Sirius & Marlene

Nem vagyok az a tipikus éjszaka kilógós csaj. Csak néha, mondjuk havonta egyszer vagy kétszer szokott megesni, hogy elmegyek egy éjszakai sétára, lehetőleg egyedül. Már megtanultam kijátszani a tanárokat, ki mikor hol szokott lenni nagyjából, így könnyedén és csendesen végig tudok surranni a folyosón. Köpenyem a fejemre dobtam, így még sötétebbnek tűnök, jobban bele tudok olvadni a környezetembe. Csak pálcámat hoztam magammal, nem terveztem túl sokáig távol maradni a hálókörletemtől, hiszen sosem lehet tudni mikor hívom ki magam ellen a sorsot. Lábujjhegyen közlekedem, szinte alig lehet hallani lépteim, bár a lépcsőn mint mindig, most is néhány festmény felszisszen amikor elhaladok mellettük. Az évek során már oly jól kiismertem a kastélyt, hogy szükségem sem volt túl sok fényre ahhoz, hogy ki tudjak jutni.
Még csak két emelettel voltam lejjebb amikor léptek hangját véltem felfedezni. Talán egy tanár, vagy a gondnok... ki tudja, azért a biztonság kedvééért megbújtam egy függöny mögött. Nem sétál el mellettem, valószínűleg a lépcsőkön tovább haladt fel vagy le. Kifújtam a levegőt ami felgyülemlett bennem, és a folyosó másik végére indultam. Gondolkodtam, hogyan juthatnék most ki legkönnyebben és leggyorsabban a levegőre. Túlságosan is bele voltam mélyedve gondolataimba, magam elé néztem és hát ugye a sötétbe amúgy sem sok mindent látni... hát eltapostam valakit. Valakivel együtt a földre kerültem. Én felülre, hál istennek. De amint megláttam, hogy ki volt ez a valaki, gyorsan fel is pattantam, és felindulásomból kicsúszott a számon egy hangosabb mondat.
-Te jó ég, Black! - Kezemet a számra tapasztottam,, majd felvont szemöldökkel pillantottam a valószínűleg feltápászkodni készülő fiúra. - Mi a frászt csinálsz itt a sötétben? - Suttogtam, de ekkor már majdnem hogy mindegy volt, hiszen meghallottak minket. Erőteljes léptek zaja hangzott el a folyosó végéről egészen idáig, én pedig szemmel vertem Siriust, már amennyire láttuk egymást, hogy valamit tegyünk, fussunk vagy akármi, mert nem szeretnék büntetőmunkát kapni. Remélem, menekülőre fogjuk a dolgot.

Marlene & Sirius

- Oltsd el a pálcád, fiú! - morog rám egy igen zsémbes festmény, ahogy elhaladok mellette, én pedig örömmel teszem is ezt, hiszen a térkép szerint egy tanár kószál errefelé. A térkép, ami még igencsak kezdeti stádiumban van ugyan, de eddig abszolút kiállta a próbát. Őszintén szólva nem terveztem, hogy teszt körre megyek vele ma este, de képtelen voltam elaludni és muszáj volt tennem valamit. Így kötöttem ki a folyosóra egy pergamennel a kezemben, melyen nevek és lábnyomok jelzeték, hogy épp merre tartok. Azonban a pálcám fénye nélkül nem sokat láttam belőle, de még így is határozott léptekkel haladtam előre. Ismertem már ezt a fordulót és pontosan tudtam, hogy mi vár mögötte. Ugyanaz a fal, ami mindenhol megtalálható a kastélyban, csupán egy függönnyel elrejtve.
És akkor valaki nekem jött.
Nem, nem csak nekem jött, fel is döntött.
Legyünk őszinték, nem erre számítottam.
A súly gyorsan lekerül rólam, én pedig újfent meggyújtom pálcám végét, hogy lássam, kivel van dolgom. Nocsak, csak nem Marlene sántik
- Ezt én is kérdezhetném tőled, McKinnon! Ha legközelebb le akarsz dönteni a lábamról, azt ne a sötétből ólálkodva tedd, ha kérhetem - ugrok fel gyorsan a hideg kövekről, melyek cseppet sem voltak kényelmesek. Sajgó hátamhoz nyúlok, hogy kimasszírozzam belőle a fájdalmat, de ilyesmire nincs idő, mert léptek hangját halljuk mindketten. Bajtársat nem hagyunk hátra alapon karoltam bele a lányba és húztam magam után, bár úgy gondolom, hogy nem igen kell vonszolnom, hiszen ő sem szeretné, ha elkapnának minket. Egyenesen a folyosó vége felé viszem, ahol is egy nyitva lévő kisebb terem áll. Még a térképet nézegetve akadt meg a szemem rajta, és milyen jó, hogy emlékeztem rá. Mély sóhajtás kíséretében engedem ki a levegőt. Megúsztuk. Valószínűleg. Világító pálcámmal a szőkeség felé bökök.
- Szóval, mit keresel itt? - szegezem neki a nyilvánvaló kérdést, hiszen itt ragadtunk egy darabig. Legalábbis, amíg nem lesz őrségváltás a kastélyban. Beszélgetéssel el lehet ütni az időt, de persze mással is, és már indulok is a szekrények felé, hogy lássam, miket rejtegetnek bennük.

Sirius & Marlene

Zavarba jöttem. Semmiképpen sem szerettem volna nekimenni bárkinek is. Hirtelen megfordult a fejemben, hogy mi van ha egy tanár az, kicsit el is fehéredtem ami valószínűleg ebben a sötétben nem látszik. De amikor meghallottam a hangot, és felvillantottam pálcámat, azt az arcot láttam meg magam előtt, amit szintén nem hittem volna. Sirius. Lejjebb eresztettem a fényt, ami a pálcámból áradt erősen, és mivel léptek közeledtek az én hibámból, nem volt sok választásom, gyorsan kellett reagálni a kijelentésére. Ami természetesen most sem egy egyszerű mondat volt.
- Szuper, majd igyekszem. - Apró fintor hagyta el a számat, amivel igazából csak magamnak jeleztem, hogy ettől bugyutább választ már ki sem tudtam volna találni. Sürgősen lépnünk kellett, de mire bármit is kezdhettem volna magunkkal -nem vagyok túl tapasztalt az ilyesmibe- addigra Sirius már húzni kezdett magával, karon fogva én pedig természetesen siettem a nyomában. Meg szerettem volna menekülni, mivel nem hiányzik a nyakamba egy büntetőmunka. Egyáltalán nem. Gyorsan haladtunk, majd egy teremben kötöttünk ki. Nem mondhatnám, hogy túl jó kondiban vagyok, ezért kicsit arrébb léptem az ajtótól és úgy öt percen keresztül fújtam ki magam, intve a fiú felé egyet, hogy várjon, mindjárt válaszolok a kérdésére. Pálcám fénye is kialudt a 'nagy' koncentrációm közben.
- Sétálni indultam, aztán puff. - Felvont szemöldökkel néztem rá, és ennyi, tényleg. Ha hiszi ha nem. - Na és te? - Nem tudom meddig leszünk itt, nem jártam még így de nem merek az ajtóhoz lépni, nehogy felzavarjak valamit és meghalljanak minket. Mostanság amennyit bénázok... főleg Sirius közelében. Körülnézek a teremben, a sötétség szinte mindent eláraszt, szemem pedig újfent nem szokta meg még ezt a homályt, ezért ismét Black felé pillantok. - Milyen terem ez? - Elvégre nyakig benne van a szekrényben, biztosan meg tudja mondani. - És honnan tudtad, hogy nyitva van? - Merül fel bennem a kérdés, miközben az egyik asztalhoz lépek, majd ráülök, kényelmesen. Nem vagyok kötekedő, sem prefektus, egyszerűen csak kérdezgetem, ha már így állunk.

Marlene & Sirius

Hogy így terveztem volna az estémet? A válasz egyértelműen nem. Még csak tervezni sem szoktam az estéimet, de ha igen, akkor mindenképpen az alvást szoktam előtérbe helyezni mindenek előtt. Viszont, ha ez nem jön össze, nos akkor bizony meg sem lepődök, hogy ilyen helyzetekbe keveredek mint ez itt. Ezért sem haboztam egy pillanatig sem, mikor arra került sor, hogy el kell bújnunk. Túl sok ilyen helyzetbe kerültem már életemben, hogy ne tudjam mi a teendő. Csak éppen sosem voltam egy lány társaságában ilyenkor. Ha mégis volt velem valaki, akkor azok a Tekergők közül voltak, és közülük is legtöbbször James. Ez is tehát csupán egy új helyzet, melyben kipróbálhatom magamat. Válasza után kissé felvonom egyik szemöldököm, hiszen mégiscsak elég furcsa, hogy csak úgy sétálgat esténként. De persze nem fogok én ítélkezni, végül is egy csónakban evezünk. Csupán nem számítottam rá és arra, hogy meg kell valakivel osztanom az estém. Na, nem mintha olyan rosszul esne, hogy épp Marlene az.
- Rémálmok? Horkoló szobatárs? Részleteket kérek, valamivel el kell tölteni az időt. Ha az utóbbi, abban tudok segíteni, James is rettenetesen horkolt egy ideig - a közvetlenség jellemez nem csak most, de szinte mindig ilyen vagyok. Mindenkivel. Kivéve kedves kis családommal, akik nem is olyan régen kirakták a szűrömet. Velük már sosem lesz jó kapcsolatom, még csak remélni sem merem. A vitrinben egy durrfarkú szurcsók kitömött testét arrébb tolva egy papiruszra leszek figyelmes, amit ügyesen ki is pecázok a többi könyv közül. Egy bájitaltan puska. Milyen kincsekre lehet eme falak közt bukkanni.
- Ez? - fordulok újra a lány felé, aki most már egy padon helyezkedett el. Majdnem egy szemmagasságban is vagyunk, de csak majdnem. - Bájitaltan terem a puskából ítélve - lengetem meg szerzeményemet. - De elég kicsinek tűnik, szerintem már csak sufninak használják - vonok vállat közben, majd pálcám fényének segítségével újra a papírt kezdem el tanulmányozni. Kérdésére nem válaszolok azonnal, hiszen az őszinteség könnyen kifolyna a számon, de most az egyszer lakatot kell rá tennem. Ugyan nem azért, mert nem bízok benne, hanem errefelé a falnak is füle van. Szó szerint.
- Nevezzük szerencsés véletlennek. Nem csak a gyönyörű hölgyeket vonzom, hanem a négylevelű lóheréket is - kacsintok felé egy nagy vigyorral, amivel remélhetőleg el is vettem a kedvét, hogy tovább kérdezősködjön. A térkép ott lapul a zsebemben, és szinte égeti a lábamat. Szívesen megmutatnám, talán meg is fogom.

Sirius & Marlene

Kicsit furcsállom a kérdését, hiszen már teljesen kimerítettem a válaszomat az egészre. Biztosan nálunk nincs olyan, hogy éjszakai sétára menni csak úgy. Vagy nem tudom. Azért egy kicsit meg is mosolyogtat, mindig is kedveltem őt és tudom, hogy nem olyan, amilyen a többi fiúval. Most úgy érzem végre jó alkalmat találtunk a beszélgetésre, kettesben. Ha csak nem tör ránk valaki a folyosóról. Remélhetőleg nem. Az asztalon ülve figyelem mit csinál, kicsit lóbálom lábaim a levegőben.
-Nem, semmi ilyenről nincs szó. Csak néha szeretek kijárni sétálni este. Sokkal nyugodtabb és néha érdekesebb is. - Na meg persze szebb, mondjuk ha az ember eljut a kilátóra, csodálatos onnan minden ilyenkor. Na meg télen! - Te nem szoktál csak úgy nekivágni és akkor ahol kikötsz? - Pillantok rá, már amennyire látom ebben a sötétben, de szemem már kezd hozzászokni, szóval annyira nem vészes a helyzet. Nem hinném, hogy pozitív választ kapnék erre a kérdésemre tőle. Ki tudja, volt már amikor pozitívan csalódtam benne. Nagyon érdekes személyiségnek tartom, és tetszik amit csinál. A családjával is és hasonlók. Kényelmesen helyezkedem az asztalon, már amennyire lehet. Kérdésemre körülnézek, de a sötétben nem mutat túl sokat ez a hely, viszont mivel Sirius már nyakig benne van abban a szekrényben, választ kapok.
-Hm. Érdekes. Lehet, hogy vannak itt valami főzetek is? - Ugrom fel, teljesen felvillanyozott ez az egész helyzet és odalépek a fiú mellé, csak a másik szekrény ajtaját tárol fel. Mondjuk nem bánnám, ha találnánk egy Felix Felicis bájitalt vagy bármi mást amit a hasznunkra tudunk fordítani. Elég jó vagyok bájitaltanból, mivel medimágusnak szeretnék menni, valószínűleg, így szükségem van rájuk, úgyhogy csak párral nem vagyok jóban. Ha találok valamit azt biztosan felismerem, erre már rájöttem a gyengélkedőn is. Kicsit kutakodom a szekrényben, de csak könyveket és néhány üstöt vélek felfedezni. Lehet hogy van egy rejtett zug valahol... Sirius válaszára felnézek, mosolyogva.
-Ahha, értem. Hát jól van, nekem biztos nem lett volna ekkora szerencsém. - Úgy általában nem szokott lenni, de igazából félre is teszem tényleg a kérdést, nem is merül fel ezzel kapcsolatban más bennem. Én is elég sok mindent ismerek már itt az iskolában, de ők meg gondolom még több helyet. Kinézem belőlük. - Mit gondolsz, hol rejtegethetik a bájitalokat? - Kicsit megtapogattam a szekrény hátulját is, láthatóan nagyon fellelkesültem. Ez izgalmas! Kinek ne tetszene?