Soha nem voltam egy kedves ember, talán ezt hoztam magammal otthonról, talán így születtem. Engem nem zavart, ahogy másokat sem. Soha nem is érdekelt igazán senkit, vagy ha mégis, egy idő után mindenki feladta, hogy megértsen. Nem vagyok érdekes, leginkább csak olvasni szeretek, a könyvek világa magába szippant. Sokkal jobb és szebb, mint a valóság. Minden érdekel, mágiatörténeten át a bájitaltanig, én minden kötelező olvasmányt elolvasok, de még az ajánlottak közül is, amennyi csak belefér az időmbe. Más emberekkel túl fárasztó foglalkozni, a színlelés, a bájcsevelyek nem az én világom. Mivel pedig a szabadidőm java részét is az olvasásnak szánom, a jegyeim kiválóak, pár galleonért cserébe bármikor megírom neked is a bájitaltan házidat úgy, hogy a professzor ki nem találja, hogy azt nem te írtad. Ne aggódj, biztosan a te értelmi szintedhez fogom igazítani, még direkt hibákat is teszek bele. Ha jó kedvemben találsz, még el is magyarázom, mit kell mondanod, ha belekérdezne. Egészen addig, amíg tudod, hogy ennyi volt. Nekem ne gyere jópofizni, most megmondom, hogy nem érdekelsz. Unalmas vagy, pont hidegen hagy, hogy éppen milyen magasröptű beszédet tartanál az aranyvérűek felsőbbrendűségéről, vagy éppen a társadalmunk igazságtalanságának mélységéről. Fizettél? Igen. Megkaptad a házit? Igen. Nagyszerű, akkor most húzz el innen szépen, arra van az ajtó. A könyvtáros amúgy se szereti, ha hangoskodnak a könyvtárban. Vagy éppen a klubhelyiségben kaptál el? Akkor pláne, hogy hamar le foglak rázni. Ott csak akkor vagyok, ha már végeztem az őrjáratozással is, tehát aludni készülök. Azt meg pláne utálom, ha valaki akkor akarna megzavarni…
Az animágus alakom egy farkas. Háh. Először nem értettem, elégedetlen voltam vele, de be kellett látnom, egyszerűen nem tévedhet. Apám sem volt elégedett, ő egy bagoly képében jelenik meg. A bátyám denevér, amíg a húgom egy kígyó alakját vette fel. Mind-mind kistermetűek, nem feltűnő, akár az üzlethelyiségben is könnyedén elhelyezkedhetnek, senki nem mondaná meg, hogy a Burke család tagjairól van szó. Ellenben én… Kitűnök, én vagyok a családban az egyetlen, akinek szőkésbarna haja van, pont, mint az anyai ági nagyapámnak, amíg a testvéreimé sötét barna, szinte már feketébe hajló. Sosem voltam jó abban, hogy más emberekkel foglalkozzak, nem szívesen játszottam együtt más gyerekekkel. Ha elestek, felsegítettem, ha kérdeztek, válaszoltam, ahogy azt illik. Elvégre jól nevelt gyerek voltam, de számomra az egyedüllét akkor is sokkal kényelmesebb. Én nem tudok, de leginkább nem akarok beleolvadni a tömegbe. Nem akarom követni sem a beképzelt arisztokratikus aranyvérűeket, sem pedig a lázadozó csordát. Az én szememben mind idegesítő. A komfortzónám az egyetlen hely, ahol jól érzem magamat.

Aloysius Burke, az apám, akivel soha nem voltunk közös nevezőn egészen addig, amíg azt nem mondta, hogy többé be se tegyem a lábamat az ő házába. Tökéletesen egyetértek vele, én sem akarom őt látni többé. Sohasem bírtam, ahogy azzal nyaggatott, hogy itt az ideje komolyan vennem a családi üzletet, és abbahagynom ezt a gyerekes viselkedést. Az olvasással nem fogok pénzt keresni, a könyvnek nincs értéke, amíg az nem egy varázstárgy… Mindig azt mondta, hogy példát kellene vennem a testvéreimről, ők tökéletesen alkalmasak arra, hogy tovább vigyék az üzletet, amíg én csak egy csalódás vagyok a számára. Nem tagadott ki, túl büszke ahhoz, hogy ezzel csorbítsa a családja hírét, de egyértelművé tette, hogy nincs rám szüksége. Még a tandíjamat is a nagyszüleimnek kell fizetnie azóta.
Wilhelmine Burke (née Borgin), az anyám, és talán az egyetlen ember a családban, akit feltétel nélkül szeretek. Nem olyan kétszínű, mint az apám és a húgom, és nem is olyan számító, mint a bátyám. Szereti a gyerekeit, még talán a férjét is, annak ellenére, hogy mindössze üzleti célból köttetett a házasság közöttük. Ugyanis egyik család sem akarta, hogy rajtuk kívül bárki is érintett legyen az üzletben. A függetlenségüket ennek a házasságnak köszönhetően meg tudták őrizni, és továbbra is megtartani maguknak a legnagyobb profitot. Amikor apa a hatodik évem előtti nyáron kirakott, ő volt az, aki elintézte, hogy az ő szüleivel, azaz a nagyszüleimmel élhessek a Borgin kúriában. Azóta is rengeteg levelet küld, jó egészséget kívánva.
Eugene Burke, a bátyám, és az üzlet mostantól kizárólagos örököse. Nem tudom, hogy benne volt-e a keze, hogy uszította-e apánkat… Viszont mindenképpen kinézem belőle. Soha nem lehetett megbízni benne, legalább is amióta én az eszemet tudom, azóta vagy rám, vagy a húgomra kente minden hibáját. Az össze balhét velünk vitette el, mindenből kivágta magát, amiből csak tudta, és szinte már versenyt csinál az ebédből is. Ki végez előbb, ki teljesít jobban, ki fedezi fel a varázstárgyak több tulajdonságát… Ha kell, hazudna, és talán még ölne is. Sosem volt szoros kettőnk kapcsolata, még örülök is, hogy ő már régen végzett, és most már otthon sem kell látnom.
Brigitte Burke, a húgom, egy álnok kígyó. Apánk tökéletes mintaképe, pontosan tudja, hogy mikor kell mosolyogni, és mikor kitaposni valakinek a belét. Bár a lehető legjobban hozza a jól nevelt hölgy szerepét, én pontosan tudom, hogy minden egyes lépése egy előre kiszámított terv része. Kiváló üzleti érzéke van, és bár nem vagyok benne biztos, de a megérzéseim azt súgják, a hátam mögött összefogott a bátyánkkal, hogy engem kitúrhassanak. Elvégre, az én örökségem ők tökéletesen osztozhatnak…

Utálom a Burke családot, egyszerűen sohasem illettem be, emiatt pedig szépen lassan ki is hagytak az üzleti ügyletekből. Nem értek az emberekhez, nem tudok vásárlókat becsalogatni, ahogy átverni sem szeretem az embereket. Elismerem, ezek miatt nem is vagyok alkalmas a Borgin & Burkes vezetésére, vagy egyáltalán az ott zajló munkálatokra. Még ha régen érdekelt is, ha csodáltam is azokat a tárgyakat, amiket apámék feketén szereztek be, és adtak tovább, már rég nem foglalkoztat. Talán régen szerettük egymást, van pár szép emlékem arról, amint az ölében ülve magyarázza, melyik tárgyak miképpen érdemes megvizsgálni… Ezek az idők már régen elmúltak. Ők nem tudtak elfogadni engem, és én sem vagyok képes megérteni őket. Viszont az örökségemről nem mondok le. Az a hányad engem is ugyanúgy megillet, Brigitte és Eugene nem ússzák meg ilyen könnyen. Bár lehet addig jó, amíg pontosan nem is tudom, hogy mivel foglalkoznak ők ketten. Valahogy már régen túlságosan is elmélyültek a sötét varázslatokban...

Lysandra Borgin, Mr. Borgin második felesége, a nagyanyám, aki a lánya kérésére tárt karokkal fogadott be. Jószívű asszony, legalább is az én bizalmamat mindenképpen elnyerte. Kedvenc időtöltése az olvasás, és meglepő módon sohasem zavarta, hogy nem érdekel az üzlet. Talán pont azért, mert ő maga is úgy keveredett ebbe a házasságba, hogy éppen egy öröklési mizériát kellett lezárniuk. Sokszor szeret sablonos életbölcsességekkel nyugtatni, és rendkívül büszke rá, hogy kiváló tanuló vagyok. Elmondása szerint anno ő maga Hollóhátas volt, és ha a Süveg egy kicsit bölcsebb lett volna, engem is oda sorolt volna. Nem mertem még elmesélni neki, hogy a Süveg elgondolkozott, hová is tegyen, én pedig a Mardekárt választottam…
Edward Borgin, annak a Borginnak az egyetlen fia, aki megalapította a Borgin & Burkes-öt. 18 évesen át kellett vennie az üzlet vezetését, apja halálából kifolyólag. Már vagy 20 éve, hogy ő maga is teljesen visszavonult, élete jó részét az üzlet gondozása tette ki, így 103 évesen már a családnak szeretne élni. Erősen megviselték az örökösödési viták, amiket részben az első gyermektelen házasságából kifolyólag kellett végigharcolnia.* Viszont második feleségével, és annak családjával összefogva meg tudtak szabadulni a pénzéhes másik családtól, és elsimítani a válást. Lányát pedig a Burke családdal kötött egyezségnek köszönhetően házasította be hozzájuk, megelőzve, hogy fia és lánya között megosztásra kerüljenek majd a hányadok.

A Borgin nagyszülők, lévén szó, hogy már továbbadták a következő generációnak az üzlet, nem is igazán folynak már bele, mindössze, ha a tanácsukat kéri a fiatalabb generáció. Ők kevésbé utálatosak, nem igazán érdekli őket, hogy én nem akarok az üzlettel foglalkozni. Leginkább a nagyanyámmal jövök ki jól. Ő is nagyon szeret olvasni, egy egész mini-könyvtárra való gyűjteménye van, és rengeteg értelmes témában lehet vele társalogni. A kúria csendessége pedig még jobb. A testvéreim túl zajosak voltak, egy pillanatra sem lehetett nyugtom mellettük, néha még a saját gondolataimat sem hallottam.

*Az első házassága egy üzleti szerződésen alapult, miszerint a menyasszony családja megkapja a Borgin üzleti hányadának 2/10-ét, cserébe a busás hozományért, ami egy alkalmi támogatásként szolgált a családnak, viszont a 15 évnyi gyermektelenség után Edward Borgin válást nyújtott be, és a házasság sikertelenségére hivatkozva (a feleség képtelen volt gyermeket szülni neki), visszaperelte a családtól az odaadott részesedést, és az új menyasszony családja segített visszafizetni a hozomány egy részét is. Ez viszont egy legalább 5 éves huzavona volt.

- Burke, Thaddeus Zion! - McGonagall hangja ellenvetést nem tűrve hívja a következőt. Az első pillanattól kezdve nem lehettünk szimpatikusak egymásnak, úgy éreztem, mintha a tekintete átszúrná a tarkómat. Apámtól hallottam, hogy mennyire szőrszálhasogató, kritikus boszorkány, így nem is vártam semmi jót tőle.
- Hmm… Nagyon jó, nagyon jó. Éles eszű, igazán szeretsz tanulni, eh? Mégis… biztos vagy benne? Kilógnál onnan, akármilyen büszke is vagy…
- Nem érdekel. Nem kerülhetek a Hollóhátba… - szűröm ki a fogaim között. Nem akarom, hogy apa csalódjon bennem, amióta csak Bri megszületett, amióta Eugene elkezdett érdeklődni a varázstárgyak után, egyre kevesebbet foglalkozik velem…
- Fiatal és naiv vagy, megbánod még ezt. De legyen hát, rögös útnak nézel elébe: MARDEKÁR!
Mintha egy kő esne le a szívemről, hatalmasat szusszantok, és a Mardekáros asztalhoz indulok, a bátyám mellé. Ugyan örülök, tudom, hogy apa büszke lesz rám, mégis vegyes érzelmek kavarognak bennem. Azt mondják, a Süveg sohasem téved.


- Teddy, kicsim. Nem kell sírnod…
- Nem sírok! - Próbáltam visszanyelni a könnyeimet, nem. Nem akarom, hogy sírni lásson, még ha az anyám is. Apa is azt mondta, hogy csak a gyenge emberek sírnak.
- Apád nem úgy értette. Büszke rád, hogy sikerült kitanulnod, még hozzá nem is tartott addig, mint a bátyádnak! Tudjuk, hogy nagyon ügyes vagy… - Mint mindig, ha összevesztünk a testvéreimmel, vagy apa elégedetlen lett volna velünk, akkor anya volt az, aki ezt rendbe rakta. Ő volt az, aki mindent megtett azért, hogy az a kényes rend, ami a házban uralkodott, mindig a helyére billenjen. - Na és mit gondolsz, neked tetszik?
- Igen… - Persze, hogy tetszett, még akkor is, ha apának nem is tetszett. Nagy szürke farkas, egy nemes, büszke állat. Nem értettem, apa miért volt elégedetlen vele. Anya csak mosolygott, egy pillanatra tényleg úgy éreztem, hogy jobb.
- Csak ez számít. Apád miatt pedig nem kell aggódnod, majd beszélek vele.
Ugyan úgy éreztem, elárultak, hogy megtagadják, aki vagyok, de anya szavai megnyugtattak. Még, ha tudtam is, hogy a helyzet semmivel sem lesz jobb, pillanatnyi békét hozott a lelkemnek.


- Szóval, holnapra meglesz, ugye?
- Te megőrültél? - Mágiatörténetből egy 6 oldalas esszé… Még nekem is kell hozzá azért 3 nap, hogy megírjam. Egyáltalán megnézni, hogy miből kell, meg az ő értelmi szintjéhez igazítani, hogy hihető legyen. Még vissza is kell néznem, hogy volt-e valaki, akinek szintén erre az órára írtam volna, mert akkor még a szóhasználatot is meg kell változtatnom. Nem megy az olyan egyszerűen, mint ahogyan ezek az idióták elképzelik.
- Fizetek, nem mindegy?
- Hát k*rvára nem. Felejtsd el. - Szóhoz sem jutok, egyszerűen nem értem, miért gondolja pár gazdag aranyvérű poronty, hogy egy csettintésre megkaphatnak mindent. Az élet nem így működik, vagy ők véletlenül valami másik univerzumban nőttek fel? Túlságosan egyértelmű, hogy semmiért nem dolgoztak meg eddig.
- Hallottam ám! Kiraktak otthonról. Nem kéne ekkora pofádnak lennie, inkább örülj, hogy fizetek neked! - Rowle arcára gunyoros mosoly ül ki, de már nem tud kevésbé érdekelni, hogy mit gondol, egyszerűen csak egy szó nélkül sétálok el mellette. Magamban pedig megjegyzem, hogy neki sem fogok ezek után soha segíteni. Pont nem érdekel, hogy akkor ezek után nem fog hozzám szólni, vagy éppen csatlakozik azokhoz, akik eddig is kigúnyoltak.


- Tessék, becsomagoltam őket. Viszont, ha esetleg várnál egy pillanatot… Szeretnék veled beszélni, Thaddeus.
- Tessék csak, mondja nyugodtan, Mr Taggart.
- Kövess kérlek, Catriona majd itt marad addig.
Bólintottam, és követtem Mr Taggartot a varázstükör másik oldalára, ami kapuként szolgál a mugliknak és a varázslóknak szánt bolt között. Ugyan volt már szerencsém itt járni, ha éppen nem előre adom le a rendelésemet, hanem böngészgetni szeretnék csak... Mégis, a tükröt még sohasem használtam. Lopva lesek körbe, mintha valami titkot fedeznék fel. Szinte úgy kapom vissza rá a tekintetemet, amikor ismét beszélni kezd.
- A lányomról lenne szó, Laurieról. Biztosan ismered, egy évfolyamba jártok, sok órátok közös. - Egy lágy mosoly játszik az ajkain, amint felnéz az emeleten bújkáló lányára, egy pillanatra még emlékeztet is arra a bolond vörösre. Még ha akarnám, se tagadhatnám le, hogy ismerem, szóval bólintok. - Szükségem lenne valakire, aki korrepetálná. Egy csoda volt, hogy átment az RBF-en, és félek, hogy ez nem fog megismétlődni a RAVASZ-nál…
Ahogy beszélt, nem is tudom… Talán kikapcsolhatott az agyam. Egyértelműen nem szabadott volna elfogadnom, mégis valami furcsa módon beleegyeztem. Talán túlságosan is csábító volt a kedvezmény, és természetesen a fizetség, amit alkalmakra lebontva küldenének a Gringottson keresztül. Még hozzá elég bőségesen. Talán ismerik már a saját lányukat…


- Theo! Hogy…
- Ne szólíts így!
- Miért ne?
- Nem vagyok Theo.
- De a Thaddeust annak is becézik.
- Celly, kérlek, ne. Tudod, hogy nem szeretem, ha becéznek.
- Hát jó… Szóval, hogy vagy?
- Jól.
- Tudom, hogy nem.
- Nem tudsz te semmit.
- Igen, mivel soha nem mondasz semmit, pedig unokatestvérek vagyunk, együtt nőttünk fel… - farkasszemet nézünk, de fel kell adnom. Celestenek igaza van. - Megbántad?
- Nem. Sokkal jobb így. Nem kell megfelelnem senkinek…
- Tudod, hogy hozzánk is jöhetsz, ha van valami, majd mi megvédünk. Borginék már öregek.
- Köszi, sokat jelent.


- Kiváló tanulmányi eredmény! Hát ezt nézd, Teddy, ez a mi unokánk… - A nagyanyám egy hatalmas sóhaj kíséretében csapja össze a tenyerét. Öröm sugárzik a tekintetéből, anyámra emlékeztet, külsőre is rá hasonlít leginkább. Amint a nagy barna szemekbe nézek, szinte azonnal a szívembe hasít a fájdalom: hiányzik. Sohasem éreztem így, még a Roxfortban sem, most viszont, hogy tudom, nem mehetek vissza… Még majdnem Brigitte álnok mosolyát is el tudnám viselni. Viszont be kell érnem velük, apámat soha nem akarnám boldognak látni, nem fogom beismerni, hogy igaza van, és nekem is az üzlettel kellene foglalkoznom. Belőlem soha nem fog kufárt faragni. Én nem fogom egy vásárló seggét sem kinyalni, hogy eladjak nekik valamit.
- És még prefektus is! - csodálkozik el a nagyapám. Ezt a büszkeséget először akkor láttam megcsillanni, amikor az első Roxfort-i évemet követően haza mentem, és apám megdicsért, amiért az őseink nyomán a Mardekárba kerültem. Az utolsó alkalom pedig az volt, amikor végre át tudtam alakulni. Bár, amint megtudta, hogy az animágus alakom egy nagy szürke farkas, egyértelmű elégedetlenség ült ki az arcára. Pontosan tudtam, mire gondol, még ha nem is mondta ki: Nem elég jó! Borginék mégis olyan boldogok… Olyan más. Még csak most lesz az első nyaram velük, de úgy érzem, várom. Hiányzik anya, de sokkal könnyebb lélegezni, amióta itt vagyok. Nem féltem haza jönni, hogy mit szólnak majd, nem kellett megfelelnem semminek. Csak tárt karokkal vártak.


Hatalmas sóhajjal lépek ki a klubhelyiség ajtaján. Semmi kedvem hozzá, komolyan nem értem, hogyan is egyezhettem ebbe bele... Borgin mama örökké pozitív gondolkodása valószínűleg elvehette a józan eszemet, hogy a nyáron beleegyeztem ennek az őrült lánynak a korrepetálásába. Próbálom a lehető leglassabban megtenni a könyvtárig hátralévő távolságot, de amint befordulok a sarkon és kiszúrom, ahogy dudorászva toporog a könyvtár ajtaja előtt, minden energiámat elveszítem. Nem akarom azokat a csillogó szemeket látni...
- Thaddeus, gondolj a galleonokra... A galleonokra, hogy mennyit is fizetnek ezért - ökölbe szorul a kezem, még egy mély levegőt veszek, és megpróbálom elfelejteni a random felbukkanásait, azt az átható tekintetet, ahányszor csak elsétálok mellette és a sleppje mellett. Azt, hogy egy lépéssel romba dönti az egész termet, amikor elbotlik, minimum 2 üstöt és 3 könyvet magára ránt a bájitalteremben. Csak remélni merem, hogy a könyvtár, és nem mellesleg az maradék idegszálam, egyben marad. - Szia, Thaddeus Burke. Én foglak korrepetálni ez alatt az év alatt.
- Szia. - Zavartnak tűnik, és kivételesen egész nyugodtnak. Csak remélni merem, hogy megmarad ilyen csendesnek, amíg nem végzünk. - Egyébként tudom ki vagy... - Egy pillanatra kizökkenek, tágra nyílnak a szemeim a meglepettségtől, és mindössze bólintani bírok. Előre engedem a könyvtár ajtóban, és tényleg, de tényleg bánom, hogy beleegyeztem. Mármint értem én, hogy az apja elmondta, hogy ki fogja korrepetálni, de azért elég para így bemutatkozni.