Melegen tűzött a nap, mikor kiléptem a házból. A heves esőzések után már épp ideje volt, kezdett az üzlet kárára válni. Egy átlagos napon ilyenkor London belvárosa felé vettem volna az irányt, de mára kimenőt kértem, hogy meglephessek valakit, akivel már rég nem találkoztam. Tudtam, hogy a Magpies ma egy barátságos edzőmeccset fog játszani egy kisebb csapattal, és igazából még pár hete apám lepett meg egy jeggyel, hogy elmehessek megnézni. Tudtam, hogy játszani fog, hisz bejelentették a játékosok nevét az egyik újságban, mikor elkezdték árulni a jegyeket. Zártkörű rendezvény volt, most nem szerették volna teljesen feltölteni a lelátókat, csak korlátozott számú jegy került forgalomba - ezért nem tudtam volna bejutni apa segítsége nélkül. Érett már egy találkozó egy ideje, de nekem a Misztériumügy mellett aligha volt erre időm - mióta végeztem pedig ő volt az elfoglalt, beindult a kviddicsszezon. Régen beszéltünk, de reméltem, örülni fog a kis meglepetésemnek. Ideje volt egy kis kikapcsolódásnak, mindkettőnk részéről. A még mindig nedves füvű dombon mezítláb sétáltam végig, csak a túloldalán, rejtve a nemkívánatos szemektől, hoppanáltam. A pályától úgy negyedóra járásra érkeztem meg, de bőven volt még időm, mint mindig, most is időben elindultam. A meleg napsütésben jól esett a séta, és friss levegőt szívhattam, amiből sosem volt elég. Mire odaértem, már sokan álltak sorba a bejutáshoz. Még húsz perc volt a meccs hivatalos kezdetéig. Mikor elfoglaltam a helyem, a pálya még üres volt. A felhőket nézve elgondolkoztam. Örültem, hogy végül a Fagylaltszalont választottam, de nem voltam benne biztos, hogy ez volt a legjobb döntés. A Misztériumügyön egy megbecsült pozíciót foglalhattam volna el, de helyette inkább pincérnősködöm egy cukrászdában. Mindenki bolondnak tart ezért a döntésemért, és igazából magam sem vagyok biztos benne, miért tettem. De helyesnek láttam. A pályára vonultak a játékosok, megszólalt a sípszó, elkezdődött a meccs. Moira elmosódott alakjára és a játékra függesztettem a tekintetemet.
A mai egy barátságos találkozó, a terv szerint szépen eljátszogatunk és nem sajtoljuk ki a vésztartalékokat magunkból, csak figyelünk és gyakoroljuk a figurákat, amikkel az edzéseken dolgoztunk. A csapat apró és feltörekvő, bizakodnak, azonban vesztenünk mégsem szabad. Bár ha úgy esik, akkor sem tragédia a pontverseny állására nincs kihatással, csak a Magpies híre bánná. Az más kérdés, hogy a terelők még mindig azt hiszik, engem vesznek le legkönnyebb célpontként. Nemhiába terelő a párom. Emellett elég sokat figyeltem ahhoz, hogy legalább az alapfogásokat megtanuljam, továbbá kiokosított már, sok volt a kiselőadás a témában, a magántovábbképzés. Eu így is arra intett, hogy fogjam vissza magam, hogy a zabolátlanságban is húzzam be a gyeplőt, tartogassam az energiáimat egy olan meccsre, amikor szükség lesz rá, őrizzem meg a hidegvérem, már ha egyáltalán van olyanom. Én komolyan... én tényleg megpróbáltam megfogadni a tanácsát, de az az őrző kihúzta a gyufát. Amint megláttam azt az öntelt vigyort elterülni a képén, amikor megfogta az egyik kvaffomat vérszemet kaptam, brutális vérszemet. Ezt az edző is kiszúrta, amikor szünetet kért be is fenyített, hogy kiállít, nem azért vagyunk itt, hogy parádézzunk és McGonagall elmeroggyant ötleteit nézzék, aki mindent bevet és minden trükkét bemutatja, hogy mindenki más okulhasson a módszereiből, ami ellen kifejlesztheti a maga ellenszerét. Aztán mindjárt belőttem kettőt és az én arcomon húzódott végig az a vigyor. Jól le is cseréltek mindjárt, hogy ne hősködjek, én meg le is fáradtam. Amikor a pálya szélére repültem vettem észre: Aryaaa! Holmes azt mondta akkor mehetek vissza, ha befejeztem a vásári mutatványokat, ezt esküszóval fogadtam, amikor Ellwood kérte a leváltását, aki helyett újra pályára pályára léphettem. Ha már itt van, lásson is, meg akarom mutatni mit tudok. Végül 310-90-el zártunk cikesszel együtt a javunkra a Wollongong Warriors ellenében 3-4 órás játékot követően. Még átöltözni sem rohantam a többiek után. A kivonulást követően a lelátóhoz mentem. - Aryaaaaaa! - kiáltok a magasba, miközben a könyökömmel törlöm az arcomról az izzadtságot. - Várj meg a bejáratnál, igyekszem vissza! - vigyorgok rá. Nem hiszem el, hogy itt van! Elrohanok, majd fél óra múlva visszatérek a kezemben tartott táskába gyömöszöltem mindenem. Mázli, hogy Yevával hasonló cipőben járunk a holmijainkat illetően és megtanította a tágító bűbájt. A fenébe az ünnepléssel, ha itt van Arya! - Hogy kerülsz te ide? - ölelem meg régen látott barátnőmet. - Nem dolgoznod kellene? Ez még a szezon nektek is. Egyáltalán hogy szereztél jegyet, úgy hallottam marha gyorsan elkapkodták őket? Merlinre, hogy vagy? Mi van veled? Ismersz valami jó helyet errefelé? Meghívlak valamire, nem tűröm az ellenkezést! - rázom meg a mutatóujjam fenyegetőleg.
Kezdőlap
