Én egyébként nagyon szeretem a Roxmortsi hétvégéket. Simán a diákokkal szoktam lemenni, néhányukkal elég jóban is vagyok ahhoz, hogy ez tökre gördülékenyen menjen. Van, akit egy kicsit jobban is kedvelek, így simán meghívom egy Lángnyelv-whiskeyre is, bár ahhoz azért már benne kell legyen a korban, és aki kér cigarettát tőlem, annak általában adok is. Bár az igazat megvallva még mindig tanársegéd vagyok, és elsősorban az is a dolgom, hogy azokkal foglalkozzak, akik átoktörőnek szeretnének menni, nem az a feladatom, hogy a rúnaolvasást megtanítsam nekik. Bár ahhoz is értek, és személyes véleményem szerint még jobban is, mint Evan, de ezt nem szoktam annyi helyen hangoztatni. Annyi helyen.
Beletúrok a tükör előtt a hajamba, és magamra terítem az egyik legvastagabb utazóköpenyemet. Azt hiszem, hogy szükség lesz rá, hiszen elég cudar idő van kint, én pedig már legalább tíz perce kések a megbeszélt találkozómról. Soraya egy elég furcsa teremtés. Azt gondolná az ember, hogy egyszer olyan, mintha akarna valamit, egyszer olyan meg mintha nem akarna igazából semmit. Ez meg mindenre jó, csak arra nem, hogy igazából nekem jó legyen. Neki biztos jó, de nekem? Nekem igazából nem jó semmi. Még az sem, ha minden egyes nap szépen berúghatok, mert akkor legalább el tudok aludni. Vagy ha éppen a mugli altatókhoz nyúlok, de annak meg végzetes következményei lehetnek. Szóval az önstupor a legjobb megoldás, persze ha van elég mersze az embernek megtenni. Bár azt inkább megteszem, csak akkor ki a kutya farka ébreszt fel? Meg ha véletlenül berúgok, és éppen azt mondom hogy ’basszameg, akkor ma Avada lesz’ akkor meg már holnap nem lesz.
- Nézz az orrod elé Belby, az egy hasznos dolog. – csóválom meg a fejem, amikor éppen sikerül elkerülnöm az említettet a Három Seprű ajtajában. Belépek, és azonnal keresni kezdem a nőt, aki miatt letoltam a képem a faluba. Oké, általában lejövök, iszogatni, beszélgetni a falubeli lakosokkal, ez most sem lett volna másképp, csak most egyéb okom van rá. Intek Rosmertának, hogy a szokásosat, amíg én helyet foglalok a lánnyal szemben. Kezeimet összekulcsolom magam előtt, úgy emelem rá a pillantásomat.
- Rajongó diáksereg? – nevetek fel halkan, mielőtt egy cigarettát tűznék ajkaim közé, és rá nem gyújtanék a füstölgő muglicuccra – Az nem volt, csak Belby. Mármint, majdnem fellökött a Seprű ajtajában. Nem néznek a lábuk elé. – fújom ki a füstöt. Megérkezik a viszkim, így poharamat koccintásra emelem, a fejemet megbillentem egy picit, és egy nagyot húzok a pohárból. – Aztán mesélj, milyen volt az iskolában. – pimasz vigyort villantok. Tudom, hogy el akarja már végezni, de figyelmeztettem, hogy ha azt hiszi, hogy meg tud élni ebből a szakmából, akkor nagyon téved. Illetve, ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki meg tudjon élni belőle. Én meg tudtam.