Egyre jobban kezdek kifogyni az időmből, lassan úgy érzem, hogy túl sokmindent vállalok magamra. Nem elég a munka, még a pocakomban is növekszik valami, ami máris sokat akar... Hát mi lesz majd velem akkor ha előbújik? Tartok attól, hogy kénytelen leszek magam mögött hagyni az eddigi életemet, beleértve a Roxfortos családomat, a munkámat és mindent ami eddig én voltam. Emellett természetesen van még valami. Én hülye hagytam magam rábeszélni egy újabb házi feladatra. Nem tudom miért vagyok ilyen könnyű eset, de minden diák tudja, hogy ha egy házit nem tudnak megoldani akkor hozzám kell hogy jöjjönek. Mindig is túlbuzgó voltam, az iskolás éveim alatt ezzel nem is volt gond, sőt inkább előny volt a számomra... Viszont most kezd hátráltatni. De mindegy! Ma még elmegyek a könyvtárba, hogy segítsek annak a lánynak, de legközelebb először gondolkozni fogok és csak utána válaszolok a kérésekre. Na meg arról nem is beszélve, hogy ha a tanárok megtudják, hogy én vagyok a kisokos, talán ki is vágnak innen. De minimum kapok valami szép kis büntetést. Az iskolás éveim alatt nem sikerült büntit kapnom, nehogy már most sikerüljön... A kezemben egy fehér löttyel, aminek az ízé százszor rosszabb, mint a kinézete, odalépek az egyik lányhoz, aki néhány napja már bent fekszik a gyengélkedőn valami csúnya vírusos betegség miatt. Átadom neki az orvosságot, tudja, hogy mi a dolga vele. Őszintén szólva iszonyúan sajnálom mikor látom a savanyú arcát. Pontosan tudja már, hogy milyen íze van a löttynek de azért megissza gyorsan, hiszen azt is tudja, hogy anélkül nem fog felépülni. Miután sikerült lenyelnie az utolsó kortyot is és megbizonyosodom róla, hogy nem jön ki vissza, elveszem tőle az üvegcsét, majd betakargatom a lányt, jelezve ezzel, hogy nyugodtan aludjon tovább, én pedig már rohanok is a könyvátrba ahol remélhetőleg nem vár rám még Vilhemina... Már ha jól emlékszem a nevére. Nem vagyok valami a jó a nevekben, sokáig tart mire megjegyzek egyet. Három vagy négy napja fekszik ott az a lány a gyengélkedőben, de én még mindig nem jegyeztem meg a nevét. Meg sem merem nézni az időt, hogy mégis mennyit késhettem. Le fogja harapni a fejemet az a lány. Úgy rontok be a könyvtárba, ahol elvileg csendben kellene lennie mindenkinek, mintha valaki üldözött volna. Igazából senki nincs csendben itt... De még mindig jobb, mint például a Nagyterem. -Itt vagyok! Itt vagyok! - Rohanok oda az asztalhoz ahol a szőke Mardekáros lányka ül... Igazából soha nem említette, hogy mardekáros lenne, de a stílusából nem volt nehéz rájönnöm. - Elnézést a késésért... Én tényleg nagyon igyekeztem, hogy ideérjek időben, de túl sok dolgom volt a gyengélkedőn. - Hadarom gyorsan el a mentegetőzésemet, miközben helyet is foglalok vele szemben. -Szóval miben kell a segítségem? - Teszem fel a kérdést.