Kedves Archibald!

Szomorúan írom ezen sorokat, abban a tudatban, hogy te is hasonló lelkiállapotban olvasod soraim. Édesanyád tegnap éjszaka álmában elhunyt. Szeretném, ha ezúttal nem kéne emlékeztesselek, hogy mennyi mindennel tartozol neki és a családodnak, legkevesebb, hogy megjelensz a temetésén. Elvárom, hogy viselkedj úgy, ahogy egy Ackerleyhez az illik.

Édesapád, Leland Ackerley

- Elmész? – kérdezte a pult mögött álló magas, széles vállú férfi, miközben töltött két italt.
- Nem hinném. Magamra kéne aggatni valami dísztalárt, meg parádézni a többi aranyvérű gyökér között. Szerintem kihagyom. – vontam meg a vállam, ahogy ismét összegyűrtem a rövid levelet és a zsebembe gyűrtem azt. – Mindenki a saját módján gyászol, nemde? Anyámra! – emeltem meg az egyik poharat Tommy felé, aki követte a példám, pillanatokkal később pedig már az üres poharak kerültek vissza az asztalra. – Ráadásul, a fele azt hiszi, hogy megátalkodott mugligyilkos vagyok.
- A múltkor hencegtél vele. – jegyezte meg Tommy felvont szemöldökkel.
- Csakhogy összecsinálja magát és dobja a kártyáit. Blöfföltem, az a barom meg tartani akarta. A cél szentesíti az eszközt, ahogy Merlin mondta. – vigyorogtam rá, ahogy előrébb hajoltam, hogy a pult mögé nyúlva valami pia után kutassak.
- Merlin ilyet nem mondott. – adta a tudtomra Tommy, ahogy elkapta a karomat. – Te meg még mindig tartozol, úgyhogy mostantól nincs több pia, amíg nem fizetsz.
-Ez komoly? A következő versenyen nagyot kaszálok, tuti tippem van! Előlegezz meg nekem egy keveset!
- A múltkor is ezt mondtad, és mindened elbuktad. Nem okos dolog koboldokkal ujjat húzni, Orv. – intett óva, miközben a kezébe vett már kissé koszos ronggyal tisztogatni kezdte a pultot. – Az ujjad bánta a múltkor, nem emlékszel? Habár, te voltál a hülye.
- Csaltak valahogy, te is tudod! Ezek koboldok, az anyjukat is eladnák jó pénzért! – csaptam mérgesen a pultra, de Tommy rosszalló pillantását látva bocsánatkérően már emeltem is a kezem. – De ez most tényleg tuti tipp. Azoknak a ronda törpéknek esélyük sem lesz, a gatyájukat is elnyerem.
- Véletlen nem koboldoknak dolgozol? – Tommy hangjában valami … furcsán elítélő él csendült.  
- Mindenkinek lehet hobbija, nem? – kérdeztem grimaszolva. Az, hogy koboldoknak szerzek meg ezt azt, még nem jelenti, hogy más koboldokat ne foszthatnék ki. Ez egy szabad világ … többé-kevésbé. – Figyelj … a kölyköd cseszegeti az a dagadt arab, igaz?
- Perzsa. – helyesbített Tommy.
- Az is arab. – vontam meg a vállam, mire Tommy csak a szemét forgatta.   - Elintézem a kölyköt. Cserébe csak … végezd a munkád! – tártam szét a kezem, egy roppant egyszerű, de igen gáláns ajánlat végén.
- Kösz, de egy tízévessel el tudok még bánni. – morogta Tommy, majd kezével az ajtó felé mutatott. – Jobb, ha mész. Hartley ilyenkor tér be, és örülnék, ha ezúttal nem rombolnátok le a fél kocsmát.
- Te komolyan engem küldesz el, miközben beengeded azt a patkányt? – álltam fel a pult mellől felháborodottan.
- Az a patkány legalább fizet. Na, tűnés! – intett türelmetlenül felém, mire valamit még oda morogtam neki, de már elindultam a kijárat felé.
Iszonyatosan hangos kopogásra keltem fel. A végtagjaim szétvetve feküdtem a koszos matracon a szoba közepén, ami az egyetlen bútordarab volt az egész helyiségben. Már, ha az bútornak nevezhető. Nem keltem fel, hanem vártam néhány pillanatot, hátha az, aki vadul veri az ajtómat egyszer csak  megunja és távozik az élők sorából, de miután fél perc múlva se hallottam a gondolataim, végül kénytelen-keletlen feltápászkodtam és a kilincset megragadva kinyitottam azt a helyéről, de olyan erősen, hogy az öreg zsanérok elengedtek és félig leszakadt az ajtó.
Az ajtóban egy még nálam is meglepettebb nő állt, aki először a már használaton kívüli állapotba kerülő ajtóra, majd rám pillantott és végül egy halovány mosolyra húzta a száját. Pár pillanat múlva pedig már szóra is nyitottam volna a szám, de megelőzött.
- Arch. – bólintott egy aprót. – Bejöhetek?
- Öhm … -  gondolkodtam hangosan, de mivel semmi nem jutott eszembe, végül félreálltam. Amint belépett egy hanyag, megszokott mozdulattal be is vágtam az ajtót, mire a másik zsanér is elengedett és egy hangos koppanással landolt a földön az ajtó. – Ha kérdezik, így volt.
- Úgy volt. – bólintott Ava, majd a tekintete körbevándorolt a szobán, hogy végül megállapodjon rajtam. – Nagyon … takaros kis szoba. A lemálló tapéta és a vizelet mindent átható szaga otthonossá teszi.
- A tied, ha kifizeted a tartozásom rá. – ajánlottam fel, megrántva a vállam, aztán a szoba sarkába dobott zsák felé léptem, amiben néhány korábban összelopott ruhám volt. – Gondolom nem eltévedtél.
-A segítséged szeretnem kérni. A férjem …
- A férjed? – szakítottam félbe hirtelen, ahogy a zsákról felé kaptam a fejem.
- Ami azt illeti, még csak a jegyese vagyok, de …
- Ez mégis hogy a francba történt? - szakítottam megint félbe, ahogy felegyenesedtem, teljesen elfeledkezve arról, hogy eredetileg egy inget akartam magamra húzni.
- Tudod, olykor előfordul, hogy felnő az ember. – vonta meg a vállát mosolyogva Ava, a lábával az egyik kiürült piás üveg felé bökve. – Látom nem vagy egyedül.
- Miben kéne a segítségem? – kérdeztem aztán, nem is reagálva a szavaira, miközben újra leguggoltam a zsákhoz. – És mikor mutatsz be a pórul járt fickónak … vagy nőnek? – pillantottam fel vigyorogva rá.
- Soha. Szóval …
- Szégyellsz talán? – akasztottam megint meg.
- Még szép! – sóhajtott fel Avalon, ahogy közelebb lépett. – Figyelj, egy tőrről lenne szó …
Másfél hét múlva, koszosan, büdösen, tetőtől talpig sárban léptem be Tommy kocsmájába, majd fáradtan dobtam le magam az egyik sarokasztalhoz, ahol már ott ült Ava és a tekintete aggodalmasan követte az alakomat.
- Mi a franc történt veled? – kérdezte, előrébb hajolva, amit rögtön meg is bánt, mikor megcsapta az orrát a belőlem áradó bűz. Sápadt voltam, mint egy szellem, az arcom beesett volt, a szemeim alatt méretes karikák árulkodtak arról, hogy nem aludtam jó ideje. Az arcom tele volt vágásokkal, akárcsak a testem legtöbb pontja, ahol a ruházatom szét volt szaggatva.
- Akadt némi … gond. – intettem Tommy-nak, hogy hozzon valami erőset. Persze, Ava fizeti majd úgy is. – Megkerestem a tőrt. Csakhogy a helyiek kissé … nos, nem túl vendégszeretők. Átverekedtem magam rajtuk, de belefutottam egy rohadt sárkányba. – meséltem, Ava ekkor már a szag ellenére is közelebb merészkedett, Tommy pedig kissé mogorván tette az asztalra az italt, majd mikor távozott folytattam. – Szóval, a sárkány elég nagy volt. Aztán ott voltak azok a rohadt átkok …napokig kerülgetem, mire rájöttem, hogy tudom megtörni a kamrát védő varázslatokat. Aludni nem nagyon tudtam, kaja meg víz sem volt éppen sok nálam. Na mindegy … -  sóhajtottam, ahogy kiittam egy húzásra a saját italom, majd Avaét is magamhoz húztam. Nekem nagyobb szükségem van rá. – A tőr meg volt, de a sárkányon át vezetett az egyetlen kiút. Ott volt Hartley is …
- Az ki? – vágott közbe Ava kissé értetlenül.
- Egy seggfej, akinek az a mániája, hogy megpróbálja tőlem elvenni azt, amit nagy nehezen megszerzek. Mindegy is. – legyintettem. – Kijutottam. Ott azonban találkoztam … a koboldokkal. A múltban volt némi … véleményem különbségem velük.
- Elvették az ujját. A múltkor pedig csaláson kapták. – világosította fel a kíváncsi Avát Tommy, ahogy mellénk lépett utánpótlást hozva.
- Micsoda? – nézett rám hatalmasra nyílt szemekkel Ava. – Te tényleg ilyen hülye vagy?
- Tényleg az. – válaszolt helyettem Tommy.
- Megbűvölték azt a kést! Az ujjam meg elvitték előleg gyanánt. – az első mondatot Tommy-nak szántam, a másodiknál pedig Ava-ra nézve egészítettem ki a sztorit. – A múltkor pedig csaltam ugyan, hogy nyerjen a struccom, de ők is csaltak, mert nem nyert! Ők csaltak  utoljára! Ergó …
-Hülye vagy. – fejezte be a mondatom Ava, de túlzottan is fáradt és megviselt voltam, hogy a megfelelő arckifejezést magamra öltsem. – Mit tettél velük?
- A koboldokkal? – kérdeztem vissza, mielőtt a számhoz emeltem az üveget. – Semmit. Volt velük egy tucatnyi varázsló, alaposan helyben hagytak. De van egy jó hírem! – derült fel az arcom, de Ava és Tommy értetlen arckifejezését látva kissé lelombozódtam. – Hát elvették a tőrt! Szóval, a tartozásom azzal le is tudtam!
Ava a kezébe temette az arcát, ahogy ezt meghallotta, Tommy pedig meglapogatta a vállam, de egyből meg is bánta, mert tiszta sár lett a keze. Ami valójában sárkányszar volt, amiben nyakig merültem abban a rohadt barlangban.
- Elvesztetted? – kérdezte Ava, fel se pillantva a kezéből.
- Elvették. – pontosítottam.
- Akkor kérem vissza a pénzem. – sóhajtott fel, és ezúttal már rám emelte a pillantását.
- Áhhh, igen. Nos, van egy rossz hírem is. – vallottam be.
- Ne merészeld …
- Kissé elszámoltam magam a múltkor. Nem olyan egyszerű kártyát számolni…
Ahogy ezt kimondtam egy hangos csattanás kísérte a szavaim, mikor is Ava az asztallaphoz verte a fejét, akárcsak valami rossz házimanó.
- A férjem …
- A leendő férjed. – javítottam ki, mire a jutalmam egy fintor volt.
- … jelentkezni fog majd. Az a pénz … - a haját markolászva rázta a fejét. – … te nem értheted…
- Hé, nyugi, majd visszanyerem valahogy … -  nyúltam a keze után, de olyan hirtelen állt fel, hogy én szédültem bele.
- Hagyj! – ütötte félre a kezem, majd pillanatok alatt kiviharzott.
Pár másodpercig csak szótlanul néztünk utána Tommy-val, aztán nagyot sóhajtva dőltem hátra. Nézzük a jó oldalát. Eggyel kevesebb tartozásom van.
- Nem fizette ki. – szólalt meg Arch előbb rám, majd az asztalon heverő üres üvegekre pillantott.
- Cseszd meg. – mordultam fel, és ezúttal én voltam az, aki az asztallapba verte a fejét.  
Soha nem hittem volna, hogy újra Londonban leszek. Ava látogatása után még négy évig dolgoztam a Közel-keleten, mikor kaptam egy újabb levelet. Nem állt benne sok minden, csupán annyi, hogy az apám haldoklik. Ezt pedig nem hagyhatom ki. Mikor visszatértem az egykori családi házba, igazából olyan volt, mint egy szellemház. Koszos és pókhálós volt minden, az apám teljesen elhagyta magát, a házimanónkat elküldhette, a bátyám pedig, mint kiderült, felé se nézett már évek óta. Valamin összekaphattak, kifaggattam volna szívesen az öreget, hogy mégis mi az, ami elfordította őt a kedvenc kölkétől, de esélyem se volt rá, nem túl beszédes. Elmondta, hogy nincs semmi, amit rám hagyna, miután kiírt a végrendeletből, mikor elszöktem otthonról. Aztán még egy ideig szidott és sértegetett, kitért Ava-ra is egy pár pillanatra, aztán elaludtam, vagy berúgtam, tulajdonképpen magam sem emlékszem már melyik. Akkor berúgtam. Na, haladunk. Akárhogy is, nem sok értelme volt a látogatásnak, amint lehetett, ott is hagytam az öreget és betértem egy kocsmába az Abszol úton. Az rögtön feltűnt, hogy kissé … megcsappant az itteniek létszáma, mint iskolás koromban, és nem sokkal később, miután vettem két italt, már a csapos beavatott a részletekbe. Gondolkodtam rajta, hogy felkeresem Ava-t, de … nos, a Szent Mungó sem az a hely, ahová szívesen dugnám most a képemet.
- Archibald Ackerley? – kérdezte egy hang mögülem, pillanatokkal később pedig már arc is társult hozzá, mikor mellém ült.
- Orville. – tettem még hozzá a fickóra pillantva. A megjelenése szöges ellentétje volt az enyémnek.
- Barett Lodge. Ava bizonyára mesélte, hogy …
- Maga a leendő férj. – vágtam a szavába, jelezve, hogy kitaláltam a személyét.
- Már nem leendő. – jegyezte meg kissé epésen a férfi. – Ava múltkori látogatásáról lenne szó, és a pénzemről.
- Megpróbáltam visszakérni. Valami olyasmit mondtak, hogy … kapjam be. Szóval, közvetve maga is bekaphatja. Mármint, szerintük, érti …  - vontam meg a vállam, ahogy a számhoz emeltem az újabb üveget, de ebben megakadályozott a csuklómat elkapó kéz.
- Ez most fontos. Idefigyeljen …
- Nem tudok így inni. – vágtam a férfi szavába, aki továbbra is a karomat szorongatta. Így hát felemeltem a másik karom, átvettem belőle az üveget és meghúztam. – Erre nem számítottál, mi? – böfögtem egyet a férfi felé véletlen, mire végre elengedte a karom és dühösen hátrébb lépett. A keze is megindult a pálcája felé, láthatólag. – Óvatosan azzal. Már csak az kéne az újságokba, hogy a Minisztérium alkalmazottja békés állampolgárokat cseszeget.
- Tartozik nekem, Ackerley. Ava-nak is. – a férfi fenyegetőleg lépett egyet felém, de a szemem se rebbent, amin kissé megütközött. Mondanám, hogy ilyen rohadt bátor vagyok, de az igazság az, hogy túl sokat ittam, hogy hirtelen tudjak reagálni. – Ava veszélyben van, a Szent Mungó …
- Tudom, tudom. – bólogattam, a szemközti falra szegezve a tekintetem, ahol még teli üvegek sorakoztak.
- Akkor tudja, hogy nincs ott biztonságban. Ki kell hoznunk onnan …
- Hoznunk? – meglepően hirtelen kaptam erre fel a fejem. – Mi az, hogy hoznunk? Mi nem vagyunk egy csapat, a neved se tudom, öreg! – az arckifejezését látva pedig mondta. – Hagyj békén, ígérem, hogy holnapra én el is felejtem ezt az egészet, nem kell itt a bajt keresni …
Láttam még egy vakító fényt, pillanatokkal később pedig minden elsötétült.
Éreztem, hogy valami borzalmasan fényes dolog égeti át a szemhéjam éppen, úgyhogy kinyitottam a szemem, de elmosódva láttam mindent. Mellettem állt egy alak, de esélyem se volt így megállapítani, hogy ki az. Fekvő helyzetben lehettem, és valamivel be volt kötözve a testem. Eléggé nehézkesen tudtam magam megemelni, de az elmosódott alak egyből vissza is nyomott a párnára.
- Még ne! – mondta, és kellett némi másodperc, mire felismertem a hangot. – Hogy kerülsz ide? Azt hittem a Közel-keleten fekszel egy árokban.
- A férjed egy pöcs. – feleltem a kérdésére, bár nem biztos, hogy épp ezt a választ várta. De nekem valahogy nagyon fontos volt, hogy ezt megtudja.