Minden sztori róla szól: megvan az a rossz szokása, hogy ha valaki mesél valamit, rögtön neki is eszébe jut valami hasonló dolog a saját életével kapcsolatban és muszáj előadnia. Nem azért csinálja, mert magának akarja a rivalda fényt, inkább csak imád sztorizgatni és nem tudja olyankor befogni a száját.
Gyakran forrófejű: borzalmasan könnyen ki lehet hozni a sodrából. Elég csak 1-2 rossz megjegyzés és már is örültek háza lesz a fejében. Nehezen tudja korlátozni önmagát.
Hamarabb tesz, mint gondolkozik: először az öklét, vagy a pálcáját szokta használni és csak utána az eszét.
Babonás: a testvérei szerint már beteges módon.
Aranyifjúnak készült: el van kényeztetve. Ez van. Az egész család eddig védte, mint egy kis hímes tojást a nagy betűs ÉLETTŐL. Mindent úgy csináltak, hogy a legkisebb Bulstrode élete tökéletes legyen. Egy varázsvilág a varázsvilágon belül. Kár hogy a kártyavár összedőlt.
Nehezen beszél az érzéseiről: ha ilyenre kerül sor sokszor egyszerűen csak lefagy és meredten bámul maga elé. A mondatok ott cikáznak a fejében, de fogalma sincsen, hogy hogyan kellene kimondani őket.
Fura módon issza a kávét: teljesen feketén és jéghidegen, sokszor felöntve egy kis tonikkal.
Muglik: élete során nagyon kevéssel találkozott, így nem is lenézés alakult ki irányukba, inkább egyfajta kellemetlen érzés, ódzkodás.

BULSTRODE CSALÁD: kicsi, politikai hatalma sem annyira kiemelkedő, de aranyvérű család, a Szent Huszonnyolc egyike és ez többet ér mindennél.

ANYA: mikor 1959-ben megszületett a Bulstrode család harmadik gyermeke mindkét szülő majd ki csattant az örömtől. Az édesapja, Marcellus csak a tény miatt, hogy még egy fiú gyermeke született, de ez az öröm semmi se volt ahhoz képest, amit Mrs. Bulstrode érzett mikor először kezébe vehette a kicsi Jamest. Ez a gyerek az övé, csak az övé, senki másé. A legidősebb gyermekkel, az ifjabbik Marcellussal a családi vérvonal tovább él, a Bulstrode család nem hal ki. Míg a drága lányával, a most már 23 éves Violával, pedig a család befolyását is sikerült növelni egy jó házasság által. Már amikor megszülettek el lett rendelve a sorsuk és hogy a család mit vár el tőlük. De James más – ő az övé. Jamesnek nem kell családfőnek lennie, Jamesnek nem kell egy másik család örököséhez hozzámennie. Jamest úgy nevelheti ahogy csak akarja és úgy szeretheti, ahogy csak kívánja. Őt megtudja óvni a mindaztól, amit ez a család okoz a tagjaival.

APA: eddig tűrte a felesége érdekes nevelési technikáját legkisebbje esetében, de most már nagyon bánja. Talán, ha néha olyan szorosan fogta volna a kengyelt, mint az ifjabbik Marcellus esetében nem jutottak volna el ebbe a helyzetbe. Most meg mindent neki kell megoldania. Vannak hagyományok, aranyvérű hagyományok és azokat kellett volna követnie.

IFJ. MARCELLUS: félti az öccsét, mert tudja, hogy az nincsen felkészülve az apjuk haragjára. Ő nem ismeri, ha ... nos, ha „olyan” lesz. Ellenben egy nagy idiótának is tartja, amiért nem védekezett kellőképpen. Meg akarja védeni, de tudja, hogy most az egyszer hátra kell lépnie és hagynia kell, hogy az élet adjon pár jó nagy és igencsak megérdemelt pofont Jamesnek.

VIOLA: igazából nem tud meglepődni az egészen. Ő végig tudta, hogy valami ilyen fog történni, sőt talán még rosszabb is. Megérti az anyját, hogy legalább egy gyereket meg akart óvni az apjuk, meg annak családjának beteg ideológiájától, de a dolgok egészen kicsúsztak a kezéből. Jamesből egy elkényeztetett gyerek lett, akit folyton megmentettek a tettei következményeitől. Hát ennek most már vége – örökre.

Nyári flörtként indult, aztán ahogy a suli elkezdődött valami komolyabbá vált az egész kapcsolat kettőjük között. Felvállalták, sőt büszkék is voltak egymásra, de... Nehogy azt higgye bárki is, hogy innentől kezdve közös életet terveztek, mintha elértünk volna a sztori végéhez és ez itt a Happy End. Istenem, még az sz betűs szót sem mondták ki egymásnak. Élvezték egymás társaságát, megosztották egymással a legbelsőbb titkaikat, de még is hiányzott az egészből valami. Valami, amit nem lehet körül írni, de az az igazság, hogy nem is akarták. Még megszerezni sem. Nekik ez a helyzet tökéletes volt így. Nem erőltettek semmit, csak úsztak az árral a tudattal, hogy ha majd eljön az ideje mindennek vége lesz.
Aztán a lány elő állt a nagy bejelentéssel: ez már egy háromszereplős történet. És nem, nem egy szeretőről beszélt...
Itt pedig összedőlt a kis kártyaváruk. Már nem csak egymásért feleltek ebben a tökéletlen kapcsolatban, hanem már egy csöppségért is... egy gyermekért. Hirtelen a „jól megvagyunk egy kis vita nem árt” a jövőbeli életüket elnyomó félelemmé vált. Már nem tudtak kiszállni a kapcsolatból, pedig legszívesebben mind a ketten elszaladtak volna – különböző irányba.  
Egyikük sem állt készen erre. Mind a ketten úgy éreztük, hogy ezzel véget ért az életük.

James ritkán beszél az apjával. Nem igazán tudja az öreget megérteni. Inkább az anyja nevelte fel, míg az apja egyfajta csendes megfigyelő volt csak, aki a távolból nézte őket. Még az első repülését is az anyjával hajtotta végre, pedig a két idősebb testvérénél a családfő vállalta magára ezt a feladatot. Kis dolog, de mostanában egyre többször eszébe jut.
Talán csak a kora miatt. Mikor megszületett James, már betöltötte az 55. életévét. Biztosan nem volt már energiája egy síró gyerekre.
Most viszont úgy érezte, hogy csak hozzá fordulat segítségül. Nem tudta mit kell csinálni ebben a helyzetben. Szökjenek meg?  A lehető legrosszabb terv – és ezt mind a ketten így gondolták. Nem, hogy nincsen elég pénzük az egészhez, de az az igazság, hogy az utóbbi időben csak kiabálásból állt a kommunikációjuk. Merlinre, érezték ahogy az életük egyre inkább széthullik. Hát betegesen kapaszkodtak az utolsó épp szálba...
„Majd apa megoldja. Ő megmondja mit kell tennem és az úgy lesz szó”.
Határozott embernek ismerte meg, aki mindig tudta, hogy mi a legjobb a családnak... de James nem tudta, hogy mindazt milyen áron teszi meg. Azt meg főleg nem tudta, hogy milyen Mr.Bulstroke, ha ideges... Most pedig nagyon az volt.  
Üvöltözött a fiával, de úgy mintha egy nyári zivatarral versenyezne, hogy ki a hangosabb. Elhordta mindennek és mindenkinek, és Jamest már senki se tudta megvédeni: se a testvérei, se az anyja.
Mert ugyan mit várt el? Hogy majd az apja azt mondja, hogy házasodjanak össze, majd a család támogatja kettőjüket és így akkor egy kicsit elviselhetőbb lesz a kapcsolatuk? Komolyan azt hitte, hogy az apja támogatni fogja egy félvérrel a kapcsolatát? Majd mindenki boldog lesz, hogy oda visz a házhoz egy fattyút?
Bolond fiú...


Egy hét múlva már tényekkel álltak elő. Röviden és tömören pont ahogyan neki is megmondták:
„Letagadod, hogy a gyermek a tiéd volt. Ugyan kinek hinnének? Egy félvérnek vagy egy aranyvérűnek? Ne legyünk nevetségesek. Aztán pedig el fogod venni a Yaxley lányt. Igen, igen a fiatalabbat.... Penelope? Talán, fogalmam sincsen. Az apja tartozik nekem valamivel, hát belement. Elintézve.”