A kúria ragyogott; fényben fürdött minden porcikája. Az est előhírnökeiként elegáns pompába öltöztek a helyiségek, melyekben hajlott hátú manók szapora léptei cikáztak, kik serényen jártak dolguk nyomában. A konyhában a telt idomú szakácsnő elkészült remekei fölé hajolt, hogy a cukormázas tortára felhelyezze koronáját – mely mintha csak munkájának lett volna méltó dísze.

Innen a kristálytálcán gőzölgő, finom aromákat eregető fogásokat manók cipelték át az étkező helyiségbe, melynek közepén fehér abrosszal fedett hosszú – szinte végeláthatatlannak tetsző – asztal terpeszkedett kevélyen; erre helyezték fel sorjában az ételeket, melyeknek puszta látványa leküzdhetetlen vágyat ébresztett a gyarló emberben. Innen szélesre tárt kétszárnyú ajtó nyílt a bálteremre, melynek fénytengere beomlott az étkezőbe is; olyan érzetet keltve, mintha az ajtón túl a földi mennyország várna a belépőre.

A báli előkészületek e hosszadalmas, ám minden apró részletében előkelőséget hirdető folyamatát, mint a ház asszonyának, az én feladatom volt végigkísérni. Kísértetként jártam a szobákat sorra; már puszta jelenlétem is szorgosabb munkára sarkallta a biztos kéz irányítása alól kikerülve menthetetlenül lanyhává váló személyzetet, akik jótékony szidásaim és dorgálásaim közepette képessé váltak méltóvá formálódni nemes feladatukhoz.

Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem került kellemetlen porszem a gépezetbe, mely eltompíthatná a Black estély ragyogását, visszavonultam lakosztályom nyugalmába – természetesen nem a megérdemelt pihenésem eltöltése végett.

Bakfisként órákat elszöszmötöltem önmagam csinosításával - ma erre a piszmogásra már nem volt szükségem. Pirosítóval rózsássá paskolt arcom a szokott hűvösséggel nézett vissza rám az arany ornamentikájú tükörből; festékkel hangsúlyozott ívben hajló szemöldököm alatt íriszeim sem tetszést, sem dühöt nem fejeztek ki a manó iránt, aki hosszú mozdulatokkal fésülte a hátamra omló tincseket – csupán jelzésértékűen szisszentem fel olykor, mikor néhány kósza hajszál a hajkefe fogságába esett.

Mikor már teljes díszben, kezemben egy kis dobozkát rejtegetve emelkedtem fel a karosszékemből, egyetlen szűkre szabott pillantásra méltattam csupán a sarokba húzódott petyhüdt testén finom, fehér inget viselő szolgát.

- Fájdalmat okoztál, ezért büntetést érdemelsz. De várj vele az estély végeztéig, nehogy megzavard a vendégeink nyugalmát. – Az undort híven tükröző fintor rángott végig arcomon, mielőtt elfordultam volna az orrával a padlót súroló manótól. Már az is kellemes érzésekkel töltött el, hogy elhagyhattam azt a helyiséget, aminek levegőjén egy ilyen alantas lénnyel kellett osztoznom.

Komor eleganciát árasztó estélyim fekete uszálya halk suhogással úszott mögöttem, míg a folyosón végigsietve Cissy szobája elé érkeztem, majd néhány udvarias kopogtatás után beléptem.

- Hamarosan megérkeznek az első vendégek, akiket fogadnom kell, de előtte még meg szeretnék bizonyosodni róla, hogy az én lányom lesz az este legtündöklőbb dísze. – Mosolyom és pillantásom úgy lágyult el, ahogy végigsimított legkedvesebb lányom arcán, kinek finom vonásait kutatva fiatal éveim egynéhány emlékét fedezhettem fel.

A kedves fény azonban csupán egy röpke pillanatig uralta íriszeimet, azokba hamar visszaköltözött a szokott rendíthetetlen szigorúság.

– Hogy néz ki a hajad? Ezzel azonnal kezdenünk kell valamit. – Miközben a fésülködőasztalhoz lépve elemeltem róla az ezüst hajkefét, ujjaim közül az asztal lapjára csúsztattam a bársonyfedelű dobozkát, anélkül, hogy bármit szóltam volna.

Cissa aranyhaja selyemként omlott szét ujjaim között, majd az összegubancolódott szálakat nem kímélve a hajkefe fogait a sűrű tincsekbe mélyesztettem. A művelet alatt pillantásom lányom tükörképén időzött; megelégedett csodálattal néztem az alabástrom arcot, mely már nem egy kislányhoz, hanem egy fiatal úrhölgyhöz tartozott. Anyaként ezt szívfájdalommal vegyülő örömmel vettem tudomásul.