I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Csüt. 6 Dec. - 15:12 | | Daisy Evelyn Palmer Rövid idézet ide Becenév: Daisy Kor: 17 Származás: Aranyvér Lojalitás: Voldemort Képesség: A listából választhatsz egyet, ITT találod Csoport: Törvényen kívüli Rank: Halálfaló Play by: Dove Cameron Karakter típus: Saját Kedves bátyám,
Nagyon hiányzol.
Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy.
Szenvedés... Riadt kiscicaként, remegve bújok ölelésébe, meleg teste szinte tűzként égeti bőrömet, lehelete a nyakamat csiklandozza, ujjai szőke, kissé kócos tincseimbe túrnak. Orromba szökik jól ismert parfümének illata, mely hatására egyre nehezebben kapok levegőt, érzem, ahogyan a tüdőmet elzárja, s mintegy illúzióként lebeg szemeim előtt. Fülemben hallom kissé dörmögős, álmoskás hangját, amint arra szólít fel, hogy nyugodjak meg, vegyek rendesen levegőt, mintha az annyira könnyű lenne. Mellkasom gyors, zaklatott emelkedése és süllyedése jelzi jelenlegi lelki állapotom súlyosságát. Ujjaimmal a bőrébe markolok, körmeim a puha, érdes húsába vájnak, elképzelem amint kicsordul vörös vére, végigfolyik alkarján… Hatalmas sóhajjal sikerül csak arrébb sodornom az elmémbe tolakodó képeket, nyelvemmel simítok végig fogaimon, nem érzem rajtuk a vér fémességét, ezért hatalmasat nyelek. Könnyek szánkáznak végig arcomon, a meleg cseppek sóját érzem ajkaimon, tenyeremmel nyűgösen dörgölöm le a megszáradni készülő bizonyítékot, ezáltal fekete szemfestékemet elkenve szemem alatt. Ölelése még erősebbé válik, szorosan fonódik derekam köré, szinte teljesen magára húz, ráfektet a mellkasára, ami egyszerre tölt el nyugtalansággal, s egyszerre csitítja le a bennem dúló vihart. Fogalmam sincs mégis mennyi idő telhetett el, a pillanatok ólomlábakon vánszorogtak, mégis, mikor felnyitom szemhéjaimat, újra az ő mosolygós arcával találom szemben magamat, pár másodpercre elveszek kéken ragyogó íriszeiben, aztán megtöri a békés, idilli pillanatot. Lassan, gyengéden moccan meg, ujjait a sajátjaimra fonva húz fel a kanapé puhaságából. Fel se tűnik merre megyünk, egyszer csak a fürdőszoba csempe vakító fehérsége tükröződik, s rögtön szemeim elé kapom a kezeimet, nyelvem hegyére káromkodások hada tolul, de nem mondom ki őket, magamban tartom. Érzem ujjait a felsőm szélébe kapaszkodva, a legnagyobb gyengédséggel igyekszik megszabadítani tőle. Erőteljesen szorítom le szemhéjaimat, de még így is színek pompázatát látom magam előtt, a levegő is bennreked tüdőmben, ahogyan további ruhadarabok kerülnek le rólam. Nem látom ugyan, de érzékelem, hogy megtorpan, mikor már csak a fehérnemű takarja testemet, kezeimmel önkéntelenül is eltakarom magamat, bár tisztában vagyok vele, hogy számára semmi újdonságot nem tudok mutatni. Halkan köszörüli meg a torkát, ami élesen karcol a köztünk lévő levegőbe, kissé össze is rezzenek a hang hallatán. Egyetlen szívdobbanással később halkan, de határozottan szólít fel, hogy nyissam ki a szememet és segítsek neki. Engedelmesen teszek eleget a kérésének, de amint ezt megteszem, tekintetem rögtön a földön szanaszét heverő ruháimra vándorol, amiket egytől-egyig bordó cseppek pöttyöznek, a valaha fehér felsőm azonban vörös színben pompázik, átitatta az élet léje. Egy másodpercre elkap a páni félelem, pillantásommal rögtön a menekülő útvonalat kezdem keresni, de aztán rádöbbenek, hogy semmi értelme, hiszen itthon vagyok, a biztonságot nyújtó családi házban, a legjobb barátommal. Tekintetem ijedten rebben meg, a szőke üstököt keresem, belé akarok kapaszkodni, hozzá akarok bújni, ujjaim és nyelvem alatt érezni vénájának lüktetését, amint a vért pumpálja, fogaimat bele akarom mélyeszteni zsenge húsába. De nem tehetem. Nem bánthatom. Túlságosan fontos. A legfontosabb személy nyomorult életemben. Könnyeim újra áztatják arcomat, keveredik a forró vízzel, amely hajamat mossa, a friss, jó illatú sampon lengi be az egész helyiséget, az egyetlen, amely megtöri a ránk telepedő csöndet a víz kellemes zubogása és halk hüppögésem. A legnagyobb gyengédséggel simítja végig hajamat, és húzza végig bőrömön a szivacsot, mégis olyan érzés mintha erőteljesen sikálná, szinte sikítani tudnék tőle. Újra és újra lenyelem könnyeimet, a kád szélébe kapaszkodok, térdeimet a mellkasomhoz húzom fel, testemet rázza a halk zokogás. Minden egyes alkalommal ez történik, s minden egyes alkalommal csak rosszabb és rosszabb… Ő mégis a lehető legnagyobb odafigyeléssel teszi meg ezt értem, törődik velem. Jobbat nem is kívánhatnék, mégse tudom kellően értékelni mindezt. S mire ennek a gondolatmenetnek a végére érek, addigra már puha törülközőbe csavar, hajamat a kefével simítja végig. Legszívesebben dorombolnék a kezei alatt, ha megtehetném, de nem mutathatom ki érzéseimet felé. Nem szabad. Tiltott gyümölcs. |
|