Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Vörös és fekete EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Vörös és fekete EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Vörös és fekete EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Vörös és fekete EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Vörös és fekete EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Vörös és fekete EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Vörös és fekete EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Vörös és fekete EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Vörös és fekete EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Lionel Weasley

Lionel Weasley

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :

»
» Szomb. 2 Feb. - 15:28


Szilveszterkor az ember nem sok mindenen lepődik meg. A muglik előtti mágiagyakorlás és félresikerült átváltoztatások miatt félóránként aurort hívtak az ország valamely pontjára, már azon sem hökkentem meg, mikor egy söröskorsóvá változott fejű férfit támogattak végig a Minisztérium folyosóján. Az ellenben nem mindennapos eset, ha Levin Dolohov feleségét hozzák be testi sértésért, olyan részegen, amit én még életemben nem láttam - és nekem aztán elhihetik, hogy az nagy szó -, mellette pedig a bárgyún vigyorgó Richard Avery, aki kedélyesen magyarázott valamit a régi szép emlékekről, amikor még a párja itt dolgozott. A párja, aki történetesen jó tíz évig a társam volt... Számát sem tudtam hány nyomozásból és párbajból kerültünk ki közösen, hányszor ugrottunk be munka után egy sörre a Foltozott Üstbe és hányszor nyaggatta Elaine, hogy maradjon nálunk ebédre.
Olykor úgy tűnt, mintha ezek az emlékek egy másik élethez tartoznának, amikor még a családunkhoz nem társítottam azonnal a csonka szót és nem kerültem szándékosan a régi barátokat. Mert ezt tettem. Rody Lestrange alig egy-két hónappal azelőtt mondott fel, hogy megtörtént a tragédia, utána talán egyszer futottunk össze, még meg is beszéltük, hogy együtt elmegyünk egy Kenmare Kestrels-Appleby Arrows meccsre. Sosem néztük meg a meccset. Miután Elaine meghalt, nem volt időm a családomon kívül mással foglalkozni és képtelen voltam támaszt keresni, noha kellett volna. Utána pedig... egyszerűen szégyelltem magam, nem tudtam az egykori barátaim elé tolni a képem, elmondani mi történt és azt, mennyire összetörtem. Nem volt szükségem senki szánalmára.
Sejtettem, hogy előbb-utóbb újra találkozunk majd Rodyval, de én úgy képzeltem, majd a King's Crosson botlunk egymásba, kezet rázunk és úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna és utána valami mondvacsinált indokkal lelépek, mielőtt még kínosra fordulni a helyzet. Legrosszabb álmaimban sem gondoltam, hogy szilveszter estéjén futunk össze, amikor a vállalhatatlan állapotban behozott élettársát jön összeszedni.
A Varázsbűn-üldözési Főosztály folyosóján vártam, a kezemet tördelve, az egyenruhám zsebében talált cukorpapírral zörögve, amit nyilvánvalóan Brutus tömködött oda egy üveggolyóval egyetemben.
Kinyílt a liftajtó és ott állt Rody magas alakja, a kabátján és a hajában friss hó, az arcáról sütött az aggodalom. Úgy terveztem, jól indítok majd, vidám vagy éppen távolságtartó üdvözléssel, ahogy a helyzet adja, ehelyett...
- Hát te meg hogy nézel ki? Mi ez a bajusz, Lestrange?



A hozzászólást Lionel Weasley összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 3 Feb. - 1:40-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rodney Lestrange

Rodney Lestrange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Vas. 3 Feb. - 1:24
Lyle & Rody


Előre tudtam, hogy ez a szilveszter nem lesz a legjobb. Már hónapokkal ezelőtt elígérkeztem a régi roxfortos barátaimnak, hogy elmegyek velük bulizni, noha igazság szerint mindannyian elég öregek voltunk már hozzá. Annyira azonban nem érdekelt, nélkülük is szívesen jártam volna, ha Richard szeretné a szórakozóhelyeket, de sajnos nem szereti. A probléma ezzel kezdődött. Az első percekben durcásba vágta magát mint egy óvodás kisfiú, amit nem először láttam tőle, de nem szóltam semmit. Megkíséreltem feldobni a hangulatot, belevonni a beszélgetésbe és a sztorizgatásokba, de nem igazán jártam sikerrel, úgyhogy amikor sértetten elvonult, nem szóltam semmit. Ha ő így szeretné, akkor így lesz, nem állt szándékomban hagyni, hogy emiatt tropára menjen az egész szilveszter. Persze a probléma eleve ott volt, hogy Richard nélkül semmi nem volt az igazi, így az én kedvem is elszállt. Sebaj, igyekeztem azért továbbra is legalább egy kicsit jól érezni magam a haverokkal, közben a fél szememet Richardon tartva.
Nem mondom, elég meglepő volt, amikor egy órányi eseménytelenség után egy feltűnően szép, szőke nővel láttam beszélgetni. Olyan csaj volt, akitől még most is összefolyt a nyál a számban, hiába éltem tizenöt éve boldog párkapcsolatban. Egy normális ember ilyenkor féltékeny lenne, engem azonban nem érdekelt a dolog, legalább van valaki, aki elszórakoztatja Richardot, ha már én nem voltam rá képes. Abban biztos lehettem, hogy nem fog vele megcsalni, elég lehetetlen lett volna tőle. Szóval úgy döntöttem, most már nem kell percenként ránéznem, hogy minden rendben van vele, hadd beszélgessenek csak.
Közeledett az éjfél, amikor le akartam csapni Richardra, elvégre a visszaszámlálást és a csókot csak kettőnknek kellett elintéznie, nem másnak, mással. A probléma csupán annyi volt, hogy az asztalnál már egy alig húszéves pár dry humpingolt, Richard pedig szőrén-szálán eltűnt a szőkével együtt. Rögtön a legrosszabbra gondoltam: elrabolták, meggyilkolták, megerőszakolták, megskalpolták, nem is tudom, mi még, úgyhogy azonnal keresni kezdtem.
Nem kellett fél óra, hogy a Mágiaügyi Minisztériumba vezessenek a nyomok, ami az egyik pultos csajt takarta, aki elmesélte nekem részletesen, hogy mi történt. Felháborító, hogy Richard nélkülem szendvicsezett... Az meg iszonyat kínos, hogy hosszú idő után így kell visszatérnem az Aurorparancsnokságra, hogy a részeg, beállt páromat kell hazaszállítanom valahogy. Komolyan éreztem, ahogy a szégyen belengi körülöttem a liftet, még ha az aggodalmam jórészt elnyomt azt. Csak remélni tudtam, hogy Richardnak nem esett baja, elvégre egy verekedés közepébe keveredett bele. Richard. Verekedésbe. Sosem fogom tudni ezt feldolgozni.
A lift megállt, az ajtók kinyíltak, én pedig kiléptem az ismerős folyosóra, ahonnan egy nagyon régen nem hallott, de rettentően jól ismert hang köszöntött, éppen olyan kedvesen, ahogyan azt vártam. A tekintetem azonnal megakadt Lionel Weasley-n és valamilyen különös nyugalom járt át, egyrészt mert tudtam, hogy Richie így jó kezekben van, másrészt pedig elképesztően jólesett újra látni őt. Nem is értem, hogy telhetett el így ennyi idő.
- A helyedben nem mondanék ilyesmit. Ha így folytatod az őszülést, nemsokára még jobban fog világítani a fejed mint eddig. -Nem tudtam nem visszavágni, nálunk ez mindig így működött. Elég furcsán tudtuk kifejezni a szeretetünket.
Odaléptem Lyle-hoz és kérdés nélkül megöleltem. Ezer éve nem láttam, ez volt a legkevesebb.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Lionel Weasley

Lionel Weasley

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :

»
» Kedd 5 Feb. - 0:23


Ha nem ilyen üdvözléssel fogadott volna, aggódni kezdtem volna Rodney Lestrange lelki és szellemi épségéért. Hosszú, gyerekkorig visszanyúló barátságunk alapját képezte a folytonos és kölcsönös piszkálódás, lépten-nyomon ugrattuk egymást, mint két hormontúltengéses kamaszfiú. Volt időszak, amikor tényleg ebbe a kategóriába tartoztunk, de a huszadik, majd a harmincadik évünk betöltése után sem sikerült megkomolyodnunk. Legalábbis a hétköznapokban semmiképp, de ha munkáról volt szó, akkor verhetetlen párost alkottunk. Annak ellenére, hogy Rodyt a háta mögött napi rendszerességgel lebuzizták, engem pedig felkapaszkodott vérárulónak tartottak, szakmai szempontból elismertek mindkettőnket. Fontos feladatokat bíztak ránk és mi sosem okoztunk csalódást. Talán az a rengeteg fontos feladat ébresztette rá Rodyt, hogy nem bírja tovább. Egy dolog újságban olvasni a rémségekről, és egy másik a saját szemeddel látni. Az meg egy harmadik, mikor a te családoddal történik meg. Egyszóval Rody kereket oldott, mielőtt még túl késő lett volna, és napról napra egyre bölcsebbnek tartottam a döntését. Nekem is mennem kellett volna, talán az első olyan alkalom után, amikor egy tetthely mellett hánytunk mindketten a borzalomtól. Késő bánat, sok ilyen volt az életemben.
- Őszülni kevésbé kínos, mint kopaszodni - vontam meg a vállam. - Na, gyere ide, te szerencsétlen...
Csontropogtatóan öleltük meg egymást, levegőt is alig kaptam és nem Rody átható dohányszagától. Tehát még mindig nem rakta le a cigit, pedig hányszor elhatározta...
- Már elküldtem érted egy aurort, de úgy tűnik, hamarabb idetaláltál. Nemrég hozták be Richardot, egy pillanatra meg is ijedtem, hogy talán szétmentetek, mert egy baromi csinos szőkével együtt rángatták ide őket. Aztán elkezdett hadoválni valamit rólad és kiderült, hogy a csaj Levin Dolohov felesége... és hát Richardot nem is igazán érdeklik a formás szőkék... De mindenhogy szürreális ez a történet. Már az első percben megmondtam neked, hogy rossz hatással vagy erre a fiúra, és tessék, igazam lett - ingattam a fejem. - Látom, neked nem telt ennyire jól a szilveszter.
Hát még nekem milyen jól telt az irodában...

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rodney Lestrange

Rodney Lestrange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Kedd 5 Feb. - 18:09
Lyle & Rody


Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer sem jutott eszembe Lyle az elmúlt három évben, amikor nem találkoztunk, mert többször is beugrott, hogy "hm, vajon mi lehet a helyzet Weasleyéknél?". Ez azonban édes kevés volt és most, ahogy itt álltam előtte, hirtelen nem is értettem, hogyan tűnhettünk el ennyire egymás életéből. Persze, más a helyzet, amikor az ember már családos, teljesen más munkával, amely teljesen elválaszt. Ő auror maradt, jobban bírta mint én, ott volt a családja, ha jól emlékszem, gyerekből négy is - milyen meglepő, Weasleyről beszélünk. Én pedig elmentem a Roxfortba, ahol az életem nagyrészét éltem már, Richarddal, két problémás, fogadott gyerekkel és a kutyánkkal. Nem kéne meglepőnek lennie, hogy három év eltelt úgy, hogy egyszer sem láttuk egymást, de mégis zavart a tudat. Van az az érzés, amikor az ember csak akkor jön rá, mennyire hiányzott neki valami vagy éppen - mint ebben az esetben is - valaki, amikor újra látja és rájön, hogy nem volt igazán teljes az élete. Én pontosan ezt éreztem. Hiányzott a legjobb barátom, csak fogalmam sem volt, mennyire.
- A helyedben nem aggódnék annyira, egyszer a kopaszodás is utol fog érni. Olyan szép leszel félig vörös fejjel, mint egy polip. -Mert mindketten jól tudtuk, hogy mennyire ocsmánynak tartom a polipokat és mennyire gyűlölöm őket. Minden ok nélkül, természetesen.
El sem akartam engedni Lyle-t, nem érdekelt, hogy majd' megfulladtunk mindketten. Régen láttam, ez a minimum, amit most megtehetek. És nem, már biztos voltam benne, hogy az életben nem fogom letenni a cigit. Nyilván el fogjuk még határozni magunkat milliószor Richarddal, ahogy azt tettük már legalább ugyanennyiszer, de az nem jelentett igazán semmit. Legkésőbb két nap múlva úgyis a teraszon találtuk magunkat, nyugiban, egy füstölő rudacskával a kezünkben.
- Merlinre, ez mégis hogy sikerült? -nyögtem fel elgyötörten. -Alig egy óra volt, hogy nem figyeltem rá, nem több. Ennyi idő alatt sikerült felszednie Levin kicseszett Dolohov feleségét és ilyen szinten takonyrészegre innia magát? Mert nyilván csak be van rúgva... ugye? -Határozottan nem csak berúgva volt. És kihagyott engem a szendvicsezésből, nem lehet igaz. Két ujjam közé fogtam az orrnyergem. Mégis hogy fogjuk úgy hazavinni Richardot, hogy senki ne tudja meg, mi történt? Persze, Lionel majd segít, na de biztos menni fog nyomtalanul? Három éve biztosan ment volna, de az azért sok idő, változhatott itt gyakorlatilag minden, amióta nem voltam. -Úgy volt, hogy Richarddal töltjük a szilvesztert, kettesben, de mint kiderült, már elígérkeztem a roxfortos haveroknak, akiket nem akartam az utolsó utáni pillanatban lekoptatni, pedig rohadtul nem volt kedvem velük lenni, erre Richard megsértődött, és nos... most itt vagyunk. Világ legjobb szilvesztere, mi? Biztosan nem fogom ezt mesélni az unokáimnak.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Lionel Weasley

Lionel Weasley

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :

»
» Csüt. 7 Feb. - 13:23


Már hiányoztak Rody sértései a vörös hajamat illetően. Amióta csak az eszemet tudtam, piszkáltak a hajszínem miatt, kisfiúként ez nagyon zavart, utána inkább én is viccelődtem vele, hogy megelőzzem a gúnyos megjegyzéseket. Felnőttként már nyilván nem érdekeltek az efféle gyerekes dolgok, de Rodney Lestrange-től tizenegy évesen sem zavart, ha répának vagy rozsdásfejűnek nevezett, mert nem gondolta komolyan. Ahogy remélhetőleg az őszülést sem, mert talán még ennyi hiúság maradt bennem.
- Ez most nagyon gyenge volt, látszik, hogy öregszel. Nem csodálom, hogy Richard lecserélt egy fiatalabb és szebb nőre, a bajusz már önmagában szakítóok lenne, na de így... - Húsz-huszonegy évesek lehettünk, mikor tudomást szereztem róla, hogy a legjobb barátom, akinél kevés nagyobb szoknyapecért ismertem, összeszedett egy fiút. Elfogadtam a tényt, de az az igazság, hogy nem sok jövőt jósoltam nekik, azt gondoltam, ez is csak Rody lázadásának és kalandkeresésének újabb állomása. Még sajnáltam is Richardot, biztosra vettem, hogy néhány héten belül összetörik a szívét és Lestrange-nek mindösszesen annyi lesz a véleménye a futó románcról, hogy ezt is kipróbálta. Kivételesen rosszul mértem fel Rody szándékait, mert dacolva az egész világgal, együtt maradtak. Még egy pont az életünkben, amin osztoztunk: olyan párválasztás, ami a társadalom szemében nem éppen kívánatos. Én egy mugli nőt vettem feleségül, ő pedig együtt élt egy férfival, nem ezt várták azoktól, akik szerepeltek a Huszonnyolcak között. Na, nem mintha a Weasley családnak mostanság túl sok köze lett volna az aranyvérmániás csürhéhez...
- Nem, erősen kétlem, hogy csak ittak. Mrs. Dolohovnál találtunk mást is, de a jó hír, hogy csak nála. - Fogadni mertem volna rá, hogy amint Levin kicseszett Dolohov megérkezik, az első dolga lesz lefizetni valamelyik aurort és nyom nélkül elvinni innen a feleségét. Ez mindig így működött és én nem tehettem semmit, de már nem is akartam, elsikáltak ennél sokkal undorítóbb dolgokat is. - Azért engem is érdekelne, Richard hogyan szedett fel egy ilyen nőt. Mert gondolom, a kedvenc témái még mindig a történelem és a Gyűrűk ura, amivel valljuk be őszintén, nehéz csajozni... Különösen neki.
Averyről szinte üvöltött, hogy hidegen hagyja az ellenkező nem. Engem nem zavart, kedveltem Rody párját, de nehezen tudtam elképzelni, hogy titokban ő lenne a nők bálványa.
- Hát... ez is izgalmasabban hangzik, mint dolgozni szilveszterkor. De ne aggódj, nemsokára hazaviheted ezt a szerencsétlent, épségben. - Fiona Dolohov tett róla, hogy ne sérüljenek meg. Ezt nem mondhattam el arról a pasiról, aki zaklatni próbálta. - Gyere, igyunk meg egy kávét, amíg valaki elő nem keríti Dolohovot. Addig beavathatsz az elmúlt három éved minden kínos részletébe, bár a gyerekeknek hála már tudom, hogy nem remekelsz a dolgozatjavításban. Ó, és ellőre szólok, még mindig olyan szar a kávé, mint régen.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rodney Lestrange

Rodney Lestrange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Pént. 15 Feb. - 18:32
Lyle & Rody


Sosem tudtam volna Lyle-t sértegetni, komolyan biztosan nem. Természetesen az egyik kedvenc elfoglaltságunk volt egymás szekálása, ilyen-olyan dolgok kellemetlen felemlegetése, de sosem volt olyan ereje mint lehetett volna. Még a piszkálódásaink is ártatlanok voltak, pedig mi nem voltunk annyira azok, én főleg nem. Merlinre, szegény Lionel, nem is értem, hogy volt képes a barátom maradni ennyi időn át.
- Igazság szerint megérdemelném, hogy lecseréljen egy jó csajra, de úgysem tudna. Legyen egy csaj akármilyen jó, legfeljebb megerőszakolni tudná Richardot, de lehet, még az sem menne neki. -Vetettem egy gyors pillantást Mrs. Dolohovra. -Pedig én, ha szingli lennék, boldogan hagynám, hogy megerőszakoljon... -Valljuk be, nem voltam egy szent és nem is vetettem meg a női társaságot. Persze most nem kellett, nem volt rá szükségem. Egyikre sem. Nekem itt volt Richard és ő bőven elég volt nekem, bármikor előbb választottam volna őt, még akkor is, ha Harrison Ford lett volna terítéken.
Soha nem tudnám elfelejteni azt a napot, amikor Lyle megtudta, hogy együtt vagyok Richarddal. Hosszú hónapokon keresztül titkoltam előle, hogy kapcsolatban vagyok egy férfivel, mert fogalmam sem volt, hogyan reagálna rá. Akkoriban ő volt az egyetlen ember, aki támogatást nyújtott nekem, bár akkor még nem tudott semmiről, valóban semmiről. Nem árultam el neki, hogy apám kitagadott, mert akkor kellett volna a miértje is, hazudtam neki arról, hogy miért voltam ideges napokig és min stresszeltem annyit, hogy utána majdnem elsírtam magam, amikor ősz hajszálat találtam a fejemen. Egyet. Nem mondtam el neki semmit, mert rettegtem a gondolatától is, hogy elveszíthetem. Kölyökkorom óta a legjobb barátom volt és noha nagyon elégedett voltam a döntésemmel, hogy komolyan együtt akarok lenni Richarddal, mégis felfordult velem a világ és mindenkinek hátat fordítottam, aki ezelőtt az életem részét képezte. Lionelnek nem akartam. Aztán persze kibukott az egész, amikor Lyle váratlanul megjelent a lakásomon... lakásunkon egy karton söttel, gondolom azért, hogy felvidítson, és ott talált engem és Richardot, meglehetősen félreérthetetlen helyzetben. Remegett a kezem, miközben mindent elmondtam neki és csak remélni tudtam, hogy ez nem fog semmit megváltoztatni. Szerencsére nem is történt meg.
- Persze ez nem jelenti azt, hogy Richard nem szippantott el egy emberes adagot. Rohadna meg, hogy engem kihagy belőle... -Ez a tény határozottan jobban zavart annál a tudatnál, hogy Richard betépett, belekeveredett egy verekedésbe és Levin kicseszett Dolohov feleségével együtt az aurorparancsnokságon kötött ki. Nagyon megbánthattam, ha képes volt nélkülem szendvicsezni. -Ki tudja? Vannak fura csajok. Bár erősen kétlem, hogy az éppen Dolohov felesége lenne... Nem, én sem tudom, és lehet, hogy nem is akarom tudni vagy érteni.
Ledobtam a kabátomat Lyle székére, közben egy percre elnézegettem az övével szemben lévő asztalt. Egykor az enyém volt, újra ránézni pedig nagyon furcsa.
- Három év? -kaptam fel a fejem hitetlenkedve. -Ennyi idő eltelt azóta? Merlinre, ez nagyon rosszul hangzik... -De még mennyire. Hirtelen elfogott a bűntudat, hogy ahogy kitettem a lábam a Minisztérium ajtaján, nem néztem vissza, még Lyle felé sem.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Lionel Weasley

Lionel Weasley

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :

»
» Szomb. 9 Márc. - 11:56


Hiányzott a piszkálódásunk. És hiányoztak a munka utáni közös sörözések, a hétvégi grillpartik, a havi egy kviddicsmeccs, minden, ami a barátságunk részét képezte. Eddig nem is tudatosult bennem, mennyi mindent elveszítettem Elaine mellett. Annyira lefoglalt a gyász, hogy a járulékos veszteségek el sem jutottak a tudatomig, valahogy a karrierem romba dőlése és az emberi kapcsolataim elvesztése is olyan természetesnek tűntek, mintha régen is így lett volna. Vajon másként alakultak volna a dolgok, ha nem építek falakat magam köré és nem zárom ki az embereket az életemből? Nem voltam benne biztos, de talán így lett volna.
- Melyik épeszű férfi nem hagyná? Ez a csaj egy főnyeremény, mármint külsőre, más szempontból kevésbé. - Amióta Elaine meghalt, egyszerűen nem érdekeltek a nők. Nem tudtam anélkül rájuk gondolni, hogy ne öntött volna el a keserűség. Hogyan is kereshettem volna más mellett a boldogságot, ha a feleségem meghalt? Ő volt az igazi, a nagy Ő, amit a nyálas regényekben megírnak. Elterveztük az egész életünket, együtt akartuk megélni, ahogy a gyerekeink felnőnek, mi zsémbes öregemberekké aszalódunk és nyugdíjas éveinkben hátfájósan gyomláljuk a kertet, morogva a hangos szomszédok miatt. Ebből mindössze annyi valósult meg, hogy zsémbes lettem, messze a nyugdíjas éveimtől és még messzebb a feleségem támogató zsörtölődésétől. Annyira kibaszottul hiányzott...
Halvány mosoly kúszott az arcomra. Aurorként gondolnom sem szabadott volna ilyesmire, de fiatalon és pláne a roxfortos éveink alatt sok mindent nem vetettünk meg Rodyval. A fű is ezek közé tartozott, ártalmatlan szórakozásnak tartottuk, amiből aztán "kinőttem" - valójában csak Elaine letépte volna a fejemet, ha elszívok egy füves cigit Rodyval. Végül mindketten felnőttünk, jöttek a gyerekek és a hétvégi közös bulik ebédmeghívásokká szelídültek. Úgy néz ki, Rody és Richard azonban szerettek még visszatekinteni a gondtalan fiatalkorunkra... vagy legalábbis egymást ezzel büntetni. Mindig is furcsán rendezték a konfliktusaikat, Rody leginkább sehogy, mert egy született papucs volt, Richard meg túl érzékeny ahhoz, hogy kulturáltan megbeszéljék a problémáikat.
- Egyáltalán nem azt jelenti. Ti még mindig...? Jó tudni, hogy ilyenekre bízom rá a gyerekeimet hét évig - forgattam a szemem.
Visszaballagtunk az irodába, ahol egykor együtt dolgoztunk, reggelente félálomban egyensúlyozva a liftben, esténként pedig fáradtan vágyakozva az otthoni pihenés után. Szinte hihetetlen volt, hogy Rody már három éve lelépett. Támogattam a döntésében, tudtam, hogy nem bírja itt tovább, de azért fájt. Talán már akkor sejtenem kellett volna, hogy az életemnek egy felhőtlen szakasza véget ért. Ha tudtam volna, hogy rá néhány hónappal a feleségemet brutálisan meggyilkolják...
- Elég rosszul. Legalább megérte, szereted a tanítást? Tristan azt mondta, szívesen jár az óráidra, de ő elfogult. - Felraktam főni az irodai kávéfőzőre a csapnivaló kávét. Akkor is undorító íze volt, mikor Rody itt dolgozott, azóta sem változott. Azért ittuk, az embernek valahogy ébernek kellett maradnia.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rodney Lestrange

Rodney Lestrange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Pént. 15 Márc. - 16:39
Lyle & Rody


Megvontam a vállam. Nem ismertem Mrs. Dolohovot, fogalmam sem volt milyen ember lehet, így nem is tudtam véleményt mondani róla, legalábbis nem a jelleméről. Richard nagyon elvolt ma vele, úgyhogy biztosan nem annyira rossz. Richiepoo sosem lenne hajlandó szóba állni egy kiállhatatlan nővel, még akkor sem, ha a világ leggyönyörűbb nője, mert őt az aztán tökéletesen hidegen hagyta. Nem véletlen nem voltam féltékeny, bár ha férfi lett volna, valószínűleg az sem foglalkoztatott volna különösen. Bíztam Richardban és a hűségében, nem kellett félnem attól, hogy megcsal.
- Külsőre nem kicsit főnyeremény. Tíz évvel ezelőtt kérdés nélkül mozdultam volna rá, nem is érdekelt volna, hogy Dolohov felesége. Mármint... ha Richard nem lenne. -De szerencsére volt Richard. Mindketten jól tudtuk, hogy ha ő nem jelent volna meg az életemben, akkor a mai napig kergetném a nőket, mindet csak egy-egy éjszakára vagy hétre, mert többre nem akarnám egyiket sem megtartani.
Emlékeztem rá, mennyire kiröhögtem Lyle-t, amikor először utasította el a füvet egy kellemes, ivós estén. Nem volt még Flora, Dixon főleg nem, Ellie pedig otthon volt a kisgyerekekkel. Hárman voltunk csak nálunk, kint a teraszon, én meg nagy boldogan húztam elő a közbeszerzett - azaz a lefoglalt anyagok közül elcsent - kis tasakot. Én sem voltam szentlélek. Lyle pedig elutasította, hogy Ellie nem lenne boldog. Iszonyatosan jót mulattam az arckifejezésén, ahogy sóvárogva nézte, amikor feltekertem a kis zöldikéket.
- Kikérem magamnak, azért nem napi szinten toljuk. De szilveszterkor, meg egy-két alkalommal év közben megtehetjük, nem? Feltéve, hogy a gyerekek nem látják. -Dixon valószínűleg lenyúlt volna tőlünk egy emberes adagot, Flora meg... Flora jobb, ha nem tud semmiről.
Nagyon furcsa volt rendet látni az asztalomon. Ezek szerint kapott új társat - hülye vagyok, nyilvánvaló, hogy kapott új társat -, aki sokkal kevésbé volt kupis mint én. Nem meglepő, idebent mindig én kaptam volna a legszemetesebb munkakörnyezetért járó díjat, ha osztogattak volna ilyesmit.
- Nagyon szeretem, sokkal nyugodtabb, mint itt lenni. Hamar helyrerázott, most pedig már nem vágyom vissza ide annyira, mint akkor tettem, amikor eljöttem. Néha azért még eszembe jut. -Nosztalgikus érzés volt, amikor megéreztem a pocsék kávé bűzét. Hirtelen tíz évvel fiatalabbnak éreztem magam, amikor éjszakáztunk Lyle-al és ugyanígy álltunk a kávéfőző mellett. -Komolyan? Mondjuk nagyon jól teljesít, de pár szónál többet nem váltottam vele az elmúlt években. Nagyon hajt azokra a RAVASZ-okra, néha nem is értem, hogyan lehet, hogy a te fiad.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Vörös és fekete

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-