-Ó hogyne... soha. Egyszer sem. Épp most sem! - Kuncogok a másikon a végén, hogy itt páva mód kihúzza magát és közli Ő más mint az öccse. Nagyon viccesek lehetnek ezek ketten úgy hiszem! -Jó, akkor rombold le, mászd meg... sok lehetőséged van Damocles! Én magam addig ordibálnék vele míg rá nem jön nem kell ez a fal és leomlik, de de Te nyuszibb vagy, maradjunk annál megmászod! Dobj át kötelet, valami olyasmi témát, amit szeret, amiről beszél lelőhetetlenül, mint Te a főzeteidről meg a... bogaraidról, a futó férgekről a kertben... amik még mindig gusztustalanok. Vagy csinálj vele olyat, amit biztos élvez, akkor is ha nem akar, ami a hobbija mondjuk! Mint nekem a hócsaták, ú, imádom őket, akkor is leálltam Augusttal játszani, ha épp dühös voltam. A végére már nem is voltam olyan dühös. - Nem tudom ők ketten hogyan működnek, sütőtöklével vagy limonádéval, de valamivel mindenképp, szóval csak próbálkozni kell. Én is azt teszem Damocles-szel, ha nem is tudja. -A lelkét. Az ételnek. Megsértem. - Mondom tagoltan, hitetlenkedő mód és minden szónál leszúrom a szerencsétlen gombócot. Na ne röhögtessen már, hülyék ezek a kínaiak?! Ez tészta meg zöldség, még csak halott kismókus lelkek sem szaladgálnak benne! Ugye...? De amin megütközöm, hogy jól hallom, csinos vagyok? Nézek is rá kikerekedett szemekkel. -Áhá, túl csinos... lehet férfi ruhában kéne járnom és levágni a hajam olyan rövidre mint a tied... hm... - Mondom teljesen komoly merengést tettetve, de magamban nagyon érdekel az arca ahogy elképzeli, én ebben sosem voltam jó, amit látok az oké, de amit nem nem tudom elképzelni. A hajam sem másképp, max ha valaki lerajzol úgy amúgy nem tudom magam előtt látni. Damocles reakcióját sem, így kivárom, csak aztán nevetek, magamban elkönyvelve csinosnak tart. A fene a női hiúságomba, de akkor is jól esik. Főleg mert látott... másképp is. Akkor minden vagyok csak csinos nem. De ez a pálcikás hajcihő... itt nyomja a kezembe, de ahogy utánzom hogy egyek és felemeljem a rohadt kis falatot a számhoz is félig leizzadok, mert görcsöl a kezem és félek ahogy visszaplaccsan a kis darab kaja leeszem a ruhám. Itt nem kaphatom elő a pálcám, hogy elintézzem egy suhintással! Szerencsére meg tudom enni baleset nélkül, de akkorát sóhajtok hogy inkább akkurátusan leteszem a kis szemét fadarabokat, nőies finomkodást mímelve felcsippentem az ujjaimmal a falatot és óvatosan a számba teszem, majd ujjbegyeim megtörlöm elegánsan a szalvétában. -Akkor végigmegyek a hogyan sértsük meg az összes illemet listán, engedelmeddel! Mert ha belepusztulok is megeszem, de nem öt év alatt! - Hülye pálcika! Damocles legalább nevet, némileg ellágyult mosollyal szemlélem, örülök hogy picit fel tudtam vidítani, szóval örömmel játszom az úri parasztleányt míg eszem, rég nem foglalkozom az emberek dorgáló vagy épp megvető tekintetével. Nekem elég ha valaki jól érzi magát velem. -Fogadjunk Te azok közé a jó fiúk közé tartozol, akik sosem szegtek szabályt. Ó, lehet prefektus is voltál vagy mi a neve! - Vigyorgok rá, azt sem nézem ki belőle hogy elkésett az órákról, max ha elaludt a könyve felett. Lökött Belby.
M egforgatom a szememet. Jó, oké, lehet, hogy egy kicsit hasonlítunk az öcsémmel, de ő akkor is szörnyen viselkedik és én nem tudok vele mit kezdeni. Szemöldökráncolva hallgatom a lány okfejtését, hogy mégis mihez kéne kezdenem Angusszal. Bár lehet, nem mond hülyeséget. Talán meglátogathatnám a Roxfortban. Legfeljebb kidob az ablakon. -Szerintem a hócsatát hagyjuk. Ha megdobnám egy hógolyóval, rám uszítana egy lavinát. - felelem elkeseredetten. Még örülök is, amikor Augusta elkezd kínai mércével barbár módon enni, mert legalább az kissé eltereli erről a dologról a figyelmemet. -Igen, szerintük van neki. Tulajdonképpen van benne logika. A növények is élőlények. - mondom neki komolyan. Ezzel azért neki is tisztában kéne lennie, még ha számunkra e kissé mániákusnak is tűnhet. De úgy látom, nem nagyon hatja meg az étel lelke, mert folytatja a veszett döfködést, mintha legalábbis mamutra vadászna. -Mi bajod a hajammal? - kérdezem zavartan, miközben kissé hátrasimítom a tincseimet. Azt hittem, ma egészen jó. Legalábbis magamhoz képest, mert nem vagyok holmi ficsúr, hogy órákig ezzel legyek elfoglalva azért. A hajam kislányos igazgatása helyett viszont inkább megpróbálom megtanítani a lánynak, hogy mégis hogyan kéne használnia azokat a pálcikákat. Hát, mit ne mondjak, nem aratok vele túl nagy sikert, bár az is tény, hogy ezt sokat kell gyakorolni, mire megszokja az ember és rendesen tud így enni. Amikor viszont nekilát kézzel enni, kénytelen vagyok elnevetni magam. -Ígérem, csak a holttestemen át vihet el az illem-rendőrség. - vigyorgok, bár nem valószínű, hogy egy ronda evésért bárhová is elviszik. Legfeljebb nem látják szívesen itt többé, de amúgy sem gondolom, hogy ez lesz a törzshelyünk. -Mi bajod a prefektusokkal? - most miért piszkál megint? Jó, nem vagyok éppen egy bandavezér, de hát azért hékás! -Egyébként meg szegtem szabályt. Egyszer nem ettem meg a levest! - húzom ki magam büszkén. Mondjuk nem is nagyon történt miatta semmi, csak anya csóválta a fejét hevesen. Nem én voltam az ügyeletes szabályszegő, tény és való. Ha néha előfordult, az inkább a tudomány érdekében volt. -Szerintem semmi baj nincsen ezzel. - mondom végül kissé dacosan. El is temetem magam inkább a kacsám utolsó falatjaiba, hogy aztán jóllakottan dőljek hátra, várva, hogy Augusta befejezze az ételben való turkálást.
-Legalább lenyugodna kicsit... meg nem vagy Te olyan elveszett, küldesz egy kis tüzet, elolvad és megdobálod újra. A lényeg abban van ne add fel és ne roppanj bele a nembe, hanem... légy állhatatos, mint mikor kutatsz! - Mondom neki lelkesebben, hátha ha azzal állítja párhuzamba nem lesz neki lehetetlen. Bezzeg nekem ez a rohadt pálcika a fene egye meg! -Jó, de ennyi erővel minden él és van lelke és haljunk éhen. Mert hát ezt forró cuccban megsütötték azt csak egy szalamandra éli túl, más nem! A lelke már az örök zöldséglegelőkön napozik, miért ne szurkodhatnám? - Kérdem dacosan, szerintem akkor sincs benne logika, mintha egy hullát se lehetne felboncolni mert egykor lelke volt, nem? Még jó hogy nem jó a képzelőerőm, saját magamtól venném el az étvágyam az ilyen hülye gondolatokkal... Aztán próbálok vele szórakozni, de csalódott fáradtan hagyom kiáramolni hangosan a tüdőmből a levegőt. -Semmi bajom vele, azért mondtam lehetne olyan hajam... - Támasztom meg a tenyeremmel az arcom, hogy hah, nehéz heccelni néha mert nem úgy reagál mint mások. Persze ettől nem válik soha unalmassá nekem ez a lökött, ez tény. Meg tényleg jól néz ki így, de az istennek ki nem mondanám neki, a férfiak hajlamosak egy bók hallatán is elszállni. Az étkezést aztán saját kézbe veszem inkább, azaz nekiállok - ha finomkodva is - kézzel enni. Mennyivel kényelmesebb! -Helyes, védjél is meg! - Ez egy férfi dolga nem? Bár ha ezért el akar mozdítani a helyemről bárki olyan fúria kiabálást kapnak, hogy Belbynek esélyt sem adok arra meg tudjon védni. Velem ne packázzon senki sznoboskodó alkat! -Áhá! Szóval az voltál! - Mutatok rá szó szerint is vidoran, hogy eltaláltam, olyan prefektus feje van! -Öhm... büntetés jár azért ha nem eszel meg minden kaját? Merlinre micsoda hely az?! Az én gyerekem nem jár majd oda, hol volt ez?! Velem annyi kaját hagyhatsz meg amennyit akarsz! - Mondom felháborodottan, hogy szegény pici Belby fiút megszidták mert idejekorán jól lakott. De persze azért... -Csak azért mondod mert sosem csintalankodtál! Ú, el foglak rontani, bepótoljuk! Otthon majd megvicceljük August és Reginaldot! Megmutatom Neked hogy kell ezt csinálni! - Már ha nem kap a felénél szívrohamot, de látszik a szememben most bizony beleviszem a rosszba majd! Az utolsó falatot vidáman tömöm az arcomba, noha sok volt, rájöttem nem figyeltem és bepusziltam az egészet pedig már jól laktam. Na nem baj, megtörölgetem a kezem és a szám és pihenek egy keveset mielőtt elmegyek a mosdóba kezet mosni. -Eszünk valami desszertet is? Bár feleznék veled, egyedül már semmit sem bírnék megenni... de a desszertnek külön gyomrom van. - Mosolygok, ki kell használni hogy étterembe jöttünk, enni kell kipukkadásig! Meg persze elvitelre is kell majd kérni, nehogy Marcia éhen maradjon, a picinek kaja kell.
H itetlenkedve nézek Augustára. Küldök egy kis tüzet? Nem akarom én felgyújtani az öcsémet! Jó, elég puskaporos a hangulat közöttünk, de azért nem ennyire. A szavai többi részének viszont talán van némi igazsága. Tény és való, hogy a kutatásaim során nem igazán szoktam belenyugodni a sikertelenségbe. Bár az is igaz, hogy ott sokkal egyszerűbb megkeresni, hogy hol lehet a hiba és így könnyebb megjavítani a dolgot. Ráadásul a főzet nem kötekedik velem. A fejemet megrázva inkább visszafordítom a figyelmemet az étel felé. Jobban örülök, ha hanyagoljuk ezt a témát, mivel eléggé fájó pont. -Lehet, de ők kínaiak. Teljesen máshogy gondolkodnak, mint te vagy én. - vonom fel a szemöldököm. Nem mondanám, hogy minden szokásukat értem, hogy ugyan miért jó, de elfogadom őket. Számukra bizonyára én vagyok fura. Bár én mindenki más szerint is az vagyok, nincsenek egyedül ezzel a véleménnyel a kínaiak. Aztán kényszeredett heherészésbe kezdek, amikor rájövök, hogy Augusta az előbbi hajas megjegyzésével nem a frizurámat akarta leértékelni. Csak épp nekem szokás szerint nem esett le a vicc. Mondtam én, hogy furának tartanak. -Nekem a mostani frizurád jobban tetszik. - jegyzem meg végül. Azt már nem teszem hozzá, hogy legalábbis akkor, amikor nem pörkölöm meg egy felrobbanó főzettel. A szenes haj ugyan nem halványítja el a szépségét, de azért jobb, ha nem robbantom fel még egyszer. -Igazi hős leszek! - vigyorodom el és kihúzom magam ültömben, hogy nem fogom hagyni, hogy csak úgy elvigyék Augustát bárhova. Még ha nem is vagyok egy izomkolosszus, a pálcámmal a kezemben azért nem lesz könnyű elbánni velem. Abban legalább tényleg jó vagyok. -Nem-nem! - nevetem el magam. -Nem a Roxfortban. Otthon, még nagyon régen. Tudod, aki nem eszi meg a levest, annak nem jár a desszert. Nem kaptam islert. - fejezem be a történetet kissé bánatosan. Pedig nagyon szeretem az islert. Sokáig azonban nem szomorkodhatok, hogy nem ehettem meg a finomságot gyerekkoromban a leves miatt, mivel a lány előáll élete talán legőrültebb tervével. -Hé, szerintem igazán nem szép dolog ilyet csinálni! - kezdek tiltakozni feltartott kézzel. No, meg nem is nagyon szeretném Augustot heccelni, végül is náluk lakom. Szóval tényleg nem lenne szép dolog tőlem az ilyesmi. -Együnk szerencsesütit! - vidul fel a képem a desszert hallatán. Igaz, ma sem ettem semmiféle levest, de gyerek sem vagyok már. Jár a szerencsesüti. Egyébként is vicces dolog kihajtogatni a bennük rejtőző üzenetet. Ahogy elhalad mellettünk az egyik pincér, jelzem is neki ezt az igényt, ő pedig bólintva távozik. -Meglátod, jó móka. - mosolygok Augustára.
-Örülük hogy nem vagy kínai... - Akkor még annyira sem értem néha miket hord össze mint amúgy. Minden esetre az öcsis témát hanyagolom, szerintem már így is elgondolkoztattam, talán legközelebb halad előre egy keveset a dologgal. Heccelni nehezebb, a bugyutának ható nevetgélése jelzi végre leesett neki, hogy csak piszkálódtam, de nem úgy ahogy Ő gondolja. Mosolyogva fogadom hogy inkább hagyjak fel a fiús frizurákkal, jó ez így, akkor így marad. Mondhatnám Belbyn múlt, de csak kicsit. Szeretem a loboncom. A hősiességén nevetek, de bólogatok, amúgy talán tényleg megvédene ha bajba kerülnék. Nem egy rettenthetetlen fazon ez a Belby, de valahogy sosem éreztem azt a közelébe - legalább is mióta jobban megismertem - hogy ne cselekedne ha tényleg cselekvésem a sor. -Áh... hát a szülők néha lököttek, én olyankor elcsentem a sütit. - Vonok vállat vigyorogva, Damocles biztos nem merte, pedig akkor a legfinomabb, ha el kell csenni! Ezután persze meg sem lep, hogy közli micsoda dolog lenne megheccelni a bátyust és Reginaldot, csak forgatom a szemem. -Jaj már ne legyél nyuszi! Vicces lesz! Ne visszakozz, mert akkor csak belöklek a mély vízbe és nem tanítalak meg úszni ám! - Érezheti ez eldöntetett csak nem általa, áprilisi tréfa lesz így télen, előrehozzuk! -Ha megeszem szerencsém lesz? Miért ez a neve? - Főleg akkor nem fogom érteni ha meglátom mit hoznak ki, hát ez keksz, nem süti! Nézek is vacsorapartneremre, hogy ez meg mi ez? Komolyan ezt a falatka cuccot kérte ki? Jó, ennyit tényleg meg bírok még enni, ezért jár a pont csak... -Na és milyen ízű? - Nézegetem magamnak, így meg nem tudnám mondani.
J óízűt nevetek Augusta megjegyzésén, bár kétségtelen, én is örülök, hogy nem vagyok kínai. Ugyan semmi bajom Kína kultúrájával, de jobban szeretek az lenni, aki vagyok, még ha néha egy kicsit kínos is, és nem tudok mit kezdeni a hirtelen jött népszerűségemmel. De legalább a lányt meg tudom védeni szükség esetén. Lehet, hogy nem vagyok a szavak embere, se pálcával és üsttel a kezemben azért egész ütős csávó tudok lenni. Még ha ezt a kifejezést soha nem is használnám saját magamra. -Na, hát ezen meg sem lepődöm! - nevetek fel, amikor azt ecseteli, hogy elcsente a sütit. Én ennél azért szófogadóbb gyerek voltam. Nem ettem meg a levest, aztán viseltem a következményeket. Egyébként is nekem kellett mindig a példamutató gyereknek lenni, hiszen én voltam a legidősebb. No, meg apám nem jár éppen élen a jó magaviselet példamutatásában. Valakinek ezt azért kompenzálnia kell, én pedig a jelek szerint ezt önként magamra vállaltam. Akárcsak a desszert kiválasztását. Habár a szerencsesüti nem egy nagy jószág, annál szórakoztatóbb kis darab, így nem véletlenül választottam. Úgy gondolom ezt még Augustának is érdemes kipróbálnia. -Nem. Van benne egy üzenet. Mindenkié más. - felelem. A kínaiak úgy tartják, hogy bár az üzeneteket random készítik, mindenkit megtalál a magáé. Ezért is a szerencse. Ki is kérem magunknak, majd jót derülök a nő meglepődésén. Készségesen mutatom meg neki, hogy mit is kell vele csinálni. Kettétöröm az apró kekszet, majd kihajtogatom a kis ív papírt, amin az üzenetem áll. -Ragadd meg a pillanatot... - meglepetten pillantok fel. Mert a legenda ellenére tudom, hogy manapság már azért nem pont ugyanazzal a gonddal készülnek ezek az üzenetek, csak a gyártósoron készülnek tucatszám. Ez viszont mégis betalál. -Édes. - felelem tétován a kérdésre. - Na, és mi áll a tiédben? - kérdezem sietve, hogy ne is foglalkozzunk tovább az én cetlimmel. Bár gyerekkoromban nagyon kedveltem azokat a nagy, hősies sztorikat, amikben a férfi csak elkapja a nő derekát, megcsókolja és élnek amíg világ a világ. Én viszont nem ez a fajta fickó vagyok. Meg szerintem Augusta fel is négyelne.
Jó, oké, eléggé tele ettem magam, de azért ez a kis falatka keksz komolyan... nem értem Belbyt miért ezt választotta nasinak, nyaggatom is, milyen az íze? Lehet az volt a mérvadó, ki tudja? De nem, valami üzenetről babrál, felszalad a szemöldököm. -Jóslat van benne? - De akkor miért szerencse süti? Miért nem jövendőmondó keksz? Nem lenne sokkal hosszabb a neve... Figyelem miket művel, kettétöri a szerencsétlen áldozatot és kibelezi, hogy kinyerje a papírra vetett szavakat. Remélem nem kínaiul van, mert akkor bizony itt fogunk ülni napestig míg kitaláljuk mi van ráírva. De ahogy felolvassa vagy folyékonyan olvas kínaiul vagy angolul van ráírva. Utóbbira tippelek. -Én is mindig ezt mondom Neked... Olyan feszült szoktál lenni! Most is ha nem rángatlak el élj kicsit, benn rekednél a szobád mélyén. Bizony! - Mondom nagy bölcsen, bólogatva mélyen, hogy igen-igen, éljen csak a mának, legyen nyitottabb! Egészen elbújik mindig mint valami csiga a házába, de így annyi mindenről lemarad! Ahm, szóval ez édes! Kettétöröm, de a fele kekszet be is kapom és lelkesen ropogtatom. Édes, igen, de semmi extra azért. No nem baj, hm, szóval mi van a papíron? -Ahm... "Lásd a szíved vágyát, ne kérdezd hogyan fog valóra válni, csak tudd, hogy úgy lesz!" Hát öregem, nem teljesen értem mit akar ez nekem mondani, de... - Nézek rá kérdőn míg felé fordítom a cetlit és nézek Damoclesre, hogy ezzel nekem most kezdeni kellene valamit? -Furák ezek a kínaiak. Mit szeretnél csinálni? Mondd ami elsőre az eszedbe jut, megejtjük! Megtanítalak spontánnak lenni Belby! - Vigyorgok, remélem nem azt mondja elmosogatni vagy hasonló... az a baj sok sületlenséget kinézek belőle, nagyon lökött szokott lenni sokszor. Mondjuk ezért is kedveltem meg, ez tény.
H a már kínai étterembe jöttünk, vétek lenne kihagyni a különleges sütijüket, ami megmondja a jövődet. No, persze csak amolyan ködös, kínai módra, mert ők imádnak valamiért rébuszokban beszélni. Engem ugyan ez sosem zavart, de az átlag európaiak számára ez furcsa és idegesítő szokás, úgy vettem észre. -Igen. - bólintok, bár ő még nem tudja, hogy milyen jó kis, ködös üzenetre számíthat majd. De amikor megérkezik, Augusta láthatóan nem igazán tudja, mit kezdjen a keksszel, így hát én töröm fel elsőként, hogy kihalásszam belőle a fecnit, amin a meglepő üzenetem áll. Már csak azért is meglep, mert tudom, hogy most már tucatszámra készül és ebből az üzenetből bizonyára millió darab készült még, de most mégis betalál. Viszont nem bizonyulok szófogadónak, mert ugyan tudnék mit kezdeni a pillanattal – fejben – nem ugrom át az asztalon, hogy megcsókoljam a lányt. Helyette inkább csak legyintgetni kezdek a szavaira. -Itt vagyok, nem? Inkább lássuk a tiédet! - hessegetem el magamról az érdeklődést. Legalább nem csak az én sütim volt meglepő, mert Augusta is alaposan rácsodálkozik arra, amit talál. Engem viszont annál jobban érdekel. -Na, és mi a szíved vágya? - függesztem rá a tekintetemet, hátha elárulja. Persze, nem ezekre a sütikre fogok apellálni abban, hogy mégis hogy tudnám felcsípni, de legalább kapóra jön. Mondhatjuk, hogy megragadtam a lehetőséget! Megy ez nekem, mint a karikacsapás! Csak azért nem húzom ki magam büszkén, mert eszem ágában sincs elárulni, hogy mi jár a fejemben, inkább hagyom kibontakozni a lányt. -Öööö... - nyögöm meglepetten aztán a kérdésre, mert nem számítottam rá. Meg azt nem mondom el, hogy mihez lenne kedvem. Még csak az kéne! -Táncolni! - bököm ki az elsőt, ami eszembe jut. Ezt meg miért mondtam? Semmi kedvem táncolni! Meg nem is igazán tudok, ami azt illeti. Csúcs vagy, Damocles!
Valahogy mikor kimondtam együnk valami desszertet nem épp ilyen sütire gondoltam, végképp nem a tutit megmondó fajtára. Azaz ez biztos nem mondja meg nekem mit tegyek, de mégis terelgetni óhajt. Belby fecnijén el is gondolkodunk, lehetne spontánabb, noha látom zavarja hogy noszogatnám én jobban is. Az én jótanácsom eléggé zavaros, sóhajtok is és megeszem a süti másik felét, elropogtatom míg gondolkodom. Mire vágyom? -Nem is tudom. Nem akarok olyan nyálas dolgot mondani egy pasi aki elvesz és boldogan élünk míg nem halunk... nem is tudom. Bár sejted hogy mire vágyik mindenki aki hasonló bőrben van mint én, megszabadulni ettől az átoktól tényleg elég nagy vágy... de nem akarlak teljesen leterhelni lévén Te lennél rá a megoldás, szóval maradjunk az elsőnél. - Azaz találjak valami normális pasit magamnak és legyen családom. Mindenki ezt akarja nem? Látva August valóban én is szoktam erre vágyni, nem hazudok, de hogy ne legyek vérfarkas többé az mindent üt. De amilyen lökött ez a Belby ha így kerek perec kijelentem soha többé nem alszik és mint egy gép fogja csinálni. Legyintek is hagyjuk, fogalmam sincs mit akarok, azt se tudom mit kéne dolgoznom, miben vagyok jó... ez nem az erősségem valahogy. Inkább próbáljuk az Ő tanácsát megfogadni, ragadjuk meg a jelent! Neki is szegezem a kérdést, hogy mit csinálna most szívesen, meglepő választ ad, főleg mert azt hittem nagyobb blődséget mond, de ez teljesen okés, annak ellenére hogy nagyon halk zenefoszlányon kívül nincs muzsika, hova tovább táncparkett se. Egy Quinlant azonban ilyen apróságok nem zavarnak. -Legyen! Gyere! - Állok fel, lépek is mellé és már rángatom is fel, álljon fel, hogy eltereljem a terem olyan részébe ahol nincs asztal és lehet kettőt lépni. Karjaim a nyakában kötnek ki, már lépdelek is!- Énekelhetsz is! Ti Belbyk tuti mindenhez értetek! - Vigyorgok rá, láthatóan cseppet sem foglalkozom a ránk szegeződő tekintetekkel. Kibírnak öt percet nem? Amúgy is mindjárt megyünk, fellélegezhetnek.
M ég szerencse, hogy ezeknek a sütiknek mindig ilyen ködös üzeneteik vannak, mert így hamar elterelhetem a figyelmet a sajátomról. Legalábbis egyelőre azt hiszem, hogy sikerült, mivel Augusta legalább elkezd gondolkozni a dolgon, ha már így rákérdeztem, én pedig elmélyülten bólogatni kezdek, mint aki még sose hallott ilyen bölcs dolgot. Valójában meg csak arról van szó, hogy én boldogan elveszem, ha azt szeretné. De persze ezt nem közlöm vele, mert biztosan bolondnak nézne. -Dolgozom az ügyön, lesz rá megoldás. - mosolyodom el bátorítólag. Ha nem így lenne, nem robbantanám saját magamra a laboratóriumomat minden második nap. Na, jó, ez ebben a formában azért nem igaz, hiszen azért készítek megrendeléseket és legutóbb Marciának is készítettem egy főzetet, ami megkönnyíti neki a várandósságot. De gőzerővel dolgozom azon, hogy megoldhassam Augusta problémáját. Legalábbis az egyiket. A másikon mint jól látható, nem dolgozom akkora gőzerővel. De bolondság volt azt gondolnom, hogy ezzel el tudom terelni a lány figyelmét, mert nem hagyja annyiban az én spontaneitásomat sem, vagyis inkább annak a hiányát. Kínomban az első dolgot nyögöm be, ami eszembe jut. Csak épp szerencsétlenségemre Augusta úgy határoz, hogy meg is akarja valósítani. -Mi? Itt? Jaj, Augusta, ne már! - húzódozom a dolog elől, de hiába, hiszen már rángat fel. Aztán amint a nyakam köré fonja a karjait el is felejtem, hogy miért akartam olyan hevesen tiltakozni. Nem is olyan rossz ötlet ez a tánc. A tenyeremet a derekára teszem, majd kissé esetlenül lépegetni kezdek a halkan szóló zene ritmusára. -Hát pedig nem tudok énekelni. - nevetgélek kissé zavartan, mert a hangom leginkább ahhoz hasonlít, amikor egy fazekat dörzsölgetnek reszelővel, amikor énekelni próbálok. Hát nem is kísérletezek vele többet. Egyébként is elrontaná ezt a szép pillanatot, amiben oly könnyedén elveszek, hogy még arról is megfeledkezem, hogy az étteremben minket bámulnak. Legalább is egy jó fél percig, mert aztán odalép hozzánk az egyik felszolgáló. -Elnézést! Maguk mégis mit csinálnak? - kérdezi megütközve, én pedig sietve engedem el a lányt és a tarkómat dörzsölve pillantok a kínaira. -Ja, ez nem egy táncos hely? Nahát, pedig azt hittem! - heherészek, próbálva menteni a dolgot, bár nem vagyok valami jó hazudozó. Valószínűleg most is lerí a dolog az arcomról.
-Tudom. - Mondok csupán ennyit, velősen, hálás mosollyal. Damocles tényleg szívén viseli a sorsunk valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, így tudom hogy keresi nekünk a megoldást. Elérte hogy mindig megőrizhessük a tudatunk, én hiszek abban, eléri hogy átváltozni se kelljen. Ha pedig elmúlna a kór, akkor normális emberek lehetnénk, a gyerekem is normális lehetne. Persze August porontyát is imádni fogom, nem fog érdekelni hogy vérfarkas mint mi, mert mi tudjuk nem ezen a hangsúly. Csak szebb és békésebb élete lehetne a gyereknek, nem pedig kitaszított, mint a mienk volt. Na de vidámabb téma rendeltetik, mert ez így nem járja kérem szépen, az első dolog ami Belby eszébe jut a tánc, így fogom magam és elhúzom egy félreeső részre hogy meg is ejtsük! -Táncolni akartál ne legyél már nyuszi! - Dorgálom meg nevetve, mindig ezt csinálja, nem is értem miért, ezek csak muglik nem is varázslók, mit számít mit gondolnak? Meg ha azok is lennének mit számítana? Ha táncolni akarok táncolni is fogok! Nem embereket gyilkolászom, hogy jogosan közöljék hagyjam abba... A végén csak elrángatom ezt a mamlaszt, gyönyörűen lépked ahogy elkezdem én is, megy ez, megy ez! -Nem-e? Mik ki nem derülnek! - Nevetgélek, szóval nem tud énekelni, meglepő fordulat, mégsem olyan multifunkciós bármire képes népség ez a Belby família! De persze nem igen hagynak nekünk nyugtot, túlbuzgó a pincér. -Táncoltunk. Nem úgy tűnt? Jaj Damo, látod, mondtam hogy gyakorolnunk kell, hát fel sem ismerik! Maga esetleg tud pár lépést, felismerhetőbbet? Minden esetre ha már itt van elkérnénk a számlát. Gyere, öltözzünk addig! - Intek Belbynek teljes lelki nyugalommal, némileg bosszúsan, hogy megzavartak, hát legyünk így spontánok ha nem hagyják?! Az asztalnál aztán ha fizetett akkor kérek kifele menet elvitelre olyan kaját amit ettünk, jobbnak látják elcsomagolni nekem, elég furcsa szerzet vagyok nekik, Damot meg hagyom fizetni, úgy is nála van mugli pénz. Kinn rákérdezek megint. -Na, csináljunk még valamit?
B otor dolog részemről, hogy nem számítok arra, hogy Augusta le fog csapni a felvetésemre, pedig ismerhetném már ennyire. De ez természetesen még véletlenül sem jutott eszembe, amikor rávágtam a kérdésére az első dolgot, ami éppen az eszembe jutott, így hát hamarosan már magával is rángat, hogy táncba kezdjen velünk. Már előre látom, hogy ennek nem lesz jó vége, ráadásul nem is vagyok valami nagy táncos, pláne közönség előtt. -Legközelebb jobban átgondolom, hogy mit akarok. - morgom az orrom alatt, de végül engedelmesen a derekára teszem a kezem és táncolok is vele. Arról viszont már ne is álmodjon, hogy még énekelni is fogok, mivel ez teljes mértékig kizárt! Énekelni végképp nem tudok és nem is akarok. -Na, látod, tudok meglepetést okozni! - nevetem el magamat, mert ez elég ritka dolog. Inkább ő az, aki a heves kitöréseivel állandóan meglepetéseket okoz, vagy éppen olyan kellemetlen szituációkba kever, mint amilyen ez is. Annyira nem is lep meg, amikor az étterem dolgozója odalép hozzánk, sőt, majdhogynem fel is sóhajtok, hogy legalább abbahagyhatom a majomkodást. Persze, a lányt nem kell félteni, könnyen kivágja magát a dologból, velem ellentétben, de legalább hamar megkaparinthatjuk a számlát. Szerintem örülnek, ha minél hamarabb kívül tudhatnak minket, azért is olyan készségesek a számlával és az ennivalóval is. De odakint sem menekülök, úgy fest. Te jó ég, hogy nekem pont egy ilyen lányba kellett beleszeretnem! -Isten ments! - kiáltok fel ijedten. Még a végén megint valami, az előbbihez hasonló showban találnám magamat, azt pedig kifejezetten rosszul viselem, ha mindenki engem figyel. Nem vagyok én operaénekes, hogy nézegessenek. -Honnan jutnak eszedbe egyáltalán ilyenek? - kérdezem tőle érdeklődve, miközben összeráncolom a homlokomat, majd felé nyújtom a karomat, hogy elinduljunk... hát... valamerre.
-Jaj már pont az volt a lényeg, hogy ne gondolkodj, hanem mondd ki ami először eszedbe jut! Ez a baj veled mindig mindent túlgondolsz! Vagy túl akarod gondolni! Egyik se jó. - Közlöm ahogy kirángattam táncolni de csak felciccenek nevetve hogy jó, oké, tud meglepetést okozni, nem tud énekelni! Igazából tudom hogy nem mindenttudó de jó vele húzni az agyát. Főleg mert amúgy semmi baj nem lenne a táncikálásunkkal, a pincér nem köpdösné össze a levelesemet! Ennyit a keleti vendégszeretetről! Mindegy, legalább hamar jön a számla és az elviteli elemózsia is kedvenc kis turbékoló galambpárunknak. -Ahh dolgoznunk kell ezen a nyusziságon Belbi, hát mennyi mindenről lemaradsz így! - Csóválom csalódottan a fejem, ha mást nem Reginaldban ez az egy jó dolog van, bármire kapható. Belbyt erre még meg kell tanítani! -Neked meg honnan nem? Burokban vagy, törj ki belőle! De jó, akkor menjünk haza Marciáékhoz. Úgy is hamarabb haza kell érnünk náluk hogy tudják vettünk nekik vacsit. - Legyintek lemondóan, majd belekarolok és terelem hazafele, a kuckójába, hogy ellehessen a fiolái között. Rémes hogy ilyen laborkukac, meg kell tanítani rosszalkodni is. Holnap megkezdem a kiképzését! Sunyin el is mosolyodom, ha Damocles azt hitte megúszta, akkor nagyot tévedett!
E gyet nem értően ingatom a fejemet. Noha abban egyetértek Augustával, hogy nem ártana egy kicsit több spontaneitás az életembe, de azt gondolom, hogy ennek nem feltétlenül az a legjobb módja, hogy egy kínai étterem kellős közepén kezdek el táncikálni vele. Ezt az elméletemet az is alátámasztja, hogy hamarosan megjelenik a pincér és ránk ripakodik, hogy mégis mi a fenét művelünk itt, miközben mindenki értetlenül bámul ránk. Ez egyre kínosabb... -Látod? Én mondtam. - Mondjuk ez a mondat elég gyakran hagyja el a számat, mi tagadás. Mint most is. De azért diadalmámorral nem tölt el, mert... nekem nem lenne kifogásom az ellen, hogy vele táncoljak. Csak épp nem itt. -Nekem mondod? - Sóhajtok fel. Ha ő tudná, hogy valóban miről maradok le... mindegy, hagyjuk. Ezt úgysem akarom neki elmondani. Szépen is néznénk ki, ha éppen az ő tanácsait kérném ki abban, hogy hogyan csípjem fel. -Jó-jó. - dünnyögöm, miközben követem őt kifelé. -De ha akarod, még táncolok veled otthon. - jegyzem meg szokatlanul bátran. Hát ne mondja nekem, hogy nem vagyok én merész és újító! Arról nem is beszélve, hogy milyen jól esett a közelsége. Szívesen tartanám még a karjaimban...
Kap egy lesújtó pillantást az én kedvenc Belbym, hogy még egy ilyen "én megmondtam" mondat és betöröm a csinos és fitos kis orrát. Persze nem, meg ha mégis könnyen helyrevarázsolom, hogy jobb legyen mint volt, mondjuk kevesebb görbülettel az orrnyergében. De ha már így elhajtanak minket akkor is megérte, mert ettünk, sőt viszünk vacsit is a bátyáméknak. -Kihez máshoz beszélnék szerinted? Mielőtt jössz a kisebbségi komplexusoddal, nem, nem izgalmasabb magammal vitázni mint veled. - Mormogom elégedetten, de annál elszántabban, hogy bizony pezsgést fogok csempészni ennek a srácnak a laborbugyros életébe! Lehet emiatt kicsit késik majd az áhított főzet, de Belby később őszül meg, ennyit mi farkasok is bevállalunk szerintem. Aztán hagyom is a csudába az egészet, egyelőre legalább is. Ahogy felveti aztán mégis hogy otthon táncolhatunk meglepve fordulok felé és végigmérem. Nocsak, mi lelte? Lehet érzi a vesztét, hogy bizony csíntalanságra akarom nevelni és még a táncot is bevállalja csak hagyjam lógva? Összeszűkült szemmel méricskélve keresem a csapdát. Nem jövök rá mi az... fene essen Belbybe, hogy nem tudok kiigazodni rajta! -Csak ha találsz valami jó zenét a bakelitek között. - Somolyodom el, mert nem fogok egyből igent mondani, nem szokásom, de mivel egy csomó klassz album van otthon kevés esélyt látok rá elbaltázza a választást. El is indulok vele vissza sétálva közben elmesélve miről beszélgettem Marciával, meg hogy August mennyire izgatott tud lenni néha. Aztán majd meglátjuk Belby mennyire gondolta komolyan, én el is felejtem a kis ígéretét, ahogy lepakolok a pultra, látványos helyen hagyva a kaját hogy testvéremék megtalálják, csinálok egy kis limonádét is megkérdezve Damot kér-e Ő is.
Ö sszefonom a karjaimat magam előtt. Augusta ugyan lobbanékony lány és az esetek többségében egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele, de azért még mindig én vagyok itt az erősebb. Igaz, ettől még nőkkel nem vitatkozom. Vele különösen nem. Ráadásul annyira nem volt meglepő, hogy elhajtottak minket az étteremből, amiért nekiálltunk a kellős közepén táncikálni. -Augusta, mond neked valamit az a kifejezés, hogy költői kérdés? - pillantok rá egy kissé elégedetlen, okító arckifejezéssel. Mert hát nem az érdekel nyilván, hogy nekem mondja-e, tudom, hogy nekem mondja. Én inkább csak itt sóhajtozom, mint általában az időm nagy részében. Abban elég jó vagyok. Viszont beadom a derekamat a tánc ügyében, mivel rá kell jönnöm, hogy így még a saját, ügyetlen módomon is egy kicsit közelebb kerülhetek a lányhoz. Nem én vagyok a tánc koronázatlan királya, de a lábát legalább nem taposom össze. -Majd te választasz. - mosolyodom el. Azért reménykedem, hogy nem valami pattogós, ugrabugrálós zenét választ, mert azokra nem igazán tudok táncolni. Leginkább azért, mert nem szeretem őket. Meg, igazából az ugrabugrálást sem. Kíváncsian hallgatom a hazaúton, amint Marciát és Augustot meséli. Tény és való, én is észrevettem, hogy a testvére milyen izgatott tud lenni. Mind a ketten igazi egyéniségek, ezt azért meg kell hagyni. Aztán hazaérve segítek a lánynak lepakolni és heves bólogatásba kezdek a limonádé lehetőségére. Egyikünk sem egy nagy konyhaművész de talán egy limonádé még azért csak sikerül. Én addig várakozó tekintettel megtámaszkodom az asztalnál és kíváncsian ráfüggesztem a tekintetem. -És? Kitaláltad, mire táncolunk? - Itthon azért érezhetően lelkesebb vagyok a dologgal. Itt nincs közönség, aki elcsodálkozzon, hogy mi a fenét művelünk egy étteremben.
-Mond, de mindig is hülyeségnek gondoltam... - Vetem oda csak úgy, mert miért ne. Ne érezze magát nyeregben, mikor épp el akarom rontani kicsit! Főleg mert mindig csak sóhajtozik, vegye észre jót akarok. Lehet eleinte stresszelni fog picikét, de aztán lazább lesz mint volt! Igazi könnyed Belby-fiú! -Rossz válasz! - Húzom fel csinos orrom, szedje össze magát, legyen kezdeményezőbb, tartson ki benne, hát ha ennyi sem megy akkor nem csoda hogy ilyen bizonytalan mindenben. Meg egy zenét csak ki tud választani kézfogás nélkül... nem hiába hagyom annyiban a dolgot és kezdek mesélni más, a mindennapokat felölelő dolgokról míg sétálunk hazafele, hogy kellemesen ledolgozzuk a vacsorát. Otthon aztán limonádét készítek, kicsit több cukorral ahogy mi szeretjük Damoclesszel, mert hát egyelőre még mindig mi vagyunk otthon. Aztán a kérdésére felprüszkölök, de nevetek is. -Mondtam hogy rossz válasz! Rakj fel valamit Belby és meglátom táncolok-e becses személyeddel. - Somolygok míg a kezébe nyomom a pohár frissítőjét, aztán lepakolom a táskám a szobámban. Remélem mire kipakolok és kijövök a szobából összeszedte magát és tett fel valamit, ha nem akkor tényleg be kell segítenem majd nagy ciccegések közepette, hogy olyan mulya!
E gy sóhajjal megrázom a fejem. Nem is tudom, milyen választ vártam erre a kérdésre Augustától, akinek tulajdonképpen a szája sosem áll be. Számára egy költői kérdésre is kötelező a válasz, még ha nem is várnék rá. És, ami azt illeti, ezt a sóhajtozást nem is hagyom abba egy hamar, mivel Augusta mára úgy tűnik, elhatározta, hogy minden áron zavarba vagy kínos helyzetbe akar hozni. Amíg én jóhiszeműen rábíznám a választást, ha már a zene a kikötése a táncnak, ő inkább úgy dönt, legyek gondolatolvasó. Nehezemre esik, hogy ne hangozzon el a számból a tipikus „Nők!” felkiáltás, de még a végén letépné a fejemet helyből, úgyhogy jobb lesz, ha csöndben maradok. Biztosan most vannak a havi nehéz napjai. De hát van nekem beleszólásom, hogy mi történik velem? Azt hiszem nincs, így hát szófogadó, jó fiúként elkezdek keresgélni a lemezek között és próbálok rájönni, hogy mire táncolna szívesen a lány. Végül kihúzok egy Jackson 5 bakelitet. Fogalmam sincs, hogy ez megfelel-e neki, de én, személy szerint kedvelem, reménykedem benne, hogy ő is. Közben elkortyolgatom a limonádémat is, mert azzal nem szeretnék táncolni, aztán ha kiürült a poharam, akkor meg is szabadulok tőle és várakozóan pillantok Augustára. -Ehhez mit szólsz? - Mivel én az esetek zömében a szobámban kuksolok és dolgozom, hiába élek velük egy fedél alatt, nem igazán tudom, hogy kinek milyen a zenei ízlése, mert nem nagyon szoktam hallani. Az egyetlen irány, ami mentén választani tudok, hogy én mit hallgatok szívesen és közben reménykedem, hogy ezzel nem vagyok teljesen egyedül.
Ez a Belby-fiú csak sóhajtozni tud, de azt non-stop, szúrósan nézek rá. -Egyszer egy sóhajjal kiszökik a lelked belőled, mert már Ő is feladja. - Szúrom oda szúrós szemmel, hátha szemet szúr neki hogy ezt nem kéne erőltetnie. Otthon aztán nem kegyelmezek továbbra sem, hiába mestere a tüdejét elhagyó hangoknak, akkor sem. Kap limonádét de ennyi, kapja össze magát és legyen önálló. Mire kiérek a szobából meglepődve tapasztalom csak rászánta magát. -Ettől féltél ennyire? Imádom őket. - Libbenek oda mezítláb, szoknyában, hiszen itthon általában ha tehetem mezítláb császkálok a szőnyegeken. Szerencséje, kifogta az egyik kedvenc albumom, érdekelne ivott-e valami varázskotyvalékot vagy esetleg kivételesen figyelt is nem csak elkalandozott a bogaraihoz és a gyomjaihoz. Na de ha már ilyen ügyes volt el is kapom a kezét és húzom a szoba közepére, hogy legyen helyünk. -Na lássuk azt a tánctehetséged Damo! - Nevetek rá, míg csípőmet már mozgatom is ritmusra, vállaim is, hagyom kibontakozni. Egy kicsit... visszafogom magam ne söpörjem el szegényt mint egy hurrikán.
P ersze, hogy sóhajtozom, amikor Augusta folyton kétségbe vonja amit mondok, vagy épp minden áron meg akar változtatni. Nem mondom én, hogy ez a személyes varázsom, de azért én szeretem magamat úgy, ahogy vagyok. Ezért hát ez a sok sóhajtozás. Bár ebben a mennyiségben megeshet, hogy tényleg zavaró a dolog. Viszont otthon szívesen táncolok vele, hiszen nem az ellen volt kifogásom, csupán az ellen, hogy mindenki minket nézzen közben. -Mert nem vagy egyszerű eset azért. - szúrom oda ebben a nagy szurkálódásban, ami egy mondaton belül már harmadszor esik meg. Nem is értem, hova gondolja ezt a sok szurkálást. Jobb is, hogy hazamegyünk, mert ott már azért láthatóan ellazulok és megadom magam a lány kérésének, keresek valami zenét. A Jackson 5-ra esik a választásom, bár nem vagyok teljesen biztos a dolgomban. Persze, nem árulom el neki, hogy találomra választottam azok közül, amiket én is kedvelek. Inkább idétlenül elvigyorodom, amikor felkiált, hogy imádja őket és hagyom magam rángatni, hogy táncoljunk. Nem táncolok én olyan rosszul egyébként se. Kezeimet újfent a derekára helyezem, majd én is felveszem a ritmust vele együtt. -Mindig kételkedsz bennem! - vádolom meg, de az idétlen vigyor továbbra is a képemen ül. Kifejezetten tetszik ez a dolog és már nem is bánom annyira, hogy ennyit nyúzott ezért a dologért. Eltáncikálnék vele itt a konyha közepén akár napestig is. Persze, néha azért majd megállunk egy májkrémes zsömlére.
-Hah még hogy nem vagyok egyszerű eset?! Néztél már tükörbe? Hagy mutassalak be Damocles Belbynek, jó? - Hápogok rá, hogy micsoda dolog ilyet mondani egy hölgyeményre, hát komolyan, homlokon kellene pöckölni és a nyelvét varázslattal a szájpadlásához rögzíteni hogy ne mondjon ilyen pimasz dolgokat! Hah! Kicsit fel is szegem az állam, de mivel kellemes a séta, később meg jó a zene megússza a sértett hercegnői mivoltom. Mert hát az egyik kedvenc együttesem tette fel ropni, nem is kell sok hogy izegjek-mozogjak és húzzam magammal tegyen úgy Ő is! -Nem tudom ki félt attól is hogy maga válasszon zenét! Ismersz ilyen srácot, hmm, Belby? - Vigyorgok vissza jelezve van okom kételkedni, de leginkább magának generálja ezeket, nem én csinálom, magára vessen! Aztán ahogy keze a derekamon landon az enyémek az Ő vállain, tekergetem a csípőm is lendületesen, csak győzze a szoknya követni a mozgásom! No meg Ő, mert hát vele táncolok! De nem bírom ki, nevetve elkapom a kezét és kicsit hátrébb állok, a levegőbe lendítem kezeink és forgatásra noszogatom, pörögjön nekem ez a szép szál legény ne csak lépegessen! Elszédítem ha nem vigyáz!
M eglepetten hőkölök hátra, amikor Augusta visszaszól. Na, nem azért, mert visszaszól, az nem olyan meglepő dolog. De szerintem egyáltalán nem vagyok egy bonyolult fickó. Sőt, kifejezetten egyszerű lélek vagyok! Talán kicsit sokat dolgozom és sok májkrémes zsömlét eszem, de bonyolult az biztos, hogy nem vagyok. -Hol? - kérdezem csodálkozva. Mármint hogy hol vagyok én bonyolult? Mondjuk a muglik között biztos annak számítanék, de nekik szerintem minden varázsló bonyolult lehet. Előre engedem a lányt az ajtóban, hadd menjen, csak utána lépek be én is, aztán megadom magam. Akkor legyen így, hogy én választok. Még szerencse, hogy a választásom jónak bizonyul, hiszen meg lettem fenyegetve, hogy csak akkor táncol velem, ha jó lesz a zene. Ahogy húz maga után, én közelebb is lépek, majd a derekát elkapva ropni kezdem vele. -Nem is tudom. Mintha ismernék egyet. Tudod, ilyen tudós fickó. - mosolyodom el, mielőtt megpörgetném, aztán még hátra is döntöm kissé. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy esetleg megcsókolhatnám, de elhessegetem. Még a végén beverne nekem egyet. Már csak egy méretes monokli hiányzik nekem. Újra magamhoz húzom inkább, hogy folytassam vele a táncot, mielőtt itt elszédülne. Mert én már el vagyok szédítve úgyis réges-régen. De most legalább néhány percig nem vagyok zavarban, hanem csak egyszerűen kiélvezem a pillanatot.
-Akár itt is Te lökött, majd előveszem a púderező tükröm! - Hüledezem rá tovább viszonozva az Ő hüledezését, az embereknek akik ezt látják bizonyosan roppant vicces lehet, hogy egymásra tátogunk pislogva mint a partra vetett halak. De hát ki tud ezen a csávón kiigazodni? Jelentkezők? Senki? Hát na ugye! Mellékes, hogy a gondolataim csak én hallom. Inkább nem is megyek ebbe bele, mert hát én is úgy gondolom nem vagyok bonyolult, sőt, szerintem mostanra eléggé kiismerhetett volna már, hogy mire ugrom amúgy meg békés csajszi vagyok, de nem? Na mindegy. Egy szerencséje: otthon összeszedi magát és jó lemezt választ. Minden bűn megbocsátva! -Aham, tudós fickó... lökött az a tudós fickó, kedvelnéd! - Nevetek fel, mert hát Damo valóban lökött, szórakozott és ábrándos, de igazából kedvelem benne ezeket, mert nm vagyok oda a komolykodó alakokért vagy a kínosan precízekért, uhh, isten mentsen tőlük! De wow, nem csak pörget, bedönt! Arcomra ki is a "nofene, ilyet tudsz?" nézésem, hát az étteremben mi tartotta vissza? Nem tudhatja hogy engem nem lehet csak úgy elszédíteni, főleg nem forgással, így amíg csinálja bizony szófogadóan eleget teszek ennek. Fordítva viszont nem megy, nem vette a lapot visszaadnám hiába nem "hivatalos" tánclépés, de hát csak hülyülünk, ám nem bírom megpörgetni Őt. igaz, igaz, magasabb nálam, szóval amúgy is vicces lenne a dolog, de pont ezért nem hagyom magam és noszogatom. -Úgy sem úszod meg! - Kacagok rá, ha kell két kézzel fogom az övét és próbálom rávenni cseréljünk szerepet, de max ha nagyon megemeli a kezét és nem forog ahogy pipiskedem ráesem, de csak nevetek azon is, hogy ne már, még a végén kiderül erős. Vagy ha pörgött végül akkor is valószínű megbotlok és a hátát érem, elnevetem az egészet és úgy nem koncentrálok, szimplán jól érzem magam.
R ettegő pillantással nézek Augustára. Ha ő előveszi a púderező tükrét, még az a veszély is fenyeget, hogy esetleg bepúderez. Biztos ami biztos alapon inkább lépek egyet hátra, hogy elkerülhessem a dolgot, ha netán eszébe jutna, aztán inkább elmegyek zenét keresni, mert addig sem púderez össze. Táncolva talán egy fokkal jobban festek, mint kisminkelve. -Azt mondod? Bemutathatnál neki! - nevetem el magamat. Augustát ismerve könnyen megeshet, hogy bemutasson saját magamnak. Egyébként sem merül ki a tudományom a lököttségben, mert tudok én táncolni is, csak általában annyira nem mutogatom a dolgot. Nem szeretem a közönséget, úgyhogy a többség nincs tisztában vele. Elmosolyodom kissé a lány elismerő pillantására, de ettől még forogni nem kezdek el. Magamban jót mulatok azon, ahogy erőlködik. Nem mintha olyan izmos és erős lennék, de legalább vagyok annyira magas, hogy ez ne legyen számára olyan egyszerű. -Na, de Augusta! Most nem úszunk, hanem táncolunk! - nevetek fel. Ezer szerencsém, mert úszni még véletlenül sem tudok. Nagyon vicces, ahogy pipiskedik, de arra nem számítok, hogy el fog így borulni, aztán kiköt a karjaimban. Kissé zavartan pislogok rá, de reflex-szerűen magamhoz ölelem, ne boruljon tovább. -Nahát, nem is gondoltam, hogy így odavagy értem. - heherészek zavaromban. Tudom én, hogy nem azért esett rám, de ezek a béna kis viccek segítenek oldani bennem a feszültséget. Az öcsém bezzeg biztos kinevetne most, hogy még ez sem megy. Neki azért akadtak barátnői az idők során, ellentétben velem.
Ahogy egy lépést hátrál, mert a tükröm emlegetem összeszűkül a szemem. -Gyáva. - Közlöm vele ragadozó héjaként egy elégedett vigyor kíséretében, hiszen megint olyan kis nyuszi, könnyed uzsonna számomra, de mielőtt azt hinné halálra púderezem inkább táncra perdülök az oldalán. -Majd meglátjuk, elég félénk, nem szeret idegenekkel szóba állni! - Nevetek tovább vele, hiszen róla beszélünk, bár reményeim szerint önmagától nem riadna meg és bujdokolna mint valami szűkölő öleb. Teljesen kedvelhető figura, nem gondolnám önértékelési gondjai vannak, végtére is okos meg sikeres, tudja mit akar az élettől, ha van is hibája tudja hol javítsa. Mint a testvérei, példának okáért. De a fene essen belé, nem pörög! Én mint egy pörgettyű, amivel amúgy nincs is baj, de ajh én is akarom Őt! Persze nem megy, még be is szól! -Tűz sincs hogy oltogatni kelljen, jó Belby! - Nevetek vele, de azért nagyon cselesnek hiszem magam és próbálkozom leleményesen tovább. Annyira leleményesen és koncentrálva, hogy félig ráborulok. Persze ezen is nevetek, mert hát tény nem szoktam lábujjhegyen ügyeskedni, de legalább megfog, nem zúgok el mint egy részeg gyári munkás mugli. Át is karolom jobban a nyakát és a derekát, nevetek a mellkasába. -De, eléggé, minden ürügyet kihasználok hogy farkasalak nélkül is szagolgathassalak. Amúgy viccen kívül jó ez a parfüm, többet használhatnád. - Nézek fel rá mosolyogva, majd csak összeszedem magam és... megragadom és megpróbálom így megforgatni a tengelye körül, remélve hogy így ölelem már sikerül. Persze lehet nem de hát akkor is nevetek még egy adagot, az sosem baj.
Kezdőlap
![](https://2img.net/h/oi66.tinypic.com/2n22iq.gif")
