcsölök rá, mert hát ez a világ legtermészetesebb dolga. Emberek randiznak, összejönnek valakivel, aztán bemutatják a barátaiknak és kevés olyan esetről tudok, amikor a dolog vérfürdőbe torkollt volna.
- Na és, mi van benne? Publikusan kinyithatom, vagy inkább nem ajánlanád? – csillogó szemekel nézek előbb Brutusra, majd a csomagra és a karom alá szorítom, stabilan de finoman, nehogy elbarmoljam a csomagolást. Valami hülye vigyor telepszik az arcomra és képtelen vagyok levakarni, úgyhogy meglehetősen könnyedén, levezetem egy hasonló ajakérintéssel, mint, amit én kaptam az előbb. – Boldog kará... – persze nem lehet minden tökéletes, mert éppen ebben a pillanatban hallom kiszűrődni Philip hangját és a vérnyomásom pillanatok alatt az egekbe szökik. – Basszus, ne – olyan hirtelen iramodok be az ajtón, hogy elfeledkezem arról, hogy Brutust beinvitáljam. Két lépéssel átlépem a picinyke előszobát és máris a nappaliban termek.
- Khm.. Philip, mégis mit művelsz? Szerintem azokat nem a szüleimnek szántad – vészjóslóan csikorgatom a fogaimat, mint, aki egy egész marok ecstasyt vett be. Gyorsan átpakolok mindent Bunny kezébe, fát, ajándékot, süteményt, kismacskát és kutyát, és kikapom a szüleim kezéből a spanglikat.
- Igen, ők itt a szüleim és nagyon örülnek nektek, szüleim, ők itt a barátaim, akikkel most bemegyünk a szobámba és reggelig ki sem jövünk. Jó éjszakát – úgy hadarok, hogy még véletlenül se tudjon senki a szavamba vágni és már ragadom is meg Philip vállát és tuszkolom be a szobámba, ahol áporodott cigiszag van, mert lusta vagyok lemenni dohányozni, de próbálkoztam valami iszonyatosan büdös, fenyő illatú légfrissítővel, így a végeredmény a gyengébb gyomrúakat egyből taccsra vághatja. Nyitva hagyom az ajtót, hogy a fiúk betudjanak jönni, úgy állok ott, mint a vár úrnője.
- Az a sarok tökéletes lesz, Bunny, oda tedd. Mindjárt visszanövelheted, Brutus, de mi lenne, ha csak fele akkora lenne és akkor mi is elférnénk?
Két kézzel magyarázok, terelgetem a nyájat és tulajdonképpen ha minden malőrt leszámítok, ami az elmúlt tíz percben történt, rohadtul büszke vagyok rájuk és magamra is, amiért így sikerült összeterelnem őket. Őszintén, erre nem sok esélyt láttam, mióta Dexter lelépett és még a karácsonyi üdvözlőlapomra sem válaszolt.
- Öm.. ugye ti sem kaptatok karácsonyi üdvözlőlapot egy bizonyos személytől? – csúszik ki a számon a kérdés, de máris megbánom, hogy egyáltalán felhoztam.

...

- Mos' mér'? -
Csak bambán bámulok rá Doera, mert hát nem is értem, hogy akkor én most miért nem kezdhetem el itt verni a falat, mert szerintem tök izgalmas lenne és kreatív, mostanában szeretném azt vallani, hogy a kreativitásnak nem szabad határt szabni, ki kell élni, és ha úgy döntenék, hogy ott hagyom az aurorkodást mert aztán lehet ez mégsem az én világom, na akkor életművész leszek, festegetek meg mugli dolgokat teszem majd. Csoda egy élet lenne. Aztán küldök egy lesajnáló pillantást Bunnyra, mert hát ezt most nem gondolhatja komolyan, inkább csak megforgatom a szememet, és mielőtt beléphetnék Doe mond valamit, ami miatt úgy bámulok rá, mint amikor ő megtudta, hogy aházimanómat harcoltatom - még mindig jó pénzt hoz az átkozott!!!! - s csak merően bámulom úgy nem is tudom egy percig talán, s olyan vadnyugatosan nézünk most farkasszemet, hogy hát akkor ez mi a fasz, aztán csak sóhajtok egyet, és rábámulok egy percre Brutus savanyúan unalmas ábrázatára és csak megrántom a vállamat. Nekem aztán mindegy.
- Akkor túlléptünk Potteren? -
Vonom föl a szemöldökömet. Mert hát ha Doe jár valakivel az kicsit olyan, mintha mind járnánk azzal a valakivel, általában minden veszekedésükről nekünk kell meghallgatnia beszámolót, és ha véletlenül a férfinak adnánk igazat, akkor mi ugyan olyan szar alakok vagyunk. Küldök egy utolsó pillantást Doe pasijára : egy sajnálkozót, aztán bemegyek Bunnyval, mert hát Doe biztosan nem akarja, hogy azt nézzük ahogy smárolnak - pedig szerintem ebben nincsen semmi gáz, mármint mind smároltunk már Doeval, tökre tudjuk milyen érzés - és én tök kedvesnek érzem magamat, olyan igazn kedvesnek, és nem értem, hogy ezzel mi baja van mindenkinek: Bunnynak és Doenak,mintha mi sohasem szívtunk volna füvet..
- Jesszus., szar fejek lettetek mióta leléptem a Roxfortból.. -
És most azt hiszem valahogy megsértődtem, még a kezemet is összefonom és csak duzzogva-puffogva lépkedek be Doe után a szobájába, s nemes egyszerűséggel elfekszem az ágyán. Összeráncolom a szemöldökömet.
- Büdös van.. -
Rábámulok Bunnyra, de rajta még ott van a cipő, tulajdonképpen még mindenkin ott a cipő.
- Én biztosan nem fogok segíteni nektek feldíszíteni a fát, nem akarom, hogy Bunbun megitn behisztizzen. Lehet, hogy most tényleg szétverném a képét.. -
Valószínűleg azért vagyok ilyen dörzsölt modorú, mert még mindig haragszom rájuk amiért úgy viselkedtek a fű miatt.
A kezemet bedugom a fejem alá, és hasrafordulok, de úgy, hogy mindenkit jól lássak, de talán ez tök nagy hiba volt, mert most nem is igazán vagyok rájuk kíváncsi, összepréselem az ajkaimat, mer megint megérintettük a kedvenc témámat, megint minden kibaszott beszélgetésünk ide lyukad ki, pedig az a hülye gyerek le se szar minket.
- Bazmeg Doe.. -
S nemes egyszerűséggel, puffogva, sértetten és most már halál szomorúan, mert mégis csak karácsony van, ezek ketten mégis csak leteremtettek, mert j fej próbáltam lenni, mert mégis csak itt van Doe hülye pasija, és mert nincs Dexter. Kurva jó ez a karácsony is.

Meg szeretném vakarni a fejemet, és nem éppen azért mert viszket, inkább azért, mert most megint valahogy úgy gondolom, hogy el sem kellett volna jönnöm. Mind jobban jártunk volna: Philipnek és nekem nem kellene újabb hatalmas mennyiségű órát egymással töltenünk, pedig már azt hittem, hogy igazán hozzászoktam a jelenlétéhez, de hát nyilván nem, Bunny.. hát ő azt hiszem totálisan telibe szar mindenkit, amiről jelen pillanatban képtelen vagyok eldönteni, hogy most akkor ez nekem jó vagy nekem rossz.. és hát Doenak is felettébb egyszerűbb lenne nélkülem, nem kellene hülye magyarázatokat gyártania, és nem kellene azzal is szenvednie, hogy velem foglalkozzon. De nem vakarom meg a fejemet, mert félek akkor ki is mondanám ezeket a szavakat és lelépnék, és akkor nagyon megbántanám. Nem érdemli meg, úgyhogy inkább csendesen hallgatom a vallomást, és nem nézek közben senkire sem, mert nem akarom látni, hogy mit szólnak,mert hát ők mégis csak a barátai, és mi van akkor ha épp utálkozva bámulnak rám? Nyilván semmi, de mi van akkor ha Doe olyan tipikus lány akinek nagyon sokat számít a barátai véleménye? Nyilván megszívtam..
- Hát inkább akkor nem publikus.. mármint semmi olyan, csak szerintem.. Philip biztosan nem tudná értékelni. Szóval inkább majd akkor nyisd ki ha egyedül leszel. -
Ez számomra hasznosabb tanács, mint számára, ebben egészen biztos vagyok.
Elmosolyodom, most először őszintén, mióta itt vagyok, mert hát Doe ajkához érni meglepően fantasztikus érzés, olyan kellemesen meleg, és olyan kellemesen bizsergető, hogy most már tényleg meg is csókolnám. A derekáért nyúlok, de aztán ő bevágtat a házba, nekem meg olyan tétován markolja a kezem a levegőt, hogy inkább visszaejtem magam mellé. Nagyot sóhajtok, és utánuk megyek. Most kellene lelépnem,még csak fel sem tűnne senkinek.
Rábámulok Doe szüleire, aztán Philipre, hogy most akkor ez mi, de talán már meg sem lepődöm, sikerül elmormolnom egy jó estét-et mielőtt a barátnőm betuszakol mindenkit a szobájába, és mielőtt Philip végigvetődik az ágyán.
Körbenézek a szobán, és nem is tudom, hogy mit gondoljak, nem is néztem körbe teljesen, csak olyan félig-meddig, mert hát mindenki itt van, és én nem fogok kutakodni, meg semmi, szóval inkább újra megvarázsolom azt a fenyőt, olyan derékig érő kis gombóccá ami annyira kényelmesen elfér, hogy senkinek sem kell majd nyomorognia.
Összehúzom a szemöldökömet.
- Miért nektek nem szokott írni Bimba, mert azt hittem, hogy.. -
És ebben a pillanatban leesik, hogy nem is Bimba professzorról van szó, aki minden évben kedves üzeneteket küld. Nekem még idén is küldött, pedig már nem is vagyok diák.
Szóval kissé elfehéredem, és most már tényleg megvakarom a fejemet.
- Nem is Bimba leveleire vártatok ugye? -

...

- Csak szeretnéd, de úgy is tudom, hogy sosem leszel képes túllépni rajta. Sokkal könnyebb lenne, ha végre szerelmet vallanál neki, ahelyett hogy jelzésértékűen kopaszra nyírod a kertjét és kibaszott fenyőket lopsz az udvaráról – jó ebben nem vagyok biztos, de valahogy annyira belepasszolna a képbe. Ismerős ez a baszott nagy fenyő Jamesék előkertjéből, és kicsit bizarrnak is találom, hogy ezután még hónapokig ezt kelljen néznem a szobámban – mert annál előbb biztos nem fogom kidobni.
Nem is értem, miért ment bele Philip ebbe a hülye farkasszemezésbe, úgyis tudja, hogy én vagyok a kitartóbb kettőnk közül. Mindenesetre, amíg tart az a kínos perc, próbálom némán szuggerálni, hogy legyen szíves leszállni Brutusról és inkább örülni nekem, és pláne ne emlegesse Pottert előtte. Persze James népszerűségének hála mindenki tudta, hogy jártunk, azt is, hogy dobott, de abban kicsit reménykedtem, hogy legalább az szűk körben maradt, hogy mennyit nyafogtam utána. És persze sokkal jobb lett volna, ha van egy kis időm ezt az egészet lefordítani érthető nyelvezetre, hogy Brutus is megértse, de főleg, hogy ne értse félre az egészet. Ez a sok utalgatás, Philip új mániája, hogy az olyan királyi többest használja, mint például a túlléptünk. De persze nincs időm, és csak sokkal később, mikor már a szobám biztonságos négy fala között vagyunk mindannyian, akkor kezdek bűntudatos pillantásokat vetni Brutus felé.
Elcsesztem. Kurvára. És nem azért, mert napok óta bent cigizek és borzalmas a szellőztetés az ilyen panelekben, hanem mert semmit sem tanulok az elmúlt évek hibáiból. Pedig Philip éppen most emlékeztet arra, hogy mennyire kínos is tud lenni, ha mi hirtelen úgy próbálunk csinálni, mintha a karácsony szelleme képes lenne elfeledtetni a sok szarságot, és hogy ha erőltetjük, akkor majd minden cukormázas és csoda-csodaszép lesz.
- Ha legutóbb tényleg díszítetted volna a fát és nem csak a szád járt volna, akkor valószínűleg nem fulladt volna katasztrófába a tavaly karácsony ...- éppen csak egy pillanat műve az egész, ennyin múlott, hogy kishíján odatűztem az is szócskát. Aggodalmasan keresem most BunBun tekintetét, remélve, hogy nem törik el a mécses, de biztonság esetére megszorongatom jó erősen a kezét, és amikor kezd az egész tapogatás felettébb kínossá válni, gyorsan a szekrényem felé húzom. Ami már önmagában is elég pocsék érzés, mert eddig soha semmilyen nemű tapogatás nem volt kínos.
- Öööö... ez a tiéd – nyögöm sietve és a kezébe nyomom a gyatrán csomagolt ajándékát.
- Ez meg a tied, Brutus – és egy hasonló csomagot adok most Brutus kezébe, aki éppen most növelte meg normális méretűre a fenyőt, hosszan tartva a szemkontaktust, majd kényszeredetten szakítom el a pillantásomat és az ágyamon terpeszkedő Philipen nézek végig, aki kétségkívül úgy fest, mintha a decemberi Szombati Boszorkány címlapfotózásán lenne.
- Egyébként is, mióta vagy ilyen rohadtul agresszív? Az aurorlét mellékhatásai és az ezzel járó szexuális frusztrációk? - elképzelem, ahogy Philip bekerült a rakás mindenre elszánt ex-griffendéles közé, és valahogy mindig alulmarad a farokméregetési versenyekben, de ha őszinte akarok lenni, már azelőtt is minimum ekkora seggfej volt. Nem is tudom, hogy mi ütött belém nyáron, hogy azt hittem, megváltozott. Ja hoppá, igazából egész pontosan tudom, hogy mi történt. És ezúttal megérdemlem a lesújtó pillantásokat. Főleg, hogy Brutus is itt van a szobában, aki szerencséjére kimaradt ebből az egész Dexter kultuszból és nekem azon kellene lennem, hogy minél jobban megvédjem az ártatlan lelkét.
Nem, Bimba rohadtul nem is küldött nekünk levelet. Mit tud Brutus, amit mi nem?
- Mi lenne, ha csak rágyújtanánk egy cigire és elfelejtenénk, hogy akár meg is szólaltam?
Mint aki az utolsókat rúgja, úgy rogyok le az egyik székre és rágyújtok az egyik spanglira, amit Philip a szüleimnek szánt. Még mindig alig tudom elhinni. - Sajnálom, Philip, hogy ekkora szarfejek lettünk, mióta leléptél a Roxfortból – a kör, akárhogy is számolom, logikus esetben Philip fele menne, de én szándékosan adom inkább Brutsunak a spanglit, pedig még azt sem tudom, hogy akarna-e egyáltalán füvezni, mert nyilván senki sem kérdezte meg tőle, mert mi sosem kérdezünk. Mindig olyan természetes az egész, főleg, ha a hullámok a fejünk fölött készülnek összecsapni.

...

Úgy körülbelül ezer évig tudnék még Potterről beszélni, és nem csak azért mert nagyon sokszor indokolatlanul vendégeskedtem nálunk, hanem mert aránylag hosszú ideig járt Doeval, ami ugyebár azt jelenti, hogy egy kicsit mindannyiunk pasija is volt. Szóval kurva hosszú ideig tudnám húzni ezzel az egésszel a lány fejét, hosszabb ideig mint képzeli, de hát nem lehetek akkora geci, hogy pont az új barátja előtt teszem meg.
Mondjuk igazából miért is érdekel?
- Nem hiszem, hogy Potter az a romantikus fajta lenne.. -
És csak magamban teszem hozzá, hogy de ezt inkább mond meg te, mert tényleg nem akarok akkora rohadék lenni, hogy miattam balhézzanak pont karácsonykor. Meg amúgy is, Doe valószínűleg nem is nagyon emlékszik már, hogy milyen lehet Potterrel lenni, vagy ha igazán emlékszik sem fogja pont most megmondani, úgyhogy az egész egy veszett ügy. És amúgy sem vallottam szerelmet senkinek Dexter óta, úgyhogy Dexter kurvára gyorsan rohadjon meg.
Olyan hosszú ideig nézzük egymást Doeva, hogy az már szemezésnek is lemenne, úgyhogy csak megemelem a szemöldökömet, értetlenkedve, hogy akkor most mi van, mert tökre nem értem, csak érzékelem, hogy valamit üzenni akar, vagy valamire rá akar venni, de ebben a képzelt gondolatolvasásdiban mindig is nagyon szar voltam. Egy pillanatra elszakítom a szememet tőle, körbejáratom a szobán azzal a céllal, hogy rájöjjek mi is lenne pontosan a szerepem, és mire utalgatott Doe a szemével, de a szoba felének feltérképezésekor elfelejtem, hogy akkor most mi is volt ennek a körbenézésnek az eredeti célja, és inkább csak szemlélődöm.
- Baszd meg. Azt ne mond, hogy az a kurva karácsony is miattam lett szar, mert kiugrom az ablakon. -
És az arcomat olyan erősen nyomom a párnába amennyire ez lehetséges, és amíg még nem kifejezetten fojtogató.
Töményen Doe szaga van, meg egy kicsit izzadtság ami hirtelenjében egészen megnyugtató a kábító hatása mellett.
- Bimba..-
Ízelgetem a prof asszony nevét a számba, és igyekszem ezt kevesen tenni, nem elröhögni magamat és nem fasznak tűnni, de komolyan. Mi a faszért küld annak a gyereknek Bimba leveleket amikor nekünk nem küld? Szeretnék rákérdezni, hogy akkor most milyen plusz juttatásokat adott cserébe, e akkor tényleg egy címeres fasz lennék, és Doe halálosan megsértődne ha az új pasija szexuális életét kezdeném el boncolgatni.
- Ja biztos.. -
Hagyom rá az egész dolgot, mert hát végül is neki aztán halál mindegy, hogy nekem éppen mi bajom van.
Úgy fordulok az ágyon, hogy valamennyire szembe kerüljek velük, a fejem alá begyűröm a párnát, meg a takaró egyik felét, hogy el ne aludjak, és várakozva bámulok a spanglira, mert hát mind tudjuk, hogy a fű az egyetlen dolog amit mind imádunk.
Aztán az valahogy mégsem hozzám kerül ami miatt én mégis szólásra nyitom a számat, hogy odanyomjak valami kellemetlen megjegyzést Doenak, de aztán mégsem teszem.
- Beleszísz ma még vagy mi lesz? -
Türelmetlenül nyújtom a kezem Brutus felé, mert én már kurvára beszívnék.

» have yourself a merry little christmas
» Merry Christmas
» A loaf of bread under the christmas tree

we wish you a merry christmas

we wish you a merry christmas

Similar topics

Similar topics