Crabbe & Dolohov

Szokás szerint, percre pontosan fél nyolckor értem a Minisztériumba. A rutint egyedül az a tény törte meg, hogy az Átrium kandallóit akár a bennem fortyogó haraggal is fűthették volna, miután a reggeli kávém mellett elolvastam a Prófétát. Prewett ezúttal túllőtt a célon és tudtam, hogy rajtam kívül még nem egy embernek tönkretette a reggelét. Hat teljes oldalt teleírtak a firkászaival olyan kompromittáló információkkal, amiknek egyrészt sosem kellett volna nyilvánosságra kerülniük, másrészt pedig elképzelni sem tudtam, hogyan jutottak hozzájuk. Egész bekezdéseket szántak több aranyvérű család egykori Grindelwaldot támogató lépéseinek, generációról generációra öröklődő, fekete mágiával átitatott családi ereklyéknek, mugliellenes megnyilvánulásoknak és hasonlóan kínos témáknak, mindezt forrás nélkül publikált képekkel megtoldva. Szinte láttam magam előtt, ahogy az idősebb Lestrange és Avery a kúriáikban felrobbannak a haragtól, amiért leközölték a diákkori fotóikat a Sötét Nagyúrral. Bizonyára Traversék sem szerettek volna eldicsekedni a kétes eredetű vagyontárgyaikkal. És ott volt még Artemis Crabbe, aki biztosan nem örült, hogy a családját egy mondatban emlegették Gellert Grindelwald nevével - nyilván azért, mert túl sok igazságot tartalmaztak azok a rágalmak.
Az irodámba érve első dolgom volt üzenetet küldeni Crabbe-nek, hogy délelőtt tízre tegye magát elérhetővé egy nem feltétlenül rövid kávészünetre. A megbűvölt papírrepülő pillanatok alatt elzúgott a mágikus lift irányába és mire becsuktam utána az ajtót, már pusztán ennyitől nyugodtabbnak éreztem magam. Fabian Prewett keresztbe tett nekünk, de őszintén hittem, hogy nincs menthetetlen helyzet... különösen nem akkor, ha az ember háta mögött a varázsvilág legbefolyásosabb emberei álltak. Tudtam, hogy Artemis és én kitalálunk valamit, amivel a saját malmunkra hajthatjuk a vizet.
Pontban tízkor már Crabbe irodaajtóján kopogtam, belépve pedig nem pazaroltam az időt kertelésre.
- Gondolom, olvastad a Reggeli Prófétát - fogtam vele kezet. - Eddig sem kedveltem őket, de mindennek van egy határa... Elképzelésem sincs, honnan szerezték az értesüléseiket, viszont aggasztó, hogy hozzájutottak ilyen információkhoz. Ugye itt senki sem hall minket?
Hátrapillantottam a zárt ajtóra. Szívem szerint nem itt, a Mágiaügyi Minisztérium kellős közepén - és ennyire közel a Wizengamot tárgyalótermeihez - vitattam volna meg vele ezt a kényes kérdést, de ez most nem várhatott.

Dolohov && Crabbe

Gyanútlanul érkezem meg a Minisztériumba, de már a liftben nem értem a különös, értetlen pillantásokat. Nem foglalkozom velük, legalábbis szemtől szemben nem, mint ahogy általában. Határozott és kissé sietős léptekkel indulok el az irodám felé, majd az egyik asszisztens - valami kis gyakornok lány - a szokásos reggeli kávémat és a prófétát adja a kezembe, és én pedig továbbra sem foglalkozva vele, csapom rá az ajtót és foglalok helyet odabenn. Nem is kell a Prófétában messzire lapoznom, már a főoldalon kiüti a szememet az a cím, amiben gondolom érintett vagyok, és ezért néztek rám furcsán az emberek. A kávét azonnal az asztalra teszem, és az oldalra lapozom, és ahogy haladok a sorok között, a fejem egyre vörösebb lesz, a tekintetem pedig komor. Ahogy a családom nevét is megtalálom ezen cikkben, egyszerűen csak mérgemben ledobom az asztalra az újságot és a kávémát egy határozott mozdulattal ütöm el magam mellől, nekicsapódik a falnak és ott folyik végig.
Pillanatokkal később érkezik meg az üzenet Dolohovtól, nyilvánvalónak találtam, hogy ezen témával kapcsolatban szeretne velem beszélni. Nem is válaszoltam rá, csak megvártam a tíz órát idebenn, miközben némi papírmunkával próbáltam elütni az időt és a fortyogásom.
Pontosan tízkor lépett be az irodámba Levin. Felálltam az asztaltól, kezet ráztam vele, majd oldalra mutattam a falon végigfolyt kávé és a mellette darabokban heverő Próféta felé.
- Igen, olvastam. - Szerencsére kicsit már sikerült lenyugodnom, mindenesetre nem tudtam a munkámra koncentrálni, csak azok a szavak ismétlődtek a fejemben végig. A dohányzóasztalnál lévő fotelre mutatok, jelezvén, hogy foglaljon helyet, én pedig leülök az egyik mellette lévőbe.
- Bűbáj van az irodán, senki nem tud kihallgatni. A kis gyakornok lány mindig olyan lelkesen próbálkozik, de szegény nagyon eggyügyü. - Kissé idegesen túrok a hajamba, aztán pedig tekintetem ismét Levin felé fordítom.
- Igen, ez abszolút nincs jó hatással egyikünkre sem. Biztosan van informátoruk, másként nem tudták volna összeszedni ezeket az információkat. Grindelwald tetteiről és szövetségeseiről is jól őrzött helyen vannak az információk idebenn, és én meg már azt hittem, nagyrészt mi irányítjuk a Minisztériumot... - Most ez egy olyan hátbalövés volt számunkra, amivel ők meg tudták mutatni, még nincs minden veszve részükről. Akár mi állunk előnyösebb helyzetben akár nem. Így már őszintén nem tudom.
- Mit gondolsz, hogyan kezeljük ezt a helyzetet? Nyilván, szükségünk lenne egy olyan kiadványra, ami ellenkezik a szavaikkal, legalább részben. Nem hiszem, hogy innen túl nehéz lenne mélyebbre ásniuk... - Hátra dőlök, egyik kezemet gondolkodóan az állam alá teszem, a másikkal pedig kissé idegesen kalimpálok a fotel karján.