Alig egy órája értem vissza a Minisztériumból, hiszen péntekenként korábban végzek a megszokottnál, ráadásul délután háromra időpontot egyeztettem az újdonsült tanítványommal. Addigra mindennek rendben kell lennie, ezért utasítottam a házimanómat, hogy készítse elő a mágiatörténelemről szóló könyveimet a dolgozószobámban, én pedig kinyitottam az ablakot, ugyanis ezt az átkozott molyirtószagot mindenhol éreztem.
A manót leszámítva egyedül tartózkodtam itthon, de ez sosem zavart különösebben. A mentorom mindig az éjszaka kellős közepén esett haza. Ritkán találkoztunk az elmúlt hetekben, hiszen neki is megvolt a maga feladata, én pedig a tanulmányaimra és a tanítványaimra koncentráltam. Egy ideje még a terveimet se tudtam szövögetni.
Végigjártam az összes szobát, amelyen a vendégem várhatóan végighalad majd: az előtértől, a mosdón át a nappaliig mindent. Aztán bezárkóztam a dolgozószobámba, s utasítottam a manómat, hogy majd nyisson ajtót a hölgynek, és kísérje be hozzám.
Az íróasztalomon hatalmas kupacokba tornyozta fel a történelemmel kapcsolatos szakirodalomat, így a könyvespolcaimon hatalmas lyukak éktelenkedtek. Mindez nem zavart, hiszen magam is a polcok mellett sétálgatva kerestem azt a kötetet, amely leköti a figyelmemet a kishölgy érkezéséig.
Választásom végül egy Shakespeare műre esett, azok közül is a Hamletre, hiszen annak borongós hangulata remekül tükrözi azt a lelki állapotot, amelynek én örvendtem száműzetésem során.
Felkapcsoltam az állólámpámat, s elhelyezkedtem a szoba közepén álló egyik olvasófotelben. Az elejétől kezdtem bele a történetbe, addig nem is voltam hajlandó elszakadni a rongyosra olvasott lapoktól, amíg halk kopogás nem törte meg a csendet.
− Üdvözlet szerény otthonomban. Azt hiszem, még egyszer nem szükséges bemutatkoznom, szóval kérem, fáradjon beljebb – invitálom be a lányt, amikor a manó ajtót nyit. Összecsukom a könyvemet, és a kezemet intek, hogy jöjjön bátran.
− Megkínálhatom esetleg valami itallal? – teszem fel az újabb udvariassági körnek számító kérdést, miközben visszateszem a helyére a könyvemet.
− Emlékeim szerint mágiatörténelemben van szükség a segítségemre, így bátorkodtam előkészülni – mutatok az asztalomon roskadozó könyvkupacokra. Megkerülöm az asztalt, hogy helyet foglalhassak a karosszékemben, majd ha a lány nem kér semmit, akkor intek a manónak, hogy kettesben hagyhat minket.

Alaposan átgondolom, hogy mikre lehet majd szükségem a magánórára. Sokkal inkább tekintek a dologra így, mint korrepetálásra, ugyanis nem érzem azt, hogy annyira korrepetálásra szorulnék, egyszerűen csak segítségre van szükségem, hogy a kapott határidőre kész tudjak lenni mindennel.
A Mágiatörténelem sosem tartozott a kedvenc tárgyaim közé, holott szívesen hallgattam a történeteket és olvasgattam akár történelmi regényeket is. Maga a tantárgy az, aminek nem sikerült behálóznia, talán a tanár szelleme is közrejátszik ebben a dologban. Jó, ez tuti a tanévkezdés egyik legbénább poénja lehetett most: a tanár "szelleme". Újra átfutom a pergament a dolgozatcímekkel. Tíz cím, ezekből három kötelező, a maradék kettőt én választhatom ki. Esélyesnek érzem, hogy csak az év végi házi dolgozat rohamot hiányolta néhányunktól a tanár, valószínűleg jó poénnak gondolta most ideadni a címeket, pedig szépen levizsgáztunk a tárgyból a cserediák program alatt.
Összeszedtem már néhány könyvet a kötelező témákhoz, ezeket süllyesztem a tágítóbűbájjal ellátott táskámba a címlistával együtt. Péntek délután van, a diákok egy része még az egyenruhát viseli, van aki pedig szalad még egy-egy szakköri elfoglaltságra. Én átöltöztem már és a nyárnak köszönhetően a többiekkel ellentétben nekem nem lesz elég a pulcsi. Az őszi kabátomat nem kellett sokáig keresnem, pakolásnál tudtam, hogy könnyen elérhető helyre kell raknom. A tükörbe nézve nagyot sóhajtok, furcsa, hogy egy hónapja még fürdőruhában és rövid naciban teltek a napjaim, most meg ennyire be vagyok öltözve. Felkapom a táskám, hogy aztán sikeresen három óra két perckor kopogtassak a kapott címen.
Egy házimanó nyit ajtót, és mielőtt bármit mondanék már közli is, hogy megmutatja merre kell menni. A kabátomat leveszem és az ajtó melletti fogasra akasztom, amint ezzel kész vagyok a nem túl beszédes manó felé fordulok és csak követem míg ajtót nem nyit, a túloldalon pedig a már ismerős arc fogad.
- Igen, arra semmi szükség. Én viszont bemutatkoznék azért. Marietta Sayre, üdvözlöm. Ugye szólíthatom Aaronnak? - mert ugyan én tudtam az ő nevét, én sikeresen elfelejtettem megemlíteni az enyémet, legfeljebb annyit hallhatott, hogy a barátnőm Marienek szólított. Tekintetem akarva akaratlanul is a kezében lévő könyvre siklik, hiszen ugyanez a kiadás van meg nekem is.
- Nem számítottam rá, hogy Shakespeare-t fog olvasni, mikor jövök - szólalok meg, miközben a táskámat lerakom az egyik fotelbe.
- Esetleg egy teát kérnék, ha van akkor jázmin vagy kamilla - válaszolok kérdésére, hiszen tanuláshoz alapjáraton a teát választom a kávé helyett, annak megvan a maga ideje.
- Igen. Oh, ez szuper, én is hoztam pár könyvet. Igazából házi dolgozatokat kell írnom és elég szűkös határidőt kaptam. A legnagyobb baj az, hogy némelyik témához nem tudtam, hogyan kellene belefogni, egy másikhoz meg nem jöttem rá melyik könyvben találhatnék használható dolgokat - vázolom fel a helyzetet, hogy még véletlenül se higgye azt, hogy nekem korrepetálásra lenne szükségem. Ha más is kapott volna ilyen feladatokat, akkor összedolgozhatnánk, de a professzor gondoskodott a különböző témákról köztünk, "ha már az egész nyarat úgyis strandolással töltöttük". Elkezdem kipakolni a könyveket is és előkerül a pergamen a címekkel, amit oda is adok Aaronnak, majd leülök vele szemben az asztal túloldalára. - Az első három cím kötelező, a többi hétből pedig kettőt kell választanom.

Olvasmányom hangulata kellemesen nyomasztó és borongós hangvételű, de épp ezért rajongok ezért ennyire a műért. Vagy leginkább azért, mert a saját sanyarú sorsomra emlékeztet annyi különbséggel, hogy belőlem nem válik majd bukott herceg.
Gondolataimból újdonsült tanítványom megjelenése zökkent ki, s talán épp ideje volt kirángatni ebből a komor közegből, amelybe ez a történet rántott magával. Arcom azonban nem tükrözi az elmémben szélsebességgel terjedő kellemetlen gondolatfoszlányokat, helyette udvariasan mosolygok a felbukkanó fiatal hölgyre. Hiszen ezt követeli az illem, nem igaz?
− Örvendek a szerencsének – biccentek, miközben alaposan megnézem magamnak. – Sayre? Mármint annak a Sayre családnak a leszármazottja, akiknek az Ilvermorny alapítását köszönhetik? – érdeklődök kíváncsian, mielőtt még rátérne a tegezésre. Tisztában vagyok az aranyvérű családokkal, hiszen fiatal éveim során alaposan a fejembe verték, hogy belföldön és külföldön kik képezik azt az elitet, akiknek a támogatását szeretném most elnyerni.
− Természetesen, ha így kényelmesebb – felelek miközben beljebb invitálom őt a dolgozószobámba. Félre is lépek az útból, hogy amíg ő elhelyezkedik, addig én elpakoljam a kezemben lévő könyvet.
− Pedig azt mondják, hogy az ember fia sosem lehet elég művelt, s mindig nyitottnak kell lennie az őt körülvevő világra – pillantok hátra a vállam felett, miközben a kötetet a helyére csúsztatom. – Továbbá sokkal kellemesebb olvasmánynak tűnt, mint a saját tanulmányaim. Elvégre, most azért vagyunk itt, hogy neked segítsek. Kellemetlen lenne, ha a fejem a tulajdon feladataimmal lenne tele – fűzöm hozzá a magyarázatomat, meg aztán egyáltalán nem volt kedvem varázsjogot böngészni, amikor ő megérkezik.
− Hallottad a hölgyet – pillantok az ajtóban toporgó házimanóra, aki nagyszemekkel Mariettára mered, majd sűrű bólogatások és motyogások közben becsukja az ajtót. Mások talán kifogásolnák azt a stílust, amit megütök ezzel a lénnyel szemben, azonban én továbbra is úgy vélem, hogy mindezt megtehetem, elvégre jóval felette állok a ranglétrán.
Amíg Marietta teája készül, én helyet foglalok a székemben, s összekulcsolt ujjakkal figyelem őt két termetes könyvkupac mögül.
− Rendben, akkor először is tisztázzunk néhány dolgot: Ezeknek a dolgozatoknak mikorra kell elkészülniük, vagy mekkora terjedelmet követelt meg a professzor? Természetesen, a témákat se ártana tudnunk, mert úgy könnyebb válogatni – tolok félre egy stócot, hogy Marietta könyvei is az asztalomra férjenek, aztán átveszem tőle a feladatokkal teli pergament. Homlokráncolva pillantok végig a címeken, és sóhajtva emelem a tekintetem a lányra.
− Melyikük zseniális ötlete volt kiadni ezeket a témákat? Binns, vagy Blynberch? – kérdezem, elvégre egyikükért sem rajongok kifejezetten. Amellett még eltekintenék, hogy mindketten kísértetek, de amellett már nehezen megyek el, hogy borzasztóan unalmasak és pocsék előadók. Még szerencse, hogy gyermekként saját tanáraim voltak, és iskolás éveim során is nyaranta tágítottam a tudásomat.
− És a választhatóak közül melyik kettőre gondoltál? – kíváncsiskodok, bár mindegyikben tudnék segíteni neki, de nem akarok olyan témát ráerőltetni, amivel kínszenvedés lenne haladni.
Miközben a beadandóiról beszélgetünk, az ajtó ismét kinyílik, s a manóm egy csésze teával tér vissza. Óvatosan lehelyezi a csészét az asztalomra, miközben udvariasan magyaráz Mariettának.
− Parancsoljon kisasszony. Ha bármire szüksége lenne még, akkor szóljon nyugodtan – tördeli a kezeit, és egészen addig ácsorog az asztal mellett, amíg ki nem utasítom a szobából.
− Elnézést a közjátékért. Ennyi év után még mindig nem tanulta meg, hogy mikor kell távoznia – sóhajtok fel, hiszen nehéz az ember élete, ha idiótákkal van körülvéve.
Kettőnk közé helyezem az asztalra a pergament, hogy Mariettának is lehetősége legyen ismét átböngészni a címeket.

Út közben párszor végig gondolom, hogy nem volt jó ötlet hazajönni. Akár ott is befejezhettem volna a tanulmányaimat és akkor most nem lennének olyan problémáim, hogy pulcsiban meg kabátban is fázok ha kevésbé szélvédett részen megyek át. Nézem diáktársaimat út közben, tavaly ilyenkor én is simán pulcsiban lejöttem Roxmortsba, mint ők, most meg… Mindenesetre belépve az ajtón inkább leveszem a kabátom, azért bent nem szokott sehol olyan hideg lenni, mint kint.
A bemutatkozós kör eléggé lerövidül, hiszen csak az én nevem nem tisztázott még. A kapott reakción cseppet sem lepődök meg. Hiába jöttül át azért az óceán másik oldalára, hogy ne legyenek előítéletek és kivételezések velünk a nevünk miatt, azt még itt is tanulják érintőlegesen, hogy ki alapította az Ilvermornyt. Mondjuk még mindig sokkal jobb a helyzet itt, mint amit apától hallottunk Amerikáról.
- Igen, bár én Isolt testvérétől származom - ami a nevemből adódik is, de róla már kevesebb feljegyzés van, ezért Amerikán kívül gyakran nem is tudnak a létezéséről, mindenkinek csak Isolt neve maradt fent, hiszen ő alapította az Ilvermornyt.
A biztonság kedvéért rákérdezek a tegezésre, hiszen furcsán érezném magam, ha Mr. von Preußennek kéne szólítanom, mikor csak pár évvel lehet idősebb nálam. Talán jártunk is ugyanakkor a Roxfortba, de ebben már nem vagyok olyan biztos. A Shakespeare könyv pedig kicsit meglep, hiszen sokan nem ismerik a mugliirodalmat, pedig nagyszerű művek vannak ott is. Shakespeare pedig a személyes kedvencem mióta az első könyve a kezembe került, az a Szentivánéji álom volt, még anyától kaptam, mikor Harley az első évét kezdte a Roxfortban. Szerintem nem számított rá, hogy utána kikeresem az összes művét a könyvespolcon, ami csak megvolt otthon.
- Ez mondjuk igaz, csak azért szúrtam ki rögtön, mert ritkán találkozok olyan varázslóval, aki szívesen olvas mugli szerzőktől. És nekem is ez a kiadás van meg - adok egyszerű magyarázatot a megjegyzésemre, majd kérek egy teát, amit vélhetően a szótlan kis házimanó fog majd hozni. Miközben kipakolom a könyveket, amiket hoztam, összefoglalom a feladatot.
- Határidőnek két hetet kaptam, tehát október 8-án kellene leadnom mindet. Tudom, hogy szűkös a határidő, ezért is kellene a segítség. A hossz minimum két és fél maximum öt pergamen - válaszolok a kérdésekre és adom oda a listát a címekkel. A kötelező címek úgy hangzanak, mint: A nagy világválság valódi okai a varázslóvilágra visszavezetve; Bethlen Gábor életműve – avagy a mugli társadalom nagy varázslója; A kínai gömblángsárkány háziasításának kísérletei és azok a muglitársadalomra tett hatásai Kínában. Aaron arcát figyelem, ahogy a listát olvassa, a reakciója cseppet sem lep meg. Én magam is azt hittem, hogy lefordulok a székről, amikor végigolvastam őket. Hiába akartunk összeülni a többiekkel, akik még részt vettek a cserediák programban, a professzorok tettek róla, hogy ne legyen átfedés a témáink között. Nekik komolyan az a bajuk, hogy nyáron is tanultunk?
- Szerintem a témákat közösen találhatták ki, de a feladatot Blynberch Prof adta ki - sóhajtok egyet a végén, hiszen lényegtelennek tartom melyikük ötlete volt, de az már-már szinte biztos, hogy ők ketten szellemesnek tartják ezt az egészet. Tisztában vannak vele, hogy meg fogjuk oldani a feladatot, csak a leginkább arra kíváncsiak, hogy időben kész leszünk-e és minőségileg is állják meg a helyüket a dolgozatok.
- Köszönöm, mindenképp - mosolygok a manóra, akit Aaron kicsit lehord azért, mert nem megy el azonnal. - Számomra nem tűnt közjátéknak - jegyzem meg, aztán átveszem a pergament és újra átolvasom a címeket. Van még itt téma az 1700-as évek előttről, a német varázslóközösségről, de még az ázsiai varázslóiskolákkal kapcsolatosan is.
- Nekem igazából mindegy. Talán a hatodik az amire azt mondom, hogy érdekes lehet. Igazából mivel szorít a határidő, ezért akár rád is bíznám a döntést - vallom be őszintén.

Miután túllendülünk a bemutatkozáson, pillantásom az öltözékére esik. Valahogy nehezemre esik elhinni, miként fázhat ennyire valaki, hiszen a mai nap kifejezetten enyhének tűnt, amikor odakint jártam. Mindenesetre csupán ezért nem fogom feljebb vetetni a fűtést.
− Ó, igen, Aurelius. Az ifjú varázsló, akinek a lánytestvére elnyomja a saját ragyogását. Hallottam róla tanulmányaim során – biccentek, hiszen emlékszem mennyi átkos pillanatot okozott számomra megjegyezni az amerikai aranyvérű családokat. Mire megjegyeztem a történetüket, s melyikük miért hagyta maga mögött az Egyesült Királyságot, addigra majdnem beleőszültem.
Abban az időszakban is szívesebben olvasgattam volna Hamletet, de sajnos számomra mindez nem volt kívánságműsor. A szüleim kiadták feladat gyanánt, hogy a gyermekeiknek miket kell elsajátítaniuk még az iskolai tanulmányaik megkezdése előtt, s ebből egyáltalán nem engedtek.
− Nos, úgy vélem, hogy bármennyire is büszke vagyok a származásomra, hunyhatok szemet a varázstalan világ kultúrája és technológiája felett. Továbbá, egyes feltételezések szerint Shakespeare maga is varázstudó volt – fordulok felé, miután a kötet a helyére került. Nem tudom mennyire hiteles információ, hogy a szerző varázsló volt, mégis rengetegen pletykálják ezt, akik mélyebben beleásták magukat a kultúrtörténelembe. Ezt is csupán onnan tudom, hogy akadnak ismerőseim, akik valóban ezt a témát kutatják. Fejükbe vették, hogy kiderítik neves művészeink közül kik tartoztak a varázslótársadalomhoz. Ha nem lennék elfoglalt a saját céljaimmal, talán még csatlakoznék is hozzájuk.
Az asztalom mögött hallgatom a feltételeket, s mondanom se kell, mennyire átkozom azt az idiótát, aki ezeket a feladatokat, ilyen rövid határidővel kiadta. Nem mintha problémát okozna számomra, mégis némileg több idővel kellemesebb tempóban lehetne haladni.
− Ne aggódj. Mindent meg lehet oldani, csak ki kell választanunk azokat a feladatokat, amelyekben szabadkezet kaptál. – A varázspálcámért nyúlok, hogy azokat az asztalon heverő köteteket, amikhez köze nincs a témákhoz visszaküldjem a helyükre. Így már valamivel több hely áll a rendelkezésünkre.
− Mármint a világválság és a kínai gömblángsárkány igencsak érdekes témának tűnik. De honnan szedték elő Bethlen Gábort? Mégis miből gondolták, hogy egy középkelet-európai embert ismerni fogtok? – ráncolom össze értetlenül a homlokomat, hiszen arról az emberről én is iskolán kívül hallottam, annyira nincs köze a tananyagnak a középkelet-európai országokhoz.
− Mondjuk, gondolhattam volna – masszírozom meg a homlokomat. – Nem elég, hogy haláluk előtt megkezdik a mentális leépülést, de sajnos kísértetként tovább zajlik ez a folyamat.
Morgolódásom leginkább magamnak szól, és annak, hogy az igazgató még az évek elteltével sem volt képes alkalmasabb személyekre cserélni az alkalmazottait. Így akarnak valamire való varázslókat nevelni a fiatal generációkból? Botrányos.
Miközben a gondolataim elkalandoznak abba az irányba, hogy mennyivel másabb lenne az én vezetésem alatt a világ, a házimanóm ezt a pillanatot választja arra, hogy a dolgozószobámban tipródjon. Azonnal visszaküldöm a helyére, elvégre, ha nincs szükségem rá, akkor tegye azt, amit tartom: tartsa rendben az otthonom.
− Éltél már házimanók között? Akkor tudnod kell, hogy a többségük pontosan tudja, hogy mikor nemkívánatos már a jelenlétük – felelem teljes nyugalommal, hiszen ezeket a varázslényeket is azért tartjuk, hogy minket szolgáljanak, innentől kezdve pedig elvárt az irányukba, hogy pontosan tisztában legyenek gazdáik követeléseivel.
− A német varázslóközösségben segíthetek, mivel a felmenőim maguk is azok, így rengeteget tanultam ebben a témakörben. Az ázsiai iskolákkal kapcsolatban viszont nekem is alaposan utána kellene járnom a témának – válaszolok neki, amikor rám bízza a döntést, közben az asztalomon lévő szakirodalmat lecsökkentem nyolc kötetre.

Meglepetten hallgatom és elismerő pillantással díjazom, hogy Auerilus Sayre neve nem ismeretlen Aaron számára. Sőt ez talán csak egy hatalmas pozitívum, ami elhessegeti az esetleges kételyeimet, miszerint mi van akkor, ha hülyeség volt ide jönnöm. Nem egyszer olvastam el a témákat, szóval tudom, hogy van köztük lehetetlen, pont ezért is jönne jól valaki segítsége, aki azért legalább annyit tud, mint én. Vagy mást nem tudja mit melyik könyvben érdemes keresni, hiába kértem ugyanis segítséget a könyvtárostól, nem kaptam valami sok kötetet, ami hasznomra válhat.
A Shakespeare-rel kapcsolatos beszélgetésnek köszönhetően összeáll számomra, miért is tudhat annyit a mágiatörténelemről. A származására büszke, tehát biztosan aranyvérű, nekünk otthon annyira nem ásták bele magukat apuék az európai történelembe. Inkább az amerikait tanították, főleg a családunk történetét természetesen. Talán én pont ezért nem kaptam egy amerikai témát sem, pedig tudom, hogy valakinél az is van a listán.
- Kár, hogy ilyen témát nem kaptam, pedig az legalább érdekelne is - sóhajtok egyet. - A Machbetre amúgyis azt mondják, hogy el van átkozva - jut eszembe szinte rögtön a témához kapcsolódó rengeteg baleset. Tényleg kár, hogy ez nem szerepel a témák között, talán a proféknak feltűnt, hogy szeretem és csak azért se kaphattam ezt.
- Nem tudom, de én is azon akadtam ki a legjobban. Van olyan diáktársam, aki bezzeg kapott amerikai témát is, de nekem szerintem direkt nem azt adtak, vagy lehet, hogy a világválságosat szánták annak - forgatom a szemem, hiszen már maga a gondolat is felidegesít. Muszáj nyugodtnak maradnom, nem húzhat fel egy ilyen apróság. Ráadásul így, hogy lesz hozzáértő segítségem, semmi okom az aggodalomra, igaz? Még akkor sem, ha Bethlen Gábor az egyik téma, én pedig semmit sem találtam róla a könyvtárban.
Ahogy elnézem és hallgatom, hasonló véleményen vagyunk a két kísértet tanárról. Talán miattuk nem kötött le igazán soha a mágiatöri, hiszen a diáktársaim fele bealszik az órán az unalomtól, néha még én magam is szívesebben csatlakoznék hozzájuk. A gondolkodásmódjuk is maradi, hiszen a többi tanár nem árasztott el minket lehetetlen beadandókkal, inkább azt kérdezték meg, hogy miket tanultunk és hasznosnak ítéljük-e a programot.
- Ez mondjuk igaz - felelem rövidke gondolkodás után. Nekünk is van házimanónk, mióta apa beteg azóta kettő is, hogy anyára kevesebb házimunka háruljon és otthon csak apával foglalkozzon. S ha belegondolok sosem téblábolt vagy tétlenkedett egyikük sem. Ettől függetlenül az én szememben valahogy olyan kis ártatlanok és esetlenek, mintha védelemre szorulnának.
- Oh szuper, akkor az egyik választott mindenképp a német varázslóközösség legyen. A másik meg… Hmm… - újra a listára nézek. Az ázsiai iskolás versengése ugyan érdekes lehet, de talán van egyszerűbb téma is. - Mit szólnál „A Romanovok bukásának igazi története, Raszputyin nézetei”-hez? Ezt érintőlegesen vettük órán és SVK-n is szóba kerültek a sötét varázslatok, amiket használt - javaslom a talán még legbarátságosabb és legkézenfekvőbb témát a maradékból.

Elégedett mosoly kúszik az arcomra, amikor úgy látom, sikerül lenyűgöznöm Ms Sayre-t a tudásommal. Nos, valóban kevesek olyan jártas az aranyvérű családok nyilvántartásában. Mégis, az én tanáraim alaposak voltak, s gondoskodtak arról, hogy tisztában legyek a varázslótársadalom elitjével.
− Nem hiszem, hogy Binns vagy Blynberch szeretné összekötni a művészeteket a történelemmel. Emlékeim szerint ők inkább a száraz tényekhez ragaszkodnak – vonom meg a vállamat, miközben hálát adok Merlinnek, hogy egyikük óráját sem kell többé látogatnom.
− Á, igen, a Skót darab. Mennyi titok és talány lengi körül. Akad néhány kedves ismerősöm Londonban, akik épp ezt a rejtélyt szeretnék megfejteni. Ha érdekli a téma, szívesen bemutathatom őket, vagy adhatom meg az elérhetőségüket. – Hiszen, ha valaki ennyire nagy Shakespeare-rajongó, akkor a barátom biztosan szívesen látnák maguk között. Ki tudja, talán még segítségükre is lenne.
− Biztos lehetsz benne, hogy egyikük sem olyan tanár, akik előszeretettel könnyítenék meg a diákjaik munkáját, de mint említettem, nem kell attól tartanod, hogy nem fogsz időben elkészülni – mutatok végig a könyveimen, utalva arra, hogy itt elég sok témával kapcsolatban fellelhető a forrás, csupán tudni kell hol keresd. Meg aztán rengeteg apró-cseprő információ akad az én elmémben is, amelyeket jó pénzért cserébe szívesen megosztok másokkal.
A házi dolgozataival kapcsolatos megbeszélésünket ez az átokverte manó zavarja meg, akinek a nevére sem emlékszem, hiszen egyáltalán nem számít semmit a létezése. Azt azonban nem értettem, hogy egy hasonlóan aranyvérű családból származó boszorkány miért szimpatizál egy olyan kis görccsel, mint az asztalomnál toporgó házimanó. Nem is tervezek több figyelmet szentelni ennek a témának, elvégre nem azért vagyunk itt, hogy a manók jogairól diskuráljunk.
− Tökéletes. Bőven van köze a családomnak mindkettőhöz, így olyan információkat is leírhatsz, amelyet kevesek tudhatnak csak – bólintok, miközben kihúzom a bal oldali fiókomat, és a könyvek közé üres pergameneket helyezek, továbbá előveszek két sastollból készült pennát, és egy címerrel ellátott kristályból készült tintatartót.
− Melyik témával szeretnél kezdeni? Továbbá, azonnal akarod írni, vagy először vázlatot szoktál készíteni? – érdeklődök, hiszen mindenki másfajta módszert alkalmaz, én pedig a zökkenőmentesebb munka reményében igyekszem hozzájuk adaptálódni.

Bármennyire is örülnék egy művészetekkel összekapcsolt házi dolgozatnak mágiatöriből sajnos Aaronnak igaza van. Mindkét tanár begyöpösödött és maradi, vélhetően nem is a saját álláspontom, a véleményem érdekli őket a témákkal kapcsolatosan sem, inkább arra kíváncsiak, hogy mennyi anyagot sikerül összeszedni ilyen rövid idő alatt.
- Nagyon csábító az ajánlat és legszívesebben igent is mondanék rá, de sajnos vagy nem sajnos teljesen más pályára készülök és ugye most inkább arra próbálok koncentrálni - vallom be őszintén, pedig legszívesebben kapva kapnék az alkalmon, azonban túlságosan is régóta szeretnék a szüleim nyomdokaiba lépni, túlságosan is a fejembe vettem már, hogy én auror leszek és amellé nem igazán tudom elképzelni, hogy lenne időm ilyen dolgokkal foglalkozni bármennyire is érdekel.
- Igen, igen tudom, csak azért mégis nyomasztó kicsit érezni a határidőt, biztos tudod mire gondolok - tekintetem a könyvekre vándorol, melyek között megnyugtatóan sok az ismeretlen számomra, tehát minden bizonnyal a legjobb emberhez fordultam segítségért. Csodálom egyébként ezért, hiszen minden bizonnyal azért van ennyi könyve, mert érdekli a történelem. Vagy persze az is lehet, hogy tanárnak készül, ezt nem tudhatom, de engem ez a tárgy sosem nyűgözött le annyira, hogy jobban beleássam magam a kelleténél. Erről meg csak a már említett két szellemtanár tehet az unalmas óráikkal.
Tudom, hogy a házimanó azért van, hogy szolgála a boszorkányokat és a varázslókat, de ezt már gyerekként is nehezen tudtam elfogadni. Olyan gyorsan leköröztem őket magasságban, és olyan kis törékenynek tűnnek, hogy nehezen tudom elfogadni a nekik szánt szerepet a társadalomban. De persze némi megjegyzés után inkább hanyagolom ezt a témát, mert nem emiatt jöttem ide és örülök, hogy gyorsan döntésre jutunk a dolgozatok témaválasztása kapcsán. Már is sokkal előrébb vagyunk, mint amire az elmúlt napokban jutnom sikerült.
- Akkor a végén az én dolgozataim lesznek a legjobbak - mosolyodok el és csak akkor esik le, milyen családi háttérről lehet szó, amikor meglátom a címert a tintatartón. - Ööö, bocsánat ha indiszkrét a kérdés, de te nemesi családból származol? - most biztos többet elárulna a címer ha ismerném az európai történelmet és a nagyobb aranyvérű családokat is, de mivel ez nincs így, ezért most kissé tudatlannak érzem magam, ami bosszantó, hiszen ez nem szokott jellemző lenni rám.
- Vázlatot szoktam készíteni először, azt könnyebb utána mondatokba foglalni és kisebb a valószínűsége az összefüggéstelen mondatoknak - néha a kisebbek megkérnek, hogy nézzem át a dolgozatukat mielőtt beadják és sokszor esnek ebbe a hibába. Nekem sokkal logikusabb az általam használt verzió és ha megírjuk a vázlatot az alapján már magam is meg tudom írni a végleges változatot. - És kezdjük a világválsággal vagy a német varázslóközösség szerepével a második világháború idején. Talán ezek a legkönnyebb témák - főleg azért, mert az előbbihez van némi ismeretem Amerika miatt, utóbbihoz pedig Aaron biztosan hozzá tud szólni, hiszen egyértelműen német származású.

− Teljesen érthető, de ha valóban érdekel valami, akkor érdemes időt szakítani a tudásod bővítésére. Néha az sem árt, ha egy kicsit mással foglalkozol, hiszen ha nem is veszed észre, de igen megterhelő és stresszes tud ez az időszak – kulcsolom össze az ujjaimat az asztalon, hiszen ha valaki, én nagyon jól ismerem a kimerültséget, és megtanultam, hogy nem szabad egy valamire rágörcsölni, hanem időként igenis szünetet kell tartani.
Természetesen, ez leginkább a tanulmányokra és a karrierre igaz. Arra kevésbé alkalmazható, ami engem foglalkoztat. Én egy birodalmat szeretnék visszaszerezni, és a magasba emelni. Visszakapni azt, amit jogtalanul elvettek a családomtól. Ezt az ügyet még én sem vagyok hajlandó feladni, főként azért, mert a testvéreim is lemondtak róla. De majd megmutatom nekik, hogy mekkorát hibáztak.
− Mindenesetre, ha meggondolnád magad, akkor engem itt mindig megtalálsz – teszem hozzá, hiszen ritkán találkozom olyan boszorkányokkal és varázslókkal, akik ezzel a témával hobbi szinten foglalkoznak, így szívesen vezetem be abba a körbe, ha valóban ekkora rajongó Shakespeare munkásságának.
Arra, hogy tudom mire gondol, aprót biccentek. Ismerem az érzést, amely szorongatja a torkodat, ismerem azt, amikor egy falatot se tudsz lenyelni, azonban ezek kicsit más jellegűek számomra. Én inkább érzem azt, hogy az álmom kapcsán kifutok az időből. A beosztásomnak köszönhetően a határidőkkel ritkán kerültem gondba, de érthető, hogy Marietta miért aggódik ennyit. Rengeteg beadandót adtak neki, még hozzá igen kevés felkészülési idővel.
− Ó, biztos lehetsz benne – mosolyodok el talán kissé öntelten, azonban a Mágiatörténelemmel kapcsolatos tudásom eddig még nem hozott szégyenbe. Az pedig, hogy ilyen témákat kapott, még egyszerűbbé tette a dolgomat.
Miss Sayre kérdésére és tekintetére halkan elnevetem magam. Nem hibáztatom azért, hogy nem ismeri fel a koronás sast, hiszen Angliában nem hiszem, hogy foglalkoznának a német nemesekkel.
− A dédnagyapám Wilhelm II., vagy ahogy az angolok ismerhetik: William II., a Német Birodalom utolsó császára – ültömben akaratlanul is kicsit kihúzom magam, hiszen a származásomat mégsem tagadhatom meg, s még ebben az országban is kell élnem, a szívem haza húz.
− Távoli rokonságban állok Őfelségével, a királynővel, részben az ő kegyének köszönhető, hogy itt tartózkodom – magyarázom olyan természetességgel a hangomban, mintha mindennapos tényeket közölnék. Számomra talán azok is, hiszen ezekben a felsőbb körökben nőttem fel, s tagadhatatlanul irigylem őt, amiért jogosan birtokolhatja a királynői címet, míg nekem egy idegen országban kell meghúznom magamat, és hétköznapi emberként élni az életemet, amikor az én ereimben is éppoly’ királyi vér csörgedezik, mint az övében.
− Rendben van, akkor előbb célszerűbb lenne a világválsággal kezdeni, és időrendben haladni – bólintok, majd az asztalomon tornyosuló könyvkupacból előveszek egy könyvet. Aztán felállok az asztalomtól, és a polcaimhoz sétálok, miközben megkérem Mariettát, hogy meséljen arról ő mit tud a témáról. Amíg ő összeszedi a gondolatait, vagy mesél, addig én az ujjaimat végighúzom az összes kötözött, megsárgult újságkupacokon, és kiválasztom azt a csomagot, amely az időpontnak megfelel.  
− Szerencsére, szenvedélyes gyűjtője vagyok az ilyen iratoknak, így nemcsak szakirodalommal tudok szolgálni, hanem korabeli újságcikkekkel is – szólalok meg, miközben az újságköteget az asztalra helyezem, és egy pálcaintéssel kibontom az azt tartó csomót.